A Rabocsije
Izvesztyija 50. számából (2015 március)
Ukrajna
1914-2014: A Szocialista Internacionálé reputációja
1914-ben a világ
szociáldemokratái kettéváltak: internacionalistákra, akik a nemzetközi proletárszolidaritást
támogatták a szocializmusáért vívott harcban és sovinisztákra, akik saját kormányuk
mellé álltak, biztosítva annak a dolgozók feletti uralmát. Az internacionalisták
aztán létrehozták a kommunista mozgalmat. A magukra maradt, fokozatosan jobbratolódott
szociáldemokraták a XX. század közepén megalapították a Szocialista Internacionálét
és a marxizmussal hivatalosan is szembefordultak. Jelenleg a Szocialista Internacionálé szociálliberális
állásponton kirajzolódott burzsoá pártok szövetsége, reprezentánsaik egyike-másika
pedig neoliberális.
A kortárs ukrán
szociáldemokraták szemmel láthatólag úgy döntöttek, hogy a 100 éves múlttal bíró
szociálsoviniszta politikának nem vetnek véget.
A Szocialista
Internacionálé tanácsát 2014 decemberében Genfben tartották. Az ukrajnai
problémákat illetően az ukrán szocdem párt nemzetközi titkára, Olena Szkomorosenko
szólalt fel.
Szkomorosenko úgy
találja, hogy Oroszország lerohanta Ukrajnát
és, hogy Ukrajnában ezután semmi más nem jöhet, mint honvédő háború:
«A háború determinálja az ország egészének életét. A
mai Ukrajna azon elv alapján él: «mindent
a frontnak, minden a győzelemhez». Akik
nincsenek a fronton, munkavégzésük befejeztével meleg holmit varrnak a katonáknak,
a hadsereg számára gyűjtenek, műhelyekbe mennek, ahol ingyen javítják a katonai
felszereléseket, pakolják a katonai teherautókat, a jelenleg elfoglalt
területekről érkező félmillió menekült ellátásával foglalkoznak (…) Most
mindenki a front és a győzelem számára dolgozik».
Mi pedig
kétségtelenül egy másik Ukrajnában lakunk! Szkomorosenko nem ott él, ahol a behívott
férfiak tízezrei elutasítják a bevonulást, de a katonai biztosok mesés módon
gazdagodnak. Nem ott él, ahol az erővel besorozott katonákat a nemzeti gárda
egységei tartják vissza, mialatt a biztos hátországban a legnagyobb hazafiak mértéktelenségbe
merülnek. Nem ott él, ahol önkéntesek egész nap kiszolgálnak a
szupermarketekben és este üres kézzel térnek haza, mialatt az úgynevezett
«középosztály» a Kárpátokban új sípályákat fedez fel magának.
Nagyon úgy tűnik, Szkomorosenko
olyan szociálsovinista környezetből jön, amely azon erőlködik, hogy totalitárius
ambícióit az ellenzék előtt hazafias lózungokkal igazolja. Ez az a furcsa módszer,
amellyel egész Ukrajnában kisérleteznek.
De minden becsületes személynek nem köteles elmondani
valami mást is?
Nem kellene elmondani, hogy a hatalom megragadása után
náci bandák utazták keresztül-kasul az országot, hogy ezt válaszul tömeges
tiltakozás kisérte, hogy több «antimajdan» született és, hogy ezt a tiltakozó
mozgalmat kíméletlenül megtorolták? Nem kéne elmondani, hogy a rendszer –
megjelenése első napjától – csak az erőfölény pozíciójában hajlandó az
ellenzékkel tárgyalni, hogy minden, Ukrajna és különböző régiói jövőjéről
tartandó népszavazási javaslatra csak izomból válaszol, hogy a föderalizációs követeléseket
azonosítja a szeparatizmussal, hogy többszáz ellenzékit tartóztatott le, hogy
megszervezte az odesszai pogromot, a mariupoli mészárlást?
Ott, ahol a tiltakozómozgalom
a legnagyobb és legeltökéltebb, a számára egyetlen utat, a lázadást választotta.
A népszerűtlen rendszer pedig április óta ezt a lázadást vérbe fojtani
igyekszik.
Ezzel kell kezdeni
és nem azzal a ténnyel, hogy Oroszország felhasználja a népi tömegmozgalmat.
