Kokain karaván a Szahelben
Írta
Anne Frintz,
újságíró, Dakar (Szenegal)
2009 novemberében egy Venezuelából indult
Boeing 727 Tarkintban landolt, egy Gao-tól közeli helyiségben, Mali észak-keleti
térségében. Hét vagy kilenc tonna kokaint szállított, ezt sosem találták meg. Kirakodása,
majd elvétett indulása nyomán, a gép kigyulladt. A nyomozás során kiderült,
hogy a megrendelők közt egy libanoni család és az angolai gyémántkereskedésben
meggazdagodott mauritániai üzletember szerepelt.
Hogyan lehet, hogy egy ilyen nagy gép, de
ennél szerényebb repülők is, és a kokain ilyen tételei simán utazhattak egy,
ugyan sivatagi vidéken, de hát mégiscsak lakott és hivatalosan adminisztrált
területen? Egy francia Szahel-specialista politikus, aki nem kívánta felfedni a
nevét, jelezte, hogy az ügyben szerepel egy miniszter, a hadsereg és a
felderítés néhány magasrangú, a volt mali elnök, Amadou Tournani Touré (ATT)
embere, valamint néhány az ország északi részéből származó képviselő. „Ez érzékeny ügy. A hatalom központját érinti
– jegyzi meg informátorunk. ATT
uralkodása végén, az üzlethez kötődő magasrangú mali hadsereg- és felderítő
tisztek már teljesen lejáratták magukat. Ez volt az egyik oka annak, hogy a
2012 márciusi puccsban katonák és alacsony beosztású tisztek is résztvettek. A
magasrangban lévők olyan gépkocsi parkkal rendelkeztek, amelyet nem tudtak volna kifizetni, ha a hadsereg
teljes költségvetését is elsíbolják.”
„Az
ilyen üzletelések hatalmas haszonnal járnak: segítik a választásokat, ingatlanok
vásárlását az összegek kifehérítésével… Számos politikus lepaktált a
csempészekkel. Ha valamely katonatiszt túlbuzgólkodott és leállított egy
szállítmányt, kapott egy főnöki telefont, engedjék át paranccsal. Ez történt a
Guinea-i határon, Ousmane Conté, a guineai elnök fia idején, akit drogcsempészet
miatt tartóztattak le – meséli a szakember, aki sűrűn jár a Szahelbe. ATT szemet hunyt, hagyta a dolgokat rohadni.
A mali volt Nyugat Afrika egyik legkorruptabb rendszere.”
Simon Julien[ii],
a Szahel francia kutatója, részletesen leírta, milyen éles konkurencia-harcot
folytattak 2012 előtt Észak Mali-ban egyes a javadalmazásban részesülő
népességek, és a többiek, akik ettől el voltak zárva. Azzal, hogy a kábítószer-kereskedelem
pénzéből gálánsan lepénzeltek egyes az ifogha tuaregekkel szembenálló
csoportokat, a rendszer remélte, hogy elfojthatja a tuareg-lázadásokat. De a
számítás rossz volt. A Líbiából özönlő fegyverek és iszlámista harcosok tömege felgyorsította
Mali szakadását. Nem szabad lebecsülni a kábítószer-kereskedelem súlyát az
egész régió stabilitásának felborulásában.
Lagos-ban, Nigéria fővárosában, 2011
júniusában számolták fel az amfetamin és metanfetamin elsőszámú illegális gyártólaboratóriumát.
Zöld-fokon, ugyanez év októberében, másfél tonna kokaint foglaltak le Santiago
szigete egyik strandján. 2010 júniusában két tonna fehérport fedeztek fel egy
Gambia-i garnélarák halászati raktárban. 2011 áprilisában, Cotonou-ban 202 kiló
heroint foglaltak le egy Pakisztánból érkezett, valószínűleg Nigériának szánt
konténerben. Az egyetlen helyben termesztett illegális drognövény, a marihuána
a legelterjettebb ugyan, de csupán helyi fogyasztásra szánják. A szintetikus drogokat,
a kokaint és a heroint távolabbi piacoknak, Európának, Japánnak, sőt Kínának
szánják.
