Mi a trockizmus? II.rész

(A IV. Internacionálé francia szekciójának képzési anyaga, 2. rész)

A IV. Internacionálé felé

A holland RSAP és az USA-beli Workers Party felépítése hatalmas lépést jelentett ebben az irányban. 1935 júniusában Trockij közzétette a «Kiáltvány a IV. Internacionáléért» c. írást (a holland RSAP, a USA WP-je, a kanadai WP, a francia GBL és az LCI aláírásával), melynek alcíme a «Nyílt levél proletár forradalmi szervezeteknek és csoportoknak». (Művek, 5.kötet).
Összefoglalja az 5 aláírás után: «…csatoljuk a «négyek nyilatkozatát» a IV. Internacionálé alapvető elveiről, melynek egyetlen sora nem vesztette el időszerűségét. Ez a levél csak a «négyek nyilatkozatának» újrafogalmazása az elmúlt 18 hónap fényében. Felhívást intézünk az összes párthoz, frakcióhoz, a régi pártokhoz csakúgy, mint a szakszervezetekhez, minden szerveződéshez és forradalmi munkáscsoporthoz, melyek egyetértenek velünk az alapelvekben és a ránk váró nagy feladat megoldásában – a IV. Internacionálé előkészítésében és felépítésében –, hogy forduljanak hozzánk javaslataikkal és kritikájukkal a „Nyílt levéllel” kapcsolatban. Azok az elszigetelt elvtársak, akik eddig nem voltak kapcsolatban munkánkkal, ha komolyan akarják, kapcsolatba léphetnek velünk, csatlakozhatnak sorainkhoz.
Azok a szervezeteket, amelyek ezt a kezdeményezést magukévá tették és aláírták a „Nyílt levelet”, úgy döntöttek, hogy Ideiglenes Kapcsolattartó Bizottságot hoznak létre azon pártok és csoportok között, melyek a IV. Internacionálé álláspontján vannak. Ez a bizottság információs lap kiadásáról is kapott megbízatását. A jövőben a IV. Internacionálé program- és alaptaktikai dokumentumai rendszeres és kollektív kidolgozása biztosításának feladatát is megkapja. A nemzetközi konferencia előkészítésének kérdése a kapott válaszok és az előkészítő munka általános munka függvényében kerül eldöntésre.” (Művek, 5. kötet).
Ahogyan a Nyílt levél jelzi, ugyanarról a módszerről van szó, ami az előrelépést illeti, mint négyek blokkjában.
Ebben a levélben nem szerepel a IV. Internacionálé „alapítása” vagy „létrehozása” terminusa, mert politikailag az már létezett, a Nyilatkozatban megerősítést nyert, csak keretekkel kellett ellátni. S újból ezen a gyakorlati kérdésen fognak megjelenni a tétovázások.
Trockij szemére hányta a Nemzetközi Titkárságnak (SI), hogy a SAP-nak aláírást javasolt: „A Nyilatkozatot olyan szervezetek tették közzé, melyek a IV. Internacionálét reálisan, aktív módon fogadják el. A SAP nem ebbe a kategóriába tartozik.” Ő úgy tartotta, hogy a IV. Internacionálé igenlése és ez a szöveg új csoportok vonzására készült; ez pedig tisztázást igényelt.
Válaszként Marceau Pivert-nek (az SFIO baloldali szárnya vezetője, aki szakított később ezzel a párttal és megalapította a Munkás és Paraszt Szocialista Pártot, a PSOP-t, egy centrista pártot, aztán a háború után visszatért az SFIO-ba) Trockij megírta nevezetes cikkét, az Etikettek és számokat: „A politikában a „név” a zászló. Aki ma lemond a forradalmi névről Léon Blum és a hasonszőrűek kedvéért, az ugyanolyan könnyen lemond holnap a vörös zászlóról a háromszínű kedvéért.
