A rendszerkritika válságáról

A világpolitikai helyzetet egészében mindenekelőtt a legjobban kiszolgáltatott réteg, a munkásosztály vezetésének újabb válsága jellemzi. A kapitalizmus megdöntésének gazdasági előfeltétele már elérte csúcspontját. Az emberiség termelőerői megálltak fejlődésükben.

Az új találmányok és a technikai fejlődés újdonságai nem vezetnek többé az anyagi gazdagság gyarapodásához. Az egész kapitalista rendszer társadalmi krízisében a konjunkturális válságok a tömegek számára mind nagyobb nélkülözést és szenvedést hoznak.

A munkanélküliség emelkedése a maga részéről elmélyíti az állam pénzügyi válságát és aláássa a megrendült pénzügyi rendszereket.

A kormányok, legyenek demokratikusak vagy fasiszták, jobboldaliak vagy baloldaliak - de mind-mind a kapitalizmus feltétlen kiszolgálói -, egyik csődből a másikba jutnak.

Maga a kapitalizmus, mint gazdasági alap, mint működő rendszer sem lát kiutat.

Azokban az országokban, ahol kényszerből, gyávaságból, butaságból már megtette,  - vagyis éppen megteszi, hogy utolsó tétjét a fasizmus kártyájával játssza ki -, most becsukott szemmel masíroz a gazdasági, társadalmi, és legérezhetőbben a szociális katasztrófa felé.

A történelmileg privilegizált országokban, vagyis ott, ahol a korábbi nemzeti felhalmozásnak köszönhetően (ezek például: Nagy-Britannia, Franciaország, Egyesült Államok, stb.) a demokrácia luxusa még megengedhető egy bizonyos ideig, de a tőke összes hagyományos pártja olyan zavarban van, mely időnként az akaratbénulást súrolja.

A harmadikutas politika, az első időszakban fitogtatott elszánt karaktere ellenére, csak a zűrzavar különös formáját képviseli, s csak olyan országban lehetséges, ahol a rendszer mérhetetlen gazdagságot halmozhatott fel.

A jelenlegi válság, mely messze van attól, hogy az utolsó szót kimondja, máris meg tudta mutatni, hogy például az USA harmadikutas politikája, még kevésbé az Európai Unio kormányainak politikája semmiféle kiutat nem mutat a gazdasági zsákutcából.

A nemzetközi kapcsolatok képének sincs jobb aspektusa.

A kapitalista hanyatlás fokozódó nyomása alatt az ellentmondások elérték azt a határt, amelyen túl a különböző konfliktusok és véres kirobbanásuk elkerülhetetlenül világégésbe fognak torkollani, mégha a legutóbbi nagy világháborúk jellegét a kisebb, lokális  katonai konfliktusokra cseréli is. Természetesen a rendszer is tisztában van azzal a halálos veszéllyel, amit uralkodására egy új háború jelent. De most ezt a harcot összemérhetetlenül kevésbé képes elkerülni, mint a korábbiakat.

Mindenféle fecsegés, mely szerint a szocializmus történelmi feltételei még nem elég «érettek», csak tudatlanság vagy tudatos félrevezetés termékei. A kapitalizmus eltörlésének objektív feltételei nemcsak „érettek”, de már rothadni is kezdenek.

A szocialista rendszerváltás nélkül, és ez érvényes a közeljövő történelmi periódusára, az egész emberi civilizációt katasztrófa fenyegeti. Minden a kiszolgáltatott rétegtől, a munkásosztálytól függ, vagyis annak rendszertudatos élcsapatától. Az emberiség történelmi válsága számunkra (mint: szocialistákra-kommunistákra) taktikai szinten leegyszerűsödik a vezetés válságára.

A gazdaságot, az államot, a rendszer politikáját és nemzetközi kapcsolatait velejéig megfertőzte a szociális válság, mely a társadalom XX. század elejének állapotára jellemző. A forráspont előtti állapot rendszerváltássá változtatása előtti fő akadály a kiszolgáltatott réteg, a munkásosztály vezetésének opportunista jellege, kispolgári meghunyászkodása a nagypolgárság előtt, az ezekkel még az agóniában is fenntartott renegát kötelékei.

A mindennapi politika, a szenvedő társadalom, a megoldást hangzatos jelszavakra cserélő kormányok,  a szociáldemokrácia, a rendszerkritika, a valós megoldásokat pepecselésre cserélő centrumszervezetek tehetetlensége és önbecsapása,  a kapitalizmus rohadó szakaszával együtt – de természetesen ezzel összefüggve, ok okozat alapon – lépett az utolsó ötleteit is elhasználó, zsákutca szakaszába.

Ebben a szakaszban a szisztematikus társadalmi reformok, sem pedig a tömegek életszínvonal emelése már fel sem merülhet; mikor a rendszer jobb kezével kétszer annyit vesz el, mint amennyit a ballal ad, adók, vámok, infláció, „dezinfláció”, az élet drágulása, munkanélküliség, a sztrájkok szabályozása, ésatöbbi formájában.

Amikor a kiszolgáltatott réteg, a munkásosztály minden komoly követelése, sőt még a kispolgárság minden progresszív követelése is elkerülhetetlenül túlmutat a kapitalista tulajdonviszonyok és a kiszolgáló állam keretein.

A mi stratégiai feladatunk nem a kapitalizmus megreformálása, hanem megdöntése. Politikai célja, hogy a kiszolgáltatott réteg, a munkásosztály a hatalmat megragadja avégett, hogy a kirablóit megfossza hatalmától. 

(Felhasznált ötlet-forrás: a IV.Internacionálé átmeneti programja 1938-ból!!!)

-hcs-