FB-üzenet

Drága olvasóim,

   értesültem róla, hogy többek megrökönyödtek rajta: interjút adtam a sokaknak ellenszenves jobboldali portálnak (http://888.hu/article-tgm-jeremiasi-atkaimat-szorom-a-jelenkorra).

   Csak semmi riadalom: az vagyok, akinek önök megismertek. Ha meg akarnak érteni valakit, aki több helyen és több műfajban publikál, akkor célszerű összehasonlítani, „összeolvasni” a nagyjából egy időszakban megjelenteket, hogy a szerző álláspontját és magatartását világosan fogják föl. Az internet ebben segít, a közösségi médiák is.

   Menjünk sorjában.

   A 888.hu jó és érdekes kérdéseket tett föl, amelyekre szívesen válaszoltam. A nagy nyilvánosság előtt hozhattam szóba olyasmit, amire ritkán nyílik alkalmam.

   A szerkesztők nem akartak csőbe húzni, és nem alkalmazták a szokásos politikai kliséket; noha –nézőpontjuknak megfelelően – nyilván utópikusnak, tehát a mai társadalmi gyakorlat számára korlátozott értékűnek tartják, amit gondolok.

   De nem is ez nyugtalanítja olvasóimat.

   Hanem az, hogy „szóba álltam” a népszerűtlen G. Fodor Gáborral és szerkesztőtársaival. Némelyek egyenesen azt írták nekem, hogy ez „neonáci” orgánum.

   Ez két különböző kérdés.

1.   Saját lap, blog, portál, könyvkiadó stb. híján – én is tudom, hogy kizárólag általam írott folyóiratot kellene kiadnom, olyant, mint Németh László Tanúja volt, csak jobbat; de több okból se áll módomban – sokféle helyen írok és beszélek: egyik se felel meg nézeteimnek és ízlésemnek teljesen (és ez nyilván kölcsönös), de ebben nyilvánvalóan vannak fokozatok. Oda viszem azt a küzdelmet, amelyet folytatok (s ne feledjük: több országban, sok nyelven), ahová elvihetem. Mivel szembenállok az egész mai társadalmi berendezkedéssel (és nemcsak a mai magyarországi rezsimmel, habár persze ez közvetlen célpontom és napi ellenfelem), ezt ott teszem, ahol lehet. Senki nem dicsekedhet vele, hogy támogatom: ha egy-egy ügy vagy hang vagy megmozdulás vagy csoport kivívja elismerésemet, akkor szólok. Ha nagy ritkán megszólalok kormánypárti médiákban, mindenki tudhatja, hogy ez nem támogatás a rendszernek: de a kormánypárti olvasók számára is van mondanivalóm – bár tudom, hogy itt vannak reménytelen témák.

2.   A 888.hu különös internetes újság (bevallom, alaposabban csak most néztem bele, miután olvasóim aggódni kezdtek integritásomért). Amint neve is mutatja, rá akar duplázni a 444.hu szatirikus-polemikus sorozatlövészetére. De nem olyan, mint a „nemzeti” jobboldal többi sajtószerve. Nem igazhívő, hanem hitetlen. Nem rasszista, csak az antirasszistákat gúnyolja és diszkreditálja. Nem nőgyűlölő, csak a feministákat gyalázza. Nem antiszemita, csak az antiszemitizmus miatt fölháborodókon kacag. Nem kíván nyíltan rosszat az alsóbb néposztályoknak, csak a „szociális érzékenységet” nyilvánítja nevetségesnek. S mint minden túlzó szatíra (különösen a konzervatív szatíra mindig) kipécézi – főleg a nyugati, „érzelmes” és „humanista” politikai beszédmódban – a képmutatást és a következetlenséget. A 888.hu munkatársai „a reakció” ügyét (ügyeit) szolgálják, és minden – szerintem és szerintünk – nemes és nagylelkű törekvést kiröhögnek: cinikusok és nihilisták. A liberálisok és a baloldal elleni, képtelenül eltúlzott támadásaikban túlnyomó a bennfentes humor: egyszerre sugallják azt, hogy a megtámadott személyek, csoportok, ügyek gonoszak és ostobák, ÉS AZT IS, hogy aki ezt a visító agressziót komolyan veszi, az idióta. Amikor Orbán miniszterelnököt Nagy Sándorhoz (a makedón-hellén világcsászárhoz) hasonlítják, a szuggesztió ismét kettős: (a) hú, de szemérmetlenül kormánypártiak vagyunk csak azért is, pukkadjatok meg; (b) aki ilyen nagy embernek tartja Orbán Viktort, az hülye. Ez nem Bayer Zsolt hangja, aki a jelek szerint hisz mindabban, amit beszél. Ezek a fiatal értelmiségiek nem hisznek semmiben és senkiben – és mintha az tetszenék nekik a mai magyarországi rendszerben, ami leplezetlenül gonosz, önző és szadisztikusan hatalommániákus benne. (Hiszen szerintük minden más illúzió, „hipokrízis”, utópia.) Egy dolgot biztosan őszintén gyűlölnek: a baloldali moralizálást és szellemi fölényérzetet. Hogy engem miért nem gyűlölnek akkor? Nem tudom, mindenesetre jól fölbosszantották az interjúmmal a saját híveiket, ráadásul fölháborították az én híveimet: pont ilyesmit szeretnek csinálni.

