Mi a trockizmus? I. rész

(A IV. Internacionálé francia szekciójának képzési anyaga, 1. rész)

Maga Trockij mindig is elutasította a «trockizmus» elnevezést, melyet egyébként sztálinisták találtak ki. A Baloldali Ellenzék, később a IV. Internacionálé magát leninista-bolsevikeknek tartja és nevezi – utalva Lenin bolsevizmusának politikai folytatására. Csak azóta nyert fokozatosan teret a «trockizmus» és «trockisták» szóhasználat a IV. Internacionálé híveire vonatkoztatva, miután Sztálin ügynöke meggyilkolta Trockijt.
«A szkeptikusok azt kérdezik: eljött volna egy új Internacionálé létrehozásának ideje? Az Internacionálét, mondják, lehetetlen «mesterségesen» felállítani; egyedül nagy történések tudják életre hívni (…) A Negyedik Internacionálé már megalakult a nagy történések nyomán: a proletariátus legnagyobb történelmi vereségei nyomán. A vereségek oka a régi vezetés eltorzulása és árulása. Az osztályharc nem szünetel. A III. Internacionálé a II-at követve halott a forradalom számára. Éljen a IV. Internacionálé!» (a IV. Internacionálé alapítóprogramjából)

Nyilvánvalóan lehetetlen áttekinteni a mozgalom történetét egy brosúrában, így a következőkben a IV. Internacionálé számára történelmileg jelentős múltjából idézünk, mely harcának aktualitását adja.

A Kommunista Internacionáléban a Baloldali Ellenzék azzal a céllal alakított frakciót, hogy annak alakulását befolyásolja. A német munkásosztály sorainak megosztásában viselt felelősségével a III. Internacionálé csődöt mondott Hitler első győzelme után 1933-ban. Az új, a negyedik Internacionálé létrehozása nem mesterséges képződmény, hanem a munkásosztály berkein belüli kemény harc eredménye. Trockij és a Baloldali Ellenzék az összes kommunista és szociáldemokrata erőt bevonta ebbe – az ellenforradalmi erők nyomása ellenére –, így születhetett meg a következtetés: «az emberiség válsága a proletariátus forradalmi vezetésének válsága». Az előkészítés ideje 1933-tól 1938-ig tartott, Trockij nemzetközi keretekben kis, de hatékony erőkkel vitte előre a bolsevista forradalmi pártok kiépítését.

