Munkás Hírlap

Munkás Hírlap

Nemzetközi munkásmozgalmi információk – 14. sz.

 2013. ápr.

«A munkásosztály felszabadítása annak saját műve lesz»

(Marx, az I. Internacionálé szervezeti szabálya)

          

Tarragonai beszámoló

           

Márc. 14-16 között a spanyolországi Tarragonában európai munkástalálkozót szerveztek a katalán aktívák és a Nemzetközi Egyetértés (alakult 1991-ben Barcelonában az iraki háború küszöbén a háborúk és a kizsákmányolás elleni munkásösszefogás jegyében). 13 országból mintegy 160 szakszervezeti és politikai szervezet küldötte vett részt, magyar részről Arady Pált delegálta a Munkások a Munkásokért! akciócentrum.

           

A konferencia meghívójában ez szerepelt: «Mennyi beteg fog még meghalni orvosi kezelés hiányában, mert a kórházakat megfosztják a szükséges eszközöktől az EU elvárása, a «költségvetések szanálása céljából»? Hány munkáscsaládot fognak még kitenni otthonából? Hány újabb nyugdíjast fognak még nyomorba dönteni a kormányaink által már bejelentett programok? A reménytelenség milyen fokát kell elfogadnunk fiataljaink ügyében? Hagyjuk-e gyerekeinket, országaink élő erejét tömegesen külföldre emigrálni? Hányszor kell még belenyugodni abba, hogy veszítettünk az elbocsátások következtében? A deregularizáció mekkora mértéke lesz elég az Unió követelte versenyképességi kritériumok-hoz? Bérünk csökkentésének mekkora százaléka vár még ránk?

Egyszóval, milyen «felsőbb elvek» nevében kell elfogadnunk ezeknek a brüsszeli önkényesen kinevezett korrupt technokratáknak a «szabályait», amelyek az egész civilizációt aláaknázzák? Hogyan tudunk véget vetni a trojka mindnyájunk országát sújtó gyilkos programjainak és memorandumainak? A szigorítások, a munkatörvénykönyv reformjának teljes és azonnali visszavonását, s nem pedig kérészéletű sztrájknapokat és tüntetéseket akarunk szabad kezet hagyva a kormányoknak, a Brüsszel és az IMF által diktált költségvetéseknek!»

           

Barcelonába érkezésünkkor spanyol tavasz fogadott bennünket. Virágok    nyiladoztak, pálmafák magasodtak. 80 km-es újabb utazás után megérkeztünk a tarragonai oktatási központba, tanács-kozásunk színhelyére. Udvarán a katalán lobogót lengette büszkén a szél. Gyorsan összefutottunk régi ismerősökkel, svéd, román, francia, spanyol társainkkal. A megnyitó nagygyűlésre a város polgármestere, s a katalán kormány is elküldte képviseletét. A hallgatóság köreiben egy csapat fiatal feléjük demonstrálta igényét a biztonságra, amely a spanyol társadalomban is hiánycikk... Biztonságot a tanulást, a munkát, a lakhatást, a jövőt illetően.

A közös vacsora után éjszakába nyúló beszélgetések kezdődtek.                    

Másnap folytattuk a felszólalásokkal, a mi delegációnk is szót kapott. Tetszett a hallgatóságnak, többen gratuláltak és idézték: «a nyugati és keleti munkásságnak egyesülnie kell».                                                        