2004 óta, Nyugat Afrika a kokain
kereskedelmének, tárolásának és elosztásának jelentős bázisává lett. Adataink
szerint az európai piac fogyasztásának nyolcadát, negyedét látja el: 2009-ben
21 tonnával vett részt a 129 tonna összforgalomból, az ONUDC (az ENSZ
kábítószer és bűnözés elleni Irodája) szerint. A termelő országok és a végső
felvevők földrajzi közelsége, az olcsó logisztika és munkaerő, az ellenőrzés, a
büntető és törvényi rendszer gyengesége, az általános és olcsó korrupció, a
felelősségre vonás teljes hiánya következtében: ez a térség olyan komparatív
előnyökkel szolgál a nemzetközi drogkereskedők számára, amelyekkel nem lehet
versenyezni.
Félúton Dél-Amerika és Európa között, ez
az újdonsült „raktár” befogadja Kolumbia, Peru és Bolívia, a világ legnagyobb
termelőinek és gyártóinak a termékeit. És lehetővé teszi Európa, a Föld második
legnagyobb kokainfogyasztó piacának az ellátását (ez kb. 33 milliárd dollárt
jelentett 2012-ben, azaz 4 milliárddal kevesebbet a legzaftosabb, az Észak-Amerikai
piacnál). A kokain ma a második leginkább fogyasztott kábítószer Európában, a marihuána
után, 4,1 millió fogyasztóval 2008-ban, az európai lakosság valamivel kevesebb
mint 1 %-ával.
Több nemzetközi szervezet, a többi közt a
már idézett ONUDC és a Kábítószer kereskedelem ellenőrzésének nemzetközi
Szervezete (az OICS), ezt a virágzó kereskedelmet Nyugat Afrika
destabilizálódásának jelentős tényezőjeként közelíti meg. A gazdasági válság és
az IFM által kikényszerített politikák tovább fokozták a régió kormányai
többsége legitimitásának hiányát. Itt pénzzel mindent meg lehetett vásárolni,
még mielőtt a kokainnak az árnyéka megjelent volna. Az óriási pénzeket forgató
nemzetközi bűnözők betelepedése tovább súlyosbította a helyzetet.
„A
szervezett transznacionális bűnözésnek van egy kereskedelmi vonzata: azt
keresi, ami a legnagyobb hozamot biztosítja a legkisebb rizikóval. Az üzérkedők
megkeresik a legkedvezőbb útvonalakat: azokat, amelyeken befolyásuk eszközei – a
halálos fenyegetésektől a gyilkosságokig – és persze a korrupció lehetővé teszi
szabad utazgatásukat”, magarázza a helyzetet Pierre Lapaque, az ONUDC
nyugat-afrikai igazgatója. Értékénél fogva a kokainkereskedés hasonló
nagyságrendű a kőolaj- és a fegyverkereskedelemmel – ugyanakkor ez egyike a
legrentábiliseknek. 2012-ben tekintélyes a súlya a régióban: 900 millió euro
haszonnal járt, amiből 400-at helyben fehérítenek ki és költenek el…mégpedig
nem több, mint kb. harminc tonna kokainért, a Dakar-ban, Szenegal-ban székelő
ONUDC- iroda szerint. Összehansonlításul: ugyanebben az évben, a fontos tranzit
szerepet játszó Bissau-Guinea költségvetése nem volt több 177 millió euronál.
