Nemzetközi információk

új sorozat 5. sz. (374) - 2010. márc.19.


Az algíri háború- és kizsákmányolás ellenes nyílt világkonferencia előkészítése
Algír, 2010. nov.

Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése

Nyílt világkonferencia
a háború és a kizsákmányolás ellen
Algír, 2010.nov.27-28-29.

54 ország 463 aláírójának felhívása a háború és kizsákmányolás ellen

Tartalom :

- Haiti: számadás az LKP és a Nemzetközi Vizsgálóbizottság (haiti ankét) közötti találkozásról

- Svájc: interjú Eric Voruz szakszervezeti felelős és szocialista képviselővel

- Magyarország: munkásaktívák hozzászólása a világkonferencia előkészítéséhez.

- Franciaország:
a Represszió Elleni Nemzetközi Bizottság (a szakszervezeti és politikai jogok védelmében) – Cicr – hozzászólása

a Fiatal Forradalmárok Szövetségének felhívása



HAITI

Számadás az LKP és a Nemzetközi Vizsgálóbizottság (haiti ankét) közötti találkozásról

Jelen vannak:
A Bizottság részéről:
MODEP, CATH, ADFEMTRAH, CTSP, UNNOH/CTSP, Antèn Ouvriye, Chandèl;
az LKP 2 tagból álló küldöttsége: a Travayè é Péyizantól és a Mouvman Nonm-tól.

Célok:
Az LKP szolidaritásának kifejezése a jan. 12-i katasztrófa után; a tevékeny, anyagi és politikai szolidaritás körülményeinek meghatározása a Bizottság kereteiben.

Napirend:
1 - helyzetelemzés
2 - távlatok
3 - szükségletek

Helyzetelemzés

Azzal kezdtük, hogy elvtársainkat informáltuk a guadeloupe-i szolidaritási akciókról, nevezetesen az «Awa, Ayiti apa malédisyon» témakörben az LKP rendezte Haiti-Guadeloupe kapcsolatról 2010. jan. 23-án, melyre az LKP megszületésének egyéves évfordulóján tartott tüntetésen került sor. Szó esett a martinique-i szolidaritásról (800 eurós átutalás) és a Nemzetközi Egyetértéséről (6 000 eurós átutalás), a brazil CUT küldöttségének előkészítéséről, mely márc.végén érkezik Haitibe a helyi szakszervezetek újjáalakításának segítésére.

A fővárost és környékét lerombolt állapoban találtuk, s a tévében mutatottnál sokkal nagyobb nyomort. Többszázezer ember összetákolt viskókban, sátrakban lakik, elképzelhetetlen körülmények között. Mindenütt tapasztaltuk az amerikai katonai jelenlétet, a MINUSTAH-csapatokét, a fővárosban, Port-au-Prince mindenütt ott posztolnak ill. cirkulálnak.

Elvtársaink beszámoltak arról, hogy az amerikai és francia megszállók «versengéséhez» fűződő koordinációs problémákon kívül a nemzetközi segítségről sok a beszéd, azonban rengeteg család nem részesül semmiből, ahogyan magunk is tapasztaltuk a helyszínen, a Champs de Mars téren. E tény könnyen lázadáshoz vezethet, amely «hitelesítheti» majd az ezt követő megtorlást.

Elmondták azt is, hogy a mai napig rendszeresen végtagokat kell amputálni és megmutatták, hogy még több tízezer holttest található az összedőlt házak alatt. A katonákat jobban érdekelték a MINUSTAH-áldozatok, a haitiak közül nem foglalkoztak még azok mentésével sem, akik megmenthetők lettek volna, hagyták őket elpusztulni.

Megerősítették, hogy a kormány gyakorlatilag megszűnt, s a külföldi kormányok, elsősorban az amerikai irányítja az országot, s ezzel nyer igazolást az ország megszállása. Ennek alátámasztására erős a propaganda, többen szorgalmazzák, közöttük egy tiszteletes is, hogy Haiti váljon hivatalosan amerikai protektorátussá. Ez ellen küzdenek elvtársaink a rádióban is.