A konferencia szabad vitában kereste, hogyan tudnánk európai szintű összehangolt választ adni, hogyan tudnánk ledönteni az elénk tornyosuló akadályokat ahhoz, hogy megállítsuk az EU és trojkája gyilkos követeléseit. Spanyolországban a munkanélküliség aránya az aktív lakosság 27 %-a, a fiatalságé pedig több, mint 50 %-os. A köztisztviselők bérét 30 %-kal csökkentették. És a trojka ezt készíti elő minden ország számára, akkor is, ha a jövedelmi viszonyok máris alacsonyak… ahogyan Bulgáriában, Romániában – és Magyarországon is. Spanyol-, Görögországban, Portugáliában évek óta hatalmas általános sztrájkok zajlanak a megszorítások, a memorandumok ellen. A tömegek azonban minduntalan szembetalálják magukat saját (szakszervezeti és politikai) vezetőik szabotázsaival, melyekkel azok csak csillapítani, mederbe terelni akarják a mozgalmakat… A «társadalmi párbeszédek» arra szolgálnak, hogy a dolgozók szervezeteit bevonják a hatalmi intézkedések végrehajtásába, a munkatörvénykönyvek munkáltatói érdekeknek megfelelő átírásába. A szociáldemokrata vezető Schröder Agenda 2010-ével kezdődött a folyamat, mellyel  a pénzügyi tőke eljuttatta Németországot a 8 millió «alacsony bérű» dolgozóig, a 11 millió szegénységi küszöb alatt élőig, a 25 %-os ideiglenes munkát végzőig. Kormányaink színe változásától függetlenül hasonlóan alakult ki nálunk is a mai katasztrófaközeli helyzet. Ki és mi kényszerít arra, hogy a hazug, korrupt, antidemokratikus, nép- és munkásellenes kormányokkal lepaktáljanak szakszervezeti vezetőink? Kizárólagosan saját érdekeik. Pl. a franciától nem sokban különböző oktatási «reformot» a Pedagógusok Szakszervezetének vezetése aláírta tudva tudván, hogy az hová vezet… Az Európai Szakszervezetek Szövetsége tevékenysége is (melyet egyébként az EU finanszíroz!) világosan kimutatja ezt a politikát. Az ESZSZ, amely úgymond harcol a szigorítások ellen, ugyanakkor «támogatja a költségvetések szanálását (…) az európai tartós fejlődés céljából».                                                                                                                

Hol van a kiút, tették fel sokan a kérdést. A sűrűn ismétlődő tüntetésekkel, facebookos szerveződésekkel nem sokra megyünk. Azok az intézkedések, amelyeket «baloldali» és jobboldali kormányok hajtanak végre, az EU intézményeiből, szerződéseiből fakadnak. Az Unió lényege a szabad vállalkozás és verseny, ebben nincs helyük a «szociális» megoldásoknak, és ezzel az EU-val le kell számolnunk! Ez az EU sivataggá teszi országainkat, lehetővé teszi, hogy a szabad tőkemozgás folytán nyugatról az üzemek áttelepüljenek keletre, majd ha még előnyösebb feltételekhez jutnak, innen is tovább álljanak, s maguk mögött romokat, nyomort hagyjanak. Vissza kell szerezni szervezeteinket, azok függetlenségét ahhoz, hogy eredményesen küzdhessünk a paktumok, a meg-szorítások, az ellenreformok ellen! A tőke lényege a haszonszerzés, a profit. Ahhoz, hogy érzékeny pontján érinthessük, meg kell fosztani ettől – európai szinten! Mindannyiunknak saját országában a dolgozók egységét kell keresnünk azon az alapon, hogy a dolgozók érdeke a munkáltatók ellen azonos – ideológiai különbségek nélkül. Igen nehéz ez ott, ahol a dolgozók alacsony keresetűek, nem csak megosztottak, de szervezeteiktől is megfosztottak – azonban más út nincs!

S végül a tanácskozás elfogadta közös nyilatkozatát, melyben Európai Kapcsolattartó Bizottság felállításáról is döntött. A bizottság segíti a közös akciókat szervezett módon – a szabad nemzetek szabad Európája felé vezető úton, a kormányoktól, EU-tól és munkáltatóktól függetlenül, csakis a dolgozók és a nép jogainak és garanciáinak védelmében.                                                                                                                                                                                                                          

****************************************

Arady Pál,  a Munkások a Munkásokért küldötte, a történelmi szociáldemokrata párt munkástagozának vezetője hozzászólásából

Engedni kell a trojka nyomásának, és törekedni kell a kiegyezésre, vagy keményen ellenállni? Tűrni, vagy harcolni? Elviselni a bérek csökkentését, a szociális rendszer leépítését a társadalom számára irreleváns hatalmi hivatkozások alapján, vagy épp a társadalomért, annak az élhető jövőjéért is harcolni kell a megszorítások, a pénz és közjogi hatalmi diktátumok ellen?

A válasz egyszerű: igen, harcolni kell kötelességből, mások iránti szolidaritásból is!

Én Magyarországról jöttem, ahol hamarabb omlott le a berlini fal, mint ahogy a Bornholmer strassei átkelőt megnyitották volna, és büszke vagyok, hogy cselekvő részese voltam egy apró kis csavarként annak a folyamatnak, ami nyugat és kelet egyesítését elindította annak idején. De most nagyon szomorú vagyok, ha ennek a folyamatnak az eredményeit veszem számba.