A kokain azon termékek közt szerepel,
amelyek a legnagyobb hozzáadott értéket fialják: kilóját 2-3 000 euroért
vásárolják a termelő zónákban, de már 10 000-t ér az Atlanti Oceán afrikai
partjain található városokban, 12 000-t a Szahel fővárosaiban,
18 000-et, 20 000-et Észak-Afrika városaiban, és 30 000-et,
45 000-et Európa nagyvárosaiban – jelzi az imént idézett francia
Szahel-specialista. Ezek az árak a nagybani piaci árak, és olyan termékről van
szó, amelynek tisztasága egyre csökken hosszú útja során.
A rendőrség, a vámhatóság és a
nyugat-afrikai bíróságok számára a drogkereskedelemmel folytatott küzdelem
úgyszólván lehetetlen: végtelenül mély a szakadék ezen intézmények eszközei és
a kereskedők hálózatainak lehetőségei közt. Néha az is előfordul, hogy a
bissau-gineai rendőrségnek még arra sem futja, hogy azt a kevés járőrkocsiját
benzínnel feltöltse… Ami a legelszántabb akaratot is lenulláza. Annál is inkább,
mivel a bűnöző csoportok széleskörű etnikai vagy kulturális hálózatokra, adott
esetben diaszpórákra (például nigériaiakra) tudnak támaszkodni, nyelvi
közösségekre, vagy legalábbis érdekközösségekre. Igen gyakran, egy tucatnyi pasas
összefog egy, két vagy három „vállalkozásra”, majd szétválnak, ismét
találkoznak… netán megölik egymást.
A kábítószer útjai kacskaringósak, épp
olyan változatosak és sokfélék, mint exportőrjei, importőrjei, közvetítői és
„aprómunkásai”. Mindenféle útvonal, eljárás működik itt, egymásra épülnek,
összegződnek a nagyobb hatékonyság és rentabilitás érdekében. Hosszú láncolat
ez. Dél-Amerikától Európáig, Afrikán át – ugyanaz a kokain-csomag repülőn,
gépkocsin, hajón utazhat. Mivel a tengerszállítás a legelterjedtebb e világon,
ez lesz többnyire a kokain útja is Latin-Amerika és Afrika között. „Az utóbbi két, három évben mindtöbb gép
landol Nyugat- Afrikában elhagyatott reptereken, vagy ledobják terhüket alacsonyan
szállva. A küldeményt azután összeszedik beszervezett csoportok. Ugyanakkor nem
maradt abba a tengeri út, vagy „hordozók”, „futárok” alkalmazása.
2006-2008-ban, a halászhajók voltak a kedvencek. Manapság, a konténereket
veszik igénybe.” – számol be
nekünk Lapaque úr.
A legrövidebb út Dél-Amerikából Afrikába
az Atlanti Óceánon át a 10. szélességi fokot követi, egy „szalagot” a tengeren,
amelyet naponta ezer és ezer teherhajó, halászhajó követ, vitorlások, netán
turistahajók. Az európai és amerikai biztonsági erők, amelyek nagy fogásokra
tettek itt nem egyszer szert, ezt „Highway 10”-nek, 10-es sztrádának nevezték
el.
A kokaint rejtő konténereket többek közt
Lagos, vagy a Togo-i Lomé nemzetközi kereskedelmi kikötőibe szállítják. A
halászhajók pedig átrakják szállítmányaikat tengeri go fast-okra és go slow-okra,
gyors naszádokra, csónakokra, vitorlásokra, amelyek ritkán látogatott partokon,
mangróvokon állnak le, Nyugat-Afrika jól szabdalt atlanti óceáni partjain.
A „futárok”, az „öszvérek”, ahogy nevezik
őket, a nigériai drogkereskedők kedvencei, magukkal, bőröndjeikben, ruházatuk
vagy parókájuk alatt…vagy gyomrukban szállítanak kokaint, kisebb csomagokban
vagy kapszulákban. Ezek a „futárok” rendszerint a térség nemzetközi repterein,
Dakarban vagy a Mali fővárosban, Bamako-ban szállnak le. A kéthajtóműves
repülők alkalmi vagy elhagyott reptereken szállnak le – mint például
észak-Maliban vagy Bissau Guineában -, de akár hivatalos kifutókon.
