Hiszik naivan sokan, hogy a király
tekintélye a királyból, magából fakad, koronájából, hermelinpalástjából. De a
királyi tekintély emberek közötti viszony. Azért király csak a király, mert
milliók érdekét és előítéletét tükrözi. Ha ezt a kapcsolatot az események
elmossák, marad egy elhasznált úriember lelógó alsó ajakkal. Erről mesélhetne
az aki nemrég még XIII. Alfonsnak nevezte magát.
Az isten és a nép kegyelméből vezér közti
különbség az, hogy utóbbi maga kell egyengesse útját, vagy legalább is a
körülményeket hozzásegítenie ahhoz, hogy felfedezzék őt. De mégis minden vezér
emberek közötti viszony megtestesítője, egyéni ajánlat egy közösségi
keresletre. Hitler személyiségéről annál hevesebb vita folyik, mennél inkább
személyiségében keresik sikere titkát, holott kevés olyan politikai alakot
találni, akiben a személytelen történelmi erők ilyen tömege összpontosulna. Nem
minden elkeseredett kispolgárból válhatna Hitler, de egy darabka Hitler
mindegyikben benne rejtőzködik.
A német kapitalizmus I. VH. előtti rohamos
fejlődése nem egyszerűen felőrölte a középosztályt; miközben egyes rétegeket
tönkretett, újakat is teremtett: kézműveseket és szatócsokat a nagyüzemek
körül, technikusokat és alkalmazottakat az üzemekben. Csakhogy, amíg
számszerűen a középosztály nem fogyatkozott (a régi és az új kispolgárság alig
kevesebb, mint felét teszi ki a német népességnek), addig önállóságának még
árnyékát is elveszítette. A nehézipar és a bankrendszer perifériáján éltek, a
kartellek asztaláról hullott morzsákkal táplálkoztak, ideológusaik és
teoretikusaik szellemi alamizsnáján tengődtek.
A háborús vereség
elrekesztette a német imperializmus útját. A külső dinamika belsővé alakult, a
háború átalakult forradalommá. A szociáldemokrácia, amely segítette a
Hohenzollerneket a háború tragikus végkifejletéig, megtiltotta a proletariátusnak,
hogy forradalmát végigvihesse.
Míg a régi polgári
pártok minden erejüket kiadták, egyidejűleg a munkásság mozgósítóereje is
megtört. A háborút követő káosz nem kevésbé érintette súlyosan a kézművest, a
szatócsot és az alkalmazottat, mint a munkást. A
mezőgazdasági válság a földműveseket tette tönkre.
A középrétegek szétesése nem jelenthette
proletarizálódásukat, mert magán a proletariátuson belül is a tartós
munkanélküliek óriási serege jött létre. A középrétegek elnyomorodása –
fáradságosan leplezve nyakkendővel és műselyem harisnyával – felfalt minden
hivatalos hitet, de mindenek előtt a demokratikus parlamentarizmus tanításait.
A pártok nagy száma, a választások
hideg láza, a minisztériumok (hivatalok?) állandó változása komplikálták a
szociális krízist kaleidoszkópikusan terméketlen politikai kombinációk által. A
háború, vereség, reparáció, infláció, Ruhr-megszállás, krízis, szükség és
megkeseredettség által felfokozott atmoszférában fellázadt a kispolgárság
minden olyan párt ellen, amely őt megtévesztette. A kistulajdonosok súlyos
frusztrációja, akik az elvagyontalanodásból nem bírtak kiemelkedni, tanult
fiaik állás- és kliensnélkülisége, lányaik kérő és stafírung nélkül, mindez
rend és kemény kéz után kiált.
A nemzetiszocializmus zászlaját a régi
hadsereg alsó- és középrangú tisztjei emelték fel. A kitüntetésekkel ékes al-
és középszintű tisztek nem tudták elfogadni, hogy szenvedésüket és
hősiességüket nemcsak hogy ingyen a hazának áldozták, de ők maguk sem lettek
jogosultak külön köszönetre; ezért gyűlölték a forradalmat és a proletariátust.
