2010. május. 30.
http://www.protection-palestine.org/
Az izraeli fenyegetések ellenére a Szabadság nemzetközi flotta 6 hajója május 30-án elindult Gáza felé. 800 különböző társadalmi helyzetű személy vállalta, hogy segítséget visz, közöttük képviselők, újságírók, aktivisták, zsidó származásúak is, akik elutasítják, hogy Izrael emberiségellenes bűnöket kövessen el nevükben. A flotta 10 ezer tonna humanitárius segítséget szállít az izraeli embargóval körülzárt 1,5 millió gázai palesztin lakosnak.
Az izraeli fenyegetés: már készen vár az érkezőkre az az internálótábor, ahonnan Barak (a háborúk és bűncselekmények minisztere) megigérte továbbszállításukat az egyik legrettenetesebb, a naqab-sivatagi Bir-Es-Sbaâ «Beer Sheva» börtönbe, hogy csatlakozhassanak az évek óta idezárt palesztinok ezreihez.
Az izraeli ügynökök a hajók elleni szabotázsakciókat sem riadtak vissza (Írországban és Cipruson), melyek miatt az indulást kétszer is el kellett halasztani. A nyugati demokrácia becsukta szemeit az EU az izraeli álllami bűnözés politikáját elfogadva.
Thomas Sommer-Houdeville írja, a civil misszió koordinátora, aki 3 hónapja Görögországban készíti elő a flottillát.
„… soha nem gondoltam volna, hogy ennyire megijeszthetjük Izraelt. Először is egy speciális csapatot hozott létre a külügyminisztérium, a tengerészkommandó és a büntetésvégrehajtás embereiből – a humanitárius segítséget szállító néhány hajó ellen... aztán bejelentették, hogy börtön vár ránk.
Nyilván megfélemlítésünkre játszanak. Félünk is, ki nem félne a helyünkben? Attól is tartunk, hogy elkobozzák a szállítmányt, az orvosságot, építőanyagot, iskolai felszereléseket és megsemmisítik azokat. Egy éve gyűjtöttük mindezt nemzetközi akciókban, görögök, svédek, törökök, írek, franciák, olaszok, algériaiak, malájok adták össze. (...)
Persze, ők is félnek. Először megakadályozták indulásunkat, próbálkoztak megosztásunkkal, nyomást gyakoroltak a török, görög kormányra… Ciprusban, az EU-tagállamban megakadályozta a rendőrség az európai parlamenti képviselők szabad mozgását! A hatóságokkal folytatott tárgyalás folyamán egyértelműen kiderült, hogy az Izrael diktálta beavatkozásnak köszönhető blokkolásunk (…). A 7 görög és ciprusi parlamenti képviselő csatlakozását meggátolandó szándék politikai vitát indított mindkét országban (...)
Erővel nyilván megakadályozhatják célhoz jutásunkat. Politikailag azonban sokba fog kerülni!
Izrael fél tőlünk. Mert mi képviseljük azokat az egész világban, akik haraggal tekintenek rá. Akik látják, mit tesz a palesztinokkal. Fél, hogy még több hajó jön Gázába, hogy az izraeli termékeket bojkottálni fogja a világ. (...)”
le monde fr.
Május 31-én hajnalban megerősítette a hadsereg, hogy legalább 10 személy vesztette életét a Gázába tartó humanitárius segítséget szállító hajóflotta utasai közül az izraeli kommandó beavatkozása folyamán. Helyi idő szerint kevéssel 21 óra után 3 Saar típusú őrhajó hagyta el Haifa kikötőjét. Az izraeli hadsereg jelezte a flottilla megállításának szándékát a gázai blokád további fenntartására, melyet 2007 júniusában állított fel a Hammasz területi ellenőrzésének létrejöttekor. A hadsereg 10 halottról beszél, egy török civilszervezet öttel többről, s hozzáteszi, többségük török állampolgár. A hajókkal megszakadt az összekötettés.
"Sajnáljuk a halottakat", jelentette ki Ben Eliezer kereskedelmi és ipari miniszter a rádióban. A hadsereg indoklása szerint a hajók utasai elkeseredettem ellenálltak, szúró- és vágófegyverekkel védekeztek, ezért volt szükséges számára a fegyverek bevetése.
A Reuter jelentése szerint Törökország tiltakozik, figyelmezteti Izraelt az elfogadhatatlan katonai hadművelet következményeinek elviselésére. A Palesztin Hatóság elnöke Mahmud Abbas 3 napos gyászt hirdetett a palesztin területeken.
Izrael háta mögött tudja az USA, az EU kormányait, a legjelentősebb imperialista hatalmakat, ennek tudatában terjeszkedik gátlástalanul több mint 60 éve megbocsáthatatlan bűnt követve el a palesztin és saját népe ellen.
2010. május 31., hétfő
2010. május 30., vasárnap
Nemzetközi információk
új széria 10. (379) - 2010.május 28.
Sajtószolgálat
Tartalom:
- Görögország: görög szakszervezeti felelősök is részt vesznek a berlini konferencián
- Dél-Afrika/Azánia: 2010 az ANC kijelölte célját
- Spanyolország: interjú Luis González egészségügyi dolgozóval, a CCOO munkásbizottság tagjával és Rafael Aguilera helyhatósági alkalmazottal, az UGT szakszervezeti felelősével
GÖRÖGORSZÁG
Görög szakszervezeti felelősök is részt vesznek a berlini, sürgősséggel összehívott konferencián
Ezen a május 20-án Athénban a Syntagma téren, a parlamenttel szemben emberek ezrei teljes tüdőből harsogták a jelszavakat. Egy tüntető magyarázza: «Kevesebben vagyunk, mint május 5-én, de a sztrájk ugyanolyan tömeges, sőt, még többen követik. A főváros összes autóbusza, amely még járt 5-én, most leállt. De a kormány a (valószínűleg provokáció általi) 3 banki alkalmazott tűzhalálát kihasználja, manipulál vele, hogy nyomást gyakoroljon a szakszervezeti mozgósításra.» A görög Kommunista Párt befolyásolta szakszervezet, a PAME saját gyűlését ismét külön hívta össze megkülönböztetésül a többi szakszervezettől.
Mégis, mint a dagály, úgy öntötte el az emberáradat a sugárutakat, a parlament előtt összetorlódva, a rendőrségi rendfenntartó erőkkel körülzárva. A pedagógusok szövetsége menetének (OLME) jelszavait átvették a szakszervezetek megkülönböztető baseball-sapkáját viselő sztrájkolók ezrei.
A menet hosszasan állt a Nagy-Britannia hotel, a főváros egyik legelőkelőbb szállodája előtt, ahol a nemzetközi intézmények (IMF, Európai Unió) «szakértői delegációi» szálltak meg. A Papandreu-tervvel való szakítást, az IMF és az EU eltávolítását követelő jelszavak egyre erősebbek lettek.
Ilias Vrettakos, az ADEDY, a tisztviselők szakszervezeti szövetsége alelnöke szerint «az ADEDY sztrájkra hívott (a GSEE-vel, a magánszektor szövetségével együtt) Papandreu éppen megszavazott terve ellen, de a készülőben lévő nyugdíjtervezet ellen is. Ez utóbbi a munkában töltött éveket akarja 35 évről 40-re emelni és az átlagos nyugdíjba vonulás idejét 61,5 évről 63,5-re emelni. Tudjuk, hogy a cél a 67 év és a nyugdíjak 30-40 %-os csökkentése. Eddig a kormány csak a tisztviselőkhöz nyúlt. De ezek az intézkedések terjedni fognak, a magánszektort is elérik szeptemberre. Az IMF és a kormány közötti egyezség szerint a minimálbért meg kell szüntetni, az elbocsátásokat megkönnyíteni, a végkielégítéseket csökkenteni, a versenyképesség jegyében a 13. és 14. havi bért meg kell szüntetni, a fizetéseket lenyomni.»
Ebben a stádiumban ugyanakkor e két szakszervezeti tömörülés vezetői nem jelölték ki az újabb sztrájk idejét. Sokan csodálkoznak, maguk a szakszervezeti aktivisták is, hogy az ADEDY és a GSEE egyetlen kezdeményezése a máj. 29-i demonstráció, sztrájkfelhívás nélkül. Holott pontosan ezen a napon fogja a parlament megvitatni a nyugdíjreform tervezetét, melyet az Európai Bizottság a görög kormányon reklamál.
A Bizottság május 20-i levelében kéri, hogy az ellenreform egésze az eredeti kezdeményezéssel ellentétben «2015-től és ne 2018-tól» kerüljön bevezetésre. A Bizottság szintén reklamálja a teljes öregségi nyugdíjjogosultság jelenlegi 35 évről 40-re emelését csakúgy, mint a nők 50 év előtt lehetséges nyugdíja megszüntetését.
Az európai hatóságok egyébként kérik annak az életjáradéknak az azonnali eltörlését is, mely azoknak a fiatal lányoknak jár, akik édesanyjukat elvesztették; valamint a nyugdíjpénztárak összevonását is. Az Európai Bizottság, a Központi Európai Bank és az IMF missziója a helyszínen fogja ellenőrizni ennek a tervnek a végrehajtását.
A (Szocialista Intenacionálé tagja) PASOK-kormány, mely szüntelenül «felelősségteljességre» szólítja fel a szakszervezeti vezetést – mondjanak le a sztrájkról, fogadják el az EU és az IMF intézkedési programját – a belső válság első elemeivel találta szembe magát. A PASOK három képviselője, Yiannis Dimaras, Sofia Sakorafa és Vassilis Economou megtagadták május 5-én a parlamentben a program megszavazását. A szavazatok összeszámlálása alatt a parlamenti elnök, Philippe Petsalnicos, felolvasta a PASOK elnöke, Georges Papandreu levelét, miszerint parlamenti csoportjuk ezt a három képviselőt kizárta soraiból. Sofia Sakarofa visszautasította a lemondását, azt nyilatkozta, hogy «ezek az intézkedések szociális igazságtalanok, egyedül és ismét csak a dolgozókat sújtják».
Szemben a Papandreu-kormány és gazdái, az EU és az IMF igényelte «szent egységgel» a görög dolgozók megint kimutatták elutasításukat olyan szervezettel szemben, mely nevükben a szigorítási terveket elfogadják.
Christel Keiser, Dominique Ferré
Részlet a Munkásinformációk legutóbbi számából (Franciaország)
DÉL-AFRIKA – AZÁNIA
2010: az ANC (African National Congress) kijelölte saját célját
A SOPA (Socialist Party of Azania) dokumentuma
Ebben az évben a «demokrácia» szörnyet szült. Acélkerítést fognak felhúzni minden stadion körül, ahol a FIFA meccsei zajlanak, egy kilométeres körzetben; ami azt jelenti, a «rossz hazafiakat», akik szerettek volna profitálni a nemzetközi sajtó jelenlétéből, hogy nyomorúságos életkörülményeikről beszéljenek, ugyanúgy fogják kezelni, mint a feketék népét 1976 júniusában az apartheid alatt, 34 éve.
A két utóbbi évben a stadionok és a repülőterek modernizálására jóval túllépték az erre kezdetben szánt 28 milliárd rand összeget. Másik, a becslések szerint 20 milliárd rand, az úthálózat javítására és szélesítésére ment el.
A mai napig 35 milliárd randot költöttek a Gautrain vasútvonalra, mely az egyetlen összekötő lesz a repülőtér és Pretória főváros között. Csak a gazdagokat szolgálja. Eredeti költségvetése, 13 milliárd rand is bőven elegendő lett volna a ország összes szállítási gondja megoldására. Természetesen a helyi szervezőbizottság is százmilliókat adott ki – ezekről nem beszélnek –, hogy a világot a szegények kárára szórakoztassa.
Az ANC nem engedheti meg magának, hogy ezek a «fecsegő tömegek» szót kapjanak.
Senki nem kételkedik abban, hogy egy ilyen fontosságú esemény szervezése álmatlan éjszakákba kerül, a legkisebb részletig mindent koordinálni kell, előrelátni, mert ami bekövetkezhet mégis, az egyszerre vádolhatja őket az elkülönítés fenntartásával és a fekete munkások, a jövő nemzedéke véréből és verejtékéből kiadott randok milliárdjainak elherdálásával.
Miért kell hát elégedetlenkedni a «világünnep» előestéjén? Először itt volt az 1994-es, az 1999-es, a 2004-es, majd a 2009-es kampány, melyek «mindenki számára a legjobb életkörülményeket» ígérték. A valóság a munkanélküliség emelkedéset hozza, a bérek csökkenését, a bidonvárosok számának növekedését, az iskolai körülmények rosszabbodását és az egészségügyi rendszer csődjét.
Számolva azzal, hogy az ANC mint kormány 15 éve «demokratikusan megválasztott», hogy gyakorlatilag egyetlen ígéretét sem tartotta be, hogy százmilliárdokat költött a Világkupa megrendezésére, hogy a presztizsberuházásokból semmi nem fogja szolgálni a dolgozók életminőségének javítását, a «másodrangú állampolgárok» lázadásának, szociális elégedetlenségének lehetősége tökéletesen meghiúsíthatja ezen gondosan kidolgozott előkészületek megvalósulását.
Milyen programot állíthat fel az ANC egy nép jogos felháborodása és tiltakozása lecsillapítására, ha annak „földet, kenyeret, békét” történelmi követelését elutasítják? Végülis nem nehéz: rendőrök, katonák ezrei és az 1982-ből datált belső biztonsági törvény 74-es bekezdése (2003-ban megújították) ügyelnek rá. Az «Alkotmányos demokrácia védelme terrorista aktusok és hasonló aktivitás ellen» címet viselő törvény egész egyszerűen tiltja a nyilvános helyen való gyülekezést és virtuális tiltást tartalmaz záradékában az 1976. jún. 16-ról való megemlékezésről is (Dél-Afrika-Azánia felszabadítási harca történelmében alapvető esemény évfordulója).
Az ANC megoldhatatlan dilemma elé került. Óriási pénzeket pazarolt el az infrastruktúra feljesztésére, ami csak egy maréknyi turistának használ egy rövid időre, avégett, hogy kirakatot állítson a világ elé társadalmunkról, a szép tárgyakat értékelni tudó kapacitásunkról. Egy szép napon lelepleződik, megmutatja igazi természetét, hogy másra sem gondol, mint a fogyasztás felé fordult nyugati kultúra előcsomagolt termékeinek utánzására, melyet a tudatosan elsorvasztott afrikai és egyéb országokba akar exportálni.
Most erővel el kell hihetnie a népességgel, hogy amit csinál, az mindenki hasznára válik. Szörnyű a kockázat, azon az elképzelésen alapul, hogy «történelmi népszerűsége» vagy «Mandela varázsa» az ANC-nek újból lehetővé teszi, hogy bármit megtegyen. Ez a népszerűség elporladt, mégis 15 éven keresztül folyamatosan hatalomban tartotta. Azok is próbálkoznak mégegyszer, akik hitelességük utolsó nyomait is eltékozolták, remélve, hogy ez az alkalom füstfüggönyként szolgálhat számukra. El kell szédíteni az állampolgárokat, miközben ígéreteiket azzal az ürüggyel, hogy nincs pénz, elárulják, s ugyanakkor mégis megrendezik a Világkupát óriási összegekért a burzsoá talpnyalók számára, akik számára Dél-Afrika tovább folytatja 2010. után is a kölcsön visszafizetését.
Mikor összehasonlítjuk a Világkupa kiadásait a szociális büdzsére szánt összeggel, az ész megáll. Ennek az országnak extra-kizsákmányolt dolgozó tömegei vajon felfogják-e, milyen fokon lettek a vezető párt szélhámosságának áldozatai és tudják-e, hogyan kell kifejezni elégedetlenségüket?
Világos, hogy egy ekkora ügy nem maradhat észrevetlenül és bizonyos, hogy milliók lesznek, akik nem elégednek meg válluk vonogatásával mondván: «ilyen az élet».
Hogyan lehet mindezt elfogadni, mikor a helyhatósági vízkezelés egész regimentje állt le karbantartás és a szükséges modernizácó híján, amely tényként az egész országban kolerajárványt okoz?
Hogyan lehet elfogadni mindezt, mikor az országban számos közkórházban reménytelenül hiányzik a gyógyszer, felszerelés?
Hogyan lehet elfogadni, hogy gyermekek milliói minden nap fáradtan, üres hassal mennek iskolába, a közoktatás nem működik, hogy még írni-olvasni is fák alatt tanulnak, mert nincsenek osztálytermek?
Hogyan lehet elfogadni, hogy 22 millió honfitársunk bidonvárosban él elképzelhetetlen körülmények között?
Hogyan lehet elfogadni, hogy 22 millió honfitársunknak nincs hozzáférése egészséges ivóvízhez?
Hogyan lehet elfogadni, hogy 14 millió honfitársunk munkanélküli, mikor azt a hazugságot hajtogatják, hogy gazdaságunk stabil, túl fog jutni a válságon, melyről most már világosan kidferül, hogy általános világválság?
Kell-e még említeni azt a tényt, hogy közöttünk 42,9 % napi 2 dollárnál kevesebből él, vagyis a hivatalos szegénységi küszöb alatt?
Amikor szavazatokról és választásról van szó, az ANC csak a mi «fiatal demokráciánkról» beszél, mintha a demokráciának semmi köze nem volna az éhezés, a lakhatás hiánya, a megfelelő oktatás, a földtulajdon, a munkanélküliség, stb. kérdésének megoldásához. Látjuk, hogy az ANC ragadozó, a dolgozókat megfosztja az ország természeti forrásaitól a gazdagok vékony rétege javára, s egész sor eseményt mozgósított a 2010-es Világbajnokságra. Mindez rosszat ígér.
Az ANC-nek nincs szüksége arra, hogy szemei elé tárjuk a «fejlett világból» érkező kockázati elemző stratégiákat, sem pedig a katasztrófakezelés bonyolult forgatókönyveire, hogy megértse vagy belássa az éhség elkerülhetetlen következményeit.
Sajnos, még tagjai számára sem merül fel, hogy csatát vívjanak az «ANC lelkének megőrzéséért», mivel ez a lélek már régen az IMF és a Világbank vezetőié, az ANC-nek nincs még lehetősége sincs «ígéretei» megtartására, hogy a népi elégedetlenség és lázadás valószínűsíthető következményeiről tárgyalhasson.
Várjuk már a szokásos védekezést, mely mögött az ANC kormánya és talpnyalói meg szoktak bújni akkor, mikor spontán felkelésekkel kell konfrontálniuk: «külső erők tönkre akarják tenni törékeny demokráciánkat». Néha a «külső» kifejezést a «terrorista» helyettesíti, holott a valódi okok messze állnak a „konspirációtól” és inkább a „felelősség” talaján állnak, melyet egy demokratikusan választott kormánynak kellene vállalnia, hogy ígéreteit teljesítse, pl. a méltó lakhatás biztosításában azért is, hogy elkerülhesse a „világszínvonalon” 2010-re felépített, számára annyira drága infrastruktúra tönkretételének kockázatát.
Azért, hogy megelőzze a turisták meglopását, semmi szükség nincs plusz 41 ezer rendőri és 20 ezer főnyi katonai erő felvonultatására, elég lenne, hogy elegendő munkahely legyen az egyszerű állampolgárok számára.
Nem szolgál a kormány dicsőségére, ha olyan helyzet alakul ki, melyben saját állampolgárai haragját kell csitítani, akik egyszerűen csak azt reklamálják, ami nekik jár abban a demokráciában, mely az apartheid apparátcsikjaitól eredő törvények módosított változatát használja.
Röviden, az ANC egy olyan animátor-csapat, mely egyetlen célja a világtőke akaratának végrehajtása és stupid módon meg van győződve arról, hogy tekintélye és funkciója tovább terjed az IMF és a Világbank diktátumainál és globális gazdasági stratégiájuk speciális követelményeinél. Ahogy az előző rezsimmel történt, lehetséges, hogy ez a hónap lesz a döntő, mikor az elkeseredettség, az elégedetlenség átszakítja a gátakat, hiába próbálják azt megelőzni, meggyőzéssel eltéríteni.
A fenti «forgatókönyvekre» kell nekünk, Azania Szocialista Páártjának koncentrálni, így kell közelgő válságot meghaladni. Segíteni kell a dolgozókat, a feketék többségét, hogy sorsukat kezükbe vegyék.
Az elmúlt 16 év év világosan megerősíti azt, amit tudunk az emberiség válságáról, mely a vezetés válsága, és azt, hogy forradalmi vezetésre van szükség.
2010. ápr. 25.
SPANYOLORSZÁG
Interjú
(személyes címen) az UGT (Dolgozók Általános Uniója) és a CCOO (Munkásbizottságok Konföderációs Tanácsa) szakszervezeti felelősével
Részlet a Szocialista Internacionalista Munkáspárt (POSI) lapjából
Luis González, egészségügyi dolgozó, munkásbizottsági szakszervezeti felelős
Zapatero azt mondta a dolgozóknak, hogy a válság árát meg kell osztani. El kell fogadni?
A gazdasági prosperitás időszakában a haszont nem «osztják meg». Abban az időben a bérek mérséklésekor azt mondták, hogy munkahelyteremtéshez kell.
Ma a bérek és jövedelmek csökkkentéséről beszélnek a válság árának megosztásáról. Nem a dolgozóknak kell megfizetni a tőkések válságának árát.
A válság kimutatja, hogy a termelőeszközök magántulajdonán alapuló gazdasági rendszer fenntartása csak nyomort hozhat a dolgozók számára. Nincsen más kivezető út, mint az, amely a bankok államosításával kezdődik, az elbocsátások megtiltásával, a termelés, a gazdaság védelmével a spekuláció ellen.
Az egészségügyben dolgozó szakszervezeti felelős vagy. Mit csinál szakszervezetetek?
Jún. 8-ra a tisztviselők munkabeszüntetésére szóltottak bennünket, ezen dolgozunk. De tudatában vagyunk annak, hogy ez nem lesz elég. Sokan alártuk azt a levelet, melyben kérjük a konföderációtól, hogy hagyja el a szociális dialógust és készüljön az UGT-vel egy általános sztrájkra.
Mit kell tenni?
Brüsszel és az IMF terveivel szemben alternatívát kell kínálni. A dolgozók szervezeteinek súlyos a felelőssége. Osztályellenségeink a válságot akarják felhasználni a bérek és fizetések általános csökkentésének elérésére és arra, hogy végezzenek az osztályharcban kivívott vívmányokkal.
Személyesen azzal foglalkozom, hogy a berlini sürgősséggel összehívott konferencián egy spanyol állami delegáció vegyen részt. Nem szabad, hogy ez a találkozó panaszaink kölcsönös felsorolása legyen; arra kell szolgáljon, hogy európai szinten felépítsük a munkásszövetséget, mely harcolni fog a válság ellen a dolgozók érdekeinek képviseletéből kiinduló alternatívában.
Rafael Aguilera, helyhatósági alkalmazott, az UGT szakszervezeti felelőse
Az UGT és a Munkásbizottságok ma nyilatkozták, hogy az általános sztrájk lehetőségét tanulmányozzák. Mit gondolsz erről?
Ez egy lépés előre és nem is túl korai. A sztrájkfelhívás elmaradásának indoklására eddig azt mondták, hogy az alapvető jogok ellen nem történt támadás. De majdnem 5 millió nálunk a munkanélküliek száma. Nem kellett volna már korábban felhívást tenni a munkabeszüntetésre? A dolgozók érdekei megkövetelik, hogy ellenálljunk a nemzetközi intézményeknek, akik velünk akarják megfizettetni a válság árát.
Most, hogy Zapatero bejelentette programját a megkötött egyezményeket lábbal taposva, még inkább nyilvánvaló az általános sztrájk szükségszerűsége. Az én szakszervezetem intézményeiben Katalóniában az elvtársak zöme felteszi a kérdést, miért nem léptünk már korábban, miért nem volt az egész munkásosztályosztályhoz szóló tiszta és világos sztrájkfelhívás. Gyűlések voltak, gyűlések.
Szintén tapasztaljuk a szocialista aktivisták indignálódását a kormányintézkedéseket támogató pártjuk magatartásával szemben.
Zapatero azt nyilatkozta, hogy a válságot mindenkinek meg kell fizetnie. El kell fogadni ezt?
Ez elfogadhatatlan. A dolgozók nem idézték elő, nem is járultak hozzá a válság kialakulásához. A spekulánsok és bankárok a felelősök ezért, fizessenek hát csak!
Mit csinál a Te szakszervezeted?
Az én szövetségem a felelősséget magára vette a kezdettől fogva A teljes közszférában munkabeszüntetésre hívott a tisztviselők elleni nyugdíjtörvény rendelkezései ellen. Aztán ez a sztrájk későbbre tolódott, jún. 2. helyett 8-ra, melynek legfőbb indoka, hogy meg kell várni a «bizottsági tárgyalások» lezárultát. Ez a bizottságosdi egy hatalmas becsapás, megmutatja, hogy semmit nem lehet várni a szociális dialógusoktól olyan kormány esetében, mely ilyen programok bevezetéséről már döntött. Rögtön egységes mozgósítás kell, általános sztrájk ahhoz, hogy meghátrálásra lehessen késztetni.
Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris - France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
Sajtószolgálat
Tartalom:
- Görögország: görög szakszervezeti felelősök is részt vesznek a berlini konferencián
- Dél-Afrika/Azánia: 2010 az ANC kijelölte célját
- Spanyolország: interjú Luis González egészségügyi dolgozóval, a CCOO munkásbizottság tagjával és Rafael Aguilera helyhatósági alkalmazottal, az UGT szakszervezeti felelősével
GÖRÖGORSZÁG
Görög szakszervezeti felelősök is részt vesznek a berlini, sürgősséggel összehívott konferencián
Ezen a május 20-án Athénban a Syntagma téren, a parlamenttel szemben emberek ezrei teljes tüdőből harsogták a jelszavakat. Egy tüntető magyarázza: «Kevesebben vagyunk, mint május 5-én, de a sztrájk ugyanolyan tömeges, sőt, még többen követik. A főváros összes autóbusza, amely még járt 5-én, most leállt. De a kormány a (valószínűleg provokáció általi) 3 banki alkalmazott tűzhalálát kihasználja, manipulál vele, hogy nyomást gyakoroljon a szakszervezeti mozgósításra.» A görög Kommunista Párt befolyásolta szakszervezet, a PAME saját gyűlését ismét külön hívta össze megkülönböztetésül a többi szakszervezettől.
Mégis, mint a dagály, úgy öntötte el az emberáradat a sugárutakat, a parlament előtt összetorlódva, a rendőrségi rendfenntartó erőkkel körülzárva. A pedagógusok szövetsége menetének (OLME) jelszavait átvették a szakszervezetek megkülönböztető baseball-sapkáját viselő sztrájkolók ezrei.
A menet hosszasan állt a Nagy-Britannia hotel, a főváros egyik legelőkelőbb szállodája előtt, ahol a nemzetközi intézmények (IMF, Európai Unió) «szakértői delegációi» szálltak meg. A Papandreu-tervvel való szakítást, az IMF és az EU eltávolítását követelő jelszavak egyre erősebbek lettek.
