A
megvető kifejezést a (sztálinistává vált) Kommunista internacionálé használta a
szocialista/szociáldemokrata vezetőkre; a kommunista pártok követve az 1927-34
közötti vonalat a «szociálfasisztákat» első számú ellenségként jelölték meg
mint a tőkés rendszer védelmezőit, egyenlőségjelet téve az őket is megsemmisítő
fasisztákkal. Trockij (Szociálfasizmus, 1930.): «Úgy tűnik, a különbség ott van
(ki hinné?), hogy a szociálfasizmus szintén «fasiszta politikát folytat, de
demokratikus eszközökkel»… A hanyatló tőkés társadalmat a fasizmussal lehet
csak megmenteni, hosszú távon csakugyan igaz. De ebből nem következik, hogy a
szociáldemokrácia utat kell nyisson annak a fasizmusnak, mely örömmel veri szét
a fejét… A szociálfasizmus mély és termékeny teóriája nem a szociáldemokrácia
különleges funkciójának materialista, tudományos elemzésén alapszik, hanem
valamiféle demokratikus kritérium bázisán az opportunisták elvont sajátjaként –
még akkor is, ha ezek a barikád legszélsőbb szárnyán akarnak vagy szükséges
helyet foglalniuk… A különbség egy szőke és egy barna között nem olyan nagy,
mindenesetre lényegileg kisebb, mint az ember és majom között. Anatómiailag és
fizikálisan a barnák és a szőkék ugyanannak a fajnak tagjai, lehetnek ugyanazon
nemzetiségűek, ugyanazon családhoz tartozóak, és végül alkalmasint ugyanolyan
csibészek is. … Vannak, akik azt akarják bebizonyítani, hogy a barnák mélyükön
valójában szőkék, csak a bőrük és a hajuk kicsit sötétebb…»
Lev Trockij: A német forradalom és a sztálinista bürokrácia
(1932)
(Bevezetés)
Szélsőséges megkésettségéből következően az orosz
kapitalizmus lett az imperializmus leggyengébb láncszeme. A jelenlegi válságban
pedig a német kapitalizmus a leggyengébb láncszem ellenkező okból: ez a tőkés
rendszer, mely most zsákutcában találja magát, Európában a legfejlettebb. Minél
inkább valónak bizonyul a németországi termelőerők dinamizmusa, azok annál inkább fuldokolnak az európai
etatikus rendszerben, mely hasonló egy szánalmas vidéki állatsereglet
ketreceihez. A konjunktúra minden fordulata a német kapitalizmust olyan
feladatok elé állítja, melyeknek
megoldása a háború eszközének igénybevétele felé tolja. A Hohenzollernek kormánya módszereivel a német
burzsoázia «Európa megszervezéséhez» készülődött. A Brüning-Curtius kormány megpróbálja
megvalósítani... a
vámközösséget Ausztriával. A feladatok, lehetőségek, távlatok micsoda rémes
redukálása! De le kell mondani erről az egységről is. Az európai rendszer
agyaglábakon áll. Ha a néhány millió ausztriai egyesül Németországgal,
Franciaország nagyszerű hegemóniája összeomolhat.
Európa és főleg Németország a tőkés úton nem haladhat. Ha
a jelenlegi válságon időlegesen felül is tud kerekedni – a munkások hátán – a
kapitalizmus erői automatikus játékának köszönhetően, ez még inkább koncentrált
formában rövid időn belül minden ellentét újjászületéséhez vezetne.
Európa súlya a világgazdaságban csak csökkenni tud. Az
amerikai címkék: Dawes-terv, Young-program, Hoover-moratórum (a versailles-i szerződések előírásai Németország számára) szilárdan Európához
tapadnak. Európa az amerikai fejadag része lett.
A tőkés társadalom rothadása társadalmi és kulturális. A
nemzetek következetes differenciálásának útja, a proletariátus fejlődése a
középosztályok megfogyatkozása árán lezárult. A társadalmi válság késői
megfékezése nem jelenthet többet, mint a kispolgárság pauperizálódását és a
lumpenproletariátusba csúszó mind nagyobb rétegeket. Ez a veszély a legnagyobb,
s a német élcsapat torkát szorongatja.
A szociáldemokrata bürokrácia a rothadó európai tőke
legrothadtabb része. Történelmi útját Marx és Engels zászlaja alatt kezdte.
