Kína-levél 356.sz. – 2011.máj.1.

Május elseje a dolgozók nemzetközi ünnepe. Li Shouzhen, az ACFTU, az egyetlen hivatalosan elismert szakszervezet szóvivője bejelentette, hogy máj. 1. alkalmából nemzetközi szakszervezeti fórum megtartására kerül sor, nevezetesen az ILO (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) részvételével. Feltételezte, hogy az összejövetel nemzetközi sikerre számíthat, mely «annak jele, hogy a kínai dolgozók helyzete javult» (Xinhuanet, ápr. 28.).
Ugorjunk át a konklúzió különös logikáján és tegyük fel a kérdést: bizonyos, hogy ez a háromnapos sztrájkot folytató sanghaji teherautó-sofőrök véleménye is, vagy fiatal munkások ezreié Foxconnban és Shenzenben, ahol az öngyilkosságok száma megsokszorozódott 2010-ben, vajon tényleg így vélekednek a harbini államvasutak alkalmazottai vagy azok a migráns dolgozók, akik 18 társukat halva találták a műhelyük felett és az agyonhajszolt «fehérgallérosok» is?

A hazugságon túl… Széles körben táplált zavar forrása a gazdasági fejlődés és az ebből született fiatal jómódú középosztály összekeverése. A Rue89 (98-as utca) internetes honlap (ápr.23-án) felhívta a figyelmet, hogy a migráns dolgozók túlzott kizsákmányolásának megvan a párja, a túlterhelés áldozatai között «fehérgallérosok» is vannak.
«A kínai nagyvárosok fehérgallérosainak több, mint 60 %-a a túlzott munkahelyi terhelésből kifolyólag fogékony a betegségekre – kínai orvosi és kórházi tanulmány szerint. (…) A 25 éves Pan Jie közöttük van. A sanghaji neves egyetemen, a Jiaotongon diplomázott és 2010 októberétől a PriceWaterhouseCooper (londoni székhelyű pénzügyi szakértői iroda, 151 országban jelen van) itteni kirendeltségén dolgozott. Mint többi kollégái, a fiatal nő is minden nap túlórázott, gyakran reggel 2-ig, néha 4-5 óráig. Természetesen ingyen. Barátai szerint gyakran előfordult, hogy heti 120 órát teljesített. Április 10-én kikezeletlen influenza következtében (nem volt ideje gyógyíttatására) szerzett agyhártyagyulladásban halt meg. Esete híressé vált a kínai webhelyen.»
A mérce másik végén a proletariátus alatti rétegnek kis esélye van állapotából való kitörésre. A Xinhua hivatalos sajtóügynökség Outlook Weekly magazinja februárban felmérést készített. A megkérdezett emberek 65 %-a úgy véli, azok a szakképzettek, akik nem találnak munkát, kockáztatják, hogy mélyszegénységben találják magukat. (CNS, márc.7.). Mindezt nagyon jól tudja a szóvivő is, azt is, hogy a peticiók és elementáris követelések szünet nélkül követik egymást, s hogy neki és barátainak az állandó tűzoltót kell játszaniuk!
A Guangdong tartományi helyettes szakszervezeti felelős, Kong Xianghong az amerikai «The Washington Post» napilapnak ezt nyilatkozta (ápr. 28.): «Nagyon is tudatában vagyunk annak a veszélynek, hogy szakszervezetünk a tömegektől elvágva találhatja magát».
Nem elszigetelődni a tömegektől… Li Fan politológus a shanghaji teherautósofőrök sztrájkja kapcsán: «Az áremelkedés miatt elégedetlenség van, de eddig még nem született mozgalom. A hivatal fél attól, hogy ami Shanghajban történt, kiterjedhet az egész országra. Ezért rendezték le az egészet ilyen gyorsan.» Főleg, hogy az ACFTU karbatett kézzel ült egész idő alatt…
Kong, a fent idézett szakszervezeti felelős, minden erejét összedve próbálja meggyőzni a dolgozókat, hogy «számíthatnak szakszervezetükre, eltérően attól, ahogy a lengyelek a kommunizmus bukása előtti szakszervezeteikre vagy az egyiptomiak Mubarak idején». Han Dongfang, a «China Labour Bulletin» alapítója, a független szindikalizmus híve úgy véli, a hivatalos szakszervezeti vezetők, legalábbis a partvidéki tartományokban „megértették, hogy a dolgozókat jobban kell képviselniük”.
Mary Gallagher, ezen kérdések egyik specialistája úgy találja, hogy ez a stratégia célbaveszi "a dolgozók segítését anélkül, hogy felelősséget is adna”.
Ez az, amit a foshani fiatal munkások meg kellett értsenek, akik másfél éve sztrájkba léptek és megválasztották saját küldötteiket: egyik követelésük éppen az üzemi szakszervezeti elnök megválasztása volt. «Mindig egyik igazgató vezette az üzemi ACFTU-t, aki tízszer annyit keres, mint akiket képviselni vél», írja a «The Washington Post». «El kell küldeni!», ragadtatja el magát Han Dongfang. Mit gondolnak a Honda, az újság által meginterjúvolt munkásai Foshanban? Egyikőjük azt mondja, a hivatalos szakszervezet egy utazási iroda, másikójuk pedig, hogy tevékenysége kimerül az igazgatósági döntések végrehajtásában, a harmadik, hogy reméli, majd a javukra fog cselekedni.
Minden hivatalt, mely él és mozog… mobilizálnak a társadalmi instabilitás ellen. A cél az, hogy csírájában fojtsanak el bármi tiltakozó mozgalmat, egyébként nem feltétlenül erőszakos eszközökkel. Amikor a közelmúltban a Kommunista Párt központi és a tartományok vezetése összeült, hogy a „társadalom kezelésének javításáról” értekezzen (Xinhua, febr.19.), Zhou Yongkang, a közbiztonság és 2 millió rendőr felelőse elmagyarázta, «a konfliktusokat és problémákat időben ki kell deríteni», «a konfliktusokat a forrásuknál kell csökkenteni» és ehhez «a kormány rendelkezésére álló minden társadalmi szervezeti típust felhasználni». Közöttük természetesen a szakszervezeteket is … De ahogy egy vasutas szakszervezetist idézünk lentebb a dokumentumokban, ez lehetetlen feladat.