Azt gondoltuk annak idején, hogy a határok megnyitásával a fejlett európai országok nagyvállalatai előtt is nyitunk kaput, amik majd munkát adnak nekünk, azért pedig rendes fizetést, amiből majd tisztességgel, békében megélhetünk családjainkkal együtt. Senki se mondta, hogy becsapjuk magunkat. Senki se hitte, hogy becsapnak minket. Azt gondoltuk, hogy a szabadnak aposztrofált világ áldásként tör be az életünkbe. De többezer honfitársam számára ez sajnos halálos tévedés volt!

Mára a szociális alapok eltűntek, rokkantakat nyilvánítanak tömegesen munkaképesnek és irányítanak át a már nem is nem létező munkaerőpiacra. Csak azért, hogy ezzel is csökkentsék az állami kiadásokat. A neoliberálisok előtt talán a vörös khmerek tettek utoljára ilyesmit a történelemben!! A minap fogadták el az új alkotmányát az országunknak, amiben köztörvényes bűnné lett a szegénység és munkanélküliség evidens következménye, a  hajléktalanság.

De azok sem jártak jobban, akik tanulni szeretnének – ők az új törvény szerint nem hagyhatják el az országot, a tanulmányaik végén kapott diplomáért cserébe állami jobbágyként bánnak majd velük.

És a munkások se jártak jobban. Alacsony a munkabér, a heti átlag munkaidő akár 60 óra is lehet. A túlórákat egy jogi trükkel csak fél év múlva köteles kifizetni a munkaadó, feltéve ha egyszerű munkanap beszámításával meg nem váltja.
     A Magyarországra települt globális cégek olyan egészségre ártalmas technológiát alkalmazhatnak, ami az Unióban tilos; olyan munkanormákat állapíthatnak meg, ami a gyártóberendezés maximális kapacitása, a technikai selejt költségét a munkavállalókkal fizettethetik meg, sőt, a munkavállaló magánéletét is meghatározhatják az új munkatörvények szerint. A sztrájkjogot pedig olyan mértékben korlátozták, amire a múlt század 30-as évei óta nem volt példa!

Vagyis az eddig is meglopott, kirabolt munkásokat Magyarországon további trükkökkel is fosztogatják, továbbá kényszerítik, és megfélemlítik. Mindeközben a nagy szakszervezetek némák, vagy egyszerűen kollaboránsok módján járnak el tagjaik munkahelyének megőrzésére hivatkozva.

Be kell vallani, hogy gazdaságunk szétverésében, a szociális rendszerünk lerombolásában, a munkabérek lenyomásában, a lakossági megszorító intézkedések kiötlésében és módszertanában, a több millió nyomorgó előállításában nem csupán hazánk szakszervezeti és politikai vezetőit lehet elmarasztalni, hanem az őket jó tanácsokkal ellátó IMF-t, EB-t és EKB-t, vagyis a trojkát is – mely intézmények politikája előtt a magyar társadalom értetlenül áll.

 ***********************************************                                        

Az ellenállás kezdete                                                                                                                        

Megszokottá váltak a demonstrációk. Hol a közmunkások, hol  a demokraták, hol a mozgássérültek,  hol a nyugdíjasok, hol a bankhitelesek tüntetnek gyakorlatilag minden nap a kormány ellen. Ennél is régebben kezdték el mozgalmukat az ezektől a problémáktól elválaszthatatlan lépésekkel szemben a diákok, felhasználva meglévő szervezeteiket és újabbakat hozva létre.

A rendszerváltással, a tőkés társadalom visszatértével eltűnt egymillió munkahely,  megjelent az egyre súlyosbodó munkanélküliség; a multinacionális vállalalatok jelenléte és a bérek polarizálása pedig mindent átalakított. A 90-es években minden szinten liberalizálták az oktatást, a felsőoktatást kiszélesítették – de nagyon sok családnak nehéz vagy egyenesen lehetetlen lett gyermekük taníttatása. Már 2007 őszén mozgalom kezdődött a tandíjak bevezetése ellen.

2011-től – az Európai Unió szigorítási követelésének megfelelve –  az új kormány a közoktatás leszűkítésén kezd gondolkodni. A tankötelezettséget 16 évre szállította le, s ugyakkor  új, ultraliberális munkatörvénykönyvet vezetett be, a közalkalmazottak bérét évekre befagyasztotta, a szociális juttatásokat szűkítette, bevezette az alacsonybérű, kötelező, az önkormányzatok anyagi lehetőségei szerint biztosított «közmunkás» kategóriát. De közben a kormány a magas jövedelműek adóit csökkentette és újabb jelentős kedvezményeket biztosít a multinacionális vállalatoknak!