Világosan kifejtették, nem akarják azt, hogy a külföldi kormányok húzzanak hasznot a helyzetből Haiti megszállásának megerősítésével és a 2004. februári államcsínyhez (Aristide elnök elrablása és elűzése) hasonlót készítsenek elő. A taktikázás már megkezdődött Préval elnök helyettesítésére (Pierre-Louis volt miniszterelnöknő által).

A Nemzetközi Bizottság Haiti-ankétjában 2009. szept.16-20 között megerősítette: «oda kell figyelni a következőkre:
­— a szociális, gazdasági és politikai szétmállás;
— az elégedetlenség növekedése az ENSZ-csapatok katonai beavatkozását okolván…».

Távlatok

A szenvedés ellenére, a beletörődésre felhívó különféle vallási csoportok propagandája dacára az élet folyik, ha nagyon nehéz körülmények között is. Rendszeresek a tüntetések. A legutóbbit akkor tartották, mikor a francia elnök érkezett. A Le Nouvelliste ez alkalomból írta : «Az emberek dühösen ordítoztak, az elnököt, René Prévalt «tehetetlennek» minősítették, míg Nicolas Sarkozytől «kárpótlást» reklamáltak [Haiti gyarmatosításáért]. Ha [a volt elnök, Jean-Bertrand] Aristide [2004. óta dél-afrikai száműzetésben] hatalmon volna, már élvezhetnénk a 21 milliárd dollárt, mellyel Franciaország tartozik – hallhattuk a tüntetőktől». Ez az az összeg, melyet Franciaország fizettetett Haitival függetlenségébe való beleegyezése fejében 1804-ben.

Számtalan graffitit láttunk az utcákon: «We need help» (segítségre van szükségünk) és különféle, a katonai erőkkel és a civilszervezetekkel szembeni ellenséges feliratokat.

Találkoztunk harcra elkötelezett elvtársainkkal: «Nem fogjuk hagyni, hogy azok, akik eme szerencsétlenség mértékének okozói, most helyettünk döntsenek, főleg nem az újjáépítést illetően, mert azt úgy csinálnák, hogy nekik legyen jó. Ez a mi országunk és harcolunk érte. Ezért kell megszervezni magunkat. Az ország szuverenitása érdekében vívott hosszú küzdelmünk részeként nem lesz könnyű. Nekünk kell megtalálni azt a formát, mellyel a lakosságot megszólítjuk. Sikerülni fog.

Ki kell dolgoznunk azokat a követeléseket, melyeket a kormánynak át kell adni. Össze kell gyűjtenünk a társadalmi és politikai erőket. Ezek érdekében a társadalmi mozgalmak fórumját meg fogjuk szervezni Haiti újjáépítéséért, és oktatási szemináriumokat fogunk tartani.»

Mire van szükség? Milyen segítségre? Milyen szolidaritásra?

Elvtársaink örültek jelenlétünknek, azon kezdeményezésünknek, hogy megkérdezzük, mire van szükségük, hogy velük együtt akarjuk dönteni.

Tagságuk, családjuk túlélésének minimális biztosításán túl számítanak arra, hogy segíteni fogjuk harcuk folytatását:

- logisztikai anyaggal összejöveteleik megszervezésére (mindent elveszítettek, helyiséget, munkaeszközöket, dokumentumokat, stb.); sátrak felállításával helyi ideiglenes irodáik számára, már el is kezdtük a Dominikai Köztársaságban beszerzésüket.

- a véleménycsere megerősítésével, a tapasztalatok megosztásával, az LKP, ATPC, Nemzetközi Egyetértés gyakorlata átadásával, a politikai harc folytatásához szükséges elengedhetetelen eszközök létrehozásának segítésével. Máris meghívást kapott az LKP delegációja, pedagógusok és mások a CTSPP szakszervezeti szemináriumára «iskolai-képzési kérdések és a Haitinak nyújtott segítség, hogy olyannak építsük újjá, amilyenre szeretnénk» címmel márc. 15-16-án.


SVÁJC

Interjú a szakszervezeti felelős és szocialista képviselő Eric Voruzzal, a világkonferencia összehívásának egyik aláírójával


Milyennek látod a 2011-es választások perspektíváit?

