A Zöld Baloldal nyilatkozata

Befejezett ténynek tekinthetjük, hogy az MSZP, az SZDSZ és az MDF által képviselt neokonzervatív gazdaság- és társadalompolitika összeomlott, továbbá a végét járja az a három parlamenti párt is, amelyet – tévesen – „baloldalinak” szokott nevezni a magyarországi sajtó. A gazdasági világválság és Magyarország minden vonatkozásban (gazdaság, ökológia, szociálpolitika, jogállam, közigazgatás, infrastruktúra, lakhatás, fogyasztás, köznyugalom, közrend, szolidáris erkölcs, közbizalom, az állam világi jellege, pluralizmus, oktatás, kultúra, tudomány, médiák, közszabadságok, egyéni és kollektív jogok, civil társadalom, érdekképviseletek, nemzetközi és jószomszédi kapcsolatok, etnikai egyenlőség, a nemek és a szexuális orientációk egyenlősége, gyermekjogok, információs önrendelkezés, a magánszféra sérthetetlensége, a hatósági önkénnyel szembeni védelem) teljeskörűnek mondható hanyatlása mellett a szégyenletes politikai zűrzavar tovább rongálja a magyar nép megviselt idegeit.
A baloldali érzelmű szavazók támogatásával, elnézésével, hűségével eddig zavartalanul visszaélő Magyar Szocialista Párt tragikomikus bohózattal búcsúzik a jelentős politikai szervezetek körétől, alighanem örökre. Bizonyára még arra se lesz képes, hogy a következő Országgyűlésben – hiteles és hatékony ellenzékként – mérséklő erőként lépjen föl. S ha így lesz (ami valószínű), a következő parlament könnyen egyszínűvé válhat mindenben, ami lényeges.
A baloldali identitású választóknak két lehetőségük van az európai választásokon: vagy otthon maradnak – ami a még úgy-ahogy megmaradt demokrácia szemszögéből nem kívánatos és nem örvendetes – , vagy pedig az új, eszköztelen, alakulóban lévő Zöld Baloldalra szavaznak. A Zöld Baloldal (amelyről sajnos sokan még nem is tudnak) némelyeknek túlságosan radikális, másoknak nem eléggé. Antikapitalista kezdeményezés, egyenlőségpárti és békepárti: ez pedig szokatlan. Mi most többet nem kérhetünk a baloldali választóktól, mint azt: nyilvánítsák ki baloldali önazonosságukat, identitásukat, nehogy az a látszat keletkezzék, hogy Magyarország jobboldali ország, amelyben a dolgozók, a munkanélküliek, a nyugdíjasok, a segélyre szorulók, a kisgyermekes családok, a betegek, a nők, az etnikai és felekezeti kisebbségek, illetve a felekezeten kívüliek és a vallástalanok érdekeit és méltóságát nem védi és képviseli senki. Nehogy az a látszat keletkezzék, hogy senki nem törődik a szmog, a szeméthegyek, a szennyezett víz, föld, levegő, az aszályok és áradások, az elviselhetetlen hőhullámok kérdéseivel. Nehogy szó nélkül maradjon a növekvő szegénység (beleértve a középrétegek romló életszínvonalát) , az eladósodottság, a kilakoltatás, a civilizáció és kultúra minimumáról való kényszerű lemondás borzalma. A magyar falu évszázados tragédiája már megint csak a legolcsóbb demagógia martaléka: elég ebből.
Itt és most többre nincs mód, mint véleménynyilvání tásra, amelyet követnie kellene a magyar baloldal újjáalapításának. Ennek fundamentuma az antikapitalizmus – első lépésben pedig a megszorítások, az egyensúly, a „konvergencia”, a gazdasági és szociális rombolás politikájával való végleges és visszavonhatatlan leszámolás. (És leszámolás a neoimperialista katonapolitikában való bűnrészességgel!)Ez alkalommal rokonszenvünket fejezzük ki a G20 gazdasági csúcs (London), a NATO 60. évfordulós ünnepségei (Strasbourg, Baden-Baden) , az amerikai-európai csúcs (Prága) ellen készülő, hatalmasnak ígérkező baloldali demonstrációk iránt.
