2009. jún. 3.
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének hetilapja
Tartalom:
Néhány nappal a Nemzetközi Egyetértés genfi jún. 6-i találkozója előtt több dokumentumot közlünk:
— hozzászólások a vitához,
— a “Világpaktum a munkahelyekért” apropóján
— Szakszervezeti aktivista hozzászólása az USA-ból a gépkocsiipar helyzetéről
Olaszország: riport. A tartományi választások «Egység az elbocsátások megtiltásáért» listáját 1 300 aláírás támogatja. Meeting mintegy száz résztvevővel. Több hozzászóló: «Hiányzik a munkásosztály politikai képviselete.» Egyikőjük kiutat mutat: «Ezzé válhat a jelenlegi európai modellt ellenző összes politikai erő egysége (...) Nem tehetünk semmit az Európai Bal kereteiben, belleillesztette magát a Maastrichti szerződésbe.» Mások nyílt levelet címeznek a baloldali pártoknak az elbocsátások megtiltásának támogatásáért és csatlakoznak a dolgozók független pártjának létrehozásáért alkotott bizottsághoz: «Nem fogadom el a baloldal megosztottságát, harcolok az egységért.»
A Mirafiori üzem kapuja előtt az «Elbocsátások megtiltásáért» lista aktivistái. Vitatkoznak. A torinói FIOM-CGIL vezetőségi tagja: “Ha megszűnik a Mirafiori, a Fiat szíve szűnik meg». «Világos, a szakszervezet nem válhat részvényessé. A tárgyalások talaján kell maradni, nem pedig az ügyvezetésbe belefolynia.»
Belgium: Interjú Philippe Larsimont-nal, a Dolgozók védelmének mozgalma (MDT) koordinátorával: “Liège-től Antverpenig munkahelyek ezrei veszélyeztettek.”
Magyarország: több mint 100 magyar fémipari munkás fordult a gdanski lengyel hajógyári munkásokhoz.
Peru: az “El trabajo” levelezéséből «35 napja Amazónia népe (...) megmozdult a szabadkereskedelmi egyezmény megszüntetéséért.» «A kormány (...) pert indított legfőbb vezetője, Alberto Pizango ellen.» Felhívás a munkás és paraszt szervezetekhez támogatás érdekében.
XVI. nemzetközi találkozó «az ILO konvencióinak és a szakszervezetek függetlenségének megvédésére»
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének kezdeményezése
2009.jún.6. - 11 óra
Maison des Associations, 15, rue des Savoises 1205 Genève
Az ILO konferencia összes küldöttének
A világ minden szakszervezeti felelősének
Barátaink!
Mindnyájan ismerjük a válság következményeit: a munkahelyek megszűnése, a szociális jogok és vívmányok, a szakszervezeti jogok megszüntetése. Mindnyájan konfrontálódunk a kormányok nyugtalanító követelőzésével: a szakszervezeteknek «megértőbbnek» kell lenniük és a munkáltatókat partnerként kezelve le kell mondaniuk alapvető igényeikről.
Ugyanazon a hajón utazunk, mindegyikünkben felmerül a kérdés: hogyan viselkedjünk, milyen álláspontot képviseljünk, az ellenállást vagy a beletörődést válasszuk?
Ezért a Nemzetközi Egyetértés 44 ország aktivistáival Berlinben 2010. május 21-23-án «Nyílt világkonferenciát tart a háború és kizsákmányolás ellen, melyre meghív mindenkit, akinek e két kérdésben mondani- és cselekednivalója van.
Párizs, 2009.máj.12.
Alan Benjamin, a San Franciscoi (USA) az AFL-CIO szakszervezeti tanácsától a következő témában: «Vajon a munkásszakszervezetek szerepe az lenne, hogy az autógyártás restrukturációját kísérjék vagy a dolgozók érdekvédelme az elbocsátások ellen?».
Norbert Gibki-Benissan Togóból, a független szakszervezetek országos uniójának főtitkára: «Világpaktum a munkahelyekért vagy az ILO konvenciók védelme; a szakszervezetek függetlensége vagy világkormányzatba integrálódásuk?».
Rubina Jamil, az All Pakistan Trade Union Federationtól: «A háborút a dolgozók és a néptömegek szenvedésével fizettetik meg...».