A Baloldali Ellenzéktől az új Internacionálé napirendre tűzéséig

Az elterjedt nézet ellenére, miszerint Trockij és kis csoportja fejéből pattant ki a IV. Internacionálé, le kell szögezni, hogy az osztályharc élő folyamatában alakult ki mintegy 15 éves hosszú harc alatt.
Azután, hogy 1923-ban a bolsevik párt X. kongresszusán Trockij és 46 társa (a Baloldali Ellenzék) levelet intézett a párt bürokratikus fordulatának megakadályozása ügyében, helyzetük mint a pártban, mint a III. Internacionáléban ellehetetlenült. 1923 és 1933 között a Szovjetunióban a bürokratizálódás folyamata egyre inkább kiszélesedett, ennek következtében a Kominternben szintén ez történt. Németországban a Komintern politikája a munkásosztály sorait megosztotta, ennek következtében tudott Hitler győzni. Trockij új munkáspárt felépítésére szólított, nem annak meghirdetésére, hanem annak létrehozásáért való küzdelemre a német munkás élcsapattal együtt. Ezt az utat követte, mialatt a Komintern összes pártja hallgatott a tragikus német eseményekről. 1933. júl. 15-én formálta meg először a IV. Internacionálé szükségességét. «.. nem „elégedetleségünk” vagy „kiábrándultságunk” vezetett ide, hanem az osztályharc objektív lépéseinek kényszere (...) Ekkor, mikor a munkások ezrei és tízezrei, különösen Németországban, eltávolodnak a kommunizmus eszményétől, egy részük a fasizmus felé fordulva, többségük a közömbösségbe menekülve; mikor szociáldemokraták ezrei és tízezrei, ugyanannak a kudarcnak a hatására balra tartanak a kommunizmus felé, fel sem merülhet, hogy vezetésükként elismerjék a reménytelenül kompromittálódott sztálinista irányítást. … Ez az új párt nem lesz jobb, mint a régi, ha alapul nem a III. Internacionálé négy első kongresszusát tekinti, ha programjában, taktikájában, szerveződésében nem annak döntéseit érvényesíti, ha nem tudja az utóbbi tíz év szörnyűséges mérlegét megvonni. A baloldali szocialista szervezetekkel a bolsevik-leninistáknak nyílt tárgyalásokat kell kezdeniük. Ezek alapjául vesszük 11 pontba foglalt és az előkonferencián elfogadott javaslatunkat. Természetesen készek vagyunk figyelmesen, baráti módon megvitatni minden más programjavaslatot. Meg akarjuk – és meg is fogjuk – mutatni, hogy az elvi hajlíthatatlanságnak semmi köze nincs a szektás elzárkózottsághoz. Meg fogjuk mutatni, hogy a marxista politika abban áll, hogy reformista munkásokat vonzunk a forradalmi táborba és nem pedig abban, hogy a forradalmi munkásságot a fasizmus karjaiba kergetjük.» („Új kommunista pártokat és Internacionálét kell létrehozni”, Művek, első kötet).
Ezzel Trockij világossá tette az irányt: nem az apparátusok manővereire kell támaszkodni, hanem a proletariátus osztályharcának lépéseire, ez a fejlődés követeli az új Internacionálét. Azonban még a Baloldali Ellenzék soraiban sem értették és fogták fel teljesen. Valószínűleg a trockisták többsége sem, akik számára a „sztálinisták” és „trockisták” ellenséges testvériséget jelentettek: a sztálinista apparátus természete tényleg érthetetlen volt. Ez a hiba a későbbiekben a legsúlyosabb szervezeti válsághoz vezetett.

A leninista-bolsevikok és az „új Internacionálé”

Trockij tudatában volt, hogy a III. Internacionálé meghirdetése a II. kudarcának következtében vált szükségessé és a bolsevik párt az októberi forradalmi lendület tapasztalataira támaszkodott. A helyzet azonban teljesen más a III. Internacionálé csődje pillanatában.
A leninista bolsevikok ugyan nemzetközileg szervezettek voltak, a Komintern legjobb elemeit képezték, harcoltak annak elfajulása ellen, de mégiscsak mindössze néhány ezer főről volt szó, kizártakról és üldözöttekről. Trockij nem rekesztette ki eleve az új párt megalakításának lehetőségét (a hagyományos pártok kisebbségével), de azt is tudta, hogy a «mag», bár meggyőződéses, a kommunista párt belső ellenzéke, mégis csak propagandista jellegű képzést kapott, s ezt nem lehet átformálni aktivista tömeggé, forrradalmi káderré a közelgő forradalmi hullám előtt. S az új Internacionálénak nem lehet egyetlen összetevője ez a «mag»; ezen kívül ott voltak még a komm. párt válságával együttjáró belőle kiváló csoportok, a szociáldemokráciában csalódott, azzal szakító baloldaliak. «Marxista-leninista bázison készek vagyunk egyesülni velük».
«A közeljövőben nagy események következhetnek be Európában, és a munkásmozgalmon belül fontos újracsoportosulásokban működhetünk közre. A forradalmi elemeknek muszáj lesz a kikristályosodás új központját keresniük. Ez nem megy egycsapásra. Elő kell készíteni. A szocialista és sztálinista pártokban elkerülhetetlenül szakadások fognak keletkezni, csakúgy, mint a jelenleg centrista IAG szervezeteiben (a II. Internacionáléból 1932-ben, válsága idején kivált, baloldali irányú nemzetközi koordinációs szervezet a német SAP, a holland OSP, a brit ILP és a norvég DNA részvételével)».
Elméletileg és politikailag eljött az idő az erők összegyűjtésére a IV. Internacionálé zászlaja alatt.