De menjünk még
messzebbre. Emlékezzünk csak, mit is írt decemberben: «Általánosságban az egész ország harcol a donyecki repülőtérért.
Persze katonastratégiai szempontból ez nem ugyanaz, mint a napoleoni csata Austerlitznél.
Más a fontossága. Ez konfrontációnk szimbóluma Oroszországgal szemben, amely hónapok
óta nem képes a repülőteret elfoglalni legjobb elitcsapatai bevetésével sem a
mi népfelkelőink ellen: irodai alkalmazottak, bányászok, sofőrök, mérnökök, sőt,
egy nyugdíjas is van közöttük. Az Orosz Föderáció nem annyira a repülőtérért
küzd, hanem azért, hogy a rabszolgáknak ne legyenek szent szimbólumai és hősei.
Nehéz elképzelni 21. századi racionális nézőpontból, tökéletesen szürrealista,
de ma ez a mi valóságunk».
Tényleg tudni kell: arról van szó, hogy saját oroszgyűlölő átkozott
agyrémeiket, a rendszer debil katonai agitációját realitásként tálalják és főleg,
hogy ne kelljen semmitől sem tartani nemzetközi szinten. Na, itt van a
szürrealizmus.
Direkt azok számára, akik még hisznek a tévében, íme egy információ: a repülőteret a «Donyecki Köztársaság» erői
vették be januárban … előtte pedig csak lövöldözések voltak, melyeket a „kevésbé
aggályos” sajtó túlzott el. Tehát a valódi csata Szkomorosenko szimbolizmusa számára
rövidnek és búbánatosnak bizonyult.
És felfedezéseit folytatja ukrán ultranacionalista stílusban: Ukrajna úgymond
orosz gyarmat volt, Oroszország nem engedte felszabadulni. Állandó jelleggel ehhez hasonló lázálomszerű «szabadságjogokat»
hint 25 éve a nagysajtó. Hiábavaló is
elmagyarázni, hogy Ukrajna a Szovjetunió egyik köztársaság volt nem orosz
gyarmat, és 1991-től független, és az abszolút függetlenség korunk egymással
összefüggő globális világában nem létezik. Az ukrán ultranacionalisták egész
egyszerűen patologikus utálatot éreznek minden iránt, ami orosz, minden
kapcsolatot Oroszországgal gyarmati függőségként fognak fel. Perverzek, mint bármely
más ország nacionalistái. Ugyanúgy az úgymond baloldali ukrán szociáldemokraták
is. Milyen fajta baloldal ez, ha jobboldali kliséit használja?
De Szkomorosenko még itt sem áll le.
Meg van győződve arról, hogy Oroszország gyarmati ambíciói: «csak a felszín. A külkereskedelemért vívott
háborún kívül van még egy másik háború is, az igazság ügyéért. Az egy évvel
ezelőtti méltóságos forradalom nem annyira az európai integrációért zajlott,
mint az igazságért, az oligarchia társadalmi-gazdasági modellje lebontásáért és
ahelyett egy igazságos társadalomért».
Na ja, ezt már hallottuk volt társaink szájából egy éve. Sok ember él ebben
a tévhitben, nem csak Ukrajnában, de Oroszországban is. Hova jutottatok egy évi
küzdelem után? Olyan eredményre, amely teljes mértékben ellentétes: «Ma az oligarchia ellentámadásának idejét
éljük. A rendszer nem volt annyira őrjöngő még Janukovics alatt sem, aki nem
volt népszerű, talán épp ezért megértette, hogy van olyan határ, amit nem
szabad átlépni. A liberális jobboldalnak, amely a népmozgalom hullámát használva
most hatalomra jutott, nincsenek fékei, sem jövőképe. Nem fog bele őszintén az
ország modernizációjába. Amit tesz, az csak a két utolsó évtizedben felépített
oligarchia-modell használata saját személyes meggazdagodására. Ennek érdekében
befagyasztotta a béreket, felszabadította a profitot. Eképpen a kizsákmányolás
szintje jelentősen megnőtt».
Hova tettétek a szemeteket, amikor bevásároltatok?
Hát, nem könnyű elfelejteni a repülőteret védő hősöket.
