Kubai fordulat

2011. jan. 4-én Raul Castro kormánya elkezdte a hónapokkal korábban bejelentett intézkedések megvalósítását, az állami vállalatok és a közszféra létszámleépítését. 6 hónap alatt 500 ezer, 3 év alatt egymillió háromszázezer munkahelynek kell megszűnnie (a közszféra 25 %-a). Ekkor a 11 milliós Kubában a dolgozók 95 %-ban állami alkalmazottak, 4 950 000 bérből és fizetésből él, 600 ezren vannak a magánszektorban, itt 143 ezer a vállakozók száma és a szövetkezeti dolgozók száma 250 ezer.
A kormány bejelentette, hogy a munkahelyek egy részét átirányítja a mezőgazdaság és építőipar felé, a maradéknak a magánszférába kell mennie. Mintegy 100 ezer dolgozó vállalkozó lehet.
Minden intézményben a szakszervezet égisze alatt szakértőbizottság jött létre, hogy a «felesleges» létszámot kiszűrje.
Az intézkedések a cukoripari, a mezőgazdasági, az egészségügyi minisztériumok területén kezdődtek és a turizmus szektorában.
A kormánysajtó is célozgat arra, konfliktusok keletkeztek, a feszültség nő.
A kormány ugyakkor csökkentette azon alapvető fontosságú termékek számát, amelyeket jegyre adtak. Már 2010-ben kikerült a krumpli, borsó, cigretta, só, ezekhez társul a szappan, fogkrém, mosópor. A szabadpiacon 25-szörösére nőtt ezen termékek ára (tudni kell, hogy jegyre adott rendkívül alacsony árakat a bérekhez szabták).
Jaime Ortega bíboros, a kubai katolikus egyházfő felhívta a kubaiakat, hogy “támogassák Raul Castro gazdasági reformfolyamatát”. Egy kubai közgazdász szerint az átállás az IMF kiigazítási tervének felel meg.
Kuba az 1959-es forradalom után kisajátította a tőkét, bürokratikusan eltorzult munkásállamot hozott létre (mivel a dolgozó tömegeket a hatalomból kizárta), és tervgazdaságot vezetett be.
1962-ban, mikor az amerikai imperializmus erővel próbálta az új hatalmat leverni, a Kreml bürokráciája vette ellenőrzése alá mintegy cserébe (az imperializmussal való) «békés egymás mellett élés» politikája meghirdetésével.
Átmenetileg a kubai gazdaságot a Szovjetunióval kötött szerződések védték, de 1991-ben a SZU diszlokációja Kubát védelem nélkül hagyta a világpiacon. Mára pedig a tőkés rendszer általános válságát kell elszenvednie, mivel gazdasága egyoldalú, alapanyagok behozatalára szorul, exportja (nikkel) erősen függ a világpiac áraitól.
Példája újabb gyakorlati demonstráció a «szocializmus egy országban» reakciós utópiájára. Minden bizonnyal igaz, a castrista rendszer saját jövőjével is játszik. A világpiac felé nyitás, az Obamával kötendő egyezség a dolgozók rovására folyik. De a kubai munkásosztályt nem szabad lebecsülni.
Az embargó azonnali és feltételek nélküli megszüntetése annak bevezetése óta hangoztatott követelésünk, bármilyennek is értékeltük a rezsim és politikája jellegét.
A forradalomban megszerzett vívmányok soha nem látott veszélybe kerültek, sorsuk a kubai munkásosztály független mozgalmától és a latin-amerikai forradalmi folyamattól függ.