Azt hiszem, nyugtalankodhatunk. A kantonok többségében a Szoc. Párt meglehetős kudarcokat élt át. Vaud kantonjában nem ez a helyzet, mert a PSV (a Szoc. Párt helyi szervezete) hallgat a kisemberekre, a dolgozókra, munkanélküliekre és fiatalokra. De országos szinten tovább folyik a szavazatvesztés. A PPS-nek nincs világos nyelvezete. Szétszórt. A «zöld munkahelyek» kezdeményezéssel folytatjuk a kevéssé érthető üzenetek küldését. A PPS-nek egyszerűsíteni kellene stílusát, világos vonalat kellene kijelölnie, magyarázatokat kellene adnia: a dolgozók védelmét szolgáló párt vagyunk, a munkahelyek, a munkakörülmények, a bérek, a társadalombiztosítás, a közszolgáltatások védelmét képviseljük.
Sokan a PSS-en belül bizonyos «szociálliberalizmust» ajánlanak. A fogyasztóvédelemről beszélnek, az árak mérsékléséről, a versenyről … De az árak mérséklése a bérek csökkentését jelenti, a termelékenység növelését. A versenynek pedig mindig a dolgozók fizetik meg a következményeit.

Amit meg kell értenünk, hogy a választók az eredetit, nem pedig a másolatot választják. Semmire sem szolgál ökológiát hirdetnünk divatból, politikai kampányainkon a Zöldek fognak szavazatokat nyerni. Aki több liberalizmust akar, az sem ránk fog szavazni. Ugyanígy a PPS elkezdett a biztonságról beszélni, de az eredeti felvető – az UDC – biztosan jobban meg tudja győzni az embereket, mint mi. Nekünk a bérek, a társadalombiztosítás, a közszolgáltatások védelméről kell szólni. Nagyon egyszerűen megmagyarázhatjuk, hogy biztonság akkor lesz, ha mindnyájan méltón megélhetünk a munkánk gyümölcséből. A biztonság hiánya nyilvánvalóan összekapcsolódik a szociális lecsúszással. Ha a PPS programja ezeket a kérdéseket állítaná a középpontba, vissza tudnánk szerezni szavazóinkat és érdekelnénk a fiatalságot. De nem, mi továbbra is fenntartjuk érthetetlen és ellentmondásos szándékainkat, s folytatódik az évekkel ezelőtt megindult eróziós folyamat.

A PSS-nek mire kellene koncentrálni erőfeszítéseit?

Nyilvánvalóan a Posta ügyére. Senki nem értett semmit Béglé, a postai adminisztráció volt elnökének lemondásából. Elődje, Ulrich Gygi mindig a postaliberalizáció vonalán húzódott meg szervilesen, Béglé más irányt követett. Meg szerette volna tartani a falvakban a postahivatalt, elkerülni az elbocsátásokat, a Postabank segítségével finanszírozni a közszolgáltatási tevékenységet. Külföldön a Posta expanziója lett tűhegyre tűzve. Meg kell érteni, hogy az évtizedes liberális piacpolitika, a versenyben álló Posta helvét földön csak a multinacionális vállalkozásoknak való. Alapvetően ezért «mondott le» Béglé, aki szemben állt az adminisztrációs tanács liberalizáló–likvidáló szándékaival. A többi tanácstag lemondása az ellene folyt frondőrködés formája a média rendezésében, ti. mindenki már megújíthatatlan mandátuma végén járt. A Szövetségi Tanácsnak olyan postai vezér kell, aki képes lesz az általa szándékozott brutális liberalizációt véghezvinni, nem csoda, hogy Peter Hasler került kinevezésre.

Hogyan értékeled azt a tényt, hogy a Posta felett gyámkodó miniszter a PSS tagja?

