Palesztinában az ellenállást úgy hívják: Hammasz

(Mielőtt ezt az írást elolvassuk, gondoljuk át a népek önrendelkezéséről, önmeghatározásáról, kollektív jogairól amit valaha is megismertünk a történelemből, nemzetközi jogi dokumentumokból, szerződésekből, megállapodásokból, nemzeti alkotmányokból, stb. Felejtsük el, amit a sajtóban láttunk-hallottunk a palesztiniai háborúról, a Hammaszról, Izrael «önvédelméről». Gondoljuk át mindazt, amit a marxizmus-leninizmusból tudunk, hallgassunk saját józan eszünkre.)

A Hammasz nem terrorista mozgalom, a palesztin föld visszaszerzéséért harcol, melyet a cionista állam eltulajdonított. A Hammasz iszlám ellenállási mozgalom, ezek között is jelenleg a legfontosabb, és mindig is így mutatta be magát. Muzulmán, ami logikusnak tűnik, mivel muzulmán országban látott napvilágot, tagjai és szimpatizánsai viszont nem feltétlenül azok. Sok barátunk csatlakozott hozzá a Palesztin Felszabadítási Front tagjai közül, gyakran keresztények, akik a marxizmust az arab hazafisággal próbálták összeegyeztetni, mikor a PFF lemondott a fegyveres harcról.

Nevét a «izzó, buzgó» arab szóhoz való hasonlósága révén kapta.1987 decemberében hozta létre Ahmed Yassin sejk az első intifáda idején. A bénult, tolószékben élő Yassin sejk 10 évet töltött 1994-től 2004-ig a megszállók börtönében.

A Hammaszt kezdetben a Muzulmán testvérek mozgalma inspirálta, aztán fokozatosan alakult át ellenállási mozgalommá, melynek célja az 1948-es cionista államalakításkor eltulajdonított és 1967-ben százmilliók elüldözését eredményező annektált palesztin föld visszaszerzése. A Hammaszt nemcsak tolerálták, támogatták is kezdetben a cionisták, hogy a Palesztin Felszabadítási Mozgalmat gyengítsék; vallási vonásait különösen jó szemmel nézték, mivel azt képzelték, így be lehet szorítani a mecsetekbe! Tévedtek, mert a palesztinok elsősorban hazafiak, akár hívők, akár nem; őseik földjének védelme fontosabb a vallási hovatartozásuknál.

Fegyveres szárnya civil és katonai oldalt megkülönböztetés nélkül megtámad, hogy destabilizálja a megszállót, amely minden befolyását bevetette, hogy a mozgalmat a (Európai Tanács, Kanada, Japán és az USA által felállított) terrorista szervezetek listájára tegye. Nagy-Britannia és Ausztrália pl. csak a Hammasz fegyveres szárnyát osztályozza terroristának; Dél-Afrika, Oroszország, Norvégia, Brazília és más országok egyáltalán nem tartják terroristának a Hammaszt.

A Hammasz széleskörű szociális hálót hozott létre Ciszjordániában és a Gázai övezetben és 2006-ban választásokat nyert, így a Palesztin Hatóságok két egymást követő kormányát alakíthatta meg. Szociális és egészégügyi segítséget, családvédelmet lát el, nyilván megelégedésre, mert elnyerte az egész palesztin lakosság támogatását.
A Hammasz (csakúgy, mint a Georges Habache alapította PFF) az 1993-as, a Palesztin Felszabadítási mozgalom és Izrael által alárt, s a Palesztin Hatóságnak életet adó oslói egyezményt elutasította.
A Hammasz 1993-ban vállalt elsőízben (a Jordán-völgyben egy busz ellen elkövetett) kamikáze támadást. A második Infifáda előtt fogadta el az öngyilkos merényletek eszközét civilek és katonák ellen és az ellenállást a palesztin felkelés éveiben terjesztette ki. Vezetőjét, Ahmed Yassint tolószékében Ariel Sharon parancsára az izraeli katonaság célzott hadművelete során 2004. márc. 22-én megölték. Utódát, Abdelaziz Al Rantissit szintén meggyilkolták mindössze néhány nappal posztja elfoglalása után. De Marwan Bargoutit , a Fatah felekezetnélküli integráló leaderét is életfogytiglani, Ahmed Sadaatot, a Palesztin Felszabadítási Népi Front főtitkárát pedig 30 évi börtönre ítélték…

