«Egész világ munkásaktívái, a ti oldalatokon állok, hogy
megváltoztassuk a munkásosztály életét!»
A hosszú éveket börtönben töltött Constantin Cretan, a Munka
Országos Föderációja elnöke levele. A Nemzetközi Egyetértés küzdelmének kontinuitásában
ő is ott van Mumbaiban a háború, a kizsákmányolás és prekaritásos munka elleni
konferencián.
1992-ben a 19 ezer bányászt képviselő bányászszakszervezeti
föderáció alelnöke voltam Rovinariban. Ekkor kerültem kapcsolatba a Dolgozók és
Népek Nemzetközi Egyetértésével. Részt vettem minden európai és világtanácskozásán.
Ez az az egyetlen szervezet, amely a munkásosztály egészét, az egésze érdekeit
képviseli – nemzetiségtől függetlenül. Olyan nagyrabecsült aktivistákkal találkoztam
mint Pavlusko Imsirovic, Pierre Lambert, Daniel Gluckstein, Dominique, Rubina
Jamil, Vasudevan, Tafazzul Hussain, Bernard, Alan Benjamin, Mark Vasziljev …
1994-ben Zsilvásárhelyen az általános bányásztsztrájk élére
kerültem. Két hétig tartott és 40 ezer bányász vett részt benne. Az
Egyetértés az országnak nemzetközi nyilvánossánosságot biztosítva támogatott
bennünket.
Európában a «kommunizmus» bukása után a globális
imperialista erők támogatta új hatalom először került veszélybe. Oroszországban «palotaforradalom» zajlott, a tőkések
tömegesen invesztáltak a volt «kommunista blokkban» a hatalom fenntartásába.
A román bányászok mozgalma az egész kelet-európai térség
kormányait veszélyeztette. A bányászok sztrájkkal dupla fizetést értek el és
azt, hogy munkahelyük még öt évig megmaradjon. Az Európai Unió, az IMF és a Világbank válasza
a restrukturáció és bányák bezárása volt. A szakszervezeti vezetők erőteljesen
ellenálltak … a legcéltudatosabb Miron Cozmát a Zsil völgyéből letartóztatták
és 18 havi börtönre ítélték.
1997-ben a bányászok ismét felkeltek a bányák megőrzéséért. Az
Egyetértés erőfeszítéseinek és nyomásának hála, Miron Cozmát 1998-ban szabadon engedték.
1999 januárjában az áruló kormány úgy döntött, bezárja a
Zsil-völgyi és olténiai bányákat. Egyes – az IMF és a Világbank által megvett –
szakszervezeti vezetők egyetértésével. Mi bányászok
ismét felkeltünk. A kormány hadiállapotokat rendelt el, a hadsereg lőparancsot
kapott a Bukarest felé menetelő bányászok megállítására. A csendőrség, a rendőrség is beleavatkozott, bányászok
százai sebesültek meg. De mégis győztünk, az erőszakszervezeteknek kellett
kapitulálniuk. A kormánynak el kellett fogadnia a párbeszédet velünk és elértük
a munkahelyek megtartását, a béremelést, és azt, hogy nem lépnek fel a szakszervezeti
vezetőkkel szemben büntetőeljárásokkal.
De becsaptak bennünket, a bennünket kormányozóknak azt a
paracsot adták, hogy csukjanak börtönbe minket az IMF-Világbank-EU tervének
sikere érdekében. 10 évet kapott Miron
Cozma, 5 évet Ionel Ciontu, Vasile Lupu, Dorin Lois és jómagam az «államhatalom
megdöntésének kisérletéért» (a Ceaucescu-rendszer bürokratikus diktatúrájából
örökölt büntetőtörvénykönyv értelmében).
Nagy csatát vesztettünk, de nem a háborút. Hat évig játszottak az idegeinkkel. A bírósági
eljárás folyamán egy ismert ügyvéd védett bennünket. Az ítéletet végülis lecsökkentették
a 25 év (sőt, életfogytiglani) börtönhöz képest. Az Egyetértés folytatta nemzetközi
kampányát kiszabadításunkért, anyagilag támogatott bennünket és családunkat. Nem tudom, mi lett volna családjainkkal e segítség
nélkül.
A hatalom
és a rendszer teljes mértékben le akart számolni velünk, ideértve fizikai
megsemmisítésünket is. Ionel Ciontut letartóztatása alatt ölték meg, az Egyetértés kampánya nélkül ránk is ez a sors
várt volna. Az orvosokból álló nemzetközi bizottság vizsgálódott Ciontu halála és a
fogvatartás körülményei ügyében és a börtönben minket is megnézett.
A börtönt nehezen
viseltem el és harcoltam, hogy kijöhessek. Miron Cozmát meg akarták ölni egy másik
fogoly segítségével ... A Nemzetközi Egyetértés nem hagyott bennünket
magunkra. Látogattak, és abban a városban, ahol a börtön volt, nemzetközi tanácskozást
is tartott. A megszületett felhívás mintegy oxigénpótlásként hatott, tudtuk, nem
vagyunk egyedül.
Fogvatartásom
alatt írtam egy könyvet. De a tőkés
rendszer nem bocsájtja meg, ha opponálnak neki. A szenvedés és a megaláztatás
nem ért véget kiszabadulásom után sem. 2009-ben 13 éves kislányom bizonyítványát
rontották le egy vizsga alkalmával kimondva, hogy Cretan lánya nem érdemel
jobbat. Ez vezetett öngyilkosságához. Keresztényhez méltó temettetésre se volt
pénz. Magam is meg akartam ölni magamat.
Társaim az Egyetértéstől azonban mellettem voltak. Egész
életemet annak akarom szentelni, hogy harcoljak a gyilkos rendszer ellen, amely
sorsokat ront és ártatlanok életét követeli. Egész világ munkásaktívái mellettetek állok,
hogy a munkásosztály életét megváltoztassuk! A Dolgozók és Népek Egyetértése az
én családom, és az is marad örökre.
Constantin Cretan
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.