Nyilvánvalóan ez gond. Moritz Leuenbergert nem a pártja vagy választói bízták meg a Posta tönkretételével. A parlamenti jobboldal választotta, s ez annál rosszabb, a Szövetségi Tanácsban való részvétel miatt a szavazatokat még inkább elveszítjük. Jobb volna elhagyni a Szövetségi Tanácsot. A mi szövetségi tanácsosaink nem számolnak be tevékenységükről és a párt részéről nincs is mandátumuk. Holott a kongreszus számára mérleget kéne vonniuk, annak azt meg kellene vitatni! Ezt be kellene vezetnünk. Nagyon sok elvtársunk reméli Moritz Leuenberger távozását, de úgy tűnik, harmadik megbízatását kapja szövetségi elnökként.
A Posta kérdésében a szakadék nyilvánvaló. A parlament előtt álló két törvénytervezet, melyekről most folyik a vita, rendkívül veszélyes. Leuenbergerék dolgozták ki. A parlamenti csoport relatíve egyetért: minden képviselő és állami tanácsos úgy véli, kategorikusan ellenezni kell ezeket a terveket.

Nagy vonalakban elmagyaráznád, miért harcoltok ezen tervek ellen?

Jól ismerem ezeket a projekteket, a parlamentben interpelláltam is. A jelentésemet nagyon rosszul fogadták, de az elvtársaim éppen ellenkezőleg, széles körben elsimerték. Meg kell mondani, a kérdés messze van attól, hogy eldőljön, az inkább jobboldali államtanácsban egy szavazattöbbséget kapott a törvénytervezet. A postatörvény (LPO) a postát résvénytársasággá kívánja alakítani. Láttuk jól, hogyan történt ez a Swisscomnál: az igazgatás dolgozói érdekeket sértő intézkedést hoz – pl. újabb elbocsátásokról –, a Szövetségi Tanács nem avatkozik be; érvelése nagyon egyszerű: csak részvényesek vagyunk, a társaság rendelkezik. A Posta likvidálására ez nyitott ajtót jelent, ti. a piac nem tud ugyanolyan szolgáltatást, munkakörülményeket nyújtani. Ugyanez történt a CFF-nél, versenyhelyzetet hoztak létre az CFF Cargo-val, ami a munkaintenzitás azonnali növekedéséhez, elbocsátásokhoz vezetett; ez vezetett a bellinzone-i sztrájkig.
• A személyzetet le fogják csökkenteni; a piacgazdasági szereplők köthetnek kollektív szerződéset, de nem kötelező nekik;
• a szolgáltatásra érvényes törvények a legkevésbé haladóak, gyakorlatilag semmilyen garanciát nem nyújtanak a dolgozóknak;
• a szövetségi garanciák és pénzügyi előnyök megszűnnek;
• a Postfinance szintén részvénytársasággá alakul (de a postabanki státuszt nem kapja meg), a bankok már kacsingatnak rá, hogy elnyeljék.
Számomra világos, ezt NEM. A frakciótagok is egyhangúlag egyetértenek, még a leginkább «szociálliberálisok» is felsorakoznak emellett.

Hogyan lehet szerinted visszahódítani a szocialisták elvesztett bástyáit?

Meg kell értenünk, hogy ami a lakosságot érdekli – végül is választóinkat – az a bérek, a munkahely védelme, a munkakörülmények, a postások fizetése, a postahivatalok létezése, stb. Ha a szocialista párt többségi Morges-ban (a leman-tó melletti város), az azért alakult így, mert mindig a közösségért harcoltunk, az igazságtalan adók ellen (szemétadó, stb.) és az állampolgárral folytatunk párbeszédet.
Csak ezen az úton lehet visszaszerezni a választók bizalmát és megakadályozni a liberalizációs politikát, védeni a munkahelyeket és a béreket. Ezért hiszem azt, hogy tömegesen alá kell írni a Posta-ügyben a petíciót. Találkozni kell a választókkal, megmutatni, hogy ők foglalkoztatnak bennünket. A kezdeményezés pedig jó nyomásgyakorló eszköz a képviselőkre.

Nem hiszed, hogy más lehetőség is van? Ha a PSS a szakszervezetekkel mozgósít arra, amit itt elmondtál, nem találna jobban visszhangra?

Bizonyosan ebben az irányban kell továbblépnünk.

