Kína-levél 358.sz.

(2011.jún.1.)

1989.jún.4.
Ha a hatóságok annyira ragaszkodnak ahhoz, hogy elfeledtessék vagy elrejtsék saját állampolgáraik előtt a Tiananmen téri véres mészárlást és a szörnyű megtorlást országszerte, ha folytatják az igazság eltitkolását és az igazságszolgáltatás megtagadását a családoknak (lásd lejjebb a «Tiananmen téri Anyák»), akkor a néppel közölni kell: ne is reménykedjetek, hogy a demokrácia egy napon győzni fog, ne várjátok, hogy a hatalom kontrollját valaha is kiadjuk kezünkből …
Ezen a jún. 4-én 1989-ben vérbe kellett írni a remény és a demokrácia végét, de egyben a reformoktól szenvedő munkásoknak üzenetként, hogy ne válasszák az ellenállást. «A kormány legnagyobb gondja a társadalmi mozgalmak és legfőbb célpontjuk a független szakszervezetek létrehozása. (…) Még ha csak tiltakozó diákcsoportokról is volt szó. 1989 más volt: tömeges társadalmi mobilizáció zajlott, mert az állami vállalatok százmilliós létszámú dolgozói megértették, hogy elveszíthetik munkájukat és feláldozhatják őket a reformnak.», adja meg a magyarázatot Wang Hui, annak idején diákként volt a Tienanmen téren, ma pedig pekingi történelemtanár. Az ifjúságot, a dolgozókat fosztották meg a szótól, a döntés szabadságától, a kritika jogától, melyet a hatalom vett el az autonóm szakszervezetekkel együtt.

És ma?
Ki merné azt mondani, hogy a fiatalság nem szól a cenzúra ellenére, mivel a hatalom nem engedi a kritikát? Hogy a munkások cselekvés nélkül görnyednek? Pont az ellenkezője! A munkás fiatalság megnyitotta a Honda-sztrájkkal az új, autentikus képviselet útját megválasztva küldötteit, mandátummal látva el. «Milyen hatalom az, amelyik annyira fél népe szólásszabadságától? Csak olyan kormány lehet, ahol a hatalom birtokosai magukat sem vélik legitimnek!», fejezte ki magát egy internetező a sztrájkok idején. Az, ami a kínai kommunista párt főtitkárát, Hu Jintaot nyugtalanította, amikor a társadalom feletti kontroll megerősítésére hívott a politikai bizottság múltkori ülése után: «Kína fejlődése kapitális és stratégiai pillanatában olyan fázisban találja magát, mely társadalmilag végletetesen ellentmondásos», foglalja össze a hivatalis ügynökség, a Xinhua.
A QuestionChine.net (május 1.) lefesti a helyzetet: «Az infláció rögzült, a háztartások fogyasztása stagnál vagy csökken a hivatalos deklarációk ellenére, a megtakarítások negatívba futnak, a bérek kifizetése krónikusan késik, a helyhatóságoknak behajthatatlan adósságai vannak, az illegális földelkobzások száma nő, a társadalmi reformok meghiúsulnak, az oktatási rendszer megjavítása csődöt mond, s mindez annyira nyugtalanító szimptóma, hogy Wen Jiabaonak bele kellett mennie a képromboló vitába. Amihez adjuk hozzá a rendszer egylényegű kádereinek korrupciós ügyeit (…)».

A végtelen korrupció rákfenéje…Liu Zhijun, a vasúttársaság minisztere félreállítása után, aki - úgy tűnik - 20 millió vágott zsebre csak az egyetlen Peking-Sanghai gyorsvasút tervén, a telefónia 3 állami operátora mintegy 60 vezető káderén van a sor, a Caixin szerint. Ami Shenzhen, a legismertebb speciális gazdasági övezet polgármesterét illeti, nemrég ítélték halálra (felfüggesztett büntetéssel), néhány milliós sápot fogadott el. Néhány hónappal letartóztatása előtt mondta álnokul: «Tiszta kezű polgármester szeretnék lenni»! És a guangdongi Sinopec állami petrolkémiai vállalat vezetője, kit a múlt hónapban vádoltak meg 170 ezer euró kiadásával luxusalkoholra, na persze nem saját csak fogyasztására, hanem a helyi kommunista párt káderei torkának megöntözésére …
Wen Jiabao miniszterelnök mondhatja, hogy a korrupció a társadalom testét rágcsáló rákfene, a hatalom fenyegethet halállal, állíthatja, hogy a gondolat- és szólásszabadság híve (a «Népújság» napilap ápr. 28-i száma cikkében), mindenki konstatálhatja, hogy az állam harmadik embere tehetetlen a korrupcióval szemben vagy a helyi bürokraták ingatlanéhségének, következésképpen a földek elkobzásának megakadályozására.

A robbanás elhárítása?
Wen Jiabao meg van győződve arról, hogy bizonyos átláthatóság és szólásszabadság betöltheti a szelep szerepét. A társadalmi feszültség ellenben robbanásba torkollhat, ami pedig a munkásállam szociális hálóját szétszaggató és a rettentő körülmények között, szinte kezük-lábuk összekötve élő migráns dolgozókat a multinacionális vállalatoknak kiszolgáltató összes gazdasági reformot romba döntheti. S lehet, hogy az illegitim hatalom bukását idézi elő és egy legitimet hozhat!
Guo Chen, a hivatalos szakszervezet, az ACFTU egyik vezetője nemrég deklarálta («China Daily», május 31): «A különbség az a nyugati szakszervezetekhez képest, akik mindig a munkáltatók ellen vannak, hogy a kínai szakszervezeteknek a vállalat fejlesztését kell favorizálni, az egészséges szociális viszonyokat megőrizni és a dolgozók legitim jogait megvédeni». Ez az, ami jóval azelőtt megértettek a Honda fiatal sztrájkoló dolgozói! Legitim jogaikat akarták respektáltatni és elegük volt abból, hogy a multinacionális vállalat feljesztését favorizálják, így átléptek Guo Chen, a hivatalos szakszervezet illegitim elnökének szolgálatain …

A 17. (a kínai dolgozókkal) szolidaritási bankett
2011.jún.17. 19h30


«Nagy esemény volt a Honda-sztrájk»

Cai Chongguo, a 17. szolidaritási bankett díszvendége néhány kérdésre válaszol

Néhány szóban be tudnál számolni a kínai dolgozók mai helyzetéről?

Tudjátok, ez, hogy kínai dolgozók, eléggé szerteágazó világot takar. Vannak városi és migráns dolgozók. Utóbbiak az a 200 millió munkás, aki tegnap még paraszt volt. A városi dolgozók az állami vállalatok munkásai voltak. Az állami vállalatok legnagyobb részét azonban privatizálták és nagyon nehéz helyzetben találták magukat a dolgozók a 90-es években és a XXI. század elején. Mindenütt tüntetések voltak a magánosítás és a bezárások ellen. Ezeknek a városi munkásoknak a nyomására a nagyvárosokban a helyzet valamennyivel jobb lett. Bizonyos minimálbér bevezetésre került. A társadalombiztosítás felállítása megkezdődött. Természetesen ez még nem elég, de megkezdődött. A 60-70-es évek munkagaranciája megszűnt, de a 90-es évekhez viszonyítva a helyzet valamivel mégis jobb. Még ha a társadalombiztosítási térítés alacsony is, van egy minimális jövedelem, védi azokat az embereket, akiknek nincs más megélhetési forrásuk.
A 200 millió mingráns munkás helyzete változatlanul nagyon nehéz. Az összes kínai munkásra érvényes a sztrájk, a tárgyalások, a szervezkedés, a független szakszervezetek tilalma, de ma a sztrájkok léte tény. Itt vagy ott, de állandósultak, városi vagy migráns munkásokkal. Ez a második generációs migráns munkásság: fiatalabb, ez az internet-korosztály, tudatosabbak a jogaikat illetően, arról álmodnak, hogy a városban maradnak. Szüleik, szintén migránsok, hazaküldték falura a pénzt, hogy egyszer majd ők is hazatérjenek. A fiatal migránsok nagyrésze ma már városban nőtt fel, a városi integrálódásra vágyik, de nincs rá most sem joga a «hukou-rendszer» miatt (szerk.: lakóhely szerinti adminisztratív dokumentum, mely nem engedélyezi ugyanolyan jogok élvezését a falusi lakhellyel rendelkezőknek, mint a városaiknak, pl. szociális jogok és a gyermekek tanítattása tekintetében).

Hogyan ítéled meg a múlt évi foshani Honda-üzem sztrájkját, és más guangdongi autóüzemekben is, melyeket pontosan a fiatal migráns munkások folytattak, ahol saját küldötteiket választották meg a nevükben való tárgyalásokra és a hivatalos szakszervezetet egy időre el is távolították?

Nagy esemény volt. Többszáz fiatal migráns munkás kedeményezte és a tartományban számos más helyre is átterjedt. Megválasztották saját képviselőiket, tárgyaltak a helyi kormánnyal, elérték, hogy bérüket megemelték. Ezeknek az eseményeknek nagyon fontos következményei vannak, de természetesen nem úgy, ahogy Franciaországban történt a XIX.-XX. században. Béremelés igen, munkakörülményeik javítása kissé, de saját szervezetük létrehozása nem sikerült. Ez a munkásöntudat ébredése és a fiatalok elemi jogaikért való küzdelmének bátorítása. A társadalmi mozgalom óriási nyomást gyakorolt a kínai kormányra, melyre az inkább pozitív módon reagált. Természetesen elutasította a szabad szervezkedés jogát, de a minimálbért megemelte és a tartományban számos helyen publikálta a «bérek összehangolása» szabályozását a munkások és a munkáltatók képviselői között üzemi szinten. Papíron még nincs meg, de máris nagyon fontos lépés.
A közvélemény a korábbinál sokkal érzékenyebb a társadalmi kérdésekre. Kevésbé érdeklődik a «gazdasági növekedés» és jobban a «javak elosztása», a «szociális igazságosság» iránt. Fontos konzekvencia. De ennek a sztrájkmozgalomnak a küldettei erős felügyelet alatt állnak, közülük sokaknak vissza kellett térnie vidékre és ott is felügyelik őket.

Hogyan tudná a nemzetközi munkásmozgalom, közöttük a francia, nevezetesen a szakszervezetek segíteni a kínai dolgozókat?

Először is, nagyon sok multinacionális vállalat rendezkedett be Kínában sok-sok alvállalkozóval, például ilyen a Carrefour. A dolgozók munkakörülményei, a bérből élők kezelése méltánytalan. A francia szakszervezet nyomást gyakorolhat a vállalatra, legalább a franciára, sőt, a multinacionálisokra is, hogy tartsák tiszteletben az ILO konvencióit. A francia munkáltatók mindig azt mondják, Kínában a kollektív tárgyalások, a sztrájkok kényes téma, nem lehet érinteni. Ez nem igaz. Mostanra a dolgok megváltoztak. Ha nem is használatos a szó, helyette a «bérszintű összehangolás» kifejezést alkalmazzák, mégis létező jogokról van szó. A munkáltatóknak nem szolgálhat ürügyként arra, hogy kikerüljék a társadalmi megegyezéseket. Először is a Kínában letelepedett francia vállalatnál kell a kollektív szerződéseket elérni a bérből élők egyesülése, az ő képviselőik útján. Ma már ez lehetséges, legális. Itt kell elkezdeni.
---------------------------------------------------------------
A Tiananmen téri anyák
A Human Rights in China közzétette a «Tiananmen téri Anyák» levelét, melyben 127 asszony megismétli követelését gyermekeik halála ügyében az igazság és az igazságszolgáltatás érdekében. A hatalom 1989. jún. 3-ról 4-re virradó éjszakán adott parancsot a mészárlásra Peking híres terén, melyet két hónapig foglalt el a fiatalság és a lakosság.
Ebben a levélben, mely idézi «a Tiananmen demokratikus mozgalmának 22. évfordulóját akkor, mikor a demokráciáért, a szabadságért és emberi jogokért vívott küzdelem lángra lobbantja az észak-afrikai és közel-keleti országokat», emlékeztetnek a 203 áldozatra, 16 éve tartó lépéseikre, melyekre választ sosem kaptak.
Megjelölik azt is, hogy a közbiztonsági felelősök február óta kétszer találkoztak a 203 áldozat egyikének családjával, «ezek a látogatók nem beszéltek az igazság nyilvánosságra hozataláról, igazságügyi vizsgálatról vagy magyarázat szolgáltatásáról minden áldozat ügyében. Csak a kártérítés összegének kérdését vetették fel». Ha a hatóságok szándéka jóhiszemű, jobban tennék a párbeszéd megnyitására egy hivatalos bizottság kinevezését annál, hogy rendőröket küldenek, írják.
A Reuters ügynökség szerint (máj. 31.) «Yang Dongquan, az Állami Archívum igazgatója azt állította, hogy ennek a korszaknak a dokumentumai csak a tények után 30 évvel lesznek hozzáférhetőek, hacsak a hatóságok nem döntenek másképp.»

A wuhani kollektív egyezség apropóján.
Az egyezményt a város 450 ezer vendéglátásban dolgozójának jogvédelme érdekében írták alá, Zhou Guohua az ágazati szakszervezeti elnök szerint: «az egyezmény történelmi jelentőségű a dolgozók számára, mert alapot ad jogaik védelmére». Liu Qixin, a wuhani ACFTU alelnöke szerint 6 hónap múlva az egyezmény alkalmazásának ellenőrzőkampánya megindul.
Pontosan ezen a ponton – az egyezmény alkalmazásának ellenőrzésén - a «China Labour Bulletin» erős szkepticizmusát árulja el, mert «semmi garancia nincs arra, hogy a wuhani Munkaügyi Iroda képes lesz alkalmazni a kis vendéglátó egységekben is, ahol a bérek a legalacsonyabbak». Úgy tűnik, hogy magának az egyezménynek az alkalmazásában nincs előzetes kényszerítő jelleg.
Ez a véleménye Chang Kai professzornak is, a renmini egyetem társadalmi kapcsolatok intézete igazgatójának, aki a foshani Honda-sztájk egyezményét így értékeli: «A legfőbb probléma ennek alkalmazása. A különbség az – a formalizált kollektív szerződésekkel szemben –, hogy ott annak be nem tartása esetére előzetesen a jogi felelősség és eljárás megállapítása megtörténik, itt viszont ilyen nincs».