A 4. Internacionálé rekonstrukciójának
szervezőbizottsága (CORQI) figyelmeztető kiáltványa:
a dolgozókhoz, fiatalokhoz, az egész világ
munkásaktivistáihoz és mindazokhoz, akik végezni akarnak a tőkés
kizsákmányolással
(2020. november 8-9-10.)
16/ Aki hűséges a
munkásosztály történelmi küzdelméhez a szocializmus perspektívája iránt,
az munkáskormányhoz hű, amely a termelési eszközöket köztulajdonba veszi. Ez
biztosítja azonnali módon az emberi nem jövőjét, a dolgozó népek megmentésének
sürgős programját. A proletár forradalmároknak van egyedül hatalmuk, hogy ezt a
kérdést teljes dimenziójában felvessék. Ilyen program az emberiség, nem a
profit igényeiből indul ki (például kötelezően meg kell tiltsa az elbocsátásokat),
vagyis abból az elvből, hogy a gazdaság a munkahelyek megőrzésének talapzata
legyen. Ez az a pillanat, amikor elő kell vennünk az Átmeneti program jelszavát: «A
rendelkezésre álló munka elosztását minden kézbe és bércsökkentés nélkül !»,
ezzel pedig egyenlő a tőkés profit és a kormányok ajándékozta milliárdok
elkobzása, a «felvásárlás, kártalanítás nélküli államosítás», a kisajátítás
kérdésének felvetésével.
Korszakunkban
a IV. Internacionálé rekonstrukciójának hívei számára az Átmeneti program módszerét kell alkalmazni, kiindulva a dolgozó nép
létezése jogának bázisán nyugvó termelés és társadalom együttesének újraszervezését.
A proletár rekonstrukció elsőbbséget biztosít a tudományos kutatás rentabilitásánál
és a profittól megszabadult szárnyalásnak; a vakcinák, maszkok és tesztek
termelését, az államosított kórházi ágyak létrehozásának (mihelyt a köztulajdon
helyreáll), ápolók, gondozók, orvosok képzésének a nemzeti prioritás legelejére
helyezve. Építsünk kórházakat, nyisuk meg a becsukottakat, indítsuk be a
termelést, a szükséges tömegközlekedést, vegyünk fel pedagógusokat, nyissunk
iskolákat, hogy kicsoportokban, a távolságtartást betartva lehessen oktatni. Ez
az a pillanat, amikor vonatokat kell gyártani, beállítani ott, ahol
megszüntették, számítógépeket minden gyereknek, kötelezni a kormányokat a távtanításra,
elérhetőségre, stb. Libanontól az USA-ig, Belorussziától Franciaországig minden
tömegmozgalomban ott rezonál a «forradalom» szó. Milliók fejezik ki a fennálló
rendszerek, a fennálló intézmények megszüntetésének vágyát. Ezek folyamata aláhúzza
a permanens forradalomról szóló marxista elmélet aktualitását: a legkisebb
demokratikus követelés, az elnyomott népek legkisebb nemzeti függetlenségi
követelése is ütközik az rothadó imperializmussal. A munkásosztály az egyetlen
társadalmi erő, amely élén áll a demokrácia és szuverenitás követeléseinek
összekötve azokat a szocializmusért vívott küzdelem feladataival.
Szakadék választja el az objektív proletártermészetet a folyó egyéb
forradalmi folyamattól és a benne résztvevők tudatosságától. Ez a szakadék
fejezi ki, hogy emberiség válságának megoldása a munkásosztály vezetése válságának
megoldását kívánja. Ahogyan az Átmeneti
program megerősíti, «a IV.
Internacionáléhoz tartozás értelmét az ellentmondás legyőzése jelenti az objektív
körülmények érettsége és a proletariátus és élcsapata éretlensége között. Ez a
feladat sürgűsebb, mint valaha». Ez a IV. Internacionálé újjáépítéséért való
küzdelem tétje.
