A Rabocsije Izvesztyija cikke

KAPITALIZMUS ÉS MUNKÁSEMIGRÁCIÓ

(Lenin V. I., 1913. október 29.)

2013. szeptemberében az Orosz Föderáció Kommunista Pártja (OFKP) Moszkvában résztvett a «Hogyan szabadítsuk meg Moszkvát az illegális migránsoktól» soviniszta jelszó alatt  megrendezett választási kampányban, éspedig olyan programmal, amely nem különbözik Navalnij rasszista politikus programjától. Az OFKP ezzel úgymond az «orosz» munkások érdekeit kívánta védeni. Lapunk 38. számában helyesen jegyezte meg Leningrádi területi levelezőnk, hogy 1991 után az OFKP számára a «szocializmus egyetlen országban» kifejezésből csak az «egyetlen ország» maradt. 100 évvel ezelőtt Lenin az Igazságért nevű újságban publikált egy cikket a munkásemigrációról, melynek tartalma pontosan az ellenkezője a fenti soviniszta ocsmányságnak. Ezt a cikket ajánljuk olvasóinknak olvasásra és terjesztésre minél szélesebb körben.

D.F.

„A kapitalizmus sajátos népvándorlást váltott ki. Az iparilag gyorsan fejlődő országok egyre több gép alkalmazásával kiszorítják a világpiacról a fejletlenebb országokat, az átlagos fölé emelik a munkabéreket és elszívják a bérmunkásokat a fejletlenebb országokból. Íly módon munkások százezrei kerülnek el többszáz vagy többezer versztányira. Az elöljáró kapitalizmus erőszakkal szippantja be őket körforgásába, kiszakítva őket az isteni háta mögötti lakóhelyükről, a világtörténelmi mozgás résztvevőivé teszi őket, szemtől szembe állítja őket az iparmágnások hatalmas, egységesült, nemzetközi osztályával.

Kétség nem fér hozzá, csak a mély nyomor képes az embereket hazájuk elhagyására késztetni, s a tőkések a leglelkiismeretlenebb módon kizsákmányolják az elvándorolt munkásokat. De csak a reakciósok képesek szemet húnyni ennek a modern népvándorlásnak a progresszív jelentése fölött. A tőke jármának levetése nem mehet végbe a kapitalizmus további fejlődésén kívül és az ennek talaján álló osztályharcon kívül. Pontosan ebbe a harcba vonja be a kapitalizmus az egész világ dolgozó tömegeit, megtörve a vidéki poshadtságot és maradiságot, szétfeszítve a nemzeti korlátokat és előítéleteket, Amerika, Németország stb. nagyüzemeiben, bányáiban egyesítve a világ munkásait. Az országok sorában Amerika áll az élen a munkásbevándorlás terén. (…) Az áttelepülés üteme hatalmas és egyre emelkedik. 1905 és 1909 között évente átlagosan több, mint egy millióan települtek ki Amerikába (és csak az Amerikai Egyesült Államokról beszélünk).

Emellett érdekes az áttelepültek (emigránsok) összetételének módosulása is. 1880-ig zömében az úgynevezett régi emigráció volt tapasztalható, azaz a régi kultúrországokból: Angliából, Németországból és Svédország egy részéből. Még az 1890-es évig Anglia és Németország együtt tették ki az emigránsok több, mint felét.

1880-tól kezdődik az úgynevezett új emigráció hihetetlenül gyors növekedése Kelet- és Dél-Európából, Ausztriából, Olaszországból és Oroszországból. Ez a három ország adta az emigránsokat az Észak-Amerikai Egyesült Államoknak (…).

Íly módon az óvilág legelmaradottabb országai, amelyek a legtöbb feudális maradványt őrizték meg életvitelükben, úgynevezett erőltetett civilizálódásra kényszerülnek. Az amerikai kapitalizmus az elmaradott Kelet-Európa munkásainak millióit szakítja ki a félközépkori állapotok közül és vezeti a proletariátus élenjáró nemzetközi hadseregének soraiba, ideértve Oroszországot is, amely 594 ezer emigránst adott 1891-1900 között, 1410 ezret pedig 1900-1909 között (…).

Minél elmaradottabb az ország, annál nagyobb számú képzetlen, «fekete», mezőgazdasági munkást szolgáltat. Az élen járó nemzetek megszerzik maguknak az úgymond legjövedelmezőbb iparágakat, meghagyva a félvad országoknak a lekevésbé jövedelmezőket. Összességében Európa (a «maradék országok») Németország számára 157 ezer munkást ad, amelynek több mint 8/10-e (135 a 157-ből) ipari munkás.  Az elmaradott Ausztria csak 6/10 ipari munkás ad (162 a 263-ból). A legelmaradottabb Oroszország, az ipari munkások aránya mindössze 1/10 (34 a 308-ból).

Ilyeténképp Oroszországot mindenütt és mindenben visszahúzza elmaradottsága. De Oroszország munkásai a lakosság maradék részéhez képest a leginkább igyekeznek kitörni ebből az elmaradottságból és vadságból, a leginkább ellenállnak hazájuk eme «kedves» tulajdonságainak, a leginkább összefognak a világ munkásaival egy világméretű felszabadító erőbe tömörülve.

A burzsoázia egymás ellen uszítja a különböző nemzetiségű munkásokat, igyekezvén éket verni közéjük. A tudatos munkások tisztában vannak a kapitalista nemzeti korlátok ledöntésének elkerülhetetlenségével és haladó mivoltával, arra törekszenek, hogy elősegítsék a felvilágosítást és az elmaradott országokbeli testvéreik szervezését.”