Ilias Vrettakos, az ADEDY, a tisztviselők szakszervezeti szövetsége alelnöke szerint «az ADEDY sztrájkra hívott (a GSEE-vel, a magánszektor szövetségével együtt) Papandreu éppen megszavazott terve ellen, de a készülőben lévő nyugdíjtervezet ellen is. Ez utóbbi a munkában töltött éveket akarja 35 évről 40-re emelni és az átlagos nyugdíjba vonulás idejét 61,5 évről 63,5-re emelni. Tudjuk, hogy a cél a 67 év és a nyugdíjak 30-40 %-os csökkentése. Eddig a kormány csak a tisztviselőkhöz nyúlt. De ezek az intézkedések terjedni fognak, a magánszektort is elérik szeptemberre. Az IMF és a kormány közötti egyezség szerint a minimálbért meg kell szüntetni, az elbocsátásokat megkönnyíteni, a végkielégítéseket csökkenteni, a versenyképesség jegyében a 13. és 14. havi bért meg kell szüntetni, a fizetéseket lenyomni.»
Ebben a stádiumban ugyanakkor e két szakszervezeti tömörülés vezetői nem jelölték ki az újabb sztrájk idejét. Sokan csodálkoznak, maguk a szakszervezeti aktivisták is, hogy az ADEDY és a GSEE egyetlen kezdeményezése a máj. 29-i demonstráció, sztrájkfelhívás nélkül. Holott pontosan ezen a napon fogja a parlament megvitatni a nyugdíjreform tervezetét, melyet az Európai Bizottság a görög kormányon reklamál.
A Bizottság május 20-i levelében kéri, hogy az ellenreform egésze az eredeti kezdeményezéssel ellentétben «2015-től és ne 2018-tól» kerüljön bevezetésre. A Bizottság szintén reklamálja a teljes öregségi nyugdíjjogosultság jelenlegi 35 évről 40-re emelését csakúgy, mint a nők 50 év előtt lehetséges nyugdíja megszüntetését.
Az európai hatóságok egyébként kérik annak az életjáradéknak az azonnali eltörlését is, mely azoknak a fiatal lányoknak jár, akik édesanyjukat elvesztették; valamint a nyugdíjpénztárak összevonását is. Az Európai Bizottság, a Központi Európai Bank és az IMF missziója a helyszínen fogja ellenőrizni ennek a tervnek a végrehajtását.
A (Szocialista Intenacionálé tagja) PASOK-kormány, mely szüntelenül «felelősségteljességre» szólítja fel a szakszervezeti vezetést – mondjanak le a sztrájkról, fogadják el az EU és az IMF intézkedési programját – a belső válság első elemeivel találta szembe magát. A PASOK három képviselője, Yiannis Dimaras, Sofia Sakorafa és Vassilis Economou megtagadták május 5-én a parlamentben a program megszavazását. A szavazatok összeszámlálása alatt a parlamenti elnök, Philippe Petsalnicos, felolvasta a PASOK elnöke, Georges Papandreu levelét, miszerint parlamenti csoportjuk ezt a három képviselőt kizárta soraiból. Sofia Sakarofa visszautasította a lemondását, azt nyilatkozta, hogy «ezek az intézkedések szociális igazságtalanok, egyedül és ismét csak a dolgozókat sújtják».
Szemben a Papandreu-kormány és gazdái, az EU és az IMF igényelte «szent egységgel» a görög dolgozók megint kimutatták elutasításukat olyan szervezettel szemben, mely nevükben a szigorítási terveket elfogadják.
Christel Keiser, Dominique Ferré
Részlet a Munkásinformációk legutóbbi számából (Franciaország)
DÉL-AFRIKA – AZÁNIA
2010: az ANC (African National Congress) kijelölte saját célját
A SOPA (Socialist Party of Azania) dokumentuma
Ebben az évben a «demokrácia» szörnyet szült. Acélkerítést fognak felhúzni minden stadion körül, ahol a FIFA meccsei zajlanak, egy kilométeres körzetben; ami azt jelenti, a «rossz hazafiakat», akik szerettek volna profitálni a nemzetközi sajtó jelenlétéből, hogy nyomorúságos életkörülményeikről beszéljenek, ugyanúgy fogják kezelni, mint a feketék népét 1976 júniusában az apartheid alatt, 34 éve.
A két utóbbi évben a stadionok és a repülőterek modernizálására jóval túllépték az erre kezdetben szánt 28 milliárd rand összeget. Másik, a becslések szerint 20 milliárd rand, az úthálózat javítására és szélesítésére ment el.
A mai napig 35 milliárd randot költöttek a Gautrain vasútvonalra, mely az egyetlen összekötő lesz a repülőtér és Pretória főváros között. Csak a gazdagokat szolgálja. Eredeti költségvetése, 13 milliárd rand is bőven elegendő lett volna a ország összes szállítási gondja megoldására. Természetesen a helyi szervezőbizottság is százmilliókat adott ki – ezekről nem beszélnek –, hogy a világot a szegények kárára szórakoztassa.
Az ANC nem engedheti meg magának, hogy ezek a «fecsegő tömegek» szót kapjanak.
Senki nem kételkedik abban, hogy egy ilyen fontosságú esemény szervezése álmatlan éjszakákba kerül, a legkisebb részletig mindent koordinálni kell, előrelátni, mert ami bekövetkezhet mégis, az egyszerre vádolhatja őket az elkülönítés fenntartásával és a fekete munkások, a jövő nemzedéke véréből és verejtékéből kiadott randok milliárdjainak elherdálásával.
Miért kell hát elégedetlenkedni a «világünnep» előestéjén? Először itt volt az 1994-es, az 1999-es, a 2004-es, majd a 2009-es kampány, melyek «mindenki számára a legjobb életkörülményeket» ígérték. A valóság a munkanélküliség emelkedéset hozza, a bérek csökkenését, a bidonvárosok számának növekedését, az iskolai körülmények rosszabbodását és az egészségügyi rendszer csődjét.
Számolva azzal, hogy az ANC mint kormány 15 éve «demokratikusan megválasztott», hogy gyakorlatilag egyetlen ígéretét sem tartotta be, hogy százmilliárdokat költött a Világkupa megrendezésére, hogy a presztizsberuházásokból semmi nem fogja szolgálni a dolgozók életminőségének javítását, a «másodrangú állampolgárok» lázadásának, szociális elégedetlenségének lehetősége tökéletesen meghiúsíthatja ezen gondosan kidolgozott előkészületek megvalósulását.
Milyen programot állíthat fel az ANC egy nép jogos felháborodása és tiltakozása lecsillapítására, ha annak „földet, kenyeret, békét” történelmi követelését elutasítják? Végülis nem nehéz: rendőrök, katonák ezrei és az 1982-ből datált belső biztonsági törvény 74-es bekezdése (2003-ban megújították) ügyelnek rá. Az «Alkotmányos demokrácia védelme terrorista aktusok és hasonló aktivitás ellen» címet viselő törvény egész egyszerűen tiltja a nyilvános helyen való gyülekezést és virtuális tiltást tartalmaz záradékában az 1976. jún. 16-ról való megemlékezésről is (Dél-Afrika-Azánia felszabadítási harca történelmében alapvető esemény évfordulója).
Az ANC megoldhatatlan dilemma elé került. Óriási pénzeket pazarolt el az infrastruktúra feljesztésére, ami csak egy maréknyi turistának használ egy rövid időre, avégett, hogy kirakatot állítson a világ elé társadalmunkról, a szép tárgyakat értékelni tudó kapacitásunkról. Egy szép napon lelepleződik, megmutatja igazi természetét, hogy másra sem gondol, mint a fogyasztás felé fordult nyugati kultúra előcsomagolt termékeinek utánzására, melyet a tudatosan elsorvasztott afrikai és egyéb országokba akar exportálni.
Most erővel el kell hihetnie a népességgel, hogy amit csinál, az mindenki hasznára válik. Szörnyű a kockázat, azon az elképzelésen alapul, hogy «történelmi népszerűsége» vagy «Mandela varázsa» az ANC-nek újból lehetővé teszi, hogy bármit megtegyen. Ez a népszerűség elporladt, mégis 15 éven keresztül folyamatosan hatalomban tartotta. Azok is próbálkoznak mégegyszer, akik hitelességük utolsó nyomait is eltékozolták, remélve, hogy ez az alkalom füstfüggönyként szolgálhat számukra. El kell szédíteni az állampolgárokat, miközben ígéreteiket azzal az ürüggyel, hogy nincs pénz, elárulják, s ugyanakkor mégis megrendezik a Világkupát óriási összegekért a burzsoá talpnyalók számára, akik számára Dél-Afrika tovább folytatja 2010. után is a kölcsön visszafizetését.
Mikor összehasonlítjuk a Világkupa kiadásait a szociális büdzsére szánt összeggel, az ész megáll. Ennek az országnak extra-kizsákmányolt dolgozó tömegei vajon felfogják-e, milyen fokon lettek a vezető párt szélhámosságának áldozatai és tudják-e, hogyan kell kifejezni elégedetlenségüket?
Világos, hogy egy ekkora ügy nem maradhat észrevetlenül és bizonyos, hogy milliók lesznek, akik nem elégednek meg válluk vonogatásával mondván: «ilyen az élet».
Hogyan lehet mindezt elfogadni, mikor a helyhatósági vízkezelés egész regimentje állt le karbantartás és a szükséges modernizácó híján, amely tényként az egész országban kolerajárványt okoz?
Hogyan lehet elfogadni mindezt, mikor az országban számos közkórházban reménytelenül hiányzik a gyógyszer, felszerelés?
Hogyan lehet elfogadni, hogy gyermekek milliói minden nap fáradtan, üres hassal mennek iskolába, a közoktatás nem működik, hogy még írni-olvasni is fák alatt tanulnak, mert nincsenek osztálytermek?
Hogyan lehet elfogadni, hogy 22 millió honfitársunk bidonvárosban él elképzelhetetlen körülmények között?
Hogyan lehet elfogadni, hogy 22 millió honfitársunknak nincs hozzáférése egészséges ivóvízhez?
Hogyan lehet elfogadni, hogy 14 millió honfitársunk munkanélküli, mikor azt a hazugságot hajtogatják, hogy gazdaságunk stabil, túl fog jutni a válságon, melyről most már világosan kidferül, hogy általános világválság?
Kell-e még említeni azt a tényt, hogy közöttünk 42,9 % napi 2 dollárnál kevesebből él, vagyis a hivatalos szegénységi küszöb alatt?
Amikor szavazatokról és választásról van szó, az ANC csak a mi «fiatal demokráciánkról» beszél, mintha a demokráciának semmi köze nem volna az éhezés, a lakhatás hiánya, a megfelelő oktatás, a földtulajdon, a munkanélküliség, stb. kérdésének megoldásához. Látjuk, hogy az ANC ragadozó, a dolgozókat megfosztja az ország természeti forrásaitól a gazdagok vékony rétege javára, s egész sor eseményt mozgósított a 2010-es Világbajnokságra. Mindez rosszat ígér.
Az ANC-nek nincs szüksége arra, hogy szemei elé tárjuk a «fejlett világból» érkező kockázati elemző stratégiákat, sem pedig a katasztrófakezelés bonyolult forgatókönyveire, hogy megértse vagy belássa az éhség elkerülhetetlen következményeit.
Sajnos, még tagjai számára sem merül fel, hogy csatát vívjanak az «ANC lelkének megőrzéséért», mivel ez a lélek már régen az IMF és a Világbank vezetőié, az ANC-nek nincs még lehetősége sincs «ígéretei» megtartására, hogy a népi elégedetlenség és lázadás valószínűsíthető következményeiről tárgyalhasson.
Várjuk már a szokásos védekezést, mely mögött az ANC kormánya és talpnyalói meg szoktak bújni akkor, mikor spontán felkelésekkel kell konfrontálniuk: «külső erők tönkre akarják tenni törékeny demokráciánkat». Néha a «külső» kifejezést a «terrorista» helyettesíti, holott a valódi okok messze állnak a „konspirációtól” és inkább a „felelősség” talaján állnak, melyet egy demokratikusan választott kormánynak kellene vállalnia, hogy ígéreteit teljesítse, pl. a méltó lakhatás biztosításában azért is, hogy elkerülhesse a „világszínvonalon” 2010-re felépített, számára annyira drága infrastruktúra tönkretételének kockázatát.
Azért, hogy megelőzze a turisták meglopását, semmi szükség nincs plusz 41 ezer rendőri és 20 ezer főnyi katonai erő felvonultatására, elég lenne, hogy elegendő munkahely legyen az egyszerű állampolgárok számára.
Nem szolgál a kormány dicsőségére, ha olyan helyzet alakul ki, melyben saját állampolgárai haragját kell csitítani, akik egyszerűen csak azt reklamálják, ami nekik jár abban a demokráciában, mely az apartheid apparátcsikjaitól eredő törvények módosított változatát használja.
Röviden, az ANC egy olyan animátor-csapat, mely egyetlen célja a világtőke akaratának végrehajtása és stupid módon meg van győződve arról, hogy tekintélye és funkciója tovább terjed az IMF és a Világbank diktátumainál és globális gazdasági stratégiájuk speciális követelményeinél. Ahogy az előző rezsimmel történt, lehetséges, hogy ez a hónap lesz a döntő, mikor az elkeseredettség, az elégedetlenség átszakítja a gátakat, hiába próbálják azt megelőzni, meggyőzéssel eltéríteni.
A fenti «forgatókönyvekre» kell nekünk, Azania Szocialista Páártjának koncentrálni, így kell közelgő válságot meghaladni. Segíteni kell a dolgozókat, a feketék többségét, hogy sorsukat kezükbe vegyék.
Az elmúlt 16 év év világosan megerősíti azt, amit tudunk az emberiség válságáról, mely a vezetés válsága, és azt, hogy forradalmi vezetésre van szükség.
2010. ápr. 25.
SPANYOLORSZÁG
Interjú
(személyes címen) az UGT (Dolgozók Általános Uniója) és a CCOO (Munkásbizottságok Konföderációs Tanácsa) szakszervezeti felelősével
Részlet a Szocialista Internacionalista Munkáspárt (POSI) lapjából
Luis González, egészségügyi dolgozó, munkásbizottsági szakszervezeti felelős
Zapatero azt mondta a dolgozóknak, hogy a válság árát meg kell osztani. El kell fogadni?
A gazdasági prosperitás időszakában a haszont nem «osztják meg». Abban az időben a bérek mérséklésekor azt mondták, hogy munkahelyteremtéshez kell.
Ma a bérek és jövedelmek csökkkentéséről beszélnek a válság árának megosztásáról. Nem a dolgozóknak kell megfizetni a tőkések válságának árát.
A válság kimutatja, hogy a termelőeszközök magántulajdonán alapuló gazdasági rendszer fenntartása csak nyomort hozhat a dolgozók számára. Nincsen más kivezető út, mint az, amely a bankok államosításával kezdődik, az elbocsátások megtiltásával, a termelés, a gazdaság védelmével a spekuláció ellen.
Az egészségügyben dolgozó szakszervezeti felelős vagy. Mit csinál szakszervezetetek?
Jún. 8-ra a tisztviselők munkabeszüntetésére szóltottak bennünket, ezen dolgozunk. De tudatában vagyunk annak, hogy ez nem lesz elég. Sokan alártuk azt a levelet, melyben kérjük a konföderációtól, hogy hagyja el a szociális dialógust és készüljön az UGT-vel egy általános sztrájkra.
Mit kell tenni?
Brüsszel és az IMF terveivel szemben alternatívát kell kínálni. A dolgozók szervezeteinek súlyos a felelőssége. Osztályellenségeink a válságot akarják felhasználni a bérek és fizetések általános csökkentésének elérésére és arra, hogy végezzenek az osztályharcban kivívott vívmányokkal.
Személyesen azzal foglalkozom, hogy a berlini sürgősséggel összehívott konferencián egy spanyol állami delegáció vegyen részt. Nem szabad, hogy ez a találkozó panaszaink kölcsönös felsorolása legyen; arra kell szolgáljon, hogy európai szinten felépítsük a munkásszövetséget, mely harcolni fog a válság ellen a dolgozók érdekeinek képviseletéből kiinduló alternatívában.
Rafael Aguilera, helyhatósági alkalmazott, az UGT szakszervezeti felelőse
Az UGT és a Munkásbizottságok ma nyilatkozták, hogy az általános sztrájk lehetőségét tanulmányozzák. Mit gondolsz erről?
Ez egy lépés előre és nem is túl korai. A sztrájkfelhívás elmaradásának indoklására eddig azt mondták, hogy az alapvető jogok ellen nem történt támadás. De majdnem 5 millió nálunk a munkanélküliek száma. Nem kellett volna már korábban felhívást tenni a munkabeszüntetésre? A dolgozók érdekei megkövetelik, hogy ellenálljunk a nemzetközi intézményeknek, akik velünk akarják megfizettetni a válság árát.
Most, hogy Zapatero bejelentette programját a megkötött egyezményeket lábbal taposva, még inkább nyilvánvaló az általános sztrájk szükségszerűsége. Az én szakszervezetem intézményeiben Katalóniában az elvtársak zöme felteszi a kérdést, miért nem léptünk már korábban, miért nem volt az egész munkásosztályosztályhoz szóló tiszta és világos sztrájkfelhívás. Gyűlések voltak, gyűlések.
Szintén tapasztaljuk a szocialista aktivisták indignálódását a kormányintézkedéseket támogató pártjuk magatartásával szemben.
Zapatero azt nyilatkozta, hogy a válságot mindenkinek meg kell fizetnie. El kell fogadni ezt?
Ez elfogadhatatlan. A dolgozók nem idézték elő, nem is járultak hozzá a válság kialakulásához. A spekulánsok és bankárok a felelősök ezért, fizessenek hát csak!
Mit csinál a Te szakszervezeted?
Az én szövetségem a felelősséget magára vette a kezdettől fogva A teljes közszférában munkabeszüntetésre hívott a tisztviselők elleni nyugdíjtörvény rendelkezései ellen. Aztán ez a sztrájk későbbre tolódott, jún. 2. helyett 8-ra, melynek legfőbb indoka, hogy meg kell várni a «bizottsági tárgyalások» lezárultát. Ez a bizottságosdi egy hatalmas becsapás, megmutatja, hogy semmit nem lehet várni a szociális dialógusoktól olyan kormány esetében, mely ilyen programok bevezetéséről már döntött. Rögtön egységes mozgósítás kell, általános sztrájk ahhoz, hogy meghátrálásra lehessen késztetni.
Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris - France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
2010. május 27., csütörtök
Munkástüntetés
La Louvière-ben
2010. május 27-én a belgiumi La Louvière 80 ezres városában hirdette meg az egyik legnagyobb szakszervezet tiltakozó tüntetését. A válság sújtotta övezetben az országosnàl is nagyobb mértékben emelkedik a munkanélküliség (a napokban megnyitott Décathlon 60 meghirdetett állására 3 ezren jelentkeztek), csökkennek a juttatások, veszélyben a közszolgáltatás – ahogy az Unió liberális politikája diktálja. Belgiumnak 5 év alatt 64 milliárd euró megtakarítást kell elérnie!
Az FGTB felhívására mintegy ötezer vörösbe öltözött ember vonult fel ezen a napon. Közöttük láttuk a charleroi-i Carsid dolgozóit (a gyár 18 hónapja leállt), a Caterpilar és a Duferco munkásait (utóbbiak kétnapos sztrájkkal nyomósítják követeléseiket, mivel az új orosz tulajdonosok nem invesztálni akarnak, csak technológiát vettek a gyárral). A szakszervezet hivatalos követelései a térség problémáihoz képest elég szerények:
• elegendő minőségi munkahely teremtése
• a munkanélküliek rendelkezésreállási ellenőrzésének megszüntetése
• erős és szolidáris társadalombiztosítás
• igazságos és méltányos adózás
• az alapjogokat garantáló, tartós közszolgáltatás
• a munkások és alkalmazottak közötti diszkrimináció megszüntetése
A tüntetők azonban ennél kicsit tovább mentek: «A kapitalizmus súlyosan veszélyezteti az egészséget» láttuk a namuri vasasok trikóján, ”Vásárlóerőt! Minőségi nyugdíjat, minőségi munkát!” a luxemburgi tartomány transzparensein; vonultak a monsiak felemelt ököllel énekelve az Internacionálét. A pályaudvar előtti téren a szakszervezeti vezetők jutottak szóhoz. Dübörgő szónoklataikban felsorolták mindazt, ami a szíveket nyomja: az ország szétszakításának kísérlete mögött valójában a társadalombiztosítás és a nyugdíj, a közszolgáltatás rendszerének megszüntetése rejlik, a politikai osztály a dolgozók hátán akarja behozni a bankoknak közpénzekből ajándékozott 25 milliárdot, a munkáltatóknak adójóváírással adományozott évi 15 milliárdot, melyre a válasz: VISSZA VELÜK! és HÁBORÚT HIRDETÜNK MI IS! Vallónia gazdaságilag romokban hever a pénzügyi és termelési válság nyomán, s a kormány pedig egyre inkább enged a munkáltatók nyomásának a bérek letörésére és a szociális terhek csökkentésére. A belgiumi munkás produktivitása harmadik a világon, az adóterhek viszont kizárólag a munkajövedelemre hárulnak. A profitból származó bevételek nem adóznak (ezért hívják tőkés adóparadicsomnak), ezért emlegetik egyre gyakrabban a portugál minimálbéreket (400 euró). A görög, spanyol, majd a brit csőd után nemsokára Belgium jön... és itt is a dolgozókra vár a feladat: kihúzni a csávából a válságba jutott rendszert.
Az FGTB követelései megmaradnak a rendszer reformja, szociálisabbá tételének keretei között. Kiáll persze a munkanélküliek ellen indított hajtóvadászat ellen (tudják: ma neked, holnap nekem), követeli a munkások számára ugyanazt a védelmet, mint ami az alkalmazottakat illeti, stb. de ennél tovább nem lép. Május 31-re Liège-be hirdette meg újabb mozgósítását, mert „együtt erősek vagyunk”. De: mögötte áll a szocialista párt, az CES, az EU... azok összes befolyásával és törekvéseivel: mederbe terelni az elégedetlenséget. Hányszor halljuk: ”nélkülünk még rosszabb volna”, „Európa a mi oldalunkon áll”, vagy az ellenkezőjét: „Európa akarja, alá kell vetni magunkat” – és az elbocsátások folytatódnak, privatizálnak, liberalizálnak, költségvetést kurtítanak az oktatásban, egészségügyben, „versenynormákat”, „generációs paktumot” vezetnek be, bért fagyasztanak be, stb.
S a jún. 13-i választások után jön majd a „szigorítás”, összhangban Maastrichttel, Lisszabonnal...
2010. május 27-én a belgiumi La Louvière 80 ezres városában hirdette meg az egyik legnagyobb szakszervezet tiltakozó tüntetését. A válság sújtotta övezetben az országosnàl is nagyobb mértékben emelkedik a munkanélküliség (a napokban megnyitott Décathlon 60 meghirdetett állására 3 ezren jelentkeztek), csökkennek a juttatások, veszélyben a közszolgáltatás – ahogy az Unió liberális politikája diktálja. Belgiumnak 5 év alatt 64 milliárd euró megtakarítást kell elérnie!
Az FGTB felhívására mintegy ötezer vörösbe öltözött ember vonult fel ezen a napon. Közöttük láttuk a charleroi-i Carsid dolgozóit (a gyár 18 hónapja leállt), a Caterpilar és a Duferco munkásait (utóbbiak kétnapos sztrájkkal nyomósítják követeléseiket, mivel az új orosz tulajdonosok nem invesztálni akarnak, csak technológiát vettek a gyárral). A szakszervezet hivatalos követelései a térség problémáihoz képest elég szerények:
• elegendő minőségi munkahely teremtése
• a munkanélküliek rendelkezésreállási ellenőrzésének megszüntetése
• erős és szolidáris társadalombiztosítás
• igazságos és méltányos adózás
• az alapjogokat garantáló, tartós közszolgáltatás
• a munkások és alkalmazottak közötti diszkrimináció megszüntetése
A tüntetők azonban ennél kicsit tovább mentek: «A kapitalizmus súlyosan veszélyezteti az egészséget» láttuk a namuri vasasok trikóján, ”Vásárlóerőt! Minőségi nyugdíjat, minőségi munkát!” a luxemburgi tartomány transzparensein; vonultak a monsiak felemelt ököllel énekelve az Internacionálét. A pályaudvar előtti téren a szakszervezeti vezetők jutottak szóhoz. Dübörgő szónoklataikban felsorolták mindazt, ami a szíveket nyomja: az ország szétszakításának kísérlete mögött valójában a társadalombiztosítás és a nyugdíj, a közszolgáltatás rendszerének megszüntetése rejlik, a politikai osztály a dolgozók hátán akarja behozni a bankoknak közpénzekből ajándékozott 25 milliárdot, a munkáltatóknak adójóváírással adományozott évi 15 milliárdot, melyre a válasz: VISSZA VELÜK! és HÁBORÚT HIRDETÜNK MI IS! Vallónia gazdaságilag romokban hever a pénzügyi és termelési válság nyomán, s a kormány pedig egyre inkább enged a munkáltatók nyomásának a bérek letörésére és a szociális terhek csökkentésére. A belgiumi munkás produktivitása harmadik a világon, az adóterhek viszont kizárólag a munkajövedelemre hárulnak. A profitból származó bevételek nem adóznak (ezért hívják tőkés adóparadicsomnak), ezért emlegetik egyre gyakrabban a portugál minimálbéreket (400 euró). A görög, spanyol, majd a brit csőd után nemsokára Belgium jön... és itt is a dolgozókra vár a feladat: kihúzni a csávából a válságba jutott rendszert.
Az FGTB követelései megmaradnak a rendszer reformja, szociálisabbá tételének keretei között. Kiáll persze a munkanélküliek ellen indított hajtóvadászat ellen (tudják: ma neked, holnap nekem), követeli a munkások számára ugyanazt a védelmet, mint ami az alkalmazottakat illeti, stb. de ennél tovább nem lép. Május 31-re Liège-be hirdette meg újabb mozgósítását, mert „együtt erősek vagyunk”. De: mögötte áll a szocialista párt, az CES, az EU... azok összes befolyásával és törekvéseivel: mederbe terelni az elégedetlenséget. Hányszor halljuk: ”nélkülünk még rosszabb volna”, „Európa a mi oldalunkon áll”, vagy az ellenkezőjét: „Európa akarja, alá kell vetni magunkat” – és az elbocsátások folytatódnak, privatizálnak, liberalizálnak, költségvetést kurtítanak az oktatásban, egészségügyben, „versenynormákat”, „generációs paktumot” vezetnek be, bért fagyasztanak be, stb.
S a jún. 13-i választások után jön majd a „szigorítás”, összhangban Maastrichttel, Lisszabonnal...
