Anarchista-Kommunisták előadás szövegvázlata

Tézisek a migrációról 

1./ Jelenleg a világ legnagyobb részén uralkodó termelési mód a kapitalizmus. A tőkés termelési módban a társadalmi termelés domináns formája a tőkés módon folytatott árutermelés, amelynél: 1. a termelők tömege el van választva a termelés feltételeitől (legelsősorban a földtől), 2. ezek a termelők bérmunkásként dolgoznak a termelőeszközök birtokosainak (termelőeszközökkel nem rendelkezvén munkaerejük áruba bocsátásából élnek). 3. A termelők újratermeléséhez szükséges munkamennyiség kevesebb, mint az általuk elvégzett munkamennyiség, így termelésük saját munkabérükön felül értéktöbbletet is szolgáltat. A tőkés termelési mód alapja tehát a munkásosztály munkaerejének a burzsoázia általi megvásárlása és a termelési folyamat során való felhasználása, az így létrehozott értéktöbblet elsajátítása és végső soron profit realizálása a tőke végtelenig menő bővített újratermelése érdekében. 

2./ Az egyes tőkések e folyamat során konkurrálnak egymással, mivel a piacok, alapanyagok, termelőeszközök nem állnak rendelkezésre korlátlan mennyiségben, és mindannyian a saját tulajdonukban lévő tőke megtartásában, gyarapításában érdekeltek. Ebben, a domináns piaci pozíciók megszerzéséért és egyáltalán saját tőkéjük bővített újratermeléséért folytatott küzdelemben arra törekszenek, hogy termelési költségeiket minél inkább lecsökkentsék. Ennek számos eszköze létezik, melyek közül az egyik, hogy igyekeznek leszorítani a termelési folyamat során felhasznált élőmunka mennyiségét és árát. A termelésben szükséges munkaerő mennyiségének csökkentését a folyamatos technikai fejlesztésekkel tudják elérni, míg a munkaerő árát a bérek csökkentésével és/vagy a munka intenzitásának a növelésével képesek lenyomni. 

3./ A tőkések közötti konkurrenciaharc tehát ahhoz vezet, hogy a munkásosztály egyre nagyobb tömegei válnak teljesen feleslegessé a kapitalizmus számára vagy dolgoznak egyre kevesebb bérért egyre többet. Ez a folyamat szüli a tömeges pauperizációt és a munkásosztály még dolgozó szektorainak a növekvő elnyomorodását. Az egyes tőkések ugyanakkor nem csak piaci pozíciókért, hanem területekért, nyersanyagokért, természeti erőforrásokért is versengenek, ez a verseny pedig folyamatosan kisebb-nagyobb kiterjedésű imperialista háborúkban ölt testet, melyek szintén a munkásosztályt sújtják elsősorban (megjegyezzük, hogy háborúk természetesen más okokból is folynak – pl. egy-egy proletárfelkelés pacifikálása érdekében –, de azokért is a tőkés rendszer normál működése felelős). 

4./ A migráció a kapitalizmus terméke: mivel a munkásosztály osztályalapú szerveződés híján számos országban a legkevésbé sem képes fellépni a tőkés termelési mód által kitermelt tömeges pauperizációval, a növekvő elnyomorodással és az imperialista háborúk okozta pusztítással szemben, egyes csoportjai a túlélés érdekében tömegével hagyják el korábbi lakóhelyüket (a kapitalizmus történetében korántsem először). 

5./ Mivel a tőkés termelési módból nem iktatható ki az élőmunka mennyiségének és árának csökkentésére irányuló törekvés, sem pedig az egyes tőkések közötti konkurrenciaharc, a kapitalizmus állandóan újratermeli azokat a társadalmi jelenségeket – pauperizáció, a munkásosztály életkörülményeinek romlása, háborúk –, amelyek a migráció hátterében állnak. A kapitalizmus folyamatos túltermelési válsággal küzd, egyre nehezebben képes a megtermelt áruk után a profitot realizálni, és új, eddig ki nem aknázott piacokat sem tud bekapcsolni a tőke körforgásába, így a „migrációs válságot” szükségszerűen képtelen megoldani. 