Pascal Samouth, francia szakszervezeti felelős «a fiatalok munkábaállítási terve, melyet mint példát mutattak be a Világpaktum a munkahelyért számára, a Szociális Befektetési Alapok és az osztályharc Franciaországban az elbocsátási hullám ellen».
Daniel Gluckstein, a Nemzetközi Egyetértés koordinátora a háború és kizsákmányolás elleni berlini világtalálkozóról: «szélesre nyitott, világszintű, a munkás- és demokratikus mozgalom minden irányzatát megszólítja, mely vitálisnak tartja a munkásmozgalom abszolut függetlenségének és vívmányának megőrzését, s elutasítja a krízis megoldásának diktátumát azok által, akik ezt maguk provokálták. »
Kapcsolattartás:
Entente internationale des travailleurs et des peuples eit.ilc@fr.oleane.com
87, rue du Faubourg Saint-Denis 75010 Paris, France
A «Világpaktum a munkahelyért» apropóján
Vincent Doret hozzászólása
A válság mély, már eddig is órási mértékű károkat okozott, mindenki beismeri.
Az ILO főigazgatójának jelentése («A munkahelyek válságával való szembenézés. A méltó munka visszahódítása») a válság méretét aláhúzza (részletesebben lásd 337.számunk), majd hozzáteszi: «Az igazságtalanság érzése növekedik és a szociális feszültséget táplálja. Az Economist Intelligence Unit a politikai instabilitásra utaló jeleket a tanulmányozott 165 országból 95-ben igen magasnak vagy magasnak találta. (…) Az USA országos információs szolgálatának igazgatója jelezte «rövid távon a legfőbb biztonsági probléma a világválság és geopolitikai keveredése», magyarázatként közölve, hogy az egy-két évnél jobban elhúzódó gazdasági válság növeli az instabilitás rizikóját, olyannyira, hogy az a rendszert is fenyegeti. Meg kell fékezni a krízist, különben (…) sokkal általánosabb politikai válságba csap.»
Ki a felelős a válságért? Két ellentétes válasz
Egyik részről a londoni G 20 (2009. ápr. eleje) egyhangúlag megfogalmazta, hogy a válság a pénzügyi túlzásoknak és a «bankok felelőtlenségének» köszönhető «baleset» eredménye, a «szabályozás» hiányáé… megerősítve, hogy «meggyőződésünk, hogy a tartós globalizáció egyedüli alapja a nyitott, piaci alapú világgazdaság».
A másik választ több munkásszervezet formálta meg, közöttük a KCTU a G 20 másnapján: «Kételkedünk, hogy a G 20 vezetői és más meghívottak, mint a Világkereskereskedelmi szervezet, a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank és más szervezetek fogják megoldani a világválságot. Ezek a szervezetek mind cinkosok a neoliberális politika, a szabadkereskedelem és szabad befektetés, a pénzügyi globalizáció megvalósulásában. Továbbá, miközben a G 20 csak a «pénzügyi termékek rossz gyakorlatának» tulajdonítja a válságot, mi látjuk, hogy ez gazdasági világválság, s az ezen intézmények által oly nemesnek vélt kapitalista rendszer sajátossága. Következtetésképpen a G 20 javaslatai csak a szisztéma rehabilitációját szolgálják. A valódi megoldás ott kezdődik, hogy a dolgozók, családjuk, népük életkörülményeit kell menteni.»
A G 20 konklúziói
«Költségvetési és monetáris erőfeszítések» a pénzügyi szektor újraindítására. 2010 végére már el fogják érni az 5 ezer milliárd dollárt a modern kor legnagyobb támogatóprogram kiadásai; s ugyanakkor 500 millió elbocsátás világszerte. A döntések között még: az IMF szerepének megerősítése, melynek eddig forrásai kb. 250 milliárd dollár és kap még 500 milliárdot!
Honnan jön «Világcsúcs-találkozó a munkahelyért» (Genfben jún. 15-16-án)?
A G 20 előestéjén, a CSI (Nemzetközi Szaksz.Szöv.) és a Global Unions közös nyilatkozatot adott ki. Megerősítik ebben: « A nemzetközi szakszervezeti mozgalom felhívja a G 20-t (…) a válság megoldásának 5 pontos stratégiája szerinti munkára.». Követelik a «nemzetközi intézmények megreformálását és világgazdasági kormányzat felállítását (§ 30-32).» Különösen a CSI: «az ILO új multilaterális központ legyen (…) a kormányoknak szociális partnereikkel és az ILO részvételével új világgazdasági rendet kell létrehozniuk».