Pivert ünnepélyesen hirdeti az összes szocialista jogát arra, hogy reménykedjen egy jobb Internacionálében – a «szám» változtatásával vagy anélkül. Ez az irónia a «számról» ugyanazt a típusú politikai tévedést tartalmazza, mint az irónia az „etiketten”. Politikailag a kérdést így kell feltenni: a világproletariátus sikerrel megküzdhet-e a háborúval, a fasizmussal, a kapitalizmussal reformista vagy sztálinista – ami a szovjet diplomáciát jelenti – irányítás alatt? Mi azt mondjuk, nem. A II. és a III. Internacionálé tartalma kiürült és a forradalmi út akadályává vált. Lehetetlen „megreformálni”, mert teljes vezetése radikálisan ellenséges a proletárforradalom feladata és módszerei iránt. Aki nem értette meg a két Internacionálé összeomlásának okait teljesen, az nem tudja az új Internacionálé zászlaját sem felemelni. „A szám változtatásával vagy anélkül”? A mondatnak nincs értelme. Nem véletlen, hogy a három korábbi Internacionálét megszámozták, minden szám megfelel egy meghatározott korszaknak, programnak és akciómódszernek” (1935.aug.7., Művek, 6. kötet).
Pivert kapcsán megmagyarázza, mit ért a IV. Internacionálé építése alatt: világosságot a politikai vitákban, a legnagyobb rugalmasságot a csatlakozást vizsgáló szervezetek formáiban. Ezért, ezen a bázison javasolja Pivert-nek a közös munkát: „Pivert téved, amikor azt gondolja, a bolsevizmus a frakciók létével összeegyeztethetetlen. A bolsevik szervezet elve a „demokratikus centralizmus”, melyet a kritika és a csoportalkotás legteljesebb szabadságát biztosítja egyrészről, másrészről pedig vasfegyelmet az akciókban. A bolsevik párt története az elvek, csoportok és frakciók belső harcának története. Bizonyos, hogy 1921 tavaszán a válság, éhínség, hideg, a tömegek heveny elégedetlensége fellépése pillanatában a 17 évet megélt bolsevik párt X. kongresszusa betiltotta a frakciókat. De ezt az intézkedést különlegesnek és ideiglenesnek tartotta, a központi bizottság pedig nagyon óvatosan és rugalmasan alkalmazta. A frakciók valódi megsemmisítése csak a bürokráciának a proletár élcsapat felett aratott győzelmével kezdődött és gyorsan a párt virtuális halálába torkollott. A IV. Internacionálé természetesen nem fog soraiban mechanikus «monolitizmustól» szenvedni. Ellenkezőleg, feladatai között az egyik legfontosabb «a proletár élcsapat forradalmi demokráciájának» újjáalkotása magasabb történelmi szinten. A leninista-bolsevikok magukat az épülő Internacionálé egyik frakciójának tartják. Készek együtt dolgozni kéz a kézben más, valóban forradalmi frakciókkal» (Művek, 6. kötet).
Nem pusztán üres szavakról volt szó, mert Vereekennek, aki szektásként szakított a leninista-bolsevikokkal, de Trockijnak elküldte aláírását a Nyílt levélre, ezt válaszolja (1935.okt.): „Belépése kapcsán Ön úgy ítélte meg különbözőségeket, hogy azok eléggé fontosak ahhoz, hogy irányzatunktól Önt elválasszák. Ön elítéli a mi belső rendszerünket. Ugyanakkor Ön a IV. Internacionálé mellett teszi meg felhívását. (...) A IV. Internacionálé nem csak a leninista-bolsevikokból fog állni. Részemről teljes egészében elfogadom az Ön felvételét” (Művek, 7. kötet).
A IV. Internacionáléért folyó mozgalomba belépésről van szó, nem az LCI-ről (Kommunista Internacionalista Liga).