«A tőzsdegengszerek miatt gyermekek pusztulnak el»
2010.május 25.
Jean Ziegler
Könyveiben Jean Ziegler a tőkés rendszer harmadik világ ellenes bűnöző és abszurd politikáját ostorozza szüntelenül. Ő volt az ENSZ Élelmezésjogi Bizottságának szakelőadója 2000-2008 között. Michel Collon Genfben készített interjúja a válságról, a tőzsdéről, az éhségről, Obamáról, Izraelről…
________________________________________
Téged meglepett a válság?
Hevességében igen. Nem gondoltam, hogy a pénzügyi csibészek ilyen sebességgel teszik tönkre a világggazdaságot: 1.800 milliárdnyi érték elvesztéséről van szó eddig. A harmadik világ számára ez totális katasztrófa. De az iparosodott országokra nézve is.
Megint a szegények fizetnek?
Igen. 2008. okt. 22-én az eurózóna 15 országa összejött Párizsban. Az Elysée lépcsőjén Merkel és Sarkozy azt mondták: «1.500 milliárd eurót felszabadítottunk hitelezésre és az önfinanszírozás plafonját felemeltük 3-ról 5 %-ra.». Ugyanabban az évben ugyanezek az európai országok 40 %-kal csökkentették szubvenciójukat a világ élelmezési programjában (mely csak ezekből a szubvenciókból él), 6 milliárd dollárról kevesebb, mint 4 milliárdra.
Ami Bangladeshben az iskolai étkezést megszüntetését eredményezte. Egymillió gyermek súlyosan és állandó jelleggel alultáplált. Ezek a gyermekek a tőzsdegengszerek miatt fognak meghalni. A spekulánsokat ma a nürnbergi bíróságnak kellene elítélni.
Milyen tanulságot vontak le a hatalmasok a válságból?
Semmilyet. Vegyük Svájc példáját. A svájci adófizető 61 milliárd dollárt adott a legnagyobb bank, az USB megmentésére. A múlt évben, 2009-ben az USB vezetői, még mindig közel a csődhöz, maguk között szétosztogattak 4 milliárd svájci frankot bónuszban! A fosztogatás teljes és a zsoldosként viselkedő kormányok tehetetlensége szintén – mindenesetre Svájcban, Franciaországban, Németországban, ahonnan van néhány értesülésem. Ez egy permanens botrány. A neoliberális maszk lehullott, a bankok cinizmusa és arroganciája totálisan győzedelmeskedett.
A nyilvánosság oldaláról érzel valami fejlődést?
Nem, ha a számokat nézed, azok katasztrofálisak. Minden öt másodpercben éhenhal egy gyermek. Minden nap 47.000 személy hal éhen. Egy milliárd személy (hatból egy) súlyosan és állandó jelleggel éhezik. Holott a világ mezőgazdasága a jelenlegi fejlettségi állapotában minden gond nélkül 12 milliárd embert el tudna látni élelmiszerrel, napi 2700 kalória/egyén értékben! Tehát nem beszélhetünk fatalitásról, napjainkban minden gyermek, aki éhenhal, gyilkosság áldozata. Ez katasztrófa!
A globalizált finánctőke világrendje gyilkos - járványok, a szennyezett víz miatti elhalálozás, stb… - s teljesen abszurd: szükség nélkül öl. Ez az oligarchák és a globalizált pénzügyi tőke rendje. Az éhezés ellen küzdelem totális csőddel járt.
2000-től 2008-ig a világ éhezési problémáinak ENSZ-felelőse voltál. Mi a mérleg? Szolgáltál-e valamire?
Igen, növekedett a tudatosság. Ma már senki nem tartja ezt a mindennapos mészárlást természetesnek. Európában, legalábbis a periferikus országokban az öntudat ébredése felé tartunk. Radikális szakítás kell ezzel a kannibál világgal.
Ugyanakkor, mikor az éhezés kérdése megoldatlan, egyre többet adunk ki a háborúkra.
2005-ben első ízben a világ fegyverkezési kiadásai (nem a katonai költségvetések, csak a fegyverekre kiadottak!) meghaladták az évi ezer milliárd dollárt. Totálisan abszurd világban élünk.
Pedig Obama szép ígéreteket tett…
Obama a Birodalom túldetermináltságát tökéletesen követi. Soha nem találkoztam vele, biztosan nagyon jó ember, de a valóság rettenetes. Az USA a legnagyobb ipari hatalom a világon: az ipari termékek 25 %-át hozza létre. Kőolajfelhasználása 20 millió barrel naponta, melynek 61 %-át importálja. Olyan régiókból is importál, mint a Közel-Kelet vagy Közép-Ázsia, ami arra készteti, hogy túlnövekedett fegyveres erőket tartson fenn, a szövetségi büdzsén katonai hitelek élősködnek… De ez a Birodalom logikája.
Mit gondolsz arról, ami Izraelben történik és mi lehet belőle?
Azt gondolom, hogy meghatározó hatalomként Tel-Aviv – az AIPAC-lobbyval együtt – diktálja az USA külpolitikáját.
De mégiscsak az olajmultik döntenek, a politikusokat megelőzve, Izrael felfegyverzéséről.
Igan, az alapvető logika az, hogy az olajérdekek szempontjából kell egy stabil anyahajó. Izrael állam – és ezt nem én mondom, hanem az elfoglalt területek egyik speciális szakértője – az állami terrorizmus politikáját folytatja. Amíg ez a terrorizmus fennáll, nem lesz béke a Közel-Keleten, nincs vége az iraki–iráni konfliktusnak, semminek az égvilágon. Zsákutca, hacsak az Európai Unió fel nem ébred, érted?
Mit tudunk csinálni mi, európaiak, hogy felébresszük?
2002 júniusa óta létezik Izrael és az EU 27 országa között a szabadkereskedelmi egyezmény, mely az izraeli kivitel 62 %-át fedi. Ebben az egyezményben a 2. cikkely (mint minden szabadkereskedelmi egyezményben) kimondja, hogy a szerződő felek kötelesek az emberi jogokat tiszteletben tartani, mely a szerződés alapfeltétele. De a palesztinokat érő erőszak – a földjük eltulajdonítása, a jogokon kívül helyezésük, kínzásuk, a gyilkosságok, az éheztetésük kollektív büntetésként történő megszervezése – a legelemibb emberi jogokon való erőszaktétel. Ha az Európai Bizottság csak 15 napra felfüggesztené a szabadkereskedelmi egyezményt, az izraeli tábornokok rögtön észheztérnének. Mivel a huszonhetek Európája demokrata, a közvéleményt nekünk kellene meggyőzni.
Hogyan?
Kényszeríteni kell a kormányokat. Nem vagyunk tehetetlenek. Sok probléma van Belgiumban, Franciaországban, Svájcban. De egy dolog biztos: a nyilvánossághoz fűződő szabadságjogok léteznek. Ezekkel élni kell, radikális politikai változásra kell kötelezni kormányainkat és kész. Ha nem teszik meg, nem kell rájuk szavazni, ez ilyen egyszerű.
De az összes kormány támogatja Izraelt. Franciaország pl. legyen az UMP (a kormányon lévő jobboldali erő) vagy a PS (az ellenzéki szocialisták), támogatják Izraelt.
Támogatni Izrael biztonságát és létét, ez egy dolog. De a cinkosság az állami terrorizmussal és a gyarmatosító politikával, ez lehetetlen. Ez az értékeink devalválása, ez a «külső fasizmus», vagyis demokratikus értékek belül, de a határokon kívül szövetség a fasizmussal.
Végül, mi a média szerepe mindebben?
Teljesen alárendelt. Nevezetesen, a válság időszakában az újságírók féltik munkahelyüket. Az izraeli lobby szörnyű. Magam is elszenvedtem a legrettenetesebb rágalmakat, különben az ENSZ-ben folytatódik is, és csak Kofi Annannak köszönhetően éltem túl.
Izrael a világbékére nézve veszélyt jelent, Izrael elképzelhetetlen szenvedést okoz. Az ellenzéket, mint pl. Warschawskit, marginalizálják. De ha az izraeli gyarmatellenző és antiimperialista ellenzéknek nincs szava, befolyása, akkor katasztrófa felé haladunk. Támogatni kell az ellenzéket.
A sajtó szerepe a válságban?
A válságot úgy mutatja be, mint fatalitást, mint egy természeti katasztrófát. Holott a felelősöket ismerjük!
Forrás: michelcollon.info
Jean Ziegler
Könyveiben Jean Ziegler a tőkés rendszer harmadik világ ellenes bűnöző és abszurd politikáját ostorozza szüntelenül. Ő volt az ENSZ Élelmezésjogi Bizottságának szakelőadója 2000-2008 között. Michel Collon Genfben készített interjúja a válságról, a tőzsdéről, az éhségről, Obamáról, Izraelről…
________________________________________
Téged meglepett a válság?
Hevességében igen. Nem gondoltam, hogy a pénzügyi csibészek ilyen sebességgel teszik tönkre a világggazdaságot: 1.800 milliárdnyi érték elvesztéséről van szó eddig. A harmadik világ számára ez totális katasztrófa. De az iparosodott országokra nézve is.
Megint a szegények fizetnek?
Igen. 2008. okt. 22-én az eurózóna 15 országa összejött Párizsban. Az Elysée lépcsőjén Merkel és Sarkozy azt mondták: «1.500 milliárd eurót felszabadítottunk hitelezésre és az önfinanszírozás plafonját felemeltük 3-ról 5 %-ra.». Ugyanabban az évben ugyanezek az európai országok 40 %-kal csökkentették szubvenciójukat a világ élelmezési programjában (mely csak ezekből a szubvenciókból él), 6 milliárd dollárról kevesebb, mint 4 milliárdra.
Ami Bangladeshben az iskolai étkezést megszüntetését eredményezte. Egymillió gyermek súlyosan és állandó jelleggel alultáplált. Ezek a gyermekek a tőzsdegengszerek miatt fognak meghalni. A spekulánsokat ma a nürnbergi bíróságnak kellene elítélni.
Milyen tanulságot vontak le a hatalmasok a válságból?
Semmilyet. Vegyük Svájc példáját. A svájci adófizető 61 milliárd dollárt adott a legnagyobb bank, az USB megmentésére. A múlt évben, 2009-ben az USB vezetői, még mindig közel a csődhöz, maguk között szétosztogattak 4 milliárd svájci frankot bónuszban! A fosztogatás teljes és a zsoldosként viselkedő kormányok tehetetlensége szintén – mindenesetre Svájcban, Franciaországban, Németországban, ahonnan van néhány értesülésem. Ez egy permanens botrány. A neoliberális maszk lehullott, a bankok cinizmusa és arroganciája totálisan győzedelmeskedett.
A nyilvánosság oldaláról érzel valami fejlődést?
Nem, ha a számokat nézed, azok katasztrofálisak. Minden öt másodpercben éhenhal egy gyermek. Minden nap 47.000 személy hal éhen. Egy milliárd személy (hatból egy) súlyosan és állandó jelleggel éhezik. Holott a világ mezőgazdasága a jelenlegi fejlettségi állapotában minden gond nélkül 12 milliárd embert el tudna látni élelmiszerrel, napi 2700 kalória/egyén értékben! Tehát nem beszélhetünk fatalitásról, napjainkban minden gyermek, aki éhenhal, gyilkosság áldozata. Ez katasztrófa!
A globalizált finánctőke világrendje gyilkos - járványok, a szennyezett víz miatti elhalálozás, stb… - s teljesen abszurd: szükség nélkül öl. Ez az oligarchák és a globalizált pénzügyi tőke rendje. Az éhezés ellen küzdelem totális csőddel járt.
2000-től 2008-ig a világ éhezési problémáinak ENSZ-felelőse voltál. Mi a mérleg? Szolgáltál-e valamire?
Igen, növekedett a tudatosság. Ma már senki nem tartja ezt a mindennapos mészárlást természetesnek. Európában, legalábbis a periferikus országokban az öntudat ébredése felé tartunk. Radikális szakítás kell ezzel a kannibál világgal.
Ugyanakkor, mikor az éhezés kérdése megoldatlan, egyre többet adunk ki a háborúkra.
2005-ben első ízben a világ fegyverkezési kiadásai (nem a katonai költségvetések, csak a fegyverekre kiadottak!) meghaladták az évi ezer milliárd dollárt. Totálisan abszurd világban élünk.
Pedig Obama szép ígéreteket tett…
Obama a Birodalom túldetermináltságát tökéletesen követi. Soha nem találkoztam vele, biztosan nagyon jó ember, de a valóság rettenetes. Az USA a legnagyobb ipari hatalom a világon: az ipari termékek 25 %-át hozza létre. Kőolajfelhasználása 20 millió barrel naponta, melynek 61 %-át importálja. Olyan régiókból is importál, mint a Közel-Kelet vagy Közép-Ázsia, ami arra készteti, hogy túlnövekedett fegyveres erőket tartson fenn, a szövetségi büdzsén katonai hitelek élősködnek… De ez a Birodalom logikája.
Mit gondolsz arról, ami Izraelben történik és mi lehet belőle?
Azt gondolom, hogy meghatározó hatalomként Tel-Aviv – az AIPAC-lobbyval együtt – diktálja az USA külpolitikáját.
De mégiscsak az olajmultik döntenek, a politikusokat megelőzve, Izrael felfegyverzéséről.
Igan, az alapvető logika az, hogy az olajérdekek szempontjából kell egy stabil anyahajó. Izrael állam – és ezt nem én mondom, hanem az elfoglalt területek egyik speciális szakértője – az állami terrorizmus politikáját folytatja. Amíg ez a terrorizmus fennáll, nem lesz béke a Közel-Keleten, nincs vége az iraki–iráni konfliktusnak, semminek az égvilágon. Zsákutca, hacsak az Európai Unió fel nem ébred, érted?
Mit tudunk csinálni mi, európaiak, hogy felébresszük?
2002 júniusa óta létezik Izrael és az EU 27 országa között a szabadkereskedelmi egyezmény, mely az izraeli kivitel 62 %-át fedi. Ebben az egyezményben a 2. cikkely (mint minden szabadkereskedelmi egyezményben) kimondja, hogy a szerződő felek kötelesek az emberi jogokat tiszteletben tartani, mely a szerződés alapfeltétele. De a palesztinokat érő erőszak – a földjük eltulajdonítása, a jogokon kívül helyezésük, kínzásuk, a gyilkosságok, az éheztetésük kollektív büntetésként történő megszervezése – a legelemibb emberi jogokon való erőszaktétel. Ha az Európai Bizottság csak 15 napra felfüggesztené a szabadkereskedelmi egyezményt, az izraeli tábornokok rögtön észheztérnének. Mivel a huszonhetek Európája demokrata, a közvéleményt nekünk kellene meggyőzni.
Hogyan?
Kényszeríteni kell a kormányokat. Nem vagyunk tehetetlenek. Sok probléma van Belgiumban, Franciaországban, Svájcban. De egy dolog biztos: a nyilvánossághoz fűződő szabadságjogok léteznek. Ezekkel élni kell, radikális politikai változásra kell kötelezni kormányainkat és kész. Ha nem teszik meg, nem kell rájuk szavazni, ez ilyen egyszerű.
De az összes kormány támogatja Izraelt. Franciaország pl. legyen az UMP (a kormányon lévő jobboldali erő) vagy a PS (az ellenzéki szocialisták), támogatják Izraelt.
Támogatni Izrael biztonságát és létét, ez egy dolog. De a cinkosság az állami terrorizmussal és a gyarmatosító politikával, ez lehetetlen. Ez az értékeink devalválása, ez a «külső fasizmus», vagyis demokratikus értékek belül, de a határokon kívül szövetség a fasizmussal.
Végül, mi a média szerepe mindebben?
Teljesen alárendelt. Nevezetesen, a válság időszakában az újságírók féltik munkahelyüket. Az izraeli lobby szörnyű. Magam is elszenvedtem a legrettenetesebb rágalmakat, különben az ENSZ-ben folytatódik is, és csak Kofi Annannak köszönhetően éltem túl.
Izrael a világbékére nézve veszélyt jelent, Izrael elképzelhetetlen szenvedést okoz. Az ellenzéket, mint pl. Warschawskit, marginalizálják. De ha az izraeli gyarmatellenző és antiimperialista ellenzéknek nincs szava, befolyása, akkor katasztrófa felé haladunk. Támogatni kell az ellenzéket.
A sajtó szerepe a válságban?
A válságot úgy mutatja be, mint fatalitást, mint egy természeti katasztrófát. Holott a felelősöket ismerjük!
Forrás: michelcollon.info
2010. május 22., szombat
2010. május 21., péntek
A baloldal javaslata a válság megoldására
________________________________________
2010. május 17.
Aleka Papariga
A KKE (Görög Kommunista Párt) mindig elutasította, különösen 1991 után, azokat az illúziókat, melyek a kapitalista rendszer, a verseny- és termelőképesség végnélküli fejlődésén, úgymond a dolgozók és a tőkések közös érdekén alapultak. Az összes tőkés gazdaság elkerülhetetlenül válságba kerül időről időre. A KKE előre jelezte a válságot, annak súlyosságát, az összes társadalmi ellentét kiéleződését csakúgy, mint az imperializmuson belülieket.
________________________________________
A tőkés rendszer apologétái, közöttük a vén PASOK önjelölt hívei vagy a revizionisták, redukálják a gazdasági krízis okait a rendszer kezelésének kérdésére, tagadják vagy elrejtik valódi alapját, magát a kapitalizmust.
A jelenlegi helyzet azt követeli, hogy a társadalmi és politikai öntudatra ébredés folyamata felgyorsuljon, s főleg, hogy szervezetileg, jövőt nyújtva, kidolgozott harcban fejeződjön ki. A nép, a munkásosztály és a szerény jövedelmű családok életszínvonala foglalkoztat minket és nem pedig a tőkés profit.
A mi stratégiánk az, hogy megakadályozzuk ezeket a barbár intézkedéseket abban a mértékben, ahogy a jelenlegi feltételek lehetővé teszik, megakadályozzuk, hogy a népi tudatban legitimitásra találjanak; a PASOK-tól és az ND-től, azok politikájától el akarjuk távolítani a dolgozókat, egyesíteni őket, hogy sikeres legyen az ellentámadás a jelenlegi uralkodó erők eltávolítására és népi hatalom létrejöttére. Mivel a politikai erőviszonyok nem teszik lehetővé a nép javára történő hatásos beavatkozást, elsőbbséget biztosítunk a parlamenten kívüli társadalmi mozgalomnak.
Itt az idő a népi és szociális front létrehozására, hogy a politikai tömegakció formát öltsön, szabatos formát, megsokszorozódjanak a létező aktivista erők, vagyis az állami és magánszféra munkás- és köztisztviselői, a kisvállalkozói – kézművesek és kiskereskedők – , kisparaszti, a munkásosztály dolgozó vagy tanuló gyermekei, emigránsok, a nők, a tudományos élet, a művészet és a kultúra területén harcoló aktivák száma.
Ez okból szükséges a KKE erőinek összegyűjtése, nem az a fontos, hogy mindenben egyetértsenek vele, más szempontból is tekinthenek a szocializmusra.
Egy ilyen front csírái megvannak már ma is a Dolgozók Aktivista Frontjában (PAME), a Kisvállalkozói Görög Antimonopolista Tömörülésben (PASEVE), a Paraszti Aktivista Tömörülésben (PASY), a Diák Aktivista Frontban (MAS) és más mozgalmi formákban, melyek naponta születnek (s ide tartozik a háborúellenes tömegmozgalom, az egyéni és kollektív, demokratikus és szakszervezeti jogok védői és helyi partnerei is).
A harc központja a munkahely, az utca, a vidék, az iskolák, egyetemek, az emigránsok negyedei, az összes népi terület. Az újabb munkásellenes intézkedések meghiúsítására, ideértve a kollektív szerződéseket, a rugalmas munkával összefügőeket, stb. minden munkahelynek reagálnia kell.
A dolgozóknak az erőviszonyokat módosítaniuk kell alulról indulva, s akkor a harc politikai síkon is fejlődni fog. A népnek nem kell elfogadnia, hogy állandóan fizessen, áldozatként alávesse magát az ipari, a nagykereskedelmi, a monopolista tőkeprofitnak.
A népi és társadalmi egységfrontnak egymással összfüggően kettős célja kell legyen
Az első a harc, mely feltélezi az ellenállást, a kormány és szövetségei barbár intézkedéseinek megsemmisítését; harc az apparátus ellen, az ország politikai rendszere és a plutokrácia ellen.
Az uzsora elleni harc nem elég, még néhány kis és nagy győzelemnek kell jönnie.
Frontunknak kreatívnak kell lennie küzdelmében, népi szemléletet kell tartalmaznia, optimistának, büszkének kell lennie, osztálypatriotizmussal és internacionalizmussal telinek; a népi akciók és kezdeményezések tudják átváltoztatni a frontot hatalmas irányzattá és az erőviszonyokat megfordítani.
A frontnak realistának kell lennie. A népi hatalom és népgazdaság alternatíváját kell javasolnia olyan központi jelszavakkal, mint a monopóliumok államosítása, népi szövetkezetek létrehozása azokban a gazdasági ágakban, ahol ez lehetséges, népgazdasági tervezés, népi és dolgozói ellenőrzés az alapoktól kezdve. Be kell bizonyítani és ki kell mutatni, hogy országunk fejlődőképessége most is létezik, de azt alá akarják aknázni, még jobban tönkretenni.
A KKE erőfeszítéseket tesz, hogy politikai javaslatait megismertesse, de ugyanakkor a mindennapi harcban is erősíti részvételét.
Illúziók nincsenek
A rendszer elfogadása nem akadályozza meg annak gyengülését, sem pedig a ciklikusan ismétlődő újabb válságokat, az eddigieknél is nagyobbakat. A népnek készen kell állnia, hogy szakítson ezzel a rendszerrel, ne legyen „Iphigénia”. A mi véleményünk az, hogy a nép áldozatát csak a tőkeprofitnövelésére hasznánlják, egyenesen a tőkések zsebébe megy.
A görög gazdaság visszaszerzése egyre nehezebb, még akkor is, ha az eurózónában stabilizálódna is a helyzet. Egészében iparunk csak nagy nehézségek árán tudna létezni.
A válságkezelés, akár az EU, akár az IMF által, nem tud az ellentmondásokon felülemelkedni, mert a kapitalista termelés célja és motorja a profit. Ami úgy tűnhet, hogy megoldja a problémát, pl. Görögország adósságát, más problémát fog gerjeszteni. Elszakadás az EU-tól, a népi engedetlenség az élet megjavításának előzetes feltétele. Minden ellenállási aktusnak értéke van, ha a politikai alternatíva felé visz. Másképpen az összehangolatlan reakciók, tárgyalások csak a zsarolás folyamatát erősítik.
A kormány, miután olyan körülményeket hozott létre, hogy a kölcsöntörlesztések fizetése lehetetlenné vált, csődhöz vezetett, előre megfontoltan támogatja az EU-t és az IMF-t, egész sorozat összefüggéstelen lépést tesz, mellyel lehetővé tette az IMF-nek, hogy még inkább megvesse lábát Európában, úgymond «a népek megmentésére».
A fenyegető romhalmaz emlegetése nagyban eltúlozza a helyzetet és csak zsarolásra jó.
Az első pillanattól fogva mondtuk és a hangsúlyt erre helyeztük: a kormány talált volna tőkét kölcsönre, mivel egyetlen burzsoá vagy népellenes kormány sem hagyná saját burzsoáziáját, a munkáltatókat segítség nélkül. A görög kormány meg akarta csinálni ezt, ez lett az ideális keret, olyan tökéletes klíma adódott, melyben a pánikba esett görög nép könnyen elfogadta volna azt, ami már 20 éve el lett határozva.
Természetesen a kormány nyugtalankodása a kölcsön körülményein ellentmondásokba ütközött és valódi konfliktusokba – melyeknek semmi köze nincs a néphez. Görörország a ciklon szemében találta magát, mert óriási adósságát a versenyben levő tőkés országok használták fel.
Görögország poziciójával és kapcsolataival (az EU keleti felével, Eurázsiával, Közel-Kelettel) hívta fel a figyelmet magára. Az eurózóna és az európai tőke érdekeinek gyenge láncszeme lett, mert Görögországon keresztül a nagytőke vezette konkurens országok kapcsolódó pontokat tudnak létesíteni.
Ez nem jelenti azt, hogy a népek érdeke különbözne. Ezeknek a konflikusoknak kellene oda vezetniük, hogy a népek akcióegysége létrejöjjön, mert függetlenül országtól és pénznemtől, a népek veszítenek ahelyett, hogy újabb vívmányokat könyvelhetnének el maguknak.
Ami az egyenes kölcsökkel áthidaló államadósságot illeti, melyet a Stabilitási és Feljesztési paktum szellemében vagy úgymond belülről újratárgyalják, az egész egy nagy átverés, maskarádé, utópia.
Először is, az adósság nem csak görög kérdés. Számos kapitalista országnak, közöttük fejletteknek, növekedő mértékű az államadósságuk. Ez nem kezelés kérdése, pedig érvként gyakran ez hangzik el a burzsoá pártok és az opportunisták részéről.
Ez az ipari és mezőgazdasági termelés fokozódó hosszútávú hanyatlásának következménye, hozzáadva az antagonizmusok növekedését az EU-ban és nemzetközi szinten.
A görögországi iparágak, energia, telekommunikáció és mások behatárolt méretük miatt nem képesek az ipar visszafejlődését együttesében kompenzálni.
Az adósság azoknak az óriási fiskális könnyítéseknek az eredménye, melyet a nagyvállalatok kaptak, a nagytőke közfinaszírozásáé, a NATO kolosszális fegyverkezésének programjáé, az EU-körülmények közötti tőkés versenyé és az Olimpiai játékok inproduktív kiadásaié.
Az interimperialista verseny és ellentmondások súlyosbították a válságot
A dollár vissza akarja szerezni pozícióját, melyet a világ pénzügyi tartalékaiban játszott. Az euró devalválása Németországnak kedvez, mely Európa legnagyobb exportőre akkor, mikor Kína veszi át a vezető szerepet a világpiacon.
Ennek a tőkemozgásokhoz van köze, melyek a kockázatos profit növekedését vonják maguk után az ún. rizikós pénzügyi produktumokon keresztül. Ezek a mozgások fontosak, a szó szoros értelmében nem is spekulációs pénzek, mivel a rendszer logikájához tartoznak.
Szintén szerepet játszik a Görögországban befektetni kívánó tőkések nyomása, akik azonban előbb azokat munka világa elleni intézkedéseket szeretnék látni, melyeket Európa többi részén már megvalósultak, de itt még késnek elsősorban a KKE ösztökélte és támogatta népi ellenállás következtében. Ezek a tőkések véget akarnak vetni a zárt foglalkozások gyakorlatának, az ehhez szükséges körülmények megteremtésével, az új aktivitási területek birtokbavételével, a középosztályokat tönkretéve, azokban a szektorokban, ahol a nagyhatalmú monopóliumok eddig nem voltak még képesek: építőipar, szállítás, gyógyszergyártás, stb.