A G 20 elfogadta a javaslatot…
Az ILO főigazgatója jelentésében írja: «A G20 vezetői adaptáltak egy tervet, melyben favorizálni akarják mindenki számára a méltányos és tartós fellendülést az ILO szándékai szerint. Ismerjük a válság emberi dimenzióit. Elkötelezzük magunkat azok támogatása mellett, akiket a krízis érint, munkahelyek létrehozásával és a munkabérek szintentartásával. Igazságos munkaerőpiacot akarunk, mely egyensúlyt biztosít a családi élet és a foglalkozás között, nőknek és férfiaknak egyaránt. Ezért üdvözöljük a londoni tanácskozás és a római szociális csúcs jelentéseiben javasolt kulcskérdéseket. Támogatjuk a gazdasági növekvést serkentő munkahelyeket, az okatásba és képzésbe invesztálást, a munkaerőpiaci aktív politika révén a legsebezhetőbbekre koncentrálunk más szervezetekkel együtt, az eddigi intézkedések hathatósabbá tételével és a szükségesek meghozatalával (26. paragrafus).»
Az ILO főigazgatója a napirend módosítását javasolja
A 98. éves szesszió napirendjéről van szó, az ILO működésében teljesen szokatlan módon.
«A munkahelyek válságával való szembenézés» miatt jún. 15-16-án a plenáris ülést ennek a harcnak szenteltetik». Az ILO sajtókommünikéje pontosított, a csúcson ott lesznek miniszterek, magas szintű döntéshozók, vállalati vezetők, szakszervezeti képviselők, regionális és nemzetközi fejlesztési intézmények és más leaderek.
A «Világpaktum a munkahelyért» előkészítése
A «Világkormányzat a méltányos globalizációért» mellé állva a főigazgatói jelentés megállapítja, hogy nagyobb nemzetközi koordináció kell, különben a világggazdaság szembetalálja magát a munkaerőpiac még mélyebb válságával és súlyos szociális nehézségekkel. «A G 20 vezetői kedvezően nyilatkoztak a Merkel kancellár javasolta tartós gazdasági chartáról konzultálva a Világbank, a Nemzetközi Munkaügyi Iroda, az IMF, a Gazdasági Fejlesztési és Együttműködési Szervezet és a Kereskedelmi Világszervezet vezetőivel. Meg vagyok győződve, hogy a kiegyensúlyozott világkormányzat szempontjából rendkívül fontos kezdeményezésről van szó.» stb. stb.
Vitát kell nyitni
Mehet-e még messzebbre az ILO «Washingtoni konszenzus» útján és a G 20 szociális dimenziójú eszközévé válhat-e jobban? Ami már egyenesen a létét is veszélyeztetné. Vagy fordítva, nem kell-e őrizni és védeni az ILO-t, mint a konvenciók és normák kidolgozóját, mely a dolgozók számára nemzetközi síkon támpontot nyújt? Mivel az állami ratifikáció után a konvenció törvénnyé válik, melynek kötelező betartatása az állam részére.
USA
Az USA autóiparának válsága: répa és ostor
Hal Sutton szakszervezeti aktivista hozzászólása
1886-ban Jay Gould dicsekedett azzal, hogy «hatalmában áll alkalmazni a munkásosztály egyik felét és megölni a másik felét». Az idők azóta megváltoztak. Az Obama-adminisztráció által kinevezett csoport az autómobiliparban ma azt keresi, hogyan szabadulhat meg a munkásosztály felének alkalmazásától simán, egyszerűen.
Elég számolni tudni. Az Obama-adminisztráció 3,5 milliárd dollárt adott a Chryslernek adóssága újrafinanszírozására amíg cég a 11-es (csőd)törvény hatálya alatt marad, plusz 4 milliárd dollárt ígért arra, ha a Fiat vezetése alatt lesz struktúrálva. A Chrysler kb. 100 ezer dolláros prémium fizetését ígérve megpróbálja, hogy hétezer munkása önként elhagyja. Az iparág, mely nemrég 17-18 millió gépjárművet gyártott, visszaesett 10-12 millióra, ezért a kilépési prémium.