A Négyek nyilatkozata

A német válság és az osztályharc fejlődése a munkásmozgalmat átrendezte. Hollandiában a kommunista mozgalom veteránja, Sneevliet RSP-je új Internacionálé létrehozása mellett áll ki; Németországban Brandler és Walcher létrehozza a KPO-ot (a német kommunista párttal, a KPD-vel szakítva, de azzal az illúzióval, hogy ott még vezető szerepre tehetnek szert); Norvégiában a Munkáspárt (DNA) a II. Internacionáléból kiszakadva a III.-hoz csatlakozott, majd azt is elhagyta 1923-ban. Mindez felveti más, a szociáldemokrata pártokból eredő csoportokkal való kapcsolat kérdését.
Némelyek régiek, pl. a brit Independent Labour Party (ILP), mely a Kominternhez nem csatlakozott ugyan, de a Labour Partyval szakított. Mások fiatalabbak. 1932-ben a holland szociáldemokraták balszárnya megalapította az OSP-t. Németországban az SPD baloldali képviselői létrehozták a SAP-ot (a szocialisták bolsevikoknak kiáltották ki őket, a KPD szociálfasisztáknak, Brandler megosztóknak). Ezerfős frakció válik ki Brandler KPO-jából és csatlakozik Walcherrel együtt a SAP-hoz. Megindul a vita arról, hogy a SAP egyesüljön a német leninista-bolsevikekkel. A holland OSP is ezen az úton indul el az RSP-vel együtt. Nagy-Britanniában a leninista-bolsevikek túl kevesen vannak ahhoz, hogy fúzióról beszélhessünk, így Trockij az Independent Labour Partyba való belépésüket javasolja.
Ugyanazon nemzetközi orientáció vezeti ezeket a fúziókat nemzeti szinten is. Trockij találkozót javasol az IAG csoportjaival tisztázó beszélgetés folytatására. „Két dolgot nem szabad összekeverni: az új Internacionálé létrehozását és az egységfrontét. Ha ezt nem látjuk, csak az lehet az eredmény, hogy ezek a forradalmi proletárpártok feloldódnak egy informális szervezeti konglomerátumban nem tudva világosan, amit akarnak. Ez pedig roppant szerencsétlen következménnyel járna az Internacionáléra is és az egységfrontra is. Össze kell ülnünk egy programdokumentáció felett, megvitatni, újra átnézni, aláírni (...) négy, egymáshoz közel álló szervezet részvételével kezdve, melyek képesek egyetérteni. Hiba lenne már kezdetben vitára összeengedni őket, az csak számtalan gyűlésre, végeláthatatlan vitákra, korrekcióra és újrakorrekcióra vezetne, s az eredeti kezdeményezés elveszne ezekben”. (Új Internacionálé létrehozása és az egységfront politikája, Művek, 2. kötet).
A SAP, az OSP, az RSP és a Baloldali Nemzetközi Ellenzék aláírta „négyek nyilatkozatát az új Internacionálé szükségességéről és elveiről”. Számos szervezet vett részt az IAG konferenciáján, ahol Walcher a nyilatkozatot mint határozatot megpróbálta megszavaztatni, azonban a brit ILP ellenállása nyomán letett róla. Valójában a csoportok többsége ellenségesen tekintett a nyilatkozatra, s még a „négyek” is megosztottak lettek a határozati kérdés megszavazása során.
A tétovázás dacára Trockij eredménynek tekintette a „négyek nyilatkozatát”, melyet meg kellett erősíteni a két német és a két holland szervezet egyesítésével.
1933-ban a Nemzetközi Baloldali Ellenzék plénuma elfogadott egy határozatot, melyben aláhúzta: „a négyek megtették az első lépést a Marx és Lenin elveinek bázisán álló új Internacionálé létrehozása felé.(...) A plénum tudatában van annak, hogy e négy, politikailag különböző eredetű párt néhány nap alatt nem érkezhet az alapvetô elvek, taktikai és szervezeti módszerek teljes egységéhez. Az eredmény azonban lehetővé teszi, hogy ezek a szervezetek a programkiáltvány és a taktikai dokumentumok alapján nem csak a kívánt koncepciós egységhez érnek majd, hanem nagyszámú más szervezetet, forradalmi csoportot is az új Internacionálé zászlaja alá vonzanak.” (A reformizmus és a sztálinizmus csődje, Művek, 2. kötet).