A megújuló magyar baloldalnak nem az a dolga, hogy szüntelenül kinyilvánítsa a nyilvánvaló igazságot, hanem az, hogy segítse megszerveződni a dolgozókat, a munkanélkülieket, a népjóléti rendszertől többé-kevésbé függő milliókat, s hogy az ő hangjukat közvetítse, az ő szándékaikat, az ő mondanivalójukat hangosítsa föl és tegye politikai tényezővé újra, annyi meddő évtized után. Nem a saját érdemünknek fogjuk tulajdonítani, ha a baloldali választók – akár dacból! – ránk adják a szavazatukat, hanem annak, hogy a baloldali identitású, érzületű honpolgárok (ahogy Franciaországban mondják: a baloldal népe) éppen elvesztették – a fejük fölül egyébként már rég eladott – politikai otthonukat. Ameddig az MSZP (sőt: az SZDSZ-MDF) testesíti meg Magyarországon „a baloldalt”, addig Magyarországon baloldalinak lenni: szégyen. Ezt a szégyent hárítsuk el most közösen magunktól.A leghatározottabban, minden elemében elutasítjuk a legújabban Bajnai Gordon (korábban a Reformszövetség, Bokros stb.) nevével jelzett szociális leépítési programot, amely erkölcsileg elvetendő, társadalmilag robbanékony, közgazdasági szempontból abszurdum. Viszont ugyanilyen határozottan támogatjuk a szakszervezetek fölhívását a megszorítások ellen – és támogatjuk a szakszervezetek április 18-ai tüntetését is. Meg kell akadályozni, hogy a kormányzat és az uralkodó osztály akár gondolni is merjen ennek a gaztettnek a végrehajtására.
A Magyar Szocialista Párt haláltusája ugyanakkor nem lehet közömbös senkinek, aki a polgári demokrácia kevés pozitívumához még mindig ragaszkodik. A diadalittas és bosszúszomjas jobboldal ugyanis máris leszámolást és boszorkányüldözést hirdet. A jelenleg többségben lévő jobboldali helyhatóságok, polgármesterek művelődéspolitikájából, médiapolitikájából, a jobboldali sajtó denunciáns, uszító hangneméből mindenki láthatja, mire számíthatnak – kétharmados, háromnegyedes, kilenctizedes fideszes győzelem esetén – a másként gondolkodók. A politikailag jogosan leszerepelt, méltán népszerűtlen, az ország bajaiért nagy mértékben felelős szociálliberális közszereplők kilátásba helyezett üldözése és meghurcolása barbárság lenne, megengedhetetlen és tűrhetetlen. Az alaposan megérdemelt politikai vereség éppen elegendő. A közvélemény nyomása úgyis visszavonulásra kell hogy késztesse az elmúlt hét esztendő téves és káros fejleményeiért felelős politikusokat. A bűnbak föláldozásának elvadult eszközei a jobboldali választók érdekeit se szolgálják: ők nyugalomra, rendre, fölvirágzásra, belső békére vágynak pártjuk uralma alatt. A bosszúvágy azonban a széthúzás és a káosz korszakát vezetné be, ha ez lesz a jövendő magyar állam kormányzási módszere.
A szocialisták és liberálisok által kinevezettek tömeges menesztése – jobboldali és szélsőjobboldali közírók kedvenc követelése – polgárháborús hangulatot teremtene, és csak elterelné a figyelmét az újjáépítés szükséges munkájától, amelyre egyébként is alkalmatlannak tartjuk a magyarországi jobboldalt. Nem elbocsátott médiamunkások és hivatalnokok jajkiáltásaival szeretnénk foglalkozni, hanem a magyar nép szegénységével és kiszolgáltatottsá gával. De nem maradunk némák, ha vetélytársaink és ellenfeleink emberi méltóságát, elemi jogait vonják kétségbe még hatalomra se került politikai technikusok és reakciós megszállottak. Mi nem vagyunk erősek, de az emberiesség és a méltányosság erős. Az emberiesség és méltányosság állít szembe bennünket az MSZP-nek és szövetségeseinek politikájával, és ez késztet bennünket arra is, hogy a vesztesek biztonságának és nyugalmának égető kérdését időben fölvessük, függetlenül attól, hogy ez népszerű dolog-e vagy sem. Mindenben az igazságosság hívei vagyunk és maradunk. A legfontosabb azonban az, hogy a nyomor fenyegetését elhárítsuk a magyar néptől – amennyire tőlünk telik. Minden baloldalinak életkérdés, hogy hallathassuk a hangunkat, amikor „a baloldali hatalom” (amely csak hatalom, de nem baloldali) elveszti részben örökölt, részben bitorolt befolyását. Mi most egyelőre az új, nyilván szerény és elszigetelt, de valóságos baloldali ellenzék létrehozására teszünk javaslatot.