Céljaként meghatározta a polgárság dominanciájának megdöntését. A tőkés
fellendülés beszippantotta és magával hordozza. A reform ellenében lemondott a
forradalomról először tettekben, aztán szavakban is. Kautsky, evidens, még
sokáig védelmezte a forradalmi frazeológiát a reformokhoz igazítva. Bernstein ellenkezőleg, követelte a
forradalomról lemondást: a kapitalizmus békés, válság és háború nélküli
prosperáló szakaszába érkezett. Példás jövendölés. Úgy tűnhet, Kautsky és
Bernstein között megingathatatlan ellentmondás feszül. Ténylegesen azonban
szimmetrikusan kiegészítik egymást mint reformista bal és jobb csizma.
A háború kitört. A szociáldemokraták támogatták a
jövőbeli prosperitás nevében. A virágzás helyett jött a hanyatlás. Ma már nem
arról van szó, hogy a forradalom szükségletét a tőke csődjéből kell
eredeztetni; sem arról, hogy össze kell békíteni a munkásságot a
kapitalizmussal reformok segítségével. A szociáldemokrácia új politikája
a polgári társadalmat akarja megmenteni – lemondva a reformokról is.
De a szociáldemokrácia hanyatlása nem áll meg itt. Az
agonizáló tőkés társadalom aktuális válsága kötelezi arra, mondjon le a hosszú
gazdasági és politikai harccal kivívott gyümölcsökről és visszavigye a német
munkásokat oda, ahol apáik, nagyapáik, sőt dédnagyapáik voltak. Nincs
tragikusabb és ugyanakkor visszataszítóbb történelmi kép, mint a reformizmus
ártalmas rothadása az összes vívmány és
remény romjai közepette. A színház a reformizmust kutatja. Állítsák színre
gyakrabban Hauptmann Takácsait, az összes darab közül a legaktuálisabbként. De
a színházigazgató ne felejtse el az első sort fenntartani a szociáldemokrata
vezetők számára.
Egyébként semmilyen előadást nincs mit csinálni:
elérkeztek alkalmazkodó tehetségük határához. Van egy küszöb, amely alá
szállásukat a németországi munkásosztály nem tudja elfogadni túl hosszú
időre. De azért a létezéséért vergődő
burzsoá rezsim nem akarja elismerni ezt a küszöböt. Brüning rendkívüli
dekrétumai csak a terep kipuhatolásának kezdete. Brüning rendszere a gyáva és
álnok szociáldemokrata bürokráciának köszönhetően tartható fenn, mely a
proletariátus egy részének mérsékelt és mogorva bizalmán alapszik. A bürokrata dekrétumrendszer ingatag, bizonytalan és
kevéssé életképes. Aki nem feledkezhet meg saját munkásairól, annak céljai megvalósításához a
szociáldemokrácia támogatása nem csak elégtelen, hanem már zavaróvá kezd válni.
A félmegoldások ideje elmúlt. Ahhoz, hogy a kiutat megtalálja, a burzsoáziának
véglegesen meg kell szabadulnia a munkásszervezetek nyomásától, ki kell
söpörje, összetörje, szétszórja ezeket.
Itt kezdődik a fasizmus történelmi küldetése. Olyan
osztályokat helyez a nyeregbe, melyek rögvest a proletariátus fölött találják
magukat és attól tartanak, hogy soraikat megelőzik; megszervezi őket, a
finánctőke anyagi eszközeivel militarizálja hivatalos állami takaró alatt, a
proletárszervezetek összezúzására küldi őket, a legforradalmibbtól a
legmérsékeltebbig.
A fasizmus nem csak egy megtorló, erőszakos rendszer,
rendőrterror. A fasizmus olyan különleges állami szisztéma, amely azon alapul,
hogy eltávolítja a burzsoá társadalomban létrejött proletárdemokrácia összes
elemét. A fasizmus feladata nem csak a kommunista élcsapat legázolása, hanem az
is, hogy az egész osztályt erőszakkal az atomizáltság állapotában tartsa. Ehhez
nem csak az kell, hogy fizikailag végezzen a kommunista élgárdával. Az összes
szabad és független szervezetet, a proletariátus minden támaszbázisát el kell
tiporja és meg kell semmisítse a szociáldemokrácia és a szakszervezetek
háromnegyed évszázados munkája eredményét. Mivel a Kommunista Párt ennek a
munkának legfrissebb elemzésére támaszkodik.
