PETÍCIÓ

Nyugdíjunkat akarjuk: a gyerekneveléssel töltött időszak és a szakmai képzés beszámítását!

Szerzett jogunk volt a 3 éves gyereknevelés, mely ugyanennyit évet számított a nyugdíjkalkulációban.
Az Európai Unió diktátuma alapján már az MSZP-kormány a közelmúltban megrövidítette ezt a vívmányunkat.
Orbán kampányában világosan megígérte: «a Gyed, Gyes, Gyet, a családi pótlék visszaállítását» és azt is: «… minden nő 40 év szolgálati idő után 100%-os NYUGDÍJBA MEHET». A nők számára ez azt jelentette, hogy a nyugdíjhoz való jogaikat egészében helyreállítják, így ez az ígéret, másokkal együtt, nagyon sokat számított a Fidesz választási győzelmében.
Szintén e napokban került napvilágra, hogy a Fidesz-kormány – szintén az Európai Unió és az IMF pénzügyi megszorításait követelő elvárásainak megfelelően – nemcsak a 3-nál több gyermekes nők nyugdíjkalkulációjában hagyja számításon kívül a gyermekneveléssel töltött (8 évnél hosszabb) időt, hanem 2011-től a szakmai képzés idejét kivette az évek számlálásából.
Mindez elfogadhatatlan!
Aluírottak, dolgozók, nők és férfiak, követeljük jogaink fenntartását, 40 éves szolgálati idő utáni nyugdíjunkat, melybe bele kell számítsák mind a szakmai képzés idejét, mind a gyermekneveléssel töltött időt és a járadékfizetéssel töltött munkanélküliségünket teljes egészében. Követeljük, hogy érdekvédő szervezeteink tegyék meg a megfelelő lépéseket!
(Aláirásotokat várjuk a somijudit@gmail.com címen)
Első aláírók:
A.Klára, vegyészmérnök; Sirály Ida, munkásmozgalmi aktivista; Kovács Mária, nyugdíjas; Asztalos László, szakszervezeti aktivista; Asztalos Tünde, szakszervezeti aktivista; Szabóné Farók Éva, szakszervezeti tag; Varga Sándor, nyugdíjas; Póla Diána, kismama; Szakács Miklós, EuroKnife Bt. SzB-titkár; Aradi Pál, BSZM; Kiss Éva nyugdíjas; Farkas Péter. közgazdász; Gerlei Andrásné; Icsó Sándorné, munkanélküli; Benyik Mátyás szakközgazdász; Sütő Endréné; Csizmadi Andrásné munkanélküli; Pongrácz Ágnes; Miskolczi Sándorné; Miskolczi Edina; Szalai Mária; Auer Elemérné; Kosztiné Kovácsi Mária; Richter Józsefné munkanélküli; Zorinátz Rezsőné 57 éves 8 hónapja munkanélküli ; Nedelkóné Hamperger Ágnes 57 éves létszámleépitett; Luif József prémiuméves betegápoló; Nyiri Olga, exmunkaügyes; Kovács Ilona közgazdász; Máté Margit; Sárai Ferencné nyugdíjra váró 57 éves; Kerdi Antalné titkárnő; Fábián Ferencné munkanélküli; Révay Gyuláné köztisztviselő; F.57, ötunokás nagymama; Szalay László Csabáné; Veszprémi Erzsébet; Földvári Irma (irodavezető); Sallay Zoltán-nyugdijas; Sallay Zoltánné-munkanélküli/most mehetett volna nyugdijba/; Juhász M. polgármester helyettes; Palotai Lajos Frigyes szociális munka hallgató; Jenei Eszter; Tóthné Zsolnai Szilvia; Tóth Péter; Zsolnainé Székely Ilona; Zsolnai Ferenc; Pongrácz Csaba; Doktor Klára; Berkéné Szalai Erzsébet munkanélküli; Gyimesi Jánosné 57 éves, megfáradt , megcsömörlött Máv alkalmazott; Kőrösiné Gergely Éva; Hackfelnerné Ági álláskereső; Mónok Ferencné; Horváth Istvánné 57 éves (8 hónap munkanélküli járadékkal); Németh Mihályné 57 éves; Telek Ferencné; Tóth Lászlóné- munkanélküli; Tóth Tímea- kezdő munkavállaló ; Tóth Zsuzsanna-kezdő munkavállaló; Kossa Zoltán-munkavállaló; Baj Károly- nyugdíjas; Baj Károlyné- nyugdíjas; Kossa Zoltánné- leendő nyugdíjas; Kiss Levente- munkavállaló; Bagdi Istvánné; Sipos Erzsébet; Ferencz Lászlóné; B. Lívia, tanító;Csorba Ilona nyugdíjas; Bánki Erzsébet óvodapedagógus; Matkó Zsuzsa titkárnő; Szűcs Anikó adminisztrátor; Kürtösné Tóth Veronika adminisztrátor; Szeibert Anikó nő; Nánási Pálné vegyésztechnikus; Körtvályesi Ernőné technikus; Puzderné Sütő Irén vegyésztechnikus; Kapuiné Mélykúti Judit vegyészmérnök; Bacsik Józsefné adminisztrátor; Kutyina Olga; …

Kolera Haitiban

A kolerajárvány eddig 1110 halálos áldozatot és mintegy 18.300 beteget eredményezett. Egyhéttel a törvényhozói és elnöki választások előtt különösen feszült a helyzet, ez az ország legalább egy évszázada nem ismerte ezt a betegséget.

Nov. 18-én számos incidens történt a fővárosban Port-au-Prince-ben. Mintegy száz tüntetővel megütköztek az ENSZ Minustah-csapatai , a mérleg egy halott és több sebesült. De már az előző hét elején, hasonló körülmények között a chilei katonák megöltek 2 személyt és 14 másikat megsebesítettek.

A haitiaknak elegük van az ENSZ- és a földrengést követő amerikai katonai megszállásból, a «segítőkész» civil szervezetekből, melyek mind itt tömik meg zsebeiket – effektív segítségadás nélkül. A kolerajárvány (dél-ázsiai baktériumtörzs) kitörését a Minustah-ban szolgáló nepáliaknak tulajdonítják, s a járvány terjedését nyilvánvalóan az okozza, hogy 10 hónappal a földrengés után még mindig ideiglenesen hevenyészett sátortákoltmányok alatt él a lakosság jórésze, melyet az esős évszak méginkább szétzilált; táplálkozási, higiénés viszonyai gyalázatosak, egészségügyi ellátásuk nincs, s a táborok életét saját maguk szervezik (lásd a Nemzetközi infromációk Haitiből érkező írásait).

Namie Di Razza, jogász és a Minustah specialistája: «A népesség a kéksisakosok jelenlétét elutasítja, a kormány támogatja. A 2008-as éhséglázadások alkalmával a lakosság szintén az ENSZ-re támadt, mivel már előtte is történtek összetűzések a csapatok botrányos morális viselkedése miatt (erőszak, gyilkosságok, prostitúció, stb.) melyek a nép emlékezetébe vésődtek». Ahogyan ez Szudánban, Elefántcsontparton, stb. is történt.
A megszálló csapatok sokba, nagyon sok pénzbe kerülnek. Csakúgy mint a mostani «demokratikus» választások. Közben pedig a «Karib-tenger gyöngyének» lakossága pusztul, mélységes nyomorban tengődik munka, jövedelem, fedél nélkül. De az imperialista erőknek nem a lakóházak, iskolák, kózházak, utak és infrastruktúra építése a fontos, hanem a «rend fenntartása», a «demokratikus választások», hogy továbbra is szorosan karmaik közt tarthassák a gazdasági és katonai szempontból értékes területet a kizsákmányolás folytatása érdekében.

Az Unió parancsára

Nyugdíjreform Bulgáriában
A bolgár parlament első olvasatban jóváhagyta a társadalombiztosítási törvény módosításait, amelyek 2011. január 1-jén lépnek életbe. A módosítások egyebek mellett tartalmazzák a nyugdíjkorhatár és a szolgálati idő emelését is.
A Novinite hírportál beszámolója szerint a jövő évtől kezdve a férfiaknál a nyugdíjra jogosító szolgálati idő hossza 37 évre emelkedik, a nyugdíjkorhatár 63 év lesz, a nőknél 34 évre növekszik a szolgálati idő és 60 évre a nyugdíjkorhatár. Ezt követően a tervek szerint 2012-től a nyugdíjhoz szükséges idő négy hónappal meghosszabbodik évente.

Bulgáriában jelenleg a férfiaknál 63 év, a nőknél 59 a nyugdíjkorhatár, sok foglalkozási csoportban pedig ennél is jóval alacsonyabb. Ennek ellenére a nyugdíjreform végül "puhábbra" sikeredett, mint azt a kormány korábban tervezte, miután tömegtiltakozàsok voltak a tervezett intézkedések ellen. A kormány mindkét nem számára egyaránt 65 évre emelte volna a nyugdíjkorhatárt, és a férfiaknál 40 évre, a nőknél 37 évre a szolgálati időt.

A kormány egyelőre még nem döntött arról, hogy áttereli-e a magánnyugdíj befizetéseket az állami nyugdíjrendszerbe. Ez az ötlet október végén merült fel, amikor Maldenov munkaügyi miniszter bejelentette: a kormány azt fontolgatja, hogy felfüggeszti a magánnyugdíjalapokba történő befizetéseket a jövő évben és a nyugdíjalapokban felgyülemlett befizetéseket az állami nyugdíjalapba teszik át.

Kuruc.info (ez itt nem a reklám helye !)

A kuruc.info cikket közölt A magyarokkal szimpatizáló franciák megrohamozták a Francia Kommunista Párt székházát 1956 novemberében címmel

Ahogy mondani szokás, a hír igaz, csak nem azok, nem úgy, nem akként. Az egész híradás a történelemhamisítás része, ahogyan azt már megszoktuk. Mert ’56-ot ellenforradalomnak mutatja minkét oldal, a reakciós-konzervatív csakúgy, mint a sztálinista-centrista-reformista. Lényegéről, a munkástanácsok forradalmáról immár semmit sem hallani szánalmas «ünnepeiken», ezért marad visszhang nélkül a tömegek szemében.

Először is, a «több ezer magyar mártír, valamint több százezer antikommunista magyar» mellett sok kommunista is külföldre menekült. Azok a kommunisták, akik a valódi munkásdemokrácia híveiként résztvettek a munkásokkal együtt azokban az eseményekben, melyekkel igazi munkáshatalmat akartak létrehozni, a tömegekre támaszkodva és leginkább fegyvertelenül.
A francia kommunista párt kétségtelenül sztálinista vezetéssel bírt 1956-ban, kétségtelenül a szovjet vezetés fellépését támogatta Magyarországon. A francia kormány «határozott tiltakozása» viszont csak igen csekély mértékben vehető komolynak, Európa új felosztása, a «munkamegosztás» eldöntetett a második imperialista háború konferencián. ”Az alkudozás az első világháború utáni nagyhatalmi alkukra emlékeztet, mégha ez alkalommal radikálisan különböző politikai és gazdasági berendezkedésű hatalmak között is zajlik. A termelési eszközök magántulajdonának szovjet megszüntetése, az állami tulajdon belkereskedelmi monopóliuma tiltott minden közvetlen politikai befolyást, mely anyagilag kapcsolódik a magántulajdonhoz és a szabadkereskedelemhez, még a szabályozotthoz is. Az alkudozással, melybe Sztálin belement, elismerte a magántulajdon fennmaradását ezekben az országokban. Churchill Sztálinnak: „a kis európai országok halálosan meg vannak rémülve a bolsevik forradalom gondolatától, mert a Komintern megszüntetése előtt a szovjet kormány kinyilvánította megtérítési (sic!) szándékát” és emlékezteti, hogy „1919-20-ban az egész világ rettegett a világforradalomtól.” Sztálin biztosítja: „nem kell, hogy a világ rettegjen, a Szovjetuniónak nem áll szándékában Európában bolsevik forradalmat csinálni”, ami tökéletesen igaz, de ez nem akadályozta Sztálint abban, hogy a kezét rá akarta tenni Közép-Európára.” – vonja le a következtetést J-J. Marie történész, a korszak szakértője. Szó nincs arról, hogy a nagyhatalmak el lettek volna foglalva a szuezi válsággal, s ez akadályozta volna magyarországi fellépésüket. A dolog el lett döntve: Európa nyugati felén a tőkés restaurációnak kell folynia, a keletin pedig a bürokrácia az «elfajzott munkásállamokat» hozza létre.
’56 nov. 7-én a párizsiak nem tüntettek tízezerszámra a kommunizmus ellen, mindössze egy fasiszta bagázs szervezkedett egészen más hátsó szándékkal az FKP ellen, ezek voltak azok a «nemzetileg elkötelezett fiatalok», akik megostromolták a székházát. Az idézett D. Venner (író és történész) is közéjük tartozhatott. Nézzük csak mit mond: «Három évvel az események előtt, beléptem a hadseregbe és mint önkéntes részt vettem az algériai harcokban a gerilla felkelők ellen. (…) 1956 novemberében éppen leszereltem (…) Már régóta tudtam, hogy a kommunizmus Európa ellensége (…) A volt francia gyarmaton francia katonák harcoltak a kommunista Kína és a Szovjetunió által támogatott erős vietnami gerilla-felkelők ellen, a Francia Kommunista Párt jól ismert módszerekkel propaganda hadjáratot folytatott katonáink ellen (…)». Bizony, ez a jóember nem más, mint egy francia nacionalista-fasiszta, a gyarmati felszabadító háborúk ellensége, fegyverrel akadályozta azok igazságos harcát, közönséges gyilkos. «Sikerült csákányokat lopnunk, a vasfüggönyt kitépnünk a helyéről, betörnünk a székházba, csodálatos volt, ahogy sikerült meggyaláznunk az ellenséges hatalom eme szimbolikus szentélyét», lelkendezik. «Később az éjszaka folyamán (…) a L’Humanité (a kommunista párt lapja) székháza elé vonultunk azt is megtámadni. De ezúttal szembetaláltuk magunkat a kommunista elővárosokból odaszállított csákánynyelekkel felfegyverzett kommunista regimenttel». ‘Kommunista regimentként’ a külvárosi munkások érkeztek, akik megérdemelten alapos vereséget mértek a gyalázatos bandára.
Venner a trianoni békekötést is – történelmietlenül – egy ember, Clemenceau nyakába varrja.
Nincs magyarázata sommás megállapítására sem, miszerint «az állami fennhatóság feladása nem egyenlő az önazonosság-tudat (identitás) feladásával. Ezt a franciák nem értik meg.» Nem is lehet, mert nem igaz (ha máshonnan nem, saját gyarmatosító múltjából lehetne tapasztala pedig). Megoldásából, a «dinamikus arisztokrácia által fölépített európai rendből», köszönünk, nem kérünk, ez a tőkés rendszer vezetett a világégésekhez. «Civilizáció, amely összhangot teremtett hagyomány és modernitás között» mint a görög ókori kultúrán alapuló összeurópai indentitás, szerinte ez tartja össze Európát… Így aztán részleteiben gyakorolhat is igaz kritikát az amerikai/európai imperialista rendre, de következtetései alapjában hamisak. Akárcsak a kuruc.info.

