Politikai jegyzet

A hezitáló magyar baloldal,
a nép, választási lehetőség nélkül.


A választás közeledtével mind gyakrabban olvashatunk általában a lapokban, értesülhetünk lépten - nyomon a médiákban a Fidesz várható győzelméről, a szélsőjobb előretöréséről és mindezek következményeiről, a hemzsegő jóslatokról. Már megjelentek a baloldalt sirató cikkezések, elemzések és ezt mind a demokrácia eltemetéseként a mumus, vagy az ördög falra festésének stílusában. Egyre többet szónokolnak, főleg a baloldali szoba- és katedraforradalmárok a jobboldali győzelem után bekövetkező hegemón hatalmi rendszer bevezetéséről, a kádári utókór rendszerváltó politikai elitjének, illetve a renegátok bandája által kikiáltott, megteremtett Magyar Köztársaságot fenyegető halálos veszélyről. Ezt talán egy, már az antifasiszta oldalon túlharsogott mondattal foglalnám össze: jön a fasiszta veszély!

Jöhet, hiszen ha valamely politikai irány ennek a veszélynek megágyazott, az bizony a rendszerváltó baloldal! A történészek történelmietlen múlt-interpretációja, a történelemhamisítás és -értelmezés, no és mindazzal az álbaloldali, antipatikus, opportunista magatartással vetett ágyat a baloldal tokkal vonóval a fasizmusnak, ami most a társadalom peremén mindennek „jelképe”, a „szociálfasizmus” kifejezéssel összegezhető.

Elszomorít megannyi történész, politológus, baloldali filozófus okfejtése, elmélkedésének a történelemhamisításba fulladása. Az, ahogyan hanyag lezserséggel a megfelelés csapdájába esve, hamisan vélekednek a kialakult történelmi helyzetről. Van kivétel, és annyira kevés, hogy merészelem meg is nevezni. Szalai Erzsébet szociológusról van szó. Írásai nem csak a szakavatottaknak olvasmányos, érthető, hanem mindazoknak, akik valamit meg szeretnének tudni, kendőzetlen igazsággal e velejéig hazug, ellenmondásos, áruló és opportunista világról, mondjuk a magyar baloldalról.

A választás közeledtével tehát mind gyakrabban olvashatunk általában a lapokban, értesülhetünk lépten - nyomon a médiákban a FIDESZ várható győzelméről, a szélsőjobb előretöréséről és mindezek következményeiről, a hemzsegő jóslatokról. Ezek a jóslatok a jobboldal a FIDESZ hatalomvágyára, könyörtelen ellenzéki politizálására, populizmusára, a politika, a közélet és főleg a gazdasági elit szajhájává vált értelmiség meghasonulására, a bárgyú, kishitű, a Kádár–rendszerben 1968-1989 évek között szisztematikusan elnémított nép közömbösségére vezetnek vissza. Persze nem kis jelentőséget tulajdonítanak Orbán Viktor hatalmi vágyát, személyiségét illetően az egyszemélyi egoizmus érvényesülésének.

Valamiről a prostituált baloldali értelmiség a jóslataiban mindmáig nem ír!

Kihagy a prosti baloldali értelmiség emlékezete!

Most, tehát arra a két dologra vállalkozok, hogy mezei egérként futkossak az elméletek, okfejtések, hamisítások között, és egyszerűen azt lássam meg, amit akarok, és leírhatom, hiszen teszek a hatalomnak megfelelő baloldalra, teszek a hivatalos trombitát fújó értelmiség megfelelési kényszerére, és a trendekre.