6./ Ha a kapitalizmus megoldani nem is képes a tömeges migráció problémáját, válasza azért van a kialakult helyzetre: több hadihajó az Égei-tengeren, szögesdrót kerítések szerte Európában, a rendőri, katonai jelenlét megerősítése a határokon, a megfelelő képzettséggel rendelkező migránsok leválogatása és letelepítése Németországban, a menekülttáboroknak nevezett nyomortanyák bővítése Törökországban, intenzívebb bombázás Szíriában. És a legújabb fejlemény: a burzsoázia (a keleti és nyugati egyaránt) immár elismeri, hogy háborút visel az „iszlám fundementalizmussal” szemben. Ez a háború úgyszintén annak a tőkés káosznak a következménye, melyet mérhetetlen tőkeéhségük idézett elő. Éppen ezért merő bohózat, amikor elhűlnek a felvilágosult Európa állampolgárai, burzsoái, ha Európa utcáin vér folyik: belek, kezek, inak szakadnak az iszlamista terrortámadások során. 

7./ A szétbombázott afgán kunyhókból, szíriai és iraki városrészekből, falvakból, és persze mindazokból az országokból, ahol a kapitalizmus egyelőre ”csak” a nyomor, a pauperizáció révén szedi áldozatait, a munkásosztálybeliek egyre nagyobb tömegei áramlanak Európába és afelé. Ahonnét az előbbiek menekülnek, ott véres mészárlás folyik, az adott térségben gyilkolássza egymást az elnyomott tömegek hada – atomizált és elidegenedett társadalmi létük automatikusan életre kelti és kiélezi etnikai, vallási, kulturális megosztottságaikat. Pedig nem keresztények és muszlimok, zsidó és arab prolik között húzódnak a valóságos ellentétek, hanem a különböző tőkés érdekek mentén, nagytőkések és imperialista hatalmak vetélkednek egymással nemzetállami illetve magánérdekek mentén. 

8./ A háborúk, a nyomor és a romló életkörülmények elől menekülő embertömeg hatalmas társadalmi feszültségeket gerjeszt az európai munkásosztály egy részének körében. A munkások attól tartanak, hogy az olcsó munkaerő leszorítja a béreket, illetve, hogy a kiéleződő konkurrenciaharcban elveszítik munkájukat, ezért erősödik körükben a nacionalizmus, az idegengyűlölet, az iszlamofóbia, amire persze a burzsoázia is ráerősít kommunikációjával, intézkedéseivel. Sokan át vannak itatva a burzsoázia egyes szektorai által terjesztett ideológiával, miszerint elkezdődött a civilizációk összecsapása, ami már magának az európai keresztény kultúrának a megsemmisülésével fenyeget. A terrorcselekmények szintén a nacionalizmus és az ideológiai-vallási tébolyok térnyerésének kedveznek (ugyanakkor ez a bezárkózás a neoliberális, humanista badszmeg jancsikat nagyon elkeseríti, hisz hova lesz így a tőke és a munkaerő szabad mozgása?). Frankhonban felharsan a Marseillaise, a nemzeti büszkeség őrjöng, a facebook francia trikolórba öltözik… Egy hír, ami jelzi, hogy azért vannak másféle tendenciák is: „A menekültek mellett, a szükségállapot ellen tüntettek ma Párizsban. Nem akarnak rendőrállamot – mondták a tiltakozók”. 

