A gazdasági antikapitalizmus és a szónoki (demagóg) antikapitalizmus

- Avagy a kapitalizmus jobb(ikos) és baloldali bírálatáról –

A MEBAL sajtónyilatkozata



A kapitalista rendszer visszásságai ellen sokféle csoport és egyén tiltakozott már a történelem folyamán. Marx óta létezik az antikapitalizmusnak világos, tudományosan kidolgozott elmélete, amely alternatívát állított a kapitalizmusnak, mint rendszernek. Ez az alternatíva a kommunizmus, amely a szabadság és a társadalmi egyenlőség, a közösségi termelés megvalósulása, az osztálytársadalom megszüntetése - mindez egy történelmi lehetőség az emberiség előtt. Sok kísérlet bukott már el a tőke ellenállásán, de az elnyomott osztályok mindig újra és újra megkísérlik a talpra állást. A modern kapitalizmus radikális kritikája tehát, amelyen a Magyar Egyesült Baloldal egész tevékenysége nyugszik, rendszerkritika, a tőke kritikája, a tőke egyetemes korlátozása a termelői közösségek, a munkavállalók és a munkanélküliek érdekében, a tőke alárendelése a közjó érdekeinek. Ugyanis a kizsákmányolás, a munkanélküliség, a bűnözés, a korrupció, a prostitúció, általában mindenfajta társadalmi elnyomás forrása a tőkés magántulajdon uralma. A rendszer ilyen kritikája a MEBAL kiindulópontja. Mi tehát a tőkés magántulajdon és a tőkés állami tulajdon uralma helyett a társadalmi-közösségi tulajdon, a közösségi termelés kifejlődésének lehetőségét keressük. (A MEBAL rendszerkritikájának lényegét a honlapon a szervezet létrejötte óta olvasható alapelveink és programunk részletesen és világosan összefoglalják.)

Létezik a kapitalizmusnak egy másfajta bírálata, amely az osztályszempontot, az osztály- és általában a társadalmi-gazdasági ellentéteket nemzetiségi-etnikai ellentétekre fordítja át. A szegénységért nem a kapitalizmust és a kapitalistákat, nem a gazdagokat és az államhatalmi elnyomást teszi felelőssé, hanem a zsidókat, a cigányokat, az "idegeneket".

Magyarországon a legkövetkezetesebben ezt az álláspontot pártsíkon a Jobbik fogalmazza meg. A „másfajtájúakban” látja a gazdasági-társadalmi problémák forrását. Az önző profit a „külföldi” nagytőke oldalán jelenik meg, az utálatos szegénység pedig a társadalmi (szociális) problémák alfájaként tálalt cigánykérdéssel válik egyenlővé („a magyar-cigány együttélés kérdése a magyar társadalom egyik, ha nem a legsúlyosabb problémája.”- szól a Jobbik programja). A kettő között áll a magyar nemzet, amely jóravaló vállalkozókból és dolgozókból álló monolit egység („Mind a munkavállaló, mind a munkaadó méltósággal és küldetéssel rendelkező személy, akiknek egymással szolidaritásban, egymás érdekeit lehetőség szerint tiszteletben tartva, együttműködve kell tevékenykedni”). A magyar vállalkozón és dolgozón is a külföldi tőke keres (az fogja kemény munkára, söpri le a piacról), és a cigányság élősködik („a cigány társadalom egy része már egyáltalán nem vágyik sem integrációra, sem munkára, sem tanulásra, csupán a társadalom által biztosított segélyekre”).

Vagyis a Jobbik vezetői abból az előfeltevésből indulnak ki, hogy ha ők alkotnák az uralkodó osztályt, ha ők ellenőriznék a bankokat, ha ők lennének a tőke működésének, irányításának megszemélyesítői, minden jobbra fordulna, "megtanítanák a csürhét kesztyűbe dudálni". („A magyar vállalkozók pontosan tudják, hogy a multiknak járó kedvezmények és támogatások őket illetnék saját hazájukban.”… „Egyidejűleg több területen történő intézkedéssorozattal versenyképessé tesszük a hazai vállalkozásokat, megszüntetjük a gazdaság dualitását. Az esélyegyenlőség megteremtése miatt az országból esetleg kivonuló multinacionális vállalatok helyét a versenyképessé tett magyar vállalkozások hónapokon belül betöltik.”)

Velünk ellentétben nem az állam társadalmi ellenőrzéséből indulnak ki, mint lehetőségből, hanem csak nacionalizálni akarják a kapitalizmust, az állam rendőri funkcióit kívánják tovább erősíteni, egyenesen a horthysta rendőrség visszaállításában gondolkodnak. (A „közbiztonság megerősítése” és „cigánybűnözés felszámolása céljából” felállított csendőrség „Országos hatáskörrel, a rendőrség mellett működő rendvédelmi szervezetként fog működni, a belügyminiszter felügyelete alatt. Kimagasló eredményességét a csendőrök viszonylag kis szolgálati területe és az ebből adódó kitűnő terület- és személyismeretük fogja garantálni.”)