Árulás történt, és a baloldalon, jobboldalon, ki tudja még milyen eszmei irányzatban leledző renegátok és opportunisták gigászi küzdelmet vívnak, s mindenki a saját igazát harsogja. De erre se én, se a tömegek nem figyelnek. A rendszerváltók trágyadombot csináltak ebből az országból, posványt és lápot, most a saját ingoványukba süllyedve egymást is nyomva vesztőbe, könyörögnek a választók kegyeiért. A baloldal népszerűségvesztésének a lényege a hitelvesztés! Ennek a hitelvesztésnek a végeredménye az a jóslat, hogy Orbán Viktor esetlegesen korlátlan hatalmat szerez. Miért is ne! Hiszen a felelősség már nem a szavazók millióit terheli, amennyiben lehetnek felelősök a választók. Nem lehetnek felelősök azok a társadalmi csoportok, amely a megérdemelt ellátás híján mélyszegénységbe kerültek, a nyugdíjasok, akiknek a mindenkori hatalom 1989 óta a pénzét elsíbolja, feléli. Nem lehetnek felelősök azok a csoportok sem, amelyek az ország vagyonának, termelő erőinek kiárusítása, a munkahelyek millióinak felszámolása miatt lettek szegények. Azok az aktív dolgozók sem lehetnek felelősek, akik már éhbérért dolgoznak, idegen tőkés, és multinacionális cégek rabszolgái. Felelősek azonban a most hatalmat gyakorló koalíció pártjai (SZDSZ-MSZP-MDF) és a szajhává lett, a tudásukat az utcasarkon áruló és elvtelenül, önmeghazudtolással véleményformáló értelmiségiek. Azok, akik a szovjet időkben a lenini eszméken csüngtek, és levegőt sem voltak képesek nélküle venni, akkor is képesek voltak a néphülyítésre, mint a hatalom által felkért, szakavatott értelmiség, most felelős! Hiszen a néphülyítés másik formáját, a kapitalizmus, az antik trágyadomb, az USA nagyhatalmi, vagy a globalizált tőke mindenhatóságát, eszmeiségét igazolják. Más esetekben a kapitalizmus valamilyen formai, tartalmi változásában, mint renegát szociáldemokraták, vagy klasszikusan szocialisták bíznak.

Ebben a fejtegetésben két dologtól nem szabad eltekinteni.

Az egyik:

Az ország gazdasági nehézségei, az, hogy a rendszerváltók által ígért európai csatlakozás helyett a felzárkózásunk elmaradása, az unión belüli periférikus, gyarmati helyzet a valóság. A magyar nép most bölcs és tud valamit, merthogy most általában szembenéznek más országok mindenütt a gazdasági nehézségekkel, amelyek valamilyen szinten hozzájárulnak a kormányváltáshoz, de sehol sem vezetnek ennyire a koalíció pártjainak drámai mélyrepüléséhez. A jelenség nálunk ennél többre mutat.

A másik:

A klasszikus baloldali retorika, amely a baloldali mozgalmak résztvevőibe szinte már száz éve azt sulykolja, hogy a kapitalizmus általános válságát éljük. A kapitalizmus válságát éltük 1917 után, 1945 után, és most 2009-es nagy válság után is. Mindezenközben a baloldali értelmiségi ifjúság azt látja, hogy a kapitalizmus, mint egy sas, amely elveszíti egy tollát, azt pótolni képes többel, és még magasabban szárnyal.

A kapitalizmus globális, birtokában van a technika, a technológia, és minden, amivel 3 perc alatt végez akár milliónyi embertömeggel. Válsága kétséges és megtévesztés, ha csak a minduntalan megújulási képessége, csoda folytán megszűnik létezni. Vagy a munkásmozgalom nem globalizálódik a magántulajdonú társadalom megszüntetése, ha kell, újbóli erőszakos likvidálása érdekében.