9./ A jelenlegi európai politikai nomenklatúra – a magyarországival az élen – hisztérikusan túldimenzionálja a „menekültválságot”. Az internálás, visszadeportálás, passzív „tengerbe fojtás” valójában régóta folyó politikáját most zajos kampánycsinálás kíséri. De mire is jó a burzsoáziának és politikai képviseletének a „menekültügy” felszínen tartása? 
A. Figyelemelterelés a folyamatos megszorításokról, a tiltakozások leszerelése. Baloldali verzió: Válságban vagyunk, és még az ág is húz minket. Legalább próbáljunk emberségesek lenni. Jobboldali verzió: az „ostromlott erőd” ideológiája, amely mindenkitől megköveteli, hogy tegye félre saját „kicsinyes” érdekeinek védelmét. Szélsőjobbos verzió: a megszorításokat is maguk a bevándorlók okozzák, akiknek befogadása/ellátása/internálása/kitoloncolása/kivégzése nagy terheket ró az államra. 
B. A hagyományos konzervatív-nacionalista-xenofób gondolkodásmód konjunkturális kiaknázása, azaz „ingyenes szavazatszerzés”. A „menekültkérdéssel” kapcsolatban megnyílt az EU-n belüli nemzetközi kapcsolatok terén is egy olyan terep, amelyben látványosan lehet verbálisan konfrontálódni, miközben más kérdésekben a háttérben kompromisszumok köthetők. 
C. A terrorveszélyre való hivatkozás több előnnyel is járt, mert... 
• (főként az idei párizsi merényletek óta, de emlékezzünk a tavalyi, Charlie Hebdo elleni merényletre stb. is) legitimációs alapot szolgáltat az állam karhatalmi erőinek nagyobb hatáskörrel való felruházására, 
• legitimálja a katonai intervenciós politikát, a szövetségkötést Oroszországgal stb. (jelenleg főleg Szíriában, de potenciálisan bárhol máshol is), 
• legitimálja a „szelektív menekültbefogadás” politikáját (a „hasznosak” elválasztását a „potenciálisan ártalmasaktól”), a „friss hús” importját az európai munkaerőpiacra. 

10./ A „menekültválság” kezelése és az arra adott reakciók – mind a menekültek, mind a helyi bérmunkásosztály részéről – jelezhetik a kapitalizmus fejlődésének (ill. a társadalom rothadásának) várható tendenciáit a centrumországokban. 

Úgy tűnik, az európai burzsoázia előtt egy olyan „megoldás” körvonalazódik, hogy a menekülteket fel kell tartóztatni Európa peremvidékein, hogy ott a „gazdaságilag hasznos” személyeket kiszűrjék és továbbítsák azokba az országokba, ahol munkaerejükre igény van (jelenleg ez főképp Németország), a többieket pedig helyben gettósítsák. A zsandár nemes szerepét elsősorban a török hatóságok fogják játszani. 
Ugyanakkor lehetséges, hogy a mélyben egészen másról van szó, és a „menekültválság” ismét csak puszta figyelemelterelés vagy legalábbis másodlagos kérdés az európai tőke számára. Az EU és Törökország közeledése mögött felsejlik egy új imperialista blokk potenciális kiformálódása Oroszországgal szemben. Ukrajna a csőd szélén egyensúlyoz, Moszkva pedig rátette a kezét a Krím-félszigetre, hátországot teremtve a szevasztopoli flottabázisnak. A Fekete-tengeri térség feletti ellenőrzésben Oroszországgal ma elsősorban Törökország osztozik. Előfordulhat, hogy Erdogant nem a menekültek, hanem az orosz medve tette olyan vonzóvá Brüsszel számára. Ne feledjük: nyílt titok, hogy a török rezsim az egyik legfőbb támasza annak az Iszlám Államnak, amely irtóháborújával közvetlenül felelős a „menekültválság” előidézéséért. A török kormány most egyszerre szedheti a vámot az ISIS-től és az EU-tól a támogatásért. 
A közel-keleti befolyás megőrzése kedvéért a vezető európai pártok már most készek lemondani a liberális retorikáról. A berlini fal leomlása és a „történelem végének” meghirdetése után negyedszázaddal most ismét kijelentik, hogy a világ megmentéséhez és az emberiség boldogulásához a legfőbb eszköz a szögesdrót. 
A fasizálódás elkezdődött, de az európai tőke ezt egyelőre a peremvidék számára tartogatja. Ha az európai munkásosztály ezt lenyeli vagy támogatja, akkor annak meg fogja inni a levét. A háború már folyik, de Nyugat-Európában egyelőre ideológiai fegyverekkel vívják. Ha a munkásosztály beletörődik, amit a csúszómászó, rohadék politikai elit a tőke védelmében kiagyalt, hogy a szíriai menekült prolikat a közel-keleti gettóparancsnok Erdogan kezére adja, ha megint bedől a tetves nacionalista „csak mi ne járjunk rosszul” ideológiai szemfényvesztésének, akkor annak előbb vagy utóbb – újabb, még sokkalta keményebb megszorítások, állami terror vagy háború formájában – keményen meg fogja fizetni az árát. 

