Az Európai Balpárt, a tőkés rendszer «szociális sánca»

Az EB tagjai szocialista, kommunista, «vörös-zöld» és más «demokratikus» pártok. Magát «mélységesen antikapitalistának» tartja, más Európát akar és az Európai Uniónak más tartalmat akar adni, «szociális modellt» mint a globalizált kapitalista világ alternatíváját.

Ma az „antikapitalista”, a regularizációs vagy a kapitalista berendezkedés vitája azt célozza, hogy megakadályozza az egyetlen érdemleges kérdést, a proletariátus hatalmának megragadását. Különböző, de a mélyükön ugyanazon forma alatt egyesek felvetése az „ökológia”, a „tartós fejlődés” mint a „kapitalizmus elleni” harc központi feladatáról az ellentétes érdekű társadalmi osztályok létezését vitatja. Számukra a liberális és finánctőke által fenyegetett Föld „megmentése” azt jelenti, hogy a „fejlődés más útját” választják. Kapitalizmus-kritikájuk bármennyire is radikális (gyakran megfelelően leírt), mégiscsak arról van szó, hogy ellenállnak a politikai hatalom proletariátus általi megszerzésének, annak, ami megmenti az emberiséget, amely egyedül képes más társadalmi rendszert létrehozni. Ez a kritika a szociáldemokrácia álláspontja, s azon pártoké, melyek a nemzetközi sztálinista apparátus válságának leszármazottjai és a reakciós centrizmus összes variációjáé, melyek sajátos formáik alatt («szociális piacgazdaság», «önigazgatás», «alterglobalizmus», «antikapitalizmus» mindnyájan igényt tartanak a «liberális» és «finánctőkés» kapitalizmus elleni harcra, de alapjában véve mindnyájan a termelési eszközök magántulajdonán alapuló rendszert védik. Példa rá, hogy az EB némely tagja maga is aktívan privatizál. Az apparátusok együttesének akciója ma az osztályjelleget alkotó szervezetek, pártjaik, szakszervezeteik, vívmányaik lerombolásának offenzívájára koncentrálódik. A tőke nemzetközi intézményeinek, közöttük az Euroópai Uniónak nem lehet „más tartalmat” adni, csak elsöpörni. A kapitalista, tehát kizsákmányoláson alapuló „szociális modell” nem létezik.

Az ellenforradalmi apparátusok által dominált munkás-burzsoá pártok létezése materializálódott egyébként más társadalmi osztályokhoz kapcsolódó pártok létezésében is; el kell tüntetni a társadalmi osztályokat, tehát az osztályharcot is, likvidálni kell még a „parlamenti” munkás-burzsoá pártok létezését is – ez azt a próbálkozást jelenti, hogy a munkásosztálynak a hatalom megragadása gondolatát is tiltani kell (mivel a forradalmi folyamat a munkás-burzsoá pártok választási győzelméhez is vezethet). A kérdés már nem a hatalom kérdése, hanem a „jó kormányzat” kezelése.

A jelenlegi helyzetben a szociáldemokrata reformistáknak, a pszeudo- és kriptomarxistaknak nincs helyük. A szociáldemokrácia világszintű válságának ez az egyik mélységes oka. Ez történt látványosan Németországban, ahol az SPD szenvedett el történelmi vereséget, vezetőinek a koalíciós kormány munkásellenes politikájának totális támogatása konzekvenciájaként (vagy Magyarországon az MSZP). Hogy a világkapitalizmus támogatója szerepét játszhassa, csak pszeudo-tőkés berendezkedés területén cselekedhet a jó kormányzat, a liberalizmus és politikai ökológia elleni harc kérdésein keresztül. A szociáldemokrácia más apparátusok támaszával meghatározó szerepet játszik a szakszervezetek imperialista szervezetekbe integrálódási folyamatában. Ez sokkot provokált egyrészről az apparátuson belül, másrészről ezen pártok munkásbázisa, aktivistái és káderei között.
Az emberiség krízise elmélyül és kibővül a termelési eszközök magántulajdonán alapuló rendszer fenntartásának ténye alapján, a munkásmozgalom vezető apparátusainak ellenforradalmi politikájának következtében.

Az emberiség eme válsága kifejeződik a népek, nemzetek, munkásosztályok soha nem látott destrukciójának offenzívájában, testet öltve olyan helyzetben, melyben megjelenik a barbárság.

A tőkés rendszer válsága a világ munkás-, paraszttömegeit, a fiatalságot szegénységbe, nyomorba, háborúba és barbárságba taszítja. Ez a realitás különböző formákban mutatkozik meg az összes országban és földrészen. Ez a helyzet képezi a munkásosztályok, a népek ellenállásának gyökerét, ez a helyzet tükröződik minden országban, minden kontinensen a tömeges megmozdulásokban és vezet bizonyos esetekben forradalom előtti helyzethez. A tőkés rendszer csak az apparátusok által biztosított «szociális sáncnak» (Lenin) köszönhetően tartja fenn magát.
„Az imperialista tőke csak akkor tolerálhatja a reformista bürokráciát, ha ez utóbbi közvetlenül kicsi, de aktív részvényesként működik közre az imperialista megvalósításokban országos szinten és a világ arénájában. A szociálreformizmusnak át kell alakulnia szociálimperializmussá.» (Trockij) Ez az, ami annyira illik a munkásmozgalom diszlokációs folyamatában túlsúlyos helyet elfoglaló, sztálinista kezekben tartott szakszervezetekre, a mindenféle rózsaszínt felöltő pártokra, magának az Európai Balpártnak a tagjaira is...