Kína-levél 368. sz.

Sötét perspektívák

A hivatalos adatok megerősítik dec. elején, hogy a novemberi ipari termelés esett, 32 hónap óta a legalacsonyabb és a nem manufakturális szektor elmerülőben van. Ami azt jelenti, hogy máris munkahelyek tízezrei szűntek meg, elsőként pedig a magánszektorban. Minthogy migráns dolgozókról van szó, akiknek általában nincs munkaszerződésük, nem jelennek meg a statisztikákban sem…

A hong-kongi vállalati föderáció úgy becsli, hogy a Kínában található mintegy 50 ezer vállalatnak harmada be fog zárni vagy el fogja bocsátani dolgozóit az év végéig! Akkor pedig munkahelyek százezrei vannak veszélyben! Ji Shao, a pekingi egyetem munkaügyi specialistája egy Shenzenről szóló (közismert speciális gazdasági zónáiról) tanulmányában pesszimista képet fest (AFP, nov. 27.), mivel «óriási számú kisvállalatnak kell zsebre tenni a kulcsot».

Wang Qishan, a gazdasági ügyekkel megbízott miniszterelnök-helyettes aláhúzva Kína exportfüggőségét figyelmeztet, hogy a recesszió nagyon is jelen van és  sokáig fog tartani.
A legjobb jóslatnak az információk számítanak: az egy év intézkedései után is még mindig magas infláció úgy tűnik, gyakran a bérkövetelések eredete; az ingatlanárak, legalábbis a nagyvárosokban csökkenni kezdtek, aminek ideje is, mivel pl. Pekingben egy m² még mindig átlag 13874 yüan (1500€), ami egy migráns dolgozó egy évi minimálbérének felel meg; a spekulánsok tőkéjüket máshová helyezték át a yüan átértékelése hiányában és azért, mert az ingatlanpiac a tönk szélén áll.
A kínai gazdasági szakértő, Victos Shih: «a mai Kína gigantikus szörnyeteg. Ha gondjai vannak, az egész világnak gondjai lesznek».

Sztrájkok nap mint nap…

«A múlt évi japán autóipari üzemekből kiindult  munkáskonfliktusok lehető legrosszabb hulláma Kínában», riaszt a pénzügyi «Financial Times» (nov.24.). «Mindennapos sztrájkok a  Gyöngyök folyó deltájában, egészíti ki  G. Crothall, a «China Labour Bulletin» szóvivője, mert semmi egyéb módon nem találnak meghallgatásra. Ez az egyetlen hatásos eszköz, hogy üzemüket engedményekre késztessék» (ALC, nov. 29.) A kommentátorok beszámolnak arról, a múlt évben már lezajlott egy brutális lassulás a manufakturiális szektorban sztrájkhullámmal egybekötve. Pontosítva, a 2010-es Honda-sztrájk óta konstatáljuk a kollektív mozgalmat, ahogy a szociológus Lu Huilin mondja.
Az amerikai «Time» magazin (nov.28.): «Az a legszignifikánsabb, hogy a munkások a külföldi vállalatoknál léptek sztrájkba 2010 nyarán».

Miért annyi nyugtalanság? Mert a manőverezés határai beszűkültek. Egyik oldalon a válság, a másikon azok, akik nem óhajtják ennek következményeit a hátukon hordani. «Dolgozni akarunk, de az is kell, hogy eleget keressünk a túléléshez, elemi életnívót garantálva, megmondta a miniszterelnök is », jelenti ki a Yue Yuen 7 ezer sztrájkolója közül egy.
A 2010-es Honda sztrájk jellemzője, hogy senki sem akadályozhatta meg a fiatal munkásokat abban, hogy együtt és demokratikusan saját kezükbe vegyék sorsuk irányítását, saját küldötteiket válasszák meg a tárgyalásokra, eltávolítva maguktól a japán munkáltatók mögött felsorakozó hivatalos szakszervezet, az ACFTU képviselőit. Ezek a munkások annyi érettségről és tapasztalatról tettek tanúságot, annyi akadályon felül tudtak emelkedni, még a hivatalos szakszervezet által küldött verőlegényekkel is szembe tudtak szállni, hogy végül kivívták követeléseiket, melyek megrémítették először azokat, akik azt hitték, övék a hatalom, és az egész világ kizsákmányolóit is, akik alázatos, olcsó munkaerőnek hitték őket.