11./ A háborúk, a terrortámadások, a tömeges munkanélküliség, a létbizonytalanság, az ökológiai katasztrófák, a menekültáradat mind azt mutatják, hogy a globális kapitalizmus rendszerszintű válsága az elnyomottak számára nem jelent mást, mint mérhetetlen megalázottságot, kilátástalanságot és pusztítást. Az igazi probléma az, hogy ebben a folyamatban nem a tőkés társadalom alapjai roncsolódnak elsődlegesen, hanem a kisemmizettek azok, akik zombikká nyomorodnak. A tőke barbársága itt van mindennapjainkban. Mivel azonban a munkásosztály teljesen szervezetlen (atomizált, öntudatlan stb.) és alávetett, kizárólag a passzívan elfogadott tőke logikája érvényesül. 

12./ Mindez azonban nem jelenti azt, hogy ölbetett kézzel végig kell néznünk, ahogy a kapitalizmus felszámolja létfeltételeinket. A kommunistáknak ebben a helyzetben is a proletárharcot és az abból adódó kommunista perspektívát kell képviselniük és hirdetniük a tőke barbárságával szemben: 
- Rá kell mutatnunk arra, hogy a „migrációs válság” a tőkés termelési mód normál működésének terméke, melyet az szükségszerűen képtelen megoldani, sőt a problémát az imperialista háborúk és a munkásosztály nyomorba döntése által folyamatosan újratermeli. 
- Hangsúlyoznunk kell, hogy a migráció kapcsán fellángoló nacionalizmus, idegengyűlölet, iszlamofóbia úgyszintén a kapitalizmus termékei, amik fenntartják és erősítik a munkásosztály megosztottságát, mely így bénultan áll a tőke támadásaival szemben. 
- Rá kell mutatnunk, hogy a „migrációs válsággal” kapcsolatos valamennyi burzsoá (jobb- és baloldali, keresztény, humanista stb.) interpretáció hamis, és kizárólag a burzsoázia hatalmi pozicióinak, a status quo-nak a fenntartását szolgálja, mely törekvésnek kiegészítői a különböző ideológiai alapokon szervezett intézményesült „segélyakciók”. 
- Mindezeket a törekvéseket elutasítva, minden lehetséges módon szembe kell szállnunk a burzsoázia életkörülményeinket nivelláló intézkedéseivel, lépéseivel és imperialista háborúival: tüntetésekkel, vadsztrájkokkal, szabotázsakciókkal, forradalmi defetista agitációval, szerveződéssel. 
- A tőke pusztítása elől menekülő tömegekkel együtt szerveződve, velük gyakorlati szolidaritást vállalva fel kell lépni az állami erőszakkal szembeni védelem és szükségleteink közvetlen kielégítése érdekében. 
- Mindezekben a harcokban folyamatosan hangsúlyoznunk kell, hogy a burzsoá ideológiák és a tőkések intézkedései, imperialista háborúi elleni közvetlen fellépésünk, szerveződésünk nem öncél. Ki kell mondanunk, hogy ezeknek a harcoknak össze kell kapcsolódniuk a világ más részeiben zajló proletár megmozdulásokkal, és általánossá válva el kell vezetniük a kommunista világforradalomhoz, mert csak így számolhatók fel a kapitalizmus azon ellentmondásai, melyek végső soron kitermelik a „migrációs válságot”.