Görög katonák rendszerellenes közleménye

A görög hadsereg 50 különböző egységéhez tartozó katona adott ki közleményt arról, hogy nem hajlandóak fellépni a menekültek ellen. Kijelentik, hogy a menekültválságért a kisebb-nagyobb imperialista hatalmak (USA, Oroszország, Törökország, az arab kormányok, stb.) a felelősök, közvetetten pedig a kapitalizmus válsága és a valódi törésvonal a burzsoázia és a kizsákmányoltak között található. A görög állam és hadsereg sem a probléma megoldását jelentik, hiszen ők is részei a problémának.

Egy tömegmozgalom indításáért szállnak síkra, mind a hadseregen belül, mind kívül:

- Szabotálni kell az európai határvédelmet (Frontex),

- A kerítéseket nem építeni, hanem lerombolni kell.

- Meg kell akadályozni, hogy a fegyveres erők egy olyan elnyomó apparátussá váljanak, amely bevethető a migránsok vagy a társadalmi mozgalmak ellen

- Agitálni kell, hogy az emberek felismerjék osztályérdekeiket. A kapitalizmus és a burzsoá intézmények azok, amelyek még az álmainktól is megfosztanak minket.

http://www.leftcom.org/…/greek-conscripts-we-won-t-take-par…

Közzétette: a Gondolkodó Antikvàrium

Törökország

Török társaink elmagyarázták, hogy az okt. 10-i ankarai támadás, amely a HDP (Népek Demokratikus Pártja) kurd párt által támogatott szakszervezeti tüntetést érte, a munkásosztályt célozta. A törökországi egyesült munkásosztály két, török és kurd komponense tömeges 48 órás általános sztrájkkal válaszolt szakszervezetei, a DISK és a KESK felhívására. Már okt. 11-től ezer és ezer török és kurd tüntető skandálta az USA szövetségese, a török elnök nevét: «Erdogan,  gyilkos!», «Az állam számoljon el!». Ki van a támadás mögött, ki ölt meg több mint 100 embert és éppen akkor, amikor a kormány beavatkozott Szíriában a kurd gerilla állások bombázása révén? Miért ez a destabilizációs kisérlet a novemberi választások előtt?

Az IKP (MunkásTestvériség Pártja) aktivistája válaszol a kérdésekre:

–     Mi az Iszlám Állam szerepe a támadásban?

–     Hát, nagyon bizarrr az egész. Valószínűleg az IÁ tagjai követték el. A rendőrség szerint Szíriából érkeztek, a határon fogadták őket és Ankarába vitték, ott két napig szabadon közlekedtek annak ellenére, hogy a feltételezett 21 dzsihadista kamikáze listáján szerepeltek! De a legfurcsább, hogy az IÁ nem jelentette be, hogy a támadás az ő részéről történt, holott ezt teszi Irakban, Szíriában, sőt, Tunéziában is. Tehát akkor nem közvetlenül az IÁ szervezte, a merénylők viszont az IÁ  tagjai, ami azt jelenti, hogy a szervezetet mások használták fel, mint eszközt.

–     Mi a véleményed a nov. 1-i választásokról?

–      Nem gondolom, hogy nagy változást hoznak a jún. 7-én megrajzolt tablón. A török elnök, Erdogan is nagyon jól tudja, de időt akar nyerni. Minden választás legalább 6 hónappal meghosszabbítja hatalmát és ezidő alatt fel tudja magát fegyverezni. A maiaknál sokkal erősebb összecsapásokra készül. Ne felejtsük el, hogy elkeseredett küzdelem folyik a kurd erők és a török hadsereg között. Lehet, hogy ma csak részletnek tűnik, de egyáltalán nem az: a hadsereg új vezérkari főnöke azt nyilatkozta, hogy «hadserege a kurd falvakba nem fog nehézfegyverekkel, tankokkal belépni, és a kurd állampolgárok elleni támadásokat speciális erők és zsoldosok fogják végrehajtani», mivel a (többségében önkéntesekből álló) török hadseregben nagyszámú kurd katona található! 

Közoktatási "reform"?

Hangzatos célok nevében ("a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés illetve  célzott többletszolgáltatás”) folytatódik a rombolás. Ugyanaz, mint ami ellen Franciaországban tiltakoznak szrájkokkal, tüntetésekkel pedagógusok-szülők-tanulók szervezeteikkel együtt... 

A kormány 2015. júliusában elkezdte a közszolgáltatások területi központosítását. Ezzel a témával foglalkozik a a vs.hu két cikke is:

 http://vs.hu/kozelet/osszes/ezen-a-pottyos-terkepen-mulik-a-gyerekeid-jovoje-1029#!s3

http://vs.hu/kozelet/osszes/szuperkozpontokba-terelik-ossze-a-felsos-diakokat-0706#!s4

Terjesszétek a nyilvánosság előtt is a kormány ezen szándékát, mert ez olyan iskolaszerkezeti változás, amely a kistelepülések sorsát véglegesen megpecsételi, egyenlő lesz a halálos ítéletükkel, a gyerekekről már nem is merek beszélni, mert a legnagyobb áldozatok ők lesznek.

A központosítás nagyobb csapás lesz, mint az állami földosztás, vagy a politikai elit eddigi összes rablása.

Kontrollált káosz?

Az USA – és szövetségesei – szíriai bombázásához csatlakozott Oroszország. A konfliktus következménye a háború kiszélesedése, az Európába menekülők tömege, az EU diszlokációs válságának felerősödése.

Putyin azt állítja, hogy a terrorizmus megfékezéséhez Bachar al-Assad rendszerét kell megvédeni, ez a «demokratikus átalakulás» feltétele. Az amerikai adminisztráció szerint mindeddig a «demokratikus átalakulás» feltétele éppen Bachar al-Assad távozása volt. De úgy tűnik, hogy árnyalja álláspontját, amely persze nem akadályozza abban, hogy az úgynevezett «mérsékelt» ellenzéket lássa el fegyverekkel az Irán, Irak, a libanoni Hezbollah és Oroszország által támogatott szíriai hadsereggel szemben.  

