Azania (Dél-Afrika): 70 éves az apartheid "népesség-osztályozási" törvénye

A Dél-Afrikában 1950. jún. 22-én bevezetett Population Registration Act («népesség-osztályozási törvény») egyike az első és alapvető apartheid-törvényeknek.

Előírta, hogy rasszjegyek alapján osztályozza és regisztrálja az ország minden lakosát.

Eszerint a lakosságot 4 kategóriára osztotta:

Fehérek: kizárta azokat a személyeket, akik egy más rassz-csoporthoz tartozóval házasodtak össze vagy éltek együtt.

Feketék: a bantu-khoîsan nyelvi népességhez tartozó zulu, pedi, conga, sosza, swazi, ndebele, dél-sotho-i, észak-sotho-i, tsonga (vagy shangaan), tswana és a venda lakosok.

Meszticek: színeseknek is nevezett, közöttük más meszticekkel élő fehérek,

Indiaiak: kezdetben nem szerepeltek a kategóriákban, később igen,

Az osztályozás kritériumai:

- Származás

Megkívánta, hogy a gyermek legalább egyik szülője besorolását kövesse. Nem volt gond, ha a szülők ugyanabba a kategóriába tartoztak, azonban, ha egyik szülő nem fehér volt, a gyerek automatikusan hátrányos pozícióba került. Mesztic apa + fehér anya = mesztic gyerek; mesztic apa + fekete anya = fekete gyerek

- Megjelenés

Szubjektív kritériumok: a személy kinézete, a bőr színe, de olyat is tartalmazott, mint öltözködés, a nyelvhasználat, az oktatás szintje, a viselkedés.

- Elfogadottság

A személy társadalmi helyzetének megítélése (tartózkodási helye, munkája, szabadidős tevékenysége) csakúgy, mint hozzátartozói, családja, más vele élők.

- Szándék

Ha a személy eskü alatt megerősítette, hogy nem fehérek ivadéka, meszticnek vagy feketének minősítették. Ez a kritérium tehát a nemfehérek számára negatív kicsengésű, viszont a tanúskodás nem hordott magában jogi jelentőséget.

Belügyminisztériumi szabályozás alapján a névregiszter tartalmazott a dél-afrikai területen élő minden minden személyt. A 16 éven felettieknek olyan személyi igazolványt adtak ki, amely megjelölte a rasszt is, s melyet a rendőrségnek, kérésre be kellett mutatnia. Ha ez nem történt meg, a (halmozott) pénzbüntetések elérhették a 100 fontsterlinget és 6 havi börtönbüntetést.

Groupe Octobre

Forrás: https://www.facebook.com/Groupe-Octobre-512303928841722/ 

A Population Registration Actot 1991. jún. 28-án eltörölték, az apartheid hivatalosan megszünt. A földet, a gazdasàgi életet azonban ma is a fehér kisebbség bitorolja.

2020. jún. 02.- Országos Roma Önkormányzat nyílt ülése

Kb. hetvenen kezdtük az összejövetelt – a lehető legvegyesebb összetételben. Ami persze jó, mert voltak civilek, «profik», pásztorok, vajdák, vállalkozók, munkások, dolgozók, jogvédők, adományozók és adományozottak, fiatalok és idősek, férfiak és nők (szeretném már látni, hogy nőt is ültet maga közé az elnökség ..).

Egy dolog szerepelt a napirenden: a szélsőjobb sok éve ismétlődő támadásai elleni hatékony teendők. Mert az ellenálláshoz meg kell szervezni magunkat, ebben egyetértésnek kell lennie. Mert a romák - hivatalos és törvényes - képviselete az ORÖ. Mert az ORÖ-ban megvan az a szándék, hogy - széles egyetértéssel - együtt lépjen.

