Gáza: Izrael etnikai tisztogatása

 

 Kép: "Az etnikai tisztogatás leállítását"  - a Tel-Aviv-i okt. 26-i tüntetésen

Izrael valódi etnikai tisztogatást hajt végre Gázában - írja Ishaan Tharoor újságíró a Washington Postban (október 25.). 

Azt írja: „Gáza gyakorlatilag megsemmisült az egy éve tartó könyörtelen izraeli bombázások következtében, palesztinok tízezrei haltak meg - köztük sok nő és gyermek -, és mintegy 2 millióan kényszerültek lakóhelyüket elhagyni az izraeli offenzívák egymást követő hullámaiban. 

A háború által kiváltott nagyszabású humanitárius katasztrófa tovább súlyosbodik, Izrael szétzúzta a Gázai övezet északi részét, és még mindig mintegy 400 000 palesztin él a romok között.

A büntető légicsapások az elmúlt napokban civilek tucatjait ölték meg, a lakosok a Gázai övezet északi részének területeit a törmelék és emberi testrészek poklának nevezték (...) 

A telepek támogatói számára, akik nem messze a Gázai övezet északi részének elpusztított negyedeitől gyűltek össze, ez egy provizórikus hír. „Kevesebb mint egy éven belül látni fogják, hogy a zsidók megérkeznek Gázába, az arabok pedig eltűnnek” - mondta Daniella Weiss - Izrael legismertebb telepes közösségének egyik vezetője - a hét elején összegyűlt tömegnek (...). 

Az izraeli hadsereg észak-gázai akciói és az izraeli befolyásos jobboldal retorikája sürgős felhívást váltott ki: Izrael vezető emberi jogi csoportja, a B'Tselem a héten azt mondta, hogy „a világnak meg kell állítania Gáza északi részének etnikai tisztogatását”.

(La Tribune des travailleurs 463.sz. - 2024. október 30.)

A Negyedik Internacionálé újjáalakulásának szervezőbizottsága (CORQI) nyilatkozata

Gáza, Libanon, Ukrajna... az imperializmus bűnei

Netanjahu és Izrael már egy irtja a palesztin népet Gázában, Ciszjordánai. Ma Izrael ugyanezt akarja tenni a libanoni néppel. Netanjahu megsokszorozza provokációit, hogy Iránt háborúba sodorja.

Igaz, Biden és mások úgy tesznek, mintha tiltakoznának. Igaz, hogy Netanjahu népirtó őrülete...a cionizmus logikája. De ki hiheti el, hogy saját kezdeményezésére cselekszik?

Ki hiheti el, hogy ez az állam azok ellen cselekszik, akik évtizedek óta rendíthetetlenül támogatják, és gazdasági, társadalmi, katonai és politikai segítségükkel lehetővé teszik a létezését hetvenhat éve?

Ugyanazok, akik csak akkor beszélnek „demokráciáról” és „nemzetközi jogról”, amikor az nekik megfelel, szándékosan hagyják, hogy Netanjahu a Közel-Keletet egy hatalmas tömegsírrá változtassa.

És egy olyan okból, amelyet Joe Biden szenátor 1986 júniusában mondott: Izrael Állam „a legjobb befektetés a világon, a legjobb 3 milliárd dolláros befektetésünk. Ha nem lenne Izrael, az Egyesült Államoknak ki kellene találnia, hogy megvédje érdekeit a térségben”.

A palesztinai és libanoni megsemmisítő háború az imperializmus háborúja.

A népek terrorizálására irányuló háború: ez vár mindenkire, aki ellen mer állni az imperializmus acéltalpának.

Egy és ugyanazon imperialista háború

A közel-keleti háború - amely nem kíméli a cionizmus által becsapott palesztinai zsidó lakosságot sem és az a háború, amely az ukrán és az orosz népet testvérgyilkos összecsapásba sodorja egymással, egy és ugyanaz. Imperialista háború.

Az ukrajnai háború már egymillió halálos áldozatot és sebesültet követelt az ukrán és orosz katonák körében, nem is beszélve a civilek haláláról és sebesüléseiről. Imperialista háború, a befolyási övezetek felosztására a nyugati kapitalisták között, fegyveres szárnyukkal, a NATO-val, és a Kremlben lévő maffia oligarchák rezsimjével. Nem választható el a közel-keleti vérfürdőtől. Nem választható el az amerikai háborús előkészületektől sem Kína ellen, amelynek bevallott célja a gazdaság állami tulajdonának megsemmisítése, ami akadálya a kínai piac kifosztásának.

Biden mindenkinél jobban megteremtette ezt az összefüggést, amikor április 20-án egyetlen szavazással keresztülvitte a 95 milliárd dollárnyi további katonai kiadást (a rekord katonai költségvetésen felül): 26 milliárd dollárt Izraelnek, 61 milliárd dollárt az ukrajnai háborúra és 8 milliárd dollárt a Kína elleni háborúra való felkészülésre. Néhány nappal ezelőtt pedig Biden ugyanebben a lépésben jelentette be Zelenszkijnek 7,9 milliárdot, Netanjahunak pedig 8,7 milliárdot.

Mint mindig, ezt a hatalmas katonai kiadást a közpénzekből oldják meg, megfosztva a dolgozó embereket kórházaiktól, iskoláiktól, közszolgáltatásaiktól... Ezeket a fegyveripar zabálja fel, amelynek profitja 2024-ben minden rekordot megdöntött.

Mindez felgyorsítja a romboló erők fejlődését, amelyet a termelési eszközök magántulajdonán alapuló kapitalista rendszer válsága generàl.

Az egyetlen álláspont, amely a világ munkásainak és népeinek érdekeit szolgálja:

- Le az imperialista háborúval, Gázától Libanonig, Ukrajnától Kínáig!

- Le a háborút szító kormányokkal!

- Az izraeli csapatok kivonása Gázából, Ciszjordániából és Libanonból!

- Az orosz csapatok kivonása Ukrajnából!

- Az ukrán csapatok kivonása Oroszországból!

- Visszavonulás a NATO-ból!

- Egy fillért, egy fegyvert, egy embert sem a mocskos háborújukhoz!

- A katonai kiadások igénybevétele a nép szükségleteinek kielégítésére!

Le a 21. századi szocialista sovinizmussal!

Ez kellene, hogy legyen minden olyan szervezet jelszava, amely kiáll a munkásokért, a békéért, a társadalmi igazságosságért és a demokráciáért. Egységesen a háborús uszító kormányok ellen.

De ha az imperialista országok munkásainak és fiataljainak túlnyomó többsége el is utasítja a háborút, akkor azt is ki kell mondani, hogy  ez nem így van a pártok és szervezetek csúcsán.

Tény: tavaly április 20-án az Egyesült Államok kongresszusának két tagja, a Socialists of America párt tagjai (és Biden pártjának) képviselői megszavazták az ukrajnai háború finanszírozását és a Kína elleni háború előkészítését.

Tény: az Európai „Parlamentben” több mint harminc alkalommal a legtöbb „baloldali” képviselő az ukrajnai háború és a NATO melletti háború előkészítése mellett szavazott.

Tény: az orosz Dumában az úgynevezett „kommunisták” támogatják az oligarchák rendszerének háborús politikáját.

Tény: az úgynevezett „forradalmárok” - akik közül néhányan azt merik állítani, hogy a Negyedik Internacionálé hívei, eltussolják az uralkodók háborús hitelekről szóló szavazásukat, és így cinkosokká válnak az ukrajnai NATO-háborúban vagy a Kína elleni háború előkészületeiben, miközben elítélik a gázai és libanoni mészárlásokat.

Ez az a politika, ami ellen Lenin száztizenegy évvel ezelőtt harcolt: azok „szociálsovinimusa” ellen, akik bár a szavakban „szocialisták”, de a tettekben nem azok, hanem azonosulnak kormányukkal.

Akkor is, mint most: le a szociálsovinizmussal!

Az egyetlen álláspont, amely a világ munkásainak és népeinek érdekeit szolgálja

- A munkásmozgalomban született szervezetek képviselői, ne szavazzatok a háborús kiadásokra, szakítsatok a háborús uszító kormányokkal!