A baloldali, vagy munkásmozgalom, amely nincs válságban, csak a magyarországi viszonylatban egy szűk értelmiség által kisajátítva képtelen bármilyen alternatívára, amely befolyásolná a viszonyokat, mondjuk, hogy a jobboldal lavinaszerű győzelmét megállítsa. Az a baloldali munkásmozgalom ma nincs válságban, amelynek pártjai egymással viaskodnak, s valóban mind-mind csak kis értelmiségi csoportok, vagy az idősek nosztalgiaklubja egy individuális világban, és egy acsarkodó egymással vívott küzdelemben, amelynek során se a pórnép, se a fiatalság nem integrálódhat, aktivizálódhat a „saját mozgalmán” belül. De még nem beszéltem az értelmiség által kisajátított baloldali pártszerű csoportok re-feudális, sokszor a demokráciát e csoportokon belül megcsúfoló viszonyokról. A munkásosztály tehát van, és soha nincs válságban. Csak, Magyarországon, 45 év szocializmus után, 20 éves, új és kegyetlenebb vad kapitalista valóságban a jobboldal győzhet, sőt realitása van a puha fasizmusnak.

Jómagam egyáltalán nem pusztán csak azt tételt fogadom el, hogy valóban a rendszerváltozásban a magyar társadalomnak nem volt döntő szerepe. Nem, hiszen 1956 után a konszolidáció éveit meghaladóan, 1968 a verbális, mély tudati ellenforradalom kezdetének éve volt, azzal, hogy a munkásarisztokrácia egy gazdasági és politikai elitbe, sajátos nyelvezettel egyesülve, 1989–re kisajátította a politikai hatalmat és létrehozta a ma is jobb és baloldalon burjánzó individualista értelmiséget.

Érdemes elolvasni Szalai Erzsébet, Az első válaszkísérlet, 2004. évben a NT által kiadott munkáját, amelynek címkísérő mondata, figyelemre méltó: A létezett szocializmus – és ami utána jön… A szerző e mondatában nem fejti ki azt, amit én valamilyen folytonosság elővetítéseként értékelek. Erre a logikára ráigazol Bauer Tamás 1982-ben megjelent jellemzése: „A tervutasításos mechanizmus létrehozott egy olyan gazdaságirányító elitet, amely korábbi >>hivatalos forradalmárokból<<”, műszakiakból, >>tervbürokratákból<<, régi és új >>ipari kapitányokból<<, (köztük munkásigazgatókból) kovácsolódott össze. Ez az elit a maga egészében és nem egyes részeiben lett a >>racionális redisztribúció<< hordozója. A réteg egészének alakult ki egy sajátos világmegváltó, gazdaság – és társadalomátalakító, (-szakszerűsítő) tudata, amely azt tükrözte, hogy ök hoztak meg minden gazdasági döntést, mentesen bármiféle társadalmi kontroltól, akár a politikai demokrácia, akár a piaci mechanizmus oldaláról.” Mind Szalai Erzsébet idézett írása, mind pedig Bauer Tamás jellemzése alapján okkal mondható, szintén Bauer T. nyomán, hogy az elmondottak alapján a létezett szocializmus hatalombirtokosait, osztályvonásokkal rendelkező rendeknek lehetett tekinteni, és a rendszerváltás utáni kapitalista viszonyokban a baloldaliság, vagy a munkásmozgalom felett önkényesen, az eszmét kisajátító, a munkásosztályt manipuláló baloldali rendnek nevezem a hatalmi szoc-lib baloldalt a továbbiakban. Ez a 2002-2010 között is hatalmon lévő baloldali rend, a szocialista rendszer átmentett változata, amely a munkásosztályénál alacsonyabb szinten ugyan, de a tőkés hatalmi piacon is megmérettetett. Ebből következően a hatalmon lévő baloldali rend az általa vagylagosan képviselt, nem képviselt társadalomtól határozottan elkülönülő értékekkel rendelkezik, és ezeket az értékeket a kiváltságosai számára érvényesíteni is tudta. De facto, arról van, volt szó, amely 1989-ig a szocialista politikai viszonyokban sajátos volt és ma a kapitalista – burzsoá - viszonyokban „trend idegen”.

Ezek után se lehetőség, se szükség nem volt arra, hogy az ’56-os, vérbe fojtott ellenforradalom után a nép újból felkeljen, és megpróbálja a diktatúra működtetőit, a szovjet hadsereget elzavarni, és ily módon lerakni a demokrácia megteremtésének alapjait.