Mindenki tisztában van a robbanás kockázatával, mivel nem csak Szíriáról, hanem az egész régióról van szó Törökországot és Európát is ideértve.

Merkel törökországi látogatása – Hollande görögországi látogatásával egyidőben – az ettől való félelemnek a kifejezése. Mindenki egyetért abban, hogy őrizni kell a «rendet», vagyis a «kontrollált káoszt».

«Kontrollált»? Pontosan ez a kérdés. A válságban vergődő amerikai imperializmus egymaga nem képes a «rendet» biztosítani, szüksége van pótsegítségre. Mindenki saját részvételére játszik saját érdekei védelmére – mintegy 80 ország vesz részt a háborúban közvetlenül vagy közvetve. De azzal mindenki egyetért, hogy «rendre» van szükség, vagyis a népek jogainak megtagadására, a népek eltiprására. Ez a «rend» és ez a «kontroll» veszi semmibe a palesztin nép hatalmas mozgalmát jogaiért, nevezetesen a nemzetalkotáshoz fűződő jogáért.

Palesztina: egységes és oszthatatlan nép

Názáreti tüntetés

A tüntetők többsége 15-20 év közötti. Ők állnak szemben Jeruzsálemben az izraeli biztonsági erőkkel. Ők tüntetnek minden nap Ciszjordániában, indulnak a check-point-ek, az állig felfegyverzett izraeli katonák felé. Gázában is ők próbálják a kerítést áttörni az izraeli-egyiptomi barbár ostrom elleni gyűlőletük kifejezésére. Izrael államban, az 1948-ban elfoglalt területeken, Sakhnine-ban, Názáretben, Haifában, Acre-ben, az arab falvakban a fiatalok független mozgalma ragadja magával a palesztin népességet és szervezeteket a tömegtüntetéseken: «Nemet a megszállásra! Nemet a telepekre!». A mobilizáció jellemzője, hogy az egész történelmi Palesztinára kiterjedve az egyetlen palesztin nép létezését fejezi ki nagy erővel.  

A palesztin fiatalok felkelése spontán és szervezetileg is messze áll az összes palesztin frakciótól. Még a tüntetéseken résztvevő politikai aktivisták sem várták meg a jelzést saját vezetőiktől… A palesztin zászlót lobogtatják, nem a nemzeti vagy iszlám pártokét. Nem kérnek ezek részvételéből.

A Shin Bet (izraeli belbiztonság) megerősíti, hogy «a támadást végrehajtó palesztinek többsége szervezettől függetlenül cselekszik». A Palesztin Hatóság elnöke, Mahmoud Abbas: «Hiszünk a békében és a békés népi ellenállásban. Jogunk és feladatunk ennek folytatása addig, míg az agresszió fennáll». A Shin Bet biztosítja Netanyahut, hogy «Abbas nem manipulálja, nem bátorítja a terrorizmust és utasította biztonsági szerveit minden ilyen művelet megakadályozására». A Haaretz izraeli napilap idézi mindezeket. A hadsereg magasrangú vezetővel együtt üdvözli «Abbasnak a palesztin biztonságiak számára kiadott parancsát, hogy a feszültséget enyhítse és, hogy nem bátorítja az ellenállást, folytatja a szoros biztonsági koordinációt». Semmi kétség nincs, a két biztonsági szervezet maximálisan együttműködik.

Megértjük, hogy a palesztin fiatalság és a Palesztin Hatóság között szakadék tátong, megértjük, hogy elutasítja ezutóbbit, ahogyan a pártokat is. Ez a generáció nem ismer mást, mint az Oslói paktumokat, a «békefolyamatot», a vég nélküli megalázó egyezkedéseket, amelyek zsákutcába vezettek. Ez a generáció tudja, hogy a Palesztin Hatóság rendőrsége megtorol mindent, «made in USA» könnygázt használ, letartóztat és és megkínozza az aktivistákat, hogy az Oslói egyezményeket követően bontakozhatott ki. Mahmoud Abbas, az amerikaiak és az Európai Unió «két állam» tervezete csak fikció. A palesztinek bezárása a szétdarabolt területekre, a telepek folyamatos bővülése, a megszállás kiterjesztése, az etnikai tisztogatások együttesen képezik az egyre inkább elutasított agyrémet.

KI HIHETI MÉG AZT, HOGY IZRAEL VISSZAVONUL A TELEPEKRŐL? Pont a fordítottja történik, a cionista állam terjeszkedik. Gáza túlnépesedett, sem légi, sem kikötői összeköttetése nincs, az izraeli és egyiptomi hadsereg veszi körül. Börtön a nyitott égbolt alatt. Kelet-Jeruzsálem nincs elfoglalva, azt Izrael egyszerűen annektálta, elkonfiskálta. A Templom-hegyen 24/24 órás köztéri figyelők fogják biztosítani a jeruzsálemi palesztinek jövőjét? Az 1948-as területen az állam által felpiszkált rasszizmus vezetett a palesztin dolgozók elbocsátásához, azzal az egyetlen indokkal, hogy – arabok. Nem csodálkozhatunk, hogy a palesztin fiatalok legjelentősebb felkelése azokban a zónákban zajlik, ahol a Palesztin Hatóság befolyása a leggyengébb: Kelet-Jeruzsálem, Hebron, Gáza, a ciszjordániai C zóna, ahol totális az izraeli kontroll és a ’48-as terület arab falvaiban. .