Elégedetlenek voltak azzal, hogy a bankárok, gyárosok, miniszterek őket ismét a
szerény könyvelői, mérnöki, postai alkalmazotti és népiskolai állásokba
küldték- innen a ő „ szocializmus”-uk. Az Ysernél és Verdun-nél
megtanulták magukat és másokat mérlegelni, parancsolni, amely a háttérben levő
kisembernek nagyon imponált. Így lettek ezek az emberek vezetők.
Politikai karrierjének kezdetén Hitler
talán csak nagy temperamentumával, erős hangjával és magabiztos lelki
korlátozottságával tűnt fel. Semmi esetre sem hozott magával kész programot a
mozgalomba, hacsak a sértődött katonák bosszúszomját nem számítjuk. Hitler a
versaille-i feltételek, a drága élet, az altisztek elismerésének méltánytalan
hiányával, a mózeshitű bankárok és újságírók tevékenységének elátkozásával
és vádolásával kezdte. Lecsúszott, elszegényedett emberek horzsolásokkal és kék
foltokkal mindig találhatók. Ezek mindannyian ököllel az asztalra akartak
csapni. Ezt Hitler jobban
megértette mint mások. Nem tudta ugyan, hogy a szükség hogy’ kerül ide. Vádjai hamarosan úgy szóltak, mint egy
parancs, mint a kegyetlen sorshoz intézett ima. Halálraítélt osztályok, mint a
halálos betegek, sosem fáradnak bele vádjaik újraformálásba és a vigasztalások
meghallgatásába. Hitler minden beszéde erre alapul. Szentimentális
formátlanságok, a fegyelmezett gondolkodás hiánya, a hiányos olvasottság, -
ezek a mínuszok mind plusszá váltak. Ezek adták számára a lehetőséget,
hogy a „Natinalsozialismus” kéregetőzsákjában az elégedetlenség minden
formáját egyesítse a népet arra vezesse, amerre az őt tolja. A kezdet egyéni
rögtönzéseiből az agitátor emlékezetében csak az maradt fönn, amely
megerősítésre talált. A retorikai akusztika volt az ő politikai gondolatainak
gyümölcse. Így alakultak a jelszavak tovább. Így sűrűsödött a program. Így
képződött a nyersanyagból a „Fűhrer”.
Mussolini
kezdettől fogva jobban tudatában volt a szociális anyagnak, mint Hitler, akihez
Metternich rendőrmiszticizmusa közelebb állt, mint Machiavelli politikai
algebrája. Mussolini lelkileg vakmerőbb és cinikusabb. Bizonyítéknak legyen
elég, hogy a római ateista a vallásnak, szintúgy a rendőrségnek és a jognak
csupán szolgál, míg berlini kollégája a római egyház tévedhetetlenségében hisz.
Abban az időben, mikor Olaszország mai diktátora Marxot még „mindannyiunk
halhatatlan mester”-ének tartotta, megvédte nem minden ügyesség nélkül azt az
elvet, amely a mai társadalom életében első sorban két alapvető osztály egymás
elleni hatását látja: a burzsoáziáét és a proletariátusét. Kétségtelenül, írja
Mussolini 1914-ben, ezek között több középréteg helyezkedik el, amely az
úgynevezett „emberi kollektívák egyesítő szövetét” képezi, de
„krízishelyzetben ezek a középrétegek saját érdeklődési körüknek és ötleteiknek
megfelelően vonzódnak az egyik vagy másik fő osztályhoz”. Ez egy nagyon
fontos általánosítás!
Miként az
orvostudomány képes lehet egy beteg meggyógyítására, vagy az egészségest rövid
úton sírba tenni, az osztályviszonyok elemzése – amelyet kitalálója eredetileg
a proletariátus mozgósítására gondolt ki –az ellentáborhoz állt Mussolininek megadta
a lehetőséget a középosztály mozgósítására a proletariátus ellen. Hitler elvégezte ugyanezen munkát úgy, hogy az olasz
fasizmus metodológiáját a német miszticizmus nyelvére fordította le.