  Mindebben nincs semmi különös. A 888.hu nagyon hasonlít számtalan brit és észak-amerikai konzervatív laphoz; szemben a kontinentális (francia, német, olasz) jobboldallal, ezek machiavellisták és mélyen szkeptikusok. Emögött az a mély gyűlölet húzódik meg, amely a konzervatizmus eredeténél is döntő szerepet játszott: a gyűlölet a XVIII-XIX. századi haladásgondolattal, a (francia) forradalmi egalitarizmussal, a fölvilágosító racionalizmussal szemben. A konzervatizmus – szemben a sima szentszövetségi reakcióval és az ultramontán katolicizmussal – úgy támogatta az egyházat, hogy hitetlen maradt, úgy támogatta a monarchiát, hogy a monarchia politikai teológiáját marhaságnak tartotta.

   Csak az abszolút hatalom tarthatja meg az európai civilizációt a csőcselékkel szemben és a csőcseléket uszító „haladó értelmiségiekkel” szemben – gondolták, és gondolják ma is – , és mindmáig „a haladó értelmiség” ideáltípusa az, ami kiváltja belőlük a csakugyan őszinte, feneketlen gyűlöletet. Az, hogy hű olvasóik feje fölött mégis dialogizálnak velem (aki aztán a leginkább testesítem meg a jobboldal szemében „a haladó értelmiséget”), az egyrészt szabadságillúzió, másrészt meg kifejezi megvetésüket az orbánista „igazhívőkkel” szemben – akik mellett minden fontos ügyben kitartanak, éppen azért, mert nem bíznak senkiben, és nem hisznek semmiben.

   És nyilván szórakoztatónak találják, hogy elbeszélgethetnek valakivel, aki sok mindenkiben bízik és sok mindenben hisz, s aki ezért persze aztán gyakran csalódik és sűrűn téved. Fura alak lehetek a szemükben.

   Gondolom, kölcsönösen sajnáljuk egymást.

   De vegyük észre, hogy ez a konzervatív nihiliznus ma nemcsak a konzervatív kormánymédiák egy részének az attitűdje. A 888.hu nem szélsőjobboldali, csak gyalázatosan goromba – igaz, oly rikítóan, hogy lehetetlen komolyan venni, ha valakinek van némi humorérzéke. Éppen ezért, a legjobban a kinyilvánított ellenfeleire – index.hu, 444.hu, stb. – hasonlít a legjobban: a szatirikus túlzás, a tongue-in-cheek durváskodás (Boris Johnson volt ennek kiváló művelője újságíró korában), a mindennek a sárba rántása (amitől a mindkét „oldali” naiv igazhívők annyira szenvednek), szimbolikus figurák (Soros vagy Putyin) elhalmozása komikusan képtelen vádakkal, öncélú marháskodás, ironikus vonzalom a legalpáribb kommersz tömegkultúra iránt: ezek a kulturális vonások közösek. A közösség ügyei mutatványok és jelenetek csupán a nagy kabaréban – ez is mindenfelé elterjedt „gondolat”. A politikusokkal állítólag nem az a baj, hogy téves vagy káros vagy  rosszhiszemű a politikájuk, hanem az, hogy rossz külsejűek, korruptak, ostobák, irányítható robotok meg – mint mindenki, aki sokat beszél – olykor bakiznak. Ez a szemlélet közös. Az, hogy az ún. jobboldalon a melegek, a közel-keleti és afrikai menekültek, a zsidók meg „Európa” ellen észlelhető ellenszenv, az ún. baloldalon meg a keleti (ortodox) egyházakhoz tartozó népek (románok, oroszok, szerbek, görögök) iránt tapasztalható (indokolatlan) lenézés (a románellenesség egyébként közös), szintén nem utal lényegi különbségre.

   Van különbség, de ezt föltárni már azt jelentené, hogy a lényegről beszélünk: ezt pedig a nihilizmus illemtana szerint nem szabad megtenni.

                                        Tamás Gáspár Miklós