Ugyanakkor ellenkező irányú történések is zajlottak. Spanyolországban Andres Nin, Lenin és Trockij társa, leninista-bolsevik vezető, határozottan a belépősdi ellen foglalt állást, a IV. Internacionáléért vívott meg nem alkuvó harc nevében. De a spanyol helyzet hatására résztvesz a POUM megalapításában (Marxista Egyesülés Munkáspártja – centrista csoport, a komm. párt, a PSOE, a katalán Baloldal, a BL-csoport aktivistáiból) és ehhez feloszlatja e párt marxista frakcióját, aztán pedig aláírja a „Baloldali Blokk” választási programját, a népfront előfutárát. Trockij megírta a POUM elárulását (Művek, 8. kötet, 1936.jan.). A hajlíthatatlan Sneevliet (RSAP, Hollandia), a „belépősdi” nagy szájhőse szintén a IV. Internacionálé nevében nyíltan támogatja a népfrontba éppen belépő POUM-ot!
Trockij később azt írja Sneevliet apropóján: „Teljes mértékben megérintette a POUM-mal szembeni európai politika reakciós irányzata, de a „londoni irodáé” is. Célja azt volt, hogy Fenner Brockway-t (az ILP centrist vezetőjét) megtámogassa.”
A német szekció, melyben az ellenzéket Ruth Fischer vezette, ellenségesnek mutatkozott a IV. Internacionálé meghirdetésével szemben. Válsága azt mutatja, hogy Sneevliet nem volt egyedül a a Kommunista Internacionálé régi harcosai között, akik a közelgő háborús nyomás hatására engedtek a népfront „hangulatának”. A baloldali szervezetekre, melyek kritikával illették a sztálinista pártokat csakúgy, mint a szociáldemokratákat, nyomás nehezedett az úgynevezett „egység” elérésére (ami valójában a munkás egységfront ellentéte); szemükre hányták, hogy nem mentek elég messzire, holott a sztálinista és szociáldemokrata pártok sokkal messzebbre jutottak a forradalommal szemben.
Marceau Pivert, a PSOP-t megalakítva „küzdelem népfontja” mellett nyilatkozik, vagyis egy „radikálisabb” népfront mellett. Mintha a népfront jó irányba haladt volna, csak túl félénken. Trockij erőteljes polémiát kezdeményez Pivert és más centrista vezetők ellen.

„A IV. Internacionálé létezik és harcol”

Míg az LCI aktivistái és csoportjai a centrista mocsárba merülnek, mások (Brazilia, Csehszlovákia, stb.) csatlakoznak a Nyílt levélhez. Az USA szekciója korábban a szocialista párthoz csatlakozott, most «újjászületett»: a IV. Internacionálé dupla létszámmal lép ki és megalapítja a Socialist Workers Partyt (SWP), mely valódi befolyással bír. Ugyanabban az évben a vorkutai táborban (Szovjetunió) szerveznek tüntetéseket a leninista-bolsevikok.
Mivel a sztálinista bürokrácia politikája súlyosbítja az elégedetlenséget, újabb nemzedékek csatlakoznak a leninista-bolsevikokhoz titokban vagy bezàrva a SZU táboraiban.
Ezért írhatja Trockij: „A IV. Internacionálé világszintű fejlődése megerősíti és inspirálja barátainkat és híveinket a Szovjetunióban. Biztonsággal kijelenthetjük, hogy a soha nem csökkenő és kegyetlen üldöztetések, rágalmak és pogromok 13 éve ellenére, az üldöztetésnél is veszélyesebb kapitulációk és árulások ellenére ma is a IV. Internacionálénak van a Szovjetunióban a legerősebb, legnagyobb és legedzettebb szekciója.” (A IV. Internacionálé szovjet szekciója, 1936.jan. Művek, 8. kötet).
Egyébként a Szovjetunióban a bürokrácia szembetalálta magát a Baloldali Ellenzéknek az osztályharc fejlődésével kapcsolatos fellendülésével, erre válaszolt az 1936-os terrorral, koholt perekkel és a GPU táboraiban a trockisták kiirtásával.
Trockij számára nem csak számbeli kérdésről van szó; számára a „Szovjetunió természete” meghatározó jelentőségű az új Internacionálében. Pontosan ebben az időszakban dolgozott Az elárult forradalom c. munkáján, melyben a SZU elfajulását elemezte, s annak szükségességét, hogy új forradalom, politikai forradalom szükséges.