Ugyanezen okból próbálja az Obama-adminisztráció beavatkozási csoportja a General Motors kb. 70 milliárd dollárba kerülő államosítását. General Motors 21 000 munkásától akar megválni. Ugyanakkor a répa (ami állítólag 25 000 dolláros summa) sokal kevésbé vonzó a Chrysler ajánlatánál. Ez valószínűleg megváltozik, ha a General Motors követi a Chryslert a 11-es csődtörvény védelme árnyékában.
Tehát az ország, sőt az egész világ pénzügyi intézményei hosszabbított pánik állapotában leledzenek, az Obama adminisztráció magára veszi az autóipar felelősségét. Pénzügyi szakértőkből álló beavatkozási csoportja egy multinacionális cég tényleges ellenőrzését végzi ott, ahol nemrég a világ legjelentősebb ipara volt. Már eddig elérte, hogy a General Motors kulcsemberei lemondjanak és sokkal szigorúbb energiagazdálkodást írt elő az autóipar számára.
A klasszikus példában «alsószintű szocializmusként» most azt várjuk, hogy az USA legyen tulajdonosa a General Motors 70 százalékának, mikor a cég újrastruktúrálása lezajlik a csődtörvény szerint. Jelenleg a UAW (az autóipari bérből élők szakszervezete) 60 000 tagja dolgozik General Motors-üzemekben. Obama beavatkozási csportja ezt akarja 21 000-re csökkenteni.
Amit a Republic Window and Doors-t megszállva tartó 200 munkásnak Chicagoban javasoltak, az nem répa, hanem ostor volt. A UAW dolgozóinak sem ajánlottak répát, akik elsőként foglalták el Flint Michiganben a General Motors üzemének nagy részét egy hónapig 1936 decemberétől 1937 februárjáig, csak ostort. Amikor meglátták a rájuk szegezett ágyúkat, elbújhattak a gyárépület vastag falai mögött, lehet, hogy még gúnyolódtak is a támadókon. Mindenesetre jól tették.
A Chrysler munkásainak ajánlott répa visszatükrözi azt a félelmet, amit az uralkodó osztály érez a UAW szakszervezet óriási hatalma láttán. A szakszervezeti vezetés árulását is mutatja – midőn a UAW International elutasítja ennek a gigantikus erőnek a mozgósítását a pénzügyi tőke támadásával szemben.
A jövő a legbizonytalanabb azon UAW-aktivisták számára, akik a répát elfogadják. Olyan munkakörülmények között fogják magukat találni, ahol prekaritás és túlzott kizsákmányolás uralkodik. Az új munkaszerződések drákóiak, némelyek azt is feltételezik, csak azért, hogy végezni lehessen minél könnyebben minél több emberrel. Az alacsony bérek lehetetlenné teszik a középosztályú szinten való életet, s ez minden, a szerződések 2007-es elfogadása után munkábalépett dolgozóra érvényes.
Amikor a répa oka megszűnik és a restrukturált új Chryslerből eltűnik a 7 000 munkás, a maradék munkás számára ott marad az ostor. 1936-ban ez az embertelen munka volt – különösen a nyár gyilkos hőségében, s már a rákövetkező hónapokban üzemelfoglalásra fogja serkenteni a UAW-ot. A gyalázatos munkakörülmények fognak most is hasonló választ adni. A munkásmozgalomnak teljes támogatásáról kell biztosítania a UAW szakszervezetet, hogy ellenállhasson a szerződések újratárgyalásának folyamán beiktatott teljes sztrájktilalomnak.
A pénzügyi tőke támadása az autóipari munkások ellen az egész munkásosztály elleni támadás. Az uralkodó osztály a válság teljes terhét át akarja hárítani a dolgozókra. Minden országban. A munkásosztálynak válaszolni kell tudni erre olyan gazdasági program érdekében indított harccal, mely az egész társadalom szükségleteit tartalmazza. Nem pedig a vállalatok követeléseit, melyek túlélése függ a bukott rendszer rentábilitásától.
Az USA-ban az kell, hogy a munkások kötelezzék szakszervezeti vezetésüket arra, hogy munkáskongresszust tartsanak és ott olyan programot lehessen elfogadni, mely megfelel érdekeiknek, akciótervet fogadjon el, hogy a követelések célt érjenek és olyan Munkáspártot hozzon létre, mely valódi munkáskormányért küzd és megvalósítja ezt a programot.