Ezek az ellentmondások fejeződnek ki az amerikai, arab, kínai és orosz tőke között, melyek a nemzetközi piac trambulinjaként és közvetítőjeként szolgáló görög gazdaságban foglalnak helyet.
A KKE javaslatai – antiimperialista, antimonopolista, demokratikus hatalmi és népgazdasági front
A görög népnek választania kell a társadalom fejlődésének két útja között, a jelelegi út és aközött, melyért a népnek harcolnia kell.
Fenntartjuk, hogy Görögország gazdaságát ért komoly veszteségei ellenére, melyet a tőke uralma és a monopóliumok közötti versengés okozott, képes autonóm népgazdaság létrehozására és fejlesztésére.
Az elmúlt 20 év negatív eseményei, bizonyos iparágak, a mezőgazdasági termelés csökkenése, megfelelő gazdasági-társadalmi politikával ellentételezhetőek. Nincs túl későn.
Görögország megfelelő szinten rendelkezik a termelés koncentrációját, a termelőeszközöket, kereskedelmi hálózatát illetően, elég magas a modern technológia nívója is. A munkaerő képzett, gyakorlott, specializált a múlt generációkhoz képest, tudományos területen nagyjelentőségű.
Vanak természeti forrásai, ásványai, melyek adut képeznek az ipari termelés és a fogyasztás számára. Nagy előnye, hogy nem csak népe önellátására képes élelmiszerből, hanem exportra is. Tud modern termékeket gyártani, gépeket, szerszámokat, készülékeket. Ahhoz, hogy a népgazdaság mindenki számára hozzáférhető legyen, meg kell találni a tulajdon problémájára a megoldást, hogy a nép, s ne pedig a profit igénye legyen kielégítve.
Nincs választás: a történelmileg elavult társadalmi-tulajdoni viszonyokban, melyek a politikai rendszert is meghatározzák, változás kell, mégpedig az alaptermelésben, az energiában, a telekommunikációban, az ásványok kitermelésében, bányákban, iparban, vízszolgáltatásban, szállításban. Szocializálni kell a bankrendszert, a kitermelést, a szállítást, a természeti források kezelését; a belső kereskedelmet centralizálni a külkereskedelem számára; a népnek lakhatást kell biztosítani, a kutatásoknak őt kell szolgálniuk csakúgy, mint az információáramlásnak. Az oktatási, az egészségügyi és a társadalombiztosítási rendszer csak köztulajdonban lévő és ingyenes lehet.
Tudjuk, hogy vannak olyan területek, ahol a teljes köztulajdon bevezetése lehetetlen, de ez kiegészíti a társadalmi szektort a szövetkezetivel, a kisparasztság, kiskereskedők körében. A szövetkezeteknek pedig előnyösnek, a monopóliumok arénájában szerzett valódi tapasztalatokon alapulónak kell lenniük.
A szocializált szektort, csakúgy mint a – termelői és fogyasztói – szövetkezetit, a gazdasági tervezés rendszerébe kell illeszteni, központi, országos adminisztrációba, avégett, hogy mozgósítva legyen a teljes termelés és munkaerő, hogy a nemzetközi gazdasági együttműködés összes formája használható legyen a kölcsönösen előnyös csere bázisán. A nemzeti termelést, a dolgozók érdekét meg kell védeni minden a belső kereskedelemből fakadó összes hátránnyal szemben.
A központi tervezés szükséges a stratégiai célok és lehetőségek megformálásához, a szektorok és iparágak közötti elsőbbség meghatározásához, az eszközök és erők koncentrálásához. Ez a tervezés szükségessé teszi az elosztás megszervezését, s mindenek előtt a dolgozók kontrollját minden egységben és termelési szolgáltatásban, minden adminisztratív szervben.
A kormánynak, mint népi hatalmi szervnek, a nép részvételét kell biztosítania ebben az új és eddig teljesen ismeretlen feladatban, a népi mozgalom támogatása lesz a dolga, a dolgozók társadalmi ellenőrzése alatti intézményekben saját maga is felügyelet alá kerül.
A központi tervezésű társadalmi fejlődés egyszerűen szükségszerűség, mindenekelőtt az emberiség, az elsőrendű termelőerő követelménye. A dolgozók különféle modern szükségleteinek kielégítése, a termelőeszközök, a tudomány és a techológia fejlesztése a nép szolgálatában életszükségletté teszi a központi tervezést.
A népi hatalom bátorítja az államok közti egyezményeket, kereskedelmi, tudományos-technikai cserét, melyek a közös érdekek alapján születnek.
Az államadósságot a népi hatalomnak felül kell vizsgálni, ennek legfőbb kritériuma a népérdek kell legyen.
A népi hatalomnak először is a belső és nemzetközi reakcióval kell szembenéznie. Az EU és a NATO, az USA-val kötött egyezmények az EU-tagállamoknak nem hagynak sok mozgási területet.
Ennek a problémának a megoldásához elkerülhetetlen az EU-val való szakítás. Enélkül nem lehet autonóm népi fejlődés, a népek érdekében álló kooperáció.
Alap aktivitásunkat ki kell terjeszteni ezen problémák kezelésére.
Haladék nélkül folytatjuk harcunkat a dolgozók érdekében.
Állásfoglalásunkat és követeléseinket minden problémára és még az elszigetelt napi kérdésekre is állandóan fejlesztjük. Ezután azonban ez nem elég, a progresszió alternatív javaslata szükséges ahhoz, hogy a cél végül is nagyobb nyomást tudjon gyakorolni a harc minden fázisában.
Forrás: KKE
2010. május 17.
Aleka Papariga
A KKE (Görög Kommunista Párt) mindig elutasította, különösen 1991 után, azokat az illúziókat, melyek a kapitalista rendszer, a verseny- és termelőképesség végnélküli fejlődésén, úgymond a dolgozók és a tőkések közös érdekén alapultak. Az összes tőkés gazdaság elkerülhetetlenül válságba kerül időről időre. A KKE előre jelezte a válságot, annak súlyosságát, az összes társadalmi ellentét kiéleződését csakúgy, mint az imperializmuson belülieket.
________________________________________
A tőkés rendszer apologétái, közöttük a vén PASOK önjelölt hívei vagy a revizionisták, redukálják a gazdasági krízis okait a rendszer kezelésének kérdésére, tagadják vagy elrejtik valódi alapját, magát a kapitalizmust.
A jelenlegi helyzet azt követeli, hogy a társadalmi és politikai öntudatra ébredés folyamata felgyorsuljon, s főleg, hogy szervezetileg, jövőt nyújtva, kidolgozott harcban fejeződjön ki. A nép, a munkásosztály és a szerény jövedelmű családok életszínvonala foglalkoztat minket és nem pedig a tőkés profit.
A mi stratégiánk az, hogy megakadályozzuk ezeket a barbár intézkedéseket abban a mértékben, ahogy a jelenlegi feltételek lehetővé teszik, megakadályozzuk, hogy a népi tudatban legitimitásra találjanak; a PASOK-tól és az ND-től, azok politikájától el akarjuk távolítani a dolgozókat, egyesíteni őket, hogy sikeres legyen az ellentámadás a jelenlegi uralkodó erők eltávolítására és népi hatalom létrejöttére. Mivel a politikai erőviszonyok nem teszik lehetővé a nép javára történő hatásos beavatkozást, elsőbbséget biztosítunk a parlamenten kívüli társadalmi mozgalomnak.
Itt az idő a népi és szociális front létrehozására, hogy a politikai tömegakció formát öltsön, szabatos formát, megsokszorozódjanak a létező aktivista erők, vagyis az állami és magánszféra munkás- és köztisztviselői, a kisvállalkozói – kézművesek és kiskereskedők – , kisparaszti, a munkásosztály dolgozó vagy tanuló gyermekei, emigránsok, a nők, a tudományos élet, a művészet és a kultúra területén harcoló aktivák száma.
Ez okból szükséges a KKE erőinek összegyűjtése, nem az a fontos, hogy mindenben egyetértsenek vele, más szempontból is tekinthenek a szocializmusra.
Egy ilyen front csírái megvannak már ma is a Dolgozók Aktivista Frontjában (PAME), a Kisvállalkozói Görög Antimonopolista Tömörülésben (PASEVE), a Paraszti Aktivista Tömörülésben (PASY), a Diák Aktivista Frontban (MAS) és más mozgalmi formákban, melyek naponta születnek (s ide tartozik a háborúellenes tömegmozgalom, az egyéni és kollektív, demokratikus és szakszervezeti jogok védői és helyi partnerei is).
A harc központja a munkahely, az utca, a vidék, az iskolák, egyetemek, az emigránsok negyedei, az összes népi terület. Az újabb munkásellenes intézkedések meghiúsítására, ideértve a kollektív szerződéseket, a rugalmas munkával összefügőeket, stb. minden munkahelynek reagálnia kell.
A dolgozóknak az erőviszonyokat módosítaniuk kell alulról indulva, s akkor a harc politikai síkon is fejlődni fog. A népnek nem kell elfogadnia, hogy állandóan fizessen, áldozatként alávesse magát az ipari, a nagykereskedelmi, a monopolista tőkeprofitnak.
A népi és társadalmi egységfrontnak egymással összfüggően kettős célja kell legyen
Az első a harc, mely feltélezi az ellenállást, a kormány és szövetségei barbár intézkedéseinek megsemmisítését; harc az apparátus ellen, az ország politikai rendszere és a plutokrácia ellen.
Az uzsora elleni harc nem elég, még néhány kis és nagy győzelemnek kell jönnie.
Frontunknak kreatívnak kell lennie küzdelmében, népi szemléletet kell tartalmaznia, optimistának, büszkének kell lennie, osztálypatriotizmussal és internacionalizmussal telinek; a népi akciók és kezdeményezések tudják átváltoztatni a frontot hatalmas irányzattá és az erőviszonyokat megfordítani.
A frontnak realistának kell lennie. A népi hatalom és népgazdaság alternatíváját kell javasolnia olyan központi jelszavakkal, mint a monopóliumok államosítása, népi szövetkezetek létrehozása azokban a gazdasági ágakban, ahol ez lehetséges, népgazdasági tervezés, népi és dolgozói ellenőrzés az alapoktól kezdve. Be kell bizonyítani és ki kell mutatni, hogy országunk fejlődőképessége most is létezik, de azt alá akarják aknázni, még jobban tönkretenni.
A KKE erőfeszítéseket tesz, hogy politikai javaslatait megismertesse, de ugyanakkor a mindennapi harcban is erősíti részvételét.
Illúziók nincsenek
A rendszer elfogadása nem akadályozza meg annak gyengülését, sem pedig a ciklikusan ismétlődő újabb válságokat, az eddigieknél is nagyobbakat. A népnek készen kell állnia, hogy szakítson ezzel a rendszerrel, ne legyen „Iphigénia”. A mi véleményünk az, hogy a nép áldozatát csak a tőkeprofitnövelésére hasznánlják, egyenesen a tőkések zsebébe megy.
A görög gazdaság visszaszerzése egyre nehezebb, még akkor is, ha az eurózónában stabilizálódna is a helyzet. Egészében iparunk csak nagy nehézségek árán tudna létezni.
A válságkezelés, akár az EU, akár az IMF által, nem tud az ellentmondásokon felülemelkedni, mert a kapitalista termelés célja és motorja a profit. Ami úgy tűnhet, hogy megoldja a problémát, pl. Görögország adósságát, más problémát fog gerjeszteni. Elszakadás az EU-tól, a népi engedetlenség az élet megjavításának előzetes feltétele. Minden ellenállási aktusnak értéke van, ha a politikai alternatíva felé visz. Másképpen az összehangolatlan reakciók, tárgyalások csak a zsarolás folyamatát erősítik.
A kormány, miután olyan körülményeket hozott létre, hogy a kölcsöntörlesztések fizetése lehetetlenné vált, csődhöz vezetett, előre megfontoltan támogatja az EU-t és az IMF-t, egész sorozat összefüggéstelen lépést tesz, mellyel lehetővé tette az IMF-nek, hogy még inkább megvesse lábát Európában, úgymond «a népek megmentésére».
A fenyegető romhalmaz emlegetése nagyban eltúlozza a helyzetet és csak zsarolásra jó.
Az első pillanattól fogva mondtuk és a hangsúlyt erre helyeztük: a kormány talált volna tőkét kölcsönre, mivel egyetlen burzsoá vagy népellenes kormány sem hagyná saját burzsoáziáját, a munkáltatókat segítség nélkül. A görög kormány meg akarta csinálni ezt, ez lett az ideális keret, olyan tökéletes klíma adódott, melyben a pánikba esett görög nép könnyen elfogadta volna azt, ami már 20 éve el lett határozva.
Természetesen a kormány nyugtalankodása a kölcsön körülményein ellentmondásokba ütközött és valódi konfliktusokba – melyeknek semmi köze nincs a néphez. Görörország a ciklon szemében találta magát, mert óriási adósságát a versenyben levő tőkés országok használták fel.
Görögország poziciójával és kapcsolataival (az EU keleti felével, Eurázsiával, Közel-Kelettel) hívta fel a figyelmet magára. Az eurózóna és az európai tőke érdekeinek gyenge láncszeme lett, mert Görögországon keresztül a nagytőke vezette konkurens országok kapcsolódó pontokat tudnak létesíteni.
Ez nem jelenti azt, hogy a népek érdeke különbözne. Ezeknek a konflikusoknak kellene oda vezetniük, hogy a népek akcióegysége létrejöjjön, mert függetlenül országtól és pénznemtől, a népek veszítenek ahelyett, hogy újabb vívmányokat könyvelhetnének el maguknak.
Ami az egyenes kölcsökkel áthidaló államadósságot illeti, melyet a Stabilitási és Feljesztési paktum szellemében vagy úgymond belülről újratárgyalják, az egész egy nagy átverés, maskarádé, utópia.
Először is, az adósság nem csak görög kérdés. Számos kapitalista országnak, közöttük fejletteknek, növekedő mértékű az államadósságuk. Ez nem kezelés kérdése, pedig érvként gyakran ez hangzik el a burzsoá pártok és az opportunisták részéről.
Ez az ipari és mezőgazdasági termelés fokozódó hosszútávú hanyatlásának következménye, hozzáadva az antagonizmusok növekedését az EU-ban és nemzetközi szinten.
A görögországi iparágak, energia, telekommunikáció és mások behatárolt méretük miatt nem képesek az ipar visszafejlődését együttesében kompenzálni.
Az adósság azoknak az óriási fiskális könnyítéseknek az eredménye, melyet a nagyvállalatok kaptak, a nagytőke közfinaszírozásáé, a NATO kolosszális fegyverkezésének programjáé, az EU-körülmények közötti tőkés versenyé és az Olimpiai játékok inproduktív kiadásaié.
Az interimperialista verseny és ellentmondások súlyosbították a válságot
A dollár vissza akarja szerezni pozícióját, melyet a világ pénzügyi tartalékaiban játszott. Az euró devalválása Németországnak kedvez, mely Európa legnagyobb exportőre akkor, mikor Kína veszi át a vezető szerepet a világpiacon.
Ennek a tőkemozgásokhoz van köze, melyek a kockázatos profit növekedését vonják maguk után az ún. rizikós pénzügyi produktumokon keresztül. Ezek a mozgások fontosak, a szó szoros értelmében nem is spekulációs pénzek, mivel a rendszer logikájához tartoznak.
Szintén szerepet játszik a Görögországban befektetni kívánó tőkések nyomása, akik azonban előbb azokat munka világa elleni intézkedéseket szeretnék látni, melyeket Európa többi részén már megvalósultak, de itt még késnek elsősorban a KKE ösztökélte és támogatta népi ellenállás következtében. Ezek a tőkések véget akarnak vetni a zárt foglalkozások gyakorlatának, az ehhez szükséges körülmények megteremtésével, az új aktivitási területek birtokbavételével, a középosztályokat tönkretéve, azokban a szektorokban, ahol a nagyhatalmú monopóliumok eddig nem voltak még képesek: építőipar, szállítás, gyógyszergyártás, stb.
Ezek az ellentmondások fejeződnek ki az amerikai, arab, kínai és orosz tőke között, melyek a nemzetközi piac trambulinjaként és közvetítőjeként szolgáló görög gazdaságban foglalnak helyet.
A KKE javaslatai – antiimperialista, antimonopolista, demokratikus hatalmi és népgazdasági front
A görög népnek választania kell a társadalom fejlődésének két útja között, a jelelegi út és aközött, melyért a népnek harcolnia kell.
Fenntartjuk, hogy Görögország gazdaságát ért komoly veszteségei ellenére, melyet a tőke uralma és a monopóliumok közötti versengés okozott, képes autonóm népgazdaság létrehozására és fejlesztésére.
Az elmúlt 20 év negatív eseményei, bizonyos iparágak, a mezőgazdasági termelés csökkenése, megfelelő gazdasági-társadalmi politikával ellentételezhetőek. Nincs túl későn.
Görögország megfelelő szinten rendelkezik a termelés koncentrációját, a termelőeszközöket, kereskedelmi hálózatát illetően, elég magas a modern technológia nívója is. A munkaerő képzett, gyakorlott, specializált a múlt generációkhoz képest, tudományos területen nagyjelentőségű.
Vanak természeti forrásai, ásványai, melyek adut képeznek az ipari termelés és a fogyasztás számára. Nagy előnye, hogy nem csak népe önellátására képes élelmiszerből, hanem exportra is. Tud modern termékeket gyártani, gépeket, szerszámokat, készülékeket. Ahhoz, hogy a népgazdaság mindenki számára hozzáférhető legyen, meg kell találni a tulajdon problémájára a megoldást, hogy a nép, s ne pedig a profit igénye legyen kielégítve.
Nincs választás: a történelmileg elavult társadalmi-tulajdoni viszonyokban, melyek a politikai rendszert is meghatározzák, változás kell, mégpedig az alaptermelésben, az energiában, a telekommunikációban, az ásványok kitermelésében, bányákban, iparban, vízszolgáltatásban, szállításban. Szocializálni kell a bankrendszert, a kitermelést, a szállítást, a természeti források kezelését; a belső kereskedelmet centralizálni a külkereskedelem számára; a népnek lakhatást kell biztosítani, a kutatásoknak őt kell szolgálniuk csakúgy, mint az információáramlásnak. Az oktatási, az egészségügyi és a társadalombiztosítási rendszer csak köztulajdonban lévő és ingyenes lehet.
Tudjuk, hogy vannak olyan területek, ahol a teljes köztulajdon bevezetése lehetetlen, de ez kiegészíti a társadalmi szektort a szövetkezetivel, a kisparasztság, kiskereskedők körében. A szövetkezeteknek pedig előnyösnek, a monopóliumok arénájában szerzett valódi tapasztalatokon alapulónak kell lenniük.
A szocializált szektort, csakúgy mint a – termelői és fogyasztói – szövetkezetit, a gazdasági tervezés rendszerébe kell illeszteni, központi, országos adminisztrációba, avégett, hogy mozgósítva legyen a teljes termelés és munkaerő, hogy a nemzetközi gazdasági együttműködés összes formája használható legyen a kölcsönösen előnyös csere bázisán. A nemzeti termelést, a dolgozók érdekét meg kell védeni minden a belső kereskedelemből fakadó összes hátránnyal szemben.
A központi tervezés szükséges a stratégiai célok és lehetőségek megformálásához, a szektorok és iparágak közötti elsőbbség meghatározásához, az eszközök és erők koncentrálásához. Ez a tervezés szükségessé teszi az elosztás megszervezését, s mindenek előtt a dolgozók kontrollját minden egységben és termelési szolgáltatásban, minden adminisztratív szervben.
A kormánynak, mint népi hatalmi szervnek, a nép részvételét kell biztosítania ebben az új és eddig teljesen ismeretlen feladatban, a népi mozgalom támogatása lesz a dolga, a dolgozók társadalmi ellenőrzése alatti intézményekben saját maga is felügyelet alá kerül.
A központi tervezésű társadalmi fejlődés egyszerűen szükségszerűség, mindenekelőtt az emberiség, az elsőrendű termelőerő követelménye. A dolgozók különféle modern szükségleteinek kielégítése, a termelőeszközök, a tudomány és a techológia fejlesztése a nép szolgálatában életszükségletté teszi a központi tervezést.
A népi hatalom bátorítja az államok közti egyezményeket, kereskedelmi, tudományos-technikai cserét, melyek a közös érdekek alapján születnek.
Az államadósságot a népi hatalomnak felül kell vizsgálni, ennek legfőbb kritériuma a népérdek kell legyen.
A népi hatalomnak először is a belső és nemzetközi reakcióval kell szembenéznie. Az EU és a NATO, az USA-val kötött egyezmények az EU-tagállamoknak nem hagynak sok mozgási területet.
Ennek a problémának a megoldásához elkerülhetetlen az EU-val való szakítás. Enélkül nem lehet autonóm népi fejlődés, a népek érdekében álló kooperáció.
Alap aktivitásunkat ki kell terjeszteni ezen problémák kezelésére.
Haladék nélkül folytatjuk harcunkat a dolgozók érdekében.
Állásfoglalásunkat és követeléseinket minden problémára és még az elszigetelt napi kérdésekre is állandóan fejlesztjük. Ezután azonban ez nem elég, a progresszió alternatív javaslata szükséges ahhoz, hogy a cél végül is nagyobb nyomást tudjon gyakorolni a harc minden fázisában.
Forrás: KKE
2010. május 20., csütörtök
Nemzetközi információk
új széria 9. sz. (378) – 2010. máj. 14.
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének lapja
Nyílt világkonferencia
a háború és kizsákmányolás ellen
Algír, 2010.nov.27-28-29.
Az algériai világkonferencia előkészítő vitája
Tartalom:
- Levél a ”nyílt világkonferencia a háború és a kizsákmányolás ellen” megtartását kezdeményező 54 országbeli 463 aláíróhoz
- Afganisztán: üzenet az algíri konferencián résztvevő afgán aktivistáktól
- USA: interjú Donna Dewitt-tel, a dél-karolinai AFL-CIO elnökével és a bérarányos «Single-Payer» egészségügyi rendszer szakszervezeti kampánya vezetőjével
- Franciaország: Saint-Nazaire hajógyára megmentéséhez azt államosítani kell!
- Görögország: május 5-i telefonbeszélgetés egy görög aktivistával
Levél a ”nyílt világkonferencia a háború és a kizsákmányolás ellen”megtartását kezdeményező 54 országbeli 463 aláíróhoz
Hölgyeim, Uraim,
Kedves Barátaink, Kedves Elvtársak!
Négy hónapja, hogy közzétettük azt a javaslatot, hogy nov. 27-28-29-án Algírban (Algéria) tartsunk világkonferenciát a „háború és a kizsákmányolás ellen”. A tanácskozás gondolatához csatlakozott az algériai Dolgozók pártja a Nemzetközi Egyetértéssel együtt, s az algériai szakszervezeti tömörülés, az UGTA – főtitkárán, Abdelmajid Sidi Saïdon keresztül – kezdettől fogva támogatta. A konferencia mellett döntött 54 ország 463 munkásaktivistája.
Számosan jelezték részvételület, a demokratikus munkásmozgalom képviselői, aktivisták, felelősök.
Afganisztánból most kaptuk meg azoknak az aktivistáknak a levelét, akik szintén Algírban lesznek, mivel amellett, hogy mindennap szembenéznek a terrorral és országuk NATO-megszállásával, feltétlenül kapcsolatot akarnak teremteni az USA és a NATO-tagországok munkásaktiváival. Ezt írják: „Mindenkinek, aki háborúellenes, aki békét akar az egész világon, feladata lenne az USA-t és a NATO-t felszólítani arra, hogy vessen véget a háborúnak, a kandahári offenzívát hagyja abba, nehogy ugyanaz az emberi tragédia történjék meg, ami Marjaban.”
Nemcsak Afganisztánban, hanem Irakban, a Közel-Keleten, Haitiban, Hondurasban, az afrikai kontinens egészén, a Balkánon az amerikai kormány a nagy multinacionális cégek fosztogatásának biztosítására állandósult háborút folytat a dolgozók és a népek ellen.
Görörországból kaptuk a május 5-i általános sztrájk estéjén:
«A mai görögországi mobilizáció a legfontosabb munkás és népi mozgósítás 1973, azaz 35 év óta (1). Az általános sztrájk kiterjed minden szektorra. Athénban közel 400 ezer ember tüntetett, a magánszektor dolgozói is részt vettek, még azok is, ahol a szakszervezetek gyengék vagy nincsenek is, csatlakoztak a tisztviselőkhöz, a fiatalokhoz. Óriási embertömeg, rengeteg tábla, molinó, a nagy és kis szakszervezetek transzparensei mindenütt. Ami az athéni tüntetésből leszűrhető, az az Európai Unió és az IMF diktatúrájával való szakítás igénye.
Természetesen a tüntetők a kormány tervei ellen vonultak fel. Természetesen voltak szakszervezeti jelszavak a béreket, a kollektív szerződéseket, a nyugdíjakat illetően, de a követelések összessége azt volt: le az Európai Unió és az IMF diktatúrájával! A rendőrségi megtorlás a parlament előtti tömmeggel szemben elképesztően brutálisnak mutatkozott.»
Szintén bemutattuk, ahogy vitára jelentkeztek:
• A USA aktivistáit, akik ismertetni akarják, milyen tétje van a munkásosztály számára az «egészségügyi reformnak», melyet országuk bevezetett.
• Afrikai aktivisták országuk 30 éves struktúrális kiigazítási terveinek eredményéről állítanak fel mérleget.
• Haiti szakszervezetei és népi szervezetei bemutatják a nemzeti szuverenitás visszanyeréséért folytatott harcot, Haiti újjáépítéséért a karibi térség és a világ munkás- és demokratikus mozgalmi aktivistáival együtt. 2010. jún. 1-én nemzetközi napot szerveznek a haiti szuverenitásért.
• A volt Szovjetunió független szakszervezeti munkásaktivái az egész világból delegáltak tudomására kívánják hozni a 20 évvel a Szovjetunió összeomlása utáni körülményeket, melyekben az üzemi munkásság megformálja az 1991 óta kifosztott és provatizált gazdaság együttesének visszaállamosítási jelszavát.
• Az algériai UGTA szakszervezet tudatni akarja azokat az okokat, melyek őket a világtanácskozáson való részvételre készteti, a forradalmi vendégszeretet és az algériai forradalom intenacionalizmusa kontinuitásában.
Ezek az első hozzászólások, melyeket rögzítettünk. Természetesen helyük van a továbbiaknak is, új felvetéseknek, javaslatoknak a napirendről, szervezésről a világkonferencián.