Vita a Nemzetközi Baloldali Ellenzékben

1933 szeptemberében az Ellenzék lapjában Trockij válaszol az „opportunistákkal” való aláírást illető baloldali ellenzéki nyugtalankodásra, sőt ellenkezésre. «A Baloldali Ellenzék 10 éves üldöztetése és az ellene folytatott rágalomhadjárat dacára, annak ellenére, hogy ezek a vádak nyomot hagytak még a sztálinizmus ellenfelei tudatában is, ideértve a szociáldemokrata munkásokat is, tehát mindezek ellenére néhány tízezer munkást vezető három szervezet csak azt az utat találta, hogy velünk egyesüljön olyan közös tartalom alapján, mely hosszú és ádáz harcot feltételez. A falon, mely a Baloldali Ellenzéket övezte, széles rés nyílt.» («A párizsi konferencia szilárd mag az új Internacionáléért», Művek, 2.kötet). Hozzáteszi a négyek külön-külön való szavazásáról: «A forradalmi rendíthetetlenség nem jelenti, hogy eleve a mi «irányunk» elfogadását követeljük, hogy állandóan ultimátumokat nyújtsunk be, szakadással, alárásunk visszavonásával, stb. fenyegetőzzünk. Ezeket a módszereket hagyjuk meg egyrészről a sztálinista bürokratáknak, s másrészről néhány türelmetlen szövetségesnek. De reméljük – sőt, meg vagyunk győződve róla –, hogy az események menete bebizonyítja, lehetetlen résztvenni a négyek elvi blokkjában s ugyanakkor a többség elvek nélküli blokkjában is. «Ultimátumok nélkül», de ragaszkodunk nem csak ahhoz, hogy saját zászlónk alatt jelenjünk meg, hanem álláspontunk nyílt ismertetéséhez is szövetségeseink hibáiról. Tőlük is ugyanezt az őszinteséget várjuk. Szövetségünket csak ez tudja megerősíteni.»
Az Ellenzék aktivistái és káderei közül, akik hozzászoktak a kommunista pártokbeli ellenzékiséghez, sokan voltak megfertőzve a propagandizmussal. Az angol aktivisták többsége elutasította az ILP-be belépést. Márpedig így ez az ellenzéki magatartás veszélybe hozta a négyek blokkja fejlődésének alapvető aspektusát: az ILP-ért folytatott csata megnyerését.
«Vannak egyedi, különleges körülmények, melyek használatát különleges eszközökkel kell megtanultunk. Ma még az ILP forradalmi munkásai ragaszkodnak pártjukhoz. (…) Ha az ILP programjában egyre többen csalódnak a jövő év folyamán és nem hozzánk jönnek, a sztálinisták felé fognak fordulni, akik kitörik a nyakukat. Ha beléptek az ILP-be dolgozni annak bolsevik (vagyis forradalmi maggá) átalakításáért, a munkások elvtársaknak fognak benneteket tekinteni és nem ellenfélnek, akik a pártot belülről akarják szétverni.” („Egy kis csoport mint emelő” 1933.okt. Művek, 2. Kötet).
Franciaországban is ellenálltak az aktivisták ennek a politikának.
A görög szekció egy része kiszakadt; Nagy-Britanniában egyedül egy leninista-bolsevik kisebbség lép be késéssel az ILP-be. Viszont Snnevliet RSP-je csatlakozik a (Baloldali) Ellenzékhez, mely átalakult Kommunista Internacionalista Ligává (LCI).
A SAP és az IKP, valamint az RSP és az OSP közötti fúzióbizottság felállt. Késésben, mivel Trockij nem láttta szívesen a norvég DNA részvételét a csoportban, mely a SAP és az LCI közötti viszonyok megromlásához vezetett. A „négyek előtanácskozása” alkalmával előjött az egyet nem értés. Az LCI-t szektássággal vádolták, mivel elutasította a „Londoni Irodába” (az IAG irodájába) belépést és az abban való feloldódást. Az egyet nem értés valódi tartalma az volt, hogy az új Internacionálé útját elutasították ezen vád szerzői, nem akartak szakítani a II. és III. Internacionálé apparátusaival.