- Sem Izraelnek, sem Ukrajnának, egyetlen fillért, egyetlen fegyvert sem a mocskos háborúhoz!

- Minden imperialista országban: a fő ellenség a saját kormányunk!

- A katonai kiadások igénybevételét a nép szükségleteinek kielégítésére!

(2024. október 1.)

Palesztina: nagy manőverek a „Netanjahu utáni korszakra" előkészítésére

 

Kép: Madrid szept. 13.

Netanjahu sikertelenül próbálta elérni, hogy Kanadában betiltsák a „The Bibi Files” című dokumentumfilm bemutatását, amely korrupciós kihallgatásairól készült felvételeken alapul.

Természetesen az izraeli kormány elszántsága, hogy minden fronton háborút folytasson, alapvetően a cionizmus logikájából fakad: a palesztin nép teljes kiűzése a földjéről. A korrupciós botrányok - amelyek Netanjahu börtönbüntetésébe kerülhetnek, ha megszűnik kormányzása - csak egy újabb ösztönzést jelentenek a népirtó miniszterelnök számára.

Cserébe viszont Izrael államban soha nem látott válságot idéznek elő, egymás ellen uszítva a társadalom két rétegét, és a polgárháború szélére sodorva őket. Mindez, valamint Izrael kérlelhetetlen kísérletei a Libanon elleni háború kiprovokálására, a „nemzetközi közösség” kétségbe vonja Netanjahu életképességét. Ennek eredményeként egyre több szó esik az „utóhatásról”.

Ezen a héten az ellenzék vezetőjét, Jair Lapidot, az izraeli miniszterelnök esküdt ellenségét államfőként fogadják Washingtonban.

Egy másik fronton a spanyol „szocialista” kormány összehozta Szaúd-Arábia, Szlovénia, Norvégia, Törökország, Egyiptom, Katar, az Arab Liga, az Európai Unió és a Palesztin Hatóság kormányait. Az elfogadott „nyilatkozat” „a kétállami megoldás hiteles és visszafordíthatatlan megvalósítására szólít fel a nemzetközi joggal összhangban”.

Más szóval, az ENSZ 181-es határozata (1947. november 29.), amelynek értelmében az amerikai imperializmus Sztálin segítségével kikényszerítette Palesztina felosztását egy „zsidó államra” és egy „arab államra”, amely utóbbi soha nem látott napvilágot.

A szeptember 13-i „madridi nyilatkozat” azt állítja, hogy közvetlenül kapcsolódik az oslói megállapodásokhoz. Emlékeztetni kell arra, hogy a „kétállami megoldás” nevében az 1993. szeptember 13-i oslói megállapodások Ciszjordániában és a Gázai övezetben (azaz a történelmi Palesztina 22%-ában) létrehoztak egy „Palesztin Hatóságot”, amelynek nincs területi folytonossága, és nem rendelkezik szuverenitással a határai, a légtere és a tengerhez való hozzáférése felett. E megállapodások értelmében a Palesztin Hatóság a „palesztin területeknek” csak 18%-át ("A" zóna) ellenőrizte, azonban még rendőri apparátusát is az Izrael Állammal való „biztonsági együttműködés” szolgálatába állította.

A Madridban ülésező kormányok és egyes amerikai képviselők számára szükséges lehet olyan messzire menni, hogy egy jövőbeli ál-„palesztin állam” kilátásba helyezése... az imperializmus közel-keleti előőrse, Izrael állam létezésének garantálása érdekében.

Ahogy a spanyol külügyminiszter mondta, Spanyolország „el fogja ismerni a palesztin államot, mert Izrael biztonsága függ tőle” (Le Monde, 2024. május 26.). Az oslói egyezményeket hivatkozási alapként használva ezek a diplomáciai manőverek azt mutatják, hogy nem céljuk sem a palesztin nép önrendelkezési jogának (beleértve a menekültek visszatérési jogát), sem a történelmi Palesztina minden lakosa egyenlő jogainak garantálása - araboknak és zsidóknak egyaránt.

Dominique Ferré

A Parti des travailleurs hetilapja 2024. szeptember 18., N°457

Milyen politikai kilátásai vannak Franciaországnak?

 

Három hónap telt el a rendszerválság kezdete óta. Ebben a szakaszban csak egy dolog biztos: a Barnier-kormány megbízatása, ha napvilágot lát, az lesz, hogy a legbrutálisabb csapásokat mérje a munkavállalókra és a fiatalokra, hogy a kapitalisták még több profitot termelhessenek. Mik tehát a kilátások a munkavállalók számára?

 A kapitalista kormány a munkások ellensége; a kapitalista osztály ellensége pedig ennek ellentéte, a munkásbarát kormány lenne. Ezt javasolja az Új Népfront?

Szeptember 17-én a nemzetgyűlés valamennyi alkotóeleme megszavazta, hogy kezdeményezze a Macron elleni vádemelésre irányuló törvényjavaslat vizsgálatát. Ha Macront megbuktatnák, a munkavállalók biztosan nem gyászolnák őt. De ez a hipotézis továbbra is nagyon valószínűtlen, mivel az alkotmány szerint mindkét kamarában valószínűtlen kétharmados többségre van szükség egy ilyen lépés megvalósításához. Mik tehát a kilátások? Miután megszavazták ezt a javaslatot, a Kommunista Párt vezetői még aznap elmentek... Barnier-hez, Fabien Roussel vezetésével! Mit fognak ott megvitatni? Nem tudjuk. De nem valószínű, hogy egy munkáspárti kormányt fognak alakítani!

A Szocialista Párt a maga részéről megszavazta, hogy kezdeményezze a közgyűlésben a vitát, és leszögezte, hogy az érdemi vádemelés ellen fog szavazni. Inkább a bizalmatlansági indítványt terjesztené elő, amely véleménye szerint jobban összhangban van az alkotmánnyal. Itt is valószínűtlen, hogy első körben bizalmatlansági szavazásra kerül sor. De ha mégis megtörténne, mi lenne a következménye? Egy újabb összetartás-kormánykombináció, a kapitalista és munkásellenes kormány egy újabb fajtája, Macron elnökletével, az alkotmánynak megfelelően?

Ami a La France insoumise-t illeti, Mélenchon a Fête de L'Humanité rendezvényen kijelentette, hogy támogatja az Alkotmányozó Gyűlés összehívását, de nem jelölte meg a határidőt. „A 68-as cikkely általi megsemmisítés, hogyan működik?” című szórólapja azonban világossá teszi, hogy a kezdeményezés továbbra is az V. Köztársaság intézményeinek foglya marad.

Különböző módon, de egyik párt sem akarja elkötelezni magát a múlttal való szakítás mellett. Egy olyan pártnak, amely elszánta magát Macron és a tőke szolgálatában álló politikájának és intézményeinek leváltására, világos perspektívát kellene felvetnie: egy munkáskormányt, amely a munkásosztály és a fiatalok számára elengedhetetlen intézkedéseket hoz, és amelyet a katonai hitelek és a kapitalista nyereségek elkobzása finanszíroz.

Mivel ez a perspektíva szembemegy az V. Köztársaság intézményeivel, egy ilyen pártnak a munkások soraiban egységesen kell fellépnie a demokrácia e hármas követelésének érvényesítése érdekében. És ezt össze kell kötnie egy alkotmányozó gyűlés azonnali összehívásának szükségességével egy másik, valóban demokratikus köztársaság felállítása érdekében.

Ez az a politikai eredmény, amelyért a Parti des travailleurs küzd.

A La Tribune des Travailleurs szerkesztőségi cikke, Daniel Gluckstein, 457. sz.

Fiatal forradalmárok második nemzetközi találkozója

11 ország 90 fiatalja nyilatkozik:

„Le a háborúval, le a kizsákmányolással!

Palesztinából, az Egyesült Államokból, Mexikóból, Kanadából, Azániából (Dél-Afrika), Oroszországból, Ukrajnából, Portugáliából, Olaszországból, Spanyolországból és Franciaországból érkeztünk. A Negyedik Internacionálé francia szekciója által szervezett fiatal forradalmárok nemzetközi találkozója alkalmából gyűltünk össze.