Soraink írásával egyidőben tették közzé az utóbbi évek katonai kiadásait, mely szinte hideglelést okoz: csak 2008-ban világszinten 1 464 milliárd dollárt jelent, ami megfelel a világ bruttó termelése 2,4 %-ának, körülbelül 217 dollár jut a világ minden lakosára. Az USA ebből 41,5 %-ot képvisel! Az észak-amerikai munkásszakszervezetek háborúellenes koalíciója, az US Labour Against the War (USLAW) megadja az USA katonai kiadásait az iraki és afganisztáni háborúra és megszállásra: több mint 719 milliárd dollár a 7 éve tartó irakiban, több mint 267,4 milliárd dollár a 9 éve tartó afganisztániban. Több mint 986,5 milliárd dollárba kerültek a háborús hadműveletek, iraki és afgán állampolgárok százezreinek életébe.
Ugyanakkor a Nemzetközi Valutaalapot, ezt az afrikai, ázsia és amerikai népek álalt gyűlölt intézményt az Európai Unió segítségül hívta, lábát a vén kontinensre tette... Április végén «főközgazdásza» deklarálta annak szükségességét, hogy „koncentrálni kell a költségvetési kiigazításokra”, kötelezve azonnal a «nyugdíjkorhatás emelésére», és kiróva – kezdetben Görögország számára – olyan terveket, melyeket maga is «fájdalmasnak » minősít.
Egyik oldalról dollármilliárdok ezrei a hadiiparra szánva, követelve a mindig nagyobb fegyverkezést, kiterjesztve a 2001 szeptemberében bejelentett ”vég nélküli háborút”...
A másik oldalról a kiigazítási tervek, melyek a „gazdasági válság”, az „állami eladósodás” ürügyével az osztályharcban kivívott társadalmi vívmányokat fosztogatják és semmisítik meg.
Tévedtünk vagy igazunk volt az algíri konferencia összehívásakor, hogy a háború elleni harc elválaszthatatlan a kizsákmányolás elleni harctól?
Megerősítjük, hogy semmi, egyáltalán semmi nem igazolja a világ dolgozóinak címzett parancsokat, melyek szerint «meg kell osztani a világválság terhét». Semmi nem igazolja, hogy a munkásszervezetek, melyeket dolgozók generációi építettek azért, hogy saját érdekeiket megvédjék, hagyják belevonni magukat a társadalmi vívmányok megsemmisítésének, a nemzeti szuverenitás elveszítésének terveibe.
Tudatjuk, hogy Algériában máris többszáz szakszervezeti és politikai aktivista írta alá lelkesen a konfenciára felhívást; a Dolgozók Pártja és az UGTA tagjaiból a szervezőbizottság felállt.
Tudatában vagyunk tanácskozásunk fontosságának abban a küzdelemben, melynek soha ekkora jelentősége nem volt a nemzetközi munkásosztály függetlensége és a demokrácia szempontjából közös jelszavunk értelmében, a «háború és a kizsákmányolás ellen».
Kedves barátaink, elvtársaink, fogadjátok testvéri üdvözletünket.
(1) Népi felkelés, mely véget vetett az amerikabarát ezredesek uralmának.
Louisa Hanoune, az algériai Dolgozók pártja főtitkára
Daniel Gluckstein, a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének koordinátora
AFGANISZTÁN
Levelezőnk
Üzenet a háború és kizsákmányolás elleni algíri világkonferencián is résztvevő afgán aktivistáktól
Kandaharra az USA és NATO vérfürdője vár
A Marja-Helmand kerületet most is a terror atmoszférája uralja, az USA/NATO 2010 februári kegyetlen bombázása óta. Az ártatlan civilek, a marjai lakosság vére még a falakon és az utcákon, a sebesült nők és gyermekek még a kórházakban, a márírok sírja még friss, az elmenekült lakók tízezrei még nem tértek haza – az USA és a NATO háborúcsinálói pedig már új támadásra készülnek Kandahar tartományban, barbár küldetésük következő szakaszára.
Kandahar kb. egymillió lakossal Afganisztán déli részén található, ahol a megszállókkal szembeni ellenállás jelentős méretet öltött.
Kandahar helyi kormányát Ahmad Wali Karzai tartja kezében, Karzai elnök egyik fivére, aki különböző korrupciós és drogkereskedési ügyek szereplője, azonban a központi kormány és a CIA teljes támogatását mondhatja magáénak.
Mikor az USA és a NATO felelősei bejelentették, hogy 2010 júniusában Kandaharban hajtanak végre katonai akciót ugyanolyan céllal és barbársággal, mint Marjában, 20 000 USA/NATO és afgán koalíciós katonával, a lakosságon a félelem érzése vett erőt. Mert Kandahar (mely szomszédos Helmanddal) lakói nagyon jól ismerik a kegyetlen katonai hadműveleteket…
Az USA/NATO felelősei szokásos módon azt állítják, hogy a civil lakosságot nem éri bántódás, de nagyon jól tudjuk, az afganisztáni háború természete olyan, hogy sok emberéletbe kerül, súlyos anyagi veszteségekbe, s a kártérítés felelősségét soha senki nem vállalja.
Abdul Ahmad, kandahari újságíró mondja: «9 éve rendszeresen hajtanak végre katonai hadműveleteket Afganisztánban, melyek az emberek számára csak jóvátehetetlen károkkal járnak, csak mészárlást hoznak és szenvedést okoznak, de soha nem csökkentik Afganisztán egyetlen részében sem az ellenállást. Ha a NATO és az USA halmandi műveleteit nézzük, konstatálnunk kell, hogy az emberek elvesztették házukat, éheznek. Azt hiszem, hogy az olyan hadműveletek, mint a kandahari, új stratégia részét képezik, és nem hoznak pozitív eredményt, nem oldják meg a biztonsági problémákat és nem gyengítik a kormánnyal szembeni oppozíciót».
A másik imperialista stratégia a tálibokkal és G. Hekmatyar iszlám pártjával való béketárgyalások, melyek egyes elemei formálisan vagy informálisan a Karzai-bábrezsim részét képezik. Ez azt jelenti, hogy ezekkel a partnerekkel való tárgyalásokkal nem nyerhető meg a háború, mert az afgán ellenállás nem korlátozódik a tálibokra és Hekmatyarra, s ezek visszatérése a hatalomba, súlyosan reakciós múltjuk miatt, elfogadhatatlan Afganisztán népe számára.
Az afganisztáni ellenállás saját magát szervezi és irányítja, harcol az USA és a NATO inváziós csapatai ellen és Karzai maffiózó, korrupt rendszerét meg akarja dönteni. Az imperialista csapatok teljes visszavonása és a kabuli bábrendszer megsemmisítése nélkül mindenféle béketárgyalás felesleges és az ellenállás bojkottálni fogja.
Az USA és a NATO háborúcsinálói azt gondolják, hogy valódi eredményt érhetnek el a békéért, hisznek az afgán ellenállás fizikai megtorlásában, és ezért küldenek több katonát ebbe az országba. De ennek ellenére, a 140 ezer amerikai és NATO-katona jelenléte ellenére, a külföldi vállalatok ugyanekkora számú magánzsoldosai ellenére, semmi jelentős eredmény nem született az USA és a NATO számára Afganisztánban.
Az USA, a NATO és a kabuli bábkormány még több vér kiöntésére készül, még több asszonyt és gyermeket akar megölni és Kandahar lakosait terrorizálni. Az afgán nép, Kandahar népe békét akar és a háború végét.
Mindenkinek, aki háborúellenes, aki békét akar a világon, követelnie kell az USA-tól és a NATO-tól, hogy vessen véget a háborúnak, a kandahari offenzíváról mondjanak le, meg kell akadályozni a marjai tragédia megismétlését.
USA
Interjú Donna Dewitt-tel
Donna Dewitt a dél-karolinai AFL-CIO elnöke és a bérarányos «Single-Payer» egészségügyi rendszer szakszervezeti kampánya vezetője
Te magad hogyan értékeled Obama elnök törvényét az egészségügyi rendszerről? Nagy győzelemről van szó, mint azok mondják, akik Obamát támogatják, s közöttük a szakszervezeti mozgalom sok személyisége?
DONNA DEWITT: a szakszervezeti vezetők többsége számára – különösen az AFL-CIO vezetése számára –, a hagyományos demokraták többsége számára ez egy győzelem, a szónak abban az értelmében, hogy a hatalom ezt sikernek mutatja be.
Azt magyarázzák, hogy az egészségügyi törvény előrelépést jelent a mai állapotokhoz képest. Azt is mondják, hogy ez a törvény a legjobb, amit szövetségi szinten várhatunk és a feladat ezután az lesz, hogy ezt javítsuk. Természetesen ezek az érvek azon a hagyományos stratégián alapulnak, melyeket a múltban is használtak a szociális programok többségével kapcsolatban.
Számomra az egészségügyi törvény magában nem jelent győzelmet. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nincsenek olyan elemei, melyeket nem kellene támogatni.
Vannak tehát olyan elemek, melyek fontosabbak, mint az egészségügyi törvény – például a diákoknak nyújtott kölcsön –, melyet a magánszektor kezéből kivett a kormány. Azt mondtuk a dél-karolinai demokrata kongresszusi képviselőnknek, hogy ez egy jó dolog, egy hőstett. De képviselőnk tudja, a demokratáknak hozzá kellett volna nyúlniuk, a «Single Payer»-rendszer (vagyis Medicare mindenki számára) bevezetése érdekében.
Mindenki tudja, hogy ha tárgyalásokba kezdünk, a kiindulópontnak annak kell lennie, amit el akarunk érni. Már az elején le kell szögezni azt, amit követelni akarunk. Nem a közepén kell kezdeni. De az egészségügyi törvénnyel nem így történt.
Szerinted a szakszervezeti mozgalom és szövetségesei számára melyek lesznek a következő állomások a «Single-Payer» bérarányos rendszer elérésére?
Azt hiszem, széles stratégiai módszereket kell alkalmaznunk, hogy nyomást gyakoroljunk a «Single-Payer»-ért, mivel a most életbelépő rendszer nem az, amire szükségünk van. A szakszervezeti vezetők többsége a «Single-Payer»-t támogatja. De tartanak a demokratákkal való konfliktustól, akik tradicionális törvényt kísérelnek előtérbe helyezni azzal a hatalmi játékkal, melyet szükségesnek vélnek egy egészségügyi törvény érdekében, mégha az ugyanolyan limitált is, mint maga Obama.
A «Single-Payer» rendszer híveként alkalmunk lesz megmondani nyíltan, hogy nem azt kaptuk, amit akarunk. Azt is meg kell magyaráznunk, hogy a demokraták, elfogadva a kongresszusi hatalmi játékot, hagyták, hogy megvezessék őket és ez a következő választásokon ez szavazatokba fog kerülni. Ez egészen nyilvánvaló, Massachusettsben a demokraták már veszítettek (Edward Kennedy helyét a republikánus Scott Brown foglalta el) a szenátusban januárban. Most áttérhetünk – és át is kell térnünk – a következő szakaszra.
Rögtön azzal kell kezdenünk, hogy megmutassuk Obama egészségügyi törvényének gyenge pontjait. Különösen az államok szintje felé kell mennünk, ott tudunk nyomást gyakorolni és az egészségügy szempontjából sokkal jobb szabályozást bevezetni, ideértve a «Single-Payer»-t is ott, ahol lehetséges. Ilyen mobilizáció volt már pl. Californiában, Vermontban, Wisconsinban és Pennsylvániában.
Vannak államok, amelyekben nem tudunk egyszerűen elérni semmit, akármiről is legyen szó, de sok államban totális kampányt kell vinnünk.
Őriznünk kell tudatunkat, az egészségügyi követeléseinkért folytatott harcot kombinálni kell a munkahelyekért és a közszféra megóvásáért vívott küzdelemmel. Ezt sürgeti a jelenlegi gazdasági helyzet és a kiáltó szükség, hogy az embereknek munkájuk legyen.
Széleskörű lehetőségeink vannak, hogy kampányt folytassunk szakszervezeti programunk egészéről, ideértve a «Single-Payer» rendszert is. Mozgósítanunk kell, mobilizálni az utcákon a követeléseinkről, megoldási javaslatainkról szakszervezetünkben. A «Single-Payer» szakszervezeti kampánynak hihetetlen lehetőségei vannak arra, hogy a megoldást elfogadtassa, szervezze az akciókat, előre vigye bizonyos államok szabályozását.
Tudjuk, hogy novemberben a dél-karolinai választásokon indítjátok a Labor Party jelöljét. Mondanál kicsivel többet erről a jelölésről és céljaitokról?
Valóban szenvedélyesek vagyunk, ami a Labor Party jelöltjét és kampányát illeti. Nagyon lassú volt a folyamat, de határozott azok számára, akik végül a pártépítés mellett kötelezték el magukat, akik ismerték és dolgoztak Tony Mazzocchival, aki már nincs közöttünk, de szelleme örökre velünk marad.
Tony álma az volt, hogy a Labor Partyt felépítsük. Tonyt nagyra becsülték Dél-Karolinában az első nap óta, mikor megjelent közöttünk és beszélt a Labor Partyról. Egy kis lépést teszünk előre avval, hogy novemberben képviselőjelöltet indítunk a 69. körzetben.
Ez egy nagyon konzervatív republikánus körzet. Mégis, néhány évvel ezelőtt, mikor peticiót indítottunk saját jelöltünk indítási joga eléréséért, sokan aláírták. Sokan becsülték azt, amit mondtunk és a peticióval egyetértettek.
Jelöltünk az egyetlen személy, akit azért ítéltek el, mert „megfenyegette” az USA-elnökét. Egy transzparenst tartott, mikor George W. Bush megérkezett a repülőtérre, azt volt ráírva «Nemet az olajért folytatott háborúra!». 500 dollár büntetést kapott. Még most is fellebezési stádiumban van. Egész életében aktivista volt.
Ebben az évben, ahhoz, hogy jelöltségi jogunk fennmaradjon, ismét jelöltet kell állítanunk. Nagyon örülünk, hogy vállalta, azt képviseli, amit a Labor Party.
Ahogy tudod, ismét világkonferenciát tart a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése nov. 27-29-én Algériában. Megértjük, hogy sajnos nem tudsz eljönni és tudjuk, hogy egyetértesz a tanácskozás céljaival. Megmondanád, miért tartod fontosnak az USA dolgozói számára ezt a tanácskozást és hogyan látod a világszintű riposzt kérdését a tőkés vállalatok és a szolgálatukban álló kormányok ellen?
Az egész világ dolgozóival közösek a céljaink. Ez az alapvető elem. Mindenütt egyesülnünk kell a háború és a kizsákmányolás elleni küzdelemben. Az első világkonferencia is ezt a két tényt emelte ki 1991-ben.
Nézzétek meg a tőkés vállalatok «szabadkereskedelmi» egyezményeit: minden egyes földrészen megsemmisíti a dolgozók munkahelyeit, az elért vívmányokat. Az ALENA-nak az észak-amerikai határ mindkét oldalán destruktív hatása van. Azt gondolom, különösen fontos, hogy a tanácskozás ebben az évben az afrikai kontinensen lesz. Ez lesz az első alkalom, ahogyan én tudom.
A múlt héten szakszervezeti tanácskozáson voltam (Labor Notes Conference) Detroitban Amjad Ali elvtársammal, aki az iraki munkásszakszervezetek észak-amerikai reprezentánsa.
Emlékeznünk kell, hogy Irak még mindig egy megszállt ország. Kormányunk most is háborút visel, mikor nálunk nincs pénz kózházakra, iskolákra. Nemzetközi mozgalomban kell egyesülnünk, hogy Irakban és Afganisztánban véget vessünk a háborúknak, ennek prioritással kell bírnia, ahogy egyesülnünk kell a «szabadkereskedelmi» világprogrammal szemben is.
Ha ezt nem tudjuk elérni, ha nem tudunk túllépni a határokon, továbbra is a gazdagok és a tőkés vállalatok fognak kontrollálni bennünket, dolgozókat. Találkoznunk kell, megosztani tapasztalatainkat és harcunkból levont leckéket, meg kell erősítenünk egymást a folytatáshoz. Valóban sajnálom, hogy nem lehetek Algírban novemberben, csak gondolatban.
Saját harcunkban itt, Dél-Karolinában elsőrangú tapasztalatot szereztünk a nemzetközi munkásszolidaritás fontosságáról a «charlestoni ötök» (1) harcában, kik győzelmük most 10. évfordulóját ünnepelték.
Nagy türelmetlenséggel várom a beszámolókat az algériai világkonferenciáról, sürgetem az időt, hogy részt vehessek az általa meghatározandó nemzetközi kampányokban.
(1. / 2000 januárjában Charlestonban egy kikötői munkásokból álló csoport 5 tagját egy sztrájk után a «felbujtás a közrend megsértésére» vádjával elítélték. Soha nem látott mobilizációval a dél-karolinai szakszervezetek amnesztiát értek el számukra.)
2010. ápr. 29
Franciaország
Levelezőnk
Saint-Nazaire hajógyára megmentéséhez azt államosítani kell!
Saint-Nazaire az utolsó francia hajógyár. 2400 bérből élőt alkalmaz és az alvállalkozókkal együtt több mint 6 000 ember dolgozik itt. Saint-Nazaire arról ismert, hogy a világon a legnagyobb tengerjárókat itt építik. Itt készült el a France, a francia hajógyártás ékessége 50 évvel ezelőtt. Ma pedig be akarják zárni. Hogyan jutottunk idáig?
2006 első félévében a francia kormány és az Európai Bizottság egyezménye értelmében a francia ALSTOM-csoport eladta, áron alul, 50 millió euróért, a norvég AKER YARDS-csoportnak. Alig két évvel később, 2007 októberében a koreai STX-csoport szerezte meg az AKER YARDS felügyeletét. Ma a STX birtokolja a tőke 2/3-át és a francia állam 1/3-át. Miután kifosztotta a hajógyár technológiáját ázsiai hajógyárak beindításához, a koreai csoport egyetlen megrendelést sem tudott „leakasztani” Saint-Nazaire számára, semmiféle invesztálást nem hajtott végre, semmi diverzifikációs politikát nem vállalt (komphajó, stb). Az egyetlen tengerjáró utasszállító rendelése 2010. május 12-én realizálódott (1700 kabinos hajó), mely 5-6 havi munkát ad. A STX ezt is a francia állam közvetlen beavatkozásának köszönheti, a közvélemény nem viselte el az utolsó francia hajógyár pusztulását, így nyomás gyakorolt.
Ugyanakkor a korai csoport megsokszorozta provokációit. Néhány héttel a Vietnamban felépített vadonatúj hajógyár átadása után (3-4 hajót képes évente elkészíteni Vung Tauban) a STX januárban közleményt bocsátott ki a vén kontinens «túlfizetett» dolgozóit figyelmeztetve: «Vietnam az előnyök egyedüli kombinációját nyújtja, a termelés alacsony árát, szakértő munkaerőt és a telejes kibontakozásban lévő ázsiai piachoz való közelséget».
A koreai STX-csoport nagy nemzetközi befektető bankokkal áll kapcsolatban. Közöttük találjuk pl. a milliárdos John Fredriksent, aki vagyonát az iraki háborúval kapcsolatos kereskedelemben alapozta meg.
Ebben a kontextusban és az utolsó nagy francia hajógyár likvidálása ellen nagyszámú szakszervezeti felelős és a politikai élet szereplője 6 hónapja kampányt folytat annak érdekében, hogy Saint-Nazaire államosítására sor kerüljön. Márc. 3-án a megye (Loire-Atlantique) összes szakszervezete felhívására 7 ezer személy gyűlt össze a hajógyár előtt annak kérésére, hogy az állam vegye kezébe a gyár ellenőrzését.
7000 tüntető 2010. március 3-án St. Nazaire-ben
A követelés az Európai Unióba ütközött. Az Unió szerződéseiben szereplő «szabad és befolyásolatlan verseny » nevében egy 2001-es európai direktíva tiltja a tagállamok beavatkozását a hajógyáraknak nyújtott közvetlen segítségben. Ahogy egy hajógyári szakszervezeti bizalmi megerősítette – a 7 ezer tüntető élénken megtapsolta –: «Igen, lehetséges az államosítás, az államnak vállalnia kell a felelősséget, kereken meg kell tagadnia az engedelmességet az Európai Uniónak (…) szakítani kell az EU ipartalanítási politikájával».
Az államosítási kampány új dimenziót vett a megye 162 képviselőjének felhívásával. 150 szakszervezeti és különböző politikai pártokhoz tartó aktivista május 11-én újabb gyűlésen vett részt Bruno Cailleteau szocialista polgármesterhelyettes felhívására. Mellette Françoise Verchère, Bouguenais főtanácsosa (Parti de Gauche, Balpárt) beszélt «az ipartalanítás logikájáról» összehasonlítva a hajógyár helyzetét a 80-as évek eleji lotharingiai acéliparéval. «Az államnak állást kell foglalnia, ha nem, akkor a politikai hatalom nem létezik, csak a spekuláció irányíthatja az államokat», mondta. Roger David, kommunista tanácsos (Montoir): «az ipar birtoklása rendkívüli a nemzeti függetlenség és a tengeri szállítás szabadsága szempontjából». Guy Texier, a CGT szakszervezeti felelőse: ”diverzifikáció kellett volna, komphajók gyártása, kettős héjú olhjszállítóké, stb.”
A Független Munkáspárt helyi tagja támogatásáról biztosítja a Nemzetközi Egyetértést: «Mindnyájan az államosítás pártján állunk, mivel a privatizációt eleve helytelenítettük. Egy elvtársunk az Airbus példáját hozta fel, mely Koreában és Lengyelországban vásárolt hajókon hozatja a repülőgép részeit, holott csak át kellene mennie az út másik oldalára, hogy Saint-Nazaire-ben készült hajót szállíthasson számára. A privatizáció logikája abberráns, irracionális, megannyi pazarlás forrása és a munkahelyek pusztításáé (…). Világos, hogy az ambiciózus iparpolitika számára a hajógyártás fontos, de hol és ki fogja ezt fel? Biztos, hogy nem Sarkozy, biztos, hogy nem az Európai Unió iparpolitikája keretében. (…). Szakítani kell az EU-val, mert tönkreteszi iparunkat is. Vissza kell szereznünk szuverenitásunkat».
A gyűlés egy lépéssel közelebb vitt a hajógyártás államosítással történő megmentéséhez. A politikai kampány folytatódik, kiszélesedik, nem csak a pártokhoz és képviselőkhöz, hanem Saint-Nazaire lakosságához és dolgozóihoz szóló felhívással.
Blokkolni kellene Saint-Nazaire-t, blokkolni kellene az országot követeléseink eléréséért!
Michel Le Roc’h
GÖRÖGORSZÁG
Levelezőnk
Telefonbeszélgetés egy görög aktivistával (1) —2010.máj.5.
1973 óta, az amerikabarát ezredesek uralmának végét jelentő munkásmozgósítások óta nem volt ilyen jelentős mozgalom Görögországban.
Ma mindenki sztrájkol. Nem tudom a többi város pontos adatait, de Athénban 40 ezer ember tüntetett, a magánszektor dolgozói is, ahol a szervezettség gyenge vagy nincs is. Mindenki csatlakozik a tisztviselőkhöz, a fiatalokhoz. Nemcsak a nagy konföderációk jelentek meg, mindenütt táblákat, zászlókat, molinókat látunk, különösen a szélsőbaloldal által befolyásolt szakszervezetekét.
Athénben az Európai Unió és a Valutaalap diktatúrájával való szakítás igénye derült ki. A rendőrség brutálisan beavatkozott, könnygázt vetett be.
A kormány megpróbálja kiaknázni a 3 banki alkalmazott halálát. Most még korai megmondani, mi is történt valójában, azonban úgy tűnik, a bezárt bankban kellett maradniuk és folytatniuk munkájukat.
A helyhatósági rendőrök is sztrájkoltak. Néhány napja másik incidens történt, a hadsereg vadászpilótái megtagadták a felszállást «pszichológiai problémák» ürügyén, aminek egész biztosan köze van az országban uralkodó hangulathoz.
Ebben a stádiumban nem vitathattuk meg még a szervezetben javaslatotokat a berlini és az algíri részvételünkről, de hamarosan sort kerítünk rá. Amit elmondtam, fel lehet használni mindkét konferencia keretében.
(1) A görögországi Nemzetközi Kommunisták szervezete (OKDE) az Ergatiki Pali (Munkásküzdelem) újság megjelentetője.
Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének lapja
Nyílt világkonferencia
a háború és kizsákmányolás ellen
Algír, 2010.nov.27-28-29.
Az algériai világkonferencia előkészítő vitája
Tartalom:
- Levél a ”nyílt világkonferencia a háború és a kizsákmányolás ellen” megtartását kezdeményező 54 országbeli 463 aláíróhoz
- Afganisztán: üzenet az algíri konferencián résztvevő afgán aktivistáktól
- USA: interjú Donna Dewitt-tel, a dél-karolinai AFL-CIO elnökével és a bérarányos «Single-Payer» egészségügyi rendszer szakszervezeti kampánya vezetőjével
- Franciaország: Saint-Nazaire hajógyára megmentéséhez azt államosítani kell!
- Görögország: május 5-i telefonbeszélgetés egy görög aktivistával
Levél a ”nyílt világkonferencia a háború és a kizsákmányolás ellen”megtartását kezdeményező 54 országbeli 463 aláíróhoz
Hölgyeim, Uraim,
Kedves Barátaink, Kedves Elvtársak!
Négy hónapja, hogy közzétettük azt a javaslatot, hogy nov. 27-28-29-án Algírban (Algéria) tartsunk világkonferenciát a „háború és a kizsákmányolás ellen”. A tanácskozás gondolatához csatlakozott az algériai Dolgozók pártja a Nemzetközi Egyetértéssel együtt, s az algériai szakszervezeti tömörülés, az UGTA – főtitkárán, Abdelmajid Sidi Saïdon keresztül – kezdettől fogva támogatta. A konferencia mellett döntött 54 ország 463 munkásaktivistája.
Számosan jelezték részvételület, a demokratikus munkásmozgalom képviselői, aktivisták, felelősök.
Afganisztánból most kaptuk meg azoknak az aktivistáknak a levelét, akik szintén Algírban lesznek, mivel amellett, hogy mindennap szembenéznek a terrorral és országuk NATO-megszállásával, feltétlenül kapcsolatot akarnak teremteni az USA és a NATO-tagországok munkásaktiváival. Ezt írják: „Mindenkinek, aki háborúellenes, aki békét akar az egész világon, feladata lenne az USA-t és a NATO-t felszólítani arra, hogy vessen véget a háborúnak, a kandahári offenzívát hagyja abba, nehogy ugyanaz az emberi tragédia történjék meg, ami Marjaban.”
Nemcsak Afganisztánban, hanem Irakban, a Közel-Keleten, Haitiban, Hondurasban, az afrikai kontinens egészén, a Balkánon az amerikai kormány a nagy multinacionális cégek fosztogatásának biztosítására állandósult háborút folytat a dolgozók és a népek ellen.