Hal Sutton, a UAW szakszervezet Union Locale 1268 – nyugdíjasok – tagja (saját nevében)
Olaszország
A Fiat üzemi munkásaival és aktivistáival
Torino munkásváros forrong. A Fiat aktivitásától függ milliók munkahelye. Olaszország sorsa forog kockán. Május 16-án 15 000 Fiat-munkás tüntetett a FIOM és a többi fémipari föderáció hívására az elbocsátások és a delokalizáció blokkolására.
A dolgozók számára veszélyes a helyzet: a bankok és az amerikai kormány szintén háborút hirdetett szakszervezeteik ellen. A szakszervezeteket felszólították arra, hogy váljanak részvényessé a munkahelyek és a kollektív szerződések felszámolásában. A Chryslerrel kezdődött: az amerikai autóipari szakszervezet 55 %-ban lett részvényes és a Fiat 20 %-ban. Ugyanez folyik a General Motors és az Opel esetében is.
Vittorio Demartino, a Mirafiori üzemi FIOM-CGIL titkára Torinóban elmondja érzéseit: «A szakszervezet nem lehet részvényes, ahogyan az USA-ban történt. Ez ellentétes alapszabályainkkal. Mégis, Bonani, a CISL (katolikus) országos titkára melléállt. Akkor jöjjön ide, mondja a dolgozók szemébe, majd meglátja! Ez, ami megoszt bennünkat. Én magam annak vagyok a híve, hogy tárgyaljunk a Fiat vezetésével, de a valódi gondokról: az elbocsátások zárolásáról, a bérekről. A szakszervezetnek őrizni kell függetlenségét.»
Ilyen körümények között zajlott a máj. 28-i nyilvános gyűlés a tartományi lista jelöltjeinek kezdeményezésére mintegy száz különböző munkásmozgalmi irányzathoz tartozó részvevővel.
Az Európai Unió tőkései a munkásosztályt káoszba igyekeznek belesodorni, az aktivisták egyesülnek az ellenállást megszervezésére.
Beszélgetés a Mirafiori üzem előtt
“Ha becsuk a Mirafiori, akkor a Fiat szíve szűnik meg dobogni”
A Mirafiori előtt pezsgő élet: a FIOM képviselői, a «Sinistra e liberta» listájának jelöltjei az európai választások előtt.
A FIOM felelőse 20 éve: «A szakszervezetek megosztása a követelésekhez kötődik. Két szakszervezet aláírta a kollektív szerződésekről szóló reformot, mi nem. A tőkések a Maastrichti szerződés mellett állnak, mely lehetővé teszi az elbocsátásokat és a delokalizációt. Egyszerűen nem értem, hogy a baloldali pártok erre nem mutatnak rá!»
Nina, akit kollégái úgy mutatnak be mint harcos szakszervezeti bizalmit: «A baloldali pártok kipukkadtak. Ez a megosztás pedig kiszolgáltat bennünkat. A kormány jobboldali, az embereknek egoizmust sugall. Erős baloldal kell, ami félreteszi az ellentéteit és olyan közös pontokat keres, mint az elbocsátások és az üzembezárások megtiltása.»
Munkatársa Ugo, aki szintén a kommunista Refondazione aktivistája, hozzáteszi, hogy pártjának szintén harcolni kellene az elbocsátások megtiltásáért: «Nem helyeslem, hogy azért meg sem kell próbálni, mert nehéz!»
Másnap újból találkozunk Pietro Passarinoval, a FIOM-CGIL vezetőségi tagjával Torinóban.
Nagyon elfoglalt, de szakít egy kis időt a beszélgetésre. Összefoglalja: «Az Agnelli-család (a FIAT-csoport tulajdonosa) aktivitásában meg akar szabadulni az autógyártástól. Az évente 2 millió gépkocsiból mindössze 600-700 ezer készül Olaszországban, tehát zömük nem itt. Ha a Mirafiori becsuk, a Fiat szíve is megszűnik dobogni.
A FIOM buzdította a CGIL függetlenségének megerősítését azzal, hogy utasítsa el az országos kollektív szerződésekről szóló reformot. Ez változtatott a dolgokon, mivel az integráció veszélye fennállt. Most tudunk ellenállni.
A “civil társadalom” túl sok kárt okozott a munkásmozgalomban. Ebben a keretben erőltetik a konszenzuskeresést a munkáltatókkal. Akik a “civil társadalom” hívei, azok számára nincsenek ellentétes osztályérdekek; számukra a Fiat tulajdonosainak és a munkásoknak egy az érdeke! Nem csak a Demokrata Párt erősíti, hogy a tőkés és munkásérdekek egyek, hanem a baloldali pártok is! Vissza kell térnünk az osztályharchoz.