A centrizmus és a IV. Internacionálé

Ezek az előre- és visszalépések a SAP részéről vagy másoktól a nemzetközi viszonyok függvénye, mely a tömegmozgalom 1934-35-ös, nevezetesen a spanyol- és franciaországi fellendülésének jellemzője.
Szemben az egységet megvalósítani akaró tömegek nyomásával, nevezetesen Hitler győzelme után, mely a munkások sorainak megbontása révén keletkezett, Sztálin utasította a III. Internacionálét egy kanyarra: a „szociálfasiszta” vádak „ultrabalos” politikájára, amit a népfrontpolitika követett, vagyis a látszólagos „egységre” a szocialista párt és a burzsoázia „demokratikus” rétegei között a munkásosztály egysége ellen. Az új helyzet súlyát nem csak a „baloldali” szervezetek (SAP, stb.) érzi, hanem az LCI is.
Trockij ekkor polémia indításáról dönt a „centrizmus” ellen, amely legjobb elemeinek megnyerését reméli ekkor még. „Igaz, hogy az utóbbi időszakban a SAP vezetői állandóan barátibb és barátibb gesztusokat tettek jobboldaluk, centristáik és reformistáik felé és növekvő ellenségességet mutattak felénk. Ha ez így folytatódik, a SAP-ban szakadás áll be és ebből kifolyólag összeomlása sem várat magára, mivel (...) csak elvekkel, gyakorlattal és nemzetközi vezetéssel bíró szervezet képes ellenállni korunk bomlási tendenciáinak.” És hozzáteszi azt, ami alapvető a küzdelem folytatásához: «Megengedhetetlen, sőt kalandorság lenne, ha az új Internacionálét már meghirdettük volna. (…) Csak az alapok építésénél tartunk és előkészítjük az ácsolatot. De az ácsmunka alatt kibontjuk a IV. Internacionálé zászlaját, hogy mindenki tudja, milyen épületet építünk. Ha némelyek azok közül, aki ma még résztvesznek az építkezésben, arra a következtetésre jutnak, hogy ez erejüket meghaladja, vagy ízlésüknek nem felel meg, azokat sajnálni fogjuk, de folytatjuk a falak felhúzását. A közös munka érdekében gyakorlati kérdésekben készek vagyunk ésszerű engedményekre, de nem fogjuk a IV. Internacionálé jövőjét az ilyen vagy olyan szövetséges jóindulatától függővé tenni.” (A SAP, a Kommunista Internacionalista Liga és a IV. Internacionálé” 1934 januárja, Művek, 3. kötet).
Trockij ekkor megsokszorozza cikkeit, leveleit a IV. Internacionálé megalakításáért vívott harc érdekében (Művek, 3.4.5.6.7. kötetei).
Pontosítsunk egy kérdést, mi az a centrizmus. Olyan munkásirányzatokról van szó, melyek a forradalom és az apparátusok (reformista vagy sztálinista) között vacillálnak. Két típusát különböztetjük meg: a haladót (vagy baloldalit) és a reakciós centrizmust. Az első típusba olyan csoportokat sorolunk, melyek a szociáldemokráciában vagy a sztálinista pártokban születtek, a baloldal, a forradalom felé fejlődnek. Ez történt olyan csoportok esetében, mint a SAP, eltávolodtak a sztálinizmustól és a szociáldemokrációtól is.
A „reakciós centrizmus” minősítés azokra vonatkozik, akik forradalmi irányzatból erednek, de az apparátusok nyomása alatt jobboldalra fordultak és eltávolodtak a forradalom eszméjétől. Ilyen volt a Baloldali Ellenzékből eredő irányzatok esete, melyek elutasították a IV. Internacionáléért vívott harcot. Érveik mögött megbúvott, hogy nem voltak hajlandóak szakítani a II. és a III. Internacionálé apparátusaival a IV. Internacionàlé érdekében.
A centrista irányzatok fejlődése ebben az időben annak a válságnak volt az eredménye, amit Hitler hatalomrajutása jelentett a munkásmozgalomban, s mely ezeket (a szoc.dem. vagy sztálinista irányzatokat) balra tolta. Trockij kereste a kapcsolatot velük, politikai engedmények nélkül, hogy az elkötelezett folyamat céljához vezesse őket, az ellenforradalmi aparátusokkal való végleges szakításhoz. Az eredmény nem volt eleve adott. Meg fogjuk látni, hogy egy másik szakaszban a bürokrácia szemében a „nagyon radikális bal” sok irányzatát a látszólagos „egység” jegyében maguk alá vonják az apparátusok a népfrontokban, erős nyomást gyakorolnak rájuk a népfrontba való integrálásuk érdekében. Ha a Baloldali Ellenzék némely csoportja és aktivistája kapitulált is az apparátusok előtt, különféle eredetű más csoportok és aktivisták a szakítás felé folytatják útjukat a IV. Internacionálé megalapításáért vívott küzdelemben.
A centrizmussal szembeni elhatárolódáson túl Trockij elemzi a viszonyt az osztályharc fejlődése, a reformizmus „változása” és az apparátus nyomásának kitett SAP és OSP baloldali mozgalma leállásában. Felvázolja a „francia fordulatba” torkolló irányt, mely a IV. Internacionálé meglapítása körüli nemzetközi feladatok elemzésén alapul.