Görörországból kaptuk a május 5-i általános sztrájk estéjén:
«A mai görögországi mobilizáció a legfontosabb munkás és népi mozgósítás 1973, azaz 35 év óta (1). Az általános sztrájk kiterjed minden szektorra. Athénban közel 400 ezer ember tüntetett, a magánszektor dolgozói is részt vettek, még azok is, ahol a szakszervezetek gyengék vagy nincsenek is, csatlakoztak a tisztviselőkhöz, a fiatalokhoz. Óriási embertömeg, rengeteg tábla, molinó, a nagy és kis szakszervezetek transzparensei mindenütt. Ami az athéni tüntetésből leszűrhető, az az Európai Unió és az IMF diktatúrájával való szakítás igénye.
Természetesen a tüntetők a kormány tervei ellen vonultak fel. Természetesen voltak szakszervezeti jelszavak a béreket, a kollektív szerződéseket, a nyugdíjakat illetően, de a követelések összessége azt volt: le az Európai Unió és az IMF diktatúrájával! A rendőrségi megtorlás a parlament előtti tömmeggel szemben elképesztően brutálisnak mutatkozott.»
Szintén bemutattuk, ahogy vitára jelentkeztek:
• A USA aktivistáit, akik ismertetni akarják, milyen tétje van a munkásosztály számára az «egészségügyi reformnak», melyet országuk bevezetett.
• Afrikai aktivisták országuk 30 éves struktúrális kiigazítási terveinek eredményéről állítanak fel mérleget.
• Haiti szakszervezetei és népi szervezetei bemutatják a nemzeti szuverenitás visszanyeréséért folytatott harcot, Haiti újjáépítéséért a karibi térség és a világ munkás- és demokratikus mozgalmi aktivistáival együtt. 2010. jún. 1-én nemzetközi napot szerveznek a haiti szuverenitásért.
• A volt Szovjetunió független szakszervezeti munkásaktivái az egész világból delegáltak tudomására kívánják hozni a 20 évvel a Szovjetunió összeomlása utáni körülményeket, melyekben az üzemi munkásság megformálja az 1991 óta kifosztott és provatizált gazdaság együttesének visszaállamosítási jelszavát.
• Az algériai UGTA szakszervezet tudatni akarja azokat az okokat, melyek őket a világtanácskozáson való részvételre készteti, a forradalmi vendégszeretet és az algériai forradalom intenacionalizmusa kontinuitásában.
Ezek az első hozzászólások, melyeket rögzítettünk. Természetesen helyük van a továbbiaknak is, új felvetéseknek, javaslatoknak a napirendről, szervezésről a világkonferencián.
Soraink írásával egyidőben tették közzé az utóbbi évek katonai kiadásait, mely szinte hideglelést okoz: csak 2008-ban világszinten 1 464 milliárd dollárt jelent, ami megfelel a világ bruttó termelése 2,4 %-ának, körülbelül 217 dollár jut a világ minden lakosára. Az USA ebből 41,5 %-ot képvisel! Az észak-amerikai munkásszakszervezetek háborúellenes koalíciója, az US Labour Against the War (USLAW) megadja az USA katonai kiadásait az iraki és afganisztáni háborúra és megszállásra: több mint 719 milliárd dollár a 7 éve tartó irakiban, több mint 267,4 milliárd dollár a 9 éve tartó afganisztániban. Több mint 986,5 milliárd dollárba kerültek a háborús hadműveletek, iraki és afgán állampolgárok százezreinek életébe.
Ugyanakkor a Nemzetközi Valutaalapot, ezt az afrikai, ázsia és amerikai népek álalt gyűlölt intézményt az Európai Unió segítségül hívta, lábát a vén kontinensre tette... Április végén «főközgazdásza» deklarálta annak szükségességét, hogy „koncentrálni kell a költségvetési kiigazításokra”, kötelezve azonnal a «nyugdíjkorhatás emelésére», és kiróva – kezdetben Görögország számára – olyan terveket, melyeket maga is «fájdalmasnak » minősít.
Egyik oldalról dollármilliárdok ezrei a hadiiparra szánva, követelve a mindig nagyobb fegyverkezést, kiterjesztve a 2001 szeptemberében bejelentett ”vég nélküli háborút”...
A másik oldalról a kiigazítási tervek, melyek a „gazdasági válság”, az „állami eladósodás” ürügyével az osztályharcban kivívott társadalmi vívmányokat fosztogatják és semmisítik meg.
Tévedtünk vagy igazunk volt az algíri konferencia összehívásakor, hogy a háború elleni harc elválaszthatatlan a kizsákmányolás elleni harctól?
Megerősítjük, hogy semmi, egyáltalán semmi nem igazolja a világ dolgozóinak címzett parancsokat, melyek szerint «meg kell osztani a világválság terhét». Semmi nem igazolja, hogy a munkásszervezetek, melyeket dolgozók generációi építettek azért, hogy saját érdekeiket megvédjék, hagyják belevonni magukat a társadalmi vívmányok megsemmisítésének, a nemzeti szuverenitás elveszítésének terveibe.
Tudatjuk, hogy Algériában máris többszáz szakszervezeti és politikai aktivista írta alá lelkesen a konfenciára felhívást; a Dolgozók Pártja és az UGTA tagjaiból a szervezőbizottság felállt.
Tudatában vagyunk tanácskozásunk fontosságának abban a küzdelemben, melynek soha ekkora jelentősége nem volt a nemzetközi munkásosztály függetlensége és a demokrácia szempontjából közös jelszavunk értelmében, a «háború és a kizsákmányolás ellen».
Kedves barátaink, elvtársaink, fogadjátok testvéri üdvözletünket.
(1) Népi felkelés, mely véget vetett az amerikabarát ezredesek uralmának.
Louisa Hanoune, az algériai Dolgozók pártja főtitkára
Daniel Gluckstein, a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének koordinátora
AFGANISZTÁN
Levelezőnk
Üzenet a háború és kizsákmányolás elleni algíri világkonferencián is résztvevő afgán aktivistáktól
Kandaharra az USA és NATO vérfürdője vár
A Marja-Helmand kerületet most is a terror atmoszférája uralja, az USA/NATO 2010 februári kegyetlen bombázása óta. Az ártatlan civilek, a marjai lakosság vére még a falakon és az utcákon, a sebesült nők és gyermekek még a kórházakban, a márírok sírja még friss, az elmenekült lakók tízezrei még nem tértek haza – az USA és a NATO háborúcsinálói pedig már új támadásra készülnek Kandahar tartományban, barbár küldetésük következő szakaszára.
Kandahar kb. egymillió lakossal Afganisztán déli részén található, ahol a megszállókkal szembeni ellenállás jelentős méretet öltött.
Kandahar helyi kormányát Ahmad Wali Karzai tartja kezében, Karzai elnök egyik fivére, aki különböző korrupciós és drogkereskedési ügyek szereplője, azonban a központi kormány és a CIA teljes támogatását mondhatja magáénak.
Mikor az USA és a NATO felelősei bejelentették, hogy 2010 júniusában Kandaharban hajtanak végre katonai akciót ugyanolyan céllal és barbársággal, mint Marjában, 20 000 USA/NATO és afgán koalíciós katonával, a lakosságon a félelem érzése vett erőt. Mert Kandahar (mely szomszédos Helmanddal) lakói nagyon jól ismerik a kegyetlen katonai hadműveleteket…
Az USA/NATO felelősei szokásos módon azt állítják, hogy a civil lakosságot nem éri bántódás, de nagyon jól tudjuk, az afganisztáni háború természete olyan, hogy sok emberéletbe kerül, súlyos anyagi veszteségekbe, s a kártérítés felelősségét soha senki nem vállalja.
Abdul Ahmad, kandahari újságíró mondja: «9 éve rendszeresen hajtanak végre katonai hadműveleteket Afganisztánban, melyek az emberek számára csak jóvátehetetlen károkkal járnak, csak mészárlást hoznak és szenvedést okoznak, de soha nem csökkentik Afganisztán egyetlen részében sem az ellenállást. Ha a NATO és az USA halmandi műveleteit nézzük, konstatálnunk kell, hogy az emberek elvesztették házukat, éheznek. Azt hiszem, hogy az olyan hadműveletek, mint a kandahari, új stratégia részét képezik, és nem hoznak pozitív eredményt, nem oldják meg a biztonsági problémákat és nem gyengítik a kormánnyal szembeni oppozíciót».
A másik imperialista stratégia a tálibokkal és G. Hekmatyar iszlám pártjával való béketárgyalások, melyek egyes elemei formálisan vagy informálisan a Karzai-bábrezsim részét képezik. Ez azt jelenti, hogy ezekkel a partnerekkel való tárgyalásokkal nem nyerhető meg a háború, mert az afgán ellenállás nem korlátozódik a tálibokra és Hekmatyarra, s ezek visszatérése a hatalomba, súlyosan reakciós múltjuk miatt, elfogadhatatlan Afganisztán népe számára.
Az afganisztáni ellenállás saját magát szervezi és irányítja, harcol az USA és a NATO inváziós csapatai ellen és Karzai maffiózó, korrupt rendszerét meg akarja dönteni. Az imperialista csapatok teljes visszavonása és a kabuli bábrendszer megsemmisítése nélkül mindenféle béketárgyalás felesleges és az ellenállás bojkottálni fogja.
Az USA és a NATO háborúcsinálói azt gondolják, hogy valódi eredményt érhetnek el a békéért, hisznek az afgán ellenállás fizikai megtorlásában, és ezért küldenek több katonát ebbe az országba. De ennek ellenére, a 140 ezer amerikai és NATO-katona jelenléte ellenére, a külföldi vállalatok ugyanekkora számú magánzsoldosai ellenére, semmi jelentős eredmény nem született az USA és a NATO számára Afganisztánban.
Az USA, a NATO és a kabuli bábkormány még több vér kiöntésére készül, még több asszonyt és gyermeket akar megölni és Kandahar lakosait terrorizálni. Az afgán nép, Kandahar népe békét akar és a háború végét.
Mindenkinek, aki háborúellenes, aki békét akar a világon, követelnie kell az USA-tól és a NATO-tól, hogy vessen véget a háborúnak, a kandahari offenzíváról mondjanak le, meg kell akadályozni a marjai tragédia megismétlését.
USA
Interjú Donna Dewitt-tel
Donna Dewitt a dél-karolinai AFL-CIO elnöke és a bérarányos «Single-Payer» egészségügyi rendszer szakszervezeti kampánya vezetője
Te magad hogyan értékeled Obama elnök törvényét az egészségügyi rendszerről? Nagy győzelemről van szó, mint azok mondják, akik Obamát támogatják, s közöttük a szakszervezeti mozgalom sok személyisége?
DONNA DEWITT: a szakszervezeti vezetők többsége számára – különösen az AFL-CIO vezetése számára –, a hagyományos demokraták többsége számára ez egy győzelem, a szónak abban az értelmében, hogy a hatalom ezt sikernek mutatja be.
Azt magyarázzák, hogy az egészségügyi törvény előrelépést jelent a mai állapotokhoz képest. Azt is mondják, hogy ez a törvény a legjobb, amit szövetségi szinten várhatunk és a feladat ezután az lesz, hogy ezt javítsuk. Természetesen ezek az érvek azon a hagyományos stratégián alapulnak, melyeket a múltban is használtak a szociális programok többségével kapcsolatban.
Számomra az egészségügyi törvény magában nem jelent győzelmet. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nincsenek olyan elemei, melyeket nem kellene támogatni.
Vannak tehát olyan elemek, melyek fontosabbak, mint az egészségügyi törvény – például a diákoknak nyújtott kölcsön –, melyet a magánszektor kezéből kivett a kormány. Azt mondtuk a dél-karolinai demokrata kongresszusi képviselőnknek, hogy ez egy jó dolog, egy hőstett. De képviselőnk tudja, a demokratáknak hozzá kellett volna nyúlniuk, a «Single Payer»-rendszer (vagyis Medicare mindenki számára) bevezetése érdekében.
Mindenki tudja, hogy ha tárgyalásokba kezdünk, a kiindulópontnak annak kell lennie, amit el akarunk érni. Már az elején le kell szögezni azt, amit követelni akarunk. Nem a közepén kell kezdeni. De az egészségügyi törvénnyel nem így történt.
Szerinted a szakszervezeti mozgalom és szövetségesei számára melyek lesznek a következő állomások a «Single-Payer» bérarányos rendszer elérésére?
Azt hiszem, széles stratégiai módszereket kell alkalmaznunk, hogy nyomást gyakoroljunk a «Single-Payer»-ért, mivel a most életbelépő rendszer nem az, amire szükségünk van. A szakszervezeti vezetők többsége a «Single-Payer»-t támogatja. De tartanak a demokratákkal való konfliktustól, akik tradicionális törvényt kísérelnek előtérbe helyezni azzal a hatalmi játékkal, melyet szükségesnek vélnek egy egészségügyi törvény érdekében, mégha az ugyanolyan limitált is, mint maga Obama.
A «Single-Payer» rendszer híveként alkalmunk lesz megmondani nyíltan, hogy nem azt kaptuk, amit akarunk. Azt is meg kell magyaráznunk, hogy a demokraták, elfogadva a kongresszusi hatalmi játékot, hagyták, hogy megvezessék őket és ez a következő választásokon ez szavazatokba fog kerülni. Ez egészen nyilvánvaló, Massachusettsben a demokraták már veszítettek (Edward Kennedy helyét a republikánus Scott Brown foglalta el) a szenátusban januárban. Most áttérhetünk – és át is kell térnünk – a következő szakaszra.
Rögtön azzal kell kezdenünk, hogy megmutassuk Obama egészségügyi törvényének gyenge pontjait. Különösen az államok szintje felé kell mennünk, ott tudunk nyomást gyakorolni és az egészségügy szempontjából sokkal jobb szabályozást bevezetni, ideértve a «Single-Payer»-t is ott, ahol lehetséges. Ilyen mobilizáció volt már pl. Californiában, Vermontban, Wisconsinban és Pennsylvániában.
Vannak államok, amelyekben nem tudunk egyszerűen elérni semmit, akármiről is legyen szó, de sok államban totális kampányt kell vinnünk.
Őriznünk kell tudatunkat, az egészségügyi követeléseinkért folytatott harcot kombinálni kell a munkahelyekért és a közszféra megóvásáért vívott küzdelemmel. Ezt sürgeti a jelenlegi gazdasági helyzet és a kiáltó szükség, hogy az embereknek munkájuk legyen.
Széleskörű lehetőségeink vannak, hogy kampányt folytassunk szakszervezeti programunk egészéről, ideértve a «Single-Payer» rendszert is. Mozgósítanunk kell, mobilizálni az utcákon a követeléseinkről, megoldási javaslatainkról szakszervezetünkben. A «Single-Payer» szakszervezeti kampánynak hihetetlen lehetőségei vannak arra, hogy a megoldást elfogadtassa, szervezze az akciókat, előre vigye bizonyos államok szabályozását.
Tudjuk, hogy novemberben a dél-karolinai választásokon indítjátok a Labor Party jelöljét. Mondanál kicsivel többet erről a jelölésről és céljaitokról?
Valóban szenvedélyesek vagyunk, ami a Labor Party jelöltjét és kampányát illeti. Nagyon lassú volt a folyamat, de határozott azok számára, akik végül a pártépítés mellett kötelezték el magukat, akik ismerték és dolgoztak Tony Mazzocchival, aki már nincs közöttünk, de szelleme örökre velünk marad.
Tony álma az volt, hogy a Labor Partyt felépítsük. Tonyt nagyra becsülték Dél-Karolinában az első nap óta, mikor megjelent közöttünk és beszélt a Labor Partyról. Egy kis lépést teszünk előre avval, hogy novemberben képviselőjelöltet indítunk a 69. körzetben.
Ez egy nagyon konzervatív republikánus körzet. Mégis, néhány évvel ezelőtt, mikor peticiót indítottunk saját jelöltünk indítási joga eléréséért, sokan aláírták. Sokan becsülték azt, amit mondtunk és a peticióval egyetértettek.
Jelöltünk az egyetlen személy, akit azért ítéltek el, mert „megfenyegette” az USA-elnökét. Egy transzparenst tartott, mikor George W. Bush megérkezett a repülőtérre, azt volt ráírva «Nemet az olajért folytatott háborúra!». 500 dollár büntetést kapott. Még most is fellebezési stádiumban van. Egész életében aktivista volt.
Ebben az évben, ahhoz, hogy jelöltségi jogunk fennmaradjon, ismét jelöltet kell állítanunk. Nagyon örülünk, hogy vállalta, azt képviseli, amit a Labor Party.
Ahogy tudod, ismét világkonferenciát tart a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése nov. 27-29-én Algériában. Megértjük, hogy sajnos nem tudsz eljönni és tudjuk, hogy egyetértesz a tanácskozás céljaival. Megmondanád, miért tartod fontosnak az USA dolgozói számára ezt a tanácskozást és hogyan látod a világszintű riposzt kérdését a tőkés vállalatok és a szolgálatukban álló kormányok ellen?
Az egész világ dolgozóival közösek a céljaink. Ez az alapvető elem. Mindenütt egyesülnünk kell a háború és a kizsákmányolás elleni küzdelemben. Az első világkonferencia is ezt a két tényt emelte ki 1991-ben.
Nézzétek meg a tőkés vállalatok «szabadkereskedelmi» egyezményeit: minden egyes földrészen megsemmisíti a dolgozók munkahelyeit, az elért vívmányokat. Az ALENA-nak az észak-amerikai határ mindkét oldalán destruktív hatása van. Azt gondolom, különösen fontos, hogy a tanácskozás ebben az évben az afrikai kontinensen lesz. Ez lesz az első alkalom, ahogyan én tudom.
A múlt héten szakszervezeti tanácskozáson voltam (Labor Notes Conference) Detroitban Amjad Ali elvtársammal, aki az iraki munkásszakszervezetek észak-amerikai reprezentánsa.
Emlékeznünk kell, hogy Irak még mindig egy megszállt ország. Kormányunk most is háborút visel, mikor nálunk nincs pénz kózházakra, iskolákra. Nemzetközi mozgalomban kell egyesülnünk, hogy Irakban és Afganisztánban véget vessünk a háborúknak, ennek prioritással kell bírnia, ahogy egyesülnünk kell a «szabadkereskedelmi» világprogrammal szemben is.
Ha ezt nem tudjuk elérni, ha nem tudunk túllépni a határokon, továbbra is a gazdagok és a tőkés vállalatok fognak kontrollálni bennünket, dolgozókat. Találkoznunk kell, megosztani tapasztalatainkat és harcunkból levont leckéket, meg kell erősítenünk egymást a folytatáshoz. Valóban sajnálom, hogy nem lehetek Algírban novemberben, csak gondolatban.
Saját harcunkban itt, Dél-Karolinában elsőrangú tapasztalatot szereztünk a nemzetközi munkásszolidaritás fontosságáról a «charlestoni ötök» (1) harcában, kik győzelmük most 10. évfordulóját ünnepelték.
Nagy türelmetlenséggel várom a beszámolókat az algériai világkonferenciáról, sürgetem az időt, hogy részt vehessek az általa meghatározandó nemzetközi kampányokban.
(1. / 2000 januárjában Charlestonban egy kikötői munkásokból álló csoport 5 tagját egy sztrájk után a «felbujtás a közrend megsértésére» vádjával elítélték. Soha nem látott mobilizációval a dél-karolinai szakszervezetek amnesztiát értek el számukra.)
2010. ápr. 29
Franciaország
Levelezőnk
Saint-Nazaire hajógyára megmentéséhez azt államosítani kell!
Saint-Nazaire az utolsó francia hajógyár. 2400 bérből élőt alkalmaz és az alvállalkozókkal együtt több mint 6 000 ember dolgozik itt. Saint-Nazaire arról ismert, hogy a világon a legnagyobb tengerjárókat itt építik. Itt készült el a France, a francia hajógyártás ékessége 50 évvel ezelőtt. Ma pedig be akarják zárni. Hogyan jutottunk idáig?
2006 első félévében a francia kormány és az Európai Bizottság egyezménye értelmében a francia ALSTOM-csoport eladta, áron alul, 50 millió euróért, a norvég AKER YARDS-csoportnak. Alig két évvel később, 2007 októberében a koreai STX-csoport szerezte meg az AKER YARDS felügyeletét. Ma a STX birtokolja a tőke 2/3-át és a francia állam 1/3-át. Miután kifosztotta a hajógyár technológiáját ázsiai hajógyárak beindításához, a koreai csoport egyetlen megrendelést sem tudott „leakasztani” Saint-Nazaire számára, semmiféle invesztálást nem hajtott végre, semmi diverzifikációs politikát nem vállalt (komphajó, stb). Az egyetlen tengerjáró utasszállító rendelése 2010. május 12-én realizálódott (1700 kabinos hajó), mely 5-6 havi munkát ad. A STX ezt is a francia állam közvetlen beavatkozásának köszönheti, a közvélemény nem viselte el az utolsó francia hajógyár pusztulását, így nyomás gyakorolt.
Ugyanakkor a korai csoport megsokszorozta provokációit. Néhány héttel a Vietnamban felépített vadonatúj hajógyár átadása után (3-4 hajót képes évente elkészíteni Vung Tauban) a STX januárban közleményt bocsátott ki a vén kontinens «túlfizetett» dolgozóit figyelmeztetve: «Vietnam az előnyök egyedüli kombinációját nyújtja, a termelés alacsony árát, szakértő munkaerőt és a telejes kibontakozásban lévő ázsiai piachoz való közelséget».
A koreai STX-csoport nagy nemzetközi befektető bankokkal áll kapcsolatban. Közöttük találjuk pl. a milliárdos John Fredriksent, aki vagyonát az iraki háborúval kapcsolatos kereskedelemben alapozta meg.
Ebben a kontextusban és az utolsó nagy francia hajógyár likvidálása ellen nagyszámú szakszervezeti felelős és a politikai élet szereplője 6 hónapja kampányt folytat annak érdekében, hogy Saint-Nazaire államosítására sor kerüljön. Márc. 3-án a megye (Loire-Atlantique) összes szakszervezete felhívására 7 ezer személy gyűlt össze a hajógyár előtt annak kérésére, hogy az állam vegye kezébe a gyár ellenőrzését.
7000 tüntető 2010. március 3-án St. Nazaire-ben
A követelés az Európai Unióba ütközött. Az Unió szerződéseiben szereplő «szabad és befolyásolatlan verseny » nevében egy 2001-es európai direktíva tiltja a tagállamok beavatkozását a hajógyáraknak nyújtott közvetlen segítségben. Ahogy egy hajógyári szakszervezeti bizalmi megerősítette – a 7 ezer tüntető élénken megtapsolta –: «Igen, lehetséges az államosítás, az államnak vállalnia kell a felelősséget, kereken meg kell tagadnia az engedelmességet az Európai Uniónak (…) szakítani kell az EU ipartalanítási politikájával».
Az államosítási kampány új dimenziót vett a megye 162 képviselőjének felhívásával. 150 szakszervezeti és különböző politikai pártokhoz tartó aktivista május 11-én újabb gyűlésen vett részt Bruno Cailleteau szocialista polgármesterhelyettes felhívására. Mellette Françoise Verchère, Bouguenais főtanácsosa (Parti de Gauche, Balpárt) beszélt «az ipartalanítás logikájáról» összehasonlítva a hajógyár helyzetét a 80-as évek eleji lotharingiai acéliparéval. «Az államnak állást kell foglalnia, ha nem, akkor a politikai hatalom nem létezik, csak a spekuláció irányíthatja az államokat», mondta. Roger David, kommunista tanácsos (Montoir): «az ipar birtoklása rendkívüli a nemzeti függetlenség és a tengeri szállítás szabadsága szempontjából». Guy Texier, a CGT szakszervezeti felelőse: ”diverzifikáció kellett volna, komphajók gyártása, kettős héjú olhjszállítóké, stb.”
A Független Munkáspárt helyi tagja támogatásáról biztosítja a Nemzetközi Egyetértést: «Mindnyájan az államosítás pártján állunk, mivel a privatizációt eleve helytelenítettük. Egy elvtársunk az Airbus példáját hozta fel, mely Koreában és Lengyelországban vásárolt hajókon hozatja a repülőgép részeit, holott csak át kellene mennie az út másik oldalára, hogy Saint-Nazaire-ben készült hajót szállíthasson számára. A privatizáció logikája abberráns, irracionális, megannyi pazarlás forrása és a munkahelyek pusztításáé (…). Világos, hogy az ambiciózus iparpolitika számára a hajógyártás fontos, de hol és ki fogja ezt fel? Biztos, hogy nem Sarkozy, biztos, hogy nem az Európai Unió iparpolitikája keretében. (…). Szakítani kell az EU-val, mert tönkreteszi iparunkat is. Vissza kell szereznünk szuverenitásunkat».
A gyűlés egy lépéssel közelebb vitt a hajógyártás államosítással történő megmentéséhez. A politikai kampány folytatódik, kiszélesedik, nem csak a pártokhoz és képviselőkhöz, hanem Saint-Nazaire lakosságához és dolgozóihoz szóló felhívással.
Blokkolni kellene Saint-Nazaire-t, blokkolni kellene az országot követeléseink eléréséért!
Michel Le Roc’h
GÖRÖGORSZÁG
Levelezőnk
Telefonbeszélgetés egy görög aktivistával (1) —2010.máj.5.
1973 óta, az amerikabarát ezredesek uralmának végét jelentő munkásmozgósítások óta nem volt ilyen jelentős mozgalom Görögországban.
Ma mindenki sztrájkol. Nem tudom a többi város pontos adatait, de Athénban 40 ezer ember tüntetett, a magánszektor dolgozói is, ahol a szervezettség gyenge vagy nincs is. Mindenki csatlakozik a tisztviselőkhöz, a fiatalokhoz. Nemcsak a nagy konföderációk jelentek meg, mindenütt táblákat, zászlókat, molinókat látunk, különösen a szélsőbaloldal által befolyásolt szakszervezetekét.
Athénben az Európai Unió és a Valutaalap diktatúrájával való szakítás igénye derült ki. A rendőrség brutálisan beavatkozott, könnygázt vetett be.
A kormány megpróbálja kiaknázni a 3 banki alkalmazott halálát. Most még korai megmondani, mi is történt valójában, azonban úgy tűnik, a bezárt bankban kellett maradniuk és folytatniuk munkájukat.
A helyhatósági rendőrök is sztrájkoltak. Néhány napja másik incidens történt, a hadsereg vadászpilótái megtagadták a felszállást «pszichológiai problémák» ürügyén, aminek egész biztosan köze van az országban uralkodó hangulathoz.
Ebben a stádiumban nem vitathattuk meg még a szervezetben javaslatotokat a berlini és az algíri részvételünkről, de hamarosan sort kerítünk rá. Amit elmondtam, fel lehet használni mindkét konferencia keretében.
(1) A görögországi Nemzetközi Kommunisták szervezete (OKDE) az Ergatiki Pali (Munkásküzdelem) újság megjelentetője.
Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
2010. május 18., kedd
Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése
2010. május 17-i kommüniké
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése üdvözli a Kuzbassz bányászait szakszervezeteikkel együtt, akik a május 8-9-én a Raszpadszkaja bányában bekövetkezett bányaszerencsétlenség után máj. 14. óta tiltakoznak a megtorlás ellen, béremelésért és a biztonsági intézkedések helyreállítása érdekében.
A Nemzetközi Egyetértés (mely hónapok óta részt vesz a Valentyin Uruszov szakszervezeti felelős kiszabadításáért indított nemzetközi kampányban) közli a «Kuzbassz lakóinak uniója» levelét Medvegyev elnökhöz:
«Nem vagyunk rabszolgák!(…) Elegünk van a szolgasorsból, a megalázásokból. Elég! Medvegyev elnökhöz fordulunk, természetesen csak akkor, ha ő a mi elnökünk, s nem valaki másé. Követeljük:
1. A Mezsdurecsenszkben az utóbbi napokban letartóztatott összes személy szabadon bocsátását, és a bűnvádi eljárások megszüntetését. Állítsák le a média összes hazugságait, rágalmazását, melyek e város lakói ellen irányulnak!
2. A minimálbér háromszorosát követeljük a régió minden rentábilis bányájában, s ez a bér nem lehet kevesebb 45.000 rubelnél.(…)
3. A munkások érdekét védő független szakszervezetek aktivitása elleni nyomás leállítását, s az ebben bűnösök megbüntetését!
4. A Belügyminisztérium máshonnan idevezényelt csapatainak kivonását Mezsdurecsenk városából!
5. Minden bányavárosban a lakosság tömegeivel gyűlés megtartását havonta a helyhatóság vezetőinek jelenlétében avégett, hogy ők magunk is számoljanak be a népnek a múlt hónapban megtett intézkedésekről, és személyesen válaszoljanak a kérdésekre, peticiókra és a lakosság panaszaira.»
A Kuzbassz bányászainak jogos követelései csatlakoznak az egész világ népeinek törekvéseihez, melyek, mint Görögországban, elutasítják annak a válságnak általuk történő megfizetését, melyben nincs felelősségük.
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése felszólítja a nemzetközi munkásmozgalmat, hogy társuljon a represszió leállításának, a bebörtönzöttek szabadonbocsátásának és a bírósági eljárások megszüntetésének követeléséhez.
Párizs, 2010.máj.17.
Daniel Gluckstein
a Nemzetközi Egyetértés koordinátora
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése üdvözli a Kuzbassz bányászait szakszervezeteikkel együtt, akik a május 8-9-én a Raszpadszkaja bányában bekövetkezett bányaszerencsétlenség után máj. 14. óta tiltakoznak a megtorlás ellen, béremelésért és a biztonsági intézkedések helyreállítása érdekében.
A Nemzetközi Egyetértés (mely hónapok óta részt vesz a Valentyin Uruszov szakszervezeti felelős kiszabadításáért indított nemzetközi kampányban) közli a «Kuzbassz lakóinak uniója» levelét Medvegyev elnökhöz:
«Nem vagyunk rabszolgák!(…) Elegünk van a szolgasorsból, a megalázásokból. Elég! Medvegyev elnökhöz fordulunk, természetesen csak akkor, ha ő a mi elnökünk, s nem valaki másé. Követeljük:
1. A Mezsdurecsenszkben az utóbbi napokban letartóztatott összes személy szabadon bocsátását, és a bűnvádi eljárások megszüntetését. Állítsák le a média összes hazugságait, rágalmazását, melyek e város lakói ellen irányulnak!
2. A minimálbér háromszorosát követeljük a régió minden rentábilis bányájában, s ez a bér nem lehet kevesebb 45.000 rubelnél.(…)
3. A munkások érdekét védő független szakszervezetek aktivitása elleni nyomás leállítását, s az ebben bűnösök megbüntetését!
4. A Belügyminisztérium máshonnan idevezényelt csapatainak kivonását Mezsdurecsenk városából!
5. Minden bányavárosban a lakosság tömegeivel gyűlés megtartását havonta a helyhatóság vezetőinek jelenlétében avégett, hogy ők magunk is számoljanak be a népnek a múlt hónapban megtett intézkedésekről, és személyesen válaszoljanak a kérdésekre, peticiókra és a lakosság panaszaira.»
A Kuzbassz bányászainak jogos követelései csatlakoznak az egész világ népeinek törekvéseihez, melyek, mint Görögországban, elutasítják annak a válságnak általuk történő megfizetését, melyben nincs felelősségük.
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése felszólítja a nemzetközi munkásmozgalmat, hogy társuljon a represszió leállításának, a bebörtönzöttek szabadonbocsátásának és a bírósági eljárások megszüntetésének követeléséhez.
Párizs, 2010.máj.17.
Daniel Gluckstein
a Nemzetközi Egyetértés koordinátora
Ragyogó jövő
(Nicos levele)
Ha jól emlékszem, a Maastrichti szerződés elfogadásakor a görög pártok többsége – a jobboldaltól bizonyos baloldali pártokig – ujjongva győzelmet kiáltott, ragyogó jövőt harangozva be az Európai Unió számára. Ismételgették Nizzát, Lisszabont, Bolognát, az európai «alkotmányt»; meggyőződésüket hangoztatták arról, hogy az EU a demokrácia apoteózisa és népeinek jóléte felé halad. Ami a monetáris uniót illeti, az «eurózóna» olyan oázis lesz, melyben a tagok örökre megszabadulnak a gazdasági válságoktól! Marx, Engels és kificamított elméletük elavult, véglegesen el lehet felejteni, jön a minden világok legjobbika.
S mit tapasztalunk egy kis idő múlva?
- Az ír «csoda» demisztifikálódott. Egyébként a skandináv is…
- Görögország a csőd szélén.
- Portugália követi a görög utat, a Standard & Poors már leértékelte.
– Spanyolország a maga 20%-nyi munkanélkülijével úgyszintén.
- A munkanélküliség, a költségvetési deficit és az adósság emelkedik mindenütt.
- Az EU minden kormánya (liberálisok, szocialisták együtt) bevezeti a nyugdíjkorhatár emelését, a bérek befagyasztását vagy csökkentését, a közkiadások lefaragását (speciálisan az oktatásét és az egészségügyét), elbocsátások vannak, a munkaviszonyok romlanak, a privatizácók folytatódnak, a profiton nyugvó adók csökkennek, a közvetett adók növekednek, stb.
- A «mentési mechanizmus», vagyis az Európai Bizottságból, a Központi Európai Bankból és a Nemzetközi Valutataalapból komponált «trojka» Magyarországon, Lettországban és Romániában berendezkedett és aktivizálódott (mindhárom EU-tagország). Eredményei:
Magyarország: 20 milliárd euró kölcsön
Intézkedések és következményeik:
bérbefagyasztás 2 évre; a 13.havi fizetés megszüntetése; a 13.havi nyugdíj megszűnése; megháromszorozódtak a személyi adóterhek (direkt, indirekt) a kiskereskedelmi forgalom visszaesése 5 %-kal; nyugdíjak átlaga 230 €; a nyugdíjkorhatár emelése 3 évvel; az «egészséges 50 éven felüliek arányát» illetően utolsó az EU-ban; az alapvető árucikkek 18 %-os áfája; 20-ról 25 %-os áfaemelés a többi árucikkre; 6 %-os üzemanyag, dohány és alkohol jövedéki adóemelés; a lakosság szegénységi küszöbön élő arányának megháromszorozódása; a táppénz és rokkantjáradék 10 százalékpontos csökkentése; a lakosság várható élettartamának esése: Magyarország a világ 80. helyre került; állami támogatások megszűnése; az ipari és mezőgazdasági termelés 17 %-os csökkenése; a munkáltatók 5 %-os nyugdíjjárulékának csökkentése; 12 000 elbocsátás; 11 %-os munkanélküliség (hivatalosan)
Lettország: 11 milliárd euró kölcsön
Intézkedések és következmények:
a nyugdíjak 10 %-os csökkentése; 245 eurós átlagnyugdíjak , a nyugdíjasok 51 %-a gyakorlatilag képtelen a megélni; pedagógusok és kórházi személyzet bérének 40%-os csökkentése; a középiskolák 10 %-nak bezárása; a 2006-os 121 kórházból 2009-re 59, 2013-ra 24 marad;
többezer tisztviselő elbocsátása, a többinél 20 %-os bércsökkentés; 23 %-os munkanélküliség;
az egészségügyi kiadások csökkentése (50 %-ig); a lakosságnak több mint 26 %-a a szegénységi küszöb alatt él; a bérből élők adókönnyítésének mérséklése; 24 %-os GDP csökkenés; 18 %-os áfa nem luxusárunak minősített cikkekre; 31 %-os átlagos bércsökkentés (bizonyos esetekben 46 %-ot is eléri)
Románia: 20 milliárd euró kölcsön
Intézkedések és következmények:
Banki kölcsönök befagyasztása; 7,1 %-os GDP csökkenés; többezer csőd és az üzleti forgalom általános csökkenése; 500 ezer elbocsátás a magánszektorban; 137 ezer tisztviselő elbocsátása; az állami szektorban 25 %-os jövedelemcsökkentés; a nyugdíjak és munkanélküli jövedelmek 15 %-os csökkentése; 9 %-os hivatalos munkanélküliség; a lakosság kétharmada megélhetési gondokkal küzd és 50 %-a nem képes igényei kielégítésére itt, ahol a szegénységi küszöb havi 158 euró; adóemelés (dohány, alkohol, ingatlan); állami szolgáltatások és szociális kiadások csökkentése; 33 %-os gyermekszegénység
Ugyanez a bizonyítottan hatásos mechanizmus, amit Görögország «megmentésének» neveznek, elsőként 45 milliárd eurós, majd a következő két évben még 70 milliárd eurós kölcsönt igényel. El lehet képzelni a követelt intézkedések láncolatát, melyeket már meghoztak és melyeket meg fognak hozni, és következményeiket a munkahelyekre és –viszonyokra, az oktatásra és egészségügyre, a bérekre, nyugdíjakra, az életszínvonalra nézve. Mindent, amit a nép nagynehezen felépített harcában, mindent le fognak rombolni.
Nem beszélve a bérek- és jövedelmek csökkentéséről, az áfa emeléséről (a legalacsonyabb, ami nemrég emelkedett 9 %-ra, felugrik 11 %–ra és a 19 %-os pedig 23 %-ra) a személyi jövedelemadóról, csak egy példa az öregségi nyugdíjra:
- a «mentés» előtt: 35 év munkaviszony után a bér 70% képezi a nyugdíj alapját az 5 «legjobb» év átlagában,
- a «mentés» után: 40 év munkaviszony az egész aktív élet jövedelme 48%-os átlagában (!)
Három megjegyzés:
1. Az Európai Bizottságnak nincs joga legálisan beavatkozni a tagállamok nyugdíjrendszerébe, maguk a kormányok is beleütközhetnek alkotmányos problémákba. Innen fakad a másik oka annak, hogy ezekbe az övön aluli ütésekbe belekeverik a «gonosz IMF»-et, melyet persze nem zavarnak az ilyesféle apró piszkoskodások.
2. Görögországban a nyugdíj alapjául szolgáló bér kalkulációja különbözik az aktív dolgozó nettó bérének kiszámításától. Egyszerűsítve, ez utóbbi alapbéren nyugszik, a munkában töltött évek során emelkedik és a prémiumokat tartalmaz (kb. 65%-35 % arányban). A nyugdíj kiszámításakor azonban csak az alapbért veszik figyelembe…
Ha a bérből élők elkövetik azt a hibát, hogy tovább élnek a megsaccoltnál, megbüntetik őket: az öregségi nyugdíjkorhatár mindannyiszor meg lesz növelve 4 hónappal, ahányszor egy évvel növekszik a várható élettartam. Röviden, ez nem más, mint a nyugdíjasok lemészárlása!
A múltban hogyan élte meg ez a nép, melyet ma maximálisan kihasználnak? Nézzük mi történt az elmúlt 10 évben: azok, akik az ország gazdagságát létrehozzák, a dolgozók, 500 milliárd eurót «kölcsönöztek» adósságfizetésre, melyeket az azonos eredetű politikai pártok kormányai (jobboldali és szocialista) szedtek össze az ezredesek diktatúrájának 1974-es bukása óta. Egész pontosan: 340 milliárdot az 5. ill 10. éves rövidtávú kölcsönök kamatai és a kötvényei törlesztésére.
5 millió, átlagosan 1500 euró körüli bérű dolgozó (optimista nézőpont, mert a bérből élők fele 1090 €-nál kevesebbet keres), évi 50 milliárdot törlesztett az utóbbi 10 év folyamán. Számítsuk ki: átlagosan évi 21.000 € keresetből (vastagon fog a tollunk) 10.000-et az adósságra fizetett; két évből egyet tehát a kölcsönzőknek dolgozott! 10 évből ötöt a bankároknak! S most ugyanezeknek a dolgozóknak kell még jobban nadrágszíjat szorítani! De még a nyugdíjasoknak is, akik átlagosan havi 650 eurós nyugdíjat kapnak!
Legyünk világosak. A bankok (görögök, franciák, németek, amerikaiak, stb.), csakúgy, mint az egyéb befektetők (görögök és nemzetköziek), melyek kezükben tartják a kinnlevőségeket (nem csak a görögöt, ide kell érteni az «erős» országokét, Angliáét, Franciaországét, Németországét is), nincsenek törvényeken kívül. Működésük tökéletesen legális. A gazdasági és politikai rendszerrel tökéletes szimbiózisban működnek, fejlődnek. A rendszer szülte meg ezeket, s aztán ezek alakítottak és szilárdítottak a rendszert közvetítőkön, nevezetesen a Maastrichti és egyéb szerződéseken és hasonló típusú egyezményeken, törvényeken keresztül.
Ami Görögországot illeti, gazdasági keretét az egyezmények, szerződések és törvények rendszere kovácsolta. Íme néhány jellemző vonása:
- Az utóbbi 12 évben az GDP 60 %-kal nőtt, holott a dolgozók életszínvonala stagnált (a közelmúlt intézkedései előtt, a «trojka» döntései után szabadesésben fog zuhanni).
- 30.000 görög család tulajdonában van 50 milliárd euró privát bankokban elhelyezve. Plusz 40 milliárdot tartanak kezükben a külföldön élő görögök (bizonyosan nem munkások vagy tisztviselők).
- Az athéni tőzsdén jegyzett vállalatok profitja 2007ben 11,3 milliárd euró, 2008-ben 10 milliárd és 2009-ben, a válság teljében 11,8 milliárd euró.
- Csak egyedül a Görög Bankok 6,3 milliárd euró hasznot könyvelhetett el az utolsó öt évben.
- A görög vállalatok több mint 20 milliárd eurót fektettek be külföldön; több mint 16 milliárdot a Balkán országaiban, főként Bulgáriában és a kvázi-protektorátus államokban, melyeket az EU/NATO szövetségesek hoztak létre Jugoszlávia bombázása után az azt követő diszlokációs folyamatok által; itt invesztálni kell, a bérek olyan alacsonyak…
- A 2004-2008 közötti periódusban (jobboldali kormányzat) a vállalatoknak nagylelkűen 3,5 milliárd eurót «ajándékoztak» (soha be nem folyt adó címén); ugyanakkor a vállalati profit adómértéke 35-ről 25 %-ra csökkent; az állami büdzsé vesztesége kb. 5,5 milliárd euró (a 2004 előtti időszakban a szocialista kormány idején ugyanez az adó zuhant le 45-ről 35 %-ra)…
- Tanulmányok becslése szerint kb. 10 ezer görög érdekeltségű «off-shore» vállalat működik és 500 milliárd euró az éves teljes üzleti forgalomuk; ezek a vállalkozások nyilvánvalóan elkerülik az adózást.
- A vállalkozásokból áfa címén felszámolt összegek egy része (6 – 6,5 milliárd euró) soha nem folyik be az államkasszába, nem is reklamálja senki).
- Különböző címeken 5.000 vállalkozás kb. 31 milliárd euróval tartozik az államnak.
– A bérből és fizetésből élők nyugdíjpénztárába a munkáltatók által be nem fizetett összeg nem nyilvános, becslések szerint 6,5 milliárdnyira tehető. Maga az állam is tartozik, legalább 10,5 milliárddal.
- Ne számoljuk tovább azokat a pénzeket, melyekkel megkárosították a nyugdíjpénztárakat az évek folyamán. Példának említsük csak, hogy voltak olyan idők, mikor a pénztár (igazgatótanácsát minden egyes alkalommal a hatalmon levő kormány nevezte ki) a felesleget kötelező módon a Központi Bankban kellett elhelyezni «az ország fejlesztésére». Ellenben, mikor a nyugdíjpénztáraknak volt szükségük pénzre, muszáj volt a szabadpiachoz fordulniuk, ahol magas kamattal jutottak hozzá. Néhány éve a jobboldali és szocialista pártok egyezménye lehetővé tette azt a törvényt, mely szerint a nyugdíjpénztárak igazgatósága játszhat a tőzsdén (ténylegesen kötelezték rá). Az eredmény katasztrofális (a pénztárakra nézve természetesen). Kényszerítették őket arra, hogy «toxikus» (rizikóval járó) kötvényeket vegyenek, persze tetemes, többszáz milliós veszteség volt az eredménye. Az 50-es évek óta az egymást követő kormányok fosztogatták a pénztárakat, ami mára 50 milliárd euróra rúg, kamatok nélkül. Ha csak egy részét visszaadnák, be lehetne tömni azt a «lyukat», ami a rendszeren támadt – és semmi gond nem lenne, a görögök vidáman élvezhetnék nyugdíjas napjaikat. Ehelyett a 600 eurós nyugdíjakat nyesegetik hogy a «rendszert életképessé» tegyék!
- Az inflációs ráta az 2009. ápr-i 1 %-ról 2010 áprilisára 4,8 %-ra nőtt. Ez a közvetlen adóknak köszönhető, az áfának és a speciális adónemeknek (egy év alatt 50,8 %-kal nőtt: a magánkézben levő autóutak matricái, a közlekedés, a jövedéki termékek általános drágulása, stb.). Ezekbe a «mentési» terv még bele sem tartozik…
- A görög hajóflotta, az a néhány család, mely a világkereskedelmi flotta 20 %-át birtokolja
(és az Unió 40,9 %-át) 2009-ben (a krízis évében) 164 használt hajót vásárolt 3,16 milliárd euróért; másik 9 újat megrendelt több mint 30 milliárd euróért. Ugyanakkor a görög tengerészek többsége munkanélküli vagy mesterséget kellett változtatnia; malajziai, fülöp-szigeti és más egzotikus országokból érkezett matrózok vették át helyüket a semminél is kevesebb bérért, szakszervezeti jogok, kollektív szerződés nélküli modern kényszermunkán.
- Az ország termelő szervezetei nagy mértékben megsemmisültek. Olyan fontos iparágakat, mint a hajógyártást, privatizálták és azóta panganak. Az elektromos áram termelése, az autópályák, a telekommunikáció, az olajfinomítók, a bankok, a nemzeti légi szállítás magánkézen, követte a Posta, a vasút és az ivóvíz a nagyvárosokban. Görögország az EU-hoz csatlakozása előtt mezőgazdasági terményeket exportált, most deficites, pl. húsfogyasztása 70 %-át importálja.
– Az amerikai kormány és az EU más kormányai mintájára a görög kormány (2009 tavaszán jobboldali) a görög bankok rendelkezésére bocsájtott 28 milliárd eurót, s ezzel a pénzzel ugyanezek a bankok most az államnak nyújtanak uzsorakölcsönt.
– Pluszban 15 milliárdot kaptak ugyanezek a bankok a kormánytól (2010 tavaszán, ekkor a szocialista kormánytól) a «trojkával» történt egyezség értelmében.
- Az «új» munkahelyek létesítéséhez ki kell előbb üríteni azokat, tehát a «trojkával» ugyanazon egyezség szerint liberalizálni kellett az elbocsátásokat – megemelve a tömegesen elbocsátható dolgozók számát, s a végkielégítés összegét csökkentve.
– Ne számoljuk azokat a milliárdokat, melyeket folyamatosan és ingyen adott a büdzsé azzal a céllal, hogy «segíti» a vállalati beruházásokat, fejlesztéseket és munkahelyek teremtését (a nagyon alacsony bérű fiatalokét, akik társadalombiztosítását az adófizető állja a munkáltató helyett…).
A görög helyzet teljes leírásához meg kell jegyezni, hogy az utóbbi hónapokban a fekete propaganda (újságok, TV és rádió, kormány, jobboldali és szélsőjobboldali, szocialista pártok, tudós professzorok, elemzők) olyan bőségben és intenzitásban érkezik, ahogy azt évtizedek óta nem láthattuk. Az utóbbi hetekben pedig szinte betegessé vált, mindenáron meg kell győznie a népet arról, hogy a «mentési» intézkedések abszolút szükségesek, elfogadásuk élet vagy halál kérdése az ország számára, a lehajtott fej és a meghajlott hát hazafias kötelesség! Az opponáló KKE-t (görög kommunista párt) majdnem nyíltan hazárulással vádolják…
A barbár intézkedéseket hivatalosan a «gazdasági válság» és a «mielőbbi kilábalás szükségessége» miatt kényszerítik a görög népre. Néhány megjegyzés:
- A görög eset semmiképpen nem kivételes: 2009-ben a görög államadósság a GDP 115,1 %-a (Olaszországban 115,8%), a költségvetési hiányt az Európai Bizottság januárban 12%-ra, áprilisban 13,6%-ra becsülte (Írországban 14,3%, Nagy-Britanniában 11,5%, Spanyolországban 11,2%). Más jelzések:
a./ 2009-ben a teljes adósság (állami, vállalati, lakossági) viszonyított adatai a GDP százalékában: eurózóna átlaga 175, Görögországé 179, de Olaszországé 194, Portugáliáé 197, Spanyolországé 207, Belgiumé 219, Írországé 222 és Hollandiáé 234 (!).
b./ a külső adósság adatai (az állam, vállalatok és a lakosság külföldi bankoktól felvett kölcsöne) a GDP %-ában: Spanyolország 80, Görögország 89,5, de Portugália 130!
- A «mentési paktumot» a «trojka» az IMF becslései alapján kötötte meg, mely szerint az államadósság a következő tíz évben növekedik (2013-ben a GDP 149 %-a), s csak ezután csökken (2120-ban a GDP 120 %-ára); a munkanélküliség rátája még ezév végén elérheti a 20 %-ot (!).
- Hivatalosan a válság annak tulajdonítható (legalábbis a fentebb leírt fekete propaganda szerint), hogy rossz volt a vagyonkezelés, alkalmatlan miniszter, alkalmatlan kormány munkálkodásának következménye, vagy valami huszadrangú csinovnyik jó boltot kötött; maga a rendszer persze mindenképpen ártatlan!
- Gondosan elkerülik annak magyarázatát, miért azoknak kell, akik a nadrágszíjat már a válság előtt muszáj volt megszorítaniuk «az ország gazdasági fejlődésének segítésére», «a termelékenység emelésére», «az EU más országaival való konvergenciára», «az eurózóna feltételeinek kielégítésére», most szintén megfizetniük a «válságból való kilábalást», melynek kitöréséhez egyáltalán semmi közük nem volt.
- A jelenlegi intézkedések különös módon emlékeztetnek a 10 évvel ezelőtt magasztalt javaslatokra (akkor különböző okokból elmaradtak); például az 1998. szept. 1-i európai direktíva megadta a hangot a tömeges elbocsátások legalizására. A rugalmasságot és a strukturális változásokat a munkaerőpiacon már Jacques Delors is kérte, aztán megismételte 1995-ben Jacques Santer a davosi összejövetelen.
- Gyakorlatilag minden, ami ma történik, benne van az európai gazdaság legversenyképesebb voltának 2010-es elérése (Lisszabon) optikájában. Tehát jóval azelőtt, mielőtt a válságnak meg a gyanúja is felmerült volna. A cél nem jött össze időre, hát 2020-ra tolták és a különböző európai országok intézkednek, hogy mindegyikőjük előnyösebben helyezze el oligarcháit a nemzetközi (de intereurópai is) versenyfutásban. A «trojka» közbenjárásával és beleegyezésével a javak tömeges átcsoportosítása folyik a néptől a helyi és nemzetközi oligarchák zsebébe közvetlenül vagy az államkasszákban való rövid megpihenés után. Brutálisan, erőszakkal. A «trojka» görögországi megjelenésétől számított 3 évig ez 45 milliárd eurót jelent. De ezen túl, a (helyi és nemzetközi) oligarchák által felállított rendszer és különböző kipárolgásai (a trojka, a kormány, a jobboldali párt, az szélsőjobboldali, a szocialista párt) fő célja a munka árának jelentős csökkentése és piacának strukturális módosítása (prekaritás, részmunka, az elbocsátások megkönnyítése, a végkielégítési járandóságok csökkentése) a versenyképesség végletekig fejlesztésének távlatában. A nyugdíjasokat is le kell gázolni avval a dupla céllal, hogy a munkáltatói járulékok egészen nullára csökkenjenek, s a büdzsé nyugdíjalapra juttatása is apadjon, még több maradjon a vállalatok «segítésére». A meghozott intézkedések (melyek nem ideiglenesek, ellenkezőleg, azért hozták őket, hogy maradjanak) sokkal inkább a görögök hozzájárulása «Európa 2020»-hez, mint a válságból kilábalás. Az «Európai Stratégia 2020» vagy a «válságból kilábalás», «a gazdasági felegyenesedés» vagy az «adósságfelszívás» nevében (az ürügyek nem hiányoznak), az összes európai nép vég nélküli áldozathozatalra lesz kárhoztatva.
Végül, sokkal őszintébb és hatásosabb lenne az összes ilyen intézkedés helyett egyetlen törvényt hozni, mely ismét felállítaná a rabszolgaságot. A célt, «Európa, 2020 legversenyképesebb gazdaságát», így jobban szolgálná.
Athén, 2010. május 9. (az európai népek antifasiszta győzelmének évfordulója)
Ha jól emlékszem, a Maastrichti szerződés elfogadásakor a görög pártok többsége – a jobboldaltól bizonyos baloldali pártokig – ujjongva győzelmet kiáltott, ragyogó jövőt harangozva be az Európai Unió számára. Ismételgették Nizzát, Lisszabont, Bolognát, az európai «alkotmányt»; meggyőződésüket hangoztatták arról, hogy az EU a demokrácia apoteózisa és népeinek jóléte felé halad. Ami a monetáris uniót illeti, az «eurózóna» olyan oázis lesz, melyben a tagok örökre megszabadulnak a gazdasági válságoktól! Marx, Engels és kificamított elméletük elavult, véglegesen el lehet felejteni, jön a minden világok legjobbika.
S mit tapasztalunk egy kis idő múlva?
- Az ír «csoda» demisztifikálódott. Egyébként a skandináv is…
- Görögország a csőd szélén.
- Portugália követi a görög utat, a Standard & Poors már leértékelte.
