NOSZF győzelmének 93. évfordulójára

MIT ÜZEN A NAGY OKTÓBER

A kizsákmányolók és elnyomók, a munkásmozgalom régi, és új opportunistái immár évszázadok,és évtizedek óta üldözik, valamint kiforgatják Marx, Engels, Lenin tanításait. De ezek a tanítások élnek, és élni fognak! Hiába mért átmeneti vereséget, a szocializmust célzó átmenti rendszer egy részére a kapitalizmus, hiába formálnak új szent szövetségeket a nemzetközi monopóliumok, és finánctőkés világszervezetek, hiába törlik el a mai bonapartisták november 7. - e ünnepét, s akarják eltávolítani a moszkvai Vörös térről Lenint, eltüntetni a szovjet, és a nemzetközi kommunista mozgalom hőseinek emlékét a Kreml elől és falaiból, a Nagy Október szelleme él, és élni fog.

Él a népek békevágya, amit a győztes szovjethatalom legelső dekrétumába foglalt; él a világ földművelőinek milliárdjaiban a földéhség, a fizikai és szellemi bérmunkásokban a felszabadulás forró óhaja, az elnyomott népekben az emancipációs törekvés. Él az ázsiai népek reménységének jelképeként a világ területének és lakosságának egyötödét – egy hatodát kitevő, szocializmus irányába tartó, és szédületes gyorsasággal fejlődő Kína, az amerikai népek számára példát mutató Kuba, az eltökélten imperialista- ellenes Venezuela. Él, és ellenállhatatlanul szélesedik a világ népeinek mozgalma a háborús agresszió befejezéséért, a békéért, a szociális jogokért, az ökológiai válság megszüntetéséért.

Földünk új, elhúzódó világgazdasági válsággal küzd a kapitalizmus miatt.
Nő a munkanélküliség, fokozódik a kizsákmányolás. Soha nem látott új népvándorlás, migráció bontakozik ki, amelynek következményeit sok Nyugat-európai, és más ország nem képes kellő demokratizmussal kezelni. A viharosan fejlődő tudományos-technikai forradalom már ma megoldhatná az emberiség minden gondját, ha békés alkalmazását nem gáncsolnák a tőke urai. Színre lépett az újfasizmus és neonácizmus, hogy eltiporja a felszabadulási törekvéseket szerte a világon. Új nacionalista torzsalkodások mérgezik a légkört Európában is. Különösen Kelet- Európá -ban akarnak új hadállásokat kiépíteni, arra a mintára, ahogyan Grúziában, és Ukrajnában tették korábban. Un „narancsos forradalmakat” robbantanak ki, és inváziókat indítanak, hogy útját állják a középkeleti, ázsiai, afrikai népek ébredésének.

Most, a világgazdasági, és egyre mélyülő társadalmi válság közepette, a baloldali erőknek az összefogás újjászervezésén kell fáradozniuk, egy valóban baloldali bérmunkásszövetség sikeréért. Ezen munkálkodni a szilárdabb marxista- leninista elvi eszmei alapokon álló, önállóságukat féltve őrző, de tapasztalt népfrontos politikát folytató portugál, görög és más kommunista és munkáspártok is. Dél-Amerika nem egy országának kommunista pártjai szintén ezen az úton tudnak előbbre törni: nem zárkóznak szektásságba, de nem is adják fel önállóságukat, távlati céljaikat. A kommunista és munkáspártok túlnyomó többsége korábbi közös nyilatkozatokban, és világtalálkozók záródokumentumaiban is deklarálta: a fő veszély jelenleg az imperialista neokolonializmus, a radikális jobboldal, a fasizmussal terhes előretörése. Ennek megakadályozása végett a helyi sajátosságokat gondosan elemző, széles szövetségi politikára ösztönzik a testvérpártokat, ide értve az antifasiszta összefogás kérdését is. Ez a politika korunk marxista-leninista stratégiai-taktikai realitása!

Magyarország 1917 után szinte elsőként próbálta követni az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlása után az oroszországi szocialista forradalom példáját. A bolsevikokat követve, az 1918 novemberében megalakult magyarországi kommunista párt szintén népi összefogás révén, a baloldali szociáldemokratákkal, a szakszervezetekben tömörülő munkásokkal, és a szegényparasztokkal szövetségre lépve tudta megtenni első lépéseit a szocialista rendszer kiépítése felé.

A Magyarországi Tanácsköztársaság az országra támadó burzsoá hadseregekkel szemben honvédő háborút folytatott, nem úgy, mint az ellenforradalmi Horthy-kormányzatok, amelyek az antant erők segítségével kerültek uralomra. Aki ismeri a magyar történelmet, tisztában van vele, hogy Horthyék fogadták el az igazságtalan trianoni békediktátumot, a magyar kommunisták és haladó erők pedig következetesen harcoltak ellene, az országon belül és kívül egyaránt. Magyarország népei, soraikban a kommunistákkal és haladó demokratikus testvéreikkel, hosszú időn keresztül keservesen megszenvedtek a kapitalista restaurációért, a fasiszta erőkkel való cimborálásért, a Hitlerrel kötött, világháborúba torkolló szövetségért.

A háború utáni szocialista célzatú építés során megtapasztalhattuk, milyen nagyszerű eredményeket hoz a tömegek jólétéért folytatott szocialista politika; emellett azonban azt is, hogy mennyire súlyos következményekkel járnak mind a szocialista demokratizmust sértő dogmatikus szektás kilengések, mind pedig a jobboldali revizionista megalkuvások. A marxizmus-leninizmustól való kétirányú eltérés megingatja, és aláássa a népi rendszer tömegbázisát, akarva-akaratlanul a régi és új urak, a nemzetközi reakció kezére játszik. Ezek az elhajlások ma is mérhetetlen kárt okoznak a munkás, és kommunista mozgalomnak.