A Hammasz vezetésében bekövetkezett változás stratégiaváltást is eredményezett, a mozgalom a politikai életbe kezdett jobban befolyni. Képviselői résztvettek a 2005-ös palesztin helyi választásokon, melyeken elért sikerei a Fatah fontos politikai ellenzékévé tették. A 2006 januári választások előjátékaként megmutatta, hogy közel áll az emberekhez, integrálódott közéjük, szemben az egyre inkább bürokratikussá váló és nemzetközi segélyek elsikkasztásába keveredett Fatahhal.
Mint az ellenállás pártja, a Hammasz szembehelyezkedik az Izraellel való területmegosztással, az oslói egyezményt pedig a népakarat elárulásának tekinti. A Hammasz olyan földet, olyan Palesztinát akar, ahol mindenki együtt élhet, vallási különbségre való tekintet nélkül (mint az 1948-as felosztás előtti virágzó Palesztinában békésen éltek együtt arabok és zsidók).

2006. jan. 26-án a Hammasz megnyerte a törvényhozói választásokat 56 %-os győzelemmel, ami parlamenti többséget jelent, a 132-ből 74 helyet. A Fatah nehezen viselte, hogy többségét elragadta, revánsra törekedett. Mahmoud Abbas, a Palesztin Hatóság elnöke a Hammaszt kérte fel kormányalakításra. Az eredményt mint visszafordulást tekintették az izraeli-palesztin konfliktusban közvetítőszerepet betöltő külföldi kormányok. A választásokat akarták, de nem ezzel az eredménnyel. Az USA kinyilvánította, hogy nem hajlandó a Hamasszal folytatott tárgyalások folytatására, ha az nem mond le az öngyilkos merényletekről és nem fogadja el Izrael állam létezését, ez utóbbi viszont ellentétes a mozgalom érvényben lévő alapszabályával.
A törvényhozói választási kampány alatt a Hammasz nem jelölte célként Izrael elpusztítását, az izraeli sajtó és kommentátorok is pontosították, hogy vezetői ezt nem jelentették ki nyíltan. Ugyanakkor – múltja legitimitását kiemelendően – támogatta az izraeli, gázai és ciszjordániai támadásokat, ami végül a gázai övezet kiürítéséhez vezetett.

2006 februárjában Khaled Mechaal, a Hammasz politikai irodájának Damaszkuszba menekült vezetője megismételte a Hudna (fegyverszünet) javaslatát és a fegyveres harc megszüntetését, ha Izrael az összes megszállt területről kivonul és elsimeri a palesztin nép jogait. Izrael ideiglenes miniszterelnöke, Ehud Olmert visszautasította a Hamasszal való tárgyalásokat. «Nem tárgyalunk és nem kötünk egyezményt olyan Palesztin Hatósággal, mely egészben vagy részben terorrista befolyás alatt áll.»

A Hammasz célja egy szuverén állam létrehozása az Izrael által elfoglalt területeken, Gázában és Ciszjordániában, az 1967.előtti területekből, Jeruzsálem fővárossal. E cél elérése érdekében fenntartja a fegyveres harchoz való jogát. Bizonyos sajtóforrások szerint Abdelaziz Al Rantissi, a Hammasz egyik alapítója (szintén Izrael gyilkolta meg) megerősítette, hogy célja «Izrael törlése a térképről».