A találkozó összetétele és tartalma is nemzetközi..

Egy évvel ezelőtt, a fiatal forradalmárok első nemzetközi találkozója után búcsúztunk el. Néhány hónappal később egy jelentős esemény rázta és rázza meg a világ helyzetét: a palesztin nép elleni népirtás a Gázai övezetben. A fiatalokat világszerte elborzasztja és felháborítja ez a helyzet.

Ami Gázában történik, az rokonságban áll azzal a barbársággal, amely több mint 2 éve zajlik az ukrajnai háborúban. Mert a háborúk nem véletlenek, hanem a tőke törvényeinek, a kapitalista kizsákmányolás hanyatló rendszerének a középpontjában állnak.

A fiatalok az imperialista háborúk barbárságának célkeresztjében állnak.

„Megértjük, hogy a nyugati országok munkavállalói számára a fő ellenség a NATO. De Putyin rendszere is a munkások ellensége” - mondta egy oroszországi elvtárs. Egy ukrán elvtárs leírta, hogy hazájában „a katonák az utcán elkapják a fiatalokat, teherautókba kényszerítik őket, és a frontra küldik”. „Nekünk nincs problémánk a zsidókkal, mi a cionizmus ellen vagyunk. Nem tudjuk elfogadni ezeket a haláleseteket, ezeket a mészárlásokat, nem tudjuk elfogadni, hogy nincs jogunk a saját területünkön élni”. mondja egy palesztin elvtársunk.

Mindenhol egyre inkább robbanásszerűen nő a katonai költségvetés, milliárdokat költenek háborúra, hogy a mészárlások és a barbárság folytatódhasson. Ezekre a milliárdokra van szüksége a fiataloknak és a munkásosztálynak, hogy rendesen élhessenek és tanulhassanak.

Minden eddiginél jobban megerősítjük, hogy a fiatalok nem egymás ellenségei.

„Feltétel nélkül támogatjuk a palesztin népet” - mondja az amerikai elvtársunk. A mi ellenségünk a saját háborús uszító kormányunk. Mi a béke és a szabadság jövőjét akarjuk!

Megvitattuk a háborús helyzetet, a nők elnyomását, a nemzeti kérdéseket és a népek önrendelkezési jogát, a környezet pusztulását.... Mindezek a viták ugyanahhoz a problémához tértek vissza: a kapitalista rendszert meg kell dönteni, véget kell vetni neki!

Jobban, mint valaha, tovább kell erősítenünk a kapcsolatokat a világ minden tájáról érkező fiatalok között.

Együtt megalakítjuk a Fiatal Forradalmárok Harmadik Nemzetközi Találkozójának szervezőbizottságát.

Ki kormányoz valójában?

 

Mi van, ha Macron célja az volt, hogy bebizonyítsa, hogy az V. Köztársaságban kormány és miniszterelnök nélkül is lehet kormányozni?

Ha „aktuális ügyekről” van szó, egy „lemondó” kormány is megteszi a dolgát, ahogy azt Belloubet asszony katasztrofális tanévkezdésénél láthattuk. És ugyanez vonatkozik a jövőre is. A „lemondó” Le Maire miniszter csillagászati számokat jelentett be az államháztartási hiányról. Ujjal mutogat a felelősökre: a helyi önkormányzatokra, akik - állítása szerint - kénytelenek lesznek csökkenteni kiadásaikat, bárki is legyen a kormány! Túl sok a bölcsőde, az anya- és gyermekvédelmi központ? Túl sok pénzt fordítanak a kollégiumok, líceumok és iskolák fenntartására? Botrányosan alacsonyak a menzaárak és a szociális lakások bérleti díjai? Túl fényűzőek és túl jól karbantartottak ezek az otthonok? Túl sok és túl jól fizetett alkalmazottja van az önkormányzatoknak? Ha a „lemondó” minisztert halljuk, a szociális költségvetések valódi csökkentését az államadósság csökkentésének szükségessége diktálja.

Ellenkező esetben... Franciaországot megbüntetik a hitelminősítők, és a nagybankok nem fognak többé kölcsönt adni neki. A nagybankok? A pénzügyi tőke uralja őket, főleg az amerikaiak. Ez a társadalmi erők középpontja, amelyek, bár nem közvetlenül irányítják Franciaországot, mégis bizonyos módon irányítják, ahogyan a többi tőkésországban is. A miniszterelnök és a köztársasági elnök a követeléseik eszközei, és Macron hozzáadhatja a maga kis kiigazítását, de az általános kereteket mások szabják meg, távol az Élysée-palotától... és még távolabb Matignontól!

Az V. Köztársaság intézményei, akárcsak az Európai Unióé, tiltanak minden olyan politikát, amely a megtermelt javakat a nép szükségleteinek kielégítésére fordítaná. Csak olyan politikát engednek meg, amely a nép munkájából veszi el a tőkések és spekulánsok hízlalására. Macron azért van, hogy az alkotmány által adott összes eszközzel biztosítsa, hogy a kapitalisták követelései minden körülmények között érvényesüljenek. Tehát nem lehet a népért kormányozni és Macronnal kormányozni. Az Új Népfront és Macron közötti együttélésre szólítani annyit tesz, mint a pénzügyi tőke frontemberének szerepére pályázni.

Egy olyan kormány, amely a lakosság legsürgetőbb szükségleteire akarna reagálni, megkérdőjelezné az adósság kifizetését, mertaz nem a dolgozó emberek adóssága.

(DG, szerk. cikk, Tribunes des Travailleurs 455.sz.)

Fülsiketítő csend

 

Amikor Zelenszkij kijelentette (augusztus 19-én), hogy „senki sem tudott az előkészületeinkről az orosz terület lerohanására”, emlékeztetett minket a szakmára, amelyet az elnöki tisztsége előtt gyakorolt. Ukrajna elnöke eredetileg komikus színész.

---

Senki sem tudott erről az invázióról, amelyet Franciaországban és Németországban kiképzett katonák hajtottak végre? Ugyan már! Franciaországban és Németországban képezték ki, és tetőtől talpig a NATO szerelte fel őket (beleértve a tankokat is).

Zelenszkij eleinte egyszeri műveletről beszélt. Tizenöt nappal később majd 1200 km² orosz földet elfoglaltak. Ezt most ukrán katonai igazgatás alá helyezték. Bizonyíték az „egyszeri” megszállásról, amely a jövőben tartós lehet...

A valóságban a NATO az, aki megszállja és átviszi a háborút orosz földre. A nagy túkéshatalmak harminc hónapja vesznek részt ”a megtámadott Ukrajna védelmében”. Ez az új valóság, az orosz területek lerohanásáról.

Miközben játszák a „nemtudtam” szerepét, az amerikai vezetők hangosan gratulálnak maguknak, teljes konszenzusban demokraták és republikánusok. Igaz, ez a legfőbb érdeke az USA pénzügyi tőke csúcsainak.

Soha nem titkolták, hogy le akarják taszítani a moszkvai oligarchákat, hogy ők maguk zsákmányolhassák ki az orosz népet és foszthassák ki az ország hatalmas erőforrásait.

Egyébként... hol vannak azok, akik 2022 februárjában elítélték Putyin agresszióját Ukrajna szuverenitása ellen, és egy szót sem szóltak Zelenszkij nyugati támogatói ellen? Raphaël Glucksmann, Manon Aubry, Marie Toussaint, önök a francia „baloldal” hivatalos képviselői az Európai Parlamentben. Öt héttel ezelőtt Önök megszavazták a Zelenszkijt a háború meghosszabbítására bátorító és annak finanszírozására felszólító állásfoglalását. Hol vannak önök? Hol vannak a népek szuverenitásának tiszteletben tartására irányuló élénk felhívásai, amikor a NATO tankjai orosz területre hatolnak be? Az Önök mai hallgatása sokat elárul a szabadságról és igazságosságról szóló retorikának hitelességéről!