Tiszta kokain, vágott, cipó formában, ballonban,
poralakban, vagy folyadékként, letéve a padlóra egy sporttáskában, kiszállásra
készen, netán fagyasztott halakban – a drog rejtekhelye, csomagolása, formája
az utazástól függően alakul.
Elraktározva, és többnyire
újrafeldolgozva, a Nyugat-Afrikában átvett por irányt vesz az európai piacokra,
követve a többi közt a Szahel, a Szahara útvonalait, Mauritániából, Mali-ból,
Niger-ből és Csád-ból Líbia és Egyiptom felé. Még a marrokkói hasis is ezt az
ősi útvonalat veszi igénybe. Olyannyira, hogy egyes Tubuk – a Kelet-Szahel
állattartó, félnomád etnikum fiatal zsoldosai, akik Líbiából tértek vissza fegyverrel
és valutával felszerelkedve – nem restek leállítani a sivatagot átszelő
jólfelszerelt négykerék-meghajtású gépkocsi konvojokat. Amikor sikerrel járnak,
megosztják maguk közt az árut és a keresetet, saját a drog értékesítésével
foglalkozó hálózataikon keresztül: „Mindegyikük
a hozott szerint részesül az üzletben: egy személynek egy részhez van joga; egy
ember és egy puska két részt kap;egy gépkocsi tíz embert ér, tehát tíz részt,
stb. Egy nehéz fegyver meghatározott részesedést jelent szintén”- mondja
nekünk egy, nevét adni nem kívánó nigériai politikus.[iii]
Mi lett a következménye annak, hogy Észak-Mali-ba
telepedtek le olyan csoportok, mint a Mujao (Mozgalom az uralomért és a
dzsihadért Nyugat Afrikában), az AQMI (Al-Qaida az iszlám Maghreb-ben), avagy
az Ancar Din-féle csoport? Az AQMI és a Mujao[iv]
részesei a drogkereskedelemnek: tizedet szednek az általuk ellenőrzött
területeken áthaladó kokain konvojokon, és pénzért vállalják védelmüket.[v]
Ha az AQMI csak kis részben táplálkozik a drogkereskedelemből – a túsz-üzlet
sokkal nagyobb haszonnal jár -, a Mujao-nál más a helyzet. De paradox módon, az
ország kettéhasítása nem könnyítette meg az üzletelést. „A gyenge állam előnyt jelent a narko-kereskedőknek, de a térség teljes
dezorganizálódása veszélyessé válik – mondja a mi Szahel-specialistánk. Ha nem rendelkeznek megbízható
kapcsolatokkal a hadseregben és a rendőrségben, illetve a helyi és országos
politikusok között – a kokain szállítmányok biztonsága kérdésessé válik. Mégha megállapodtak
is az észak minden dzsihadista és MNLA csoportjával, fennáll annak veszélye,
hogy támadás éri őket.” Ezért
határozták el a drogkereskedők, hogy a szomszédos Niger-ben telepednek le. „Arlitban és Agadez-ben újabb hálózatok
jönnek létre. Mind több kereskedő megy át Mali-ból Niger-be”, jelzi a már
idézett nigériai hivatalos személy.
E viszontagságok ellenére, van egy ország,
amely nem riasztja el a drogkereskedőket: ez
Bissau Guinea. Habár a tizenötödik helyen szerepel a vagyonbukott
államok listáján, éppen Nigéria mögött a Failed
States Index 2012 szerint, Bissau Guinea Nyugat-Afrika egyik legfontosabb
kokain-ügynöksége. 2007-ben, az amerikai DEA (Drug Enforcement Administration)
becslése szerint minden éjszaka légi úton nyolcszáz vagy ezer kilo kokain landolt
területén. Reptéri és kikötői berendezéseket, sőt szigeteket is bérbeadtak a
drogkereskedőknek, a helyi kormány tudtával, aki a felelősséget a hadseregre
hárította.
