Rony Brauman : «Líbia, az iraki “veszélyes reváns”»

Médiapart (via LDH Toulon)
2011. okt.

http://www.ldh-toulon.net/spip.php?...

Rony Brauman, az «Orvosok határok nélkül» volt elnöke (1982-től 1994-ig), ma a párizsi Politikai Intézet tanára. A Sarkozy által eldöntött líbiai háborút ellenző legelső entellektüelek egyike volt. Kadhafi halálának másnapján nyugtalanítónak tartja ezt az újfajta líbiai háborús «modellt».
Joseph Confavreux beszélget vele.

-Kadhafi halála a líbiai háborút lezárását jelenti-e?

-Ez fontos szakasz, de bizonyosan nem zárja le azt. A katonai győzelmet követő politikai következmények kiszámíthatatlanok. Még a jelenlegi körülmények között is óvakodnék a megoldás kifejezéstől, pláne a demokratikus megoldástól, ez a história messze van még a befejezéstől.

-Ami Líbiában történt, egy új háborús modellt jelenthet?

-Vitathatatlan, hogy legalábbis angol-amerikai oldalon a despota halálával, a NATO beavatkozásával pozitív modell, egyfajta Irakon vett reváns jött létre.
A katonák máris azt hangoztatják, hogy megvan a későbbi beavatkozások számára a koncepcionális keret, légicsapással kell támogatni a földi felkelőket egy diktatúra megsemmisítéséhez vagy egy barát hatalomra juttatásához. A koszovói háborús modell fejlődését lehet látni, egy «sikeres Irakot», és főként, legalább elméletben, az igazságos háború rehabilitációját.
De azok a nagyon különleges körülmények, amelyek lehetővé tették ezt a háborút, tartalmazzák egy általánosabbá váló modell lehetőségét. Túl az «arab tavaszon», a beavatkozáshoz megformált igazolást Khadafi totális elszigeltsége tette lehetővé. A reális katonai siker ebben a geopolitikai kontextusban értelmezhető, lehetetlen előre megmondani, hogy majd precedensként szolgál-e vagy kivételként.

-A NATO által támogatott Ideiglenes Nemzeti Tanácsot illetően önnek már korábban is averziói voltak…

-Már a líbiai háború kitörése szkeptikussá tett, azóta méginkább az vagyok. Konstatálnom kell, hogy a Kadhafi embereinek tulajdonított mészárlást – 6-15 ezer meggyilkoltról beszéltek – az ENSZ döntése idejéig nem követték el. Propagandáról van szó, ahogyan más háborúk esetében is. Az Amnesty és a Human Rights Watch azóta végzett kutatásai bizonyítják, hogy március előtt 100-300, többségükben harci cselekmény áldozatáról beszélhetünk. Tehát nem volt az a vérfürdő, mellyel a beavatkozást indokolták nekünk.
A háborús hívek aztán egy fordulattal azt kezdték bizonygatni, hogy Kadhafi beígérte, az utcákat véres folyóvá változtatja. De nincsenek adataink arra, hogy a Benghazi ellen forduló erők a civil lakosságot akarták volna legyilkolni. A háború kirobbantásához mégiscsak gyenge érv egy diktátor szavainak szó szerinti értelmezése, különösen, ha megelőző csapásól beszélnek.
A megelőző csapások múltja, a hatnapos háborútól az irakiig arra utalnak, hogy a feltehető fenyegetéseket összeeszkábálták. Mindenesetre rendkívül veszélyesnek tartom a megelőző, az igazságos háború újrakoncepcionálását, mert az legitimálja a konfliktusok effajta rendezési módját.
Az igazságos háború és az ilyen jellegű konfliktusok háborús megoldásának diszkvalifikálása a múltban politikai haladást jelentett. Azt gondolom, megbízhatunk a népekben, hogy háború nélkül is a demokrácia irányába haladnak. Az elmúlt 20 év történései azt mutatják, az autokratikus hatalommegragadás formáinak elvetése világfolyamat. A líbiai forgatókönyv, amely a hatalom megszerzésének legitim eszközeként rehabilitálja az erőszakot, egyfajta újmaoizmusból ered, mely szerint a demokrácia a „szabad világ” rakétáinak célpontjában található.
Meg kell állapítsam, hogy a líbiai felkelők egycsapásra a militáris megoldást részesítették előnyben, magam a szíriai (vagy tunéziai) modellt jobban kedvelem politikailag és etikailag is, mert alkalmasabb a jövő előkészítésére. Az erőszak mechanikusan a legradikálisabbakat mozgósítja, ahogy az afgán, szomáliai, iraki példát is bizonyítják.

-Kadhafi halálának körülményei homályosak. Valószínűleg a NATO francia repülői lőttek a Syrte-t elhagyó kadhafibarát konvojra. Vajon az ENSZ eredeti határozatában és a civil lakosság védelmének szolgálatában benne volt-e?

-Még a ENSZ-határozat előtt, febr. 25 körül Sarkozy deklarálta, hogy Kadhafinak el kell hagynia a hatalmat. Cameron és Obama meg is erősítette rögtön 1973-as határozat után, mely szerintem annak szellemén tesz erőszakot. Ha a nemzetközi jog logikája az, hogy egy fennálló rendszert a civil lakosság védelmében meg kell támadni, ez pontosan a rendszer megváltoztatását kell jelentse (s nem csak a vezető személyének megváltoztatását).
Az (ENSZ által 2005-ben megfogalmazott) védelem felelősségének számos híve általi interpretáció szerintem rossz útra tévedt Líbia esetében. Szinte csak a politikai-katonai logikát látják megoldásként. Genetikailag kódolt volt ez a háború, hogy Kadhafival végezzenek.
Nem hányom szemére Nicolas Sarkozynak, hogy hazudott. Azt vetem a szemére, hogy polgárháborúba rángatott minket, zsákutcás alternatívába: vagy a háború ellen vagytok és támogatjátok a zsarnokot és mészárlásait, vagy a háború mellett és akkor civileket védő demokraták.
Ez a megfélemlítési retorika minden észérven túl működik. Például nézzük meg az Ideiglenes Nemzeti Tanács többször is közölt adatait az 50 ezer áldozatról. Vagy hazudik, és ez tűnik valószínűnek, ekkor jogunkban áll tudakozódni a részletek iránt, mert ez nem részletkérdés ebben a históriában. Vagy igazat mond, ez viszony valósággal vádirat a NATO ellen, mert annak feladata a civilek védelme volt.
Nem tudom, hogy a propaganda világához tartozik-e vagy a NATO kudarcát jelenti, de jó lenne többet tudni róla. Úgy tűnik, győzelmi eufóriájában a sajtó nem érdeklődik ezen információ iránt. Ha a számok pontosak, akkor a líbiai háború áldozatainak száma már tízszer akkora, mint a szíriai megtorlásoké...