Vallás

“A vallási nyomorúság a valóságos nyomorúság kifejezése, s egyszersmind tiltakozás a valóság nyomorúsága ellen ... . A vallás a nép ópiuma.“ (MEM 1. 378.old.)

Kevés idézetet csavartak ki jobban az eredeti értelméből, mint a nép ópiumáról valót. Ki arra használta, hogy hadjáratot indítson a vallás ellen, ki arra hogy hadjáratot indítson - Marx ellen. Általában elfelejtik, hogy az ópium nem csak veszélyes kábítószer, de az elviselhetetlen kínokat enyhítő gyógyszer is. Arról is megfeledkeznek, hogy az ópium hirtelen, drasztikus elvonásának beláthatatlan következményei vannak.
 

 

Ateizmus-vallás-materializmus

Fogalmi tisztázás:

Ateista - istentagadó, azaz azt a véleményt valló, hogy semmiféle istenek nincsenek, a világot senki nem "teremtette".

Materialista - az anyagi valóságot a tudat elébe helyező, aki szerint a tudat az anyag egy speciális viselkedési formája. Isten (istenek) létével nem foglalkozik, mert szerinte az emberek tevékenysége nem függhet attól, hogy van-e isten, vagy nincs (amely kérdésre logikailag amúgy sem lehet válaszolni).

Hit - az emberi gondolkodás nagyszerű képessége, hogy amennyiben valamilyen fontos körülményről nincs módjában szilárdan meggyőződni, akkor mintegy hipotézis elfogadásával képes az így keletkezet és tevékenységét akadályozó űrt betölteni. Például, ha kimegyek a villamosmegállóba, és mielőtt felszállnék a villamosra, meg akarnék teljes bizonyossággal győződni arról, hogy a kiválasztott járat oda visz, ahova utazni akarok, akkor soha sem jutnék sehova. Tehát elhiszem, hogy a villamos a kiírt menetrend szerint fog közlekedni (pedig messze nem 0 a valószínűsége annak, hogy nem) és felszállok rá. Ilyen hitek (amit Lukács György az Esztétikumban "hétköznapi hitnek" nevezett) szó szerint "befonják" életünket - nélkülük képtelenek lennénk élni. A vallásos hit eredetileg ezekből a "hétköznapi hitekből" nőtt ki. Előbb a totemizmus, majd a különböző vallások formájában.

 

Marx kifejezetten materialista volt - egyrészt vitába száll az ateista ifjú hegeliánusokkal, másrészt egész életművében egy sort sem találni, ahol azzal foglalkozott volna, hogy márpedig isten nem létezik. Viszont egyetlen tételét, állítását sem próbálta istenre való hivatkozással bizonyítani. Materialista módra nem foglalkozott isten létével, vagy nem létével. A sztálinizmus durva ateista túlkapásai éppen az egyik bizonyítékai annak, hogy a sztálinizmus nem marxizmus.

Egyetlen marxi szöveg sem ateista, ellenkezőleg, a leggyakrabban emlegetett marxi "ateista" szöveg ("a vallás a nép ópiuma") teljes szövegkörnyezetében egy mintaszerű materialista szöveg, amivel Marx éppen a vulgár-ateista ifjú hegeliánusokkal vitatkozik:

"A vallástalan kritika alapzata: az ember csinálja a vallást, nem a vallás csinálja az embert. Mégpedig a vallás annak az embernek az öntudata és az önérzete, aki vagy még nem szerezte meg önmagát, vagy már ismét elvesztette.

De az ember nem valami elvont, a világon kívül kuksoló lény. Az ember az az ember világa, az állam, a társadalom. Ez az állam, ez a társadalom termeli a vallást, egy visszájára fordított világtudatot, mert maga is visszájára fordított világ. A vallás ennek a világnak általános elmélete, enciklopédikus összefoglalása, népszerű formába öntött logikája, spiritualista becsületügye, lelkesedése, erkölcsi szentesítése, ünnepélyes kiegészítése, általános vigasztaló és igazoló alapja. A vallás az emberi lényeg fantasztikus megvalósulása, mert az emberi lényegnek nincs igazi valósága. A vallás elleni küzdelem tehát közvetve küzdelem ama világ ellen, amelynek szellemi aromája a vallás.

A vallási nyomorúság a valóságos nyomorúság kifejezése, s egyszersmind tiltakozás a valóságos nyomorúság ellen. A vallás a szorongatott teremtmény sóhaja, egy szívtelen világ lelke, mint ahogyan szellemtelen állapotok szelleme. A vallás a nép ópiuma.

A vallást, mint a nép illuzórikus boldogságát, megszüntetni annyi, mint a nép valóságos boldogságát követelni. Az állapotáról táplált illúziók feladását követelni annyi, mint amaz állapot feladását követelni, amely rászorul az illúziókra. A vallás kritikája tehát csirájában ama siralomvölgy kritikája, amelynek szentfénye a vallás."

Látjuk, ez a szöveg egy szót sem szól Isten létéről, vagy nemlétéről. Ez az emberek viselkedéséről szól, arról, hogy a vallás egy menekülés a valóság elől. Marx szerint a vallás helyes kritikája annak a valóságnak a kritikája, amely elől menekülni kell - például a vallásba (mert hogy máshova is lehet menekülni: például az alkoholba vagy az ópiumba). Marx az istentagadást, mint a vallás olyan kritikáját, amely nem törődik a valóságos (materiális) világ vallást szülő torzulásaival, elvetélt, hibás kritikának tartja - Marx nem ateista, hanem kifejezetten antiateista materialista.

A vallásos tömegeket nem azzal győzzük meg, ha bebizonyítjuk (annak ellenére, hogy ez filozófiailag lehetetlen), hogy nincs Isten, hanem azzal, hogy azt mutatjuk meg: a való (materiális) világ szörnyűségei ellen mi magunk, emberek is sikerrel tudunk fellépni. Ha valakinek ehhez Isten létezésének tudatára, mint afféle botra is szükség van - az az ő magánügye. Az egyik legszebb materialista népi bölcsesség:

"Segíts magadon, s az Isten is megsegít!"

(Phoenix)