NÉPI ELLENÁLLÁS A KÁOSSZAL SZEMBEN

A fiatalság felkelése a népi ellenállásra koncentrálódik az imperializmus szervezte káosz ellen a térségben. A Palesztin Hatóság alól kivonta magát, mivel az Izraelhez és az USA-hoz kötődik «biztonsági kötelezettségei» és amiatt, hogy az a tömegek feletti befolyását fenn akarja tartani. Gázában a Hamas nem tiltja be a tüntetéseket, de nincs elragadtatva tőlük. Mindenki a népi áradattól tart, amely elsöpörné a modus vivendit.

Halva született megoldás az «egy palesztin állam egy zsidó állam mellett». Mivel az mindig visszavinne a határok kérdéséhez, azok lezárásához, a check pointekhez, az ellenőrzésekhez, a különböző jogi háttérhez. Az egyetlen élhető és demokratikus megoldás, amelynek jövője van, a történelmi Palesztina területén álló egyetlen világi állam a visszatérés jogával. Olyan állam, amely egyenlő jogokat biztosít mindenki számára, ahova minden palesztin visszatérhet, hogy békében éljen földjén.

(a Munkásinformációk levelezője) 

Levél Anyámhoz

Írta:  Red Dog

Drága Anyám!

Bocsáss meg nekem, hálátlan gyermekednek azért, amit a minap írtam Neked, pontosabban Rólad...

Tudom, hogy igazságtalan voltam, és semmi mentségem nincs, csak egy gyenge kis magyarázat, mint itt ez a levél..

Tudom, hogy nehéz életed volt, hisz egy volt a sorsom Veled, sokáig, nagyon sokáig.

Talán tovább is, mint kellett volna, nem engedtél el minket, serdülő gyermekeidet az élet egyre mélyebb rejtelmeibe.

Óvtál, védtél minket, jó Anya módjára, mi voltunk Neked az első, tudom én azt, persze hogy tudom, és tudja az összes testvérem is.

Mert sokan voltunk – vagyunk -, nagyon sokan, ezért persze eléggé szegény sorunk volt, de nekünk hidd el, ez nem volt rossz akkor és ott, mert életünk legszebb éveit éltük akkor!

Mi voltunk a Világ leggazdagabb emberei a Te szereteted szárnyai alatt, mert miénk volt az egész Világ...

Az, legalábbis, amit a miénknek tudtunk...

Volt másik világ is, ezt Te már akkor is tudtad, de megvédtél minket, óvtál ennek a másik világnak a romlottságától, a talmi csillogásoktól...Mert Te már jártál ott, fiatalabb korodban, amikor mi még nem voltunk..És ott, akkor Veled történt valami, amiről sohasem meséltél, de azok a dolgok valamit végleg elrontottak Benned!

Még egész fiatalon, sok veszedelmet, bajt, világégést túlélve, újra teremtetted egy másik élet bölcsőjét, egy olyan életet, ami semmiben nem hasonlíthatott az azt megelőzőhöz, ami elől menekültél!

Már nem vágytál a csillogó ruhákra, az esti neonfényekre, a zsúfolt városi utcák lármáját, a sötét mellékutcák bűneit...

Ösztönöd arra felé hajtott, amit a Veled született természetes anyai jóság, és szeretet sugallt Neked.

Életed legszebb, kiteljesedett asszonyi korszakában férjhez mentél apámhoz, ezzel életed legjobb döntését hoztad meg végre, mert először hallgattál az eszedre...

Mert legbelül tudtad, hogy az igaz szavak nem mindig szépek, és a szép szavak nem mindig igazak.

És apám keveset beszélt, de annak mindig súlya volt. Nem volt túl gyengéd Veled, igaz, sohasem bántott. Nem volt köztetek az a nagy lángolás, nem voltak külsőségek, csak szép, csendes, dolgos hétköznapok, és mi, gyermekek azt láttuk, hogy csupa boldogság vesz minket körül, mert Téged csak nagyon ritkán láttunk sírni – olyankor Veled sírtunk mi is, mert a gyermekek már csak ilyenek.

Mi, gyermekeid voltunk a Te életed, és Te voltál a mi életünk.

Apánk mindenről gondoskodott, bár ritkán volt velünk, mert fontos dolgai folyton elszólították, de mi sohasem kérdeztük, hová megy, valahogy ösztönösen tudtuk, hogy csakis értünk, mindnyájunkért teszi azt, ami a munkája.

Így utólag visszagondolva, már tudom: nem volt ránk ideje, nem jöhetett oda hozzánk egyenként, fejünket megsimogatva, mert nem volt neki kedvenc gyermeke, neki mindnyájan azok voltunk, egyformán szeretett minket...És egy Apa, egy Férfi nem szavakkal szereti gyermekeit, hanem tettekkel, ha kell erővel, ha kell ésszel, kikövetelve a mi helyünket a világban, megküzdve ellenségeivel, hogy aztán legyen mit átadni nekünk majd...

Mert az apáknak ez a dolga, nem más!

Aztán teltek az évek, egyszer csak kezdtünk egyre könnyebben, mondhatnám, egyre szebben élni! Már jutott némi luxusra is. Elmehettünk kirándulni, nyaralni, együtt, és iskolából táborokba.

Aztán lett autónk, végül kis hétvégi házunk is.

Felnőttünk, végérvényesen, és azzal együtt Te, és főleg apám, megöregedtetek...

Ekkor kezdődtek a bajok.

Valami történt Veled, és Apámmal, nem jöttetek ki egymással!

Azok a gyökerek...

Későn, nagyon későn jöttek elő az, hogy Te egy másik élet után vágytál titokban végig, és kiderült, hogy bizony az, ahogy apánkkal éltél, az közel sem volt az a nagy szerelem!

Igaz, hogy túléltétek fiatalságotok viharait, mint minden házasságban lenni szokott. De kitartottatok egymás mellett, végig! Az idő pótolta azt, ami a kezdéskor hiányzott: a szeretetet!

De most mintha elmúlt volna ez a szeretet...Márpedig az a szeretet, ami elmúlik, az sohasem létezett, tartja a mondás!