Egy újabb ellenforradalom vagy 1956 szellemének folytatásának 1989–re, mások lettek a feltételei, és az eszközei. Egy amerikanizált demokrácia, „telepítéséhez” Magyarországon, éppen a fennálló szocialista rendszer munkásarisztokráciája illetve a politikai, gazdasági elit és a renegát értelmiség adta a feltételeket. Szó nincs itt 1989–ben népfelkelésről, vagy akár verbális forradalomról.

A koalíció és az ellenzék pártjainak összetételében ott van kivétel nélkül a múlt munkásarisztokráciája, az opportunista, renegát szocialista értelmiség. Ez hát az oka, többiek között a drámai népszerűségvesztésnek, a fentiekben leírt „fenyegető” jövőképért bizony alapvető felelősség terheli a regnáló pártokat.

Alapvető hiba volt, hogy az egykori MSZMP és az átvedlett MSZP káderei a rendszerváltás után, nem voltak hajlandóak tudomásul venni, hogy az ő idejük véget ért. Mint azt sem, hogy a szocializmus korában a tömegmanipulálásra jól bevált retorikájának vége szakad, hogy az irányítás és a tömegek feletti uralkodás módszereiben elavult, minden média és sajtó, valamint társadalmi kommunikáció szintjén meg kell szüntetni. Az 1968 után kinevelődött baloldali rend tehát továbbra is ragaszkodott a politikai hatalomhoz.

Igaz, az MSZP -n megtestesült renegát baloldal, a változásokat, a liberális nyomást, irányítást megszenvedő, de inkább meghasonuló baloldalisággal új arculatot mutatott 2009. évre. Azt az arculatot, amely már egyáltalán nem hasonlíthatott egy baloldali múltra, pláne nem egy pártra.

A szocialista társadalom előnyeit, eközben a külföldi kölcsönök hatását még nem érző, a hetvenes és nyolcvanas évtizedben egyfajta társadalmi szociális fejlődést élvező, a rendszerváltás lényegét nem ismerő nosztalgiázó nép 2002. évben visszaszavazta baloldali rendet annak megújult és utódokban megtestesülő változatát az MSZP-t a hatalomba, 2002-ben és 2006 –n. 1994-ben, a dolgozóknak nem volt elég üzenet, hogy egy baloldal és a liberalizmus kényszer, hatalmi, egyneműek undorító, nyáladzó politikai házasságát kötötte meg. Csak hab volt a tortán, hogy 1994–ben Horn, a magyar Gorbacsov, az árulók árulójának klónja, képes volt még a fasisztákkal is kezet fogni, csak éppen Thürmerrel nem.

A lényeg itt nem Thürmer Gyulán, hanem még az akkor lábadozó Munkáspárton van. Ismertté vált Horn szerelmi vallomása Torgyán betegágya fölött, amikor az kórházban volt. A Bokros csomag, az azt követő megvonások, az antiszociális intézkedések, és privatizációk, síbolás, pályázati és egyéb pénzek elsikkasztása, nem csak a utolsó -1968-1989-, szocialista korszakot , az elvtársi - rendi társadalmat idézték, tehát a „baloldali rendek” mindenhatóságát hanem, azt, hogy új és igen kegyetlen újtőkés, gazdasági, politikai elittel, azok utódaival áll szemtől szembe a nép. Tehát 1989 után húsz év elteltével került szembe a hatalom, most a baloldali rendek formájában, a közeljövőben, 2010 után ezen rendek másik ága, a jobboldali hatalommal a nép. Valami felismerés időszakában élünk, a hatalom oldalán az új uralkodás módszerének kényszere, a nép oldaláról a tudatosodás kényszere. Az antagonisztikus ellentétek, ezek frontvonalai a társadalomban, most rajzolódnak ki, és tudatosodik, hogy valójában ki, hol van, kinek hol van a helye, és mi valójában az érdeke, szerepe, stb. Ennek következményeit sínyli most az MSZP, amely 2006-os sikerét már nem a központi bizottság fontos elvtárs-öregjei, hanem a náluknál dinamikusabb és képzettebb fiatal politikusnak, a trónt követelő újtőkés fiataloknak köszönheti. A kezdetben megváltóként, a baloldalon feltűnt - sokak szerint, már 2006-ban a baloldali rendek státuszán váltani képtelen MSZP-t megmentő -, Gyurcsány, az igazi kókler kapitalista, és mentalista hiába rendelkezett azonban kiváló kommunikációs képességekkel, a tőkés, kapitalista státusa, a családi kapcsolata és gyors gazdagodása miatt bukása már kódolva volt. Ezt gyorsította kóklerek dumája módján elhangzott és szerencsétlen „őszödi beszéde”. Ez azonban lényegtelen. A lényeg az, amit Gyurcsány és párttársai már képtelenek úgy párosítani, mint a szocialista baloldali rendek 1968-1989 között. A gazdasági és politikai karrierizmust és a baloldali értékrend szerinti népképviseletet. Persze, próbálták volna meg!