17/ A második imperialista háború első heteiben Trockij ezt prognosztálta
a
«SZU a háborúban» c. írásában (1939. szept. 25): «Ha ez a háború kiprovokálja, ahogyan határozottan gondoljuk, a proletárforradalmat,
az elkerülhetetlenül a szovjet bürokrácia megdöntéséhez vezet és a szovjet
demokrácia feltámadásához olyan gazdasági és kulturális bázison, amely
végtelenül magasabb, mint 1918-ben. (…) Ha pedig ellenkezőleg, feltesszük, hogy
a jelenlegi háború nem a forradalmat, hanem a proletariátus kudarcát
eredményezi, csak egy alternatíva marad:
a monopolkapitalizmus későbbi felbomlása, későbbi fuzionálása az állammal
és a demokrácia eltűnése ott, ahol még megvan - a totalitárius rendszer hasznára.
A proletariátus tehetetlensége a társadalom vezetésének megragadására ilyen
körülmények között vezethet egy új, a bonapartista és fasiszta demokráciában
gyökerező kizsákmányoló osztály kiemelkedéséhez Minden valószínűség szerint ez
egy dekadens rendszer lenne, jelezné a civilizáció alkonyát. Analóg eredményhez
vezetne abban az esetben is, ha a fejlett országok proletariátusa megszerezvén
a hatalmat képtelen lenne azt megtartani és átadná, mint a Szovjetunióban a
privilegizált bürokráciának. Tehát kénytelenek lennénk hozzátenni, hogy a
bürokratikus visszaesés nem az ország elmaradottságának és a tőkés hatalmak általi
bekerítésének tudható, hanem a proletariátus vezető osztállyá válása szempontjából
organikus tehetetlenségének. Utólag is meg kéne állapítani, hogy alapvető vonásaiban
a jelenlegi Szovjetunió nemzetközi szinten egy új kizsákmányoló rezsim elődje».
Ennek az alternatívának egy másik formáját véve Trockij pontosít: «Ha minden valószínűség ellenére az Októberi
forradalom ezen háború alatt vagy
közvetlenül utána nem talál meghosszabbításra egyik vagy másik fejlett országban;
és ha fordítva, a proletariátus mindenhol minden téren háttérbe kerül, akkor
kell megvizsgálnunk jelenlegi teóriánk és vezérszála felülvizsgálatának
kérdését, nem arról lenne szó, hogy a SZU-ra vagy a sztálini klikkre milyen
etikettet ragasszunk, hanem a világprespektívák évtizedekre, ha nem évszázadokra
vonatkozó átértékeléséről: beléptünk-e a társadalmi forradalom és szocialista
forradalom korszakába, vagy ellenkezőleg, a totalitárius bürokrácia dekadens társadalma
korába?»
Ez az alternatív
prognózis nem egészen evidens módon realizálódott úgy, ahogyan Trockij megformálta.
A kérdés többé kevésbé fennmaradt, amíg a Szovjetunió sorsa nem dőlt el. Bizonyos
erővel 1989-1991után merült ismét fel, amikor világos lett, hogy a kétségtelen
munkásfelkelések ellenére a volt SZU munkásosztálya nem tudott politikai
forradalmat végrehajtani a bürokráciát szétzúzva és a szovjetek hatalmát
megteremve. Trockij prognózisa nem abban a formában realizálódott, ahogyan
megjelölte – mivel a proletárforradalom sem győzött a II. világháború után –, de
ebből az a következtetést kell levonni, hogy a proletárforradalom le is került
a napirendről? Az kell levonni, hogy a IV. Internacionálénak nincs értelme?
Trockij alternatív előrejelzésére
érdemes visszatérni. Mindenekelőtt azonban emlékeztetünk azokra, akik ironizáltak
és tévedésnek tartották. Trockij ezt írta: «A
történelmi előrejelzés mindig feltételes, minél inkább konkrét, annál inkább
feltételes. Nem egy váltó, amely
kifizetését egy meghatározott napon követelhetjük. A prognózis csak fényt deríthet
a fejlődés meghatározott tendeciáira, de ugyanakkor más erők és tendenciák is
hatnak, amelyek előtérbe kerülhetnek. Aki a konkrét események pontos jóslását
kéri számon, forduljon a csillagjósokhoz. A marxizmus csak az orientálódást segíti elő»
(A finn kísérlet mérlege, 1940 ápr. 25.).