A marxista irodalom máglyái rávilágítottak
a nemzetiszocializmus osztálytermészetére. Amíg a nácik csak pártként, és nem
államhatalomként tevékenykedtek, alig találtak befogadásra a munkásosztályba.
Másrészt a nagyburzsoázia – még az is amelyik Hitlert pénzelte – nem tekintette
őket saját pártjának. A nemzeti „ébredés” teljes egészében a középosztályra
támaszkodott, a nemzet legvisszamaradottabb részére, a történelem nehéz
terhére. A politikai művészet a kispolgárság proletárellenességben történő
egybeforrasztásában rejlett. ……
A hitleri hatalommegragadás az
ellenforradalmi jelzőt sem érdemli meg, hisz a hatalmat az 1918-ban a
munkás- és katonatanácsok élén álló szociáldemokrácia már visszaadta a
burzsoáziának ezzel mintegy megnyitva az ellenforradalom folyamatát. Miként a
szocdemek megmentették a burzsoáziát a proletárforradalomtól, hasonló képen
mentette meg azt a fasizmus a szociáldemokráciától. ….
A kispolgárnak ellenszenves a fejlődés
gondolata, minthogy az állandóan vele szembe megy. A haladás csak
kifizethetetlen adóságokat hozott részére. A nácizmus nem csak a marxizmust, de
a darwinizmust is elutasítja. A mozgalom vezérei az „intellektualizmust” nem is
annyira azért likvidálták, mert maguk csak másod-harmadrangú
intellektussal bírtak, hanem mert történelmi szerepük nem engedte meg valamely
gondolat végig vitelét.
A kispolgárnak szüksége van egy legfelsőbb
hatalomra amely fölötte áll természetnek és történelemnek, felvértezett
konkurenciával, inflációval, krízissel, elárverezéssel szemben.
Hitler nemzete a kispolgárság mitológiai
árnyképe maga, patetikus őrülete az ezeréves birodalomnak e Földön. …….
A nemzetet a
történelem fölé emelendő segítségül hívták a rasszt. A politika szintjén a
rasszizmus egy felfújt, kérkedő változata a sovinizmusnak, üresfejűséggel
párosulva. Miként a lecsúszott nemes vigasztalódik ősi származásával, úgy
ittasul meg a kispolgárság, fajtája magasabbrendűségének meséjétől.
…..
A személyiség és az osztály – a
liberalizmus és a marxizmus – a Gonosz. A Nemzet a Jó.
De a Tulajdon küszöbén ellentétébe csap át
ez a filozófia. Csak a személyes tulajdonban van az üdvösség. A nemzeti tulajdon a
bolsevizmus szüleménye. Isteníti bár a nemzetet a kispolgár, de ajándékozni
neki nem akar semmit. Ellenkezőleg elvárja a nemzettől, hogy őt magát
ajándékozza meg birtokkal, amit aztán a munkások és az adóvégrehajtók ellen is
megvédelmez. …..
A gazdaságban a
nacionalizmus - minden brutalitása ellenére – tehetetlen antiszemita
kitörésekre szorítkozik. A jelenlegi gazdasági rendszerből a fasiszták
elkülönítik a harácsoló-vagy banktőkét mint a gonosz szellemet; a
zsidó burzsoázia éppen ebben a szférában foglal el jelentős helyet. Míg a
kispolgár meghajlik a kapitalista rend előtt, a profit gonosz szellemét a
hosszú kaftános lengyel zsidó alakjában véli leküzdeni, kinek zsebében gyakorta
egy krajcár sincs. A pogrom a faj magasabbrendűségének bizonyítékává
válik. A nácik programja egy eldugott vidéki zsidó krájzleráj
választékára emlékeztet. Mi mindent találni ott alacsony áron és még
alacsonyabb minőségben! A szabad verseny „boldog” emlékezetét és ködös
hagyományát valami stabil rendi társadalomnak.
