Belorusszia

A szociális állam lebontása felgyorsult  

A belorusz modell «haladó» mítoszának, a szocializmus rezervátumának nehéz a sora.

Dekrétum a «parazitákról»

A belorusz liberális ellenzék ujjonghat: a hatalom elfogadta és alkalmazza az OGP, BNF jellegű pártok ideológiai arzenálja számos aspektusát (OGP - állampolgárok egyesült pártja), BNF - belorussz nemzeti front). Mindez a posztszovjet térségben zajlik, ahol a neoliberális gazdasági utópia nyilvánvalóan kudarcot vallott.  A gazdasági válság azonban minél jobban szorítja a satut, annál inkább aktívabbak a burzsoá reformátorok. 

Jelenleg éppen egy olyan törvény kidolgozása folyik, amelyet csak így neveznek: «dekrétum a parazitákról». Annak ellenére, hogy a név hangzásában a szovjet korszakkal cseng össze, semmi köze nincs a «dologtalan elemek»  elleni  volt szocialista gyakorlathoz. Valójában az embereket – büntetés terhe alatt – kötelezi munkaerejük eladására szinte semmiért, annyiért, amennyit a munkáltatók kínálnak és állami és magánalkalmazottak közötti megkülönböztetés nélkül. Csak a liberális sajtó mutatja be úgy a törvényt, mintha az visszaesés volna a szovjet nosztalgikus időkbe, ténylegesen inkább az angol workhouses gyakorlatára emlékeztet a tőkefelhalmozás idejéből.  Először is, a «dekrétum a parazitákról» egyáltalán nem igényli, hogy a belorusz állampolgár társadalmilag hasznos munkát végezzen, a fő, hogy azok, akik nem adóznak, egyszeri pénzügyi hozzájárulást fizessenek, amely a minimum kb. húszszorosának felel meg. Azután pedig: vajon milyen munkakötelezettségről beszélhetünk a munkanélküliség közepette? Annál is inkább, mert az utóbbi hónapokban hirtelen megugrott a munkanélküliek és részmunkaidős alkalmazottak száma.  

A reálgazdaság válsága

A múlt év vége óta súlyos válságba került a gazdaság, ennek több oka van.  Mindenekelőtt a szankciókban, a kőolaj árának esésében, Oroszország pénzügyi problémáiban keresendő.  A belorusz termelés nagy része Oroszországban realizálódik.  De oka a belorusz ipar fejlettségi szintje is, amely régen szakított a szovjet idők örökségével és azóta semmit újat nem produkál a több mint negyedszázados piacreformok alatt. A reálgazdaság szakemberei demotiváltak, a rendszer bürokratikus, korrupt és még sok minden más. De a legfőbb ok az, hogy minél inkább erőltetik a piacgazdaságot, annál inkább destruktívabbak a hatásai.

Ahogyan mindig, ezek a siralmas eremények a dolgozók hátán csapódnak le. 2014 decembere óta a minszki, gomeli és egyéb városi nagy iparvállalatok zömében elkezdték csökkenteni vagy a munkaidőt, vagy a béreket. A valaha virágzó vállalatokat, mint a BMZ fémipari üzem, a Gomselmach mezőgazdasági gépgyár és másokat is érintik a «gazdaságosság» problémái. Rengeteg vállalat csak heti 3-4 napos működésre tért át. Már nem csak a termelés, hanem számos intézmény is arra kötelezi az embereket, hogy adott időben vegyék ki szabadságukat.  

A buzgó neoliberális menedzserek elkezdték a kivégzést. A gomeli ETZ elektrotechnikai üzemben javasolták a takaritónőknek, a kétkezi munkásoknak és specialistáknak, hogy «rugalmas» munkaidőre térjenek át rövid idejű szerződésekkel.

Büntetődekrétum?

A gazdasági válság kontextusában a belorusz dolgozók 2014 decemberében egy másik «ajándékot» is kaptak a burzsoá államtól: az elnök 5-ös számú dekrétumát, címe «a szakmai szervezetek vezető káderei és alkalmazottai kötelességeinek megerősítése». Ezután egyre nehezebb számunkra a vállalat elhagyása, lehet őket «parazitasággal» vádolni  és a kizsákmányolás jelenlegi körülményei között pont ez az a munka, amely a neoliberális pokollá fog változni …

A felelősség minden szinten való növelését garantálandó dekrétum fegyver a bérből élők ellen. Intézkedési drákóiak:  a dolgozó egész éves prémiumát elveszíti (§ 3.3), azonnal elbocsátják, ha fegyelmi vétséget követ el, a szakszervezetét csak az elbocsátás napjáról értesítik (§ 3.5, § 6.2). Lehetővé teszi, hogy a munkások munkakörülményeit alapvetően módosítsák – és csak egy héttel előtte hozzák tudomására (§ 32.2). Ha a dolgozó elutasítja a módosítást (bércsökkentés vagy kisebb munkaidő), szisztematikusan elbocsátják.

Tudjuk, a régi szovjet hagyomány szerint az üzem vezetői gyakran tartózkodtak attól, hogy egy munkást még jó okkal is elbocsássanak. Mindezek ellenére a szocializmus idején a jóindulat nem volt hiábavaló, a bürokrácia tanubizonyságot tehetett humanitárius elveiről.  Ezután azonban ha egy vezető takargatni próbálja beosztottját, sőt, még ha előnyös feltételekkel  bocsátja el, maga is kockáztatja, hogy elveszíti munkáját (§ 4.2, § 6.9). Ma már akárkit el lehet küldeni nemcsak a vállalati vezetés döntése, hanem a regionális hatóságok kérése alapján is.

A munkajogokon tett leggyalázatosabb erőszak az elbocsátás «büntetőjogi körülmények» miatt. A lista hosszú, 24 pontot tartalmaz. Pl. «az első súlyos hiányzás» (§ 6.2) vagy az igazgató kísérlete beosztottjának  fedezésére (§ 6.9). A «büntetések» egy része a bérből élőkre, másik az igazgatókra vonatkozik. Van egy pont, amely az előző munkahelyi tanusítványt illeti, a «nem objektívet» is. Pedig csak a jóisten tud pártatlan véleményt formálni... Bármely dolgozó, aki ismeri a belorusz élet- és munkakörülémnyeket, megérti, hogy ugyanazok az intézkedések, amelyek a főnökök felelősségét növelik azok főnökeivel szemben, az egyszerű dolgozókon csapódnak le. Őket célozza ismét csak a dekrétum.

Az 5.sz. dekrétum éppen ezért született meg: megkeményíti a munkásokra mért szankciókat, hogy akkor is értéktöbbletet hozzanak létre, amikor bérük brutálisan csökken az infláció végett, a szociális juttatások erodálódtak és piacosodnak.  Nem véletlen dátuma sem – december 15, egy nappal a belorusz rubel összeomlása előtt, melyet a belorusz Nemzeti Bank hozott össze tudatosan és amelyet pénzügyi válság követett.  A pénzügyi válság, amely a kormány és neoliberális tanácsadói minden manővere ellenére beállt. Vagy inkább pontosan ezeknek köszönhetően.

Jelenleg a belorusz munkásosztályt még inkább fojtogatja a tőkés gazdasági válság és az adminisztráció megtorlása. Egyébként a «büntetődekrétum» sem más, mint megelőző intézkedés a munkásmozgalmi szervezetek és a társadalmi akciók ellen is. De ugyanakkor reméljük, hogy előbb vagy utóbb a tőke és a reakciós bürokrácia nyomásával szemben felkelnek a munkások és elszántan kimondják: «Nem!»…

Jurij Glusakov