Bizonyos, hogy
az alternatíva első ága (a proletárforradalom győzelme a második világháború másnapján)
nem következett be. De meg kell állapítanunk, hogy a második ága sem: a monopolkapitalizmus
nem fúzionált az állammal, sem a demokrácia nem tünt el a totalitárius állam
javára (annak ellenére, hogy a politikai demokrácia elemei nemzetközi szinten
egyre vékonyabbak, a totalitárius rendszereké pedig miden fejlett tőkésállamban
hangsúlyosabbak). Ebben a stádiumban nincs privilegizált bürokrácia kialakulása,
hegemóniája. A bürokrácia 1989-91 után eltűnt, diszlokalizálódott, átalakult többé-kevésbé
egymáshoz kötődő maffiózó bandákhoz és főként a világ-imperializmusnak alárendelve.
Nem pontos az sem, hogy a proletariátus a második világháború után minden téren
visszavetődött. A történelmi folyamatokból kiindulva kell elemezni, hogy
Trockij prognózisa miért nem vált be, másrészt pedig megállapítani szigorúan a
tények folyamatát, valamint hatását a mára.
A második világháború
végén világszinten volt egy forradalmi folyamat: forradalmi robbanások, az
európai kontinens kvázi teljességén munkásszervek létrejötte, India
függetlensége pedig egy egész ciklust nyitott a dekolonizációnak, Kínában győzött
a forradalmi folyamat (bizonyos, hogy a politikai hatalmat azonnal ekonfiskálta
a sztálinizmusban gyökerező bürokrácia, de mégiscsak megszüntette a tőkés
tulajdont a világ legnépesebb országában). A bürokratikus-katonai eszközök a tőkét
kisajátították Európa keleti felében más formában, és Koreában, Vietnamban a kínaihoz
hasonló folyamatok zajlottak.
Magukban a tőkés
országokban is hatalmas proletárforradalmi hullám nyílott fenyegetve a tőkés
dominációt Franciaországban, Olaszországban. Az imperializmus és a sztálinista
bürokrácia között minden ellenforradalmi kooperációra szükség volt, hogy Európát
és a világot kötelezzék a befolyási zónák általi megosztásra. A fejlett tőkés
országokban az apparátusok, különösen a sztálinista apparátusok fontos helyet
foglaltak el a burzsoá rend visszaállításában, dicsfénnyel övezve a nácizmus
elleni győzelmet (amelyben a szovjet nép játszotta a főszerepet). De ennek ára
volt, az kellett, hogy a burzsoázia engedjen jelentős munkásvívmányokat illetően.
Ez volt a tőkés kizsákmányolás rendszere helyreállításának az ára. Ellentmondásosan,
de dialektikus módon, jelentősen megerősítette a proletariátus társadalmi,
politikai súlyát, lehetővé téve ezen elért vívmányokra támaszkodását, amelyeket
még 70 év múlva sem lehet lebontani teljesen (holott jelentős csapásokat
szenvednek el bevezetésük óta). E folyamatnak lett a hatása a bérvívmányokon és
másokon keresztül a fejlett országok fogyasztói piacának létrejötte, amely a
termelés fellendülését bizonyos ideig táplálta. Nemzetközi szinten az a tény,
hogy az emberi populáció közel fele az 1940-1950-es években olyan társadalmakban
élt, ahol a tőkés tulajdon kisajátításra került, szintén támpontot nyújtott a
munkásosztály mozgalma számára. De ellentmondásosan ennek szintén lett olyan hatása,
hogy megerősítette a sztálinizmus elleforradalmi apparátusát, általánosabban szólva
a munkásmozgalomban résztvevő ellenforradalmár apparátusoknak nagyobb kapacitást
nyújtva a forradalmi hullám kézben-, majd visszatartására.
