Kína nagy mutatványa

írta Martine Bulard. Le monde Diplomatique, 2013. november 8.

Annyi mindenképp mondható, hogy Kína új vezetői szert tettek a kommunikáció határozott kezelésére. Több hete már többé-kevésbé megszervezett híresztelések övezik a Kínai Kommunista Párt 18. Központi Bizottsága III. plénumának a tanácskozását, amelyet november 9. és 12. között tartanak. Az ülés történelmi jelentőségű lesz, erről biztosítanak bennünket a legkülönbözőbb hangon és módon – a hivatalos és félhivatalos sajtó cikkeivel, az Államtanács Fejlődéskutató központja, a hatalomhoz közel álló «think-tank» jelentésének publikálásával, az interneten és mikroblogokon folyó «vitában». Kína számára olyan döntő tanácskozás lesz ez – ígérik –, mint amilyen az 1978-es III. plénum volt, amely a maoizmus korszakát zárta és elindította a reformokat Teng Hsziaoping vezérlete alatt. Olyan jelentős, mint az 1983-as plénum, amely hivatalossá tette a «szocialista piacgazdaság» fogalmát. Senki nem tudja, vajon az elfogadott határozatok betartják-e majd a beharangozott ígéreteket. De mindenki meg van győződve arról, hogy a status quo, a jelen helyzet fenntartása veszélyessé válik.

Kiűzni a legyeket éppúgy, mint a tigriseket

(Lásd «Le monde secret du Parti communiste» [«A KP titokzatos világa»], Le Monde diplomatique, 2012. szeptember]). Annak ellenére, hogy hivatalosan csak március óta vannak hatalmon, Xi Jinping, az új elnök, és a miniszterelnök, Li Kepiang a szimbólumok sokaságát dobták be, a nagy mutatvány mesteri kezelőiként. A lakosság nagy tömege számára bedobták Bo Xilai perét (lásd Dave Fermont,  «Derrière le procès Bo Xilai » [«A Bo Xilai per mögött»], 2013. október 11) és látványos letartóztatásokat eszközöltek korrupciós ügyekben: «Ki akarjuk űzni a legyeket éppúgy, mint a tigriseket», magyarázta már megérkezésekor Xi úr. És zuhantak a fejek: a China Petroleum Corp vezetőinek feje, a vasutak vezérének, az állami részesedések (State owned assets supervision and administration commission (Sasac) vezetőjé, a Cosco tengerhajózási vezéré, de olyan helyi vezetők feje is, mint Nanjib polgármesteré vagy Shanxi megye vezetőié. De a hadsereget is, amelyet Xi kézbe vett, figyelmeztették, hogy ott is takarítani kell majd… A Xinhua, a hivatalos hírügynökség közölte november 5-én, hogy a hadsereg káderei több mint «nyolcezer lakást és huszonötezer gépkocsit tartanak fenn illegálisan»... Egybefűzve a hasznosat a kellemessel, Xi Jinping felhasználja egyébként az alkalmat arra, hogy eltakarítsa a politikai mezőből az őt zavarókat, vagy azokat, akik a korábbi kompromisszumok értelmében elfoglalták a terepet. A morális és politikai tisztogatásban egyetlen kivétel akad... a párt és állam legmagasabb szférája, azok, akik a legmagasabb szentségbe tartoztak, annak dacára, hogy mindenki tud elképesztő vagyonukról (mint például a volt miniszterelnök, Wen Jiabao családja vagyonáról). Ez túl veszélyes. Legalábbis pillanatnyilag.

Most, amikor ez a sajátos «tiszta kezek» művelet zajlik (egyedül a párt fegyelmi bizottsága dönti el, ki bűnös – avagy nem) – a korrupcióra és a hatalmi visszaélésekre felhívó emberek is gyors ütemben elbuknak a legkülönfélébb ürügyek nevében, mint például a kínai-amerikai üzletember, Charkes Xue (Xue Manzi), akit prostitúció miatt tartóztattak le, vagy Liu Hu, a Xin Kuai Bao újságírója, miközben mások honlapját napokra lezárják, mint Zhan Lifannal, a Pekingi népi egyetem történészével történt.

Egy ütés a korruptakra, egy ütés azokra, aki denunciálják őket. A hatalom meg kívánja mutatni, minden lehetséges... feltételezve, hogy bennmaradnak a maguk által kijelölt átjárókban.

