Újra munkatáborok!

Egy szociálfasiszta munkatáborból
A kiválasztott helyszín a nyomorultak érdekében nem nevezhető meg.
Minek is?
Annyit azért az igazságért, hogy mint megannyi irakit, afgánt terroristának nevezzenek, hogy amerikai diplomáciai parancsra kivégezzenek...
Hiszen ma Magyarországon az amerikanizált bábkormány-demokrácia, diktatúra közepette igen sok ilyen van, vagy talán csak ilyen munkatábor van.
Úgynevezett alvállalkozók szedik össze idénymunkára az embereket.
A nyomortelepeken a nyomorgó emberek szinte versenyeznek, egymást gyilkolni képesek, ha az úgynevezett cigány vállalkozó megjelenik. Mindenki dolgozni szeretne? Igen. Hogy mennyiért, az nem számít, az írni, olvasni is alig tudó, ellenőrizhetetlen vállalkozók valójában üzleti kóklerek, akik egymással is versengenek. A cég versenyezteti őket, az nyer, aki jattol. Ezért egy cégnél több ilyen kókler van, hiszen a jatt, a pénzvisszafizetés csak úgy, zsebbe többfelől érkezik. Az emberek munkaereje az áru, a cég minél olcsóbban akarja fizetni a "koponyákat" a vállalkozónak, az ebből is leszedi a sápot, és igen, a dolgozónak (többségük szintén cigány, mi is lehetne más?) marad az aprópénz. Aprópénz? Hát még ezért is verekednek az emberek, hogy éhen ne haljanak.
Ez bizony szociálfasizmus, amelyben a szocfasiszták az állam és a cégek. A kápók azok, akiknek szintén nem számít az emberélet, csak a pénz, hogy aztán esténként a szerencse és játéktermekben még a szerencsétlenek fizetését is kockára tegyék.
Egy nap a munkatáborban!
Reggel 4 óra 30 perc. A munkásszálláson, 90 négyzetméteren közel 50 ember van bezsúfolva. A szállás rögtönzött gipszkartonfala választja el a nőket és a férfiakat. Kempingágyak, kétujjnyi szivaccsal, zsúfoltság, se fogas, se szekrény, de még az 50 embernek csak 4 szék adatik. Egy zuhanyzó és egy sötét, kivilágítatlan WC van. Szakadt, sovány, reménytelen arcú emberek sürögnek-forognak, nagy a tolongás a tisztálkodás, no és az emberi biológiai szükséglet miatt. Mindenki igyekszik, hiszen a napi 3800 Ft bérért igen nagy a harc. Fiatalok fásultan reménytelen arca, az idősebbek aggodalmas tekintetével párosul. Ezek az emberek a szociálfasizmus rabjai ebben a munkatáborban. Nehezen, de mindenki bejut a WC-be és a zuhanyzóba, az ágyak megigazítására nincs is idő, az majd este vacokként várja őket. A munkahely két és fél kilométer gyaloglás után érhető el. A szocialista rendszerben óriási üzem volt itt, most egy szegletében működik két gyártósor. Azért a főbejárat impozáns feliratának váza megvan, csak a családi vállalkozás neve törpül el rajta.
Az emberek rögtönzött munkavédelmi és tűzvédelmi oktatás(szerű) tájékoztatót hallgatnak végig. Láthatóan nem figyelnek oda, az előadókon látszik a fásultság, csak amolyan slendrián módon teszik kötelességüket. Persze hogy a berendezésre és a gyártott termékre figyeljenek a hallgatók, azt bizony igen csak kihangsúlyozzák. A csoport végül feláll a beosztás alapján a gyártósoron, konzerv fog készülni. Látszik a gyártósoron, hogy elavult, a technológiája egyszerűen nevetséges. Mivel az emberek újak, még némi türelem érződik a művezető részéről, aki megjegyzi a csoportvezetőnek: " Ez az ütem csak egy óra hosszáig tarthat, az emberek egy-egy helyen, mint induláskor, nem maradnak hárman, ketten, stb. csak amíg betanulnak. Elindul a munka, az üvegadagolónál három ember serénykedik. A targonca betolja a raklapnyi üveget. 1410 befőttesüveg van fóliával betekerve rajta. A futószalagra kell őket rakni, de előbb le kell fejteni a fóliát, a raklapot ki kell vinni, stócolni és a fóliát tekercsbe kötni. Egy műszakon 54 000, tehát több mint 50 raklapnyi üveg megy be. A futószalagra úgy kell folyamatosan adagolni, hogy nem lehet hézag az üvegek között. A cég embere közli, hogy itt is csak két ember lesz.