Az önkény elutasításának erős akarata más módon, de szintén kifejeződött Wukanban,  ezen a  húszezres halász- és paraszttelepülésen Guangdong tartományban. A lakosok évek óta tiltakoznak azellen, hogy  a helyi bürokraták eladják mezőgazdasági földjeiket –  emlékeztetünk, hogy a föld vidéken kollektív tulajdonban van. Masszív tüntetésekkel tiltakoztak. Szept. 21-én egy tüntetésen a földeket visszakövetelték, a helyi párttitkárnak el kellett menekülnie előlük, a pártházat összetörték. A rendőrség letartóztatott néhány tüntetőt, az őrsöt másnap elfoglalták, mire kommandósok avatkoztak be ritkán látott brutalitással. Nov. 21-én békés tüntetés zajlott, többezren vonultak fel a zászlókat kibontva és 4500 aláírással követelték: adját vissza földjeiket. A helyhatóság megígérte a probléma megoldását, de nem történt semmi. Hazudtak. Legközelebb nem leszünk békések!» figyelmeztetett egy tüntető.

Nov. 17-én Dongguanban a Yue Yuen, a tajvani óriás cipőgyár 7 ezer dolgozója tüntetett és sztrájkolt a bércsökkenés és 18 káder elbocsátása miatt, melyet a delokalizáció jeleként értékeltek. A Stellánál, egy másik tajvani manufaktúránál szintén Dongguanban kétezer munkás már a hónap eleje óta sztrájkolt a beprogramozott delokalizáció ellen.
Nov. 21-én Shenzhenben a  Top Form (a hongkongi tőzsdén bejegyzett koreai cég) női fehérneműgyár 500 munkása hagyta abba a munkát a teljesíthetetlen napi normák elleni, a munkavezető brutalitásával szembeni elkeseredésében. Öt napig tartott a sztrájk. A darabbér nem teszi lehetővé túlóra kifizetését. Még ha 300 órát is dolgozik valaki havonta, csak 2 ezer yüant kereshet  (230€) a China Labor Watch szerint, holott a városban a minimálbér 1320 yüan (44 órás heti munkával) április elseje óta. Valamint a munkaügyi törvény miatt a havi túlóra csak 36 óra lehetne.
Nov. 22-én Shenzhenben a  Jing Mold (számítógépalkatrészek, pl. billentyűzet az Apple, Dell és IBM számára) 1000 dolgozója  hirdetett sztrájkot, mert illegális és embertelen túlórákat akartak rájuk kényszeríteni: a reggel 7-kor kezdődő 8 é fél óra munka után este 18 órától is dolgozniuk kellett volna éjfélig, szombat kivételével minden nap, azaz 120 túlórát teljesítve a törvényes 36 helyett. 3 nap múlva a vezetés meghátrált…
Egy munkásnő («Los Angeles Times», nov. 28.): «Az alkalmazottak túl sokat dolgoznak. Ha már nem bírják, sztrájkba lépnek!»
De például nov. 28-án többszáz munkás a Taicang elektronikai üzemben nem csak a munkakörülmények javításáért állt le, hanem a japán igazgató távozását követelte, aki minősíthetetlen hangon inzultálta őket, számol be a «China Labour Bulletin». Két napig tartott a munkabeszüntetés.
Nov. 28-án a szecsuáni Chengdu egy állami vállalatánál többszáz munkás tüntetett ülősztrájkkal a bejárat előtt a köztulajdonú vállalat részvénytársasággá alakítása alkalmával a vezetés által javasolt részvényplakettek kiosztása ellen. 30-án a Zhejiang tartmánybeli Jinhuában a Tesco szupermarket dolgozói foglalták el az üzletet az elbocsátások elleni tiltakozásul: «Jogainkat védjük! Adjátok ide a pénzünket, amit vérrel, verejtékkel kerestünk!». A  «The Guardian» (nov. 30.) szerint a vezetés a helyhatósággal dolgozik az ügy megoldásán, egy havi végkielégítést javasolnak a bezárás előtt. A sztrájkolók nem hisznek, főként, hogy a legális végkielégítés egy hónap az itt letöltött évekkel megszorozva!
Sanghajban egy elektronikus üzem fiatal munkásainak százai léptek sztrájkba. A Hi-P szingapúri érdekeltségű cég a Motrola és  Hewlett-Packard beszállítója. Bejelentették az üzemi termelés áthelyezését, melyet vagy követniük kell, vagy el lesznek bocsátva (ismét törvénytelenül, mert a dolgozókat nem értesítették). A követelések között van az is, hogy az elbocsátottak, mintegy ezer ember, végkielégítést kapjanak. „Olykor 12 órát dolgozunk és akkor az átköltözés miatt még töltsünk másfél órával többet az utazással!” – magyarázza egy sztrájkoló a South China Morning Post-nak. 3 nappal később még mindig tartott a sztrájk…
Első megállapítások