Világos, hogy a szakszervezet nem lehet részvényes. A tárgyalások talaján kell maradnia, nem pedig az ügyvezetésbe belefolynia.»
“Milyen politikai képviseletetet a munkásosztály számára?”
“Egység az elbocsátások megtiltásáért”
A május 28-i meetingen sok szakszervezeti felelős, tanulók szüleikkel, sok-sok fiatal… A pódiumon kommunista aktivista pártja listájáról, szakszervezeti bizalmi, egy 2 hónapja az üzeme bezárása ellen sztrájkoló munkás, a lista jelöltjei... A politikai erő kezd a munkásosztály mélyén kicsírázni.
Lorenzo Varaldo megadta az összejövetel keretét: adaptálni a «szövetség az elbocsátások megtiltásáért» listáját, az 1300 aláíráson alapuló nyílt levelet az összes párthoz, a dolgozók védelmét kell reklamálni, és, hogy mobilizációra szólítsanak ennek érdekében. Meg kell vetni egy független dolgozók pártja létrehozásának alapját, kiutat nyitva minden szakszervezeti aktivistának, de mindenkinek, akik ugyanazt konstatálták: hiányzik a munkásosztály politikai képviselete.
Andrea kezdi, Saint-Gobainben munkás. Márc. 17 óta, mikor az igazgatás döntött az üzem bezárásáról, szakszervezeti egységben található minden dolgozó.
«A szakszervezettel egységben harcoltunk. Minden lehetségest megtettünk: voltunk Milánóban, Párizsban, a minisztériumban, Rómában … Használt valamit: ma informált bennünket az igazgatóság arról, hogy az üzem bezárásáról letett, de a létszám restrukturációjáról nem. Egy kis lépés előre, de győzelemről nem beszélhetünk, mi azt kértük: egyetlen elbocsátást sem. A harc folytatódik, hogy megőrizzük munkánkat. Két havi gyárfoglalás után megtanultam a küzdelmet munkatársaimmal, szakszervezetemmel. Sok problémával találkoztunk, de egységet hoztunk létre azon az alapon, hogy nem akarjuk az elbocsátásokat.»
A meeting végén Andrea aláírja a baloldali pártoknak címzett nyílt levelet az elbocsátások megtiltásáról és csatlakozik a dolgozók független pártja létrehozásáért alakított bizottsághoz: «Nem fogadom el a baloldal megosztottságát, az egységért fogok harcolni.»
Alberto a pedagógusszakszervezet felelőse, de ez nem akadályozza érdeklődését a Fiat problémái iránt: «Obama egy “task force”-ot helyezett el. Ez egy angol katonai szakszó, mely a csapáserőt jelenti, azt, hogy az autóipari szakszervezeteket kötelezzék a dolgozók jogait letörő szerződésekre. Marchione, a Fiat egyik vezetője, az amerikai tőke ügynöke, aki Európàban is ki akar kényszeríteni ilyen szerzôdéseket. A szakszervezetek ellenàllàsànak segítésére éppen egy tàmpont-rendszer kidolgozàsàt végezzük».
Albert Dal Pozzolo a Nemzetközi Egyertértésre tér ki, ismerteti a POI (francia Független Munkáspárt) harcát első országos tanácskozásától a májusi konferenciáig.
Kristian a PDCI aktivistája és pártja listáján szerepel a tartományi választásokon. «Azért vagyok, mert az egységnek van reális bázisa: az elbocsátások megtiltása, a közoktatás védelme, az országban a kollektív szerződéseké, az alkotmányé.» Aztán Európáról: «Az EU egy kapitalista keret, a spekulánsok szolgálatában lévő bankok szüvetsége. Ebben az Európában nincs helye a munkásmozgalomnak és semmi ok nincs hinni egy «megjavult» Európában.»
Aztán a kiútról: «Ez lehetne az európai modellnek opponáló összes politikai erő egyesülése. Nem várhat a dolog, a Maastrichti és Lisszaboni szerződések tönkreteszik a munkakörülményeket és a dolgozók életét is. Meg kell őket szüntetni, lehetetlen megreformálni. A Maastrichti szerződéshez igazodó Európai Bal keretében nem lehet cselekedni.» Aláírja az ívet.