Az USA, a NATO, mint Jugoszlávia esetében, nem maradt volna tétlen, hiszen Magyarország az IMF gyarmata.

Tehát a szocializmusból a kapitalizmusba átlényegült baloldal, amely a szocialista múltban sikeresen volt egy „társadalmi rend” olyan muníciót szolgáltat a természetesen kormányzati pozícióba törekvő jobboldalnak. A meg nem szűnő jobboldali támadások, a lemondásra nap, mint nap felszólító jobboldali populista hangok;

- a baloldaliságot joggal megkérdőjelező társadalom,

- a belső pártszakadás és a platformok közötti egyeztetés hiánya, az egyesség hiánya,

- sőt, a párton belüli platformok, - amelyek lefedték az ország politikai irányzatait, magát a társadalmat-, közötti kommunikáció megszűnése, a neoliberális kapitalista egyéni érdektörekvések ereje, népnyúzó, kizsákmányoló hatása, az ország alapvető érdeleinek kiszolgáltatása, az egyéni karrierista törekvések, mind, mind erózióként hatott a velejéig opportunista MSZP-re és természetesen (!) állandóan védekezésre késztették.

Ez ma mind, csak egy végjáték kezdete, a politikai egyensúly, marad!

Csak bizonyos politikai periódusok zárulnak le. 2010–ben az a nyolc esztendő zárul le, amikor a szocialista és a liberális politikai, gazdasági érdekházasságnak vége, kiderült, hogy házasságuk annyira nem termékeny, hogy a baloldal álbaloldal lett, a liberálisok a parlamentbe való bejutás jogát sem érdemlik meg. Nos, csődöt mondott az a baloldal, amely a múltból, mint baloldali rend érdemtelenné vált, a társadalom bizalmára. Ugyanígy a liberálisok is. hiszen a bal-lib koalícióban valamennyien korruptakká váltak.

A végjáték az opportunizmust érte, lecsapott önmagára az álbaloldal. Azonban a végjáték folytatásaként kezdetét veszi a szocialista múltból származó, „baloldali rendjeinek” másik alakulatának megmérettetése, amely a mostani az MSZP-t érté végjátékhoz vezet. Illetve következik az átvedlettek tündöklése és bukása. A történelemben eddig soha nem maradtak ismeretlenek az árulók, és az álarcok így-vagy úgy, de lerántódtak, ha nem, elkoptak. Most következnek a szocialista múltbéliek és utódaik, együtt a haszonélvezők jobboldali színdarabja. Magyarországon az győz a parlamenti választásokon, akinek inkább „hisznek” a választók. A szocialisták ezért bizalmi deficitjük ledolgozásába kezdenek majd, persze 1917 óta ismerhető, hogy a szocialisták és a szociáldemokraták valójában a kapitalizmus baloldala, de a sansz, az sansz.. Ez a szerecsenmosdatás azért is nehéznek ígérkezik, mert tudni való, hiába írnának szép baloldalisággal cizellált pártprogramot. Már egyre inkább más szelek fújnak Kína, és Dél-Amerika felől.