Ilyen körülmények között Trockij 1936-37-től sürgeti és provokálja annak a nemzetközi konferenciának a megtartását, mely hivatalosan is alkalmat ad a IV. Internacionálé megszületésére. Az SI tartózkodó magatartása utalva írja:
„A IV. Internacionálé meghirdetése az Önök számára „koraszülött”. Önök „szerényebbnek” és megfelelőbbnek találják a „Mozgalom a IV. Internacionáléért” cím megőrzését. Egyáltalán nem értek egyet. Két éve, mikor ezt az elnevezést elfogadtuk, nekem pedánsnak, nem megfelelőnek és egy kicsit nevetségesnek is tűnt. A két év tapasztalata teljes mértékben bebizonyította, hogy tévedés volt. A legjobb bizonyíték az, hogy egyáltalán senki nem használta ezt a nevet. A burzsoá sajtó, a Komintern, a szociáldemokraták, mindenki egyhangúlag a IV. Internacionáléról beszélt. Nem vette észre senki ezt a kis szóvégződést: -ért. Saját szervezeteink ritka kivétellel ugyanígy tettek és egyszerűen a IV. Internacionálé szekcióinak nevezték magukat (...)”
Pontosítja, nem arról van szó, hogy le kell mondani a küzdelemről azért, hogy kiszélesedjen a mozgalom, hanem, hogy azt teljesen világosan kell tenni: «Önöknek úgy tűnik, hogy a IV. Internacionálé neve akadályozza a szimpatizáns vagy félszimpatizáns szervezeteket, hogy hozzánk közeledjenek. Ez gyökeresen hamis. Csak világos és helyes politikával tudunk vonzóak lenni. Ehhez nem homályos szervezet kell. A IV. Internacionálé nem teljesen készen fog kikerülni a kezünkből, ahogy Minerva kiugrott Jupiter fejéből. Az elméletben és az akciókban kell növekednie és fejlődnie.»
A IV. Intenacionálé meghirdetésére 1938 szeptemberében került sor az Átmeneti program elfogadásával. A IV. Internacionálé nem a Baloldali ellenzék átalakulása és erre a névre átkeresztelése volt, hanem a munkásmozgalom küzdelmének, differenciálódásának, szakadásainak, újracsoportosulásának terméke.
A IV. Internacionálé megalapításáról hozott döntés azt célozta, hogy a tömegeket felelmelkedését segítse saját mozgalmuk által, a három Internacionálé elfajulása előtti küzdelmének folyamatosságában. Annak megoldását kell kimunkálnia, ami az emberiség válsága, vagyis a proletariátus forradalmi vezetésének válsága. A IV. Internacionálé 1938. évi alapítási programja megállapítja, hogy a tőke agonizál, s csak az ellenforradalmi apparátusok politikájának köszönheti fennmaradását.
Kimondja, hogy: „nem lehet többé kérdés a szisztematikus szociális reformoké (...) a proletariátus minden komoly követelése elkerülhetetlenül vezet a tőkés tulajdon határán túlra” és ezért erősíti meg a program „A IV. Internacionálé nem a régi „minimumprogramok” követelésein nyugszik (...) Fáradhatatlanul védelmezi a munkásság demokratikus jogait és szociális vívmányait. De ezt a mindennapos munkát korrekt, reális, vagyis forradalmi perspektíva keretében végzi. Abban a mértékben, ahogyan a tömegek régi „minimum”részkövetelései beleütköznek a hanyatló kapitalizmus degradáns és destruktív tendenciáiba (...) a IV. Internacionálé előtérbe helyezi ÁTMENETI KÖVETELÉSEIT, amelynek iránya magának a burzsoá rendszer alapjainak megcélzása egyre nyíltaban és elszántabban. A régi „minimumprogramot”folytonosan meghaladja az ÁTMENETI PROGRAM, mely tartalmazza a szisztematikus tömegmozgósítás feladatát a proletár forradalomért.”