Leölni a csirkét, hogy megijesszük a majmot

Ugyanez a mutatvány a multikkal kapcsolatban. Az új csapat nagy offenzívát indított azok ellen a külföldi csoportok vezetői ellen, akikről kiderült, hogy kenőpénzt fizettek piacszerzés céljából, mint pédául a GlaxoSmithKline gyógyszeripari óriás ellen, vagy túl magas árakat szabtak a fogyasztóknak, mint például a tejipariak (többek közt Danone), vagy a kávéárusok (Starbucks). Márciusban, a Volkswagen kénytelen volt 38 000 kocsit visszahívni egy köztelevíziós kampány nyomán. Amint a Financial Times újságírója, Jamil Anderlini magyarázza [1], arról van szó, hogy «meg kell ölni a csirkét, hogy megijesszék a majmot» a kínai mondás szerint, és jelezni a külföldi cégeknek, hogy a (nagyon viszonylagos) laissez-faire ideje lejárt, és eljött (a tárgyalásokon) a paritás ideje, és a minőségnek (a termékek minőségének) az ideje.

Miközben a szankciók rémével fenyegetőzik, Peking adja a szépet a nagymultik vezetőinek. A Walmart, Coca-Cola, az amerikai alap, a Carlyle, az American international group (AIG) nevű biztosító…- egyetlen nagy multi főnöke sem hiányzott (a Google kivételével) az október végén a kínai fővárosban Xi Jinping-gel rendezett találkozóról. Ha hinni lehet az igen komoly Financial Times-nak - a Google arról biztosította olvasóit, hogy «javaslatai komoly inspirációs forrás a kínai kormánynak [2]». És ez nem pusza beszéd.

Ezt a nagy mutatványt (a tegnapi maoizmustól a Reagan-i stílusig) megleljük azokban a szövegekben is, amelyek bázisul szolgálhattak ahhoz a dokumentumhoz, amelyet a központi bizottság kétszázötven tagja közt osztottak szét – célkitűzés “a piacgazdaság, a demokratikus politikák, egy harmonikus társadalom és egy ökológikus civilizáció kifejlesztés”  (Xinhua, 2013október 29).

A 383-as terv

A hatalomnak egyszerre kellene elindítania a privatizációk hullámát és megújítania a társadalombiztosítás rendszerét, megerősíteni a középrétegeket, miközben több jogot biztosítana a vidéki embereknek és a városokba özönlő embereknek, elősegíteni az ökológiai kérdéseket érintő innovációs program kibontakozását, miközben az ipar fejlesztését folytatnia kell. Ezt engedi legalábbis sejtetni az Államtanács fejlődést kutató központjának (Development research center of state coucil – DRCSC) jelentése, ahogyan az ismertté vált (és amely a «383-as Terv nevet vette fel): a reform 3 pillére (a piac, a kormány, az állami vállalatok), 8 érintett gazdasági szektor (alapvető iparágak, a föld kezelése, a pénzügyek, az innováció...), 3 fázis a radikális reformok «csomagjában» (2013-2014, 2015-2017, 2018-2020).

Az ajánlott intézkedések között nagy összevisszaságban megtalálható a nagyfogyasztóknak adott lehetőség, hogy szabadon vásárolhassák az elektromos áramot közvetlenül a gyártóktól, a benzin és a diesel árának felszabadítása, nagy állami, közösségi vállalatok privatizációja, és a kormányzás, az adórendszer reformja, a nem kormányzati szervezetek szerepe stb...

A földreform

Minden bizonnyal a hatalomnak az a szándéka, hogy megvizsgálja a vidék és a falusi lakosság helyzetét, tekintettel arra, hogy ez képezi ma a szociális mozgalmak nagy részét. A falvakban a helyi potentátok elűzik földjeikről a parasztokat, de ezek mind gyakrabban reagálnak. A városokban a vidékről jött dolgozók (a migránsok) nem részesülnek a városlakókkal azonos jogokban, ahol a szociális szolgáltatások (egészségügy, közoktatás, lakhatóság) a híres hukou-tól, ezen a belföldi passzuson feljegyzett származási helytől függenek. A 383-as terv szerint reformot kellene elindítani, hogy a kínaiakkal folytatott bánásmódnak valamiféle egysége felé haladhassanak, mivelhogy ma már a lakosságnak több mint fele városokban él. Vajon bekövetkezik-e ez elég gyorsan? Semmi sem kevésbé biztos, hiszen ez a szociális kiadások (tehát az adók) növelését feltételezi, és a városi középrétegek nemigen mutatnak hajlandóságot arra, hogy többet adjanak a közösségnek...