Dario a Fiat egyik alvállalkozójánál szakszervezeti bizalmi. A független munkáspárt létrehozásának egyik kezdeményezője: «Ott voltam Rómában ápr. 4-én a CGIL tüntetésén az elbocsátások ellen és az országos kollektív szerződések védelmében. A CGIL számára van kockázat, mivel nincs a baloldalon olyan politikai erő, mely a dolgozókat képviselné. Vissza kell térnünk az osztályharc hagyományaihoz, ahogy 1945-ben volt.»
Betty pedagógus végzettségű és jelölt a listán. Itt dolgozik. Konstatálta, hogy «aláírásgyűjtés közben a többi dolgozóval vitatkozva merült fel a dolgozók politikai képviseletét vállaló új párt létrehozása.» Azt gondolja, «meg kell szerveznünk az egységet az elbocsátások ellen, ami kiutat jelenthet. Az a párt, amit létre akarunk hozni, a dolgozók pártja kell legyen, nem egy párttal több, hanem olyan, mely összegyűjti mindazokat, akik osztályharcos alapon állnak, az egység mellett és unióellenesek.»
Belgium
“Liège-től Antwerpenig többezer munkahely veszélyben!”
Interjú Philippe Larsimont, a Dolgozók védelmi mozgalma (MDT) kordinátorával
Az egységbizottság máj. 30-ára szervezi – különböző irányzatokhoz tartozó aktivistákkal együtt – tanácskozását az elbocsátások megtiltására.
Belgiumban 2008. jan. 1. és 2009. máj. 8. között közel 25 000 elbocsátást jelentettek be. Az időszakos munkanélküliség 97 %-kal emelkedett 2008. ápr. és 2009. ápr. között. Ápr. végén a munkások 23 százaléka havonta legalább egy napot technikai munkanélküliségben töltött. A Terviroda szerint 2009 és 2011 között a munkanélküliség 194 000 egységgel növekszik, vagyis 3 év alatt 11,8 %-ról 15,2 %-ra emelkedik, ami történelmi rekord a II. világháború óta. A térképről egy tucatnyi vállalat tűnt el, százakat újrastrukturáltak, minden szektor, minden régió érintett.
Liège-ben az acélipar leállt, többezer munkahelyet érintve, nem csak a konkrét acélipar, hanem az alvállalkozók is eltűnnek. Antwerpenben az Opel helyzete fenyegetett.
Hogyan reálnak a dolgozók?
Néhány hónapja egy, acélipari alvállalkozó vállalatnál a főnök összegyűjtötte az embereket mondván: három nap múlva nincs már munka számotokra. Valóban, 3 nap múlva techikai munkanélküliség következett. Azóta mindet el is bocsátotta. Az egyik érintett munkás azt mondta: «A bankok számára találtak milliókat, nekünk semmit.» Ez egyszerűen elfogadhatatlan. Ezzel a tempóval folytatva hamarosan itt az egész ország gazdasági és társadalmi összeomlása!
A harci akarat nem hiányzik. Sok vállalatnál láthattuk, küzdöttek a bezárás, az újrastrukturáció ellen. Május 15-én Brüsszelben 50 ezer dolgozó tüntetett szakszervezeteik jelszavával.
De csak vállalati szinten maradva a megoldás képtelenség. Egy szakszervezeti felelős:
«Nem értem! A dolgozókat egyedül hagyták minden vállalatnál. Ha így marad, egyenként tüntetnek el bennünket. Közös akció kell, egység az elbocsátások megszüntetésére.»
Milyen szerepet játszhat a mostani tanácskozás?
Mindenkinek, aki a dolgozók érdekeképviseletének védelmére vállalkozik, világosan állást kell foglalnia. Most az elbocsátások megtiltására kell mobilizálni.
Ezért javasol legszélesebb egységet ez a konferencia, hogy országos tüntetést készítsen elő az elbocsátások ellen.
Az FGTB mindig a «a nagy banki és ipari trösztök államosítása» mellett állt ki. De a Maastrichti szerződés tiltja ennek megvalósítását. Nem az FGTB álláspontjának kell változni, ennek égető realitása van, hanem a Maastrichti egyezménynek!
Tegyük hozzá, hogy az európai választásokon az előzetes felmérések 30 %-os távolmaradást jeleznek, holott Belgiumban kötelező az azokon való részvétel.
