Így lök a lejtőre a hitelminősítő

(A bejegyzés szerzője Bardócz Iván, az FN.hu volt vezető szerkesztője, közgazdász.)

Vegyük át először a kötelező leckét. Mindhárom hitelminősítő (Moody’s, Stantard & Poor's, Fitch) fatálisan tévedett a 2008-as válság kirobbanásakor, sőt más szereplőkkel együtt felelőssé tehető a krízisért, mert a befektetők számára leginkább ajánlott minősítést adott semmit nem érő értékpapírokra. Két magyarázat létezik: az első szerint nem értik a szakmájukat, a második szerint korruptak (a hitelminősítők ugyanis a minősítéseikért kapott pénzből élnek). A következmény normál esetben ugyanaz: a három cég eltűnik az iparágból. Polgári párhuzammal élve: az ekkora műhibát elkövető orvost és ügyvédet nemcsak foglalkozásától tiltják el örökre, hanem be is zárják.

Mindez nemcsak elmaradt, de a – zömmel egyébként amerikai tulajdonú - hitelminősítők folytatják kiváló ténykedésüket. Most éppen az EU-t taszigálják lépésről lépésre a csőd felé. Hitelminősítéseik, és azok indoklása az önbeteljesítő jóslat szép példái, biztosan szerepelni fognak a jövő közgazdasági tankönyveiben. Azt írja például most Magyarország kapcsán a Moody’s, hogy „kétségek övezik a középtávú célok teljesülését a magasabb finanszírozási költségek, valamint az alacsonyabb gazdasági növekedés miatt.” A valóság ezzel szemben pont fordítva van: egyszercsak mindenki számára (különösen a hitelminősítők számára) nagyon fontos lett az államadósságok lefaragása, vagyis az államoknak egyre több pénzt kell adósságrendezésre költeniük. Így kevesebb marad a gazdaságban, amely lassabban nő. A lassú növekedésű gazdaságban apadnak az adóbevételek (pl. kevesebb áfa folyik be), ilyen tohonya ország pedig drágábban kap hitelt. A lassuló növekedés és a drágább hitelezés pedig leminősítést hoz. Vagyis még drágább kölcsönöket és még lassabb növekedést. Ezt hívják lefelé menő spirálnak.

„A magyar kormány nem tudja azt (ti. a leminősítést) másképp értelmezni, mint a Magyarország elleni pénzügyi támadások részeként” – írja közleményében a nemzetgazdasági tárca. Fenti okfejtésünket folytatva ezzel szemben arra következtethetünk, hogy nem a New York-Tel-Aviv-Tiszaeszlár-tengely csapásáról van szó, hanem a nemzetközi pénzügyi rendszer strukturális hibájáról: a hitelminősítők ugyanígy bántak el Görögországgal, Írországgal és Portugáliával, és e logika mentén kóstolgatták Olaszországot és Franciaországot.

Mi is van a háttérben valójában? Vélhetően az, hogy a világ GDP-jének tízszerese kering virtuális pénzként bolygónk körül, és ez az irgalmatlan összeg enni kér: kamatot követel megjelenéséért. Csakhogy ennyi hozamot a gazdaság hagyományos ágai nem tudnak kitermelni. Ezért a nemzetközi pénzügyi rendszer egésze átalakításra szorul, az csak a kérdés, hogy ez józan belátás alapján, vagy gazdasági összeomlás nyomán történik-e meg.

Mit jelenthet közvetlenül számunkra a leminősítés? Első ránézésre azt, hogy az IMF kommunikációs szereplőként való előrángatása sikertelen volt, amíg nem lesz megállapodás (ha lesz egyáltalán), a tárgyalások tényével nem lehet fékezni a forint gyengülését. Ha ez igaz, akkor viszont kamatemelés jön, mert ilyen árfolyamokat nem bír el a gazdaság ekkora devizaadósság mellett. A kamatemelés növekvő államadósságot, drágább forinthiteleket, még kevesebb beruházást, és vélhetően tovább csökkenő fogyasztást hoz. Vagyis nagyon úgy tűnik, hogy beljebb megyünk a lefelé tartó spirálba.