«A tüntetők között
minden társadalmi réteg megtalálható, dolgozók, munkanélküliek, fiatalok,
mindenki kifejezi haragját a kormány ellen».
De hát elég ez a gond megoldásához? A mozgalom, annak célja, hirdetett
követelései, szervezeti struktúrája, aktivistái – milyen szervezetet jelentenek,
munkásmozgalmat vagy csak olyat, amelyben részt vesznek a dolgozók bizonyos
csoportjai, de az osztályérdek kifejeződése nélkül?
«Rasszista felhangokat hallottam» mondja egy résztvevő. Egy másik: “én
pedig nem csak rasszista, homofób hangokat hallottam, hanem asszonyokat, nyugdíjasokat,
akik hónap végén már nem tudnak mit adni a családnak; az árak növekednek - és a
sárgamellényesekkel tartanak, mert elegük van“. Vannak a mozgalomnak reakciós vonásai, nem kell tagadni. Hallottunk a közszolgáltatásokat, az iskolákat, a kórházakat reklamáló hangokat szintén.
Persze a Front National is akcióba lépett, a Debout la France is, mindenféle erő
(mint minden társadalmi megmozdulásban) keresi annak saját ellenőrzése alá vonását.
De mikor követelték a sárgamellényesek a kormány
nyugdíjtörvényének visszavonását, a társadalombiztosítás helyreállítását, a
privatizációk leállítását, a bezárt kórházak, anyáscsecsemő-intézetek újranyitását?
Eddig csak az újabb adókról van szó, mint a vásárlóerő értéke megőrzésének
akadályáról. Persze, igaz, hogy a kormányreformok következtében a bérek évek óta
blokkolva vannak, a nyugdíjak értéke csökken, a munkanélküli járandóság megnyirbálva
(Franciao-ban ezek szintén adóznak). Nagyon gyorsan odaérkezünk, hogy a “nemet
az adózásra” kiszélesedik a “nemet a lusta tisztviselőkre”, a “profitáló
munkanélküliekre”, a “szükségtelen közszolgáltatásokra”, a “botrányosan magas
nyugdíjakra”, és “visszaküldeni a migránsokat”. A munkáltatók siránkozása
csatlakozik ehhez: fizetni kell a társadalombiztosítást, a szociális terheteket,
a nyugdíjakat, mindezek megölik a vállalkozást (a profitképződést).
A sárgamellényesek óriási többsége ugyan nem dédelget fasiszta eszméket,
de ezek is megjelennek közöttük, ahogyan a német Saarbrücker Zeitung vagy a
luxemburgi L’Essentiel újságok felidézik a “Heil Hitler”-es afférok rosz ízlésű provokációit, és vannak példák Val-de-Marne-ból, Hérault-ból, stb. Vajon úgy kell kezelni ezeket, mint marginális eseményeket?
«A népharag legitim», bármilyenek is legyenek a jelszavak, ha a tőkés
oldal, a Front National, a szélsőjobb meg is próbálja kezébe kaparintani az irányítást,
ha a szakszervezeteket eleve ki is zárták?
A társadalmi osztályok létezését már megint
tagadni kell? Lehet-e “zászló” nélkül menni? Szabad-e a népharagot felhasználva
azt még inkább növelni és megpróbálkozni annak “jó irányba” fordításával, tudván,
hogy a “sárgamellényesek” elutasítják a munkásosztály szervezeteinek
jelenlétét? A France 3 Occitanie videója: «A perpignani CGT delegációja
találkozott a sárgamellényesekkel. Zászlajukkal az élen elmondták, hogy ugyanazok
a törekvéseik, a követeléseik, kérték, cselekedjenek együtt. A sárgamellényesek egyik vezetője: a CGT
bevekeveredését nem szeretem, így ez már politika lesz». Hogyne lenne az – persze
anélkül is…
Ez az
improvizált «mozgalom» nem akar szolidáris lenni, csak saját magával. Az
egyetlen megengedett lobogó a francia nemzeti zászló és helyi változatai (a
breton, elzászi, korzikai, stb). Csak a La Marseillaise-t lehet
énekelni. Legyünk nagyon óvatosak, nem csak szimbólumokról van szó, hanem
annak a kinyilvánításáról, hogy a «nép» a társadalmi osztályokat meghaladja, az
osztályharc nem kell.
A munkásosztály
hagyja el zászlaját? Na, de milyen céllal? Nem az lenne a dolgunk, hogy a dolgozókat
segítsük osztályérdekeik érvényesítésében – a korporatizmussal szemben,
függetlensége megőrzésével?
«Szervezkedni szervezet nélkül»... A sárgamellényesek,
ahogy Mélenchon megerősítette, a «népi
önszerveződés» modellje lenne? Már egy hete 8 szóvivő önmagát kiáltotta ki,
más szóvivők pedig lehurrogták őket. Ki hiszi el, hogy spontán a dolog? Politikai,
társadalmi erők játszadoznak: egyik szóvivő közel áll egy náci csoporthoz, a másik
a Front National képviselőjelöltje volt, a harmadikat - a CFDT szakszervezeti küldöttét - a többiek kizárták, merthogy «nem semleges».
Természetesen a sokmillió (volt,
jelenlegi és jövőbeli) dolgozónak jogosan van elege a kormány politikájából.
Csakhogy a változást nem homályos szervezkedés, hanem átlátszó szervezet, választott
és visszahívható, mandátummal felruházott képviselőikkel hozza meg. Csak ilyen
feltételekkel tudják maguk kontrollálni saját mozgalmukat, megfogalmazni saját követeléseket,
melyek között a vásárlóerő is szerepel, a bérek általános emelése, az árak
befagyasztása, a spekulációs profit elkobzása, az áfa eltörlése; az okatás,
közegészségügy, a munkatörvénykönyv, a társadalombiztosítás helyreállítása, a
munkáltatóknak adott «ajándékok» visszakövetelése, stb.