Akkor kezdődött el a baj, amikor elkezdted a nyugati dolgokat majmolni, öreg fejjel, kicsit kacérkodtál, persze, én voltam túl naiv: hisz Neked még voltak álmaid, de egy anyának ugyebár nem szabad szeretni mást? Lehet, túl önzők voltunk mi, gyermekeid?

Elkezdtél egyre furább alakokkal társaságba járni, és apánkat ez mintha nem zavarta volna. Mással volt elfoglalva, aztán meg hirtelen beteg lett, nagyon beteg!

De Te akkor már nem voltál az a jó Anya, akinek lenned kellett volna! Vagyis inkább: nem voltál jó feleség!

Mert ha az lettél volna, akkor megvártad volna, amíg apánk meghal, és nem hagytad volna, hogy még életében láthassa, ahogy élete munkája, a szép nagy család, a semmivé foszlik a szemei előtt...

És Te mindeközben azokkal flörtöltél, akiktől Ő, apám mindig is óvott Téged, és minket is!

Te, és nagyon sok testvérem nem hallgatott apánkra, a családunk az ő halála után szétesett, úgy néz ki, végleg!

De ez kevés volt a pusztuláshoz: a család vagyonát elkezdték széthordani olyan emberek, akiket azelőtt sohasem láttam, és Te csak annyit mondtál nekem: nyugi, fiacskám, ők tudják, mit tesznek, ők nem olyan zsugoriak, mint apád volt, nézd meg, milyen szép ruhákban járunk, hol volt azelőtt neked ilyened? És a kocsink is új, és bármikor átruccanhatunk Bécsbe, azelőtt a bolgár tengerpartra is éveket kellett spórolni!

Eladtad a lelked Ezeknek, apám korábbi „barátainak”, akik valójában sohasem voltak azok, hanem csak a haszonlesői, igazi stricik, akik pénzért bármikor képesek lettek volna elárulni, és el is árulták, még életében!

És ehhez még Téged, Anyám, bizony Téged is magukhoz csábítottak, a könnyebb élet ígéretével!....

Minket elhessegettél magadtól, mondván, álljunk végre a saját lábunkra, tanuljunk meg nélküled, a Te gondoskodásod nélkül élni!

Valójában az apánk gondoskodása nélkül, ez lett volna a pontosabb megfogalmazás..

Megtanultunk, páran igen, megtanultunk nélkületek élni.

Muszáj is volt, apánk elment, és vele együtt egy egész világ süllyed el abban a gödörben, amibe belelöktétek az új barátaiddal, mert az minden volt, csak nem tisztességes búcsúzás!

Megtagadtál mindent a halála után, legfőképp minket, a gyermekeidet, és ez nem azért fáj, mert nekem most rosszabb sorom van, mert ez nem igaz: valóban kicsit még jobban is élek, de nem ez számít, hanem: az igazság!

Azzal, hogy ezt tetted velünk, így utólag, mindent elloptál tőlünk!

Mindent!

„Cigány vagy! Amit adtál hízelegve, mind visszaloptad az utolsó órán” - ahogy József Attila írta, így öreg fejjel már tudom, mit jelent ez!

Azt jelenti, hogy amikor visszaemlékezem fiatalságomra, a gyermekeim első bizonytalan lépéseire, a családi ünnepekre, a meghitt fekete-fehér fényképekre nézve, csak a könny fut a szemembe, mert tudom: hazugság volt minden, mert utólag elloptad tőlünk azt az egyetlen örömet így, életünk vége felé, hogy igazán szépre emlékezhessünk!

Nem az öregség fáj, nem az, hogy elmúlt a világunk, hanem az fáj, hogy Te elárultad azokat az éveket, elloptad tőlünk, megtagadtál minket mások szép szavaiért – amiért cserébe aztán főleg cipőtalpakat kóstolhattál, mert egyre rosszabb fazonokkal adtad össze magad...Mert hogy öregszel, bizony egyre nehezebb találni akárkit, és azt nagyon meg kell becsülni! Még a rúgásait, azt is, mert amúgy igaza volt, hogy megvert Téged, mert rosszat tettél biztosan...

Miért van mégis, hogy most, amikor Téged bántanak, én sírok, és nem pedig Te?

Ez fáj legjobban, mert látom, hogy végleg megromlottál, azért a kevés, talmi fényért újra oda jutottál, ahonnan egyszer már tisztán saját erőből fel tudtál kapaszkodni értünk, gyermekeidért!

És most megöregedvén, nem láthatod majd unokáid, mert ők már angolul beszélnek, vagy németül, és nem fogod érteni sem, és ők idegenek lesznek majd Neked...Ez lesz a Te büntetésed, azért, amiért feladtad a hűséged, a becsületed, amit sohasem fogsz tudni visszaszerezni, hiába jársz fényes autóban, hiába csensz el nekünk némi kis morzsát az asztalotokról, tudod, hogy ez már nem a Te életed..

A Te életed elmúlt akkor, amikor apánkat elárultad, mert nem szeretted őt sohasem igazán... Ha szeretted volna, akkor most nem olvasnád ezt a levelet, hanem az unokáddal játszhatnál egy szép, falusi kertben, 50 éves diófák alatt, megterítve a Családnak a vasárnapi ebédkor, ott, bizony a Nagy Diófa alatt, ahogy Móra Ferenctől olvashattuk régen, nagyon régen...

Egy egész Világot vettél el tőlünk, Anyám, nem csak az unokáid jövőjét, hanem a mi múltunkat is elraboltad, kitöröltél belőlünk szinte mindent, a lelkünkből, ami emberi volt, és most itt vagyunk a semmiben, nem tudni honnan, mi célból, és várjuk, hogy este legyen, hátha a gyermekeim ráérnek majd velem szkájpolni, és láthassam az unokámat, hogy már lépeget...És hallom majd, ahogy beszél, angolul, és én érteni fogom, hogy azt kérdezi majd:

·         Anya, ki az a bácsi, akivel beszélsz?

