Reformok az európai antiszociális gépezet megolajozására

A közelmúltban elhárult az utolsó akadály is az Európai Unió alkotmánya, a Lisszaboni szerződés előtt. Miután az íreket még egyszer megvoksoltatták, előtte jól meggyúrva, fenyegetve, csalogatva, a cseh, lengyel államfők is beadták derekukat.
Az Uniónak nem fáj a feje a demokrácia hiánya miatt. Parlamentjének, az egyetlen közvetlenül választott testületnek nincs joga beleszólni a kinevezésekbe. Az antiszociális politika megvalósítására a döntéshozatal rendszerét könnyítették meg. A Lisszaboni szerződés átadott bizonyos áldemokratikus hatalomgyakorlást, de a Parlament továbbra sem hozhat törvényt. A kezdeményezés joga a Bizottság kezében maradt, sőt, akaratát akár a Parlament vagy a Tanács álláspontja ellenében is véghezviheti. A Bizottság senkinek nem tartozik elszámolással. A körülötte lebzselő pénzügyi és üzleti imperialista, főként az amerikai nemzetközi nagytőkét képviselő lobbyk írják az európai törvényeket.
Az Unió által kezelt 90 politikai területen 69-ben nem az egyhangú szavazati arányú döntés kell ezután, hanem minőségi többség (ezelőtt csak 40 ilyen terület létezett). A minőségi többségben egyszerre veszik figyelembe a népesség és az ország nagyságát, a javaslatot akkor fogadják el, ha az európai lakosság 65 %-át képviselve a tagállamok 55 %-a – jobban mondva, az országokat képviselő vezetők – igent mond rá. Az új politikai területeken találjuk a menedékjogot, az emigrációt, a rendőri együttműködést, az igazságügyi és büntetőügyi együttműködést.
Azzal az ürüggyel, hogy a Tanács döntéshozatala gyorsabbá válik és hatékonyabbá, olyan rendszert kaptunk, mellyel a tagállamok többsége ráerőltetheti akaratát a kisebbségre. Ha egy ország lakossága vagy vezetői szembeszállnának is valamely döntéssel, akkor is kötelező annak végrehajtása. A nagy országok súlya megnőtt, csak az olyan országok mint Franciaország és Németország tudnák (közösen) a döntést megkontrázni.
Az EU elnököt „választott” Herman Van Rompuy személyében, európai külügyminiszternek pedig Catherine Ashton bárónőt. Nem mutattak be programot, nem az európai lakosság választotta őket. Kulisszák mögött folyt a vita, az alkudozás. Az elnöknek kell végrehajtatni majd a szerződés dogmáit: a vasút, posta, egészségügy, a nyugdíj, a munka rugalmasságának liberalizációját ill. privatizációt. A liberális öreg róka még egy évet sem töltött le miniszterelnökként Belgiumban, a háttérben azonban résztvett az ország régiós felosztási törekvésében. Ami még nyugtalanítóbb, hogy nov. 12-én egy «nagyon exkluzív» vacsorán vett részt a Bilderberg-csoport Val Duchesse-i kastélyában. Ez a homályos lobby évente egy alkalommal hív össze mintegy 100 politikai-gazdasági döntéshozót, akik meghatározó befolyást gyakorolnak az USA-ban és Európában. Van Rompuy valószínűleg jópontokat kaphatott az európai „zöld-adó” védőjeként fellépve... Catherine Ashton, az iraki háború elkötelezettje; feladata az lesz, hogy a tagállamok „katonai kapacitását fokozatosan javítsa”. Természetesen a NATO nemzetközi keretében, az imperializmus szolgálatában.
Ha Van Rompuy és a többi európai vezető ebben az irányban halad, útján hamarosan beleütközik az európai tömegekbe. Ahogyan húga, Tine, szakszervezeti felelős, a PTB (Belga Munkapárt) aktivistája mondja: „Nem Európával, hanem az európai politikával állunk szemben, amely – mint most a bátyám által képviselt környezetvédelmi „zöld-adó” – mindig a kisemberekre hárítja a fizetséget. Pedig ha újabb adót kell kiróni, azt a vagyonosokra kellene”.