Bent a gyümölcsfelöntők 12 kg-os ládákat folyamatosan öntik, az asszonyok válogatják és bizony amíg az kész konzerv lesz, a "verkli" folyamatosan megy, megállás nélkül. Reggel 6 órától 10 óráig folyamatosan, csak 10 perc szünettel. Szinte szédelegnek a szabadmunkarabok, leülni nincs hova, csupa víz minden. A munkafelügyelő gyorsan, a 8. percben már int, gyerünk-gyerünk. Délig aztán csörögnek az üvegek, zakatolnak a szalagok, a zaj és a monoton, de szüntelen munka szédítő. Délben az emberek egy öltözőbe bezsúfolva próbálnak helyet találni, és versenyt esznek az idővel, hiszen csak 20 percük van. A kápó már a 15. percben szól, igyekezni kell, van, aki állva evett, van, aki nem evett, hiszen az 500 Ft előleg kevés, mit lehet abból enni. Újra csörög-csattog a verkli, az emberek a délutáni cigiszünetre már szinte szédelegnek. A délutános váltó művezető - egy nő - olyan, hogy bátran kiállítanám versenybe az egykori, legjobb auschwitzi hajcsárral.
Az a hír járja róla, hogy smasszer volt 30 évig egy börtönben. Odamegy az üvegadagolókhoz, akik a délelőtti művezető megelégedését váltották ki, hiszen gyorsan betanultak. Odaköszön a három sürgő-forgó emberhez, elmondja nekik, hogy bizony amit és ahogyan csinálják csak matatás, ezt a munkát csak ketten fogják végezni, és félretolva a dolgozókat nagy hévvel adagolja az üvegeket. - Látják, ezt egy ember is csinálhatja! Majd észrevéve az emberek kaján mosolyát, szinte ordításra vált. - Önök még nem tudják, mi a munka! Majd odébbáll. Hogy a folyamat menjen, a dolgozóknak valóban kapkodniuk kell, miközben a fúria ordítozik. Felidegesednek az emberek, de fegyelmezett türelmük erőt vesz rajtuk. Eltörik egy üveg a kapkodás miatt, elvágja az egyik kezét. Ekkor a hajcsár: - Na, ráadásul még vigyázni se tudnak! Elmegy végre. A vérzés a kézen a vizes munka miatt hamar eláll. Megjelenik e cég egyik embere, dícséri a három meg nem álló embert. Miközben kérdi a sebesült, hogy ha bevágta a kezét, azt beírják-e a baleseti naplóba, mint ahogyan azt reggel az oktatásnál mondták. Erre a válasz: - Uram ha beíratja, már is mehet haza, ha nem tudja csinálni, egy másik azonnal felváltja és maga mehet. A sérültünk azonnal szabadkozik, hogy nincs semmi baja és szüntelenül pakolja az üveget tovább. Bent érem utol a smasszer teremtést, már a késztermék bálázónál. Ott kiabál, provokálva azt, aki egyelőre rá sem figyel. A zavartságban eltörik egy üveg, a dolgozó fiatal belelépett és a cipőtalpa kettéválik. A hideg is átfut rajtam, isteni szerencse, hogy a lábába nem került, a szorgalmas fiatal fiúnak. Ez a hajcsár, női mivoltát megtagadó ridegséggel rákiabál: - Nem tudott megfelelő bakancsot venni? Hogy lehet ilyen felelőtlen?
A fiatal fiú marcona képpel ránéz, de olyannal, hogy magam is megijedek. A smasszer, a hajcsár elmegy. A srác folytatja a munkát, szinte mezitláb. Délután holtfáradt mindenki. Keresik a helyet, ahova leülhetnek, ki rágyújt, ki sóhajt, az asszonyok biztatgatják egymást. Nézem az órát, a 7. percnél már indulni kell. Ez így meg fél hatig. Utána a fúria ordibálása veszi át a gépek zaját, az üvegek fülsüketítő csörömpölését. Takarítani, ezt rakják ide, azt hozzák oda, s a parancs szinte nem szűnik. Az emberek összeszedelőzködnek, és a szállásig csendben leróják a két és fél kilométert. A zsúfolt szálláson mindenki zuhanyozni igyekszik, nagy a sorbanállás. A WC előtt szintén. Megborzongok, átfut rajtam az egykori munkaerkölcs, a munkásvédelem és még sorolhatnám.