Ez a IV. Internacionálé programja, az Átmeneti program, A kapitalizmus agóniája és a IV. Internacionálé feladatai címmel, és alcíme pedig A tömegek mozgósítása az átmeneti követelések körül mint a hatalom megragadásának előkészítése. Arról van szó, hogy forradalmi szervezetet kell létrehozni a tömegek mindennapi osztályharca folyamatának segítésére az átmeneti követelések megformálásán keresztül, mely mintegy hídként szolgál a minimális követelések és a politikai hatalom megszerzése között. Az ezen az úton való haladáshoz pedig létre kellett hozni a IV. Internacionálét.
Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy világszinten a proletariátus vezetője a IV. Internacionálé lenne, mint egy befejezett, kész szervezet, melyet csak fejleszteni és szélesíteni kellene.
Trockij nem mond le arról a vonalról, melyet 1933 óta bontott ki. Cikkében, a „Trockizmus” és a Szocialista Munkás-Paraszt Párt, ezt írja: „Victor Serge leírta: „Nem lehetséges kedvünk szerint erre a névre méltó Internacionálét létrehozni”. Micsoda önhittséggel teli és ugyanakkor érzések nélküli mondat! Feltételezhetően Sergenek a zsebében van az Internacionálé egész szabásmintája, mintha az egy nadrág volna. Persze egy „erre névre méltó” nemzeti pártot létre lehet hozni „kedvünk szerint”. Például megfelelel-e egy szocialista munkás-paraszt párt Serge mértékének? Azok az emberek, akik ezt a kérdést közelítik meg ilyen-olyan felületes kritériummal, csak azt mutatják ki, hogy az Internacionálé számukra egy győzedelmes, pazar intézmény, egy bizonyos fajta templom. Mikor a fényűző építmény felépül (kik által? hogyan?), majd akkor jönnek a boltozatot alá. Mi másként látjuk a dolgokat. Nekünk az Internacionálé eszköz, melyre a proletariátusnak szüksége van, ahogyan nemzeti pártra is szüksége van. Ezt az eszközt létre kell hozni, javítani, finomítani. Ezt tesszük. Nem arra várunk, hogy valaki megtegye helyettünk. Minden forradalmárt arra ösztönzünk, hogy tegye kézjegyét rá erre a műre most, rögtön, egy percet sem veszítve.” (Művek, 21. kötet).
Lev Trockij számára a IV. Internacionálé felállítása öntudatos, nem az előnyös „objektív körülmények”, hanem a politikai szükségletek által meghatározott döntés eredménye. Ez a – sztálinista elfajulás és a 2. világháború közeledése teremtette – politikai szükséglet az összekötő híd az elmúlt 20 év munkásmozgalmi öröksége és mérlege, valamint a hamarosan bekövetkezendő új korszak között.
De, ismételjük csak meg, Trockij számára ez a tény nem zár le semmit. Ugyanennek a cikknek a végén javasolja Marceau Pivert-nek, a PSOP vezetőjének: «A múlt ősszel tartott nemzetközi tanácskozásunkon elfogagdtunk a jelen korszak problémáira választ adó átmeneti követelésekről szóló programot. Ismeri-e Pivert ezt a programot? Mi az álláspontja ezzel kapcsolatban? Részünkről semmi más nem kívánatosabb, mint megismerni kritikáját. Annak mélységét, bármilyen is legyen «hangneme»!
Íme konkrét javaslatom, amit «kívülről» teszek neki: azonnal vágjunk bele a proletár nemzetközi program vizsgálatába és tisztázásába, valamint nemzetközi lap kiadásába, mely speciális célja ennek a kérdésnek a megvitatása. Javaslom, hogy e vita alapjául a IV. Internacionálé programja szolgáljon: A kapitalizmus agóniája és a IV. Internacionálé feladatai. Magától értetődően Internacionálénk kész vitabázisként elfogadni más tervet is. Pivert és barátai elfogadnák javaslatunkat? Ez kétségtelenül előrevinne bennünket!».