A háború valósága a háború osztályjellege.  Szemben áll a moszkvai kapitalista oligarchákkkal és washingtoni versenytársaikkal. Azok, akik a háború folytatását és kiterjesztését szorgalmazzák, a kapitalista rablók egyik csoportjának megbízottjaként lépnek fel a kapitalista rablók másik csoportja ellen.

Az orosz vagy ukrán, francia vagy amerikai munkásoknak egyáltalán nem érdeke a háború folytatása.

Már 2022 februárjában megírtuk e hasábokon: „Az orosz csapatok kifelé Ukrajnából, a NATO csapatai kifelé Európából!”.

Ma sincs mit változtatnunk, csak ennyit mondhatunk.

Tribune des Travailleurs, a franciaországi Parti Ouvrier (Munkáspárt) hetilapja, 453.sz. szerkesztőségi cikk

Miután az ünnepi lampionok kialszananak...

Fiatal olvasóink közül valószínűleg sokan nem tudják, ki volt Maurice Chevalier, nem is beszélve 1939-es slágeréről: "Et tout cela, ça fait d'excellents Français, d'excellents soldats qui marchent au pas" («És mindezekből kiváló franciák lesznek, kiváló katonák, akik lépésben menetelnek»). Ebben dicsőítette ezeknek a társadalmi származásukban és nézeteikben különböző "franciáknak" az egységét "az ellenséggel szemben". Vajon 2024-ben Maurice Chevalier valószínűtlen visszatérése? 

Macron és a média egy része szerint a "kiváló franciák" mind "boldogok" lennének, akiket ugyanaz a "buzgalom" egyesítene. Különösen a "mi" hőstetteink, a "mi" sportolóink, a "mi" teljesítményeink iránti lelkesedés, ami sovinizmustól csöpögő megjegyzéseket vált ki. 

A sport egy dolog. Az osztályharc egy másik. De a sport az osztályharcban is kérdéssé válhat. 

Kinek van oka arra, hogy "boldog" legyen? A multinacionális cégek főnökeinek, az biztos. A Financial Times szerint a Coca-Cola, az LVMH, a Samsung és még néhányan mások több milliárd eurót fektettek be a játékok szponzorálásába. Ennek a "példátlan kommercializálódásnak" köszönhetően garantáltan sokkal többet tehetnek zsebre cserébe. Macron is boldog. Miközben az emberek a játékokat nézik, ő mással van elfoglalva: miniszterével, Le Maire-rel, aki olyan megszorító költségvetést készít, amilyet az ország még soha nem látott; miniszterével, Belloubet-vel, aki az új tanév kezdetére készül, annak minden ellenreformjával együtt; kollégáival az Európai Unióban, akik milliárdokkal finanszírozzák az európai háborút (az Európai Parlament "baloldali" szavazatainak köszönhetően); és kollégáival, Bidennel és másokkal, akik Netanjahu értelmetlen palesztinai bűntetteit fedezik. 

Macron azért is boldog, mert miközben minden szem máshová szegeződik, olyan kormányzati kombinációt készít elő, amelyet a július 7-i szavazás felhatalmazása ellenére, az Ötödik Köztársaság által ráruházott túlzott hatáskörökkel élve kíván bevezetni. A "baloldalon" Anne Hidalgo nem titkolja örömét: a párizsi játékok megmutatják, hogy "együtt lehetünk és boldogok lehetünk együtt". Nem tudjuk, hogy pénzügyi igazgatója, Lucie Castets mit gondol, hiszen az Új Népfront lehetséges leendő miniszterelnökeként turnézik. 

Vajon a média, amely a játékoknak köszönhetően újra felfedezett nemzeti egység dicséretét zengi, mennyire hisz ebben maga is? "La France heureuse des JO: une simple parenthèse"? («Franciaország elégedett az olimpiával: puszta zárójel ?» - kérdezi a Le Monde. 

2024 nem 1939. A munkások már évek óta nem menetelnek egy ütemre, sztrájkokkal, tüntetésekkel és nagy osztályharcos megmozdulásokkal. A legutóbbi választásokon kifejezték Macron és politikájának tömeges elutasítását. 

Az ünnepi lampionok hamarosan kialszanak. A múltban sem meneteltek a munkások lépésben, akár Macron diktálja ezt a lépést, sem másik kormány - akár egy "baloldali" -, amelyik kooptálni szeretné a szakszervezeteiket és olyan intézkedéseket szeretne bevezetni, amelyeket elutasítanak, és nem is fognak. 

 A munkavállalóknak minden eddiginél nagyobb szükségük van arra, hogy megőrizzék szervezeteik függetlenségét. Ha egyszer kialszanak a fények, az osztályharc még mindig ott lesz. Bizony, ott lesz. 

 Tribune des Travailleurs, szerk.cikk, N°451, 2024. aug. 07.

Politikai válság közepette...

 

A képeken (és a valóságban). Macron újabb milliárdokat költ háborúra, Moscovici 50 milliárdos megszorítást követel a közszolgáltatásokban!

Megbízást kaptak, és hátat fordítanak neki.

E sorok írásakor még senki sem tudja, hogy milyen összetételű lesz a következő kormány, és azt sem, hogy mikor jelentik be. Minden hipotézis terítéken van, a jobboldal és a macronisták közötti koalíciós kormánytól kezdve a Szocialista Párttól és a Zöldektől a jobboldalig és a macronistákig terjedő széles "köztársasági ívig".

Egy másik hipotézis szerint Macron a lehető legtovább fenntartana egy "technikai" kormányt, amelynek feladata az "aktuális ügyek intézése" lenne, amíg várakoznánk... a 2025 júliusában várható feloszlatásra.

A lehetőség egyre távolabb kerül: az Új Népfront (NFP) pártok kormányalakítása, annak ellenére, hogy július 7-én ők kerültek ki győztesen.

Hogyan kell ezt értelmezni?

Nem meglepő, hogy a Medef (a vállalkozók szervezete) és a pénzügyi tőke más szószólói katasztrófát kiáltanak az NFP programja miatt. Számukra a bérből élők helyzetének legkisebb javulása, bármilyen korlátozott is, bármilyen tisztelettel is viseltetnek az V. Köztársaság és a kapitalista rendszer iránt... túl sok!

De hogyan kellene értenünk az Új Népfront különböző elemei által vívott ádáz küzdelmet, amelynek győztese már előre ismert: Macron, és így a tőkésosztály, amelynek érdekeit képviseli? Ki kell mondani, hogy mindenki hozzájárul ehhez a helyzethez. Minden névjavaslat a miniszterelnöki posztra újabb feszültséget és megosztottságot idéz elő.

Ez az igazi eszkaláció. A "lehetetlen" az a szó, amely uralni látszik az NFP tagpártjai közötti "eszmecseréket". A munkavállalók és a fiatalok, akik tömegesen szavaztak az NFP jelöltjeire, megdöbbenéssel szemlélik a látványt. Azon tűnődnek: "Vajon ezek a baloldali vezetők valóban kormányozni akarnak, hogy megvalósítsák programjukat? A második forduló estéjén Jean-Luc Mélenchon kijelentette, hogy "az NFP programját kell alkalmazni, az egész programot, csakis a programot".

Öt nappal később, július 12-én, (az Új Népfrontot tàmogató trockista szervezet) a rue du Faubourg-Saint-Denis 87. szám alatti irodájában tartott támogatói gyűlést lezárva azonban "a hatalom meghódítására szólított fel, tudjuk az időpontot és az eszközt, ez 2027 és az elnökválasztás lesz". Ha 2027, akkor nem 2024...

Kit érdekel a július 7-i szavazás, kit érdekel még három év Macronnal és politikájával? Ami a Szocialista Pártot és az Új Népfront többi összetevőjét illeti, tudják, azzal, hogy miniszterelnöknek egy "a civil társadalomból származó személyiséget" javasolnak, aki néhány nappal korábban még a macronistákkal való szövetségre szólított fel, a megosztottság lángját szítják. Mindannyian hátat fordítanak annak a mandátumnak, amelyet július 7-én nők, férfiak és fiatalok millióinak népszavazásán kaptak. Mindannyian kibújnak a felelősség alól. És mindeközben... Macron kormányoz.