Álmok a
gyarmatbirodalom feltámadásáról és egy zárt gazdaság tévhite. Frázisok
visszatérésről a római jogról az ónémetre és az amerikai moratórium
támogatásáról, irigy ellenségesség a villák és autók alakjában jelentkező
egyenlőtlenséggel szemben és állati félelem a gallértalan, sapkás munkás
alakjában jelentkező egyenlőségtől, tomboló nacionalizmus és félelem a világ
hitelezőitől - a nemzetközi politikai gondolatok mindezen hordaléka
tölti ki az újnémet messianizmus kincsestárát.
A fasizmus
megtalálta a politika számára a társadalom söpredékét. ….
Mindazt, amit a
társadalom egészséges fejlődése esetén a nemzeti szervezetnek kultúrürülékként
kellett volna magából kiválasztania, most a száján jön ki; a kapitalista civilizáció
kihányja a megemésztetlen barbárságot. Ez
a nemzetiszocializmus fiziológiája.
Mind a német, mind az olasz fasizmus a
kispolgárság hátán jutott hatalomra, faltörő kosként használva azt a
munkásosztály és a demokratikus berendezkedés ellen. Hatalomra kerülve azonban
minden egyéb semmint a kispolgárság kormánya. Mussolininek igaza van, a
középosztályok nem képesek önálló politikára. Arra hivatottak, hogy nagy
krízisek idején a két fő osztály valamelyikének politikáját a végletekig
hajtsák. A fasizmusnak sikerült őket a tőke szolgálatába állítani. Az olyan
gondolatok, mint a trösztök államosítása valamint „a munka- és fáradozás
nélküli” jövedelemszerzés a hatalomátvételt követően fel sem merültek többé. A
német államok partikularizmusa, ami a kispolgári sajátosságokra támaszkodott,
helyet adott a központosított rendőrállamnak, ahogy azt a modern kapitalizmus
igényli. …..
A kispolgári illúziókat eközben persze nem
hatálytalanították, csak éppen leválasztották a valóságról és formalitásokban
oldották fel azokat. Az osztályok egyesítése, békéje a munkaszolgálat
félszimbólumában és a munkásünnepnek „a nép javára” történő kisajátításában
jelentkezett. A gótbetűk megtartása a latin helyett szimbolikus jóvátétel a
világpiac jármával szemben. A nemzetközi – köztük zsidó – bankároktól való
függés jottányit sem enyhült, ehelyett betiltották az állatok Talmud előírásai
szerinti levágását. Ha a pokolba vezető út a jó szándékokkal kövezett,
akkor a Harmadik Birodalom útjai szimbólumokkal kirakottak. Miközben a kispolgári
illúziók programját nyomorult bürokratikus maskarádévá fokozza le a
nemzetiszocializmus, saját magát – mint az imperializmus legtisztább
megtestesítőjét – a nemzet fölé emeli. ….A programra a nácik hatalomrajutásához
volt szükség, de Hitlernek a hatalom egyáltalán nem a program megvalósítására
szolgált. …
A fasizmust nem lehet sem megreformálni,
sem hatalomátadásra késztetni, csak megbuktatni. Vagy háborúval, vagy
forradalommal. …
A „szocialista” forradalmat, amelyik a
kispolgári tömegeknek a „nemzeti” elengedhetetlen kiegészítésének tűnt,
hivatalosan kiátkozták és felszámolták. Az osztálybéke abban csúcsosodik ki,
hogy a gazdagok – külön a kormány által erre kijelölt napon – a szegények
javára az elő- és utóételekről lemondanak. A munkanélküliség elleni harc
odavezetett, hogy az éhbér felét újra megosztják. Minden egyéb manipulált statisztika.
A „tervezett” autarchia a gazdasági szétesés újabb stádiumának bizonyult.
Minél kisebb a náci rendőrállam gazdasági
teljesítménye, annál nagyobb erőfeszítéseket kell tegyen a külpolitikában. Ez
teljesen megfelel az agresszív német tőke belső dinamikájának….. Hitlernek
nincs más eszköze, mint a belső nehézségeket a külső ellenségre hárítani……
Ha német belső erők nem tartóztatják fel
Hitlert időben, úgy Európa néhány éven belül háborúba zuhan.
(1933. jún.10.)