Trockijnak ez a nyílt koncepciója semmiképpen nem jelenti a program kritériumainak csökkentését.
Így később javasolta Marceau Pivert-nek a francia trockista szervezet fúzióját a PSOP-val, mivel: «ami megmentheti a helyzetet Franciaországban, az a helyzetet világosan megértő, néhány ezer emberből álló valódi élcsapat létrehozása». Nem a IV. Internacionáléba való belépést javasolta, hanem általános közös orientáció alapján pártján belüli együttműködést a a IV. Internacionálé aktivistáival. Pivert visszautasította.
Az emberi civilizáció jelenlegi válsága a proletariátus vezetésének válsága
1939 áprilisában, egy évvel meggyilkolása előtt, Trockij visszatér az Antillákról származó trockistával, Jamesszel folytatott vitájában a IV. Internacionáléért vívott küzdelmének eredményére: «Igen, a kérdés az, hogy tudjuk, miért nem haladunk eszménk értékének megfelelően, melyek nem annyira értelmetlenek, mint egyes barátaink hiszik. Politikailag nem haladunk előre. Ez a tény az egész munkásmozgalom általános hátrálásának kifejezése az utóbbi 15 évben. Amikor a forradalmi mozgalom általánosan visszavonul, amikor kudarc kudarcot követ, amikor a fasizmus terjed az egész világon, amikor a hivatalos marxizmus személyesíti meg a legtökéletesebb gépezetet a dolgozók becsapására, akkor törvényszerű, hogy a forradalmárok csak az általános történelmi folyamat ellen tudnak harcolni. Ez pedig akkor is így van, ha eszméik annyira értelmesek és pontosak, amilyent csak kívánni lehet. A tömegek nem prognózisokon vagy elméleti teóriákon keresztül okulnak, hanem egész életük általános tapasztalataiból. Itt van a globális magyarázat: a helyzet együttese ellenünk van. Az kell, hogy az osztályöntudatban, a tömegek reakcióiban és érzelmeiben fordulat következzék be, fordulat, mely megadná számunkra a nagy politikai sikert. («Vita a IV. Internacionálé helyzetéről» Művek, 21. kötet)
Megállapítja a IV. Internacionálé behatárolt erejének okát: „a helyzet ellenünk van”.
«1917 óta kudarcok hosszú sorát éltük meg. Úgy vagyunk, mint azok, akik a hegyeket akarják megmászni, de állandóan csak kavics- és hólavinát kapnak szembe. Ázsiában és Európában a tömegekbe újból a reménytelenség érzése költözött. Hallottak valamit, olyat, amit mi 10 vagy 15 éve mondunk a kommunista pártról és most pesszimisták. Ez a tömegek általános lelki állapota. Ez a legáltalánosabb ok. Nem tudjuk magunkat az általános történelmi folyamatokon túl, az általános erőviszonyokon kívül tenni. A folyamat ellenünkre van.”(l. ugyanott)
A második imperialista háború előestéjén, 1940. máj. 26-án a IV. Internacionálé elfogadta a Riadó Kiáltványt. 1940 augusztusában Trockijt Sztálin egyik ügynöke megyilkolta. A sztálini GPU-nak a trockisták tömeges kiirtása ebben a gyilkosságban kulminált. A Szovjetunióban a baloldali ellenzéki aktivisták ezreit végezték ki már 1936-ban, de Sztálin nem elégedett meg ezzel, a trockistákat az egész világon kiirtatta. 1937-ben Svájcban ölték meg Ignac Reisst, a régi forradalmárt, a GPU tábornokát, aki szakított Sztálinnal és csatlakozott Trockijhoz. Erwin Wolfot, Trockij volt titkárát és az SI (Nemzetközi Titkárság) tagját Spanyolországban tartóztatták le és ölték meg. 1938 februárjában Lev Szedov, Trockij fia hal meg. Párizs szívében elrabolták Rudolf Klementet s csak megkínzott testének darabjait találták meg. S ez történt sokan másokkal is.