Az elmúlt két évtized újra megmutatta, mit jelent a néptömegek számára a rekapitalizálás: elszegényedés, az ország társadalmi szétszakadását, újabb politikai, és társadalmi deficiteket, sodródást a nemzetközi reakció oldalán.

A becsületes dolgozó tömegek, az igaz hazafiak egészen mást akarnak, és előbb-utóbb meg kell érteniük, hogy kapitalista alapon nem sikerülhet az ország igazi talpra állítása, a válság tartós felszámolása, újfent százezreket taszít a szegénységbe, a nyomorba a burzsoázia, és politikai képviselete. Egy politikai pártnak, és egy rendszernek az igazmondása nem abból áll, hogy mit állít magáról, hanem abból, hogy valójában mely osztályok, mely rétegek érdekeit képviseli. Idejében feltárja a hibákat, s azok kijavítására hatékony lépéseket tesz.

Ugyanakkor bebizonyosodott, hogy a sikeres baloldali előbbre haladás hiányának egyik legfőbb oka: a haladó demokratikus erők összefogásának gyengesége, elsősorban pedig a marxista erők korszerű megújulásának elmaradása. Nem lehet sikeres az olyan munkáspárt, melynek vezetése elszakad saját tömegbázisától, a munkásoktól, alkalmazottaktól, haladó értelmiségiektől, a kisemberektől, s nem tanul sem a saját hibáiból, sem a nemzetközi tapasztalatokból.

Csak bukáshoz vezethet, ha lépten-nyomon súlyosan megsértik a munkásmozgalom belső demokratizmusát, félreismerik a hazai és nemzetközi erőviszonyokat, semmibe veszik a reális körülményekhez alkalmazkodó szövetségi politikát. Félrevisznek az olyan antimarxista- antileninista nézetek, mint: “egyedül is erősek vagyunk”, “nincs kisebbik rossz polgári körülmények között”, vagy az a politikai vakságra valló rögeszme, hogy nincs se hazailag, se nemzetközileg “jobboldali radikális, neofasiszta veszély”,vagy elvtelen kompromisszumos politkát folytatnak egyes pártvezetők végsősoron a burzsoázia javára. Olyan időkben mondják mindezt, amikor lényegében üldözik a baloldalt, továbbra is világuralomra tör az USA, pusztító háborúkat készítenek elő, robbantanak ki a transznacionálisok, növekszik kíméletlen elnyomás az elmaradottabb országokban, de a centrumokban is.

Mit ér az eddig elfelejtett, s most becsapósan előrángatott, hamis frázisként kongó“kommunistaság”, amelyből csak éppen a leninizmus marad ki? Mit ér a “baloldali” demagógia a mai antikommunista hisztériakeltés ellen? Milyen jogon harsogják némelyek, hogy “a kommunisták mi vagyunk”, miközben megtagadják a bolsevik típusú párt szervezését. Nacionalista szólamokkal vizezik fel a párt irányvonalát, ellenforradalmárok előtt hajbókolnak, gátlástalanul közösködnek jobboldaliakkal. Önkényesen felrúgják a marxi-lenini szervezeti normákat, fittyet hánynak saját szervezeti szabályzatukra, és megengedhetetlen módon tesznek ellene, kiherélik, megrohasztják a saját pártjukat.
Ez az eklekticizmus, ez a jobbra-balra rögtönzött kapkodás, már eddig is súlyos károkat okozott. A vita, amely ma a munkásmozgalom baloldalán folyik, nem egyszerűsíthető személyek vetélkedésére.
Mélyen elvi, és gyakorlati gyökerű problémáról van szó: arról, hogy visszatér-e a mai munkásmozgalom baloldali szárnya a marxi-lenini útra, képes-e korszerű marxista-kommunista párttá szerveződni, megtalálja-e az utat a dolgozó tömegekhez, felismeri-e a polgári demokrácia keretei között a baloldali-népi összefogás lehetséges módjait, vagy egyhelyben topog, sorvad, felmorzsolódik, a történelem süllyesztőjébe kerül? Vannak Magyarországon is kommunisták, akik nem feledkeznek el a Nagy Október tanulságairól, a marxizmus-leninizmus hagyományairól, nem térnek el elveitől. Elszánták magukat, hogy átgondoltabb, tudományos alapokon nyugvó politikával kihúzzák a magyar baloldali munkásmozgalmat a jelenlegi gödréből, és az országot az elhúzódó válságából. Felzárkóznak a nemzetközi kommunista, valamint munkáspártok közösen kialakított, szolidáris irányvonalához, cselekvéséhez. Nem kívánnak letérni a Nagy Október útjáról!

Most amikor a „minden világok legjobbikának„ kikiáltott világkapitalizmus súlyos, és elhúzódó válságát éli át, és a burzsoázia politikai elitje fondorlatos módon akarja a népet becsapni, és a bérrabszolga jövedelmét újfent megcsapolni a tőke javára, nem árt emlékeztetni arra, mindennek határa van, így a népámítás, az elnyomás és a kizsákmányolás rendszerének is! Reménykedjünk abban, hogy lesznek a NOSZF eszméjének folytatói, azok a kommunisták akik nem vesztik el fejük frisseségét, szervezetük harcosságát, ha kell önkritikát is gyakorolva, de ismételten újrakezdik a mai korhadt kapitalista világ elleni harcot, és ez előbb utóbb az egész burzsoázia fejébe is beleveri a történelem dialektikáját szerte a világon.

2010-11-05

Varga Sándor (Alexandrosz)