Persze, addig is a FIDESZ –ben megbúvó köpönyegforgató, a szocialista múlt baloldali rendjének jobboldali emberkéi mentik a menthetőt. No nem a munkásmozgalom szempontjából fontos ébredést, és még csak nem is a munkásmozgalom válságát tagadó és erősítő gyakorlati eszmeiséget.

A karrierizmus, az elért pozíciók megtartása, a gyerekenek és az unokáknak! Ha valaki azt gondolta, hogy az MSZP sajátja volt a megannyi az egoizmusból származó hiba, az téved. Hiszen a FIDESZ éppen az okoskodók társadalmát kielégítendő, az egyéni érdekek képviselője. Az persze kérdés, hogy a 2010-es kezdeti sikereinek köszönhető egységét a későbbiekben milyen kohéziós erővel képes pótolni, ha a törések elkerülhetetlenné válnak.

2002-ben a FIDESZ azért is vesztett mert nem tudta értelmesen, elfogadhatóan meghatározni az ellenfelét, illetve a tagságának döntő többsége ugyan abból a társadalmi kategóriából és a múltból származott, mint pl. az SZDSZ, az MSZP, MDF. Igen a politizáló és aktív értelmiség, a gazdasági, politikai elit, a felső osztály, a középosztály felső kétharmada. A helyzet ebből a szempontból most sem másabb. A geopolitikai - gazdasági nagyhatalmi kényszerek, az USA, IMF a FIDESZ kormánytól is megköveteli a „lojalitást”.

Mindenki a Fideszre figyel a politizáló közvélemény eközben már a Fidesz szándékait és elképzeléseit firtatja. A FIDESZ éberen figyel a bal-lib hibáira, és azokat legalább is a kommunikáció szintjén szándékszik kizárni. Ilyen a hatalom, a pozíció, és vagy feladat kérdése

Mindent kizárhat az ígéretek szintjén a FIDESZ. Egyet azonban nem, a magyar politikai és közéleti magatartásban fellelhető gőgöt, és a szereplők revansvágyait. Hiszen, minden politikai, és közszereplő magyar jelenség, akinek vágya, az emlékezetbe vésett sérelem megtorlása, az elért pozícióban. A jobboldal többségét és holdudvarát ez mentalitás jellemzi, és még a mindenek, felettiség érzése, amely önértékelési veszélyeket rejt a számukra. Itt válik humorossá egy kis pártcsoportosulás elnevezése: Lehet Más a Politika.

Megszokott, hogy a média, a közélet szereplői „igazodnak”, kiváltképp azok, akik az átrendeződés jeleit, a politikai változásokra időben érzékenyek. 2010-ben újra hat a falka- mechanizmus, a rakás-szemlélet. Ez bizony nem mellékes, mert a szoc-lib kormányzás, az ellenzék és a média társadalmi bűnbakra mutogatása, a fajgyűlölet elleni elfuserált antifasiszta kártya mára igen veszélyes politikai tendenciákat sejtet.

Az álbaloldal felélte a társadalom bizalmát, és eközben kérdéses, hogy a jobboldal ötlete nem árt-e máris a külső körülményektől maximálisan függő gyarmati országnak, amely a saját belső gondjai alatt megrokkant gazdaságával, megoldhatatlan szociális feszültségekkel küzd. Ezekkel, szerintem még a FIDESZ kormány kezdő lépései sem megoldás, például a Bajnai szükségintézkedések visszavonása. A kétségbevonás nem az optimizmus hiánya, hanem inkább a realitásérzék, az USA hegemóniájának és az IMF gyarmattartó magatartásának ismerete. Itt, van a példa, Haiti.

Az MSZP legalább annyi megvalósíthatatlan ötlettel rukkol elő mint a FIDESZ. Így hát természetesen mindkét párt szavahihetősége, megbízhatósága kérdéses. Ez a helyzet bizony nem segíti a közember eligazodását a politikában, sőt.

