A Honda, 5 évvel a nagy sztrájk után
A «China Labour
Bulletin» visszatért Foshanba és elbeszélgetett néhány volt sztrájkolóval, hogy
megtudjuk, mi az, ami megváltozott a 201 május-júniusi sztrájk óta és mi az,
amit még tenni kell.
“A szakszervezeti elnökre közvetlenül akarok szavazni és választani”
Ma Jiang az üzemből éjfél felé távozik a sebességváltókat gyártó
futószalagon végzett 8 óra munka után. A sztrájk idején 18 éves volt, éppen
befejezte szakmai képzését, lelkesen csatlakozott a munkabeszüntetéshez. Sok
mással ellentétben, akik később elhagyták az üzemet, ő maradt.
2010 óta bére több, mint duplájára nőtt, a 1 500 yüanról erre az évre
3 300 yüanra (215-ről 470 euróra), de ahogyan magyarázza, ez még
mindig nem elég, mivel Foshanban drága a megélhetés.
Elmeséli, hogy a mostani, egy magasabb rangú kínai káder vezette üzemi
szakszervezet nincs a topon, és a futószalagon dolgozókat még mindig távol
tartják a szakszervezettől. Évente három-négy alkalommal –
főleg bérkérdésekben – tárgyal az igazgatósággal.
Minden ilyen összejövetel után beszámolnak a dolgozóknak és megkérdik
véleményüket. Ugyanakkor Jiang nincs megelégedve ezzel a módszerrel és
közvetlenebb módon szeretne beavatkozni:
«Tudom, hogy a folyamat mindig fontosabb, mint az eredmény – és én
részt szeretnék venni benne. Mint szakszervezeti tag, nem elégszem meg azzal,
hogy informáljanak és olyan egyezséget véleményezzek, amelyet már megkötöttek.
A szakszervezet elnökére közvetlenül akarok szavazni és választani».
Lehetetlen megvétózni egy egyezséget
A jelenlegi, nagyon hierarchizált választási rendszerrel a Nanhai Honda
dolgozói csak saját munkacsoportjuk (általában 20-30 ember) bizalmijára
szavazhatnak. Ezek a reprezentánsok választják meg azután a szakszervezeti
küldötteket, és csak ezek a küldöttek választják meg a szakszervezet elnökét.
Jiang frusztrált magatartását a sztrájk egyik veteránja, Tan is osztja:
«A dolgozók csak a munkacsoportjuk vezetőjére szavaznak, ezen vezetők pedig
saját vezetőikre. Általában az emberek
még azt sem tudják, kik a jelöltek, vagy kezdetben hogyan lesz valaki jelölt.
Egyik következmény, hogy a szakszervezet gyorsan feltölti magát közepes
vagy magasabb szintű káderekkel. Akármilyen legyen is a szakszervezet
tárgyalási eredménye a béreket vagy egyebet illetően, semmilyen procedúra nem
teszi lehetővé, hogy a dolgozók vétóval élhessenek. Csak a küldöttek
szavazhatnak a tárgyalás eredménye ellen vagy mellett, a legtöbbjük azonban a
káderállományhoz tartozik. Az kellene, hogy az egyszerű dolgozók eleve
részvevői legyenek a kollektív tárgyalások folyamatának».
A 2013-as sztrájk
Egyébként pedig 2013 márciusában mintegy száz fiatal összeszerelő munkás
kezébe vette saját ügyét és sztrájkot szervezett, hogy tiltakozzon a
szakszervezeti béregyezmény ellen, amely értelmében ugyan 10,2 %-kal
többet kerestek volna, de a felsőbb káderek bérét 19,8 %-kal emelték.
Alig egy napos munkabeszüntetés után a vállalat és a szakszervezet
hátraarcot csinált, a fiataloknak 14,4 %-os béremelést és lakhatási
pótlékot ígért.
Sokan féltek az igazgatóság megtorlásától, és Tan megerősíti, hogy éppen ez
történt: «Nem léptettek elő, a bérem 2013-ig nem emelkedett. Sokan
gondoljuk, hogy így büntetett a vállalat a sztrájkban való részvételem miatt.
Azt hiszem, azt üzenték ezzel, hogy hátráljak meg».
A 2013-as sztrájk után az igazgatóság a belső szabályzathoz hozzáadott egy
záradékot. Az a dolgozó, aki 5 ezer yüan vagy több kárt okoz a vállalatnak, el
lesz bocsátva.
Tan szerint ez a záradék speciálisan arra szolgál, hogy a dolgozókat távol
tartsa mindenféle munkabeszüntetéstől.
Mindezek ellenére a dolgozók őrzik emlékezetükben a 2010-es nyár
sztrájkját, amikor ők csinálták a történelmet.
Saját képviselők választása
Emlékezve 2010. május 31. délutánjára, amikor a városi szakszervezet kb.
200 függetlenített funkcionáriusát küldte ki, hogy kötelezzék a sztrájkolókat a
munka felvételére, egyik dolgozó mondja: «Furcsa jelenet volt, amikor a
városi szakszervezeti fickók kijöttek és a vállalat épületében összeverekedtek
a mienk közül egy tucattal. Mindenki dühösen lökdösődött és ütötte a másikat.
De utólag úgy látom, hogy a sztrájk és az összecsapások nem oldják meg a
gondokat, azt csak a tárgyalások tudják».
A Nanhai Honda dolgozóinak mai attitűdje világosan megmutatja, hogyan
fejlődik a kínai dolgozók mozgalma.
5 évvel ezelőtt, nem sokkal a sztrájk után a sztrájk számos vezetője
elhagyta a vállalatot, de sok dolgozó még csak nem is ismerte őket. Ma a Gyöngy
folyó deltájában más vállalatoknál a dolgozók választják meg saját
reprezentánsaikat, munkáltatóikkal tárgyalásokat folytatnak … és a sokan Nanhai
Honda dolgozói közül éppen ugyanezt akarják…