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Zhu, a vasutas szakszervezeti felelős küzdelme
A CLNT, az Anita Chan kutató gondozta, a kínai munkásmozgalomnak szentelt információs és fordítási központ lefordította Zhu Chunsheng szakszervezeti felelős elbeszélését küzdelméről a kínai vasutak vezetése 2010 végi elbocsátási programja ellen Harbinban (Heilongjiang északi tartomány). Azóta őt magát is elbocsátották.
Zhu kimutatja, hogy a köztulajdonú társaságnál a hivatalos szakszervezet, az ACFTU a dolgozóknak nem nyújtott segítséget, s ez az oka annak, hogy felhívást tesz az új szakszervezeti vezetés demokratikus megválasztására. «Fontos megmondani, hogy bizonyos számú munkásaktíva régóta kéri a demokratikus szakszervezeti választásokat az állami vállalatoknál és Zhu a harbini vasutaknál ezek egyike», hozza tudomásunkra az CLNT.
Zhu fenntartó technikusként dolgozott, mikor a vasútigazgatóság úgy döntött, hogy a munkaszerződéseket módosítja tervezetének bevezetése előtt, melyben 40 ezer munkástól és alkalmazottól kívánt megszabadulni. Az igazgatóság illegális módon átírta a munkaszerződéseket, arra törekedve, hogy az elbocsátottak kárpótlását minimalizálja. 2011 áprilisa elején Zhu más dolgozókkal együtt részleges győzelmet aratott: 200 illegálisan elbocsátott dolgozót az igazgatóság visszavett a harbini vasutakhoz és 4 ezerre csökkentette le elbocsátási tervét. Íme írásának összefoglalása (első rész).
«A harbini vasútigazgatóság és az «utasrészleg» a munkaügyi törvényeken erőszakot tett. A részleg igazgatója annak megtörténte után értesítette a személyzeti szolgálatot a munkaszerződések módosításáról, visszaminősítve a dolgozókat és csökkentve fizetésüket azok belegyezése nélkül. Ez a munkaügyi törvények súlyos megsértése. Szeptembertől kezdve kérték az «utasrészleg» alkalmazottaitól, hogy a «szaniter» szekcióban vállaljanak posztot. Munkahelyi egységünknél több kollégámmal elkezdtünk lépéseket tenni. A szekció helyettes vezetője, Wu ezt válaszolta: «Annak panaszkodtok, akinek akartok, a döntés végleges.» Az alkalmazottak kérdései süket fülekre találtak. Ha a dolgozók ebben az ügyben látni akarták az igazgatót, az őrzőszolgálat megakadályozta őket. A harbini vasutak «utasrészlege» 40 ezer dolgozót bocsátott el és konfettire redukálta a munkaszerződést ezzel a szlogennel: «Őrizzük a szívünket, de szabaduljunk meg a mellékes dolgoktól». A dolgozókat, akiknek eredeti szerződésén ott volt a «hálókocsi-alkalmazott határozatlan időre», önkényesen a szaniterrészlegbe rendelték. Jan. 11-től ez a szekció minden dolgozónak, aki eképpen került ide, átadott egy kétpéldányos munkaszerződést aláírásra. Sokan kötelezve érezve magukat aláírták, de nem azok, akik új szakszervezeti választásokat kértek (…) Jogaik és érdekeik védelmére az «utasrészleg» számos dolgozója Pekingig is elment, hogy petícióját elhelyezze. A panaszok következmények nélkül maradtak. Harbinba visszatérésem után kértem a szakszervezettől, hogy a szakszervezeti tagok jogai és érdekei ügyében járjon el, de az elnök azt tanácsolta, inkább munkaügyi bizottsághoz vagy bírósághoz forduljunk. Ezzel a szakszervezet a szakszervezeti törvényt megsértette (…). Ha konfliktus támad az alkalmazottak és a munkahely között, a szakszervezet elsőrangú gondja a munkáltatói érdekeinek védelme – anélkül, hogy a valós körülményeket nézné. Még ha az alkalmazottak jogainak és legitim érdekeinek támadásáról is van szó, a szakszervezet akkor is a munkáltató érdekét védi. Nem felel meg tehát a szakszervezeti szerepnek. Nem csak a vezető és a felelősök nem végzik el feladataikat, hanem jogot is sértenek. Mindez csak azért van, mert nem a dolgozók választották meg őket, tehát nem is képviselik a dolgozók érdekeit.
Dec. 20-án az interneten tudomást szereztem új szakszervezeti választások kéréséről, hogy az új vezetők valóban a dolgozói érdekeket képviseljék. Nyugtalanságot keltett magas helyeken és a vasúttársaság biztonsági szerveinél, így meghívtak újból „egy teára” jan. 22-re délelőtt, hogy informálódjanak a helyzetről és megismerjék álláspontomat. 2010. dec. 15-én, hogy elérje az igazgatás által meghatározott elbocsátási célokat, az «utasrészleg» vezetése egyszerűen súlyos betegnek nyilvánított 200 «szállítási» alkalmazottat. Megvesztegették az orvosokat, a kórházat? Ezek az alkalmazottak is petíciót küldtek Pekingbe kétszer is. Azt válaszolták, a törvényeken alapuló harmonikus társadalmat kell építenünk. Akkor mit csinálnak a törvény alkalmazásásával megbízott, az ország ellenőrzését végző hatóságok?
Januárban és februárban a rendőrök kísérte személyzeti vezetés kérte tőlem a munka felvételét, de képtelen volt megmondani, melyik poszton és milyen bérrel. Febr. 24-én pedig letartóztattak, előkészítették elbocsátásomat, hogy a szakszervezet újjászervezését megakadályozzák. Figyelmeztették a személyzetet, hogy ne próbálkozzon azzal, hogy az oldalamra áll. «Ellenforradalmár» lettem?

Folytatás a következő «Kína-levélben»: «Ha nekünk, dolgozóknak saját szakszervezetünk lenne…» (Zhu Chunsheng)
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
A «3 az egyben» barbárság visszatérése! Migráns dolgozók és családtagjaik lettek ápr. 25-én egy épülettűz áldozatai: 18 halott és 24 sebesült, közülük 9 kritikus állapotban. Peking közepén illegális varróműhely működött a földszinten, az emeletek pedig a dolgozók elszállásolására szolgáltak – de minden ablakot rácsok fedtek.
«Hiába próbáltak egyesek az ablakon át elmenekülni», jelenti a Xinhua ügynökség.
A kommüniké szerint 24 sebesült légzési rendszere szenvedett el súlyos következményekkel járó sérüléseket, néhányan pedig 98 %-os égést is. Az épület konstrukcióját a hatóságok nem hagyták jóvá, jelöli meg egy forrás. A 90-es években az ilyen tragédiák a fiatal migráns dolgozókat sújtották leginkább, akiket a fejlődésben lévő magán alvállalkozók használtak ki.

A letartóztatások nagy visszhangot keltenek. Ai Weiwei, aki egyebek között a pekingi stadion híres „fészkének” 53 éves alkotója, s az egész világon ismert, kiállításokat tart, most pedig kb. egy hónapja letartóztatásban van, nem is tudni, hol. Peking repülőterén tartóztatták le ápr. 3-án Németországból visszatértében. A hatóságok „gazdasági bűncselekménnyel” vádolják. Az egész világon tiltakoznak szabadonbocsájtásáért.

Üldözött ügyvédek. Teng Biaot, a több mint 2 hónapra eltűnt ügyvédet ápr. 29-én szabadon engedték, míg Li Fangpingot, Chen Guangcheng jogi tanácsos védelmezőjét, a rendőrség az AIDS áldozatainak védelmére tartott összejövetelről hurcolta el. Az AFP szerint (ápr. 29.) Teng és Li a kínai keresztények védelmi egyesületének aktív tagjai. Februárban Teng Biaot és a
Chen Guangcheng-ügyben védőként szereplő mintegy tucat ügyvédet hallgatta ki, ütlegelve is a rendőrség egy gyűlés után Pekingben. A vak autodidakta jogász Chen Guangcheng a shandongi tartomány egyik járásában fedett fel eseteket sterilizációs gyakorlatról és erőszakos abortuszokról.