(Jean-Jacques Marie, történész)
A világpiac túl szűknek bizonyult annak békés felosztásáért, így a korabeli imperialista nagyhatalmak által kirobbantott első világháború mészárszéke – három éves tömeggyilkosság és szenvedés után – előidézte az áldozat, a népi tömegek felkelését. A mészárszékkel szembeni felegyenesedéssel magát a tőkés rendszert és alapjait kérdőjelezték meg. Az orosz forradalom az egyetlen, amely ezekből a tömegmozgalmakból, amely a fennálló kapitalista rend - vagy inkább káosz – megdöntésével végződőtt. Ebben áll történelmi fontossága. 1920-ban Lenin kiemelte: «ahhoz, hogy forradalom legyen, nem elég, hogy a kizsákmányolt és elnyomott tömegek tudatában legyenek annak, lehetetlen a régi módon élni (…), az is kell, hogy a kizsákmányolók ne tudjanak a régi módon élni és uralkodni».
Ezen körülmények (ma is érő) egyesülése
robbant ki. De Lenin hozzáteszi: «Ha a változás nem a munkásosztály
többségének látásmódja szerint következik be, a forradalom lehetetlen; vagyis a
tömegek politikai tapasztalata hozza a változást, ez az, ami őket húzza, soha
nem egyedül a propaganda», utóbbi hozzájárul, de egyedül nem tudja
produkálni. A robbanást az is elősegítette, hogy a bolsevik párthoz
csatlakozók száma 1917-ben néhány hónap alatt 10 ezerről 200 ezerre nőtt.
Az orosz forradalom keltette düh a finánctőkéhez többé-kevésbe kötődő
összes értelmiségi és sajtókörben megnőtt, ez a harag pedig a rothadó tőkés
társadalomnak adott történelmi lecke emlékét is el akarja tüntetni.
Az Échos újságírója nemrégen
megerősítette: csak két módja van az adósság problémájának eltörlésére, az
egyik Leniné (a bolsevikek a hatalomba megérkezvén eltörölték a cárizmusnak a
külföldi bankokkal szemben felhalmozott gigantikus adósságát), vagy pedig annak utolsó
fillérig fizetése. De (az újság) rögtön leszűrte: a lenini módszer
alkalmazhatatlan! Franciaország (akkori) nagykövete, Noulens, aki ezt a
lenullázást elítélte, stigmatizálta «a bankok kollektivizációját és
páncélszekrényeik tartalmának elkobzását». Pedig a bolsevikok dekrétumai ma
is aktuálisak. Az amerikai Anne Applebaum, George W. Bush rajongója, Irak
lerombolója és a «végnélküli» háború bejelentője, méltatlanodik a kollektív
tulajdon ellen: Szovjetoroszországban, írja, «a lopást glorifikálták az
államosítás burka alatt»! A finánctőke védelmezői a forradalmat förtelmes
utópiának mutatják be szenvedélyesen. A bürokrata Dmitrij
Volkogonov, a szovjet fegyveres erők politikai irányításának volt
parancsnokhelyettese, aki szerint Lenin «az antikrisztust szabadította rá
Oroszországra», így vélelmezi: «A kapitalizmusnak vége van? Senki nincs,
aki ezt komolyan veszi». Az amerikai történész Martin Malia megismétli: «A
valódi világban csak vadkapitalizmus van és a kapitalizmusnak a gazdasági
szabályokkal és társadalombiztosítással mérsékelt formái, amelyet gondoskodó államnak
nevezünk», azaz olyan csalárd név, amelyet a rendszer hívei a munkásosztály
kicsikarta vívmányoknak adtak, és amit baloldalon éppen úgy, mint jobboldalon a
finánctőke és kiszolgálói éppen felszámolni szándékoznak. A kapitalizmus a
történelem végső horizontja és bárki is próbálja azt átlépni, őrült és
szörnyeteg. A haldokló tőkés rendszer apologétái ezzel igazolják és leplezik
szándékaikat. Az orosz forradalom iránti gyűlölet aktualitásuk alfája és
omegája, akkor is, ha a holnap forradalma nyivánvalóan több szempontból más
formát vesz. A történelem soha nem ismétli önmagát. Meghosszabbodik és megújul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.