„Úgyszólván
minden 2006-2007-ben adódott ügybe, egy-két tonna kokain lefoglalásakor, semmilyen
eljárást nem indítottak. De ebben az esetben sem született ítélet – meséli
ennek az országnak egyik francia specialistája. Bissau Guineában, a kereskedés a hadsereg és a civil hatalom
egyezkedése alapján folyik. A katonák mondják: „Az öltönyös-nyakkendős civilek,
a maguk négykerék-meghajtásaikkal az IMF és a nemzetközi szervezetek pénzét
zabálják; mi a drogkereskedés pénzét!” Ha az ebből húzott haszon a hadseregnek
bizonyos függetlenséget biztosít a civil hatalommal szemben, a
kábítószer-kereskedelem az egyik jó forrást jelenti számára: „Emellett ott van a halászati engedélyek
ellenőrzése például, a nagy csónakoktól a nemzetközi társaságok hajóiig. Vagyis
a rackettől az adóztatásig” – jegyzi meg a kutató.
Egy 2008 óta megfigyelhető csendes periódus
után, a drogellenes európai szolgálatok megfigyelése szerint 2012 elején több
tonna kokain érkezett be, mindenkor a katonai szervek cinkosságával, a többi
közt Antonio Indjai, a vezérkar főnöke, és Ibrahima Papa Camara, a légierő
főnöke segítségével. Bissau Guinea szívében található leszálló helyek, néha utak
szolgálnak a célra. „A hadsereg adja a
logisztikát és a repülők védelmét: a leszállópályákat, a kerozént, a raktárakat
stb. Ez a DHL[vi]!
Nem vesz részt a drogkereskedés szervezésében, sem az értékesítésben: csupán
szolgáltatásokat biztosít” – jegyzi meg forrásunk.
Ezekhez a műveletekhez a nemzetközi
kokainkereskedők, a többi közt a dél-amerikaiak és Bissau Guinea civil és
katonai vezetői igen magas szinten kötöttek szövetséget. Carlos Gomes Juniort
(„Cadogo”), Bissau Guinea volt miniszterelnökét, akit a 2012 áprilisi államcsínykor
tartóztattak le, azzal gyanúsították, hogy ezt a kereskedelmet fedezi és
hasznosítja. „A Gomest illető gyanú
2008-ban keletkezett, amikor egy hajó tűnt el rakományával együtt. Azzal
gyanúsították, hogy ő fedezte a esetet. De az ügyet egyszerűen lezárták” – emlékszik
az elemző. És a legutóbbi puccs? „ Nem
minden kötődik a droghoz – mélázik el Lapaque úr, de ez olyan elem, amelyet számításba kell venni. Minden, ami az üzlet jó
menetét gátolja – megérdemli, hogy eltakarítsák.”
2011-ben Indjai semlegesítette riválisát, José Americo Bubo Na Tchuto
ellentengernagyot, aki ekkor a tengerészet főhadiszállásának parancsnoka volt,
és ezzel rátehette a kezét a kikötőkre. „Bobo”, aki az Egyesült Államok fekete
listáján szerepelt, mint a nemzetközi drogcsempészethez kötődő személy, azóta a
2012-es államcsíny révén szabadult, de jelenleg, úgy tűnik, partin kívül áll.
Úgy látszik, hogy a Gomes Juniorhoz közel álló vezérkari főnök az utolsó
percben csatlakozott a puccsistákhoz, tudva, hogy jobb a saját emberei mellé, a
katonák mellé állni, a különböző klánok tömörülése mellé, amelyek maguk nevezik
ki vezetőjüket.