Ezért írtam a minap azt a bizonyos szót*, amit soha többé nem fogok leírni, azért, hogy ne is emlékezzek erre a gyalázatra, ami tettél velünk!

Mindezeken túl imádkozom érted, hogy valami kevéske láng maradjon meg Benned, irántunk!

Nem magam miatt, hanem a Te lelkedért, azért, hogy emlékezz majd az utolsó órán, hogy lehetett volna egy szép életed, de nem kellett Neked!

Azért ne aggódj: egyszer majd, ha már ráncaid lesznek, és elhagynak, elzavarnak a stricik, mert már eladatták Veled a családunk utolsó ékszereit is, nálam biztosan lesz egy kis zugod, ahol menedéket lelsz, mert az én szeretetem örök, mi, gyermekek így születtünk.

Én akkor nem tudok már mást adni Neked, csak az én szeretetemet, csillogás és fények nélkül...De én nem kérek érte cserébe semmit, semmit...Ott leszel nekem Te jutalmul, mindazokért, amit tettél velünk.

Szeretettel, fiadtól

-- RH --

*       Utalás a szerző korábbi írására: "Hazám, Magyarország, az Anyaföldem, te rossz kurva, mivé lettél? Miféle stricikkel feküldtél össze?" http://red-help.net/item/1120-mindenki-f%C3%A9lrebesz%C3%A9lavagy-%C3%BCnnepi-k%C3%B6rk%C3%A9p 

Sürgős felhívás az izraeli palesztin dolgozók védelmére

Izrael állam október elején 959 palesztin dolgozót tartóztatott le, 322-t elbocsátottak

2015.okt.25.

A názáreti arab dolgozók szakszervezete nemzetközi szintű felhívást intéz a szakszervezetekhez és a demokratikus jogvédő szervezetekhez avégett, hogy az ILO-nál interpelláljanak az izraeli telepesek által az arab dolgozók ellen elkövetett agresszív támadások ügyében. Az utolsó támadás a Bet Shemeshben (jeruzsálemi kerület) dolgozó Umm al-Fahm-i (haifai kerület) lakos 13 palesztin munkást érte.

A Názáretben a mai napon  közzétett sajtókommünikéjében a szakszervezet tudatja, hogy Izrael állam 959 ciszjordániai, jeruzsálemi és az 1948-as határok közötti palesztint dolgozót tartóztatott le október eleje óta.

Mivel véleményüket ki merték mondani, 322 jeruzsálemi és a ’48-as határok között élő palesztin dolgozót a «biztonsági előírások védelmének» ürügyével bocsátottak el.  A hatóságok nyíltan kimondták a sajtóban: «Nem akarunk arabokat.»

Az arab dolgozók szakszervezetet bejelentette, hogy megkezdte a tanuságtételek gyűjtését, hogy a munkaügyi biróságokhoz forduljon a ’48-as határok közötti és jeruzsálemi vállalatoktól elbocsátott 71 dolgozó nevében.

A szakszervezet folytatja akcióját.

Támogassátok a kampányt, hogy leállítsuk a rasszista támadást a palesztin dolgozók ellen!

Támogassátok anyugilag is a bíróság előtti küzdelmet, hogy a dolgozókat visszavegyék munkahelyükre!

Éljen a munkásosztály !

الناصرة- ص.ب 2721- ميكود 16126 تلفاكس- 04-6001369 (972)- نقال 0507770134 (972 @GMAIL.COM)

Nazareth. P.o.Box- 2721. Zip 16126 - Telfax (972) 04 6565044. Mobile (972) 0507770134

Email: arab.workers.union

………………………………………………………………………………………………………………………………..

Appel urgent pour la protection des travailleurs

arabes palestiniens d’Israël

Israël a arrêté 959 travailleurs Arabes palestiniens

depuis début octobre

et 322 ont été agressés et licenciés.

25 octobre 2015

Le Syndicat des travailleurs arabes de Nazareth lance un appel aux organisations syndicales à l’échelle internationale et aux organisations de défense des droits démocratiques pour qu’elles interviennent auprès de l’Organisation internationale du travail (OIT) afin que soit apportée une protection aux travailleurs arabes palestiniens d’Israël, victimes d’agressions répétées de la part de colons de villes israéliennes. La dernière d’entre elles a eu lieu contre treize travailleurs arabes palestiniens de la ville de Umm al-Fahm (dans le district de Haïfa, en Israël) et travaillant à Bet Shemesh (dans le district de Jérusalem).

Dans un communiqué de presse publié à Nazareth ce jour (25 octobre 2015), le syndicat a fait savoir qu’Israël a arrêté 959 travailleurs palestiniens de Cisjordanie, de Jérusalem et des territoires de 1948 (Etat d’Israël) depuis le début du mois octobre.

Trois cent vingt-deux travailleurs arabes palestiniens de Jérusalem et des territoires de 1948 ont été licenciés de 44 établissements au prétexte du « maintien de la sécurité » et parce qu’ils ont exprimé leur opinion. Devant les médias, il a été explicitement dit : « Nous ne voulons plus d’Arabes à compter de ce jour. »

Le Syndicat des travailleurs arabes a annoncé dans le communiqué de presse qu’il a commencé à rassembler activement des témoignages dans le but de fournir un appui juridique pour les plaintes déposées en leur nom par 71 des travailleurs licenciés d’entreprises situées dans les territoires de 48 et dans la région de Jérusalem.

Le syndicat poursuivra son action pour joindre le plus grand nombre de travailleurs afin de leur apporter un appui juridique devant les tribunaux du travail israéliens.

Soutenez la campagne pour arrêter les agressions racistes contre

les travailleurs Arabes Palestiniens

Appuyez et soutenez financièrement la bataille juridique pour

la protection des travailleurs et pour leur réintégration

à leur poste

Vive la classe ouvrière !