Orbán kormány és az 1 millió új munkahely

A népesedési statisztikák, és előrejelzések szerint nagy valószínűséggel továbbra is csökkeni fog az ország népességének a száma, amely az elmúl tíz évben 320 ezer főt tett ki. A kormány a következő tíz évben, legalábbis az derül ki, ha megvizsgáljuk a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján közzétett Előzetes Nemzeti Intézkedési Terv (ENIT) célszámait, hogy tíz év alatt úgy jönne össze egymillió új munkahely, ha a népesség közben 140 ezer fővel gyarapodna célkitűzésében.

A népesség számának a gyarapodása nélkül is lehetne például 500,000 új munkahelyet létesíteni 2015-ig, hiszen a foglalkoztatási rátát nézve volna elegendő munkaerő hozzá. A rendszerváltás eddigi több mint1,5 millió főnyi munkahely felszámolása után ez bizony meglehet évente többezer milliárd forint tőkebefektetést igényelne, a továbbképzésüket is ide értve. Honnan? No de sebaj, ugye a kormány behozza kínai kommunista tőkét, már ha „brüsszeli járási pártbizottság” engedi a kvótaemelést. Nyilvánvaló, hogy a kormány szándékaiban nem pusztán a népességfogyás megállítása, és egészségesebb korosztályösszetétel húzódik meg, de egyben a kapitalizmus működéséhez szükséges jövőbeni munkanélküli tartaléksereg képzése is. Ugyanis mélyebben megkaparva, a tudományos-technikai forradalom vívmányainak a társadalmi újratermelés rendszerében való felhasználása csökkenti az élőmunkaerő iránti keresletet, azaz mind kevesebb munkaerőre van szükség. Jelenleg 2010-ben a foglalkozatási rátán belül 10,9%-os a regisztrált munkanélküliség az összes foglalkoztatott létszámra számítva. Az összes foglalkoztatottak száma 2009-ben 3.740.000 fő volt, és 2010-re kevesebb lett.

Ameddig a profitszempontú termelés az uralkodó, addig a népesség, és a foglalkoztatás közötti ellentétek még tovább fognak növekedni, és a kapitalizmus válságaiban a szociális kérdéseket élezi ki szükségszerűen, és egyben az alacsony foglalkoztatás és befizetés tarthatatlanná teszi a nyugdíjrendszereket is. Jelenleg mindkét probléma a kiéleződés felé mutat, s hogy az állami nyugdíjalapba nincs elég befizetés, ezen meg nem kell csodálkozni, hiszen ide alig 1milliónyi dolgozó fizet be, míg a magánnyugdíj pénztárakba közel 3 millió ember, miközben a részben az államot terheli a 3 milliót meghaladó létszámú nyugdíjasok nyugdíjának a kifizetése. Azon persze el lehetne csemegézni, hogy 1989-et követően milyen állami nyugdíjalapot hoztak létre, és miért volt a politikai szféra annyira ostoba, hogy nem látta, mire is vezet a nyugdíjalap kettészakítása?!
Természetesen szó nincs itt politikai vakságról, a kettészakításnak is megvoltak a maga profitszempontjai.

Úgy jönne létre a magasabb foglalkoztatás, hogy közben 140 ezer fővel nőne a lakosság lélekszáma 2020-ig. Nem tudni, hogy a kormány egy új Ratkó korszakban gondolkodott-e,vagy éppen álmodott, de annyi bizonyos, hogy a kívánt népességnövekedésnek belsőleg nincs realitása számos oknál fogva. Amennyiben nincs kellő létszámú lakosság a kormány tervéhez, csak egyet tehet, nevezetesen a kettős állampolgárság révén, és/vagy más módon betelepítéseket végez. Ez azonban új ellentétek növekedését és kiéleződését hozná magával, egyben új népesedési anomáliákat, valamint a nemzetiségi kérdés is növelné a problémákat.

A fenti táblázat jól mutatja, hogy évente a 1980-at követően közel 60 ezer fővel lett kevesebb az élveszületések száma és olyan magas az elhalálozás,hogy nem lehetséges a korábbi népesség számot megtartani. Teljesen nyilvánvaló, hogy az életfeltételek rosszabbodása döntően járul hozzá a népesség csökkenéséhez, vagy másként szólva a társadalom az utódok tekintetében alultermeléssel reagál megbízható jövőkép hiányában A jelenlegi kormány által alkalmazott válságfeloldás egyébként távolról sem azonos a kapitalizmus meghaladását célzó államosításokkal. De súlyos gondok merülnek fel a foglalkoztatás költségeit illetően is, és nem olyan bolond a tőke, hogy a foglalkoztatás plusszköltségeit bevállalja a jelenlegi monopolista konkurencia viszonyai közepette. Olybá tűnik, hogy a kormánynak halvány lila gőze nincs a kapitalizmus valóságos mozgástörvényeiről, ha pedig tudja, akkor úgy viselkedik,mint az elefánt a porcelánboltban Így inkább egy nagy kapkodásról van szó, átmenetileg az állam-monopolkapitalizmus pénzügyi mozgásterének az erősítése a cél az ún. kétharmados kormányzati parlamenti erőfölényének a maximális kihasználásával, és ennek megfelelő kíméletlen törvénykezéssel. Ez a törvénykezés azonban nem kíméli a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás rendszerét,valamint az alkotmánybíróságot sem,egyben tönkre is teszi. Továbbá a téves válságfeloldás azzal jár, hogy az emberek magánnyugdíj megtakarításait a költségvetés fekete lyukaiba tömi bele és válságadókat vet ki. Egy ponton túl ez már úgy vetődik fel, hogy jogállamellenes,vagy más szóval a polgári magántulajdon,és a polgári demokrácia elleni támadás a javából, így a kormányzat igen könnyen megkaphatja a diktatórikus, és vagy szélsőjobb címkéjét is. Szó nincs itt forradalomról, de éppen ellenkezőleg, és a kormány veszett politikai bosszújáról, amely a saját táborát is előbb utóbb le fogja fejezni. Az ébredés nagyon keserű lesz. Megjegyzés:

A magyarország népesedési KSH adatokból kitűnik, az utóbbi száz év alatt mintegy 2 millió 381 ezer fővel gyarapodott a lakosság száma 2010 júniusig. Nem a létszámmal van baj elsősorban, de azzal, hogy a magyar restaurációs tőkések, és az idegen tőke parlagon hagyja heverni a munkaerőt és ezzel tönkre is teszi. Ez pedig a foglalkoztatási gondok növekedéséhez fog vezetni Marx után szabadon...

2010. november 18. Alexandrosz

Dráma több felvonásban

(Levél a debreceni befogadóállomásnak)
Segítségért fordulok Önökhöz annak érdekében, hogy megtaláljuk és megvédjük azt a koszovói roma családot, melyet Franciaországból toloncoltak Magyarországra, hogy innen továbbküldjék.
Az esetet a Réseau Solidarité Asile du Maine et Loire (A Main et Loire megye szolidaritási hálózata) tagja közölte.
(fordítás) «Keresésünk egy nyolc tagból álló család egyesitését és védelmét érinti, melyet Franciaországból a DUBLIN II egyezség értelmében utasitottak ki és Magyarországon szétszakitottak a hatóságok.
Pajazit (…) koszovói albán. Baduse asszony a cigány (roma) közösséghez tartozik.
Pajazitot politikai üldöztetése ellenére családjával együtt Franciaországból 2009. július 21-én kiutasították és Magyarországra küldték.
Felkértük az Európai Emberi Jogok bíróságát, hogy függessze fel ezt az intézkedést, sajnos hiába, úgyhogy azt gyanúsan gyors intézkedéssel végrehajtották. Magyarországra érkezésük után azonnal szétválasztották és bebörtönözték a családot azzal, hogy két menekültkérelmet adtak be Magyarországon ( ??). Badusét és gyermekeit a debreceni táborba irányították, Pajazitot kiengedték a börtönből, megtalálta családját a debreceni táborban, de ezután megtámadták, ennek következtében kórházba kellett szállitani. Attól való félelme, hogy Magyarországon veszélyben lehet, sajnos beigazolódott.
2010 október 13-án Pajazitot és két idősebb gyermekét kiutasitották Magyarországról Koszovoba. Az Európai biróság mélységes közönnyel szemlélte ezt annak ellenére, hogy az európai emberi jogok konvenciója (CESDH) által garantált emberi szabadságjogokat és a gyerekek felsőbbrendű érdekeit sárba taposták. Az apa az utcán találta magát két, 8 és 9 éves gyermekével Koszovóban. Fel tudta hívni feleségét egy utcai fülkéből, de azóta semmi hír nincs róluk. Baduséra a magyar hatóságok gyakorolnak nyomást azért, hogy vonja vissza az Európai bírósághoz beadott panaszát. Október 26-án két óra hosszat kérdezte ki a magyar rendőrség, azzal fenyegették meg, hogy börtönbe zárják, a gyerekeit pedig a táborban hagyják, ha nem vonja vissza panaszát.
Nem fogjuk magára hagyni ezt a családot az Európai biróság itéletére várva, mely több hónapig húzódhat.»

(aláírás, cím, telszámok, email-cím)

Ahogyan a történetből kiderül, legutóbbi információink szerint Baduse és 4 gyermeke ideiglenesen Magyarországon (a debreceni menekülttáborban) tartózkodik. Azt szeretnénk megtudni, vajon ez még most is így van-e, s ez esetben hogyan lehetne vele felvenni a kapcsolatot. Ez év dec. 20. után Magyarországra látogatok. Amennyiben a család még mindig Önöknél lesz, szeretnék személyesen is találkozni Önnel és velük is.
Kérem, hogy amennyiben alkalma van rá, közölje velük (ha még ott vannak), hogy angers-i francia barátaik folytatják visszatérésük lehetőségének megtalálását, hiányoznak nekik.
Közbenjárását előre is megköszönve üdvözlettel :
(Név, cím, tel.szám, email)
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
(Válasz)
Tisztelt (…)!

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Debreceni Befogadó Állomására jutatott megkeresésére hivatkozással tájékoztatom, hogy a megkeresésében szereplő személyek kapcsán információt, adatot harmadik személy számára nem adhatunk ki, kivéve, ha az ügyfelek meghatalmazták ügyükben történő képviselet ellátására. Kérem, szíveskedjék igazolni, amennyiben Ön a megnevezett ügyfelek esetében képviseleti jogosultsággal rendelkezik.

Köszönettel:

(név, poszt)

Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal
Menekültügyi Igazgatóság

(Tel.)

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Asszonyom!

A francia és a a magyar állam bürokrátai (közöttük Ön is) sikeresen szétszakitottak egy Angers-ben beilleszkedett koszovói roma családot: az apát két (7 és 8 éves) fiával Koszovóba, az anyát (a 4 kisebb gyerekkel) ma reggel Montenegróba kiutasítva, az utcára, jövedelem, lakhatás, megélhetés nélkul - az sem kivárva, hogy ügyükben az Európai Bíróság ítélete megszülessen. Minden emberiességet, még azt is megtagadva tőlük, hogy biztatást kapjanak, hogy megtudják, visszavárják őket, hogy tudják, minden megtesznek értük.
Embertelen rendszerhez embertelen bürokraták illenek.

Az Önök által meghatározott "képviseleti jogosultsággal" ugyan nem rendelkezve, de annál sokkal nagyobb felelősségtudattal felruházott:

(név)

Nemzetközi információk

új széria 22.sz. (391) - 2010.nov.12.

Tartalom:

USA: interjú Lucy Carilloval, a kaliforniai UC Berkeley hallgatójával
Haiti: a CATH mérlege, a jan. 12-i földrengés után 6 hónappal
Fülöp-szigetek: a PALEA (fülöp-szigeteki légitársaság alkalmazotti) szakszervezet nemzetközi szolidaritási felhívása


USA

Nyílt világkonferencia – Algéria, 2010.nov.


Lucy Carillo a kalifoniai Berkely Egyetemen hallgató és aktivista. Részt fog venni 2010 novemberében az algériai Nyílt világkonferencián.
A The Organizer, a Socialist Organizer újsága, a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése tagja, riportot készített vele.


The Organizer: Miért fogsz résztvenni a konferencián?

Lucy Carillo: Azt hiszem, fontos dolog, hogy a Világkonferencián részt vegyünk mi, aktivisták, mert alapvető, hogy kapcsolatunk lehessen különböző nézőpontokat képviselő emberekkel a világon. Az, hogy Algériába megyek, lehetővé teszi, hogy sok-sok országból érkező elvtárssal találkozzak, megtudjuk tőlük, mit tapasztaltak és ezt hallatlanul fontos. Mivel, ahogy Marx mondja, ha a kapitalizmus ellen küzdünk, akkor világszinten kell tennünk. Országunkban a média miatt nehéz a más országokban folyó harcról tudomást szerezni.

T.O.: Mint aktivista most milyen jellegű problémákkal foglalkozol?

L.C.: Lényegében a kaliforniai költségvetési restrikciók és a bevándorlók jogaiért való harc körében felmerülőkkel. 2001. óta az egyetemi díjak több mint 200 %-kal nőttek. Dolgozók ezrei lettek munkanélküliek. Dollármilliárdokat adnak ki az iraki és afganisztáni háborúk finanszírozására és a bankok talpraállítására, de azt állítják, az oktatásra nincs pénz.
A múlt évben a tanárok és a szakszervezet felhívására mi is mobilizáltuk magunkat az egyetemen (UC Berkeley), szept. 24-én tömegtiltakozással és tüntetéssel tiltakoztunk a költségvetés milliós kurtításai, az elbocsátások és az egyetemi rendszer 32 %-os iskolázási költségemelése ellen (Kaliforniai Egyetem).