Magyarország

Magyar munkásaktivisták hozzájárulása az algíri Nemzetközi Konferencia előkészítéséhez

Nyugati kampány a köztulajdonbavétel ellen

Elszabadult nemzetközi kampány indult Pécs város önkormányzatának határozata ellen, mely hatályon kívül helyezte a vízszolgáltatás privatizációját. A francia «Le Monde», az Európai Unió nemhivatalos lapja, február 20-i száma gyűlölködő cikket jelentett meg: „Magyarországon a jobboldal nacionalista érzelmeket szít”. Méltatlankodik, hogy Pécs városa merészelte «tulajdonától kíméletlenül megfosztani a Suez Environnement leányvállalatát és újraállamosította a lakossági vízszolgáltatást». Denunciálja azokat a magyarokat, akik meg merik erősíteni, hogy «a magyar víznek vissza kell térnie magyar tulajdonba», és főleg azokat, akik kritizálják a víz árának szakadatlan emelkedését. Semmi hála a nyugati megmentők segítsége iránt! – mivel mégiscsak: «Magyarország a csődöt 2008-ban a nemzetközi intézmények 20 milliórd eurós kölcsönének köszönhetően kerülte el (…) viszonzásul a szocialista kormány megszorításai ellenében», s annyi baj legyen, ha ennek következtében: «a munkanélküliség eléri a 11 %-ot és a GDP 6,2 %-kal csökkent»! A cikk folytatja: ”A pécsi ügy meglehetősen nyugtalanító, mivel ezt kibővíti az ország két legrentábilisabb magánrádiója, a Sláger és a Danubius „újraállamosítási” ügye, mely során külföldi befektetőit kíméletlenül félreállították” – indokolja.
2009. nov. 18-án 9 budapesti nagykövetség, Németország, Belgium, Franciaország, Norvégia, Hollandia, az Egyesült Királyság, Svájc, oldalukon az USA-val és Japánnal kifejezték aggodalmukat ezen gyakorlat felett, mely előidézheti – húzzák alá az aláírók – a tőke menekülését, melyre pedig Magyarországnak szüksége van. Tehát 9 nagykövetség tiltakozik az ellen, hogy Magyarország “újraállamosítja” a rádiókat, rendelkezni akar természeti kincsei és földje felett.

Görögországban az EU döntött az ország csődbe jutásáról, hogy gyámság alá helyezzék, diktálván a “szocialista” kormánynak a dolgozók elleni harc fokozását (az állami alkalmazottak fizetésének 10–20 % -os csökkentését, a tisztviselők számának zárolását, a költségvetésben a közkiadások leszállitását.)
S Magyarországon az amerikai követ akarja megtiltani a népi tulajdon újraállamosítását!
Milyen jogon veszik gyámság alá a nagytőkés intézmények Európa és a világ népeit? S mindezt az úgynevezett «szocialista» kormány egyetértésével?
Visszautasítani ezt a gyámságot egyáltalán nem nevezhető nacionalizmusnak, sovinizmusnak. Éppen ellenkezőleg, ez a
feltétele annak, hogy létrejöjjön a balkáni és dunamenti régió dolgozóinak egysége, Európa és az egész világ egysége.

A “Le Monde” írja: “Ilyen intézkedések csak akadályozhatják a magyar piacon domináns szerepet játszó francia cégeket, a Suezt és a Veoliát”. De kit kell megmenteni: a dolgozókat, vagy a multikat?
A Munkás Hírlap állítja: a dolgozókat! S ha szükséges, érvényteleníteni kell a privatizációt, újból köztulajdonba kell venni, nacionalizálni!

A cikk magyarra fordítva és megjegyzésekkel ellátva megjelent egy internetes honlapon. A reagálás nem maradt el:

„Amikor az egészségügy privatizációja ellen a Fidesz kezdeményezett indirekt kérdésekkel népszavazást, akkor is mellé álltam. Most, hogy Páva polgármester visszavette önkormányzati kezelésbe Pécs vízellátását – ezt is támogatom. Én értékekben gondolkodom. Aki baloldali értékeket jelenít meg, azzal én egyetértek. Egyébként esze ágában sincs a tőkének Magyarországot megmenteni, amelyik pedig menekül, az azért teszi, mert nem folytathatja minden mértéken felül a haszonszerzést... Azt üzenjük a lopott pénzzel sáfárkodó "befektetőknek": menjenek az ördögbe, ha nem tetszenek a magyar viszonyok. .. A két rádióadó közül az egyik amerikai, a másik talán francia érdekeltség volt… Tőlem be is tilthatnák azokat. Ízlésromboló, a kultúrmocsok közvetítői a kereskedelmi tv-kel együtt. Viszont, ha itt is sikerült szétverni átmentileg egy monopóliumot, akkor ez is helyes volt. Megértem, hogy aggódnak bizonyos körök a felsorolt európai államokban.”

