A FAL

20 évvel ezelőtt került sor az 1961-ben épült berlini fal lebontására.

A burzsoá sajtó lelkendezve ünnepli a «szégyen falának» eltűnését, a «kommunizmus» végét Németország keleti felében, ahonnan mindenki csak menekülni akart, stb.stb… Rendszerint ugyanazok, akik a az USA mexikói határán és az Izraelt a palesztin területektől elválasztó falról egy rossz szót sem ejtenek, itt Hruscsov és Ulbricht «ördögi tervéről» beszélnek, a szokásos kettős mércének megfelelően.
A történelmi tények furcsán ferdülnek. Nem esik szó arról, hogy Németországot imperialista érdekeknek megfelelően osztották fel. A háború után közvetlenül a munkásaktivisták nem kívánták sem a kapitalizmus restaurációját, sem a sztálinista dominációt. A remény semmivé vált a győztes koalició megszállása, Németország s munkásosztálya felosztása következtében — a jaltai és potsdami egyezmények alapján. A német területek egyik felén berendezkedett sztálinista diktatúra indok volt arra is, hogy a forradalmi hullámmal leszámolhassanak, tehát Németország nyugati felében a burzsoá államot rekonstruálják.
1989-ben sem állt egyetlen nagyhatalom se az újraegyesítés mellé (Thatcher és a franciák ellenezték, maga Kohl is erősen habozott), azt maga a német munkásosztály, a dolgozók, a fiatalok népi mozgalma vívta ki az NDK sztálinista bürokráciája és az európai tőkés érdekek ellenében. Nem a «kommunizmus» megdöntése volt célja, hanem a keleti társadalmi tulajdonon alapuló viszonyok, szociális jogok kombinálása a nyugati demokráciával, jóléti társadalmon alapuló egységes Németországban. Természetesen a munkásaktivisták óriási reményeket fűztek az egyesüléshez úgy gondolván, hogy a közösségi, az állami tulajdont össze kell kapcsolni a nyugati, a dolgozók által kiharcolt demokratikus, szociális vívmányokkal. De a munkásosztály nem tudta megakadályozni, hogy a közösségi tulajdon és az állami vállalatok a nomenklatura segítségével ne a tőke kezébe kerüljenek. Kelet-Németországban tömeges sztrájkok, szinte csaták zajlottak a poliklinikák és önkormányzati lakások privatizációja körül. Az SPD soraiban is sokan küzdöttek a párt politikájával, vezetésével szemben, a Kohl-kormány offenzívája ellen, mely a sztálini bürokráciára támaszkodva «reformált», s ezzel Németország keleti részében szociális katasztrófát okozott. Mint szociáldemokraták, az emberek egisztenciális körülményei, vállalataik, óvódáik, lakhatásuk, beteggondozóik védelmében akartak hangot adni.

Az NDK vállalatainak, a népi tulajdon magánosítását az egyesítési okmány foglalta össze. A szociális intézmények privatizációs likvidációját a Treuhand vállalat végezte (melyben a Szocialista Egységpárt régi káderei csakúgy résztvettek, mint a nyugatnémet tőke, a burzsoá pártok, az SPD és a szakszervezetek képviselői). A Treuhand vállalati privatizációja sajátos körülményeket hozott létre, a magántulajdon felvette a szubvenciót és nyomban elbocsátotta a személyzetet. A domináns ideológia az volt: gyorsan megszabadulni a kommunista rendszertől, kerül, amibe kerül, az ember nem számít. A sztálinista bürokráciával összefogott nagytőke ezt, melyhez az SPD vezetése szekundált, ezt hozta létre. A régi helyett újabb falak emelkednek, a keleti régió «rosszul integrálódott».
Ha ma az "osszik" nagyobb része nem is akarja Németország megosztását, a közérzet rossz. Az eufória gyorsan eltűnt, maradt az óriási munkanélküliség a megszűnt nagyipar, tökretett mezőgazdaság helyén; a szociális vívmányok eltűnése, a megosztó politika pedig a szélsőjobb előretörését eredményezte.

«Ma, 20 évvel a berlini fal ledőlte, a destrukció hulláma után egy új destrukciós hullám árad egész Németországra. A tőkés rendszer világválságának csapásai nyomán tömeges elbocsátások érintik különösen az ipari dolgozókat. A «nagykoalíciós» kormány százmilliárdokat adott a bankoknak, hogy azok tovább folytathassák a spekulációt. A népnek pedig fizetni kell a szociális kiadások radikális megnyirbálásával, a kollektív szerződések tönkretételével... A harc a termelés munkásellenőrzéséért, mint 1989-ben, ma is napirenden van. Nincs más megoldás: le kell állítani az elbocsátásokat, meg kell tiltani azokat; állami hatáskörbe kell vonni azokat a vállalatokat, melyek elbocsátanak és megmenteni a munkahelyeket; Keleten a termelést rekonstruálni kell; a spekulánsoknak adott milliárdokat el kell kobozni és kórházakat, óvódákat, szociális lakásokat létrehozni, a szociális rendszert kell finanszírozni belőle… » állítja az SPD volt parlamenti képviselője.
Azt mondja valaki egy dokumentumfilmben: mentalitásbeli különbség van közöttünk; mi, osszik, tudjuk jól, hogy a népmozgalom milyen erős lehet, hogy el tudja söpörni napok alatt is a régi viszonyokat ...