Több mint 5 000 diák tüntetett és a campus néhány szakszervezete sztrájkolt. Ez volt a kaliforniai egyetem egész történetének legösszehangoltabb, legfontosabb akciója és sokan követték az államban és az országban mindenütt. Sőt, az én egyetememen 2009.nov.29-től 2 ezer hallgató elfoglalta a campust. Okt.24-én tartottunk egy összejövetelt, melyen 800 diák és szakszervezeti aktivista vett részt, ennek köszönhető a 2010.márc.4-i sztrájk- és akciónap. Ezt a napot feljegyzi a történelem: az USA létezése óta ekkor volt a legtömegesebb koordinált akció a közoktatás védelmében.

Okt. 7-én újabb akciónapot tartunk állami és országos szinten. Ebben az évben UC Berkeley egyetem 2 400 hallgatóval kevesebbet vett fel, mint az előző évben. A más államokból érkező hallgatók száma megduplázódott; ma már a létszám 25 %-át adja, mivel ők fizetik a legmagasabb egyetemi költségeket. Most ez a költség számunkra évi 10 000 dollár és 20 000 a más államokból jövő diákoknak. Ezért kell teljes önnállóságban megmozdulnunk és szerveződnünk. Ez a kapitalizmus szándéka szerinti privatizáció ellen folyik.

Sok küzdelmet átéltünk a «papír nélküli» hallgatókkal és értük, mivel ők semmiféle támogatásban nem részesülnek, ebből fakadóan őket érinti leginkább a költségvetési restrikció. Ebben az évben Berkeleyben a latin-amerikai diákok száma 12 %-kal csökkent; várhatóan a fekete diákok száma 2012-ig 50 %-kal lesz kevesebb, a fehérek aránya 63 %-ra nő. Ez mutatja, hogy a támadások a munkás származású és színesbőrű diákokat éri.

A bevándoroltak jogaiért folyó küzdelem szintén az USA osztályharca központjában van. Az 1994-es ALENA-egyezmények óta Mexikóban és Latin-Amerikában többmillió személyt arra kényszerítek, hogy az USA-ba emigráljanak az egyszerű túlélésért. Obama megígérte az emigráció reformját – legalizációját –, de Harry Reid, a kongresszusi demokrata csoport vezetője azt nyilatkozta, hogy nem lesz reform se ebben az évben, sem jövőre, sem azután.

A gazdasági válság jelenlegi hangulatában az emigránsokat vádolják minden rosszal. Obama elnöklete alatt a múlt évben rekordszámban fordult elő, hogy visszavitték az embereket a határra, több mint 400 000-et. Családok hullottak szét. Az emberek rettegnek és még dolgozni is félve mennek. A tőkések speciális terveket akarnak az emigráns dolgozók számára, ami azt jelenti, hogy munkakörülményeik a rabszolgatartáshoz lesznek hasonlóak. A szükséges okmányokkal nem rendelkező («papír nélküli») hallgatók a DREAM ACT-törvényért harcolnak, mely lehetővé tenné a felsőfokú oktatásban résztvevők legalizálását. De ezt az elképzelést megkaparintották a demokraták, akik megpróbálnak beleilleszteni egy katonai toborzási kiegészítést a védelmi költségvetés mellékleteként. A változás elérésére szintén egyetlen lehetőségünk az erős, független tömegmozgalom létrehozása érdekeink védelmében.

T.O.: Algériában az l'OJR (Forradalmi Ifjúsági Mozgalom) hatékony ifjúsági mozgalom, mely a múltban jelentős küzdelmeket vívott a közoktatás és a fiatal dolgozók védelmében. Az OJR azt javasolja, segíteni kell a nyílt világkonferencián a fiatalok aktivitásának megszervezését. Mit mondanál ezeknek a fiataloknak?

L.C.: Számomra, egy amerikai hallgató számára valóságos privilégium eljutni Algériába. Csodálom algériai elvtársainkat ezért a munkáért, melyet megtettek és tesznek. Azt gondolom, valóban fontos az összes országban élő fiatalnak azon leckék megosztása, melyeket a világban szereznek, mert ez megjavítja taktikánkat és feljeszti harcunkat. Az algériai elvtársak példát mutatnak az ameriai osztályharc számára.

Számomra a fiatalok kulcskérdést jelentenek a forradalmi harc folytatásában. Sokat kell tanulnuk a korábbi nemzedékektől, de lassan nekünk kell átvenni a harcot – és győzni. A fiatal munkásságot formálni kell, hogy új vezetők legyenek belőlük, hogy a független munkásmozgalom élére álljanak és egyesítsék a fiatalokat a munkásosztállyal és szervezeteikkel.


HAITI


A CATH (haiti dolgozók autonóm szövetsége) mérlege 6 hónappal a jan. 12-i földrengés után

Port-au-Prince, 2010.aug.6.
A népesség és különösen a dolgozók helyzete nem változott. Ellenkezőleg, egészségügyi és környezeti téren napról napra, hogy azt ne mondjuk, percről percre rosszabbodik. Ma azok, akiknek van munkájuk, napi 3 dollárt kapnak annak ellenére, hogy létezik a minimálbérről rendelkező törvény. A munkáltatók figyelmen kívül hagyják a törvényt, az ILO semmilyen normáját nem tartják be. Haiti jelenleg elnémított ország, a nemzetközi közösség által eltaposva az ENSZ-katonákkal (MINUSTAH) és az USA-EU katonai erejével (20 ezer katona) egyetértésben.

Két dolog megértést kíván: a CIRH és a novemberi választások.

A CIRH Bill Clintonnal az élen semmit nem tesz megalakulása óta. Ezen a struktúrán keresztül az államfő, René Preval, a haiti nép iránt minden tiszteletet megtagadva, átengedi Haiti szuverenitását a Dessalines szent földjét elfoglaló erőszakszervezetek által támogatott idegennek. Teljesen evidens, ez a bizottság a haiti nép várakozásainak semmiben nem felel meg.

Ebben a perspektívában a bejelentett választások jelöltjei vitatottak lesznek, ezekből választják meg a multik, a Nemzetközi Fejlesztési Bank, az IMF kormányának zombijait, hogy Haitit krónikus szegénységben őrizzék több mint másfél millió emberrel az utcán.

Ezek a választások az OEA-nak (Amerikai Államok Szervezete) és másoknak pénzügyi forrást nyújtanak. Meg kell tudnotok, a választási megfigyelő misszió Haitinak 5,3 millió dollárjába fog kerülni a következő öt hónapban. Ha valóban segíteni kell Haitit, de legalábbis felépíteni, ez az 5 millió szolgálhatna lakhelyek, kórházak, iskolák építésére. Ezért a CATH más társadalmi, népi és a Fammi Lavalashoz közeli szervezetekkel összefog, küzdelembe veti magát a CIRH és a betervezett választások, a Preval/Bellerive-kormány politikája ellen. Ennek a küzdelemnek az a célja, hogy elbuktassa ezt az ördögi tervet.

A CATH politikai téren komoly előrelépést tett. Először is, sokkal elismertebb és reprezentatívabb lett. Szakszervezeti téren a CATH jelen van a Ouanaminthe szabadzónában, az informális szektorban és olyanokban, mint az építés, a magán- és közoktatás, a nők, a fiatalok, mezőgazdaság (kávé, zöldség és mangótermesztés), akcióit megsokszorozza mindenhol, a szakszervezet terjeszkedik.

Ez az elismerés jogot ad nekünk, hogy bizonyos csoportokkal együtt dolgozzunk, bizonyos személyekkel vitát folytassunk avval a céllal, hogy majdan megalakuljon a Haiti Dolgozók Pártja (PT-H), mely hatékony politikai eszköz lehet a haiti nép számára.

Szociális téren a CATH rendkívül fontos szerepet játszik tagjai életében, hála a Nemzetközi Egyetértés, az algériai Dolgozók Pártja, a guadeloupe-i LKP és a brazil CUT anyagi segítségének. A katasztrófa által leginkább sújtott tagjainak segítséget ad, központját kialakítottan berendezte.

Szakszervezeti és politikai aktivitásunk fontosságát tekintve harcunk kontinuitásának keretében a nemzetközi szolidaritásnak nem szabad megszakadnia. Különösen a szeptemberi tanévkezdés miatt.

A CATH – geopolitikai helyzete okán – keresi az UGTG-vel való együttműködési egyezséget, hogy formálását kiegészítse.

Nagyon fontos a CATH-nak, hogy fenntartsa Haitiban az osztályharc kereteiben vívott küzdelmét, mivel az országnak szüksége van szuverenitása visszaszerzésére, önmeghatározásának visszanyerésére a demokráciáért, a dolgozók jogaiért, a Karib-térség és az egész világ népeinek függetlenségéért.

Barátsággal:
Fignolé ST-CYR, főtitkár

Ui.: Ma büszkén mondhatom, szervezetünket Haitiban jól ismeri a közvélemény.



Fülöp-szigetek

A PALEA szakszervezet
(fülöp-szigeteki légitársaság alkalmazotti szövetsége)
nemzetközi szolidaritást kér!

Okt. 29-én a fülöp-szigeteki Munkaügyi Minisztérium dekrétumot adott ki meghatalmazva a PAL nemzeti légitársaságot a repülőtéri szolgáltatások kiszervezésére alvállakozók számára – fedélzeti munka, telefonos megrendelések –, így a személyzet több mint felének elbocsátásra. A mindenszentek napja előtti határozat előrevetíti az ország legrégebb szakszervezetének halálát és mintegy 3 ezer állás eltűnését.

 A döntés joggyakorlattá fog válni, mivel a munka rugalmassága előtt szélesre tárja az ajtót.

 A PAL-alkalmazottakat el fogják bocsátani, azután a külső szolgáltatók vissza fogják őket venni mint szerződéses dolgozókat, de már a prekaritás körülményei között. Az elvégzendő munka pontosan ugyanaz marad, csak sokkal alacsonyabb áron, a szociális juttatások és garanciák jóval kisebbek lesznek, a munkahely biztonsága el fog tűnni és nem lesz lehetőség a szakszervezet védelmére.

 A miniszteri határozat ellentmond a kollektív szerződés speciális kikötéseinek, mely a vezetésnek megtiltja a működési szabályzatba foglalt munkák kiszervezését.

 A PALEA (a fülöp-szigeteki légtársaság alkalmazotti szövetsége) szakszervezet követeli, hogy országa elnöke, Benigno Aquino III tartsa be a változásról tett ígéreteit és a Munkaügyi Minisztérium határozatát semmisítse meg.

 A PALEA felhívást tesz a munkás- és szociális mozgalomhoz és kéri, hogy intézzék követelésüket a Benigno Aquino III-kormányhoz a munkaügyi minisztériumi döntést illetően a korrekt munka biztosítása és a szakszervezeti jogok védelme végett.


Minden munkásaktivához,
minden szakszervezeti aktivistához a világon!
Írjátok alá, küldjétek el a címzetteknek a következő üzenetet
(vagy jelezzétek somijudit@gmail.com címen)


(Őexellenciája Benito Aquino III., a Fülöp-szigetek elnöke, e-mail corres@op.gov.ph és Rosalinde Baldoz munkaügyi miniszterasszony, e-mail osec@dole.gov.ph figyelmébe:
Alulírottak, megismertük a PALEA szakszervezet felhívását, kifejezzük teljes támogatásunkat követeléseiket illetően:
- nemet a repülőtéri szolgáltatás alvállalkozására!
- nemet az elbocsátásokra!
- a kollektív szerződés tiszteletbentartását, mely tiltja a vezetés számára a működési szabályzatban foglalt munkahelyek kiadását alvállakozóknak!
- a munkahelyek és a szakszervezeti jogok védelme érdekében a munkaügyi minisztérium döntésének azonnali visszavonását!
Név:...........
Szakszervezet:.............
Cím:..............
Mail:................)

Francia nyelven:
A l’attention de

Son excellence Benigno Aquino III Président de la République des Philippines. E-mail corres@op.gov.ph
Madame Rosalinda Baldoz Ministre du Travail et de l'Emploi. E-mail osec@dole.gov.ph

Nous, soussignés, avons pris connaissance de l’appel lancé par le syndicat PALEA (Association des Employés des Lignes Aériennes des Philippines) et exprimons notre soutien total á ses revendications :

• Pas de sous-traitance des services de l’aéroport
• Pas de licenciements
• Respect des dispositions de la convention collective qui interdit á la direction
de sous-traiter les emplois sous statut.
• Afin de protéger les emplois et les droits syndicaux,
la décision du Ministère du travail doit être immédiatement annulée

Nom :
Syndicat :
Adresse :
Mail :


Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris - France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com

Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse

Mire fog hasonlítani Kína 5 év múlva?

A dokumentumot, mely «A Kínai Kommunista Párt (KKP) központi bizottsága javaslatai Kína gazdasági és társadalmi fejlesztése 12. ötéves terve (2011-2015) kidolgozására» címet viseli, okt.18-án a KB ötödik ülésszaka elfogadta.

Az ülésszak szerint a következő öt év (2011-2015) kritikus lesz egy relatív jóléti társadalom építése, a nyitás és a reform elmélyítése és a gazdasági fejlődés átalakítási módja felgyorsítása szempontjából. Az elemzők szerint ez azt jelenti, hogy Kína erőfeszítéseket fog tenni azon problémák megoldására, melyek gazdasági és társadalmi fejlődését korlátozzák.

Autonóm innováció

A Javaslatok 12 pontból állnak: a gazdasági fejlődés átalakításának felgyorsítása, a tudományos fejlődés új helyzetének kialakítása, a gazdaság gyors és rendszeres fejlesztésének fenntartása, a hazai igények kiszélesítése, a mezőgazdaság modernizációjának és az új szocialista vidék építésének gyorsítása, a modern ipari rendszer fejlesztése, az összes régió koordinált fejlesztése, energiában gazdaságos és a környezetkímélő társadalom építése, a nemzetépítés tudományon és oktatáson alapuló stratégiája, a tehetségek felkutatásának köszönhetően innovatív ország építése, a reform felgyorsítása, a szocialista piacgazdaság rendszerének megjavítása, kölcsönösen nyereséges stratégia megnyitásának megvalósítása.

Emberi jogok

Kína ki fogja dolgozni 2011 – 2015-ben a dolgozók jogainak hatékonyabb védelmét. Meg fogja erősíteni a munkajog alkalmazását, tökéletesíteni a munkahelyi konfliktusok megoldási mechanizmusát, javítani fogja a munkakörülményeket és garantálni a dolgozók jogait.


Gazdaság: belső igények

A 2007-es pénzügyi válság az utóbbi évtizedek nemzetközi gazdasági környezetében a legmélyebb változásokat hozta. Kombinálni kell a belső igényeket a külsőkkel, hogy a 12. ötéves terv alatt realizálni lehessen az átmenetet az exportbázison alapuló gazdasági modelltől a belső igények kielégítése felé, mely ennek az időszaknak elkerülhetetlen gazdasági és társadalmi stratégiai pontja.