A „francia fordulat”

A 1934. februári franciaországi napokat elemzi Trockij a "Franciaországon a sor! A IV. Internacionáléért!" c. írásában. Ekkor került sor a fasiszta provokációkkal szembeni tömegmegmozdulásokra, követelve a reformista és sztálinista vezetőktől soraik egyesítését. (A XX.század 20 fejezetben, 3.sz.)
Franciaországban az osztályharcnak nemzetközi jelentősége van, teljességgel beillett tehát a IV. Internacionáléért vívott küzdelembe.
Elemezve az SFIO (Munkás Internacionálé Francia Szekciója) fejlődését, nevezetesen a jobboldali „újszocialisták” szakítását (melynek némely vezetője, mint pl. Marcel Déat, fasisztaként végzi), Trockij azt írja a Mégegyszer a centrizmusról-ban: „Az újszocialistákat tévedés munkáspártnak minősíteni. A szakítás nem gyengítette meg az öreg francia szocialista pártot, az megerősödött, ezzel a tisztulással a munkások részéről meg nagyobb bizalmat élvez. De ehhez a bizalomhoz alkalmazkodnia kell, ennek az alkalmazkodásnak a formája, amit centrizmusnak nevezünk”. (1934.márc. Művek, 3.kötet).
A szajnai (a korabeli párizsi és külvárosa egy részének megyei elnevezése) fiatal szocialisták vezetői kapcsolatba léptek a leninista-bolsevikokkal. Spanyolországban, a komm. párt elkorcsosulásával szemben, az osztályharc hatása alatt, fiatal munkások csatlakoznak a PSOE-höz (Spanyol Szocialista Munkáspárt).
Ilyen körülmények között buzdít Trockij a „francia fordulatra”, vagyis az SFIO-ba „belépésre” (a Művek 4. kötetében összegyűjtött írásai, 1934.ápr.-dec.).
„A közelmúltban az események leckéi, a marxista elemzés, a leninista-bolsevikok kritikája az egységfront politikájának érdekében hatott. Most Franciaországban ehhez hozzáadódik egy erős faktor: maguknak a tömegeknek nyomása. Ez a tényező lett ma meghatározó. Közvetlenül fejeződik ki az utcai tüntetésekben és közvetetten a két apparátus politikai fordulatán keresztül. Itt van egy óriási előrelépés. Pontosan azért, mert hatalmas, módosítja a politikai helyzetet az alaptól a tetőig.
(...) A leninista-bolsekikek feladata ezentúl nem abban áll, hogy absztrakt formulákat ismételgessenek az egységfrontról (munkásszövetségről, stb.), hanem determinált jelszavakat fogalmazzanak meg, konkrét aktivitást és harci perspektívát a tömegek egységfrontja politikájának bázisán.
(...) Az elvekhez ragaszkodás engesztelhetetlen jellegének semmi köze nincs a szektás megkövesedéshez, mely nem fordít figyelmet a tömegek lelki állapotásnak változására. Kiindulva abból a tézisből, hogy a proletárpártnak mindenképpen függetlennek kell lennie, angol barátaink azt a következtetést vonták le, hogy belépésük az ILP-be elfogadhatatlan. Sajnos csak azt felejtették el, hogy nagyon messze vannak a párttól, mindössze egy propagandista kört alkotnak, hogy egy párt nem hullik az égből, s a propagandista körnek egy embriószerű perióduson át kell esnie mielőtt párt lesz belőle.
(...) Természetesen a Liga csak mint leninista-bolsevik frakció léphet a szocialista pártba. Megőrzi lapját, a La Vérité-t (Az Igazság - a ford.) mint a frakció orgánumát (...) (Művek, 4.kötet).