Ismaïl Haniyeh-t jelölte ki a Hammasz a Palesztin Hatóságok új kabinetének megformálására. A megnyert választások óta Palesztina válságba került: a nemzetközi szubvencióknak vége, az izraeli támadások megsokszorozódtak, a gázai övezet blokád alá került, a Fatah (elnöke Mahmoud Abbas) részéről is felújultak a csatározások. A Fatah nehezen viselte, hogy többségét elragadta, revánsra törekedett. A Fatah-Hammasz tárgyalások csődje láttán Abbas előrehozott választásokkal fenyegetett szembeszállva az Alapjoggal (a palesztin alkotmány), mely ezt a kiváltságot a Törvényhozó Tanácsnak tartja fenn. A Hammasz az előrehozott választásokat elutasította. Mohammed Dahlan, a Fatah tagja, a belügyi biztonsági szerv élén tovább táplálta a feszültséget, mely 2007 júniusában kulminált polgárháborús állapotokat idézve elő (113 halott). Ezután a biztonsági szervek vették kezükbe a gázai övezet ellenőrzését a Fatah félreállításával.
Jún. 17-én Mahmoud Abbas kerül a miniszterelnöki posztra, saját előző helyére pénzügymi-niszterként Salam Fayyadot nevezi ki. A kormány székhelye Ramallah, Ciszjordánia ellenőrzése végett.
A Hammasz nem ismeri el a kormányt, mivel az Alapjog (alkotmány) az elnököt a parlamenti többséghez tartozó (Hammasz) miniszterelnök kinevezésével ruházza fel. Mindez oda vezetett, hogy de facto a palesztin terület politikai vezetése két egységre szakadt.

A Ciszjordániában uralmon maradt Fatahon belül is villongások törtek ki, Abbas revánsvágya nem ismeri el a szavazóurnák eredményét, kategorikusan visszautasítja a párbeszédet «a puccsistákkal, terorristákkal», a Hammasz ellenőrzését pedig «Gáza és Ciszjordánia megosztásának és egy csoport fanatikus és fundamentalista által kontrollált mini-emirátus kisérletének» minősíti. 2008. dec. 27-én Izrael offenzívát indított a gázai övezetben, hogy a Hammaszt destabilizálja (hivatalosan az izraeli területre irányított rakétatámadások megszüntetésére), ez lett a háromhetes barbár támadás kezdete, mely folyamán a szemünk láttára programozott népirtás folyt. Izrael évente 4 milliàrd dollár (katonai és egyéb) segítséget kap az USA-tól, többet, mint az összes többi fejlődő ország együttvéve – annak ellenére, hogy az sem az ENSZ-határozatokat, sem a nemzetközi jogi előírásokat nem tartja be. A Közel-Kelet az olaj miatt az USA vadászterülete, ezért támogat kegyetlen diktatúrákat, mint Szaud Arábia, Kuwait vagy Egyiptom, s az előretolt bástyát, Izraelt. Az Unió pedig «semleges» a gyarmatosító kolonialista és áldozata konfliktusában – valójában Izrael státusza majdnem tagállami szintű és fegyvert (is) szállít neki. Izrael az Észak Dél feletti dominanciájának szerves része.

Palesztin barátainktól nemcsak azt kérjük, hogy felejtsék el a bosszúállást, hanem azt is, hogy tartsanak össze, mert megosztottságuk csak hazájuk, földjük gyarmatosítóinak használ. Ha 61 éves repressziót, üldöztetést, elűzetést, tömeggyilkosságot (1948, 1967, 1982, 1987-1993, 2000, 2006) oly’ kevés eszközzel bírva túléltétek, az azért sikerült, mert egységben voltatok...

(Mindezek után gondoljuk át mégegyszer álláspontunkat elvi alapon: jogos-e a Hammasz ellenállása, milyen eszköz áll rendelkezésére a honvédelemhez? Antiszemitizmus-e Izrael állam gyarmatosító politikájának elítélése? Ha a valódi antiszemitizmus ellen tennünk kell, kell-e tennünk a Bush által meghonosodott iszlamofóbia ellen ? Elítéljük-e rasszizmus minden formáját, vagy bizonyos esetekben kivételt teszünk – rosszul értelmezett taktikai okokból?)