الناصرة- ص.ب 2721- ميكود 16126 تلفاكس- 04-6001369 (972)- نقال 0507770134 (972 @GMAIL.COM)

Nazareth. P.o.Box- 2721. Zip 16126 - Telfax (972) 04 6565044. Mobile (972) 0507770134

Email: arab.workers.union

1956 - a munkástanácsok forradalma

Az  1945-48-as években az osztályharc újult erővel indult meg, az újjáépítéssel  megkezdődött a régi társadalom lebontása (ahogy egész Európában), Sztálinnak azonban esze ágában sem volt «engedélyezni» annak valódi népi, munkás-paraszt hatalom irányba fordulását – a «48-as fordulat» valóban sztálinista nyomásra történt és hozta meg a bonapartizmus győzelmét a proletárforradalom helyett.

A Petőfi kör munkás-paraszt hatalmat, munkásigazgatást követelt. A Veszprém megyei Munkástanács Rákosi kizárását a pártból. A dimávagosok a párt és a munkásosztály vezető szerepét hangsúlyozták; a Központi Munkástanács csak a szocializmust elfogadó pártok működését fogadta el  (12 párt alakult !), a forradalmi szervezetek egy része végig kitartott amellett, hogy «gyárat, földet vissza nem adunk»,  és tervgazdálkodást követelt. A köztulajdon védelmében bízták a vállalatvezetést a munkásokra és szakemberekre, óvták, karbantartották a nagy sztrájkok idején is ; a közvetlen gazdasági demokrácia a közös tulajdon hatékonyságát szolgálta. Az Egyesült Izzóban a vezetés felelősségét firtatták a nemzetgazdaság tönkretételében. A Duclos Bányagépgyárban aug-ban maga a gyári pártbizottság tette közzé, hogy bérköveteléseiben a munkásságnak igaza van és a gyári demokrácia valódi fórumait kell létrehozni. A politikai követelések összefüggtek az ország szuverenitása iránti vággyal, s mögöttük ott állt a nyomorúságos helyzettel való elégedetlenség. A Munkástanácsok Parlamentje, 24 nagyüzemi és 5 megye parasztszövetsége és néhány értelmiségi munkástanács közzétette október 31-én:

-          "Az üzem a munkásoké. A munkások az államnak a gyár termelése után adót és az üzemi nyereségből megállapított részesedést fizetnek.

-          A vállalat legfőbb irányító szerve a dolgozók által demokratikusan megválasztott munkástanács.

-          A munkástanács saját kebeléből 3-8 tagú igazgatói bizottságot választ, amely a munkástanács állandó szerve, amely igazgatói bizottság később részletesen megállapított feladatokat is el fog látni.

-          Az igazgató az üzem alkalmazottja. Az igazgatót és a fontosabb munkakört betöltő alkalmazottakat a munkástanács választja. A választást megelőzi az igazgatói bizottság által nyilvánosan meghirdetett pályázat.

-          Az igazgató a vállalat ügyének intézője, a munkástanácsnak felel.

-          A munkástanács fenntartja magának a következő jogokat:

A) Jóváhagyja a vállalat valamennyi tervét.

B) Dönt a béralap megállapításáról és felhasználásáról.

C) Az összes külföldi szállítási szerződés megkötéséről.

D) Valamennyi hitelügylet lebonyolításáról.

-          Vita esetén valamennyi dolgozóra nézve a munkaviszony keletkezéséről és megszüntetéséről ugyancsak a munkástanács dönt.

-          Jóváhagyja a mérlegeket, és dönt a vállalat részére megmaradt nyereség hovafordításáról.

-          Saját kezébe veszi a vállalat szociális ügyeinek intézését."

Mások a többpártrendszert feltételek nélkül akarták, sőt, a magántulajdon visszaállítását is.

De egy forradalmat nem bizonyos szereplőinek törekvései minősítenek, a forradalom „önként fakadt, ellenállhatatlan megnyilatkozása olyan nemzeti kívánságoknak és szükségleteknek, melyeket, ha világosan nem is fogott föl, de erősen átérzett számos osztály”, „a forradalmi rázkódások mögött társadalmi szükségleteknek kell lappanganiuk, amelyeknek kielégülését elévült intézmények gátolják”.

Felkelés, a függetlenség követelése, a sztálinizmussal való leszámolás, az államszocializmus ellen. Ezekkel a célokkal mindenki egyetértett – még azok is, akik polgári demokratikus (vagy még rosszabb) utat képzeltek, azok is, akik ma már megtagadják saját múltjukat  …  (a legreakciósabb elemek ezért sem mertek nyíltan színt vallani) – minthogy minden forradalomban benne van az ellenforradalom is.

A spontán munkásszervezetek létrejötte, tartalma azonban meghatározta az orientációt, a szocialista utat. A sztálinista államszocialista rendszer lerombolását és a tőkés restauráció megakadályozását összekötötték a termelés új alapokra helyezésével, a munkás önigazgatással. A termelőeszközök valódi birtoklását akarták, politikai forradalommal megszerezve a hatalmat. Bukásuk oka nyilvánvaló: nem volt élcsapatuk, az önigazgatást a többé-kevésbé ismert jugoszláv mintára képzelték.  De politikai forradalom volt a termelőeszközök köztulajdona védelmében és azok munkás (népi) működtetéséért. 

Az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága 1956 decemberi értékelése önigazolás, kis engedménnyel az akkor még igencsak aktív munkásság felé  – végső soron a bürokrácia egy másik csoportja hatalma fenntartására szolgált. A Kádár-korszak további értékelései (csakúgy mint a rendszerválás utáni «hivatalosak») hazudnak ism nyíltan a megtorlás fehérre mosására szolgálnak, keverik a valódi munkás osztályharcot és a (jobb- és «baloldali») zavarosban halászók restaurációs törekvéseit azzal a céllal, hogy a munkásság kedvét egyszer s mindenkorra  elvegyék  (a kádári legvidámabb barakkal …).  Sem a sztálinizmusnak, sem a nagyhatalmaknak, sem az egypártrendszernek,  sem rendszerváltás utáni pluralizmusnak sem volt – és ma sem érdeke –, hogy nevén nevezze. Sem egyik, sem másik nem szeretné, ha a munkás-paraszt hatalom példává válna.