Vissza az iskolába néhány hét múlva? Ez az, amire Belloubet készül, amelyen több tízezer tanár és a fogyatékkal élő gyermekek támogatásáért felelős munkatárs hiányzik majd.

Háború Ukrajnában? Macron most újabb 2,3 milliárd eurót különített el rá.

A munkanélküliek elleni rendelet? Hamarosan közzéteszik.

Darmanin törvénye a bevándorlók ellen? A végrehajtási rendeletek ma, július 16-án jelentek meg!

Ehhez a listához adjuk hozzá a Számvevőszéket, amely további 50 milliárd eurós csökkentést ír elő a 2025-ös költségvetésben, és Le Maire-t, aki további 5 milliárd eurós csökkentést tervez a jelenlegi költségvetésből...

A tavaly bejelentett új nyugdíjreform pedig nem lett volna elég. Még semmi sem dőlt el.

A munkavállalóknak joguk van azt mondani azoknak, akikre július 7-én szavaztak: "Ne osztódjatok tovább! Alakítsatok kormányt a pártjaitokból, hogy alkalmazzátok azt a programot, amelyet a népszavazáson benyújtottatok! Ellenkező esetben, ha továbbra is hátat fordítotok a mandátumnak, ha lábbal tiporjátok a demokráciát, amelyet magatoknak követeltek, tudnotok kell, hogy a munkások saját osztályharcukkal fogják követeléseiket kielégíteni. Ezt nélkületek fogják megtenni, megőrizve szakszervezeteik függetlenségét, amelyeknek semmi keresnivalójuk nincs abban, hogy belerángassák őket a megosztottságotokba.

Bármi legyen is a közvetlen kimenetel, az V. Köztársaságot halálos csapás érte. Bármi legyen is a közvetlen kimenetel, egy munkások kormányát kell megalakítani, amely szakít ezzel, eltörli a köztársasági elnök monarchikus funkcióját, aki minden hatalommal rendelkezik, és elsöpri magát az Ötödik Köztársaságot.

Bármi legyen is a közvetlen kimenetel, a munkásosztálynak szervezetekkel együtt egységesnek és erősnek kell maradnia, hogy érdekei és törekvései érvényesüljenek. És hogy végre egy saját kormányt tudjon létrehozni, Macron és a főnökök óhaja nélkül. 

Tribune des Travailleurs 2024. július 17. szerda 

Daniel Gluckstein

A francia CCI-POI* csatlakozik a "köztársasági ívhez"

 

Nemzetközi tájékoztató

Nem kétséges, hogy a nemzetközi sajtó ki fogja emelni a "trockisták" jelenlétét ebben a választási szövetségben, félresöpörve még az osztály fogalmának formális utalását is.

(*a CCI-POI – trockista szakadár irányzat)

1- Június 9-én a franciaországi európai választásokon Macron, az V. Köztársaság elnöke megsemmisítő vereséget szenvedett. Jelöltjeit húszból tizenkilenc választó félresöpörte.

Ez az elutasítás a munkásosztály mozgalmának erejéhez kapcsolódik, amely egy évvel ezelőtt több millió munkavállalót mozgósított a nyugdíjrendszer védelmében, és a jelenleg (a választási időszak alatt is) zajló sztrájkhullámhoz.

2- A rezsim válságába süllyedt Macron feloszlatta a nemzetgyűlést és előrehozott parlamenti választásokat írt ki.

3- 48 óra leforgása alatt megalakult az Új Népi Front (NFP), amely a munkásmozgalom történetében többé-kevésbé távoli eredetű csoportokat (PCF, PS, LFI), ökológiai csoportokat és különböző "személyiségeket", köztük Macron néhány korábbi miniszterét tömöríti. Ennek az Új Népi Frontnak a programja az "Ukrajna felfegyverzésének" folytatására szólít fel, és ígéretet tesz az V. Köztársaság intézményeinek tiszteletben tartására.

4- A június 30-i parlamenti választások első fordulója Macron újabb vereségét és a szélsőjobboldal jelentős erősödését hozta. Ez annak a politikának az eredménye, amelyet évtizedek óta folytatnak azok, akik az Új Népfrontot alkotják. 1981 óta, huszonnégy éve vannak hatalmon, buzgón végrehajtva az Európai Unió munkavállaló-ellenes terveit.

5 - A munkások érdekein alapuló osztálypolitika a múlttal való szakítást követeli meg, az V. Köztársaság intézményeinek megkérdőjelezését. A fasiszta szélsőjobboldal elleni harc a kapitalista kormány elleni harcot követeli, egy olyan munkáskormányt, amely szakít a háborús politikával, intézkedéseket hoz a munkásosztály védelmében, és nem habozik megkérdőjelezni annak intézményeit.

6- Ezzel szemben, az intézmények támogatását még tovább fokozva, az NFP vezetői Jean-Luc Mélenchonon keresztül felszólították jelöltjeiket, hogy vonuljanak vissza (a második fodulóban), ha a 3. helyen álltak, hogy lehetővé tegyék Macron és a Les Républicains polgári párt jelöltjeinek megválasztását, amikor a szélsőjobboldallal szemben kerültek.

Macron a maga részéről, Mélenchonnal szinkronban, egy "köztársasági ív" kialakítására szólított fel, felszólítva a harmadik helyen álló jelöltjeit, hogy lépjenek vissza a "baloldali" jelöltek javára. Ilyen körülmények között Macron jelenlegi miniszterelnök "nagy plurális többség" lehetőségéről beszél. 

7- Hogy ezt világossá tegyük a munkavállalók számára világszerte, vegyünk néhány konkrét példát: az LFI (Mélenchon mozgalma) jelöltje Calvados megyében visszalépett, hogy lehetővé tegye Élisabeth Borne megválasztását. Ő Macron volt miniszterelnöke, aki a nyugdíjak elleni törvényt hozta. Ő az is, aki huszonháromszor használta az V. Köztársaság egyik mechanizmusát, a 49-3-at, amely lehetővé teszi, hogy egy törvényt szavazás nélkül fogadjanak el.

Egy másik példa: az LFI jelöltje visszalépett a Nord megyében Darmanin belügyminiszter javára, aki megszervezte a munkások és a nép tüntetéseinek erőszakos elfojtását, és aki öt hónappal ezelőtt keresztülvitt egy rasszista törvényt, amely a munkásosztály bevándorló frakcióját sújtotta.

8- A Negyedik Internacionálé támogatói minden körülmények között elleneznek minden szövetséget a burzsoáziával. Óva intik a munkásokat és a harcosokat ettől a "köztársasági ívű" politikától. A történelem arra tanít bennünket, hogy a reakcióval való szövetség a legrosszabb tragédiákat készíti elő, és a fasizmus útját készíti elő. Az, hogy a PS-t és a PCF-et megöröklő politikai pártok és mozgalmak vezetői ilyen politikát folytatnak, összhangban van természetükkel és a burzsoá rend oldalára való végleges átállásukkal. Pontosan ezért alakult meg a Negyedik Internacionálé, elítélve azt, hogy a régi vezetők nem hajlandók "megválni a burzsoázia politikai félhalottjától".

9- De a fiataloknak és a munkásoknak tisztában kell lenniük azzal, hogy egy olyan csoport, amely még mindig trocskistának meri nevezni magát, a CCI-POI, csatlakozott ehhez a politikához. A CCI-POI már korábban is csatlakozott az NFP-hez, támogatva annak programját, amely - ne feledjük - magában foglalja Ukrajna felfegyverzésének támogatását és az intézmények tiszteletben tartását. Most hirtelen új szintre emelte a dolgokat. A CCI-POI üdvözli a "köztársasági ív" megalakulását. A Parti Ouvrier Indépendant (POI) július 1-jén kelt közleménye szerint: "A POI támogatja a La France Insoumise álláspontját, amely különösen jól illeszkedik a választási küzdelem kontextusába, ahogyan azt Jean-Luc Mélenchon az eredmények estéjén megfogalmazta: "Az utasításaink egyszerűek, közvetlenek és világosak: egyetlen szavazattal sem több, egyetlen mandátummal sem több az RN-nek", pontosítva, hogy ‘amennyiben az RN kerül az élre, miközben mi csak a 3. helyen állunk, visszavonnánk a jelölésünket.".

