Gyurcsányizmus

Gyurcsányizmus II.

A baloldal polgárosításának megkésett és ostoba ideológiai kísérlete Gyurcsány Ferencnek, a bukott miniszterelnöknek és pártelnöknek a magyar baloldalhoz címzett legújabb röpirata, amely sokféle portálon olvasható, a baloldal mint szellemi-ideológiai jelenség neoliberalizálásának egyik „legújabb”, intellektuálisan rendkívül alacsony szintű kísérlete még Magyarországon is. A kapitalizmus, a polgári társadalom szellemtelen apológiája. Mint intellektuális kísérlet természetesen szóra sem érdemes. Társadalmi veszélyessége abban áll, hogy sok embert megtéveszthet a baloldal mineműségét illetően. A dokumentum politikai funkciója világos és egyértelmű. Azért íródott, hogy az MSZP romjain osztozkodó csoportosulások leginkább jobboldali, liberális elemeinek ideológiai alátámasztást nyújtson abban a törekvésükben, hogy az MSZP-t anyagi és infrastrukturális értelemben kisajátítsák. Azért érdemes vele röviden foglalkozni, mert odáig züllik erkölcsileg, hogy magyar jobboldal antikommunista előítéleteit eleveníti fel. Végső célja, hogy a baloldal fogalmát, politikai és szellemi tartalmát, történelmi értelmét, kapitalizmus-kritikáját meghamisítsa, egy polgári centrumpárt ideológiájává tegye. Felvizezve ugyan, de átveszi a liberalizmus antikommunista és antiszocialista lényegének egy nagyon szektás kivonatát, amely még a jobboldali szociáldemokrata hagyománytól is nagyon messzire visz. Elképzeléseinek legabszurdabb vonulatát az alábbiakban foglalta össze röpiratának 16. téziseként: „16. A baloldal az emberi szabadság, az egyenlőség, a méltóság pártján áll. Ezért küzd az antiszemitizmussal, a rasszizmussal, a cigányellenességgel. Őszintén és tisztességgel képviseljük mindezt. A jobboldal ezekben az ügyekben szemforgató politikát képvisel, rájátszik az előítéletekre, esetenként szítja is azokat. De most nem róluk kívánok szólni. A baloldal antifasiszta. Antifasiszta, mert a fasizmus kegyetlen, embertelen, mert tagadja az emberi méltóság szentségét, mert milliókat gyilkolt meg és taszított sírba. De van itt egy bökkenő. Aki védi az emberi méltóságot, annak nem csak antifasisztának, hanem antikommunistának is kell lennie. Márpedig a mai magyar baloldal egy része indokolatlan megértést tanúsít a kommunizmus iránt. Itt nem arról van szó, hogy a kádári szocializmus ne teremtett volna milliók számára valódi esélyt, hogy kitörjenek a feudális alattvalói lét történelmi, személyes útvesztőjéből. Nem erről van szó, hiszen ez kétségen kívül igaz. De igaz az is, hogy a kommunizmus politikai jogfosztottságot, mi több, egyes történelmi helyzetekben és időszakokban embertelen gyilkos diktatúrát is hozott. Aki a szabadság előfeltétel nélküli pártján áll – és én szeretném hinni, hogy mi is ekként tekintünk magunkra -, az nem mentheti a kommunizmust. Szóval nincs hiteles antifasizmus mentséget nem kereső egyértelmű antikommunizmus nélkül. Ez ma nehéz leckének tűnik az MSZP egy része számára. De demokratáknak nincs választásuk, ők antifasiszták és antikommunisták. A kétértelmű szerecsenmosdatást pedig meg kell hagyni az antikommunista de fasizmus relativizáló jobboldalnak. Én legalább is ezt gondolom.” Ahány mondat annyi szamárság, elméleti képtelenség és politikai zagyvaság. A liberális értelmiség kegyeit kereső, az alulról, munkás és kommunista közegből felkapaszkodó KISZ-funkcionárius újgazdag, a privatizáció emlőin felnövekedett ember szellemi mélyrepülése, a politikai sznobizmus „klasszikus” megnyilatkozása. 