(Krausz, Az 1956-os munkástanácsokról, Eszmélet, 72sz.) Az 56-os magyar munkástanácsok tevékenységéről dokumentumok tömege³ tanúskodik; mindenekelőtt arról a törekvésről, hogy alulról felfelé szerveződve, centralizálódva az állami és termelési bürokráciát közvetlenül munkásellenőrzés alá vegyék. Másképpen fogalmazva, az államszocializmus társadalmasítását tűzték napirendre. A Munkástanácsok Parlamentje, amely spontán szükségtől hajtva ült össze 24 nagyüzemi és 5 megye parasztszövetsége, illetve néhány értelmiségi munkástanács részvételével október 31-én, az alábbi klasszikus, mindennél többet mondó dokumentumot hagyta jóvá a munkástanácsok jogainak és működésének alapelveiről:

1. "Az üzem a munkásoké. A munkások az államnak a gyár termelése után adót és az üzemi nyereségből megállapított részesedést fizetnek.
2. A vállalat legfőbb irányító szerve a dolgozók által demokratikusan megválasztott munkástanács.
3. A munkástanács saját kebeléből 3-8 tagú igazgatói bizottságot választ, amely a munkástanács állandó szerve, amely igazgatói bizottság később részletesen megállapított feladatokat is el fog látni.
4. Az igazgató az üzem alkalmazottja. Az igazgatót és a fontosabb munkakört betöltő alkalmazottakat a munkástanács választja. A választást megelőzi az igazgatói bizottság által nyilvánosan meghirdetett pályázat.
5. Az igazgató a vállalat ügyének intézője, a munkástanácsnak felel.
6. A munkástanács fenntartja magának a következő jogokat:
   A) Jóváhagyja a vállalat valamennyi tervét.
   B) Dönt a béralap megállapításáról és felhasználásáról.
   C) Az összes külföldi szállítási szerződés megkötéséről.
   D) Valamennyi hitelügylet lebonyolításáról.
7. Vita esetén valamennyi dolgozóra nézve a munkaviszony keletkezéséről és megszüntetéséről ugyancsak a munkástanács dönt.
8. Jóváhagyja a mérlegeket, és dönt a vállalat részére megmaradt nyereség hovafordításáról.
9. Saját kezébe veszi a vállalat szociális ügyeinek intézését."

Kezdetben a munkástanácsok az általános politikai követeléseken túl (szovjet csapatok kivonása, nemzeti függetlenség, demokratikus parlamenti választások) csak helyi jellegű politikai tevékenységet folytattak, ami csak akkor bővült ki, amikor november 4-én megkezdődött a szovjet csapatok bevonulása, és egy ismételten válságos helyzet körvonalazódott. Ekkor megerősödött az a vonulat, amely az ország perspektíváját illetően a munkás-önigazgatás és a többpártrendszeres demokrácia egyesítése irányában tájékozódott, amelyben a szocializmus alapjait alkotmányos garanciák védték volna a kapitalista restaurációval szemben. A Nagy Imre-kormány államminisztere, a neves magyar értelmiségi jogász, Bibó István külön tervezetben fogalmazta meg november 6-án e lehetőséget, amelyet a november 14-én létrejövő Nagybudapesti Munkástanács is magáévá tett. Eszerint a szovjet csapatok kivonása után "Magyarország társadalmi formája a kizsákmányolás tilalmán alapuló társadalmi rend (szocializmus), ami közelebbről jelenti [...] az 1945-ös földreform fenntartását 20-40 holdas maximummal; [...] a bányák, bankok és nehézipar államosításának fenntartását; [...] a meglévő gyáraknak munkásigazgatáson, munkásrészvényeken vagy nyereségrészesedésen alapuló közösségi tulajdonát; [...] az egyéni és szövetkezeti szabad vállalkozás teljes lehetőségét, a kizsákmányolás tilalma által megszabott biztosítékokkal [...]". Mindezt egy alkotmányozó gyűlés hagyhatta volna jóvá, amelyben a munkástanácsok játszhatták volna a meghatározó szerepet. A szovjetek közvetlen támogatásával megformálódott Kádár-kormányt támogató szakszervezetek is ilyen értelemben adtak javaslatot a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánynak, amennyiben kétkamarás parlament létrehozását irányoztak elő: "Ebből a célból javasoljuk a kormánynak, hogy vizsgálja meg a Termelők Tanácsa létrehozásának a kérdését. A Termelők Tanácsa a parlament egyik házaként államhatalmunk új szerve lenne [...] a lakóterületi elv szerint titkosan választott Képviselők Házára [...] és a különböző termelői közösségek soraiból ugyancsak titkosan küldöttekből álló Termelők Tanácsára" lenne szükség. Ez utóbbi alapfeladatát a dokumentum "a termelés és az elosztás irányításában" határozta meg. "Eszerint tehát a termelésben közvetlenül résztvevők határoznák meg, hogy az állam hogyan és milyen módon, mire fordítsa pénzeszközeit, értékeit [...] Politikai kérdésekben pedig széles javaslattevő jogot kellene biztosítani számára [...] a Képviselők Háza felé."

