Kezdhetjük elölről?!

(Fagi - 2010.06.28-www.virtus.hu)

Tulajdonképpen akár el is hagyhattam volna a kérdőjelt a címből, mert majdnem előröl kell kezdeni a szakszervezetek jogainak kiharcolását, a munkásmozgalom újraszervezését!

Annak apropóján, hogy John Monks Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkárát (azelőtt sokáig a brit szakszervezetek vezetője volt) előterjesztették Lord címre, Hegyi Gyula írt cikket a Népszavában. Lényegében a tárgyszerű írás felveti mindazon problémákat, amelyek ma feszítik a szakszervezeti mozgalmat, ez mind kiolvasható a cikkből, én inkább arra térnék ki, ami kimaradt belőle.
Szerintem sincs gond azzal, ha egy hosszú évtizede szakszervezeti mozgalomban dolgozó vezető munkásságát elismerik és lorddá ütik, megtörtén ez már más haladó gondolkodókkal, politikusokkal, tudósokkal, békeharcosokkal, beatzenészekkel is, hát most gazdagodott a sor, gratulálunk neki!
Nem ez a baj, főleg Magyarországon nem. A baj az, hogyha megfelelő távolságból nézzük a mozgalom gondjait, magával a munkásmozgalom általános hanyatlásával a dolgozók érdekvédelme is gyengült. Nem is pontos ez a kifejezés erre, hanem inkább visszafejlődött. Nem véletlenül vetődik fel a közbeszédben, hogy ma Magyarországon a bérből és fizetésből élők, magyarul alkalmazottak a munkahelyeken feudális viszonyokat, újkori rabszolgatartás módszertanát ismerhetik meg és ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy multinacionális vállalatról vagy magyar vállalkozásról beszélünk és sajnos friss aktualitást ad a témának, hogy a közalkalmazotti szférában sem lesz ez másképpen.(Lásd, a kormány által kezdeményezett felmondási szabályok munkavállalókra hátrányos megváltoztatását.)
Nézzük csak meg közelebbről, hogy mire is alapozódik ez a közérzet Magyarországon. A történelemből ismert, hogy már a XVIII-XIX században a céhlegények egyleteiből kifejlődött szakegyletek el tudták érni, hogy a munkáltatók ne rúghassanak ki és alkalmazhassanak új munkavállalókat tetszésük szerint, igyekeztek elérni, hogy a munkáltatók a szakegylet tagjait alkalmazzák, a szakegylet által meghatározott egységes bérek és juttatások, munkafeltételek figyelembevételével. A XIX. században megjelent szakszervezetek mindezeket a jogokat aztán írásban, kollektív szerződésekben foglalva rögzítették. A kellően merev szabályokkal a szakszervezetek elérték, hogy minden egyes változtatás csakis a szakszervezetekkel folytatott kemény alkuk folytán valósulhatott meg. A merev bértarifarendszer nem engedett teret annak, hogy a munkavállalók egymással versenyezzenek a főnök kegyeiért.
Nagyot ugorva megnézhetjük az oly sokat szidott pártállami időszakban létező szakszervezeti jogosultságokat Magyarországon, amikoris közel sem veszítettek annyit jogaikból a szakszervezetek, mint most a rendszerváltást követően. Csak emlékeztetőül néhány alapvető jog; a szakszervezetek önálló döntési jogkörrel rendelkeztek a vállalatok számára fejkvóta szerint kötelezően előírt úgynevezett jóléti szociális és kulturális alap felett, tagjaik számára kedvezményes üdültetést, utazást biztosítottak, kötelező volt kollektív-szerződést kötni, egyetértési jog illette meg a szakszervezeti bizalmiakat csoportjuk tagjainak személyi bérének megállapításakor, különböző kedvezmények juttatásakor, véleményezési joguk volt a szakszervezeteknek minden olyan kérdésben, amely a munkavállalók élet- és munkakörülményeivel összefüggött, beleértve ebbe a vállalat vezetőinek kinevezését és leváltását is. Nem sorolom tovább!
Ezek után mindenki eldöntheti a céhlegények vívmányaitól a pártállami szakszervezeti jogosultságokon keresztül napjainkig, hova jutott a szakszervezeti mozgalom és a vele együvé tartozó munkásmozgalom!
Én úgy gondolom és azokkal értek egyet, akik azt mondják, hogy ma a nemzetközi és magyar viszonyok olyanok, hogy azok méltatlanok a XXI. század emberéhez, legalábbis ha a munkavállalók, munkanélküliek, és az elestek szemszögéből tekintünk rá!
Kezdhetjük, elölről?!
Vissza a szakszervezetbe.