Fiatal barátaink figyelmébe

A kapitalizmus

A kapitalizmusban az állam a tőkések állama, amit a tőkések közmegegyezése hozott létre és az is tartja fenn. A kapitalizmusban csak tőkés termelés van, ami véletlenül nem az (például szövetkezet), a tőkés termelési viszonyok azt is igen gyorsan azzá alakítják. A a profitmaximalizálás a kapitalizmus általános célja. Az állam a rosszul működő gazdaságot a tőke érdekében korrigálja, ami azonban sértheti egyes tőkések egyéni érdekeit. Ez az ellentmondás ikertestvére az általam fentebb említett ellentmondásnak a bérmunka két szerepe között. Pontosan ezek miatt az ellentmondások miatt van pusztulásra ítélve a kapitalizmus. A kérdés csak az, hogy az emberiség képes-e még időben megszabadulni ettől a pusztulásra ítélt termelési módtól, vagy vele pusztul.

Az ökológiai problémák itt másodlagosak. Ezeket a problémákat a tőkés termelési mód éppen a fenti és hozzá hasonló ellentmondásai miatt eleve nem tudja kezelni, tehát ha a kapitalizmus elpusztítja az emberiséget, akkor e pusztulás közvetlen okai között a megoldatlan ökológiai problémák is feltétlenül ott lesznek, de nem feltétlenül övék lesz a főszerep.

Ha az emberiségnek időben sikerül meghaladnia a tőkés termelési módot, akkor megszabadul egy sor olyan ellentmondástól, amik miatt sok egyéb mellett az ökológiai problémák is megoldhatatlanoknak tűnnek. Hogy ezután az emberiség képes lesz-e megoldani az ökológiai problémákat (a kapitalizmus keretei között bizonyosan képtelen) annak megítéléséhez pillanatnyilag leginkább a tarokk kártyát, a kristálygömböt és a kávézaccot tudom ajánlani - ezek a legjobb eszközök ahhoz, hogy "recepteket (Comte-féléket?) gyártsunk a jövendő lacikonyhája számára".

A magántulajdon alatt azt az emberek közötti termelési viszonyt kell érteni, amely azon alapszik, hogy egyesek (akiket nagy leegyszerűsítéssel lehet csak tőkéseknek, magántulajdonosoknak nevezni) leigázzák mások munkáját. A magántulajdont a polgári (burzsoá) jog (ha úgy tetszik a Polgári törvénykönyv) alapján az emberek és dolgok közötti viszonyként értelmezik, ahol a tulajdonos birtokolja a tulajdon tárgyát, rendelkezik felette és használja. Ez a felfogás összekeveri az egyéni tulajdont a személyes tulajdonnal is, és a magántulajdonnal is (amik maguk is különböző kategóriák), a társas tulajdont a társadalmi tulajdonnal is és az állami tulajdonnal is (amik szintén maguk is különböző kategóriák).  A zoknival a tulajdonosa nem tud úgy rendelkezni, hogy közben idegen munkát igáz le, a tőke tulajdonosa szinte csak úgy tud. A zoknit a tulaj felhúzza a lábára és viseli - senki közreműködésére ehhez nincs szüksége. A tőke egészen más. Általában egy bizonyos méret felett teljesen lehetetlen, hogy a tőkét a tulajdonosa maga egyedül működtesse, bérmunkásokat kell felfogadnia. Kisebb tőke esetén látszólag lehetséges az egyedüli működtetés, de ilyenkor is valamiféle tudathasadás jön létre a tulajdonosi én és a munkás én között (ezt közönségesen önkizsákmányolásnak nevezik), de ez nem is lényeges, mert amíg a zoknit az ember nem azért viseli, hogy később több zoknit viselhessen, addig a tőkét kizárólag azért működteti, hogy később több tőkével rendelkezhessen. Tehát aki önkizsákmányoló, az is arra törekszik, hogy mihamarabb mások munkáját igázhassa le. Vagyis - összefoglalva - a (tőkés) magántulajdon nem ember (magánvállalkozó) és dolog (tőke) viszonya, hanem ember (magánvállalkozó) és ember (bérmunkás) viszonya, aminek a tőkejavak csak hordozói. És ez a viszony lényegét tekintve ugyanaz marad, ha a magánvállalkozó helyét a tőkés állam apparátusa veszi át. Annak a vállalatnak, amely a konkurenciaharcban fenn akar maradni, állandóan a minél nagyobb profitra kell törekednie, függetlenül attól, hogy ez a vállalat "magán" vállalat, vagy állami vállalat. tehát az állami beavatkozás általában nem szünteti meg a profitmaximalizálást, de egyes vállalatok számára megnehezítheti azt. 

A marxisták a tulajdon értelmezésénél először is megkülönböztetjük a tulajdon használatát a tulajdon működtetésétől. A tulajdont az használja, aki élvezi annak hasznait, és az működteti, aki tevékenységével kihozza a tulajdon tárgyából e hasznokat.
Magántulajdonról akkor beszélhetünk, ha a tulajdon használata és működtetése személyileg szétválik, és a tulajdon használói leigázzák a tulajdont működtetők (számukra idegen) munkáját. Társadalmi tulajdon esetén a működtetők egyben a használók is, ezért elesik az idegen munka leigázása.

Ebből a megközelítésből következik, hogy a magántulajdon szempontjából nem döntő, hogy a szó polgári értelmében ki a tőkejavak (egyéni vagy társasági) tulajdonosa. Egyrészt egy (a polgári jog szerinti) magánvállalatban a magántulajdont a csúcsmenedzsment legalább annyira megjeleníti (ha nem jobban), mint a papír szerinti tulajdonos. Másrészt egy részvénytársaságban a magántulajdon igazi megjelenítője (a csúcsmenedzsment mellett) az ellenőrző részvénycsomag (ami lehet akár egy néhány százaléknyi csomag is és igen gyakran a csúcsmenedzsment birtokában van), és ilyenkor a bérmunkások hiába rendelkeznek bizonyos részvénytulajdonnal, ők a magántulajdon másik oldalát képviselik, akiknek a munkáját, mint idegen munkát, leigázzák. És a kis- és közepes vállalati szektor munkásait (beleértve az "önkizsákmányoló" törpevállalkozókat is) nem csak, és nem elsősorban a "saját" tőkéseik zsákmányolják ki, hanem sokkal inkább az összefonódott multinacionális termelő, kereskedő és banktőke. A tőkés állam - bármi is a látszat - elsősorban ez utóbbiak érdekeit védi. 

(Phoenix)