Gazdasági nyitás

Kína 12. ötéves tervére rányomja bélyegét a gazdasági globalizáció. A gazdasági nyitást folytatja és megerősíti, aktív részt vállal a globalizációban, annak történelmi alkalmát megragadva. A kínai gazdaság azonban a globalizációtól meg fogja védeni magát és negatív hatásait orvosolni fogja.

Szállítás, közlekedés: komplett hálózat

Az energiaszállítás logisztikai fejlesztése elsőrendű feladat lesz. A KKP terve komplett logisztikai hálózat kiépítését javasolja csakúgy, mint a modern energetikai szektor létrehozását. A logisztikai hálózat nem csak a vasutat, országutakat, vízi és légi utakat, hanem az olaj- és elektromos vezetékrendszert is magába foglalja.

Állami vállalatok

Kína csökkenteni fogja központilag irányított állami vállalatai számát 123-ról 80-100-ra az év végéig és 30-50-re az ötéves terv végéig. A monopolszektor jövedelemelosztási rendszerének reformja részét képezi a következő ötéves tervnek. Ezeket a reformokat kategória, szegmens és a monopólium szintje szerint fogja tervszerűen kidolgozni.

Kormányzat

A KKP felhívja az ellenőrzési hatóságokat tevékenységük megerősítésére. Ezek lesznek a felelősök az antikorrupciós harc megerősítéséért és a lakosság reklamációja hatékony megoldásáért, legitim jogainak védelméért.

Népjólét

A GDP növekedésének gyorsasága helyett a hangsúly a népesség életkörülményeinek javítására és garantálására kerül. Kína emelni fogja a jövedelmeket, kiemeli a munkahelyeket, a minimálbéreket, tökéletesíti a társadalombiztosítást, biztosítani fogja, hogy a dolgozókat kifizessék és időben, megerősíti a szélsőségesen magas jövedelmek szabályozásában az adóztatás szerepét. Az ország javítani fogja a tisztviselők bérmechanizmusát és elmélyíi a közintézményeik alkalmazotti jövedelmének reformját.

Kultúra

Kína megerősíti "soft power" kultúráját 2011–2015-ben. Állami kulturális szolgáltatórendszert kell felállítani, a hangsúlyt a vidékre, az ország központi és nyugati részére kell helyezni. Erős információs médiát kell létrehozni. Párhuzamosan figyelmet kell fordítani új média, mint az Internet bővítésére, használatára és kezelésére, hogy kommunikációs kapacitása fokozódjon. A nem profitszerző kulturális szervezeteknek és a kulturális örökségek védelmének eleve támogatást kell nyújtani. Innovatívitással kell megerősíteni a kínai kultúra kompetivitását és nemzetközi befolyását.

Hogyan verte át a Fidesz a nyugdíjra váró nőket!

(11/11. MTI-hír)
Jövőre mintegy 18-24 ezer nőt érinthet a kedvezményes nyugdíjba vonulás - közölte a kormányzati kommunikációs államtitkárság. A kormányszóvivő csütörtökön jelentette be, hogy a kabinet döntése alapján kedvezményesen nyugdíjba vonulhat minden olyan nő, aki 40 év munkaviszonnyal rendelkezik. A rendelkezés 2011-től érvényes.
Nagy Anna hangsúlyozta: a munkaviszonyba beleszámít a gyermekneveléssel töltött időszak is, vagyis amikor az érintett nő gyermekgondozással kapcsolatos ellátásokat kapott. Ennek maximuma több gyermek esetén nyolc év. A 40 évbe képzési idő - sem szakiskolai, sem felsőfokú - nem számít bele.

A szakértők egyetértenek abban: a mostanában nyugdíjba vonulók többségének nincs negyven év szolgálati ideje,
Ki rendelkezik 2011-ben 40 éves munkaviszonyal ?
Aki 1971-ben munkába állt és megszakítás nélkül azóta is munkaviszonya van (feltehetően a regisztrált munkanélküliség beszámít), az teljes jogú nyugdíjba mehet.

Ha általános iskola után kvalifikálatlanul, akkor a 1957-ben született nő (2011-ben 54 éves),

Ha szakmunkásképző után, akkor az 1954-ben született (57 éves),

Ha középiskola után, akkor az 1953-ban született (58 éves),

Ha főiskola, egyetem után, akkor az 1948-50-ben született (61-63 éves).

A törvény legsúlyosabban a - rendszerint fizikai munkás - szakmunkásképzőt végzett nőket érinti, akiknél – eddig – munkaviszonyukba beszámították ezeket a éveket. Ez a «kedvezmény» azért született, mert a szakmunkástanulók 2 nap iskola (később 3 nap) után műhelyekben dolgoztak (igaz, nem szakmunkás szinten, de effektíve dolgoztak, termeltek – ja, és nem volt még szabadszombat csak később, eleinte az is csak kéthetente),.
«Szóval, ezek a nők szavazták meg a Fideszt ilyen arányban! Először 0,5%-os plusz TB-t varrtak a nyakukba, másodszor pedig elvettek 3-évet a nyugdíjukból! Most lettek becsapva! Kíváncsi vagyok, mit lépnek majd a szakszervezetek!»- mondja egy szakszervezeti bizalmi.

USA:"A bankok ragadozó jellegű hitelezési tevékenységet folytattak"

(Világgazdaság-online)

A jelzálogpiaci összeomlás súlyos kérdéseket vet fel a törvény uralmával kapcsolatban, amit minden fejlett, civilizált ország működési alapjaként tartanak számon. A jog uralmáról feltételezik, hogy védi a gyengét az erőssel szemben, szavatolva, hogy mindenki tisztességes elbánásban részesüljön. Amerikában, a subprime jelzálogválság nyomán azonban egyik követelmény sem teljesült.

(Joseph E. Stiglitz*)

A törvény uralma egyrészt kimondja a tulajdonjogok sérthetetlenségét, azaz, ha például valakinek tartozása van a háza után, akkor azt a bank nem veheti el egy előírt jogi procedúra követése nélkül. Az utóbbi hetekben és hónapokban azonban amerikaiak bizonyos esetekben azzal szembesültek, hogy a bankok akkor is elvették a házaikat, amikor azokon nem volt tartozás.
Egyes bankok számára mindez csak amolyan járulékos kár, mert a 2008 és 2009 során lefoglalt négymillió ingatlanon felül az idén további milliókat dobtak ki az otthonukból. És valóban, a lakások visszavétele tovább folytatódott volna, ha a kormány nem lép közbe. Korábban a kötelező eljárások során számos lépést elhagytak, hiányosak voltak a dokumentációk, a bankok szédületes ütemben követtek el csalásokat, hogy az ingatlanpiaci buborék idején jelentős jövedelemre tegyenek szert. Ezek a zavarok természetesen összekuszálták a felfordulás utáni rendteremtés folyamatát.
Egyesek számára mindez emlékeztet arra, ami Oroszországban történt, ahol a törvény uralmát – főleg a csődtörvény tekintetében – amolyan jogi mechanizmusnak használták, hogy a tulajdonosok egy csoportját felváltsák egy másikkal. Megvettek bíróságokat, dokumentumokat hamisítottak, a folyamat pedig simán haladt előre. Amerikában a megvesztegethetőség magasabb szinten jelentkezett. Itt nem egyes bírókat vásárolnak meg, hanem magukat a jogszabályokat kampányadományok és lobbitevékenység formájában, ezt összességében úgy hívják, hogy „korrupció amerikai módra”.

Az széles körben ismert volt, hogy a bankok és a jelzálogintézetek ragadozó jellegű hitelezési tevékenységet folytattak, ezzel a kevésbé képzetteket és a pénzügyekben járatlanokat használták ki elsősorban: óriási kockázatokat terheltek rájuk, miközben maximalizálták a saját jutalékaikat. A bankok ugyanakkor minden politikai erejüket felhasználták arra, hogy megakadályozzák az egyes államokat az ilyen hitelezéssel szembeni jogszabályok megalkotásában.

Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az emberek nem tudják törleszteni a tartozásaikat, hirtelen megváltoztak a játékszabályok. A csődtörvényeket úgy módosították, hogy bevezették a „részleges szerződéses szolgaság” rendszerét. Ennek megfelelően bármely egyén, akinek a jövedelme 100 százalékát az adósságai rendezésére kellene fordítania, kötelezhető lett volna, hogy egész életén keresztül az adózás előtti jövedelmeinek 25 százalékát fizesse a bankoknak. Utóbbiak pedig évente hozzáadhattak volna 30 százalékos kamatot ahhoz, amellyel az illető tartozott. Ennek végeredményeként a jelzálogadós sokkal többel tartozna, mint amit a bank valaha is megkaphatna, noha az idejének negyedében kizárólag a bank részére dolgozik.

Amikor ezt az új csődtörvényt elfogadták, senki sem panaszkodott a szerződések szentségének megszegése miatt. Amikor ugyanis az adós vállalta az eredeti tartozást, akkor egy humánusabb – és gazdaságilag racionálisabb – csődtörvény felkínálta számára az újrakezdés lehetőségét, ha a törlesztés elviselhetetlenné válna számára. Ennek ösztönöznie kellett volna a hitelezőket, hogy csak azoknak folyósítson pénzt, akik azt vissza is tudják fizetni. A hitelezők azonban tisztában lehettek azzal, hogy a kormányzatot ellenőrző republikánusoknak köszönhetően folyósíthatnak rossz hiteleket, mert később módosíttatni tudják a törvényt a szegények kizsigerelésére.

Az amerikai jelzáloghitelek negyedénél a tartozás összege nagyobb, mint amit a ház ér. Ezért egyre nagyobb konszenzus tapasztalható az iránt, hogy a felforduláson csak a tartozás tőkehányadának leírásával lehet úrrá lenni. Amerikában van egy speciális csőd a vállalatok céljára, amelyet a „11. fejezet” szerinti eljárásnak hívnak, és amely az adósság leírása révén teszi lehetővé a gyors átszervezést, miközben a tartozás egy részét részvénytulajdonná alakítják. Erre azért van szükség, hogy cégeket életben lehessen tartani, miközben megőrzik a munkahelyeket, és fenntartják a növekedés alapját. A családok és a közösségek épségének fenntartása azonban legalább ilyen fontos lenne. Ezért Amerikában szükség lenne a lakástulajdonosok számára is egy „11. fejezet” szerinti csődeljárásra.

A hitelezők szerint egy ilyen törvény sértené a tulajdonjogaikat. A törvények változtatása azonban mindig egyesek hátrányára és mások előnyére történik. Amikor a 2005-ös csődtörvényt elfogadták, akkor a hitelezők voltak a kedvezményezettek, ők pedig egyáltalán nem törődtek azzal, miként érinti ez az adósok jogait.

A növekvő egyenlőtlenség – a kampányfinanszírozás elhibázott rendszerével kombinálva – azzal fenyeget, hogy az amerikai jogrendszert az igazságszolgáltatás paródiájává alakítja. Egyesek még talán továbbra is „a törvény uralmáról” beszélnének, ez azonban nem a gyengéket védené a hatalmasoktól, hanem éppen ellenkezőleg. Napjaink Amerikájában az „igazságot mindenkinek” fennkölt eszméjét egyre inkább helyettesítik azzal a szerény tétellel, hogy „igazságot annak, aki megengedheti magának”. Akik pedig megengedhetik maguknak, azok száma gyorsan csökken.

(*A szerző közgazdasági Nobel-díjas, a Columbia Egyetem professzora)

Uniós biztosok botrányai

A HVG nov.11-én adott hírt (a senki által meg nem választott, következésképpen minden legalitást nélkülöző) magas rangú európai politikusok pénzügyi visszaéléseiről. Közöttük említi Herman Van Rompuy elnököt, aki nyári utazására a Bizottság limuzinjait vette igénybe magáncélra. «A lisszaboni szerződés által életre hívott állandó elnöki posztra vonatkozó belső szabályok kialakulatlanok» – szól a magyarázat Olivier Hoedeman szájából, aki a magánszektor és az EU együttműködésének átláthatóságáért küzdő Corporate Europe Observatory szakértője a HVG-nek. «A bolgár Meglena Kuneva fogyasztóvédelmi exbiztos például a francia BNP Paribas pénzintézetet, a máltai Joe Borg halászati és tengerekért felelős exbiztos pedig a főként tengerészeti ügyekben utazó Fipra nemzetközi PR és lobbitanácsadó vállalatot erősíti. A pálmát azonban a (…) német Günter Verheugen volt ipari biztos viszi, akit hivatali ideje alatt is gyakran kritizált a sajtó a német ipar iránti állítólagos elfogultsága miatt. Emiatt kellett felmondania. (…)Verheugen tagadta, hogy lobbitevékenységet folytatna. A német Lobby Control nevű szervezet EB-s forrásokból származó információi szerint azonban egyszerre visel különböző tisztségeket a Royal Bank of Scotlandnél, a Német–Török Kereskedelmi Kamaránál, a Német Bankok Szövetségénél és a Fleishman-Hillard lobbivállalatnál. Verhaugen hazudik is. Az ír Charles McCreevy volt belső piaci biztosnak pedig a brit NBNK Investments pénzintézet igazgatóságában és a Ryanair légitársasági igazgatósági tagsága okán uniós feladatköre érdekkonfliktusban áll a bank fő profiljával.

A magasrangú tisztviselők «magatartási kódexe» lakonikus és többféle értelmezésű. A leköszönő biztosok mintegy fele olyan új munkakörben helyzekedik el, amely érdekkonfliktusban áll korábbi poziciójával, ezt pedig tiltja a kódex. Pedig 3 éven át havi 20 ezer eurós alapfizetésük 40-65 %-át, legalább évi 96 ezer eurót kapnak, nehogy éhenhajlanak. A volt biztosoktól alkalmazóik politikai kapcsolatokat remélnek, mondják a szakértők, s az európai sajtó a különböző lobbicégek és nagyvállalatok igazgatóságában vállalt funkcióikról cikkezik


HVG: «A biztosok magatartási kódexének módosításáról szóló, az EB-hez eljuttatott javaslatában Hoedeman három éven át kötelezővé tenné a vállalt posztok előzetes jóváhagyását, és tiltaná a lobbitevékenységet és lobbitanácsadást. Emellett pontosan rögzítené a büntetési tételeket, és definiálná az összeférhetetlenséget. E javaslatok egy részét az EB egyik friss belső tanulmánya is szükségesnek tartja.»
Barroso nyáron azt ígérte, hogy az év végéig módosítják a kódexet, belső források szerint azonban a várható változtatásokat ráncfelvarrásnak is túlzás lenne nevezni. Az Európai Parlament ezért október végén úgy döntött, hogy a szabályok szigorításáig a volt biztosok fizetésére szánt uniós büdzsé jövő évi 1,7 millió eurós keretéből 460 ezer eurót visszatart. Óriási!