Az Unió által előírt költségvetési kiadási csökkentések keretében az állami «ingyenes» a felsőoktatási helyek számát már korábban le akarták szállítani (ingyenes? annyit jelent csak, hogy tandíj nélküli, merthogy a tanulás már így is havi 80-100 ezer Ft közötti összegbe kerül) – és akiknek ilyen hely nem jut, azoknak fizetniük kell a 180 000 - 300 000 Ft közötti tandíjat is (vagy még ennél is többet) olyan országban, ahol az átlagbérek hivatalosan is csak bruttó 230 ezer Ft-ra rúgnak. Az «ingyenes» helyek birtokosai alá kell írjanak egy szerződést, mely szerint a diploma megszerzése után tanulmányaik időtartama erejéig az országot nem hagyják el… különben vissza kell fizetniük képzési költségüket.

A múlt év őszén a diákktüntetések hatására a kormány megemelte az állami helyek számát, de decemberben közölte, hogy a – «pénzügyi konszolidáció»  keretében –  még súlyosabb lépéseket tesz: a felsőoktatás önfenntartása biztosítására mérsékli a költségvetési hozzájárulást  (30 %) és ugyanakkor 10 ezerre csökkenti az « ingyenes» helyeket. Az egyetemisták felháborodása spontán módon kezdődött, majd tízezrével csatlakoztak hozzájuk a középiskolások, tanárok, szülők. Hat pontban foglalták össze követeléseiket:

1./ a közoktatás teljes reformját;

2./ legalább 44.000 állami felsőoktatási helyet;

3./ a forráselvonás leállítását, az eddigiek megtérítését;

4./ a «hallgatói szerződések» vissza-vonását;

5./ az egyetemi autonómia helyreállítását; 

6./ továbbtanulási lehetőséget a hátrányos helyzetű családok gyerekei számára is!

A meglepett kormány időlegesen visszalépett – és megígérte az előző évek tandíjmentes létszámának fenntartását.

Ugyanakkor a folyó közoktatási reform is elfogadhatatlanná vált. A kisebbik pedagógus szakszervezet sztrájkot hirdetett az iskolák etatizálásának elutasítására és béremelésért, de a nagyobbik vezetősége aláírta a paktumot, annak ellenére, hogy tagjai tömegesen hagyják el – és megelégszik azzal, «részt vesz a törvény kidolgozásában és végrehajtásában». Az egységben vívott harc előtt újabb akadály tornyosul.

Nyilvánvaló, hogy semmiféle politikai fordulat, egy esetleges «szocialista» kormányzás sem hozhatja meg a tömegek kívánta változásokat, mivel az MSZP mindig is teljesítette Brüsszel, Washington, Berlin követeléseit  és egyetlen szóval sem utalt arra, hogy a jövőben felhagyna ezzel. De egyre nyilvánvalóbb még Magyarországon is, hogy a problémák gyökere – mint minden országban – ugyanott található: a nemzetközi intézményeknél. Az Európai Unió reakciós, destruktív politikája ellen ezek a fiatalok képviselik a legfontosabb erőt. Mozgalmuk a dolgozói érdekek védelméért vívott harcnak fontos része az (akár részleges) vívmányok megtartásával. Diákjaink tízezrei elemi felháborodásukban saját kezükbe vették saját sorsukat, a politikai pártok beavatkozásának elutasításával. Hónapokon óta követelik, hogy saját életükbe, jövőjükbe beleszólásuk legyen, megszervezték magukat és akcióikat, tárgyalásba bocsátkoztak a kormányt képviselőkkel.

Küzdelmüknek még nincs vége. Valódi tudást akarnak, valódi munkát, valódi sikereket az életben – pontosan ugyanúgy, mint minden országban a fiatalok, a dolgozók. A mi ifjaink beírták magukat a munkásosztály  nemzetközi harcába.

Egy szakszervezeti felelős ezt írta: «A diákoknak egyesülnük kell a dolgozói szakszervezetekkel, a tanárokkal, a munkásokkal. A munkások és a diákság! Nézzétek meg 1848 és 1956 hőseit, a forradalmak élén mindig ők szerepeltek!»

Pontosan ezt kell támogatnunk: a diákok – pedagógusok – dolgozók akcióegységét, az ő saját követeléseiket minden olyan területen, amiben érdekeltek, mert ez egyben az ország érdeke is.