Az ORÖ új politikát ígér. Ehhez elengedhetetlen a történelmi visszatekintés és nem csak a konkrét tényeké/történéseké, hanem a körülményeké is, bennük a roma politika sokfélesége a pozitívumoktól negatívumokig – aztán lehet vitatkozni, érvelni. Egy húszfős csapat erre nem volt hajlandó, megsértődve felállt és elvonult (persze voltak olyan «nagy nevek», akik el se jöttek ..).

Aki nagyon akarja, visszanézheti, megtalálja az egyfolytában «lájvolók» felvételein. Csak arra reflektálok itt, amivel erősen vitatkozni tudok (kell).

«Csak magunkra számíthatunk» ! A romák a magyar munkásosztály (volt, jelenlegi és jövőbeli dolgozók) szerves része. A magyar munkásosztály a nemzetközi munkásosztályé. A romák azonban kettős teher alatt görnyednek, őket nem csak a kizsákmányolás ténye, hanem az egész népük elnyomása is érinti. De nincsenek egyedül. Csak nem jó helyen keressük a szövetségeseket.

«Nemzetközi segítségért kell fordulni Brüsszelhez, az ENSZ-hez»! Brüsszel is, az ENSZ is pontosan tudja, hogy mi történik. Szép deklarációkon kívül mást azonban nem lehet várni. Az Unió semmiféle nemzetiségi gondot nem képes megoldani, na és persze egyetlen országban sem; nem azért van, nem az a célja, hanem a termelőeszközök magántulajdonán álló tőkés piacgazdaság (mindenáron megőrzése). Ahhoz meg éppen stimmel a szélsőjobboldali erők feltörése és virágzása (szinte minden tagországban, olykor még kormányon is).

“Eredményesen működő nemzetközi antirasszista szerveződésekhez csatlakozás”. A probléma azonban az, hogy Európa-szerte az utóbbi évtizedek megszorításai oda vezettek, hogy – ha vannak is ilyen szervezetek - azok nem eredményesek. Minden jóindulatuk ellenére nem lehetnek azok. Mert a cigányellenességnek testvérpárja az arabellenesség, a nőellenesség, a szakszervezetellenesség, a kommunistaellenesség, stb. és mind a dolgozók megosztásának eszköze.

“Ki-, felvonulni, demonstrálni a szélsőjobb ellen” (Ásotthalmán, minden településen, stb.). De hát kik, miért, hogyan támogatják ezeket az erőket? Minden bizonnyal nem a települések népe – nekik egyáltalán nem érdekük. Az erőszak általános növekedésének nincs köze a társadalmi állapotok alakulásához? Az erkölcs általános romlásához, az agresszív és arrogáns magatartás általános terjedéséhez? Ehhez a katasztrófához nincs köze a közszolgàltatàsok (iskolák, egészségügy, szociális szféra, és munkaügy, stb.) rothadásának? Megoldás lehet a szétszórt és címezetlen demonstráció?

Nincs helye a “mi hibánk is”-féle szemléletnek. Roma és nemroma egyaránt kárvallottja ennek a rendszernek. És vigyázat – a rendszer nem a Fidesz. A fajgyűlölet, a drogozás vagy korrupció, sőt “uzsorakamatoztatás” elleni küzdelem, a roma irodák felállítása, a “keresztény erkölcs” terjesztése önmagukban mit érnek, ha az alapok fennmaradnak?

Annak van helye, hogy minél inkább széles aktivistahálózattal együtt ki és fel kell dolgozni a hogyan továbbot, hogy mit tegyünk. Az ajtó pedig maradjon nyitva mindenki előtt.

A rasszizmus ellen elsősorban nem a cigányoknak kellene fellépniük, hiába sújt rájuk közvetlenül, mert ez az EGÉSZ, a munkaereje eladásából élt, élő vagy a jövőben arra kényszerülő társadalom minőségét érinti. Induljon el persze az érintettektől és úgy, ahogyan ők akarják. De nem szabad azt gondolni, hogy megoldható kizárólag a rendszer részleges formálásával és a nemroma kizsákmányoltak szolidáris, tevőleges támogatása nélkül.

(SJ)