Hogyan lettünk szegények?

KRITIKAI SZÉLJEGYZET ÉS
JAVASLATKÍSÉRLET

A Hogyan lettünk szegények?
Budapesten a Kossuth Klubban 2010. november 6 -án megrendezett
közéleti konferencia nyilatkozattervezetének margójára.

Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának alkalmára

BSZM ANYAGA

A szegénységről szóló konferencia címadó kérdése időszerűbb, mint valaha. Közéleti konferenciáról van szó, amely - mint minden eddigi a 20 év alatt - változatlan menetrenddel bír, ez is egy megrendezett konferencia… Ez a közéleti konferencia a szegénységről híven követte a megszokott forgatókönyvet, a lényeg az, hogy volt, van rá pénz, szellemi tőke, elméletileg tárgyalásos társadalmi konfliktuskezelés, és mint a vásáron a portékát, a tudását megannyi szakértő pallérozza. Mint mindig a konferenciák történetében, volt és most is van egy végszó és bizony: pazar svédasztal.

Felvetődik a kérdés, kikről is szól mindez?
Kikről és kik nélkül beszéltek a konferencia hazai és külföldi tudorai a szegénységről?
A mai kemény vadkapitalista viszonyok között, amikor a jobboldal a baloldal árulása miatt kivételes pozícióban uralja a társadalmat, mi változik egy konferencia "záródokumentumának" megfogalmazása után?

A megismert követeléslista, amely inkább kívánságlista, mennyiben tükröz osztályharcot?
Osztályharcot egyáltalán tükröz-e, ha csak üzenet szintjén is? Hiszen olyanok fogalmazták meg ezt a "záródokumentumot", akiknek egyfelől nem vitatható a filantrópiájuk és akár lehetnének tisztes polgárok is, de végülis soha, de soha még csak közük sem volt ahhoz a léthez, amelyben a fundamentális emberi igények kielégitéséért folyó küzdelem folyik.

Ma a volt szocialista blokk országaiban, kiváltképpen Magyarországon a kádári múlt "szellemi" örökségét hordozó, és/vagy mint a hatalmi érdekszférákban mellőzött értelmiség, a hatalmi ernyőn kivül esők sajátítják ki a munkásmozgalmi harcot. A "ki lehet más baloldali vagy kommunista, ha én nem, én, aki értelmiség vagyok, aki mindent tudok" berögződés bénítja mindazokat, akik érzik, hogy valami nagyon nem jó, érzelmileg felelősséget éreznek (mondjuk a szegények iránt), és ez a kényelmetlen érzet diktálta tudat észrevétlenül blokkolja az egyébiránt legrátermettebb individuumot. Az eszébe sem jut, hogy a gyakorlat és az elmélet távolsága mérhetetlen, igy egészében nincs politikai és politikai-erkölcsi bázisa egy hiteles, gyakorlatilag eredményes konferenciára.

Politikai önkielégitésről van szó már 20 éve. Ez vezet oda, hogy a klasszikus értelemben vett, igazi baloldal morálisan képtelen hatni a társadalmi viszonyokra, magára a társadalomra, akár a legcsekélyebb szinten is. Világos, a mai magyar baloldal csakis arra képes, amelyre a regnáló tőkés hatalmat kiszolgáló civil szervezetek, vagy a rendszer "társadalomszervező" szervezetei, intézményei is képesek. A szomorú az, hogy már a naivitásig hű, felelős marxista-leninista, valóban elvhű egyének megtévesztéséről, le- és kiszervezéséről, blokkolásáról beszélhetünk, amely kihat a munkásosztály újraszerveződésének kérdésére, égető problémáira.

Súlyos társadalmi-politikai tőkét harácsolt magának össze és azt elkótyavetyélte az MSZP, vele a benne reményt látó bigott kádári értelmiség. Mondhatni ők, a múlt nosztalgiázó értelmisége, annak közvetetten tevékeny részesei és utódaik, akik 1968 óta az «adok a népnek (1968-1989) és elveszem a néptől (1989-2010)» gyakorlatban kerülnek önmagukkal is ellentétbe, válnak elvtelenekké, renegátokká és mindösszesen a kapitalista viszonyok elemzésére, illetve konferencia-forradalomig jutnak el.
Ellentmondásos szellemiség uralja a baloldali viszonyokat, szervezetlenség, atomizáltság és az induviduumok állóháborúja, aminek az eredménye a dodonai beszéd. Persze ez is valami, ez is érték, de nem a munkásosztály küzdelmét szolgáló taktika, a stratégia ismeretlen. A kapitalizmus az kapitalizmus, az azért állatkerti társadalmi forma, mert a kevesek, a jogtalanul kiváltságosok élnek meg ügyeskedésükkel a más szellemi és fizikai munkaerejéből. No és vannak a mélyen szegények, depriváltak – és ebben a társadalmi kategóriában folyik a semmitmondó küzdelem, akár generációs alapon («a nyugdíjast el kell tartani», «azért szegények a cigányok, mert...», és a többi.) vagy nem létező és nem valós érdekek mentén, mint pl. ez a konferencia-zárószöveg (igen jó, csak mondjuk 25 éve lett volna idószerű, éppen akkor, amikor a «szocialista» rendszer íratlan alkuja az erkölcsi-politikai összeroppanást jelezte, miszerint a hatalom békén hagyta a népet, a nép békén hagyta a hatalmat, hiszen dolgozhatott, ehetett). Akkor is az ő nevükben folytatták a «munkásmozgalmi harcot» az elvtársak, csak éppen a népnek nem volt semmi köze a munkásharchoz, vagy a -szerveződéshez. Tipikus jelenség, ahogyan a kapitalisták, a hatalom élvezői és a peremén ingázók és a kívülrekedtek, rokonok, barátok és érdekmadzagon rángatottak birkóznak a politikai tudatukkal, észre sem véve, hogy egy-egy felsejlő reménységük éppenséggel szervezett tőkésügynök vagy olyan, akinek ma is innen-onnan súgják, hogyan blokkolja a munkásmozgalmat. Nos, nem marad más, mint a szobaforradalom, és annak kiemelkedő termékei, az ilyen-olyan kívánságlisták.

A mai magyar társadalom egy rendszerváltozás után vesztesekre és nyertesekre oszlik. A szocialista rendszer utolsó 15 évében kifejlődött újkapitalista gazdasági elit, a politikai hatalmi elit és a menedzserek együtt egyfelől a rendszerváltás végrehajtói, másfelől a polgári kapitalista társadalom uralkodó osztályát képezik. Mérhetetlen csalódást okoztak és okoznak a szocialista társadalom előnyeit élvező többségnek, a dolgozóknak, a munkaerőpiaci viszonyoktól függőknek és nem utolsó sorban a nyugdíjasoknak. A felsorolt társadalmi csoportok között a szegregált, dezintegrált, szinte átmenet nélkül és azonnal, a kezdeti szociális rendszerintegráció sikeres korszakába való átmenet korában egzisztenciát vesztett a több százezres lélekszámmal bíró cigányság. Amíg a többség egzisztenciája tartalékokat is sejtetett, addig a cigányság ilyen egzisztencia nélkül az azonnali munkanélküliséget átmenet nélküli életszínvonalromlással élte meg. A cigányság szisztematikus dezintegrálása, szegregálása (a munkaszervezetekből való tömeges kiebrudalásáról van szó) oda vezetett, hogy a társadalom eltartottként kezeli ezen etnikai csoportot, a szegénységet etnicizáló társadalmi felfogásban ellenséggé vált. A szegénység kérdése a többség esetében fokozatosan jelentkezett, hiszen a többségnek volt tartaléka. A szegénység azonban annak arányában mélyül, ahogyan a munkahelyek szűnnek meg és a munkanélküliség válik örökkévalósággá.
A szegénység Magyarország gyarmati státuszából, a multinacionális tőke rabló magatartásából, az idegen érdekeket feltétlenül kiszolgáló kevesek uralmából, a nemzeti tőkések, a piacgazdasági, politikai elitből ered. A munkásosztályt elárulók pribékmagatartásának, a kvázi "kommunista tőkések" -– a privatizáció bajnokai –, az új tőkések és a pénzügyi nemzetközi szervezetek (mögöttük a hegemón nagyhatalmi) rablópolitikának terméke.
Az államnak – az előbb említettekből összetevődő uralkodóosztály – alapvető érdeke, hogy mint a nagyhatalmak bábállamaként "szalonképesen fennmaradjon", ezért a multinacionális tőkét beengedje, amely az itt megtermelt profitot kiviszi – a korrupt állami vezetők pénzelése is sejthető mindebből –, a hazai tőkések profitszerzését támogassa, és, hogy igen költségesen működjön, ezért sarcnak beillő adót vet ki a népre. Mindezzel a hazai béreket lenyomva tartja, olyan életszínvonalat teremtve ezzel, hogy a munkanélküli és a dolgozó között "érdekellentét" feszüljön a létfennmaradásért. Ez egy stratégia a társadalom megosztásának fenntartása céljából. Az állam alapvető érdeke a létfenntartásért vívott küzdelemnek a hatalmi politika általi fenntartása a legkülönbözőbb társadalmi csoportok között. A nagy többség boldogulása, a kiszolgáltatottak segítése, a szociális rendszerintegrációs politika soha nem volt és nem lesz egy kapitalista rendszer államának sem sajátja, sem pedig érdeke. Ebből következik, hogy az állam a gazdasági és politikai folyamatok ellenőrzéséből magát a társadalmat hagyja ki, sőt a civil szférát is ennek megfelelően dotálja. Ebben a tekintetben tehát a 3. gazdaságban résztvevő, szervezett civil társadalmat a regnáló hatalom szekértolójaként vehetjük figyelembe.

A NÉPI EGYSÉGFRONTNAK vissza kell foglalni a baloldalt és a szakszervezeteket! Egy baloldali politika feltétele tehát - a bevezetőben megfogalmazottak alapján - csak és kizárólag egy új, népi egységfronton alapuló, merően megújult baloldali mozgalom, amely:
- alapvetően tudatosítja a társadalommal, hogy a kapitalista társadalom, az amerikanizált polgári demokráciák nem jelentik a jövőt, sőt a népek, az ökológia, a környezet pusztulását jelentik;
- figyelembe veszi a baloldal alapvető helyzetét, kritikai és megújítás szándékával a hatalomba integrált szakszervezetek szerepét, és ezzel paralell módon a társadalom igényét arra, hogy végre alapvető érdekeinek tudatában legyen, mozgalomba tömörüljön annak érdekében, hogy az alapvető érdekei képviselve legyenek;
- figyelembe veszi, hogy a társadalom többségének alapvető érdeke csakis egy hiteles baloldalhoz fűződik;
- figyelembe veszi, hogy a mai magyar társadalmi viszonyok, a szegregációs jelenségek, az állam megszorító intézkedései, a bankok és a szolgáltatók féktelen uralma a fogyasztók felett, az állami bürokrácia túlburjánzása elviselhetetlenné teszi a szegények életét, hogy az állam a nyugdíjasok kérdésében egy korosztályi ellentétet generál, és végül, hogy a társadalom tolerancia-, szolidaritásszintje, a kilátástalanság érzete a fasizálódáshoz vezet;
- figyelembe veszi, hogy a munkásosztály magvát nem egy önjelölt, küldetéstudattól és ezzel párosulva megváltó érzettől duzzadó baloldali értelmiség alkotja, hanem a rendszerváltástól mind a mai napig az újkapitalizmus, a vadkapitalizmus terheit viselők tömege;
- a NÉPI EGYSÉGFRONT kimondja egyértelműen és szakítva a politikai polemizálással és mellébeszéléssel, hogy mint mozgalom a merően új baloldal csakis és kizárólag a marxizmus-leninizmus eszméjét követi és ennek az örök érvényű eszmének megfelelően szervezi meg/újjá a munkásosztályt.
1./ A szegénység és kirekesztés csökkentésének érdekében és majdan a megszüntetéséért a közösségi társadalom alternatíváját fogalmazza meg, amely alapján követelésekkel lép fel a baloldali népfront.

2./ Meg kell erősíteni a megújuló szakszervezetek, érdekvédelmi civil tömörülések szerepét. Véget kell vetni a dolgozók kiszolgáltatottságának, a munkaviszonyok továbbromlásának és a bérek csökkenésének megálljt kell parancsolni. Az állam által kivetett adókról nyíltan ki kell mondani, hogy az sarc, és az adózók klasszikus értelemben vett állampolgári kötelességével és szolgáltatásával nem áll egyensúlyban. Az állam felé kritikusan kell megfogalmazni azokat a tőkés magatartásokat, amelyek a feketegazdaság burjánzását, az emberi jogsértések tömkelegét, a rabszolgamunkát eredményezik, és amely felett az állami ellenőrző szervek módszeresen szemet hunynak.

3./ Kritikai hangon kell megfogalmazni, hogy az állam az alkotmányt önmaga sérti meg 20 éve és egyre erőteljesebben azzal, hogy a benne foglalt állampolgári alkotmányos alapjogoknak nem szerez érvényt, egyre bővül a gyermekéhezés, bővül a depriváltak köre és általánossá válik a nyomor, százezrek veszítik el az otthonukat, lakhatáshoz való jogukat, gyakorlatilag megszűnt az ingyenes oktatás. Az egészségügyben burjánzik a paraszolvencia, az árak miatt elérhetetlenek a gyógyszerek és az egészségügyben általánossá váló várólisták egy közvetett genocídiumot eredményeznek. Csökken a deprivált rétegeknél az átlagéletkor, a cigányok esetében az 1989. évi adatokhoz viszonyítva 18 évvel. Követelni kell, hogy a nyugat-európai országok gyakorlatának megfelelően, Magyarországon is vezessék be a helyi viszonyoknak megfelelő szociális minimumjövedelmet (beleértve a táplálkozáshoz, közüzemi ellátáshoz, ingyenes oktatáshoz és egészségügyhöz, öregségi gondoskodáshoz való jogot)! A szociális minimumot alkotmányos garancia erősítse meg!
Egy baloldali népfront következetesen követett célja kell, hogy legyen, hogy a tőkeérdeket fokozatosan szorítsa ki a közszolgáltatásokból!
Törvényalkotásra kell kényszeríteni az államot, hogy az energiafogyasztók jogai érvényesüljenek, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás egyensúly szellemében a fogyasztók védelmet élvezzenek, például törvény garantálja az alanyi jogon járó minimum szolgáltatást.