Ez az irány az LCI köreiben erős ellenállásra talál. A meggyőzés érdekében Trockij 1934 júliusában felállítja a kontinuitás módszerét és a „beléptetősdi” és a IV. Internacionáléért vívott harc közötti kapcsolatot. „A Négyek blokkja elkerülhetetlen lépés volt a IV. Internacionálé felé, olyen lépés, amit meg kell ismételni és ismételni is fogunk magasabb szinten. Mindamellett nem kellene behunyni a szemeket azon tény fölött, hogy a Négyek blokkjànak halála után ebben a pillanatban az LCI az egyetlen szervezet, mely az új Internacionálé, a Kommunista Internacionálé kérdését, a IV. Internacionálét nyíltan és konzekvensen felveti. Ez a tény szervezetünktől új és jelentős feladatokat kíván és fejlődésének így megnövekedett jelentőséget ad.
(...) Munkánk minden gyümölcsének a múlt, a frakció munkamódszereivel való teljes szakításon kell nyugodnia. A frakció ideológiai munkája lényegileg kritikai természetű volt. A párt magja és az új Internacionálé ideológiai munkájának összpontosulnia kell a pozitív, konstruktív, irányadó munkára, mely soha nem tér el, még kissé sem a valódi világtól. Korábbi aktivitásunk tudatosan korlátozódott a propagandára, mivel a frakció tudatosan alávetette magát a pártfegyelemnek. Munkánkban a párt magjának és az új Internacionálénak most éppen ellenkezőleg, meg kell haladnia a propagandát minden alkalommal, forradalmi elszántságunk komolyságát és értékét kell bizonyítani független vagy közös akciókon keresztül.” (Művek, 4. kötet).
Trockij számára a propagandamunkával való szakítás azt jelentette, hogy a kötelezettségvállalást teljes mértékben az építés feladatának kellett szentelni, mely magába foglalja az osztályharcba való politikai beavatkozást.
A francia szekció orientációján keresztül múlott az LCI, tehát a IV. Internacionálé sorsa, mivel az LCI-n belül ellenállás megpróbálta annak „propagandistaklub-jellegét” megőrizni.
„A francia Liga belépési javaslata az SFIO-ba (a Munkásinternacionálé francia szekciója, szocialista párt - a ford.) azzal a céllal, hogy ott befolyásunkat erősítsük, (némelyek szerint) nem csak oda vezetne, hogy ténylegesen likvidálnánk befolyásunkat és ténylegesen kapitulálnánk Franciaországban, hanem diszkreditálnák és dezorientáltánk is az LCI-t teljes egészében akkor, mikor éppen fejlődése teljében van és a legfontosabb perspektívái és feladatai előtt áll. Nagyon komolyan tanulmányoznunk kell ezt a kérdést, mely az egész LCI számára élet-halál kérdése, rögtön és erélyesen el kell utasítani ezt az elvet avégett, hogy az LCI széthullása helyett inkább egy másodpercet se veszítsen új és óriási lehetőségeiből.” (Művek, 4. kötet).
A német leninista-bolsevik Bauer felháborodik: „Miért lépnék be az SFIO-ba, ha a SAP-pal amiatt szakítunk, hogy a DNA-t nem leplezi le nyilvánosan?”. A francia szekció egyik vezetője, Pierre Naville azt «elvek» alapján áll ellen a belépésnek. Trockij replikájában hivatkozik a politikai kapcsolatra aközött, hogy 1934 februárjábn Naville alkalmazkodott a SFIO-hoz és most pedig elutasítja az SFIO-ba belépést.