Ekként a CCI azt kéri, hogy teremtsék meg a feltételeket Macron jelöltjeinek, belügyminiszterének és volt miniszterelnökének  megválasztásához. A július 3-i Informations ouvrières című lapjuk annak a visszalépett LFI-jelöltnek adja meg a szót, hogy megmagyarázza visszalépésének körülményeit, miért hagyja nyitva a terepet Borne számára. Az újság azt állítja, hogy július 8-tól fog harcolni ellene... vagyis megválasztása után.

A POI-LFI jelöltje, Hélène Macon Loire-Atlantique-ból visszalépett, hogy megkönnyítse egy jobboldali polgári jelölt megválasztását.

Július 7-én egy szavazatot se a szélsőjobbra, egy szavazatot se a kapitalista pártokra! Munkáspárti megoldást!

 

A Parti des travailleurs (Dolgozók pártjának) sajtóközleménye 2024. június 30., vasárnap 23:00

Macron és miniszterei vereséget szenvedtek, jelöltjeit félresöpörték: teljes elutasításaként munkásellenes politikájának, a nyugdíj-, munkanélküli biztosítási és iskolareformoknak; a háborús politikának a több százmilliárdos háborús hitelekkel az ukrajnai háborúra és a népirtó politikáját folytató Izrael felfegyverzésére; a rasszista "bevándorlási" törvény elutasításának, amely megnyitotta az utat a Rassemblement national (Nemzeti tömörülés) előtt.

Macron vereségét a Rassemblement National példátlan felemelkedése kísérte. Miért van ez így? Macron elnöksége annak a folytonosságnak a része, amely 1981 óta huszonnégy éven át a hatalomban részesítette a ma az Új Népfrontot alkotó baloldali pártokat. Huszonnégy év, amely alatt nem voltak hajlandóak a kizsákmányolás és elnyomás kapitalista rendszerével, az Európai Unió által diktált tervekkel való szakítás útjára lépni.

A lakosság egy része arra a következtetésre jutott, hogy a Rassemblement National egy másik perspektívát nyithat meg. Ez egy végzetes illúzió. A Rassemblement National Macron politikája, csak rosszabb változatban, a munkavállalók, a közszolgáltatások, a szekularizmus és a nyugdíjak ellen, azzal a kiegészítéssel, hogy minden bajért a bevándorló munkavállalókat és a bevándorló származású franciákat okolja. Ez a diskurzus bátorítja a rasszista támadásokat, amelyek kéz a kézben járnak a szakszervezeti aktivisták és telephelyeik elleni támadások növekvő számával.

A munkavállalók és a fiatalok nem tehetnek engedményeket ennek a megosztó retorikának, amely csak a főnököket szolgálja. Nem tehetnek engedményeket azoknak, akik a munkásosztály egyik rétegét a munkásosztály másik rétegével szembe akarják állítani származásuk vagy vallásuk alapján. Nincs engedmény azoknak, akik a dolgozó embereket közösségek mozaikdarabjaira akarják osztani.

Csak egy munkásosztály, csak egy ifjúság van, akiket megragadhatatlan és oszthatatlan jogaik egyesítenek.

A munkások és a fiatalok, különösen a munkásnegyedekben nagyszámú részvételükkel kifejezték eltökéltségüket, hogy megakadályozzák a Rassemblement National bármilyen előrehaladását.

Július 7-én a Rassemblement national-t le lehet és le is kell győzni! Egyetlen szavazat sem a Rassemblement nationalra, egyetlen szavazat sem a kapitalista pártok (RN, Macronisták, republikánusok...) egyikére sem!

Már halljuk, hogy a baloldal vezetői egységfrontot követelnek Macronnal és a jobboldallal a Rassemblement National ellen. Nem ez az első alkalom. Ezt tették velünk 2002-ben, 2017-ben. 2022-ben arra szólítottak fel minket, hogy szavazzunk Macronra, hogy blokkoljuk a szélsőjobbot. Az eredmény: ahelyett, hogy megállították volna a szélsőjobbot, Macronra szavazva kikövezték az utat Macron politikájának, ami viszont kikövezte az utat a szélsőjobbnak.

A dolgozók el akarják állni az utat a szélsőjobb felé. A saját módjukon, a saját területükön teszik. Úgy, hogy független szakszervezeteikkel együtt dolgoznak a követeléseikért.

Igen, el kell zárnunk az utat a Rassemblement National előtt! Ehhez sürgősen meg kell valósítanunk a múlttal való valódi politikai szakítást. A múlttal való szakítás nem csak egy szó egy programban. A múlttal való szakítás általános béremelést, az árak befagyasztását, csúszó bérskálát és az elveszített vásárlóerő helyreállítását jelenti. A háborús hitelek, a kapitalista nyereség és a részvényeseknek kifizetett osztalékok elkobzását jelenti, és ezek lakhatásra, iskolákra és kórházakra fordítását. A múlttal való szakítás a kormány összes reakciós reformjának visszavonását jelenti. Azt jelenti, hogy egy fillért, egy fegyvert, egy embert sem adunk az ukrajnai háborúra! A múlttal való szakítás azt jelenti, hogy megszakítunk minden kapcsolatot a népirtó Izrael Állammal, és leállítunk minden fegyverszállítást.

Ezt a szakítást maguknak a dolgozóknak a fellépése és mozgósítása teszi majd lehetővé.

A Dolgozók pártja számára a demokrácia védelme nem az V. Köztársaság intézményeinek védelmét jelenti, amely ötévente választ egy minden hatalmat a kezében összpontosító köztársasági elnököt, és egy olyan nemzetgyűlést, amely lakat alatt áll. A demokráciát a népnek kell meghatározni, hogy milyen formában és társadalmi tartalommal rendelkezik, azáltal, hogy eltörli az Ötödik Köztársaságot, és képviselőket választ egy szuverén Alkotmányozó Gyűlésbe.

A Dolgozók pártja egy munkáskormányt támogat, egy NATO nélküli, az Európai Unió nélküli, az Európai Központi Bank nélküli, a nagyfőnökök (hatalma) nélküli és Macron nélküli kormányt. Ezért nem csatlakozott az Új Népfronthoz.

A múlt eseményei megmutatták, hogy azok, akik ma már szájukra veszik a "szakítás" szót, ugyanazok, akik fél évszázadon keresztül hátat fordítottak neki. De tudjuk, hogy a munkavállalók és fiatalok milliói, akik június 30-án az Új Népfrontra szavaztak, és július 7-én is így fognak tenni, olyan okokból teszik ezt, amelyekkel mi is osztozunk: hozzánk hasonlóan ők is valódi szakítást akarnak a múlttal.

Mi veletek vagyunk és leszünk, kommunista, szocialista és "engedetlen" aktivisták és szavazók, mindenféle meggyőződésű szakszervezeti aktivisták, hogy egységes frontot építsünk a munkásság szakításához. A demokrácia megmentése és visszaszerzése a munkásosztály és a fiatalok ügye.

Július 7-én egyetlen szavazatot sem a szélsőjobboldalra, egyetlen szavazatot sem a tőkés pártokra (RN, LR, macronisták...)! Július 7-én, anélkül, hogy támogatná az Új Népfront programját, a Munkáspárt arra szólítja fel az embereket - és feltétel nélkül -, hogy szavazzatok a munkásmozgalom pártjainak az Új Népfront állította jelöltjeire!

Dióhéjban: szabaduljunk meg Bardellától, szabaduljunk meg Macrontól, szakítás a múlttal a munkások által!

Európa világbajnok a munkavállalói jogok aláásásában

 

Mit nem hallunk a Maastrichti Szerződés 1992-es aláírása óta a "szociális Európáról" és az "európai szociális modellről" szóló egyéb tündérmesékkel kapcsolatban?

A Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (ITUC) - amelynek vezetői nem gyanúsíthatók azzal, hogy ellenségesek lennének az európai intézményekkel szemben - egészen más képet fest most közzétett "Globális Jogok Indexe 2024" c. tanulmányában.