Az 1980-s évek
végéig aztán az imperializmus megragadta az összes alkalmat, hogy offenzívát
folytasson megcélozva, hogy minden országban, ahol tulajdonától megfosztották,
ellenforradalmi szövetséget kínáljon a sztálinista bürokráciának (mivel ez volt
a munkásosztály elleni világrend fenntartásának ára).
Azt azért tudjuk, hogy a sztálini bürokrácia, melynek sorsa az ex-SZU állami tulajdonának fenntartásától függött, képtelen volt megvédeni és felfedte magát (Trockij prognózisának megfelelően). A magyarországi, lengyelországi, csehszlovákiai politikai forradalmi folyamattal, valamint az egyre erősebb proletármozgalmi fejlődéssel konfrontálva (ideértve az ex-SZU-t is) végülis halálos csapást kapott a németországi forradalmi folyamat révén, amely 1989-ben a német munkásosztály egységét kikövetelte az imperializmus és a bürokrácia szentszövetsége ellen.
Ugyanakkor a Németország szocialista egységéért küzdő IV. Internacionálé forradalmi pártja hiányában az apparátusoknak sikerült a német proletariátus forradalmi mozgalmát kordában tartani. A német egység kikövetelése során az imperializmus és az apparátusok érték el, hogy egész Németországra a termelési eszközök magántulajdonának kiterjesztése történt (és nem az állami tulajdonnak). Következményeként az állami tulajdon lebontása és a privatizáció szörnyű pusztításhoz vezetett.
Ugyanakkor meg kell állapítanunk, hogy ez a folyamat nem eredményezte
egy bürokrata kaszt megjelenését világszinten, a kapitalizmus ezzel nem kapott újabb
lendületet. Ez lett viszont a kezdete (ahogyan elemeztük a IV. Internacionálé újjáhirdetésének
konferenciáján) a kapitalizmus felbomlása felgyorsított folyamatának. A volt
bürokrácia maffiái előrevetítették a világggazdaság általános «maffiásodását». A
parazita és fosztogató gazdaság lett a norma.
Az utóbbi harminc évben ezzel a dekompozíciós folyamattal szemben az
osztályharc jobban mint valaha a történelem motorjává vált. A fennálló társadalmi
rend az erőszakos kizsákmányolásé, az értéktöbblet kizsarolásáé a tőkeértékesítés
egyre nehezebb körülményei között. Jobban mint valaha, ez a kizsákmányoló
rendszer maga táplálja az ellenállást a kizsákmányolás ellen. A tőke törvényei
egyre nehezebb körülmények között érvényesülnek, minden esetben aláhúzva a tőkés
rendszer jövő nélküli zsákutcáját, amely a barbársághoz vezet, Trockij prognózisának
megfelelően.
De a barbárság még nem egy befejezett dolog. Soha ennyire nem vált
egyértelművé, hogy a társadalmasított termelőeszközökre alapozott szocializmus az
egyetlen alternatíva. Soha kevésbé nem lehet elhagyni a proletariátus terét.
Akik 2015-ben kiprovokálták a szakadást, a legrosszabb reformistákhoz
csatlakoztak, azokhoz, akik az ellenreformokhoz asszisztálnak. Csatlakoztak
Bouteflikához, az USA-ban a Demokrata Párthoz, Braziliában Lulához, és a munkásosztály
függetlenség ellen Franciaországban olyan mozgalmakhoz, mint a sárgamellényesek.
De a munkásosztály mozgalma folytatja az egyetlen kiút megrajzolását. Ez
feltételezi, hogy fontosságot tulajdonítsunk a segítségnek ahhoz, új tengelyen
formálódjon újjá a munkásmozgalom, az osztályfüggetlenség tengelyén. A IV.
Internacionáléért küzdő aktivisták különleges szerepét ez jelenti, az ehhez való
hozzájárulást - a marxizmus talaján.
(a hatodik rész néhány nap múlva)