Naville ”rendíthetetlensége” elfedi azt, hogy a kibékülést keresi a centrizmussal, gyakorlatilag ellenáll a IV. Internacionálé felé való haladásnak. Bauer szakított is az LCI-vel és belépett... a SAP-ba!
1935-ben a francia szekció komoly válságon megy keresztül, ami felfedi a vezetésen belüli konfliktusokat, feltárja a vezetési és szervezeti hanyagságot, de valódi tartalma Frank és Molinier állásfoglalásában fejeződik ki: a szekció e két vezetője a szélesebb szervezet és „tömegeknek szóló lap” ötletével zátonyra fut a centrista ingoványban.
Pierre Lambert pontosított e témában: „1934 augusztusában a leninista-bolsevik konferencia dönt az SFIO-ba való belépésről; a trockisták az SFIO-n belül irányzatot alkotnak: a leninista-bolsevik csoport (GBL) publikálja saját újságát, a La Véritét. Az első eredmények jelentősek: a GBL ellenőrzése alatt tartja a Szajnai Szocialista Ifjúság mozgalmát, hatalmas befolyása van Seine-et-Oise-ban. A kongresszusi irány szavazásakor indíványuk több mint ezer voksot kap Seine-ben, és tiszteletreméltó mennyiséget vidéken is, pl. 157-et Nevers-ban. Az SFIO mulhouse-i kongresszusán két trockistát választanak be az állandó adminisztratív bizottságba (...). A Zyromski-Pivert vezette Szocialista Csata nevet viselő „hagyományos” baloldalon belül differenciálódási folyamat indul, s Marceu Pivert szakít Zyromskival és a Szocialista Csatával (...).
Az SFIO-ba történt belépés a jövőben rengeteg lehetőséget jelentett. Trockij írta 1935-ben: „Az SFIO-ba lépést most igazolták a tények. Ezzel a belépéssel vált szekciónk propagandistacsoporból elsőrangú forradalmi tényezővé...”.
De „a leninista-bolsevikeknek még egy fordulatot meg kell tenniük a következő logikus fejlődési szakaszban”.
„Ez az új fordulat a független párt, a IV. Internacionálé felé fordulás lesz az összes forradalmi elem összefogásának formájában, amit a sztálinista Kommunista Internacionálé utolsó kanyargása (a Sztálin-Lavale paktum) fog előidézni minden munkáspártban. Az általános elemzés azt jelzi,hogy el kell hagyni az SFIO-t, annál is inkább, mert a helyzet változása jelentkezni fog a szociáldemokrata vezetők magatartásában és nagyon gyorsan: Mulhouse után engesztelhetetlenül üldözni fogják a trockistákat, akik tegnap még, mint a SFIO-n belüli kikristályosodás elemei, használhatók voltak a sztálinisták terepe elvitatására, ma azonban, hogy létrejött a tömegek hátán a „nemzetvédelmi” egység, a francia Szocialista Párt és a Kommunista Párt egyetértésének gátlóivá váltak.” (Néhány lecke történelmünkből).
„A tömegek felé” és a „IV. Internacionáléért” irány meg nem értésének hatására újabb válságsorozat érlelődik a francia szekcióban, ugyanakkor az irányzat nemzetközi síkon kezdi meghozni gyümölcsét: a holland OSP baloldali frakciója felveszi a kapcsolatot az RSP-vel és előrehalad az LCI amerikai csoportjának fúziója az American Workers Party-val.
Tegyük a helyére a dolgokat.
Nem manőverekről, manipulációról van szó, a „legnagyobb párt” eléréséről, hanem a helyzet függvényében (a tömegek balratolódása, a szocialista–kommunista–burzsoá egyesülés, a háború felé menetelés, stb.) eszköz kovácsolásáról az osztályharc közelgő küzdelmeire.