– Spanyolország a maga 20%-nyi munkanélkülijével úgyszintén.
- A munkanélküliség, a költségvetési deficit és az adósság emelkedik mindenütt.
- Az EU minden kormánya (liberálisok, szocialisták együtt) bevezeti a nyugdíjkorhatár emelését, a bérek befagyasztását vagy csökkentését, a közkiadások lefaragását (speciálisan az oktatásét és az egészségügyét), elbocsátások vannak, a munkaviszonyok romlanak, a privatizácók folytatódnak, a profiton nyugvó adók csökkennek, a közvetett adók növekednek, stb.
- A «mentési mechanizmus», vagyis az Európai Bizottságból, a Központi Európai Bankból és a Nemzetközi Valutataalapból komponált «trojka» Magyarországon, Lettországban és Romániában berendezkedett és aktivizálódott (mindhárom EU-tagország). Eredményei:
Magyarország: 20 milliárd euró kölcsön
Intézkedések és következményeik:
bérbefagyasztás 2 évre; a 13.havi fizetés megszüntetése; a 13.havi nyugdíj megszűnése; megháromszorozódtak a személyi adóterhek (direkt, indirekt) a kiskereskedelmi forgalom visszaesése 5 %-kal; nyugdíjak átlaga 230 €; a nyugdíjkorhatár emelése 3 évvel; az «egészséges 50 éven felüliek arányát» illetően utolsó az EU-ban; az alapvető árucikkek 18 %-os áfája; 20-ról 25 %-os áfaemelés a többi árucikkre; 6 %-os üzemanyag, dohány és alkohol jövedéki adóemelés; a lakosság szegénységi küszöbön élő arányának megháromszorozódása; a táppénz és rokkantjáradék 10 százalékpontos csökkentése; a lakosság várható élettartamának esése: Magyarország a világ 80. helyre került; állami támogatások megszűnése; az ipari és mezőgazdasági termelés 17 %-os csökkenése; a munkáltatók 5 %-os nyugdíjjárulékának csökkentése; 12 000 elbocsátás; 11 %-os munkanélküliség (hivatalosan)
Lettország: 11 milliárd euró kölcsön
Intézkedések és következmények:
a nyugdíjak 10 %-os csökkentése; 245 eurós átlagnyugdíjak , a nyugdíjasok 51 %-a gyakorlatilag képtelen a megélni; pedagógusok és kórházi személyzet bérének 40%-os csökkentése; a középiskolák 10 %-nak bezárása; a 2006-os 121 kórházból 2009-re 59, 2013-ra 24 marad;
többezer tisztviselő elbocsátása, a többinél 20 %-os bércsökkentés; 23 %-os munkanélküliség;
az egészségügyi kiadások csökkentése (50 %-ig); a lakosságnak több mint 26 %-a a szegénységi küszöb alatt él; a bérből élők adókönnyítésének mérséklése; 24 %-os GDP csökkenés; 18 %-os áfa nem luxusárunak minősített cikkekre; 31 %-os átlagos bércsökkentés (bizonyos esetekben 46 %-ot is eléri)
Románia: 20 milliárd euró kölcsön
Intézkedések és következmények:
Banki kölcsönök befagyasztása; 7,1 %-os GDP csökkenés; többezer csőd és az üzleti forgalom általános csökkenése; 500 ezer elbocsátás a magánszektorban; 137 ezer tisztviselő elbocsátása; az állami szektorban 25 %-os jövedelemcsökkentés; a nyugdíjak és munkanélküli jövedelmek 15 %-os csökkentése; 9 %-os hivatalos munkanélküliség; a lakosság kétharmada megélhetési gondokkal küzd és 50 %-a nem képes igényei kielégítésére itt, ahol a szegénységi küszöb havi 158 euró; adóemelés (dohány, alkohol, ingatlan); állami szolgáltatások és szociális kiadások csökkentése; 33 %-os gyermekszegénység
Ugyanez a bizonyítottan hatásos mechanizmus, amit Görögország «megmentésének» neveznek, elsőként 45 milliárd eurós, majd a következő két évben még 70 milliárd eurós kölcsönt igényel. El lehet képzelni a követelt intézkedések láncolatát, melyeket már meghoztak és melyeket meg fognak hozni, és következményeiket a munkahelyekre és –viszonyokra, az oktatásra és egészségügyre, a bérekre, nyugdíjakra, az életszínvonalra nézve. Mindent, amit a nép nagynehezen felépített harcában, mindent le fognak rombolni.
Nem beszélve a bérek- és jövedelmek csökkentéséről, az áfa emeléséről (a legalacsonyabb, ami nemrég emelkedett 9 %-ra, felugrik 11 %–ra és a 19 %-os pedig 23 %-ra) a személyi jövedelemadóról, csak egy példa az öregségi nyugdíjra:
- a «mentés» előtt: 35 év munkaviszony után a bér 70% képezi a nyugdíj alapját az 5 «legjobb» év átlagában,
- a «mentés» után: 40 év munkaviszony az egész aktív élet jövedelme 48%-os átlagában (!)
Három megjegyzés:
1. Az Európai Bizottságnak nincs joga legálisan beavatkozni a tagállamok nyugdíjrendszerébe, maguk a kormányok is beleütközhetnek alkotmányos problémákba. Innen fakad a másik oka annak, hogy ezekbe az övön aluli ütésekbe belekeverik a «gonosz IMF»-et, melyet persze nem zavarnak az ilyesféle apró piszkoskodások.
2. Görögországban a nyugdíj alapjául szolgáló bér kalkulációja különbözik az aktív dolgozó nettó bérének kiszámításától. Egyszerűsítve, ez utóbbi alapbéren nyugszik, a munkában töltött évek során emelkedik és a prémiumokat tartalmaz (kb. 65%-35 % arányban). A nyugdíj kiszámításakor azonban csak az alapbért veszik figyelembe…
Ha a bérből élők elkövetik azt a hibát, hogy tovább élnek a megsaccoltnál, megbüntetik őket: az öregségi nyugdíjkorhatár mindannyiszor meg lesz növelve 4 hónappal, ahányszor egy évvel növekszik a várható élettartam. Röviden, ez nem más, mint a nyugdíjasok lemészárlása!
A múltban hogyan élte meg ez a nép, melyet ma maximálisan kihasználnak? Nézzük mi történt az elmúlt 10 évben: azok, akik az ország gazdagságát létrehozzák, a dolgozók, 500 milliárd eurót «kölcsönöztek» adósságfizetésre, melyeket az azonos eredetű politikai pártok kormányai (jobboldali és szocialista) szedtek össze az ezredesek diktatúrájának 1974-es bukása óta. Egész pontosan: 340 milliárdot az 5. ill 10. éves rövidtávú kölcsönök kamatai és a kötvényei törlesztésére.
5 millió, átlagosan 1500 euró körüli bérű dolgozó (optimista nézőpont, mert a bérből élők fele 1090 €-nál kevesebbet keres), évi 50 milliárdot törlesztett az utóbbi 10 év folyamán. Számítsuk ki: átlagosan évi 21.000 € keresetből (vastagon fog a tollunk) 10.000-et az adósságra fizetett; két évből egyet tehát a kölcsönzőknek dolgozott! 10 évből ötöt a bankároknak! S most ugyanezeknek a dolgozóknak kell még jobban nadrágszíjat szorítani! De még a nyugdíjasoknak is, akik átlagosan havi 650 eurós nyugdíjat kapnak!
Legyünk világosak. A bankok (görögök, franciák, németek, amerikaiak, stb.), csakúgy, mint az egyéb befektetők (görögök és nemzetköziek), melyek kezükben tartják a kinnlevőségeket (nem csak a görögöt, ide kell érteni az «erős» országokét, Angliáét, Franciaországét, Németországét is), nincsenek törvényeken kívül. Működésük tökéletesen legális. A gazdasági és politikai rendszerrel tökéletes szimbiózisban működnek, fejlődnek. A rendszer szülte meg ezeket, s aztán ezek alakítottak és szilárdítottak a rendszert közvetítőkön, nevezetesen a Maastrichti és egyéb szerződéseken és hasonló típusú egyezményeken, törvényeken keresztül.
Ami Görögországot illeti, gazdasági keretét az egyezmények, szerződések és törvények rendszere kovácsolta. Íme néhány jellemző vonása:
- Az utóbbi 12 évben az GDP 60 %-kal nőtt, holott a dolgozók életszínvonala stagnált (a közelmúlt intézkedései előtt, a «trojka» döntései után szabadesésben fog zuhanni).
- 30.000 görög család tulajdonában van 50 milliárd euró privát bankokban elhelyezve. Plusz 40 milliárdot tartanak kezükben a külföldön élő görögök (bizonyosan nem munkások vagy tisztviselők).
- Az athéni tőzsdén jegyzett vállalatok profitja 2007ben 11,3 milliárd euró, 2008-ben 10 milliárd és 2009-ben, a válság teljében 11,8 milliárd euró.
- Csak egyedül a Görög Bankok 6,3 milliárd euró hasznot könyvelhetett el az utolsó öt évben.
- A görög vállalatok több mint 20 milliárd eurót fektettek be külföldön; több mint 16 milliárdot a Balkán országaiban, főként Bulgáriában és a kvázi-protektorátus államokban, melyeket az EU/NATO szövetségesek hoztak létre Jugoszlávia bombázása után az azt követő diszlokációs folyamatok által; itt invesztálni kell, a bérek olyan alacsonyak…
- A 2004-2008 közötti periódusban (jobboldali kormányzat) a vállalatoknak nagylelkűen 3,5 milliárd eurót «ajándékoztak» (soha be nem folyt adó címén); ugyanakkor a vállalati profit adómértéke 35-ről 25 %-ra csökkent; az állami büdzsé vesztesége kb. 5,5 milliárd euró (a 2004 előtti időszakban a szocialista kormány idején ugyanez az adó zuhant le 45-ről 35 %-ra)…
- Tanulmányok becslése szerint kb. 10 ezer görög érdekeltségű «off-shore» vállalat működik és 500 milliárd euró az éves teljes üzleti forgalomuk; ezek a vállalkozások nyilvánvalóan elkerülik az adózást.
- A vállalkozásokból áfa címén felszámolt összegek egy része (6 – 6,5 milliárd euró) soha nem folyik be az államkasszába, nem is reklamálja senki).
- Különböző címeken 5.000 vállalkozás kb. 31 milliárd euróval tartozik az államnak.
– A bérből és fizetésből élők nyugdíjpénztárába a munkáltatók által be nem fizetett összeg nem nyilvános, becslések szerint 6,5 milliárdnyira tehető. Maga az állam is tartozik, legalább 10,5 milliárddal.
- Ne számoljuk tovább azokat a pénzeket, melyekkel megkárosították a nyugdíjpénztárakat az évek folyamán. Példának említsük csak, hogy voltak olyan idők, mikor a pénztár (igazgatótanácsát minden egyes alkalommal a hatalmon levő kormány nevezte ki) a felesleget kötelező módon a Központi Bankban kellett elhelyezni «az ország fejlesztésére». Ellenben, mikor a nyugdíjpénztáraknak volt szükségük pénzre, muszáj volt a szabadpiachoz fordulniuk, ahol magas kamattal jutottak hozzá. Néhány éve a jobboldali és szocialista pártok egyezménye lehetővé tette azt a törvényt, mely szerint a nyugdíjpénztárak igazgatósága játszhat a tőzsdén (ténylegesen kötelezték rá). Az eredmény katasztrofális (a pénztárakra nézve természetesen). Kényszerítették őket arra, hogy «toxikus» (rizikóval járó) kötvényeket vegyenek, persze tetemes, többszáz milliós veszteség volt az eredménye. Az 50-es évek óta az egymást követő kormányok fosztogatták a pénztárakat, ami mára 50 milliárd euróra rúg, kamatok nélkül. Ha csak egy részét visszaadnák, be lehetne tömni azt a «lyukat», ami a rendszeren támadt – és semmi gond nem lenne, a görögök vidáman élvezhetnék nyugdíjas napjaikat. Ehelyett a 600 eurós nyugdíjakat nyesegetik hogy a «rendszert életképessé» tegyék!
- Az inflációs ráta az 2009. ápr-i 1 %-ról 2010 áprilisára 4,8 %-ra nőtt. Ez a közvetlen adóknak köszönhető, az áfának és a speciális adónemeknek (egy év alatt 50,8 %-kal nőtt: a magánkézben levő autóutak matricái, a közlekedés, a jövedéki termékek általános drágulása, stb.). Ezekbe a «mentési» terv még bele sem tartozik…
- A görög hajóflotta, az a néhány család, mely a világkereskedelmi flotta 20 %-át birtokolja
(és az Unió 40,9 %-át) 2009-ben (a krízis évében) 164 használt hajót vásárolt 3,16 milliárd euróért; másik 9 újat megrendelt több mint 30 milliárd euróért. Ugyanakkor a görög tengerészek többsége munkanélküli vagy mesterséget kellett változtatnia; malajziai, fülöp-szigeti és más egzotikus országokból érkezett matrózok vették át helyüket a semminél is kevesebb bérért, szakszervezeti jogok, kollektív szerződés nélküli modern kényszermunkán.
- Az ország termelő szervezetei nagy mértékben megsemmisültek. Olyan fontos iparágakat, mint a hajógyártást, privatizálták és azóta panganak. Az elektromos áram termelése, az autópályák, a telekommunikáció, az olajfinomítók, a bankok, a nemzeti légi szállítás magánkézen, követte a Posta, a vasút és az ivóvíz a nagyvárosokban. Görögország az EU-hoz csatlakozása előtt mezőgazdasági terményeket exportált, most deficites, pl. húsfogyasztása 70 %-át importálja.
– Az amerikai kormány és az EU más kormányai mintájára a görög kormány (2009 tavaszán jobboldali) a görög bankok rendelkezésére bocsájtott 28 milliárd eurót, s ezzel a pénzzel ugyanezek a bankok most az államnak nyújtanak uzsorakölcsönt.
– Pluszban 15 milliárdot kaptak ugyanezek a bankok a kormánytól (2010 tavaszán, ekkor a szocialista kormánytól) a «trojkával» történt egyezség értelmében.
- Az «új» munkahelyek létesítéséhez ki kell előbb üríteni azokat, tehát a «trojkával» ugyanazon egyezség szerint liberalizálni kellett az elbocsátásokat – megemelve a tömegesen elbocsátható dolgozók számát, s a végkielégítés összegét csökkentve.
– Ne számoljuk azokat a milliárdokat, melyeket folyamatosan és ingyen adott a büdzsé azzal a céllal, hogy «segíti» a vállalati beruházásokat, fejlesztéseket és munkahelyek teremtését (a nagyon alacsony bérű fiatalokét, akik társadalombiztosítását az adófizető állja a munkáltató helyett…).
A görög helyzet teljes leírásához meg kell jegyezni, hogy az utóbbi hónapokban a fekete propaganda (újságok, TV és rádió, kormány, jobboldali és szélsőjobboldali, szocialista pártok, tudós professzorok, elemzők) olyan bőségben és intenzitásban érkezik, ahogy azt évtizedek óta nem láthattuk. Az utóbbi hetekben pedig szinte betegessé vált, mindenáron meg kell győznie a népet arról, hogy a «mentési» intézkedések abszolút szükségesek, elfogadásuk élet vagy halál kérdése az ország számára, a lehajtott fej és a meghajlott hát hazafias kötelesség! Az opponáló KKE-t (görög kommunista párt) majdnem nyíltan hazárulással vádolják…
A barbár intézkedéseket hivatalosan a «gazdasági válság» és a «mielőbbi kilábalás szükségessége» miatt kényszerítik a görög népre. Néhány megjegyzés:
- A görög eset semmiképpen nem kivételes: 2009-ben a görög államadósság a GDP 115,1 %-a (Olaszországban 115,8%), a költségvetési hiányt az Európai Bizottság januárban 12%-ra, áprilisban 13,6%-ra becsülte (Írországban 14,3%, Nagy-Britanniában 11,5%, Spanyolországban 11,2%). Más jelzések:
a./ 2009-ben a teljes adósság (állami, vállalati, lakossági) viszonyított adatai a GDP százalékában: eurózóna átlaga 175, Görögországé 179, de Olaszországé 194, Portugáliáé 197, Spanyolországé 207, Belgiumé 219, Írországé 222 és Hollandiáé 234 (!).
b./ a külső adósság adatai (az állam, vállalatok és a lakosság külföldi bankoktól felvett kölcsöne) a GDP %-ában: Spanyolország 80, Görögország 89,5, de Portugália 130!
- A «mentési paktumot» a «trojka» az IMF becslései alapján kötötte meg, mely szerint az államadósság a következő tíz évben növekedik (2013-ben a GDP 149 %-a), s csak ezután csökken (2120-ban a GDP 120 %-ára); a munkanélküliség rátája még ezév végén elérheti a 20 %-ot (!).
- Hivatalosan a válság annak tulajdonítható (legalábbis a fentebb leírt fekete propaganda szerint), hogy rossz volt a vagyonkezelés, alkalmatlan miniszter, alkalmatlan kormány munkálkodásának következménye, vagy valami huszadrangú csinovnyik jó boltot kötött; maga a rendszer persze mindenképpen ártatlan!
- Gondosan elkerülik annak magyarázatát, miért azoknak kell, akik a nadrágszíjat már a válság előtt muszáj volt megszorítaniuk «az ország gazdasági fejlődésének segítésére», «a termelékenység emelésére», «az EU más országaival való konvergenciára», «az eurózóna feltételeinek kielégítésére», most szintén megfizetniük a «válságból való kilábalást», melynek kitöréséhez egyáltalán semmi közük nem volt.
- A jelenlegi intézkedések különös módon emlékeztetnek a 10 évvel ezelőtt magasztalt javaslatokra (akkor különböző okokból elmaradtak); például az 1998. szept. 1-i európai direktíva megadta a hangot a tömeges elbocsátások legalizására. A rugalmasságot és a strukturális változásokat a munkaerőpiacon már Jacques Delors is kérte, aztán megismételte 1995-ben Jacques Santer a davosi összejövetelen.
- Gyakorlatilag minden, ami ma történik, benne van az európai gazdaság legversenyképesebb voltának 2010-es elérése (Lisszabon) optikájában. Tehát jóval azelőtt, mielőtt a válságnak meg a gyanúja is felmerült volna. A cél nem jött össze időre, hát 2020-ra tolták és a különböző európai országok intézkednek, hogy mindegyikőjük előnyösebben helyezze el oligarcháit a nemzetközi (de intereurópai is) versenyfutásban. A «trojka» közbenjárásával és beleegyezésével a javak tömeges átcsoportosítása folyik a néptől a helyi és nemzetközi oligarchák zsebébe közvetlenül vagy az államkasszákban való rövid megpihenés után. Brutálisan, erőszakkal. A «trojka» görögországi megjelenésétől számított 3 évig ez 45 milliárd eurót jelent. De ezen túl, a (helyi és nemzetközi) oligarchák által felállított rendszer és különböző kipárolgásai (a trojka, a kormány, a jobboldali párt, az szélsőjobboldali, a szocialista párt) fő célja a munka árának jelentős csökkentése és piacának strukturális módosítása (prekaritás, részmunka, az elbocsátások megkönnyítése, a végkielégítési járandóságok csökkentése) a versenyképesség végletekig fejlesztésének távlatában. A nyugdíjasokat is le kell gázolni avval a dupla céllal, hogy a munkáltatói járulékok egészen nullára csökkenjenek, s a büdzsé nyugdíjalapra juttatása is apadjon, még több maradjon a vállalatok «segítésére». A meghozott intézkedések (melyek nem ideiglenesek, ellenkezőleg, azért hozták őket, hogy maradjanak) sokkal inkább a görögök hozzájárulása «Európa 2020»-hez, mint a válságból kilábalás. Az «Európai Stratégia 2020» vagy a «válságból kilábalás», «a gazdasági felegyenesedés» vagy az «adósságfelszívás» nevében (az ürügyek nem hiányoznak), az összes európai nép vég nélküli áldozathozatalra lesz kárhoztatva.
Végül, sokkal őszintébb és hatásosabb lenne az összes ilyen intézkedés helyett egyetlen törvényt hozni, mely ismét felállítaná a rabszolgaságot. A célt, «Európa, 2020 legversenyképesebb gazdaságát», így jobban szolgálná.
Athén, 2010. május 9. (az európai népek antifasiszta győzelmének évfordulója)
2010. május 16., vasárnap
Baloldali összefogás Belgiumban
A gazdasági válság politikai kísérőjelenségeként (lásd korábbi írásunkat) Belgiumban 2010. jún.13-ra előrehozott választásokat írtak ki. Szakszervezetek, egyesületek és 6 radikális baloldali párt aktivistáinak sikerült a kellő számú ajánlással összehozni a «Baloldaliak frontját». Ezek a pártok ugyanazon listán indulnak a képviselőházi és szenátusi választáson: a Kommunista párt, a Harci Szocialista párt, a Kommunista Forradalmi Liga, a Humanista párt, a Bizottság Más Politikáért és a Vélorution.
Ilyen széles és vadonatúj összefogás meglepő különösen az idő rövidségére és a kis pártok előtti akadályokra való tekintettel! Listát állítani nyilván nem jelent még győzelmet, mégis jelent valamit. A kis pártok számára kötelező 10 ill. 5 ezer ajánlás összegyűjtését, azok hitelesítettését a média hallgatása közepette az új egységfront rekordidő alatt, 48 óra alatt megtette! A «netközösségek» gyors tájékoztatója után munkások, fiatalok nyomtatták ki a dokumentumot, aláíratták és bevitték a megjelölt címekre.
A « Baloldaliak Frontja» a Bruxelles-Hal-Vilvorde francaajkú-flamand listáján keresztül szimbolizálja a nacionalista licitálás elutasítását, az ország feldarabolását. Míg a tradicionális pártok a flandriai és vallóniai dolgozók megosztására törekednek, a baloldal 6 radikális pártja amellett döntött, hogy egyesül a baloldal hangjának megmutatására. Ez az alternatíva elutasítja a válságokat, a pénzügyit, a gazdaságit, a politikait és főként azt, hogy annak árát a dolgozók fizessék, nem pedig a valódi kapitalista felelősök: a munkáltatók, a kormány, a pénzügyi hatalmasok.
Szociális, ökológiai és pénzügyi egyenlőségét harcol a «Baloldaliak frontja», a valódi problémákra keresi a választ: az elbocsátásokra, a munkanélküliségre, a környezet tönkretételére, a háborúkra. A távolmaradást ill. a szélsőjobboldal előretörését megakadályozandó valódi választási lehetőséget akar felmutatni, mely kifejezi az alapjaiban igazságtalan rendszerrel, annak pártjaival szembeni ellenállást.
A «Baloldaliak frontja» a képviselőházi listán és a szenátusin is szerepelni fog.
Forrás:
■Parti Communiste : Pierre Eyben, http://www.facebook.com/l/1d748;0477/20.29.53, http://www.facebook.com/l/1d748;www.particommuniste.be, info@particommuniste.be
■Parti Socialiste de Lutte /Linkse Socialistische Partij : Anja Deschoemacker, http://www.facebook.com/l/1d748;0473/92.28.33, http://www.facebook.com/l/1d748;www.socialisme.be, info@socialisme.be
■Ligue Communiste Révolutionnaire : Céline Caudron, http://www.facebook.com/l/1d748;0474/91.64.59, http://www.facebook.com/l/1d748;www.lcr-lagauche.be, info@lcr-lagauche.be
■Parti Humaniste : Gilles Smedts, http://www.facebook.com/l/1d748;0497/54.27.41, http://www.facebook.com/l/1d748;www.partihumaniste.be, ph_hp_belgium@yahoo.fr
■Comité pour une Autre Politique : Laurent Balthazar, http://www.facebook.com/l/1d748;0485/03.19.68
■Vélorution : Reginald de Potesta de Waleffe, http://www.facebook.com/l/1d748;0472/50.01.90, http://www.facebook.com/l/1d748;www.velorution.be, info@velorution.be
Ilyen széles és vadonatúj összefogás meglepő különösen az idő rövidségére és a kis pártok előtti akadályokra való tekintettel! Listát állítani nyilván nem jelent még győzelmet, mégis jelent valamit. A kis pártok számára kötelező 10 ill. 5 ezer ajánlás összegyűjtését, azok hitelesítettését a média hallgatása közepette az új egységfront rekordidő alatt, 48 óra alatt megtette! A «netközösségek» gyors tájékoztatója után munkások, fiatalok nyomtatták ki a dokumentumot, aláíratták és bevitték a megjelölt címekre.
A « Baloldaliak Frontja» a Bruxelles-Hal-Vilvorde francaajkú-flamand listáján keresztül szimbolizálja a nacionalista licitálás elutasítását, az ország feldarabolását. Míg a tradicionális pártok a flandriai és vallóniai dolgozók megosztására törekednek, a baloldal 6 radikális pártja amellett döntött, hogy egyesül a baloldal hangjának megmutatására. Ez az alternatíva elutasítja a válságokat, a pénzügyit, a gazdaságit, a politikait és főként azt, hogy annak árát a dolgozók fizessék, nem pedig a valódi kapitalista felelősök: a munkáltatók, a kormány, a pénzügyi hatalmasok.
Szociális, ökológiai és pénzügyi egyenlőségét harcol a «Baloldaliak frontja», a valódi problémákra keresi a választ: az elbocsátásokra, a munkanélküliségre, a környezet tönkretételére, a háborúkra. A távolmaradást ill. a szélsőjobboldal előretörését megakadályozandó valódi választási lehetőséget akar felmutatni, mely kifejezi az alapjaiban igazságtalan rendszerrel, annak pártjaival szembeni ellenállást.
A «Baloldaliak frontja» a képviselőházi listán és a szenátusin is szerepelni fog.
Forrás:
■Parti Communiste : Pierre Eyben, http://www.facebook.com/l/1d748;0477/20.29.53, http://www.facebook.com/l/1d748;www.particommuniste.be, info@particommuniste.be
■Parti Socialiste de Lutte /Linkse Socialistische Partij : Anja Deschoemacker, http://www.facebook.com/l/1d748;0473/92.28.33, http://www.facebook.com/l/1d748;www.socialisme.be, info@socialisme.be
■Ligue Communiste Révolutionnaire : Céline Caudron, http://www.facebook.com/l/1d748;0474/91.64.59, http://www.facebook.com/l/1d748;www.lcr-lagauche.be, info@lcr-lagauche.be
■Parti Humaniste : Gilles Smedts, http://www.facebook.com/l/1d748;0497/54.27.41, http://www.facebook.com/l/1d748;www.partihumaniste.be, ph_hp_belgium@yahoo.fr
■Comité pour une Autre Politique : Laurent Balthazar, http://www.facebook.com/l/1d748;0485/03.19.68
■Vélorution : Reginald de Potesta de Waleffe, http://www.facebook.com/l/1d748;0472/50.01.90, http://www.facebook.com/l/1d748;www.velorution.be, info@velorution.be