A sztrájkhullám kiszélesedik. A bizonytalan gazdasági helyzet miatt számos vállalat már novemberben kiadta a szabadságokat, holott a kínai újév jan. 23-ra esik, s nem is tudni, hogy újrakezdi-e a termelést. Közvetlen következménye a lassulásnak.
A «China Labour Bulletin» megfigyelője: « Kétségtelenül kapcsolatban áll a sztrájkhullám a világgazdasági recesszióval, a megrendelések lassulásával a munkáltatók próbálják mégis biztosítani profitjukat, ami nyomja a munkabéreket.” A sztrájkok együttes jellemzői a munkahelyek, bérek, jogok védelme, a méltó munka.
A hivatalos szakszervezet, az ACFTU távollétén túl (ha éppen nem a munkáltató oldalán áll, akkor sincs a munkások mellett) a KP és a hatóságok kontrollálta sajtó hivatkozik a sztrájkokra… De, ahogy egy munkásjogokért küzdő aktivista mondja, «van előrehaladás, néha a hivatalos szakszervezet sem foglal állást a sztrájk ellen, nem bátorítja, nem támogatja, de nem állít akadályokat sem eléje». Lent a szalszervezeti bázison megvitatják, de a hierarchia mondja ki az utolsó szót ezzel az egyetlen céllal: mindenekelőtt a társadalmi stabilitás a szociális és politikai haladás faktora.
A munkahelyeket ma  más tényező is fenyegeti: diszlokáció olyan tartományba, ahol a munkaerő ára (nevezetesen a minimálbér) alacsonyabb, jegyzi meg Wang Erping, akadémiai kutató, a munkahelyi konfliktusok specialistája (Bloomberg, nov. 24.): «Guangdong, a leggazdagabb és legnépesebb tartomány ma szembenéz a globális megrendelések és az export csökkenésével, az ország centruma és a nyugati részei konkurenciájával, ahonnan a Guangdongban dolgozó migránsok származnak. (…) Hosszú ideig a vállalatok alacsony béreket fizettek hosszú munkaidő fejében, de most már a belső tartományoknak is megvannak a fejlődő, helyi munkaerőt használó vállalatai». Hogy a bérek és jogok (betegbiztosítás,nyugdíj, stb.)  különbözőek a tartományokban, az csak játék a dolgozók megosztására.
A sztrájkok leginkább tömegesek, gyakran az összes dolgozó részt vesz bennük, okai ugyanazok, mint a guangdondi manufaktúrákban. A bérek védelme: «Alapfizetésünk 1100 yüan (kb. 130 euró), valóban szükségünk van a túlórákra», mondja egy munkásnő egy sztrájkoló üzemben, de a nanjingi (8 millió lakos!) köztisztasági dolgozók is, akik nov. 16-án szüntették be a munkát  a helyhatóság által rég megígért, de nem teljesített béremeléért. A szervezés spontánul történt vagy megbeszéléssel a kantinokban,  hálótermekben, sőt az interneten! Küldötteket választottak, pontos követeléseket fogalmaztak meg, plakátokat készítettek, arányos akciókat nagy határozottsággal a rendőri megfélemlítéssel szemben.