(Somi Judit, 2013. márc. 15.)

Beszélgetés

«Nagyon nehéz a helyzet Magyarországon. A munkanélküliség egyre nagyobb méretet ölt, a munkatörvénykönyv tartalmát kiürítették. Az eladósodást, az elszegényedést lépten-nyomon látni – így a lakosság,  a dolgozók számára nincs kiút. A szakszervezetek vezetői pedig teljes mértékben az Európai Unió, Orbán és elődei manővereinek játékaivá váltak. A dolgozók érdekeit nem képviselik, pedig azoknak megélhetése, családfenntartása, lakhatása a végletekig veszélybe került.

Ismerek egy fiatal munkást, aki azért hagyta ott a munkáját, mert munkahelyén nem volt fizetett szabadsága. Új munkahelyén a szabadság létezik, de csak naponként veheti ki. Nyaraláshoz, egybefüggően, erről szó sem lehet.

     A dolgozók számára jelenleg nincs kiút. Akinek van munkája, attól tart, ha megmozdul, elveszíti.

Mégis, ebben a helyzetben remény született. A diákok, az egyetemisták szervezkednek, tüntetnek a kormány felsőoktatási rendszere ellen, a tandíjak mértéke ellen, a kilátástalanság ellen. Mozgalmuk visszhangja óriási a lakosság körében. Követeléseik jogosak. Szervezkedésük napról napra erősödött, olyannyira, hogy a kormány meghátrálásra kényszerült. Azt remélem, hogy az egyetemisták, a fiatalság hatással lesz a dolgozókra, annál is inkább, mert a szülőknek, e fiatalok szüleinek, maguknak a dolgozóknak kellene a tandíjat fizetni –  és ha ez bekövetkezik, mint ahogy a történelem folyamán már megtörtént, az egység elsöpri a félelmet.

 A magyar fiatalok mozgalma a madridi, párizsi, londoni, barcelónai, athéni, leuweni diákmozgalmakhoz kapcsolódik, amely egy forradalmi mozgalom előképe lehet…»

(nyugdíjas fémipari szakszervezeti felelős)

«Ott fönn nem hallják meg szavunkat,
Nem óv sem isten sem vezér;
Munkások, mentsük hát magunkat!
S a közjó majd életre kél!»

(Internacionálé, 2. versszak)

Hír: 2013. márc. 6-án Jakutföldön bírósági ítélet rendelte el Valentyin Uruszov szakszervezeti vezető szabadon bocsátását. A határozat annak a nemzetközi kampánynak az eredménye, amelyben magyar aktivisták is részt vettek. Az ILO az orosz szakszervezeti föderáció panasztétele után Putyinhoz fordult. Uruszov kiszabadulása után deklarálta, hogy folytatja szakszervezeti tevékenységét.

Emlékeztetőül: Valentyin Uruszov az Alrosa gyémántfeldolgozó üzemében dolgozva hozott létre ezertagú független szakszervezetet.

Kik vagyunk?

A Munkás Hírlap szabad kiadvány. Munkásaktivisták, szakszervezeti tagok kiadványa, akik harcolunk a termelőeszközök magántulajdona ellen, a kizsákmányolás ellen, az IMF és az Európai Unió ellen a békéért, a demokráciáért, a szocializmusért. Harcunkat a magyar munkásmozgalom folytonosságához kapcsoljuk, céljaink megvalósításáért e keretek között küzdünk - ahogy azt elődeink tették 1919-ben, 1956-ban.

Internacionalisták vagyunk, az összes nemzet, nemzetiség egymás közötti egyen-lőségét a nemzeti kisebbségek egyenjogúságára alapozva követeljük. Éppen ezért a munkás-hatalom és a demokrácia elvéért szállunk síkra, a Dunamenti és Balkáni Föderációért, szabad népek szabad Európájáért, a szabad világ tagjaként.

Arra törekszünk, hogy az útról és esz-közökről szabad vita jöjjön létre, melynek segítségével a tömegek meg tudják találni a kivezető utat abból a zsákutcából, amelybe az imperializmus és intézményei taszították őket.

Lapunk nyitva áll valamennyi dolgozó, aktivista előtt, akik célja hasonló: harc a privatizáció ellen, a munkához, az oktatáshoz, az egészségvédelemhez, lakhatáshoz, stb. fűződő jogokért.

Megjegyzéseiteket, állásfoglalásotokat várjuk. Email-cím: somijudit@gmail.com