A második: «Az euró okán aggódunk. Remélem, nem sikerül bevezetni azokban az országokban, ahol eddig még nincs. Világosan kimutatták, hogy tragédia lenne Magyarországra nézve…»

Harmadik: «Budapest közszolgáltató műveit sem kellett volna elkótyavetyélni. Szinte ajándékba kapták a szép idegenek a teljes infrastruktúrát, semmit nem építettek hozzá, de a közüzemi számlákat felverték a csillagos égig.»

Egy szakszervezeti felelős: «Azt mondják, hogy a jobboldal nacionalista, de látjuk, hogy a pécsi polgármester döntése a lakosság akarata, az embereknek pedig elege van a víz árának emelkedéséből és abból, hogy az ország gondnokság alá került a válság ürügyén, amiben semmi szerepe nem volt.» …«Ez nem csak Pécsett van; sok más helyhatóság is visszaveszi tulajdonába a víz üzemeltetését az árak mérsékeléséért. Ezt a példát követni kell és nem csak a víz ügyében… Ugyancsak Pécs az a város, ahol 2007 tavaszán a szavazóképesek 35%-nak részvételével helyi szavazáson 92 %-nyi mondott nemet a NATO radarjának felállítására. A helyhatóság, számos tüntetéssel megerősített lakossági akaratból természetvédelmi körzetnek nyilvánította a helyet és eltorlaszolta az utakat...”

Ezeknek a dolgozóknak, aktivistáknak igazuk van.

Moldávia fövárosában Kisinyovban (ex SZU) február 23.-án a Glodeni Zahar és a Moldenkarton 100 munkása tüntetett a kormány székhelye előtt, jelszavuk; «Bérünket akarjuk!» és «Újraállamosítani üzemeinket!»
Pécstől Kisinyovon keresztül, Athénig előtérbe került az európai és a világ dolgozóinak egysége, erre alapozva állitjuk; „Nemet mondunk az EU diktátumának, az IMF-nek, a NATO-nak, és az összes multinacionális cégnek. Igent mondunk a vállalatok és a privatizált közszolgáltatás közösségi tulajdonba vételére!”

Franciaország

A Represszió Elleni Nemzetközi Bizottság (a szakszervezeti és politikai jogok védelmében) – Cicr – hozzászólása a világkonferenciához


Közösségi jogok, kollektív és egyéni szabadságjogok elválaszthatatlanok


A Represszió Elleni Nemzetközi Bizottság (a szakszervezeti és politikai jogok védelmében) 1976-ban alakult politikai, szakszervezeti és emberjogi aktivisták, felelősök részvételével és néhány évvel ezelőtti haláláig Yves Dechezelles (ügyvéd) vezette.

Yves, a kollektív és egyéni jogok fáradhatatlan védője 1947-ben vette pártfogásába a madagaszkári felkelőket, akiket a francia kormány véres és tömeges megtorlása érte. Minden küzdelemben részt vett, nevezetesen az algériai nép mellett, és ügyvédként védte a gyarmati megtorlás áldozatául esett algériai aktivistákat. A 90-es évek elején Yves Dechezelles elnökölte a nagyfontosságú meetingeket Párizsban a bebörtönzött algériai, tunéziai militánsok mellett, síkraszált az iraki háború ellen és a palesztin nép jogaiért. Ugyanebben az időben résztvett Barcelonában a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése megalakításában. A legkisebb túlzás nélkül mondhatjuk, hogy 60 évig – melyből 30 évet töltött bizottságunk élén – résztvett minden nagy munkás- és demokratikus csatában, mégpedig az első sorokban.
Ennek kontinuitásában, a népek és különösen az algériai nép mellett, mely kontinuitás nem csak szimbolikus, a CICR akciói fonalán hozzájárulva annak előkészítéséhez, jelen lesz a nyílt világkonferencián.