Magyarország
A magyar fémmunkások a lengyelországi Gdansk
hajógyári munkásaihoz fordulnak
Mintegy 160 magyar dolgozó és aktivista — közöttük fémipari szakszervezetiek, a Nemzetközi Egyetértés aktivistái és munkáspárti vezetők — fordultak Gdansk hajógyári munkásaihoz.
Felhívásukban ezt mondják: «Eltitkolták előttünk, ahogyan az összes európai dolgozó előtt is, ami ápr. 29-én Varsóban történt.
Ezen a napon a gdanski hajógyárak kétezer munkása, a Solidarnosc szakszervezettel Varsó központjában tiltakozott Donald Tusk miniszterelnök és az Európai Bizottság ama szándéka miatt, hogy a gdanski hajógyárakat bezárják. A rendőrség brutálisan rájuk támadt könnygázbombákkal, vegyszerekkel és vízágyúkkal, 25 szervezett munkást kellett kórházba szállítani.
Ezt a sorsot szánják mindazoknak, akik elutasítják az elbocsátásokat! Ezt a sorsot szánják azoknak, akik nem fogadják el, hogy az Európai Bizottság a Maastrichti-Amszterdami szerződések alapján a kapott „állami segítséget” illegálisnak minősítve a «szabad- és akadálytalan verseny» nevében a hajógyárak bezárásáról döntsön!
Jún. 4-én Gdanskban a lengyel munkások, a Solidarnosc szakszervezettel együtt tüntetni fognak, hogy kimondják: nemet a hajógyárak bezárására! Nemet az elbocsátásokra! Jövőt akarunk magunknak és gyermekeinknek!
Velük leszünk. Egy magyar aktivista is tagja lesz a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése delegációjának, mely szolidaritásunkat viszi a lengyel munkásoknak.
Szolidaritást, mert Magyarországon is követeljük:
- az elbocsátások azonnali leállítását!
- nemet mondunk a Bajnai-kormány az IMF-fel és az Unióval megkötött egyezménye értelmében meghozott, a népességre súlyosan nehezedő intézkedéseire!
- Nemet a privatizációkra!
- A nyugdíjasokat sújtó törvények, az Európai Unió (Barcelonai csúcs, 2002) által kötelezett, 65 éves korra kitolt nyugdíjkorhatár visszavonását!»
Peru
Levél a perui Amazóniából
Kedves Barátaink!
A perui kormány 2008 júliusában aláírta az USA-val a szabadkereskedelmi egyezményt. Ez a különféle dekrétumokban megvalósuló egyezmény a perui Amazóniát a multinacionális kizsákmányolók kezére jutattja.
Mára Amazónia 44 millió hektárnyi területét koncessziókba adták, nevezetesen nagy olajkitermelő társaságoknak.
35 nap óta Amazónia népe a helyszínen létrehozott védelmi társulatokban mobilizálódik a szabadkereskedelmi szerződés dekrétumainak megsemmisítése érdekében.
A múlt héten a köztársaság kongresszusa az 1090-es határozatban az amazóniai erdők «szabad kitermelését» tette lehetővé.
A kormány az amazóniai nép mozgalmának letörésére Alberto Pizango, a legfontosabb vezető ellen eljárást indított, avval, hogy a «mozgósítás az USA-val kötött szabadkereskedelmi egyezményt kérdőjelezi meg».
Az El Trabajo, az Egyetértés perui aktivistái kérik az összes ország munkás- és parasztszervezeteit arra, hogy támogassák harcukban ezt a mozgalmat!
A Brazília, Venezuela és Peru területén elterülő amazóniai őserdő a trópusi erdők 30 %-át képezi, Földünk ivóvízékészletének 25 %-át, és a biodiverzitás 40 %-át!
Amazónia privatizálása Peru regionalizációjával kombinálódik, s a kormány ezzel adja meg annak «jogi» kereteit.
Amazónia népének felkelése, nemzete egészének védelme kötelez a szabadkereskedelmi egyemény eltörlésére.
az “El trabajo” (Peru) levelezője
(Jún. 9-i újsághír: Alberto Pizango, akit azzal vádolnak, hogy az amazóniai gáz- és olajkitermelés ellen szervezkedett, Nicaragua követségére menekült és menedékjogot kért – a ford.)
Kapcsolat
Informations internationales
Entente internationale .des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris - France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.