4./Olyan baloldali egységmozgalomra van szükség amely egyfelől szervezi a civil társadalmat, másfelől civil integrációs programjaival csökkenti a szegregációt és a legkülönfélébb csoportokat érintően is erősíti a részvételi demokráciát, elsősorban a civil szférában. Új, korhű baloldali taktikát kell alkalmazni és stratégiát megcélozni a társadalom csoportjai, a deprivált rétegek megnyerésére, meggyőzése érdekében. Ennek érdekében kísérletet kell tenni az önfenntartó, önsegélyező és önellátó közösségek létrehozására, mint például a direkt szövetkezéseket, azokat kiszélesíteni, társadalmasítani. Meg kell jegyezni, hogy ez a program kísérleti, ez az útkeresés csak egyik módszer lehet, jelentheti egész csoportok kihátrálását a kapitalista társadalomból és erősítheti a szolidaritást, a közösség igényét atomizált társadalmunkban.
Megálljt kell parancsolni a társadalom megtévesztésének és világossá, érthetővé kell tenni a társadalom számára, hogy a szegregációval, a dezintegrációval, a kirekesztéssel a társadalom a fasizálódás felé halad, amelynek nem csak a kirekesztettek lehetnek szenvedői, kárvallottjai, hanem mindenki – az is, akit megtévesztenek a szélsőséges, populista eszmék. A többségi társadalom cigányokkal és szegényekkel szembeni kirekesztő magatartása a kapitalista rendszer természetes velejárója és az általános létbizonytalanságból ered. Hogy ezt a propaganda- és agitációs munkát elvégezhessük, ki kell menni az életbe, ott kell lenni minden munkahelyen, minden közösségben.

5./ A népi egységfrontnak egyértelműen ki kell mondania, hogy az Európai Unió már-már a népek börtöne és a tőke, a tőkések szövetsége. Aki mást állít, vagy elhiszi, hogy az Európai Unió a népek szövetsége, hogy ezáltal szociális és társadalmi dimenziója van, az bizony politikai, történelmi analfabéta. Az Európai Uniónak a vas-acél kartell korától mindmáig nincs szociális-társadalmi dimenziója, sőt az EU mint tőkeszövetség érdekeinek intézménye, ennek megfelelően írja felül a nemzetek szociális és társadalombiztosítási vagy egészségügyi törvényeit, mondván, hogy az állam pazarol, és államháztartási hiánnyal felelőtlen gazdaságpolitikát folytat. Ugyanakkor az EU a szociális kiadásainak1200-szorosát költi el a háborúkkal összefüggő szövetségi és hadikiadásokra.
Attól a népünket őrizze meg a sors, hogy a szociális jogok EU-szintűek legyenek, hiszen annak ellenére, hogy a szocialista rendszer szociális és egészségügyi vívmányait a 20 év alatt a kormányok leépítették, még mindig vannak az EU-t meghaladó intézményeink, törvényeink, amelyeket meg kell menteni, hogy az eltörölt törvényeket vissza lehessen állítani.

Zárógondolat
A rendszerváltás óta eltelt 20 év alatt, mint mindig egy új demokrácia mítoszában élve, a választók mint birkák a vályúhoz járultak az urnákhoz, azzal a reménnyel és hittel, hogy tényleg választhatnak. Ez pedig nem így van. A nép nem választhat, csak szavazhat és a kettő nem egy és ugyanaz. A munkaerőpiaci viszonyoktól függők tömege nem választhat se jobb-, se baloldal között. A jobboldal társadalomidegen, a baloldal pedig devalválódott, hitelét veszítette. Felvetődik az egyre időszerűbb kérdés, hogy kik és milyen jogon sajátítják ki érvényesülésük érdekében a hatalmon belül, a hatalom perifériáján, vagy onnan kiebrudalva a munkásmozgalmat? Létezik, sőt funkcionál a kádári rendszer maradványaként a munkásarisztokrácia, vagy úgy, mint értelmiség, vagy úgy, mint a kiváltságosok utódai?
Erre rövidesen egy új népi mozgalom ad választ, ha kell, igen keményen az "asztalra csapva" és kimondva, elég volt az önjelöltekből, a küldetéstudattól szenvedőkből. A munkásosztály újra megszervezi önmagát. Nem "felülről" és nem is csak alulról. Együtt a kiszolgáltatottak, a munkaerő-piaci viszonyoktól függők, szegregáltak, dezintegráltak és depriváltak tömegeivel mint egységes munkásosztály!

2010. november 7.
Javaslati anyagokból összeállította:
Aradi Pál
BSZM koordinátor

Bizottság az Európai Dolgozók Egyetértéséért

3.sz. levél 2010.okt.29.

A berlini európai munkástalálkozón résztvett szakszervezeti és politikai aktivisták újból szembetalálták magukat a kérdéssel: milyen kezdeményezést kell együttesen megtennünk, hogy az Európai Bíróság ítéletei megsemmisüljenek?
Javaslatomat a konferencia résztvevői megvitatták, csakúgy mint az érdekelt szakszervezeti és munkásaktivisták. Fölteszem a kérdést, nem kellene-e a «Bizottság az Európai Dolgozók Egyetértéséért» gyakorlati teendőjeként küldöttséget menesztenünk Brüsszelbe, mely erre a széleskörű vitára alapozva, ebbe integrálva a különféle nézeteket képes a «szolgáltatások és a dolgozók szabad mozgása» direktívák megszüntetésére…


Az ítéletek és a direktívák

2010. júl. 15-én az Európai Bíróság Németország ellen ítéletet hozott (C-271/08), mely megsemmisíti a Ver.di szakszervezet kollektív szerződését a nyugdíjakról nemzetközi vonatkozásban. Ez a verdikt megfelel a Bíróság 2007. dec. 11-i és 18-i Viking-ítéletének (C-438/05) és a Laval/Vaxholm-nak (C-341/05). Hasonló jellegű a néhány hónappal későbbi, 2008. ápr.3-i a “Rüffert” (C346/06) és a 2008. jún. 19-i “Luxemburg” (C-319/06). A Bíróság már korábban meghozta ítéletét a Volkswagen-törvény ügyében (C-112/05).

Aki ismeri a német helyzetet, be kell lássa, hogy a demokratikus legitimitás nélküli, nemzetekfeletti intézmény ítélkezésének részét képező ítéletek a Köztársaság alapjogaival, a szociális állam elvével szemben igazságtalanok és önkényesek. Alapjogainkban a szervezkedés és társulás, a «tárgyalások automómiájának» tiszteletbentartása, a független szakszervezetek létezésének szabadsága fejeződik ki, s a Német Szakszervezeti Szövetség (DGB) a nemzeti kollektív szerződések rendszerének garanciája. Ezeket a demokratikus és szociális jogokat kellene tehát feláldozni az európai piac vállalatainak, az európai szerződéseknek az oltárán.

Ezek az ítéletek nem csak az európai és német szakszervezetekkel összeegyeztethetetlenek, nem csak a munkásjogokkal és munkásvívmányokkal ellentétesek, nem csak az ILO konvencióinak mondanak ellent, hanem hatással vannak az EU keretein túl is.
Az ítéletek funkciója az, hogy a vállalkozásoknak adjon totális szabadságot, mellyel szemben csökkenteni kell a munkások és szakszervezeteik szociális és demokratikus jogait, jogszerűségüket el kell veszejteni, végül pedig eltüntetni. Ebben az értelemben az ítéleteket új minőséggel ruházzák fel a kapitalista országokban, ahol el kellett ismerni a dolgozók és szervezeteik küzdelmének alapján a szervezkedés jogát, a szakszervezetek kollektív egyezményekre és szerződések kötésére vonatkozó szabadságát. Ezt a független pozíciót, melyet a dolgozók értek el és pl. sztrájkban, kollektív konvenciókban, a szociális védelem törvénybeiktatásában ölt konkrét anyagi kifejezést, ítéleteivel elutasítja, megsemmisíti és végül megtiltja az Európai Bíróság. Tudjuk, hogy ezek a döntések nem a bírósági önkény termékei. Tudjuk, hogy az európai szerződések és direktívák «új jogainak» konkrét alkalmazása.
Ezeknek a szerződéseknek és direktíváknak az alapján egész Európa munkásosztályának 2011. május elsejétől egy új szakasszal kell szembenéznie. Az EU eldöntötte, hogy a megvalósítja a «szolgáltatások és a dolgozók szabad áramlását». A DGB 2010. május 16-20-i kongresszusa jelezte a kollektív szerződések rendszerét fenyegető veszélyt, mely magát a DGB-t is veszélybe sodorja.

Viták a német szakszervezetekben

Az Európai Bíróság ítéleteihez fűződő problémák hatással voltak a DGB 2010-es kongresszusára. A DGB elnöke, M.Sommer 2010. máj. 16-án deklarálta a kongresszus előtt, hogy az EU «a társadalmi feljődéstől olyan messzire távolodott, mint még soha», megjegyezte, hogy «szembe kell néznünk az Európai Bíróság ítéleteinek következményeivel, melyeket bárminek nevezhetünk, kivéve szociálisnak». Hozzátette a “Rüffert” és “Laval” ítéletek kapcsán: “A tárgyalások szabadságát el fogják temetni és a sztrájkjog pedig nullára redukálódik (…). Ezeknek az ítéleteknek a mélyén csakúgy, mint az Európai Bizottsággal folytatott vitákban mindig ott lappang az alapvető kérdés: az emberi jogokat és a szociális jogokat alá lehet-e vetni a belső piaci szabadságnak”.

A DGB kongresszusa egy indítványban megerősíti, hogy az Európai Bizottság «támaszkodva az Európai Bíróság több ítéletére – és a multinacionális vállalkozások, a neoliberális politikusok és az európai munkáltatói szervezetek nyomása alatt – a liberalizációt, a deregularizációt, a közszektor infrastruktúrájának privatizációját gyakorolja ”. Az indítvány megnevezi azokat a területeket (telekommunikáció, posta, energia- és vízszolgáltatás, folyami, országúti és vasúti szállítás/közlekedés és tömegközlekedés), melyeket a direktívák alapján. a piaci törvényeknek vetettek alá Az indítvány hozzáteszi, hogy a közszolgálati rádió, az egészségügy és a takarékpénztárak ugyanerre a sorra kerülnek. Olvashatjuk: “A Viking-, Laval-, Rüffert- és Luxemburg-ítéletek ezen kívül megmutatják, hogy a vendégmunkásokról (Entsenderichtlinie) szóló direktíva célja nem a szociális jogok garantálása, hanem ellenkezőleg, a vállalati, szolgáltatási szabadság.
Ezek az ítéletek azzal a veszéllyel fenyegetnek, hogy az alapvető munkásjogokat (mint a sztrájkjog, a tárgyalások joga) teszik tönkre csakúgy, mint az állam társadalomszabályozó jogait (pl. mint az adjudikáció jogát)”. (Ver.di A007)

Az IG Metall (fémipari szakszervezet), az IG Bau (építőipari szakszervezet), IG BCE (bánya- és vegyipari szakszerv.), a Ver.di, az NGG (élelmiszeripari szakszerv.), a TRANSNET (vasutas szakszervezet) és más kollégák, a DGB kongresszusa elnökeinek kezdeményezése: “A DGB és szakszervezetei opponálnak a szakszervezeti jogok, a szakszervezetek sztrájkjoga bármilyen európai és nemzeti szintű korlátozásának”.

A DGB kongresszusán ezek a referenciák kimutatják, hogy az EU és az EB céljai karakterisztikusak. A jogainkat illető alapvető veszély tisztán látszik. S ezt aláhúztuk azzal, hogy a DGB és a föderáció ellenállnak a sztrájkjog bármilyen korlátozásának.
A kérdés, hogyan cselekedjünk.

Nincs miről tárgyalni!

AZ ESZSZ (CES/ETUC) – hűen Európai Unióhoz tartozó intézményi funkciójához – fenntartja credóját a Bizottsággal, a szociális partnerekkel, stb. való tárgyalásokról. Németországban pl. azt, hogy a Bíróság ítéleteit «alkalmazzák» (a “Rüffert-ítélet” adjudikációjának elfogadása avégett, hogy a nemzeti törvénykezéssel «kompatibilissá» tegye).

De megtehetjük-e, hogy az “alapvető munkásjogok, mint a sztrájkjog és a tárgyalások joga” az EU-val való megbeszélések tárgyát képezzék – anélkül, hogy elismernénk az EU hatalmát jogaink megszüntetésére? Megállapítjuk, hogy az egymást követő csapások, a kapitalista rend válsága nem tolerálja tovább a munkások jogait, a munkások vívmányait és természetesen a független szakszervezeteket sem. Pontosan ezen szervezetek létezéséről van szó, azokról a szervezetekről, melyeket a munkásosztály eszközként hozott létre, hogy ezeket a jogokat és vívmányokat – ideértve a demokráciát is – kiharcolja.

El tudjuk-e fogadni, hogy csak kötelező európai keret létezzen akkor, mikor az a tőke érdekeit képviseli a «Négy alapvető szabadságjog» formájában a munkásosztály jogai és érdekei fölött, megtiltva neki a védekezést, hogy saját szervezeteire, saját érdekeire támaszkodjon? Mi az értéke a sztrájkjognak Svédországban vagy Finnországban, ha tilos vagy olyan feltételekhez kötött, melyek lehetetlenné teszik, hogy a munkások és szakszervezeteik harci eszközként szuverén módon használhassák? Mik a következményei a demokráciára nézve annak, ha a Szövetségi Alkotmánybíróság a nemzeti törvénykezéssel konformnak ítéli az adjudikációt és saját ítélkezését kell megsemmisítenie, hogy megfeleljen a “Rüffert-ítéletnek”, egyszerűen azért, mert az Európai Bíróság így akarja? Mik a következmények a demokráciára, ha egy ország – anélkül, hogy harakirit akarna elkövetni – elfogadja, hogy bértarifáit egy bíróság diktálja?

Egyetlen dolgozó, egyetlen szervezet sem méltányolhatja ezeket a támadásokat!

Nem is szükséges arra figyelmeztetni, hogy az EU tervei elleni küzdelem a szolgáltatások direktíváját illetően elválaszthatatlan Bolkestein európai biztos nevétől, mely ellen egész Európa felkelt olyannyira, hogy Prodinak, a Bizottság elnökének meg kellett hátrálnia. A szolgáltatásokról szóló direktíva azonban nem tűnt el.
Ezért, és mert nem tudjuk elfogadni ezeket a támadásokat, szükségünk van egy újabb lépésre szervezeteinkkel együtt egész Európában arra, hogy az Európai Bíróság ítéleteit megsemmisítsék. Előreláthatóan 2011. május 1-én lép életbe a szolgáltatásokról és a dolgozók szabad áramlásáról szóló direktíva, azt ezt kisérő támadásokkal a kollektív szerződések és a szociális védelem együttese ellen.