Az 2012 áprilisi puccsnak, amelyet
„Cadogo” ellenfelei támogattak, és a hadsereg bázisa hajtott végre – számos más
okai voltak, mint a kokain csempészet: választási csalások, történelmi
súrlódások a hatalom polgári és katonai szárnya között, a hadseregben többségi
Balante-etnikum követelései, és nagyobb elismertség követelése az autonóm
főváros, Bissau számára. Különös súllyal szerepelt a biztonsági szektor
reformjával való fenyegetőzés, amelyet Gomes Junior végrehajtani szándékozott:
olyan reformról volt szó, amelyből a katonák nem kértek, mert nyugdíjazásukat,
netán munkanélküliségüket eredményezte volna, minimális garanciák mellett
(nevetséges juttatásokkal, nem meggyőző szakmai váltásokkal). A 2012 áprilisi
puccs után úgy tűnt, hogy a kokainkereskedelem valamelyest alábbhagyott a
beállt zavarok miatt – amint ez minden komolyabb zavar esetén rendszerint
megfigyelhető. Ez is arra int, hogy a Bissau Guineai puccsot ne egyedül a
drogkereskedelem számlájára írjuk.
Tagadhatatlan, hogy a kokain lett
mostanság egyes nyugat-afrikai elitek új haszonforrása – ahogyan a marihuána jelenti
az afrikai parasztnak a kedvelt alternatív kereskedelmi növényi kultúrát -,
mégsem lehet egyedüli tényezőként felfogni egyes országok belső konfliktusai
tekintetében. A kokainpénzek táplálják ezeket, de úgy tűnik nem ez a tényező a
legfontosabb. Kétségtelen, hogy a csempészet és az érintett tranzitterületek
ellenőrzése a Bissau Guineai Indjai és „Bubo”-féle versengések és leszámolások
középpontjában áll, és ugyanez mondható 2012 előttről, észak-Mali Tuaregjei és más népességeinek
viszonyáról. Ezzel együtt, a hatalmon lévő katonák és civilek Bissau Guineában,
vagy a Malit elözönlő fegyveres iszlamisták, éppúgy mint a Bamako-ban működő új
vezetés – a kábítószer-kereskedelmet főleg olyan eszközként használják, amely
politikai céljaikat szolgálják.
A
csalások, sikkasztások, amelyek mindennaposak a nyugat-afrikai államok
csúcsain, ugyanis nemcsak a kokaincsempészethez kötődnek. A kábítószert
egészségügyi következményei és az európai társadalmakat érő negatív hatásai
miatt emelik ki, de jókor jön például akkor, amikor tompítani lehet általa azt
a destabilizáló hatást, amelyet a kelet-nigériai kóolaj-csempészet eredményez (ezt
társadalmilag jobban tűrik). A drogkérdés előtérbe állítása lehetővé teszi
ugyanakkor az államok számára, hogy igazolják azt a represszív politikát,
amelyet az utcai kisdílerek és a drogosok ellen folytatnak, miközben teljesen
tehetetleneknek tettetik magukat a gazdasági és társadalmi fejlődés döntő
kérdéseit illetően.
Ford.
Sipos János
[ii] Simon Julien, „Le Sahel comme espace de transit des stupéfiants.
Acteurs et conséquences politiques” (A Szahel, a drog útvonalainak térsége.
Szereplők és politikai következmények), Hérodote,
142 sz., Paris, 2011 március.
[iii] 2012 novemberi-decemberi beszélgetések.
[iv] Ancar Din részvétele nem bizonyított.
[v] Lásd Abdelkader Abderrahmane, „The Sahel: a crossroads between
criminality and terrorism”. (A Szahel: keresztút a bűnözés és a terrorizmus
vonalán). Actuelle de l’IFRI
(Institut francais des relations internationales), 2012 október 10.
[vi] DHL, a levelek és áruk nemzetközi szállítására szakosodott vállalkozás
(alapítói nevéből: Adrian Dalsey, Larry Hillblom és Robert Lynn).
És ezeket a nyugat-afrikai kormányokat támogatja, országaik nemzeti kincseit kizsarolva az Európai Unió...
VálaszTörlés