A konzervatív-jobboldali politikai mentalitás és észjárás múltból kiolvasható jelei a személyek, a stílus, a magatartásmódok nem ígérnek megnyugtató jövőt; a baloldal pedig hosszú időkre fölélte bizalmi tőkéjét, és a kaotikus helyzeten nem tud úrrá lenni. A baloldal által keltett politikai űr betöltésének lehetősége a szélsőjobboldalé. A fasiszta múlt restaurációja, a történészek történelemhamisítása, a nyíltan cigányellenes és rasszista politikával házaló Jobbiknak kedvez. 2010 évben ha akarjuk, ha nem, bejut a magyar Országgyűlésbe. A FIDESZ nek és Orbán Viktornak fel lesz adva az igen kemény lecke, s majd kényszerpolitikai keretek között tartja magát ahhoz, hogy nem egyezkedik vele, akkor a kormány ellenzékét az MSZP és a Jobbik alkotja majd. Ellenzékben az MSZP-JOBBIK együtt?

Eközben 2010 után baloldaliságról, éppen a vereségét elszenvedő MSZP-t érintően sem mint politikai tényező, sem mint társadalomszervező tényezőként nem lehet említést tenni. A rendszerváltást követő 20-23. évben a politikai szelek, mint a pelyhet elfújják a liberálisokat, a demokratákat, akikkel együtt sem volt politikai egyensúly.

Magyarországon az opportunista, álbaloldalnak vége. A baloldalnak azonban nincs és nem lesz vége, hiszen az újból szerveződik. Az MSZP jobboldala lehetetlenné fogja tenni a párt baloldala által favorizált Szili Katalint. A kibontakozás tehát a volt MSZP-sektől alig ha várható. Ebben a tekintetben a ma még elhanyagolt tényező, a Thürmer vezette munkáspárt vagy véglegesen eltűnik, vagy a megkövült eszmei dinoszauruszaival a fiatalok vívják meg generációs harcukat és a képviselt eszmét gyakorlattá, illetve forradalmi mozgalommá emelik. A kádári múltból átörökített tőkés, milliárdos Kapolyi féle szociáldemokrata párt eleve kerül a történelem süllyesztőjébe, Magyarországon.

Az MSZP, és az attól, balra lévő pártok, társadalmi csoportosulások elöregedéssel küzdenek. Az elöregedés önmagában nem lenne baj, ha minden generációra nézve volnának személyi tartalékok, de nincsenek. Nem lehetnek, hiszen a fiatalok hamar felismerik ezekben a politikai dinoszauruszok által uralt közösségekben a feudális viszonyokat, és ezekben a pártokban lábbal tiport demokráciát, a demokratikus centralizmus hiányát. Komplett korosztályok hiányoztak láthatóan úgy az MSZP ben, mint az egy és ugyanazon tagokból álló, balra lévő pártokban.

Ami ma megdöbbentő, hogy a 60 és ettől idősebbek, mindig ott forgolódnak az első vonalban ahol a jövő generációjának útját állhatják, úgy is mint a múlt potentátjai, értelmiségijei. Most, Thürmertől – Gyurcsányig mégis ők azok, akik a forradalom őrzőiként a "megújulást" jelentik. Azokról a magukat marxistáknak, leninistáknak valló pártokról van szó, ahol a tagság zöme inkább megérdemelt nyugdíjából éldegél, többnyire jól megéldegél és teper a gyerekeinek, unokáinak - legyenek azok jobboldaliak akár-, s amelyben az elmúlt évtizedekben még fogalmában sem ismerték fel a humán infrastruktúra bővítésének, a facilitás szükségességét.