Javasoljuk, hogy együtt szervezzünk delegációt Brüsszelbe az Európai Bizottsághoz, olyan küldöttséget, mely széleskörű mozgósításon alapul, ahogy a mi szakszervezeteink tették, hogy követeljük a Bíróság ítéleteinek és a szolgáltatásokat illető direktíva teljes megsemmisítését.


Követelésünk:
Az ítéletek megsemmisítése vagy hatályon kívül helyezése;
a szolgáltatásokról és a dolgozók szabad áramlásáról szóló direktívák megsemmisítése vagy hatályon kívül helyezése.


Azt javasolom, hogy ezt az indítványt integráljuk közös európai kezdeményezésünkbe a “Bizottság az európai dolgozók szövetsége” keretében.

Ez a küzdelem kapcsolódik a munkásszervezetek, elősorban a szakszervezetek azon a harcához, hogy visszafoglalják a történelmi mantátumuknak megfelelő helyet: a munkásérdekek védelmét az IMF, az EU és a kormányok szigorítási programjának érvénytelenítésében, nyugdíjaink, munkatörvénykönyveink és a szociális hálóink rendszere elleni támadások megszüntetésében. Azért, hogy a bankok és a spekulánsok megmentésére kiadott milliárdok visszatérjenek az államháztartási és a társadalombiztosítási alapokba, ahonnan azokat eltulajdonították!

Vitassuk meg ezt a javaslatot a “Bizottság az európai dolgozók szövetségéért” lapjában, döntsünk munkatalálkozóról a Háború és kizsákmányolás elleni világkonferencia alkalmával Algírban.

H.-W. Schuster 2010.szept.20.

Kedves Barátaink, Elvtársaink!
Testvéri üdvözlettel:
A Bizottság lapja szerkesztősége nevében,
Carla Boulboullé

Kapcsolattartás:
Carla Boulboullé, Postfach 120 364, 10593 Berlin Fax: 030 / 313 16 62 E-Mail: k-eav@t-online.de

A francia helyzet megértésére

Bizottság az Európai Dolgozók Egyetértéséért
2.sz. levél 2010.szept.27.


Szept. 23-án ismét közel 3 millió francia dolgozó sztrájkolt és tüntetett szakszervezeteivel az összes feliratonm táblán és molinón kifejezve, hogy a nyugdíj ellenreformjának visszavonását követeli.

Elvtársunk, a francia Független Munkáspárt tagja, szept. 13-án vetette papírra ezeket a sorokat – de tartalma helytálló azóta is.


«Franciaországban a szept. 7-i politikai helyzetet fordulat jellemzi. 2,7 millió dolgozó sztrájkolt és tüntetett tömegesen a városokban a szakszervezetek felhívására teljesen egyértelmű ellenállással a Sarkozy-kormány Európai Unió diktálta törvénytervezete ellen. Ahhoz, hogy megértsük a történteket, néhány héttel korábbra vissza kell tekintenünk.

A szept.7-i sztrájk- és tüntetésre felhívás, a parlamenti nyugdíj-törvénytervezet vitájának kezdete eredetileg nem szerepelt a Thibault (CGT) és Chérèque (CFDT) vezette szakmaközi szakszervezeti programban. Az akciónapokat a Európai Szakszervezeti Szövetség (CES/ETUC) szept. 29-i európai nap keretében képzelték el, annak az ESZSZ-nek, amelyik az egész európai nyugdíjrendszer reformjának híve.

Hirtelen – júniusban – a szakmaközi szakszervezeteknek muszáj volt a dolgozók nyomására módosítani tervét, nehogy kezelhetetlen helyzetbe kerüljön.

A francia szakszervezeti mozgalom több konföderációból tevődik össze. Közöttük a szakmaközit veztő CGT és a CFDT oldalán ott találjuk a «reformista» CGT-FO-t. Utóbbi elutasította a szakmaközihez való csatlakozást abban az esetben, ha Thibault és Chérèque nem hajlik a dolgozók mozgósítására a «reform visszavonása» egyértelmű jelszavával. Ez a szövetség tehát egyedül döntött a jún. 15-i sztrájkról és tüntetésről Párizsban azzal a jelszóval, ami kifejezte a dolgozók óriási többségének akaratát: «ez a nyugdíjreform nem kiegészíthető, nem javítható. Vissza kell vonni!». Siker lett.

70 ezer dolgozó válaszolt a felhívásra, megerősítve a különböző föderációkhoz tartozó aktivisták kezdeményezését, impulziót adva a jún. 24-i tüntetésnek, melyre egy héttel később a szakmaközi szakszervezet is felhívott. A jelszó a «visszavonás» lett, dacolva a szakszervezeti vezetés implicit tiltásával.
Thibault-Chérèque számára lehetetlenné vált, hogy csak az ESZSZ szerinti szept. 29-én legyen a következő határnap.

Szept. 7., a parlamenti ülésszak kezdete kötelezett. Ez azt jelenti, hogy a vezetők is magukévá tették a «visszavonás» követelését? Nem olyan egyszerű a dolog. Meghátráltak az aktivisták követelései előtt, felhívást tettek a szept. 7-i napra, de elutasították a «visszavonás» jelszavát azzal az ürüggyel, hogy meghiúsítaná a kormány részleges meghátrálását a nyugdíjkérdésben. A PS (szoc.párt) és a PCF (komm.párt) nyomorúságos csata-imitációjára támaszkodtak, amivel «opponáltak» a törvénytervezetnek.

A nyár folyamán, mikor a hagyományos politikai és szakszervezeti élet lelassult, elkeseredett csata ketdődött : a szakszervezeti szekciók irodáiban és az összes szervezetben pezsgett az élet. Indítványokat kezdeményeztek és a szept. 7-i felhívásra szavaztak a «visszavonás» jelszavával. A CGT és a CGT-FO közös álláspontjában köteleztek a visszavonás követelésére. Sokan közülünk feltették a kérdést: «ha a kormány nem hátrál, a vezetők hívjanak sztrájkra egészen addig, míg meg nem teszi!». Soha nem volt ilyen összeütközés az aktivisták és a vezetők között!

Ezen az alapon indult – melyről a Nemzetközi információk is számot adtak – hét hét után a csatározás.

Ennek a szept. 7-i napnak a másnapján a szakmaközi szakszervezet újból összeült. Szept. 8-án arra vetemedett, hogy provokatív módon új akciónapot hirdetett… szept. 23-ra, a tüntető tömeg akarata ellenére, akik világos, sztrájkra és tüntetésre szóló felhívást vártak szept. 15-re a Nemzetgyűlés előtt a szavazás napján.
A botrányok által teljesen lejáratott, de még saját hívei által is elítélt francia bonapartista rezsim napjai veszélyben vannak. Hogy a CGT és CFDT vezetése vegye a felelősséget magára, az veszélyes !
Brüsszelben is nagy a nyugtalanság, ami a pénzügyi piacok által előírt «reformok» sorsát illeti. Az kell, hogy a «reformok» sorában a leggyengébb láncszem szakítással fenyegessen, Németországban, Spanyolországban, stb., mely kisöpörné az EU terveit minden kontinensen. Erre kell kötelezni a vezetést.
Azóta is folyik az elkeseredett harc a francia munkásosztály szervezeteiben. Az utolsó hónapok tapasztalata mindenkiben jelen van, a dolgozók és az aktivisták nem akarnak meghátrálni, offenzívát indítanak megerősítve magukat, akkor is, ha a vezetés e kis magjának árulása súlyos következményekkel is jár a dolgozókra. Ennek az irányító apparátusnak, a «magnak» a felháborító magatartása egyre inkább nyilvánvalóan kötődik az EU-nak való alárendelődéshez, a «realizmushoz», melynek nevében tilos eltávolodni a finánctőke «humanizációjától és szabályozásától».
A Független Munkáspárt (POI) nap mint nap megpróbálja megvilágítani ennek a harcnak a lényegét a szakszervezetek tiszteletbentartásával. Számára a bizalmi viszonyok, melyek összekötik a munkásaktívákat és a különféle szakszervezeteket, súlyosan nyomnak a latban az egész jövőre, a munkásosztályra, szervezeteikre és a demokráciára nézve. Ebben az értelemben a küzdelem új szakasza kezdődött.
Ezek a politikai kérdések voltak jún. 18-19-án is a viták középpontjában berlini tanácskozásunkon. A mozgalomban gyökereznek, mely egész Európában fejlődésnek indult, s a franciaországi események ennek a kifejezését jelentik.
Konklúzióként legjobb kívánságaim azoknak az elvtársainknak, akik ebben a harcban kötelezték el magukat.»


Testvéri üdvözlettel,
a Bizottság az Európai Dolgozók Egyetértésért nevében
Carla Boulboullé

Kapcsolattartás :
Carla Boulboullé, Postfach 120 364, 10593 Berlin Fax: 030 / 313 16 62 E-Mail: k-eav@t-online.de

NOSZF győzelmének 93. évfordulójára

MIT ÜZEN A NAGY OKTÓBER

A kizsákmányolók és elnyomók, a munkásmozgalom régi, és új opportunistái immár évszázadok,és évtizedek óta üldözik, valamint kiforgatják Marx, Engels, Lenin tanításait. De ezek a tanítások élnek, és élni fognak! Hiába mért átmeneti vereséget, a szocializmust célzó átmenti rendszer egy részére a kapitalizmus, hiába formálnak új szent szövetségeket a nemzetközi monopóliumok, és finánctőkés világszervezetek, hiába törlik el a mai bonapartisták november 7. - e ünnepét, s akarják eltávolítani a moszkvai Vörös térről Lenint, eltüntetni a szovjet, és a nemzetközi kommunista mozgalom hőseinek emlékét a Kreml elől és falaiból, a Nagy Október szelleme él, és élni fog.

Él a népek békevágya, amit a győztes szovjethatalom legelső dekrétumába foglalt; él a világ földművelőinek milliárdjaiban a földéhség, a fizikai és szellemi bérmunkásokban a felszabadulás forró óhaja, az elnyomott népekben az emancipációs törekvés. Él az ázsiai népek reménységének jelképeként a világ területének és lakosságának egyötödét – egy hatodát kitevő, szocializmus irányába tartó, és szédületes gyorsasággal fejlődő Kína, az amerikai népek számára példát mutató Kuba, az eltökélten imperialista- ellenes Venezuela. Él, és ellenállhatatlanul szélesedik a világ népeinek mozgalma a háborús agresszió befejezéséért, a békéért, a szociális jogokért, az ökológiai válság megszüntetéséért.

Földünk új, elhúzódó világgazdasági válsággal küzd a kapitalizmus miatt.
Nő a munkanélküliség, fokozódik a kizsákmányolás. Soha nem látott új népvándorlás, migráció bontakozik ki, amelynek következményeit sok Nyugat-európai, és más ország nem képes kellő demokratizmussal kezelni. A viharosan fejlődő tudományos-technikai forradalom már ma megoldhatná az emberiség minden gondját, ha békés alkalmazását nem gáncsolnák a tőke urai. Színre lépett az újfasizmus és neonácizmus, hogy eltiporja a felszabadulási törekvéseket szerte a világon. Új nacionalista torzsalkodások mérgezik a légkört Európában is. Különösen Kelet- Európá -ban akarnak új hadállásokat kiépíteni, arra a mintára, ahogyan Grúziában, és Ukrajnában tették korábban. Un „narancsos forradalmakat” robbantanak ki, és inváziókat indítanak, hogy útját állják a középkeleti, ázsiai, afrikai népek ébredésének.

Most, a világgazdasági, és egyre mélyülő társadalmi válság közepette, a baloldali erőknek az összefogás újjászervezésén kell fáradozniuk, egy valóban baloldali bérmunkásszövetség sikeréért. Ezen munkálkodni a szilárdabb marxista- leninista elvi eszmei alapokon álló, önállóságukat féltve őrző, de tapasztalt népfrontos politikát folytató portugál, görög és más kommunista és munkáspártok is. Dél-Amerika nem egy országának kommunista pártjai szintén ezen az úton tudnak előbbre törni: nem zárkóznak szektásságba, de nem is adják fel önállóságukat, távlati céljaikat. A kommunista és munkáspártok túlnyomó többsége korábbi közös nyilatkozatokban, és világtalálkozók záródokumentumaiban is deklarálta: a fő veszély jelenleg az imperialista neokolonializmus, a radikális jobboldal, a fasizmussal terhes előretörése. Ennek megakadályozása végett a helyi sajátosságokat gondosan elemző, széles szövetségi politikára ösztönzik a testvérpártokat, ide értve az antifasiszta összefogás kérdését is. Ez a politika korunk marxista-leninista stratégiai-taktikai realitása!

Magyarország 1917 után szinte elsőként próbálta követni az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlása után az oroszországi szocialista forradalom példáját. A bolsevikokat követve, az 1918 novemberében megalakult magyarországi kommunista párt szintén népi összefogás révén, a baloldali szociáldemokratákkal, a szakszervezetekben tömörülő munkásokkal, és a szegényparasztokkal szövetségre lépve tudta megtenni első lépéseit a szocialista rendszer kiépítése felé.

A Magyarországi Tanácsköztársaság az országra támadó burzsoá hadseregekkel szemben honvédő háborút folytatott, nem úgy, mint az ellenforradalmi Horthy-kormányzatok, amelyek az antant erők segítségével kerültek uralomra. Aki ismeri a magyar történelmet, tisztában van vele, hogy Horthyék fogadták el az igazságtalan trianoni békediktátumot, a magyar kommunisták és haladó erők pedig következetesen harcoltak ellene, az országon belül és kívül egyaránt. Magyarország népei, soraikban a kommunistákkal és haladó demokratikus testvéreikkel, hosszú időn keresztül keservesen megszenvedtek a kapitalista restaurációért, a fasiszta erőkkel való cimborálásért, a Hitlerrel kötött, világháborúba torkolló szövetségért.

A háború utáni szocialista célzatú építés során megtapasztalhattuk, milyen nagyszerű eredményeket hoz a tömegek jólétéért folytatott szocialista politika; emellett azonban azt is, hogy mennyire súlyos következményekkel járnak mind a szocialista demokratizmust sértő dogmatikus szektás kilengések, mind pedig a jobboldali revizionista megalkuvások. A marxizmus-leninizmustól való kétirányú eltérés megingatja, és aláássa a népi rendszer tömegbázisát, akarva-akaratlanul a régi és új urak, a nemzetközi reakció kezére játszik. Ezek az elhajlások ma is mérhetetlen kárt okoznak a munkás, és kommunista mozgalomnak.