Az európai kontinensen a munkavállalók jogai az elmúlt években a világon a legnagyobb mértékben csorbultak. A jelentésből idézve: "A skandináv országokban az elmúlt évben összehangolt kísérleteket tettek a szociáldemokrácia alappilléreinek lebontására, és folyamatos erőfeszítéseket tettek a sztrájk és a tüntetés jogának aláásására. (...) A sztrájkok kriminalizálása és a sztrájkolók megbélyegzése Belgiumban és Franciaországban, valamint az "alapvető szolgáltatások" túlságosan tág meghatározásának alkalmazása a sztrájkok korlátozására vagy betiltására Albániában, Magyarországon, Moldovában, Montenegróban és az Egyesült Királyságban hozzájárult az általános romláshoz a kontinensen. Örményországban és Lengyelországban a munkáltatók beavatkoztak a szakszervezeti választásokba, míg Örményországban, Görögországban, Hollandiában és Észak-Macedóniában sárga szakszervezeteket hoztak létre a független munkavállalói képviselet meghiúsítására."

Néhány kivételtől eltekintve az említett országok vagy az Európai Unió tagjai, vagy tagjelöltek, és ezért jogszabályaik harmonizálása folyamatban van (Albánia, Moldova és Montenegró).

A munkavállalók jogainak leépítésére irányuló offenzíva pedig nem áll meg, hiszen az Európai Központi Bank (EKB) nemrég úgy rendelkezett, hogy "az Európai Unió hivatalos költségvetési célkitűzéseihez való visszatéréshez hatalmas megszorító kúrára lenne szükség" (Le Monde, június 20.). Ahhoz, hogy visszaszerezzék jogaikat, a munkavállalóknak le kell bontaniuk az összes európai intézményt.

(Tagországai kormányaival együtt - szerk.)

A Negyedik Internacionálé francia szekciója Országos Végrehajtó Bizottságának 2024. június 15-i határozata

 

1. A leninista bolsevikok számára az orientáció meghatározásának minden körülmények között magában kell foglalnia az objektív feltételek, a jelenlévő társadalmi erők, a munkásmozgalom különböző összetevőinek pozícióinak elemzését, valamint (beleértve illúzióit is) a tömegek lelkiállapotának értékelését.

2. A kiindulópont nem lehet a tömegek lelkiállapota, amely mindig tele van illúziókkal az apparátusokban.

3. A háborúba való általános menetelés kontextusában vagyunk. Az uralkodó imperializmusnak szembe kell szállnia a moszkvai oligarchiával és szembe kell néznie saját ellentmondásaival is, amelyek a termelési eszközök magántulajdonának rendszeréből fakadnak. Ebben az összefüggésben Franciaország ma az imperialista lánc gyenge láncszeme, Európa beteg embere. Június 9. a francia imperializmus összeomlásának új szakaszát jelzi. Egy olyan összeomlást, amely az imperializmus egész láncát fenyegeti. Ez az elemzésünk kontextusa.

A francia imperializmus válságának fő forrása az, hogy a burzsoázia képtelen felzárkózni versenytársaihoz. Ez különösen annak köszönhető, hogy a munkásosztály ellenáll a munkaereje értékének aláásásával szemben.

b) Következésképpen az V. Köztársaság válsága a munkásosztály ellenállásának következménye - elhalasztva, megtörve, eltorzítva -, amely 80 éve - az 1944-45-ös forradalmi válság óta - ragaszkodik azoknak a vívmányoknak a védelméhez, amelyeket az imperializmus és kormányai folyamatosan aláásni igyekeznek.

c) Június 9-én Macron volt az, akit eltaláltak. Macron, aki köztársasági elnöki tisztségénél fogva, valamint az elmúlt időszakban tanúsított előretörési módjánál fogva is kitette az intézmények zárókövét a küszöbön álló összeomlásnak. Ez veszélyt jelent az intézmények egészére, és ezen túlmenően a burzsoá államra, amelyek annak burkát jelentik.

d) A feloszlatás célja ezekből az elemekből világosan kitűnik: az V. Köztársaság politikai rendszerét meg kell menteni. Ez a rezsim elválaszthatatlan a burzsoá állam és a termelőeszközök magántulajdonán alapuló társadalmi rendszer megőrzésétől. Arról van szó, ahogy maga Macron is jelezte, hogy így vagy úgy, de megpróbálja elérni a rendszer társadalmi bázisának kiszélesítését, mert a Macron által 2 év alatt elvesztett szavazatok 2/3-ával a bázisa túlságosan szűk ahhoz, hogy a mandátumának lejárta utáni 3 évben biztosítani tudja az őt megillető feladatokat.

f) Macron megkísérelheti ezt a kockázatot - amelynek sikere nem garantált -, mert tudja, hogy minden jelenlévő politikai erő egyetért abban, hogy megőrizze őt, Macront, és rajta keresztül az elnöki tisztséget, és így az V. Köztársaságot, és így a termelőeszközök magántulajdonának társadalmi rendszerét. Ez minden esetben igaz, kivéve azt az esetet, amikor a tömegek kitörése felborítja a terveit. Meg kell jegyezni, hogy az új Népfront programjának lényegi pontja az intézmények megőrzése volt.

4) Ebben az összefüggésben a szent szövetség egyik fő cementje az, hogy mindenki egyetértett abban, hogy az ukrajnai háború folytatásához szükséges eszközöket biztosítani kell. A fegyverkezésről és annak finanszírozásáról szóló megállapodás alapvető fontosságú. A szárazföldi csapatok lekötésével kapcsolatos árnyalatok másodlagos különbséget jelentenek.

5) Június 9-e előtt és után is lényeges jellemzője volt a helyzetnek, hogy a tömegek elkezdtek mozogni, a saját talajukon, a követeléseik talaján. Június 9-ét (többé-kevésbé tudatosan) úgy tekintették és tekintik, mint bátorítást arra, hogy ezen az úton tovább haladjanak.

6) Még 2021 júniusában egy plénumi állásfoglalásban rámutattunk, hogy a "belső robbanás felé tartó V. Köztársaság" a "problemakus népfront sürgős szükségességére" szólít majd fel. Ez igaznak bizonyult: 4 nap elég volt a "program" a népfrontkoalíció véglegesítésére, amelynek fő funkciója az, hogy megpróbálja megfékezni az osztálymozgalmat, elszigetelni azt a polgári állam intézményein belül.

7) Állandón emlékeznünk kell a Népfront jellemzésére, amely a Negyedik Internacionálé számára a programszerű elhatárolódás egyik elemét jelenti: "a népfrontok egyrészt, a fasizmus másrészt az imperializmus utolsó politikai erőforrásai a proletárforradalom elleni harcban". Ez az "új népfront" ugyanolyan ellenforradalmi tartalommal bír, mint elődei, azzal a különbséggel 1936-hoz képest, hogy a burzsoázia politikai félkatonáival való szövetségben nincs olyan párt, mint a Radikális Szocialista Párt volt. A burzsoáziával való szövetség elsősorban:

a) elkötelezettség a polgári rend összes politikai intézményének megőrzése mellett: az V. Köztársaság, az Európai Unió, a NATO és az Európai Központi Bank. Jelen pillanatban ez egyetlen pontra koncentrálódik: Macron megőrzésére. Az intézményeknek való alávetettség abban összpontosul, hogy mindenki Macronnal készül kormányozni, ami azt jelenti, hogy továbbra is alávetik magukat a tőkés rend képviselőinek.

b) A burzsoáziával való kapcsolat másik része az ukrajnai háború. És ezen keresztül az elkötelezettség az imperializmus táborához való csatlakozásra, ami nem csak egy katonai tábor, hanem az uralkodó imperializmus érdekeinek megőrzésének tábora.