Nem a szabad közösségi termelés lehetőségeit keresik, hanem a munkások, a munkavállalók állami megrendszabályozásának erősítését akarják. Az erő és az erőszak mítoszában élnek, mindig a kisebbségeket teszik meg bűnbaknak. Annak módját keresik, hogyan lehet a "renitenseket", mindenekelőtt a szegényeket megrendszabályozni, ami a szemükben a cigányok üldözésével azonos. Sok tőkés álmodozik maga is ilyen terrorista államról, amely a profitrátát magasabban tarthatná. A Jobbik vezetői között többen megtanulták a történelemleckét: a náci Németországban a nagytőke, amely "német" volt és "nemzeti", történelmileg példátlan profitokat zsebelt be. Ha a Jobbik nevezné ki a hatalmasságokat, menedzsereket, a csendőrfőnököket és így tovább, hamar megtelnének a börtönök olyan emberekkel, akik vallási, etnikai vagy éppenséggel üzleti vagy politikai szempontból az útjukban állnak. Egy új, nemzeti uralkodó osztály képviselői ők, de idegenül mozognak a modern kapitalizmus világában. Ők a kapitalizmus valamely múltbeli formájához kívánnak visszatérni. („Európa hármas talapzatra épült: a görög gondolkodásra, a római jogra és a keresztény erkölcsre. Mi, jobbikosok, úgy hisszük, hogy Európának nem csak a múltja, de a jövője is ezen az értékeken alapulhat.”) A Jobbik látszólagos kapitalizmuskritikája valójában a kapitalizmus egy nemzeti válfajának romantikus és utópikus elképzelése. („Kormányra kerülve elkészítjük az elmúlt 90 év első Kárpát-medencei magyar gazdasági fejlesztési tervét, amely a gazdasági kapcsolatok – akár az uniós lehetőségek kihasználásával történő – megerősítésével gazdasági nemzetegyesítést indít el.”) Ez a nemzeti kistőke harca a globálissá vált nagytőke ellen.

A Jobbik látszólag a szakszervezetek és általában a munkásképviselet „antiglobalista” megerősítését hirdette meg programjában. Támadja a profit elsődlegességére épülő szemléletet, de csak a külföldi tőkének juttatott kedvezményeket veti el. Támogatja a szövetkezeteket a banki („Vidék Bankja”) és a mezőgazdasági értékesítési (Hangya Szövetkezet) szférában, de nem mint a termelés társadalmi megszervezésére irányuló törekvést (ahogyan a MEBAL), hanem elsősorban mint a magyar tőkések, a magyar vállalkozók szövetkezését.

Tehát a konkurenciaharc a tőkésosztályon belül zajlik, amelyhez a Jobbik, álságos, demagóg módon, a munkásosztály vágyaira rímelő jelszavakkal igyekszik megnyerni a gazdasági elnyomást elutasító tömegeket. A Jobbik úgy akarja a tőkéseket és a munkásokat egyesíteni "békésen", hogy közben a "béke" és a "szeretet" megteremtését az uralkodó osztály és az elnyomott osztály között az egyházakra bízza a kötelező hitoktatás és a keresztény vallással való állami visszaélés révén. („Minden honi alap- és középfokú oktatási intézményben kötelező hit- vagy erkölcstanoktatást vezetünk be.” „A történelmi egyházak előjogait elismerjük, ezeket állam- és egyházközi szerződésekkel megerősítjük.” „Szükségesnek tartjuk az egyházak által a magyarságnak mint közösségnek a saját küldetéstudatát erősíteni a társadalmon belül nemzetünk megmaradása érdekében.” „A cigányság integrációjában számítunk az egyházak közreműködésére. Az integrációt segítő szolgálatot kiemelten fontosnak tartjuk, ezért egy Cigánymissziós Alapot kívánunk létrehozni”)

A Jobbik azt sugallja a munkásoknak, hogy a nemzeti tőke jobban bánna velük, noha semmiféle bizonyíték nincsen arra, hogy a nemzeti vállalkozók magasabb bért, jobb munkafeltételeket biztosítanának, mint a multik, sőt – ezt tapasztalatból mindenki tudja – ennek éppen az ellenkezője igaz.

A nemzetfogalomra épülő kapitalizmuskritika legtisztább történelmi formája a nemzeti szocializmus, magyar hangja a fajvédő hungarizmus.

MEBAL, 2010. február 26.