Az elmúlt két évtized újra megmutatta, mit jelent a néptömegek számára a rekapitalizálás: elszegényedés, az ország társadalmi szétszakadását, újabb politikai, és társadalmi deficiteket, sodródást a nemzetközi reakció oldalán.

A becsületes dolgozó tömegek, az igaz hazafiak egészen mást akarnak, és előbb-utóbb meg kell érteniük, hogy kapitalista alapon nem sikerülhet az ország igazi talpra állítása, a válság tartós felszámolása, újfent százezreket taszít a szegénységbe, a nyomorba a burzsoázia, és politikai képviselete. Egy politikai pártnak, és egy rendszernek az igazmondása nem abból áll, hogy mit állít magáról, hanem abból, hogy valójában mely osztályok, mely rétegek érdekeit képviseli. Idejében feltárja a hibákat, s azok kijavítására hatékony lépéseket tesz.

Ugyanakkor bebizonyosodott, hogy a sikeres baloldali előbbre haladás hiányának egyik legfőbb oka: a haladó demokratikus erők összefogásának gyengesége, elsősorban pedig a marxista erők korszerű megújulásának elmaradása. Nem lehet sikeres az olyan munkáspárt, melynek vezetése elszakad saját tömegbázisától, a munkásoktól, alkalmazottaktól, haladó értelmiségiektől, a kisemberektől, s nem tanul sem a saját hibáiból, sem a nemzetközi tapasztalatokból.

Csak bukáshoz vezethet, ha lépten-nyomon súlyosan megsértik a munkásmozgalom belső demokratizmusát, félreismerik a hazai és nemzetközi erőviszonyokat, semmibe veszik a reális körülményekhez alkalmazkodó szövetségi politikát. Félrevisznek az olyan antimarxista- antileninista nézetek, mint: “egyedül is erősek vagyunk”, “nincs kisebbik rossz polgári körülmények között”, vagy az a politikai vakságra valló rögeszme, hogy nincs se hazailag, se nemzetközileg “jobboldali radikális, neofasiszta veszély”,vagy elvtelen kompromisszumos politkát folytatnak egyes pártvezetők végsősoron a burzsoázia javára. Olyan időkben mondják mindezt, amikor lényegében üldözik a baloldalt, továbbra is világuralomra tör az USA, pusztító háborúkat készítenek elő, robbantanak ki a transznacionálisok, növekszik kíméletlen elnyomás az elmaradottabb országokban, de a centrumokban is.

Mit ér az eddig elfelejtett, s most becsapósan előrángatott, hamis frázisként kongó“kommunistaság”, amelyből csak éppen a leninizmus marad ki? Mit ér a “baloldali” demagógia a mai antikommunista hisztériakeltés ellen? Milyen jogon harsogják némelyek, hogy “a kommunisták mi vagyunk”, miközben megtagadják a bolsevik típusú párt szervezését. Nacionalista szólamokkal vizezik fel a párt irányvonalát, ellenforradalmárok előtt hajbókolnak, gátlástalanul közösködnek jobboldaliakkal. Önkényesen felrúgják a marxi-lenini szervezeti normákat, fittyet hánynak saját szervezeti szabályzatukra, és megengedhetetlen módon tesznek ellene, kiherélik, megrohasztják a saját pártjukat.
Ez az eklekticizmus, ez a jobbra-balra rögtönzött kapkodás, már eddig is súlyos károkat okozott. A vita, amely ma a munkásmozgalom baloldalán folyik, nem egyszerűsíthető személyek vetélkedésére.
Mélyen elvi, és gyakorlati gyökerű problémáról van szó: arról, hogy visszatér-e a mai munkásmozgalom baloldali szárnya a marxi-lenini útra, képes-e korszerű marxista-kommunista párttá szerveződni, megtalálja-e az utat a dolgozó tömegekhez, felismeri-e a polgári demokrácia keretei között a baloldali-népi összefogás lehetséges módjait, vagy egyhelyben topog, sorvad, felmorzsolódik, a történelem süllyesztőjébe kerül? Vannak Magyarországon is kommunisták, akik nem feledkeznek el a Nagy Október tanulságairól, a marxizmus-leninizmus hagyományairól, nem térnek el elveitől. Elszánták magukat, hogy átgondoltabb, tudományos alapokon nyugvó politikával kihúzzák a magyar baloldali munkásmozgalmat a jelenlegi gödréből, és az országot az elhúzódó válságából. Felzárkóznak a nemzetközi kommunista, valamint munkáspártok közösen kialakított, szolidáris irányvonalához, cselekvéséhez. Nem kívánnak letérni a Nagy Október útjáról!

Most amikor a „minden világok legjobbikának„ kikiáltott világkapitalizmus súlyos, és elhúzódó válságát éli át, és a burzsoázia politikai elitje fondorlatos módon akarja a népet becsapni, és a bérrabszolga jövedelmét újfent megcsapolni a tőke javára, nem árt emlékeztetni arra, mindennek határa van, így a népámítás, az elnyomás és a kizsákmányolás rendszerének is! Reménykedjünk abban, hogy lesznek a NOSZF eszméjének folytatói, azok a kommunisták akik nem vesztik el fejük frisseségét, szervezetük harcosságát, ha kell önkritikát is gyakorolva, de ismételten újrakezdik a mai korhadt kapitalista világ elleni harcot, és ez előbb utóbb az egész burzsoázia fejébe is beleveri a történelem dialektikáját szerte a világon.

2010-11-05

Varga Sándor (Alexandrosz)

És az Európai Parlament képviselői?

Index, 2009. május 6.
«Az alábbiakban tételenként sorra vesszük, hogy mennyi pénz felett rendelkezhetett egy-egy magyar EP-képviselő 2004-2009-ben. Jussukat euróban kapják, de 290 Ft-os árfolyamon magyar pénznemre is átszámoltuk az összegeket.
Magyarország a mindenkori főtisztviselői bér két és félszeresét, vagyis körülbelül bruttó 1 200 000 forint fizetést adott képviselőinek
A képviselők az EU-tól utazási költségtérítést is kapnak. Ez az összeg több részletből áll össze, és függ a képviselő otthonának földrajzi helyétől.
Az utazási térítés három tételből állt eddig. Első körben fizették a repülőjegyeket. Azonban nem a jegyek tényleges árát fizették ki nekik, hanem átalányt számolhattak el, Az EP-képviselőknek annyi kötöttségük van, hogy a beszállókártyáikat le kell adniuk, de nem a jegyük tényleges árát kapják meg, hanem az adott útvonal (esetünkben Budapest – Brüsszel – Budapest) első osztályára szóló jegyek átlagárát. Tehát aki esetleg fapadossal repül, vagy csak turista osztályon, az is az első osztályú hagyományos jegy árát kapja meg.
Ezen felül 37 cent/kilométer átalány is jár a képviselőknek otthonuk és az ahhoz legközelebbi olyan nemzetközi repülőtér között, ahonnan Brüsszelbe is járnak gépek.
Ezen felül létezik még a distance allowance nevű utazási költségtérítés is. Ez a képviselő anyaországi és brüsszeli irodája közti távolság alapján meghatározott összeg. A magyarokra a legmagasabb, 2400 kilométer feletti oda-vissza távolságra meghatározott átalánydíj vonatkozik, ami brüsszeli fordulónként 634 eurót (183 860 forintot) jelent, a képviselők jellemzően minden hétvégén hazajárnak.
A képviselőknek ezenfelül napidíj is jár. Ha bemennek dolgozni az EP-be, akkor alá kell írniuk egy jelenléti ívet, és ezért máris jogosultak felvenni a 298 eurós (86 420 forint) napidíjukat. Ez ugye attól függ, hogy ki hány ülésen vesz részt, de fontos megjegyezni, ha valaki a kedd-csütörtök ritmusban dolgozó plenáris ülések után már csak pénteken tud hazautazni, akkor péntekre is jár napidíj. Aki csütörtök reggel aláír az EP-ben, de délután már hazarepül, az pedig csütörtökre is megkapja a 86 ezer forintját. A napidíjjal havonta újabb egymillió forint körüli összeghez juthatnak a képviselők.
Előfordul, hogy az EP egyes testületei az EU-tagállamokon kívül gyűlnek össze. Például valamelyik nem EU-s országgal kapcsolatot tartó bizottság tagjai meglátogatják a helyet, amivel a kapcsolatot tartják. Elég sok ilyen bizottság van, volt már ilyen ülés a Karib-tengeren lévő Barbadoson is. Ilyenkor az EU fizeti a repülőjegyüket és kapják a kilométerenként járó 36 centes térítést is. Ráadásul a szokásos napidíj fele is megilleti a képviselőket, és a szállást is az EU fizeti, de az étkezések közül csak a szállodai reggelit állják.
Minden képviselőnek jár évente 4148 euró (valamivel több mint 1 200 000 forint) egyéb utazásokra. Ezt konferencialátogatásra vagy egyéb szakmai utakra fizetik. A képviselőknek nagyjából saját lelkiismeretükre van bízva, hogy mennyire szakmai épülésükre és mennyire inkább nyaralásra költik ezt a pénzt.
A fentieken túl havonta jár minden képviselőnek 4202 euró (1 218 580 forint) egyéb kiadásokra. Posta, telefon, belföldi utazások, internet-hozzáférés és irodaszerek fizethetők ebből a keretből, de ezzel sem kell tételesen elszámolni. Ha egy képviselő az adott hónapban az üléseknek kevesebb mint a felén vesz csak részt, akkor ennek az összegnek a felét vissza kell utalnia, kivéve, ha van orvosi igazolása.
A legnagyobb falat maradt utoljára. Minden képviselőnek jár havi 17 540 euró (több mint ötmillió forint) asszisztensek, szakértők fizetésére. Ezzel a kerettel a képviselők szabadon gazdálkodnak, annyi asszisztenst fizetnek belőle amennyit akarnak, és olyan szakértői dokumentumokat kérnek érte, amilyet csak akarnak. Ugyanakkor szerződést kell kötniük minden kifizetésről, vagyis legalább papíron tényleg el kell költeniük ezt a keretet.
Ezt a hatalmas összeget van aki komoly apparátus működtetésére költi, de van olyan brit munkáspárti képviselő, aki a férjét alkalmazza asszisztensként. Előfordult a mostani ciklusban, hogy egy képviselőről kiderült, hogy saját családi cégétől rendelt szakértői szövegeket. Aki akar, és elég erkölcstelen hozzá, az könnyen kiszámlázhatja magának a pénz nagyobbik részét, ugyanakkor a magyar képviselők között is van olyan, aki három-négy teljes állásban dolgozó asszisztenst, néhány szakértőt és gyakornokokat is foglalkoztat a keretből.
Mindezeken felül pedig jelentős egyéb juttatások is járnak a képviselőknek. Évi ötezer euróig terjedő összeget (közel 1,5 millió forintot) lehet nyelvtanulásra költeni, továbbá az EP életbiztosítást, balesetbiztosítást és lopásból eredő kárra kötött biztosítást is köt képviselőire.
Egészségbiztosítás is jár nekik és közvetlen családtagjaiknak akkor, ha az adott kezelést saját otthoni TB-jük nem fizetné, a keret évi maximum harmincezer euró képviselőnként. Az EP fogorvosi kezeléseikbe, szemüvegükbe vagy műfogsorukba is tetemes összeggel beszáll, ha ezt a képviselők igénylik. Mindezeken felül végkielégítés jár annak, aki legalább három évet szolgált az EP-ben.
Látszik tehát, hogy aki kellőképpen gátlástalan, az akár tízmillió forintot is összeszedhetett havonta, bár ilyen mértékű pofátlanság esetén reális a lebukás kockázata is. Büntetőügy vagy EP-n belüli eljárás eddig keveseket sújtott, de sok pletyka terjed az EP-ben számlákkal bűvészkedő politikusokról. A magyarok is pontosan tudják egymásról, hogy kik estek túlzásba az elmúlt ciklusban, és árulkodnak is egymásra otthoni pártszékházukban.»

2009 júliusától szigorúbb elszámoltatásra számíthatnak a képviselők.

Az alapfizetésüket ezentúl nem otthonról, hanem az EU-tól kapják, mindenki egységesen a luxemburgi EU-s bírák fizetésének 38,5 százalékát, vagyis jelenleg 7665 eurót, vagyis több mint 2 200 000 forintot (bruttó összeg, az új képviselők nettó 5963 euróhoz jutnak majd), és erre a képviselőt küldő államok további adót tehetnek, ha akarnak.
Megszűnik az átalánydíjazás, ezentúl a repülőjegyek valós árával kell elszámolniuk a képviselőknek, és dologi kiadásaikat is igazolniuk kell.
Sokkal jobban ellenőrzik majd az asszisztensekre költött pénzt is. Az asszisztensi keret legfeljebb negyedét lehet majd tanulmányokra költeni. A képviselők mellett dolgozó asszisztensek pedig egy EU által előírt bértábla szerint kapnak majd fizetést, amit nem közvetlenül a képviselők utalnak majd nekik, hanem egy erre létrehozandó EP-iroda osztja majd a fizetéseket. Tilos lesz továbbá családtagokat vagy azok cégeit fizetni ebből a keretből.
Mindazonáltal egy átmeneti időszakban a képviselők javadalmazása eltérhet a fenti összegtől, és megegyezhet hazájuk nemzeti parlamentjének képviselőiével.

A szabályok szerint a járandóság követni fogja az inflációt. Minden képviselő ezen felül kap még havi 4402 eurót általános költségekre; ezekről semmiféle számlát nem kell bemutatni. Számlával kell viszont igazolni mostantól a vásárolt repülőjegyeket, illetve kilométerenként 0,49 euró térítés jár az autóval megtett útért. Eddig bemondásra számolták el ezeket, a business osztályra szóló repülőjegy árát térítették akkor is, ha a képviselő valamelyik fapados járattal utazott. Nem lehet már bemondással igazolni azt sem, hogy a képviselő havonta mennyit fizetett munkatársainak, ezentúl havi 17570 euró áll minden képviselő rendelkezésére, hogy abból fizesse a saját maga által választott asszisztenseit. Ellenben mandátuma lejártával minden EP-képviselőnek végkielégítés jár, attól függően, mennyi évet robotolt az Európai Parlamentben.
Az EP-képviselőség jó állás maradt. Ahogy eddig az volt.