A folyosón beszédbe elegyedek egy marcona, de rettenetesen mérges fiatalemberrel.
- Miért ideges? - kérdezem tőle.
- Miért, miért, én egy másik csoportban vagyok, már hetek óta itt vagyunk, egyik nap rettenetes hajtás, a másik nap meg itt a szálláson kell dekkolni - feleli elkeseredetten.
- Ez miért olyan különös baj, hiszen kipihenheti a hajtást? - a válaszra gondoltam, de mégis provokatíve teszem fel a kérdést.
- Hölgyem - feleli - tegnap 4800 Ft ért gályáztam, abból 1000 Ft előleget megettem, maradt 3800 Ft, és most, hogy csak itt voltam ebből a 3800 Ft-ból megint megettem 1000 Ft ot, hiszen enni kell. Vagy nem?
- De, igen – felelem - Hogyan tovább?
- Hogyan ? Úgy, hogy 4 csoport van, mindegyik egy napot dolgozik, egyet nem. Ha dolgozunk, akkor a belünket kihajtják, ha nem, akkor itt költjük el a pénzt.
A helyzet azonnal igazol. Ugyan is a szállásadó gazdája jelenik meg. Megkérdezi az embereket, hogy a koszttal, amit vacsorára ad, megvannak-e elégedve és közli, a bolt, ahonnan vásárolnak, mindenkinek ad hitelt.
Nagyon elszomorodok, hiszen itt totális kizsákmányolás folyik.
Egy másik dolgozót, egy középkorú hölgyet szólítok meg.
- Ne haragudjon, ha dolgoznak, akkor minden nap ilyen hajtás van, amilyet ma láttam?
- Hó – feleli - még nagyobb!
- Régen van itt? - kérdezem.
- Már tavaly is idejártam. De mondja, kedves - fordítja a kérdését vissza - miért kérdi, csak nem itt dolgozik?
- Hát nem látta, én is dolgozom, és azért kérdem, mert kiváncsi vagyok, hogy mire számítsak.
A hölgy megnyugodva, szinte szaporázta a szót.
- Haj, ha tudná, hogy ezért a pénzért mennyit kell hajtani. Én azt mondom magának, kösse fel a fehérneműt.
- Védőfelszerelést csak ma nem kaptunk vagy később se adnak?
- Mit gondol, itt ilyesmi nincs, hazaküldik, ha baleset éri. Védőfelszerelés, no hiszen, - nyújtja meg a mondókát és legyint, s miközben távozik még mormolja:
- Ha a vállalkozó nem játsza el a pénzt a fizetés előtt, akkor számíthat pénzre, egyébként nem.
- De nem követelik tőle?- követem.
- Kitől kedves, kitől? Hát nem tudja, hogy kivel nem lehet ujjat húzni? Hát hiszen ezek testvérek, egymással összejátszanak. Aj, jobb a magunkfélének csak meghunyászkodni, ha enni akar.
- Akkor mégis miért dolgoznak neki?
- Miért, miért - kiabál vissza, de már indulatosan -, mert a húsz év alatt lecsupaszítottak minket, hogy koldusként alamizsnáért alázkodjunk.
Meg kell mondanom, hogy ebben a gyárban én 25 évvel ezelőtt iskolalátogatáson voltam. Minden dolgozón színes gumicsizma volt és mindenki védőkesztyűben tette a dolgát. Arra is emlékszem, hogy akkor volt annyi a fizetés 8 órára, mint most 12 -re.
A mostani gépek az akkoriakhoz képest kimustrált, Noé-korabeli ócskavasak. Akkor mosolyogva mesélték a dolgozók, hogy egy-egy munkafázison mit csinálnak, most mord, marcona, ingerült arcok robotolnak, valóban úgy, és olyan morális helyzetben, mint amilyenről olvastam, és a bejáratán ott volt a felirat:
A MUNKA SZABADDÁ TESZ!
Na, ma ez Magyarország, ez is hungarikum, mint a háromszínű lobogó, mint pedig a lyukas háromszínű trikolor.