Amikor 30 éve aranyszabályként definiáltuk irányultságunkat, az államérdekek elutasítását, nem tudtuk még elképzelni sem a nemzetközi intézmények, az IMF, a Világbank, az Európai Unió, stb. teljes dimenzióját és az a helyet sem, amit azóta elfoglaltak. Intézmények, melyek a népek valódi hóhérainak bizonyultak.

Ha például az ILO (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) szabadságjogok bizottságának legutóbbi fontos jelentését idézzük, megállapíthatjuk, hogy egyetlen földrész sem mentes – persze különböző formákban – a szakszervezetellenes megtorlásoktól – csakúgy, mint a különböző erősségű szabadságjogok megsértésétől.

Dolgozók százmillióit érintik a felszínre került ügyek is, melyek valójában csak egészen kis részét képezik a szakszervezetellenes törvénytelenségeknek!

Az esetek többségében:
• szakszervezeti felelősöket, bérből élőket bocsátanak el sztrájkmozgalomban, tiltakozáson való részvételért;
• a szakszervezetek belső ügyeibe beleavatkozik a munkáltató;
• a választások eredményét nem ismerik el;
• a kollektív tárgyalások intézménye hiányzik;
• a munkatörvénykönyv rendelkezéseinek alkalmazását elutasítják;
• nem ismerik el a szakszervezeteket, számtalan akadályt állítanak eléjük;
• a szakszervezetet diszkriminálják;
• az aláírt egyezményeket és konvenciókat nem tartják be;
• a kormányzat beavatkozik a szakszervezek működésébe;
• erőszakos cselekmények, fenyegetések.

Ez a felsorolás nem tartalmaz minden megtorlást, ti. közülük nagyszámú nem is kerül az ILO elé. Nem kerül a statisztikákba pl. a szakszervezeti vezető vagy aktivista elrablása, nyomásgyakorlás rájuk vagy családtagjaikra, gyilkosságok, a boszorkánykonyhák mindenféle természetű fenyegető lépései, melyek általában teljes büntetlenséget élveznek.
Így az ILO-konvenciók, az egyéni és kollektív szabadságjogok megsértésének csak kisebb része kerül nyilvánosságra.

Vegyük egy, a 2009-es ILO-jelentésben nem idézett ország példáját. Kínában tavaly 280 ezer munkaügyi konfliktust vettek számba – itt az államtól független szakszervezeteket nem ismerik el. Vajon hány szakszervezeti felelőst bocsátottak el, hány dolgozót vertek meg, üldöztek el, hányan tűntek el nyomtalanul, hányan vannak börtönben?
S ami kérdést a kínai példa nyomán feltettünk, az egész világra érvényes!
Aztán vannak ezek a demokratikus országok (mivel kormányuk nem vezetett be diktatúrát, vagy fél-diktatúrát)… ahol a szakszervezetek minden módon való üldözése állandóan fokozódik.
Guadeloupe-ban pl. az UGTG volt főtitkárát demokratikus francia bíróság ítélte 3 hónap börtönre. Évtizedek óta nem volt rá precedens.

Szintén az EU egyik országában az «állam biztonsága» nevében ítélték el a hivatásukat gyakorló bányászszakszervezeti vezetőket. A Nemzetközi Egyetértés és a CICR szervezte kampánynak köszönhetően négyen kiszabadultak. Ionel Ciontu barátunknak már csak emlékét őrizhetjük, meghalt a romániai börtönben.

A közösségi jogok és vívmányok védelme elválaszthatatlanok az emberi szabadságjogoktól.

Bizonyos, hogy a helyzet változó egyik kontinensről a másikra, de még egy földrészen belül is; függ a helyi szituációtól, az erőviszonyoktól. Ez azonban nem akadályozhat bennünket, hogy ezen «hadműveletek» nemzetközi szintű következtetését levonjuk. A fő cél mindig ugyanaz: a népi és munkásellenállás megtörése, annak megfosztása a harc, a szakszervezet eszközétől.