Szkomorosenkonak optimizmust kölcsönöz a kijevi nacionalistákkal való aktív
együttműködése: «Társadalmunk ma nem csak
szuverenitásáért és az ország integritásáért harcol, hanem modernizációjáért és
jövőjéért. Világos, hogy a vezető elitnek más a célja. Ezért van a társadalom
mélyében egy aktiv folyamat, amely ugyan láthatatlan a felszínen, de az a
Majdan utáni társadalmi mozgalmak feltörekvő új elitjének formálódása. Nehéz
elhinni, ha nem látjuk saját szemünkkel, ha nem tartozunk ehhez a folyamathoz
magunk is. Ez a meglepő jelenség csak a Francia Forradalomhoz mérhető, amikor
az addig közönséges emberi tömeg mindent meghatározó hajtóerővé válik».
Bizony, nem kevesebb! Megtalálta a Nagy Francia
Forradalom analógiáját az oligarchiák, nácik
és kretének szövetségében! Az ilyen tehetség bennünket nemhogy inspirálna, de
elborzaszt. A múlt év márciusában kimondtuk, hogy a rendszer bázisa az oligarchák
és a fasiszták. Az előbbiek játszanak premier plan-szerepet. Ha a helyzet változik,
a szerepek változhatnak. Már nagyon régóta számos megfigyelő tart attól, hogy
brutális jobboldali kanyar jöhet, a bázis fasiszta mozgalmai kezükbe vehetik a
hatalmat. Szkomorosenko megfigyelései csak ezt a gyanút erősítik. De számára
pozitiv jel a nacionalisták és fasiszták szimpátiája. Ilyen «baloldalt» láttunk
már.
Jellemző, hogy Szkomorosenko jelentését kiegészíti a «Dicsőség Ukrajnának!» szlogennel. Mint
baloldaliak, nem tehetjük meg, hogy ne hívjuk fel ennek az asszonynak a
figyelmét arra, hogy ilyen szlogenek használata összeegyeztethetetlen
mindennel, ami baloldali. Az ilyen köszöntéseket, mint «dicsőség Ukrajnának, dicsőség a hősöknek», az ukrán nacionalista
szervezetek vezetői bocsátották ki, akik ideológiai síkon az olasz fasizmushoz
közelálló doktrínára támaszkodtak. Szociáldemokratának lenni és azt kiáltani «Dicsőség Ukrajnának!» annyi, mint
felvenni a vörös zászlót és ordítani: «Halál
a zsidókra ! Mentsük meg Oroszországot!». A szociálsovinizmus tipikus példája. Szavakban
a szociáldemokráciára hivatkozva hősünk a jobboldali nacionalizmus kereteiben
találja magát, az oligarcháknak és fasisztáknak az ellenzékkel szemben
elszabadult polgárháborúja hazafias hősének mutatva magát. Csak öncélúan kritizálja a rendszert, de nem
azt, hogy az háborúzik. Sőt, a háború megnyeréséről álmodozik.
Van itt hely a szocializmus és a demokrácia számára? Lehet,
hogy az oligarchia-kritikában? Egyáltalán nem, minden fasiszta szervezet kritikával
illeti az oligarchákat. Lehet, hogy a népi tömegmozgalmak támogatásában? Nem
vagyunk vakok, soha nem tagadtuk, hogy a Majdan tömeges népi mozgalom volt. De
nem minden népi tömegmozgalom progresszív. A Majdan csak a reakciónak nyitott utat.
Nem meglepő, hogy ilyen politikusok vannak a szociáldemokrata
pártban. 100 éve a szociáldemokraták ugyanilyen eljárással végezték el a
piszkos munkát saját kormányaik háborús politikája igazolásában. Igazolták
a kormányok háborús erőfeszítéseit és, hogy a nép higgyen nekik, a rendszer
szociális programjait kritizálták. Még azok is, akik tudták, hogy ez a kritika
nem elég, hazafiasan felemelték fejüket.
Nem tanulmányoztuk sem magának a szervezetnek, sem a
Szocialista Internacionálé többi pártjainak állásfoglalását. De az a tény, hogy
ennek a szerveződésnek legalábbis az ukrán szekciója a legrosszabb hagyományokat
követi, tagadhatatlan tény.
«A sodrás ellen» csoport
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.