Nem véletlen, hogy Kádár november 4-e után is még hetekig tárgyalt, és nemcsak taktikai okokból a munkástanácsok képviselőivel, amire felhatalmazása volt Moszkvától. E szempontból igen tanulságos az ország legnagyobb üzemének (1956 októberében a Csepel Vas- és Fémművekben 30 500-an dolgoztak 18 gyáregységben) munkástanácsa és a Kádár-kormány közötti tárgyalások menete. A Csepel Vas- és Fémművek (amely a helyi gyári munkástanácsok egész hálózatából épült föl, összesen kb. 700 társadalmi munkában dolgozó taggal) munkástanácsai leszögezték ugyan, hogy a Kádár-kormányt nem ismerik el, s Nagy Imrét várják vissza a miniszterelnöki posztra, tárgyalási alapként ragaszkodtak ahhoz, hogy a kormány újságban, rádióban jelezze: munkájában támaszkodni kíván a munkástanácsokra, ezenkívül adjon rendelkezési jogot. "Ez papíron meg is történt az 1956. november 14-én a Népszabadságban megjelent rendeletben, amelyben a munkástanácsoknak a következőket biztosították: a munkásönkormányzat kiterjesztése az üzemi élet minden területére, határozathozatali jog, bérrendszer kialakítása az üzemben, az üzem tiszta jövedelmének egy részét a munkástanács osztja fel a dolgozók között. A gyár összes dolgozójának részvételével három héten belül válasszák meg a végleges munkástanácsokat, a munkástanácsok választásával és működésével kapcsolatos végleges és részletes útmutatót a szakszervezet fogja kidolgozni."

3. A bukás

A következő egy hónap eldöntötte a munkástanácsok sorsát, amely - mint a csepeliek egyik képviselője fogalmazta - "a kettős hatalom" feltételei között tevékenykedett. Ám ez az állapot nem maradhatott fenn. November 22-én az Elnöki Tanács rendelete a munkástanácsokról viszonylag széles jogkört biztosított e szerveknek a központi-állami tervezés és a helyi tervek egyeztetésében, a termelésben és a helyi gazdasági folyamatok irányításában - a gazdaságosság meghatározásától egészen a bérkifizetésekig, az üzem szervezeti felépítésének meghatározásáig, a nyereség elosztásától az igazgatók kinevezésének lényegében vétójáig. Az a kérdés merült föl: "Mi módon lehet az állami iparirányítás rendjét hozzáigazítani a vállalati önkormányzat rendjéhez? Maguk a forrongásban lévő minisztériumi apparátusok mindenképpen hajlanak rá, hogy ezt a problémát teszik meg az egész reform archimédeszi pontjává. Így a kormányt a saját apparátusaival folytatott párbeszéd is a munkástanácsok komolyan vétele, az egyezkedés felé tereli." A dokumentumok tükrében olyan felfogás rajzolódik ki, amely különböző gazdálkodási szektorok, az állami, az önigazgatói és a korlátozott magánszektor egymás mellett élésével, egyfajta vegyes gazdasággal számolt.

Ám a gyakorlati alapkérdések a politikai harc síkján dőltek el. Sem a Központi Nagybudapesti Munkástanács, sem a munkástanácsok általában nem fogadták el a hatalom tulajdonképpen kompromisszumos törekvését, amely tisztán termelési szervezetként fogta föl a munkás-önigazgatás szerveit. Kádár János a munkástanácsokról úgy nyilatkozott, hogy nekik kell a gyárat irányítaniuk, de politikával ne foglalkozzanak, mert az nem az ő dolguk. A kádári hatalmi koncentráció egyre inkább szükségtelenné tette a minisztérium, illetve az annak érdekeit is képviselő igazgatóság közé helyezett munkástanácsokat.

A Nagybudapesti Munkástanács sztrájkokkal is alátámasztotta hatalmi igényeit, melyek a Kádár-kormánynak (és persze a mögöttük álló szovjeteknek) már nem voltak elfogadhatók. Az üzemekben a helyi munkástanácsok hatalmi alternatívájává egyre nyilvánvalóbban az újjászervezett párt, az MSZMP vált. Maguk a munkástanácsok is így tekintettek magukra és az MSZMP-re. A kiélezett hatalmi és fegyveres harcok menetében az új hatalmi rendszer és a szocializmus "többpártrendszeres" menedzselése végül lekerült a napirendről - noha a munkástanácsok nem csak a kormány felé, hanem a tőkés restaurációs erők felé is létezésük utolsó napjaiig hangsúlyozták: "a gyár, a föld a népé, azt senkinek vissza nem adjuk". Az államszocializmus visszaállítása és egy "második Jugoszlávia" létezésének szovjet megakadályozása erősebb érdeknek bizonyult a szocializmus új formái kipróbálásának spontán törekvésénél. A politikai harcok logikája elvezetett az egypártrendszer visszaállításához, amelyben a magyar munkástanácsoknak még az a korlátozott szerep sem jutott, mint a jugoszláv szisztémában, ahol is a bürokrácia és a tőke szorításában e szervek még hosszú évekig fennmaradtak. Alig harminc évvel később, 1990-ben a munkástanácsok hasonló sorsra jutottak a polgári parlamentarizmus, a többpártrendszer feltételei között is.

A magyar tapasztalat tehát azt bizonyította, hogy a munkástanácsok képesek voltak a termelés irányítására, képesek voltak az önigazgatás szocialista-közösségi rendjének átgondolására és bevezetésének megkezdésére, ám a helyi kísérlet a konkrét politikai feltételrendszerben nem bizonyult hosszabb ideig fenntarthatónak. Ismételjük, nem tolerálta a társadalmi ellenhatalmat sem az egypártrendszer, sem a harminc évvel később visszaállított többpártrendszer. Úgy tűnik, az önigazgatás mint alternatív társadalmi rendszer sikeres és tartós megvalósítása mind gazdasági, mind politikai okok miatt csak nemzetközi összefogás eredménye lehet.

E hagyomány újragondolásáról, az önigazgatás gazdasági és elméleti lehetőségeiről az események évfordulóját ünneplő hatalmi csoportosulások hallgatnak, meghamisítva így az 56-os felkelés történetének valóban szocialista aspektusát.