A szociáldemokrácia készítette elő a fasizmus győzelmének
összes körülményét. De ezzel saját politikai likviditása feltételeit is
előkészítette. Teljes mértékben igazságos a szociáldemokráciára hárítani,
Brüninget kivéve, a törvénykezés felelősségét csakúgy, mint a fasiszta
barbárság fenyegetését. Azonban abszurd a szociáldemokráciát azonosítani a
fasizmussal.
Az 1848-as forradalom idején a liberális polgárság
politikája által előkészítette az ellenforradalom győzelmét, amely aztán a
liberalizmust a tehetetlenségig legyöngítette. Marx és Engels a német liberális
burzsoáziát ugyanolyan hevesen ostorozta, mint Lassalle, de elmélyültebben. De
akkor, amikor a lassalle-isták «ugyanolyan reakciósként» veszik célba a
feudális reakciót és a liberális burzsoáziát, Marx és Engels jogosan
méltatlankodik a hibás ultrabalosság okán. A lassalle-isták téves
állásfoglalása bizonyos alkalmakkor éppen a monarchia cinkosaivá tette őket,
munkájuk általában haladó, a liberálisok munkájánál végtelenül fontosabb
jellege ellenére.
A "szociálfasizmus" elmélete a lassalle-izmus
alapvető hibájának megismétlődése új történelmi viszonyok között. A sztálini
bürokrácia a szociáldemokratákat a nemzetiszocialistákhoz ragasztotta
ugyanavval a fasiszta címkével, ezzel akcióba lépett mint a hitleri referendum
támogatója: semmivel sem jobb, mint a lassalle-isták kombinációja Bismarckkal.
A szociáldemokrácia elleni küzdelemben a német
kommunistáknak két szabatos álláspontra kell támaszkodniuk a jelenlegi
szakaszban: a) a szociáldemokrácia politikai felelősségére a fasiszta hatalmat
illetően, b) arra az abszolút összeférhetetlenségre, ami a fasizmus és a
munkásszervezetek között fennáll, mely utóbbiakra a szociáldemokrácia is
támaszkodik.
A német kapitalizmus ellentmondásai mára olyan
feszültséget értek el, hogy a robbanás elkerülhetetlen. A szociáldemokrácia
alkalmazkodó-kapacitása azt a küszöböt érinti, mely megelőzi önmaga
likvidálását. A sztálini bürokrácia hibái a katasztrófa határához jutottak. Ez
a három egyenlet jellemzi Németországot. Hajszálon függ minden.
Ahogyan a német helyzetet követjük a majdnem egy hetes
késéssel érkező újságok nyomán, mikor egy újabb hét kell ahhoz, hogy a
Konstantinápolyt Berlintől elválasztó távolságot megtegye levelünk, még újabb
hetek kellenek ahhoz, hogy egy brosúra az olvasóhoz érkezzen, akaratlanul is
felmerül: nem lesz túl késő? Minden egyes alkalommal azt feleljük: nem, a
küzdelemben részt vevő hadseregek túl hatalmasak, hogy szimultán és villámcsapásszerű döntések
szülessenek. A német proletariátus ereje nem merült ki. Még csak be sem indult.
A dolgok logikája minden nap parancsolóbban fog megszólalni. Ez igazolja a
szerző kísérletét hangja meghallatására még hetekkel, vagyis egy egész
történelmi periódussal később is.
A sztálini bürokrácia úgy döntött, hogy munkáját
nyugodtabban végezheti, ha Prinkipóba (a
törökországi Büyükada) száműzi (Trockijt).
Megszerezte a szociáldemokrata Hermann Müllertől, hogy elutasítsák a vízumot egy … «mensevik» számára: ez
alkalommal habozás és halogatás nélkül valósult meg a közös front. Ma a
sztálinisták a hivatalos szovjet újságokban deklarálják, hogy én «védem»
Brüning kormányát a szociáldemokratákkal egyetértésben, kézzel-lábbal
kapálóznak Németországba beutazásom joga ellen. Ezen lealacsonyodás elleni
méltatlankodás helyett inkább jobb nevetni ezen a sületlenségen. De ne nevessünk
sokáig, nagyon kevés időnk van.
(Lev Trockij)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.