8) E célból a népfront sajátos jellemzője volt, hogy hangsúlyt fektetett a munkásosztály megragadásának szükségességére. A szakszervezeteket arra szólították fel, hogy alakuljanak át a népfront transzmissziós övévé. Feladatuk volt az osztálymozgalom becsatornázása a "minden követelés egyetlen kérdést vet fel: a népfrontos szavazást". Ez az álláspont veszélyezteti a szakszervezetek függetlenségét. Más szóval, azt a képességüket, hogy az osztálymozgalom szervezésének tényezői legyenek. A Népfront győzelme esetén megnyitja az utat a korporatista integráció felé való erőltetett menetelés előtt. Jobban, mint valaha, kitartunk az 1946-ban elfogadott irányvonal mellett: elutasítjuk a szakszervezeteknek a pártnak való alárendelését. Minden irányzat harcosaival együtt cselekszünk, akik meg akarják őrizni a szakszervezetek függetlenségét.

9) Ebben az összefüggésben meg kell jegyezni a (szakadár – a ford.) CCI különleges szerepét. Három tény az elmúlt időszakban.

a) A La France insoumise-ban, ahol most legalább tíz helyet foglalnak el a törvényhozási választásokon címzetes vagy pótjelöltként, a Mélenchonnal szemben álló képviselők, tisztviselők és aktivisták kiszorítását célzó normalizáció élére álltak.

b) Másodszor, a Force Ouvrière-ben, ahol odáig mentek, hogy a Konföderális Végrehajtó Bizottságban blokk kontra blokk szavazást szerveztek arról, hogy a Konföderáció csatlakozzon-e a hétvégi tüntetésekre való felhívásokhoz, megtörve ezzel a legutóbbi konföderációs kongresszuson a "konföderációs többség" egységét ebben a kérdésben. Formailag a hétvégi tüntetéseket a szakszervezetek a szélsőjobboldal ellen, a követelésekért hívják össze. Igaz, ez egy alig leplezett akció, amelynek célja, hogy a szakszervezetek mozgósítsanak a "népfrontra" szavazásra. De kétségtelenül több százezer tüntető lesz. Tény, hogy a szakszervezeteknek minden körülmények között meg kell őrizniük függetlenségüket a mai kormánykoalícióktól és a holnapi kormányoktól. Megértjük, hogy politikailag az osztálymozgalom illúziókkal lesz jelen ezeken a tüntetéseken. Ebben a helyzetben nincs ellentmondás abban, hogy ellenezzük a szakszervezetek népfronthoz való csatlakozását, és hogy jelen legyünk ezeken a tüntetéseken, anélkül, hogy a népfronthoz csatlakoznánk, teljesen függetlenül, a mi programunk szerint, a mi felhívásunkra, a mi zászlaink alatt. Ez nemhogy nem ellentmondásos, hanem teljesen koherens álláspont.

c) Harmadik szempont: nem elhanyagolható, hogy ugyanazon a héten (a CCI lapja – a ford. ) az Informations ouvrières címlapja reprodukálta az új Népfront felhívását és hogy ugyanennek az újságnak az utolsó oldalán bejelentették a La Vérité című folyóirat új formuláját, amely a nemzetközi viták és információk folyóirata lett, anélkül, hogy formálisan utalt volna arra, hogy a "Negyedik Internacionálé orgánuma, és hogy a sarló, a kalapács és a 4-es eltűnt a címlapról.

10) A Programmal összhangban, és ma talán még inkább, mint a múltban: a Negyedik Internacionálénak nincs és nem is lehet helye semmilyen népfrontban.

11) Nincs helyünk a népfrontban, de megtanultuk Lambert elvtárstól, hogy "az illúziók terepén az illúziók ellen harcoljunk", vagyis az apparátusok áruló politikájával kapcsolatos "illúziókból" ki kell vonni a törekvések egészséges magját, amelyek a tömegeket a burzsoá állam elleni harcba hajtják. Ehhez képesnek kell lennünk arra, hogy a szakítás követelését megragadható módon fogalmazzuk meg. A Nemzeti Iroda közleménye ezt tükrözi: "Barrer la route à la réaction, en finir avec Macron, unité ouvrière" (Elzárni a reakció útját, véget vetni Macronnak, munkásegységet). Egyszerre erősíti meg a Bardellához vezető út elzárásának stb. szükségességét, valamint Macron és az V. Köztársaság felszámolásának szükségességét, része a milliók mozgósításának, az "egyetlen szavazat sem a szélsőjobbra, a jobboldalra stb." jelszót terjeszti elő. Ennek a felhívásnak a lényege a munkáskormány szükségessége. Természetesen ezek a megfogalmazások naponta jobbulhatnak.

12) Ennek az álláspontnak a logikus következménye a döntés 20 olyan jelöltet állításáról, akik a szakítás követelését a 2. fordulóra vonatkozó "Egyetlen szavazatot sem a szélsőjobbra, a jobboldalra, a macronistákra, a reakcióra annak minden formájában" utasítással kombinálják.

13) Független jelöltjeinket csak erőnléti és pénzügyi okok korlátozzák 20-ra. Lehet, hogy itt-ott van néhány taktikai megfontolás, de ezek marginálisak.

14) Nem kell meglepődnünk, sőt, nem is kell aggódnunk amiatt, hogy most már a régi szervezetek felé mozdulunk (beleértve a La France Insoumise-t is, amely alapból szintén elfoglalja a helyét), mind a mozgósítás, mind pedig kétségtelenül a tagság tekintetében. Ez megerősíti azt az elemzést, amelyet már korábban is elvégeztünk: a tömegek mozgósításuk első szakaszában hagyományos szervezeteikhez fordulnak, legyenek azok szakszervezeti vagy politikai szervezetek. Saját történelmünk tanulságait az 1945-ös forradalmi hullámban levontuk.

15) Ez nem azt jelenti, hogy a Negyedik Internacionálé fejlődési kilátásai korlátozottak, épp ellenkezőleg. A június 9-én megnyílt szakaszt - és senki sem tudja megmondani, mikor zárul le - minden szempontból rendkívül kedvezőnek kell tekintenünk megerősödésünk szempontjából, három feltétel mellett:

a) szilárdan a független forradalmi párt építésére kell összpontosítanunk, bármilyenek is legyenek az átmenet formái.

b) hogy politikánkat nem annak felmondása és még kevésbé az alkalmazkodás jegyében, hanem a tömegek törekvéseit felölelő egységfront alapján fogalmazzuk meg, hogy a szakítás alapján fogalmazzuk meg az egység szükségességét.

c) Hogy ez az orientáció fejeződjék ki mind a múlttal szakított munkáskormány propagandájában, mind pedig mindenekelőtt az osztályharcban való önálló politikai tevékenységben.

16) Mert bárhogy is alakuljon a helyzet, el kell sajátítanunk és el kell sajátítatnunk a körülöttünk dolgozókkal, hogy a megoldás nem egy parlamenti vagy kormányzati kombinációtól fog származni. A mi orientációnknak annak kell lennie, amit Trockij 1935 novemberében, az akcióbizottságokért folytatott harcot a Népfront politikájával szembeállító világos szövegében fejtett ki. A szervezet minden szintjén meg kell vizsgálnunk annak lehetőségét, hogy ezt az orientációt a helyzethez igazodó módon valósítsuk meg.

17) Ezen az alapon elsőbbséget kell adni a Negyedik Internacionáléba való toborzásnak. Vagyis a Szocialista Forradalom Világpártjának, amely azért harcol, hogy a tömegek saját mozgalmukon keresztül segítsenek a  megoldás kikényszerítésében. Minden sejt összeállítja a június 19-én és 20-án a sejtjeinkbe meghívottak listáját, és intézkedik a jelenlétük biztosításáról.

18) Még 20 jelölt esetén is az egész szervezet számára központi feladat a "választási kampány". A Munkáspárt CFN-jét felkérjük a kampány előkészítésére.

19) Június 9. óta viták, árnyalatok és nézeteltérések vannak sorainkban. Ez normális. Ezeket szabad vitával sikerült leküzdeni, óvatosan, hogy ne erőltessünk semmit, hanem a politikai homogenitás alapján hozzuk össze az embereket. Ez a Negyedik Internacionálé francia szekciójának és a program alapján szabadon társult harcosainak ereje.

A nemzeti vezetőség tagjai által június 15-én 13 órakor egyhangúlag elfogadva