1.Gyurcsány egyszerűen nem tudja, hogy sem a szabadságnak, sem az egyenlőségnek szinte semmi értelme nincsen, ha azt nem terjesztik ki a gazdasági viszonyokra, ha nem magából a gazdaságból vezetik le szabadságot és az egyenlőséget. Különben az egyenlőség követelése szemfényvesztés és becsapás, olyan kispolgári moralizálás, amellyel azokat az embereket nyugtatgatják, akik felismerik a modern polgári társadalom rémes fejleményeit, de megnyugtatják a lelkiismeretüket azzal, hogy lehetne még rosszabb is: a fasizmus. 2.Gyurcsány keresve az antifasizmus értelmét, egyáltalán nem érti sem a fasizmus, sem a kommunizmus lényegét. Összekever hetet-havat. Egyáltalán nem érti, hogy a fasizmus nem egyszerűen tömeggyilkos és rasszista rendszer, hiszen ezen az alapon a modern kapitalista társadalom öt évszázadának ezer bűnét magában foglaló gyarmatosító politikáját és rablóháborúit is elutasíthatná, amit természetesen nem tesz meg, hiszen az iraki tömegmészárlást példának okáért maga is aktívan támogatta. Mindnnek az az oka, hogy Gyurcsány a kapitalizmus valóságával szemben feltételez egy igazságos, egy jó kapitalizmust, amely az olyan jó tőkésosztály ellenőrzése alatt áll, amelynek természetesen ő a legmegfelelőbb képviselője. Nem érti vagy nem akarja érteni, hogy a fasizmus (persze konkrétan a nácizmusra gondol!) maga is a kapitalizmus meghatározott történelmi formájának terméke, a tőkés magántulajdon rendszerének megmentője, védelmezője. A kapitalizmus fasiszta (náci) menedzselésének, mint párt és mozgalom finanszírozásának szükségessége bizonyos tőkés körökben mindig akkor bukkan föl, amikor válságperiódusokban a profit kisajtolása a dolgozókból nem lehetséges vagy csak nagyon korlátozottan lehetséges. Ennek tisztázása helyett Gyurcsány valamely okból a kommunista antifasizmus hitelességét igyekszik aláásni éppen a nagy honvédő háború 65. évfordulójának periódusában. Gyurcsány – szinte hihetetlen cinizmussal és alávaló erkölcsi nagyképűsködéssel – úgy vélekedik, hogy antifasisztának egyúttal antikommunistának is kell lennie. Erről Gyurcsány elfelejtette értesíteni azokat a kommunista vöröskatonákat, akik valójában szétzúzták a náci hadigépezetet és megmentették Európát, a Gyurcsánynak makulátlan polgári demokráciát a barna pestistől. Ismer-e a magyar történelem baloldali politikus esetében ennél mélyebb politikai-erkölcsi zuhanást? Gyurcsány a kommunizmus fogalmát is éppen ilyen mértékben hamisítja meg. A „Kádár-rendszer részben jó volt, de a kommunizmus rossz”. A szégyentelen intellektuális mélyrepülés ismét a legrosszabb hamisításig jut. Nem tesz különbséget kommunizmus, szocializmus, államszocializmus, sztálinizmus, személyi diktatúra és tekintélyi kormányzás között, Marx és Sztálin között, mindent összeboronál a „kommunizimus” fogalma alatt, mint egy agymosott felvételiző diák valamelyik harmadrendű magyar egyetemen. A baloldal ilyen felületes, polgári jellegű felülvizsgálta bárhol Európában különb intellektuális héttérrel rendelkezett, noha Gyurcsány példaképe, Tony Blair már aktív katolikus lett, amely fordulat a hatalom akarása jegyében még lehetséges alternatív Gyurcsány előtt, azzal valóban kiteljesedne a gyurcsányizmus mint a politikai renegátság legújabbkori történelmi változata.