Ami pedig a föld reformját illeti, a 383-as nem finomkodik. Egész egyszerűen azt javasolja, hogy gyors tempóban privatizáljanak. Jelenleg, a föld a helyi közösségek tulajdonában van. Minden család életreszóló használati joggal rendelkezik, ami átadható a gyerekeknek, és amelyet a család eladhat. De a helyi vezetőkkel szemben, akik rá akarják tenni kezüket (vagy azért, hogy az agrárélelmiszer óriásainak bérbeadják, netán eladják, vagy azért, hogy városokat építsenek vagy kiterjesszenek rajtuk), a parasztok természetesen nem képesek alkuba lépni. Ezért sok esetben ott állnak föld és pénz nélkül. Ennek a reális problémának a megoldása az lenne, hogy a parasztok megkapják a közvetlen jogot arra, hogy rendelkezzenek saját földjükkel, elzálogosítsák, hogy kialakítsanak egy piaci árrendszert...de nehéz átlátni, hogy ez miféle védelmet nyújthatna a falusiaknak. Ahogyan azt a közgazdász Zhao Xiao megjegyzi, "ha a termőföldet bevezetik a piacra, a parasztok elveszíthetik földjüket, és viszonzásképpen lehet, hogy semmit nem nyernek [3]" . Véleménye szerint, jobb lenne megvédeni és betartatni a parasztok jogait.

Privatizálni a bankokat

A másik nagy reform a pénzügyi rendszerrel lenne kapcsolatos, amelyet joggal azzal vádolnak, hogy elsajátítja a kínai megtakarításokat (a világ egyik lenagyobb volumenű megtakarítását) profitgenerálás céljából, vagy azért, hogy kölcsönözhessenek a haveroknak (vagy csibészeknek), érdektelen óriás projektek finanszírozzanak, gyanús hiteleket halmozzanak fel (becslés szerint ez az összegek 20 vagy talán több mint 40%-ára rúg), miközben nem finanszírozzák a kis- és közepes vállalkozásokat. Az említett defektusok valóságosak. De azt hinni, hogy a cégek versenybe állítása, a külföldi tőke előtti nyitás, a liberális receptektől átvett szabályozási módok lehetővé tennék ezek kigyomlásását – hacsak rápillantunk a nyugati pénzügyi rendszerekre, az is óvatosságra kellene, hogy intsen. Egyes közgazdák a szingapúrihoz közelálló rendszer felállítását javasolják: átcsoportosítani a közösségi részesedéseket egy állami alapba, melynek feladata lenne ezeket fokozatosan a privátszektorba betagolni, miközben megőriznének fölöttük valamiféle ellenőrzést. A rendszer óvatosabbnak tűnik, de fennmarad a kérdés: mi legyen a bankok működtetésének kritériuma, profit vagy fejlesztés? Ezen a területen (mint egyebeken is) igen nehéz megpillantani a pénzpiac «kínai jellegzetességeit».

Elismerik a részvényesek hatalmát, de nem a munkásokét

Ami pedig a közösségi vállalkozások «modern kormányzását» illeti (ahogyan azt a hatalom nevezi), a Caixin magazin szerint arról van szó, hogy “megszabadulnak a régi igazgatótanácsi tagoktól olyan emberek javára, akiket hozzáértésük szerint válogatnak ki [4]”. Itt is az a fő probléma, hogyan is határozzák meg a hozzáértést. És az, amit a Caixin leír, nemigen biztató: “az igazgatóságok szerepe az, hogy teljes mértékben eleget tegyenek ama feladatuknak, hogy megvédelmezzék részvényeseiket”. És a dolgozók, az ügyfelek, az ország érdekeit? Vajon a szabad szakszervezetek nem garantálnák-e biztosabban «a korrupciót támogató felső vezetők diktatúrájának” a felszámolását – hogy átvegyük a hivatalos megfogalmazást?

Úgy tűnik, ez a reform nem szerepel a napirenden.

(ford. S.J)

Jegyzetek

[1] Jamil Anderlini, « Red Restoration », Financial Times, London, 2013. november 4.

[2] Jamil Anderlini, id.m.

[3] Zhao Xiao, « Proceed cautiously on land reform » (Óvatosan a földreformmal) Caixin Online, 2013 november 4.

[4] « Reform of SOEs should mean establishing modern governance » (Az igazgatóságok reformja jelentené a modern kormányzást) CaixinOline, 2013. szeptember 25.