Nem tehetjük meg, hogy ne térjünk ki ebben az írásban arra, fel kell hívni a figyelmet a „terrorizmus elleni harc” következményeire. Az amerikai adminisztráció a szept. 11-i támadás után intézkedéseket tett, s ennek ürügyén a különféle országokban meghonosodott szabadságjogokat támadja.
Az USA-ban, a «Patriot Act 1 et 2» lehetővé teszi a tömeges letartóztatásokat — hogy ne is beszéljünk Guantanamoról, ahová speciális amerikai katonai egységek repülőkkel szállítják – Európa fölött – a névtelen foglyokat.

Összefogalalóul meg akarjuk erősíteni, hogy – jobban mint valaha – a közösségi jogok, a szakszervezeti szabadságjogok és garanciák, az egyén jogaitól elválaszthatatlanul hozzákapcsolódnak a háború és a kizsákmányolás elleni küzdelemhez. Hisszük, hogy a nemzetközi szolidaritásnak ma akut jelleggel fontos feladatai vannak. Azt gondoljuk, hogy az algíri tanácskozás munkája és kezdeményezései ennek a célnak meg fognak felelni..

Gérard Bauvert,
a Cicr titkára, 2010.febr.

A Fiatal Forradalmárok Szövetsége (AJR) üzenete


Egységbe a francia és NATO-csapatok azonnali kivonása érdekében Afganisztánból!

A múlt év októberében 50 fiatal amerikai felhívást intézett, hogy 2010. márc. 20-án, az iraki invázió 7. évfordulóján nemzetközi napot tartsunk a háború és kizsákmányolás ellen, a megszálló csapatok kivonásaáért a világ minden részén.
Dec. 5-én került sor az első mozgósításra. Algírban az OJR (algériai forradalmi fiatalok szervezete) kongresszusa tett felhívást a márc. 20-i tömeges megmozdulás érdekében.

Ma, miután Obama újabb 30 000 katonát küldött, a francia kormány «instruktorokat» küld Afganisztánba.

Semmi közünk az afganisztáni háborúhoz!

Az Afganisztánt megszállva tartó imperialista hatalmak vezetői azt mondják, a demokráciát akarják bevezetni itt. Milyen demokráciát, ha a korrupt Karzai-kormány csalással került hatalomra? Milyen alapon segítik 140 millió dollárral?
Azt mondják, «stabilizálni» akarják az országot, de csak a rendőrséget és a hadsereget akarják megreformálni – s az afgán népnek nem erre van szüksége!
Azt állítják, hogy újjá akarják építeni az országot, de az amerikai invázió óta Afganisztán lett a világ legnagyobb heroin-importatőre, a világ felhasználásának több mint 90 %-át termeli!
Azt mondják, a tálibokat akarják megsemmisíteni, de mindnyájan úgy döntöttek, Obamát és Sarkozyt is beleértve a londoni konferencián, hogy tárgyalni fognak a tálibokkal egy nemzeti egységkormány felállítása érdekében: a tálibokat vissza akarják emelni a hatalomba!
Azt mondják, segítik az afgánokat, holott Franciaországból kiutasítják őket és visszaküldik a vágóhídra! Csak októberben hármat!
Azt mondják, békét akarnak, de már 8 éve háborúznak! Minden nap újabb bombatámadások, halál és rombolás!

Hány halott kell még erre a háborúra?
És mi?
Egy amerikai katona 1 millió dollárba kerül évente. A francia büdzsé az afgán háborúra 2009-ben 330 millió eurót költött, 40 %-kal többet, mint az előző évben. Mennyi lesz 2010-ben?
Ezzel a pénzzel vissza tudnánk állítani a mesterképzés miatt megszüntetett tanári állásokat, a költségvetési megnyirbálásokat pótolni lehetne, a felszámolt tisztviselői állásokat fenntartani, bezárt gimnáziumainkat kinyitni!

A háborúra szánt pénzeken mi valódi diplomát szeretnénk, valódi munkát, valódi jövőt!

Az afgán nép túléléséért és jövőnkért:
Egységbe a francia és az összes megszálló csapat kivonásáért Afganisztánból!
Jogot az afgán népnek saját sorsa eldöntésére!

Háborúellenes gyűlés a csapatok kivonásáért!
Egy eurót se a háborúra, pénzt az oktatásra!

Márc. 20. PLACE HÉRRIOT (a Nemzetgyűlés előtt) 14H


Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com


Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse