A IV. Internacionálé Nemzetközi Titkárságának nyilatkozata

2011.szept. 9.




E pillanatban, a IV. Internacionálé Nemzetközi Titkársága összejövetelének idején senki nem képes pontosan megmondani, milyen formában, milyen sorrendben és ütemben fognak elszabadulni az események az egész világon a következő hetek folyamán.

Egy dolog bizonyos: «a világot érintő recesszió» elhagyva a pesszimista jóslatok területét a realitás talajára lépett – embermilliárdok számára drámai következményekkel.

A világválság felgyorsulásának faktora, az amerikai imperializmus dominanciájának válsága súlyosbodott. A tunéziai proletárforradalom imperialistaellenes felkelése (az IMF, az Európai Unió társulási szerződései ellen) destabilizálja a «rendet», mely pedig ellenforradalmi háborúval, a líbiai beavatkozáson keresztül próbálja magát menteni e régió és az egész világ népeinek mozgalma ellen fordulva.

A világgazdaság egésze az összeomlás szélén áll. A tőkés világgazdaság húzóerejének számító Egyesült Államok és Németország újból, frontálisan beleütköznek a piacgazdaság korlátaiba. Valósággal éket vernek, felborítva a kényes egyensúlyt, ami Kínát (a világ elsőszámú exportőrét) és a főbb „felemelkedő” országokat köti a szétesőben lévő világpiachoz. A pénzügyi rendszer válságának pusztító hatása magukat a finanszírozás forrásait is elapadással fenyegeti.

A tét emberi lények milliárdjainak élete. A válságból – a termelőeszközök magántulajdonán alapuló imperialista rendszer halálos válságából – a kiút kérdése mindent felülmúló terjedelemben újra és újra felmerül a világ munkásosztályában és népeiben.

Csak a tőkés kizsákmányolás és elnyomás alól felszabadító szocializmus tud kiutat nyitni. Ehhez előre kell lépni a munkásosztály vezetése válságának megoldásában. A IV. Internacionálé alapító Átmeneti programja soha nem bírt ekkora és ilyen teljes aktualitással: «Mindenféle fecsegés, mely szerint a szocializmus történelmi feltételei még nem elég «érettek», csak tudatlanság vagy tudatos félrevezetés termékei. (...) A szocialista forradalom nélkül (...) az egész emberi civilizációt katasztrófa fenyegeti. Minden a proletariátustól függ, vagyis annak forradalmi élcsapata vezetésétől. Az emberiség történelmi válsága leegyszerűsödik a forradalmi vezetés válságára.»

Ez nyilvánul meg abban is, hogy a nagyhatalmak vezetőit szintén elérte a dominanciára épülő rendszer általános válságának összes szimptómája, egymással szembeni villongás jellemzi őket, politikájuk végzetes összefüggéstelenségből, állandó szembefordulásból, ismétlődő botrányokból áll. A korrupció, a bomlás egyre tisztábban rajzolódik ki minden országban. E politikát tőkés, maffiózó bandák kizárólagos zsoldjában álló parazita szolgák alapozták meg. Ez a politika próbálkozik azzal, hogy a tömegek haragját elterelje a leglényegesebb kérdésről, a hatalomról.

A munkás- és paraszttömegek felkelése a tunéziai forradalomban, majd néhány héttel később az államfőt elűző egyiptomi áradás új forradalmi korszakot nyitott világszinten.

Ma Európán a sor, hogy erre az útra térjen. Görögországban, Írországban, Portugáliában, Spanyolországban, Olaszországban, stb. sztrájkok és tüntetések követik egymást. Még ha a dolgozók nem is mutatták ki teljes erejüket, még ha ebben a stádiumban nem is képesek a vezetésük által felállított akadályokon túllépni, mert azok makacsul ragaszkodnak az EU diktálta politikához fűződő kötelékhez és a munkásosztály erejének megosztási kísérletéhez, az ezekben az országokban az utóbbi hetekben tüntető dolgozók és fiatalok százezrei kifejezték szándékukat – mely érlelődik a vén kontinensen mindenfelé a széles tömegekben –: osztályharcukkal megálljt parancsolni annak a mechanizmusnak, mely őket fel akarja áldozni, jogaikat likvidálni akarja azért, hogy garantálja a sokszáz milliárd eurós kamatfizetést a közadósság birtokosai, a termelőeszközök élősködő klikkjei és mindenfajta spekuláns számára. A proletárforradalom most Európa ajtaján kopogtat.

Ösztönösen szembefordulva az imperialista hatalmak (különösen az európaiak) uralmával, melyek évtizedek óta a diktatúrák fennmaradásáért felelősek – az EU-val kötött társulási szerződések révén –; hatályon kívül helyezve a nemzetközi trösztök (nevezetesen az európaiak) uralmát, melyek éveken át az európai portákon kívülre, az alacsony bérek hírhedt zónái felé delokalizálták termékeik gyártását; a tunéziai tömegek a kenyér, a szabadság, a szuverenitás követelésével, történelmi szervezetükre, az UGTT-re támaszkodva és saját bizottságaik megalakításával hatalmasat lendítettek és lendítenek a ma Európában érlelődő forradalmi fejlődésen.

Ez az érlelődő európai forradalmi mozgalom ki fogja tágítani az imperialista uralom rendszerén nyílt repedéseket és maga is a tunéziai és egyiptomi forradalmak fejlődésének támogatására fog sietni. A vén kontinensen folyó küzdelem kimenetele pedig meghatározó módon fogja befolyásolni az egész világ forradalmi kibontakozását.

A legerősebb imperialista hatalom, az amerikai, azzal egyidőben, hogy brutálisan lecsap az USA munkásosztályára saját válsága megfizettetéséért, megpróbál lazítani a satun a fosztogatás folytatásáért és «a munka sokévszázados alkotásai megsemmisítéséért», neki fog rontani Európának, annak történelmi hagyományaiba ágyazódott szociális viszonyainak, nemzeteinek kiváltságai ellen fog fordulni, burzsoáziája nemzeti nagyravágyásának utolsó maradványai ellen, és főleg munkásosztálya ellen, mely Földünkön még mindig a legszervezetebb.

Gigantikus sokk készülődik. Egyik oldalon a kilátástalan válságba süllyedt erőtlen burzsoáziák, kormányok, mind, kivétel nélkül, s mindenki, aki az amerikai imperializmus szolgálatában álló nemzetközi intézmények (IMF, EU, Európai Központi Bank) eszközévé tette magát. Másik oldalon a proletariátus, mely a második világháború után kiküzdött alapvető szociális vívmányaira mért csapások ellenére még csak tábort vert.

Következtetésképpen gigantikus megrázkódtatás készülődik a munkásmozgalom berkeiben is, a munkástömegek túlélésének elemi követelményei és a termelőeszközök magántulajdonának rendszerét védő vezetés politikája között. Mivel ez a politika a «költségvetési deficit csökkentésének kötelezettsége» elismerésére és a szakszervezeti vezetésnek a «kormányzásban» való részvételére koncentrálódik. Könyörtelen küzdelem kezdődik. Olyan küzdelem, mely minden pillanatban felgyorsulhat a válság előre nem látható fejleményei révén.

Ugyanilyen nyilvánvalóan, egyszerre, egész Európában soha nem fog felmerülni a küzdelem kérdése annak megvalósításáért, hogy az osztály egységbe lépjen szervezeteivel, hogy osztályharcban győzze le az erőtlen, elszigetelt, levegőben lógó európai kormányokat szétverve az IMF diktálta szigorítási programokat, nem kímélve a termelőeszközök magántulajdona szentségét de facto lenullázza az adósságot, eltörölje a népszuverenitás legelemibb fogalmát kétségbevonó szerződéseket és megnyissa az utat minden európai országban a valódi demokratikus köztársaság megteremtése előtt.

Soha nem fog felmerülni ugyanilyen nyilvánvalóan, egyszerre, ezen a szinten és az egész kontinensen ennyire hasonló formában – Nyugat-Európában csakúgy, mint Keleten, Északon csakúgy mint Délen – a központi kérdés az osztályszervezetek vezetésének politikájáról, mely megkísérli akcióit a „kormányzási” csatlakozást célzó „konszenzusokba” beiktatni, mely a pénzügyi tőke és a trojka (az IMF, az EU, az EKB) destruktív programjaihoz társítja őket; következésképpen a szakítást kell követelni ezekkel a konszenzusokkal. Spanyolországban pl., ahol a szakszervezetek vezetői a legmesszebbre mentek el a „szociális paktumban”, harapófogóba szorultak a tömegnyomás, a pedagógusok mobilizációja és Zapatero látványos akciója között, állást kellett foglalniuk az «aranyszabály» (a költségvetési stabilitás alkotmányos szabályozása) ellen.

Ha nem most, soha nem fog felmerülni ilyen egyszerűen a már két világégés pusztította, az Európai Unió 30 éve által ipartalanított, elnéptelenített európai kontinensen … az európai szabad népek és szabad nemzetek valódi szabad uniójának kérdése.

Egyetlen ésszerű kiútként, ha nem most, soha nem lesz követelve az «Európai Szocialista Egyesült Államok» létrehozása, a dolgozók által hatalomba emelt kormányok szövetségeként, melyek átlépnek a termelőeszközök magántulajdonán, kisajátítva a bankokat és pénzügyi alapokat, hogy a termelést harmonikusan újjászervezzék a földrész szintjén azzal a céllal, hogy minden dolgozónak, minden fiatalnak munkát garantáljanak, a nyugdíjakat és az évtizedes harcban megszerzett szociális vívmányokat visszaállítsák.

Az Európai Szocialista Egyesült Államok kisajátítva az európai trösztöket hozzájárulna a Föld összes népe felszabadításának perspektívájához is, kooperációs kapcsolatokat, teljes egyenlőséget és testvériséget javasolva, különösen a tunéziai néppel, az észak-afrikai és az afrikai népekkel.

A IV. Internacionálé Nemzetközi Titkársága szerint a jelenlegi európai folyamatok lehetőséget nyújtanak a IV. Internacionálé számára, hogy meghatározó lépést tegyen olyan szervezett politikai erő összefogására az egész földrész szintjén, mely képes osztályát magával ragadni, utat nyitni az igazi munkáskormányok létrehozása felé, melyek kézbe fogják venni a dolgozó népesség és az ifjúság megmentési és sürgősségi programjának kidolgozását.

Minden ország egyéni sajátosságai szerint, a hagyományos vezetés politikájával szemben a IV. Internacionálé aktivistáinak autentikus munkáspárt alapjait kell megvetniük (vagy alkalmas formákban, politikailag független csoportosulásokban részt venni), a különféle irányzatokhoz tartozó aktivistákkal közösen, támaszkodva az algíri konferencia eredményeire (2010. nov.) és a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértés kampányaira.

A IV. Internacionálé Nemzetközi Titkársága szerint ezen az úton az első megteendő lépés, a sürgető helyzet diktálta első lépés abban foglaltatik össze: feltétel nélkül el kell kötelezzük magunkat a küzdelemben, feltétel nélkül segítenünk kell az összes dolgozó, aktivista és munkáskáder összegyűjtését, bármilyen legyen múltbeli vagy jelenlegi politikai hovatartozásuk, akik ma készek egész Európában haladék nélkül küzdeni az egység létrehozásáért ezen egyszerű platform alapján: «Nem engedni semmiben, nem mondani le egyetlen követelésről sem a hírhedt «általános érdek» ürügyén, mely mindig csak a bankok és a spekulánosok érdekeit képviseli. Minden megszigorítás visszavonását! Görögország úgynevezett megsegítési programja elvetését, mert ez csak a bankok megmentését szolgálja! Az adósságfizetés minden esedékes határidejének eltörlését! A spekulánsoktól visszanyert pénz iskolákra, kórházakra, stb. fordítását! Az adósság eltörlését! A munkásmozgalom függetlenségének védelmét! Nemet a konszenzusokra!»

A IV. Internacionálé támogatja és üdvözli a Parti ouvrier indépendant (POI, Független Munkáspárt) internacionalista összejövetelét (Párizs, okt.1.), ahol egész Európa munkásaktivái szót kapnak. A Nemzetközi Titkárság arra szólít, támogassunk minden olyan döntést, melynek célja ezt a küzdelmet koordinálni egész Európában a következő meghatározó hetekben.

A IV. Internacionálé Nemzetközi Titkársága szerint egy lépés megtétele a vén kontinens forradalmi folyamata gyakorlati segítésében az egész világ munkásosztálya számára támpont lesz. Ez igaz különösen az USA-ra, ahol a munkásosztály ugyanannak a támadásnak van kitéve, ugyanazokkal az akadályokkal néz szembe, mint Európában. Ahol a wisconsini tömegmegmozdulás, még ha nem is ért célt, dolgozók és fiatalok számára – évtizedek óta ismeretlen szinten – utat nyitott, a közvetlen osztályharc útját a kormány és a tőke megdöntéséhez.

A Nemzetközi Titkárság szerint egy tunéziai munkásvezető részvétele a párizsi találkozón kapcsolatot teremt az európai munkásaktivisták szigorítási programok elleni küzdelme és az afrikai kontinens nemzeti szuverenitásért vívott harca között az imperializmus (különösen a francia és angol) ellen, mely háborúival «szomalizálni» akarja Afrikát, rátenni kezét forrásaira és rabszolga munkaerejére, beavatkozása közvetlenül fenyegeti a tunéziai és egyiptomi forradalmakat és Algéria szuverenitását.

A Nemzetközi Titkárság szerint, a párizsi nemzetközi találkozó sikere, az előrehaladás minden európai országban azon politikai erők összegyűjtésében, melyek a munkásszervezetek osztályfüggetlensége védelmének rendíthetetlen hívei, tehát az agonizáló imperializmusssal való szakítás, az IMF terveinek meghiúsítása érdekében az európai osztályharc előremozdítása talaján állanak, a legbecsesebb segítséget nyújtaná az amerikai munkásosztálynak, mely az „oroszlán barlangjában” harcol. Szintén ugyanilyen értékes támogatást jelentene Afrika, Ázsia és Amerika dolgozóinak és népeinek, melyek nemzeteik védelmében küzdenek a háború, a külföldi fosztogatás és kizsákmányolás ellen.

A IV. Internacionálé soraiba hívja a munkavállalókat, aktivistákat és fiatalokat e harc megvívására!