A FIDESZ pártfogója: Martens

Wilfred Martens nem először jelenik meg a Fidesz-vezérkar oldalán, hogy az Európai Néppárt elnökeként támogassa a magyar jobboldal vezető pártját. Amely mostanában naponta hallat szociális érzékenységéről populista hangokat. Ezek hitelessége felől ugyan erős kétségeink voltak eddig is, de ezeket csak alátámasztja az uniós néppárti nagy fehér atya eddigi élettörténete - dióhéjban - európai parlamenti néppárti karriere nélkül (az jobban ismert...).
Wilfred Martens
A belga politika dinoszaurusza (Wilfried, «az evidens» - így becézték) 1936-ban született Flandriában, kisparaszti családban.
Kormányösztöndíjjal lesz jogi doktor, filozófus, a leuveni egyetemen kapcsolódik be a flamand mozgalmakba, a VVS (flamand egyetemi hallgatók társulata) és a KVHV (katolikus flamand egy. hallg. társulata) elnöke. 1960/61-ben két brüsszeli flamand menet szervezője, 63-tól ügyvéd Gentben, 65/66-ban a miniszterelnöki kabinetek csapatában dolgozik, 1968-tól a CVP-Jongeren elnöke, 1972-ben USA-tanulmányút után 1979-ig a CVP-é (ma CDV&V, a flamand kereszténydemokrata párt). Ekkor kezdődik igazán a saga: kilenc Martens-kormány boldogít (miniszter sosem volt, mindjárt miniszterelnök lett). A keresztényszocialista-liberális kormány élén liberális politika, a nyelvi kérdést lecsendesíti a belga régiók (vallon-flamand) létrehozásával, Brüsszel kérdését befagyasztja. 1979-ben az Európai Néppárt (jobbközép) egyik alapítója, 90-től elnöke, Barroso nagy barátja az EP-ben (folyton támogatja!). A 2007-es kormányválság idején a király előveszi és megbízza a tárgyalásokkal a nagy föderalistát, de nem jön össze neki („amikor a tehetetlenség házasodik a flamandkodással”..).
(Legutóbbi botránya márciusban: a 2.500 euró állami nyugdíjat kevesli magának.)
Az 1960/70-es években változnak a gazdasági szerepek: Flandria megerősödik, Vallónia hanyatlik, a nagy holdingok kivonulnak, a klasszikus nehézipar megszűnik. Elkezdődnek a reformok a tőkés profit maximalizására, a munkaerő árának csökkentésére, rugalmassága bevezetésére, a szociális védelem alól a tőke mentesítésére; a kollektív szerződéseket megkérdőjelezik, az állam kivonul a közszolgáltatásokból, a piacgazdaság kiszélesedik, privatizálják az ipart, a közszolgáltatást, egészségügyet, nyugdíjbiztosítást, stb. Az adózás a munkajövedelemre összpontosít, a tőkejövedelemre óriási kedvezményeket ad. Az állam szabályozó szerepe szűnőben van. Szociális és gazdasági «felegyenesedés», ehhez az egész lakosság együttműködését kérik, s az összes pártét, hogy «a gazdaságot meg lehessen menteni»; intézményi reformok, a munkahelyek, a bérek módosítása, a társadalombiztosítás új „finanszírozása”, «adaptálódás» az energiaárakhoz; vállalkozások adócsökkentése, kutatásuk fiskális támogatása, a rizikós tőke bátorítása, energiafogyasztás csökkenésének támogatása, stb. Eredmény: a munkanélküliség változatlan szinten, az életszinvonal csökken, az államháztartás hiánya és a külső adósság marad.