Olyan pártok állják a munkásmozgalom útját, jobb és baloldalon, szélsőségesekként, amely pártközösségekben az éppen aktuális pártelnök életnagyságúnál is nagyobb fotójának kiakasztásával, memoárkönyvek kiadásával remek ifjonci karrier illúziójának felvillantásával, lehet politikai analfabéta, de harcra öldöklésre kész fiatalokat toborozni. Azt a lehetőséget elrejtve, hogy e karrierben el lehet futni - vélhetően egészen a börtönig. Amely pártba betéved a fiatalabb generáció tagja annak bizony, sajnos mondandója és stílusa sem üthet ki a szürke közegből. Azonosul önként, éppen az önkéntesség kényszerével. Az ilyen megtévedt fiatal pontosan olyanná válik, mint a korban is erősen idős „pártelit”, csak fiatalabbnak néz ki. Ez vajon meddig tarthat?

A magyar baloldali pártvezetés baloldali jellegének, - amely a kádári múltból fakad-, hiteltelensége, elerodálódása a két idézett mondattal igazolható:

1. Rendszerkritikával kormányozni nem lehet, vagy más, gyakoribb esetben az erős megfogalmazásoknak nincs itt az ideje. Furcsa érzése támad az embernek, ha a baloldali pártok „nyelvezetére” figyel. Vagy nosztalgikus, avult szövegek tömkelege, vagy simulékony semmitmondó. A mai, regnáló magyar baloldali pártok gondolkodásában egyfajta ragaszkodás rejlik, ami mögött gyakran anyagi érdekek állnak, jelentős jövedelmek, támogatások megszerzésének lehetősége, és nem utolsó sorban a vele nem egy eszmeiségben gondolkodó utódok iránti „lojalitás”.

Ha történetesen, mondjuk Thürmer vezette MKMP alakíthatna kormányt, biztosan, sőt, azonnal az elvtársi körök, és befolyásövezetükből megszerveződne egy új, de már nem munkásarisztokrácia, érdekcsoport, hiszen a polgári demokrácia keretei mást nem is tennének lehetővé számára. Tipikusan polgári-liberális mentalitás, kényszere lenne a domináló, amelynek a baloldali forradalmisághoz semmi köze nem volna.

Új valóban tartalmilag és gyakorlatilag, forradalmi baloldal kell!

Az új baloldalnak csak stratégiai célja lehet a hatalom gyakorlása, amely együtt járna a közösségi tulajdonon alapuló közösségi társadalom megteremtésével.

Létezik és egyre bővül, azoknak a „független” értelmiségieknek, régi és új marxista-leninistáknak a köre akik ragaszkodnak, marxista, antikapitalista nézeteihez. Ez az értelmiség még szerveződik, azonban a társadalmi rétegekhez keresi az utat, a kapcsolatot. Az elmúlt húsz évben az MSZP-n belül, egy eszme hű csoport egyre inkább vallja, hogy a polgári-liberális és a szocialista irányzatnak végre valóban el kell búcsúzniuk egymástól. Ennél tovább fognak menni más szerveződő csoportok, a kommunista és a szocialista irányzat kérdésében. Csak egy a társadalomnak újra új alternatívát jelentő kommunista mozgalom által nyílna meg a lehetőség a valóban baloldali erő megteremtésére.

Ez azért még így nem időszerű, de az első verzió, hogy a polgári-liberális és a szocialista irányzatnak végre valóban el kell búcsúzniuk egymástól, több mint időszerű. Az MSZP szervezeti szétválásának szükségességéről van szó! Ha ez még most 2010 év elején nem következik be, akkor azon túl, hogy az MSZP a következő országgyűlési és önkormányzati választások során az SZDSZ-éhez hasonló, súlyos választási vereséget fog szenvedni, és a szervezeti-politikai szétesés hasonló állapotába fog kerülni, teljes politikai szélességben utat nyit a szélsőségeseknek, a jobboldalnak, a fasisztáknak..

Bizony a magyarországi baloldal egészének amely már 2003 óta nyilvánvalóan nem azonos az MSZP–vel, igencsak szüksége van egy új, a kapitalizmust megszüntetni akaró baloldalra

Aradi