Nemzetközi információk

új széria 27.sz. (396) - 2011.jan.21.

Tartalom:

Tunézia - beszélgetés az UGTT egyik felelősével

Algéria - a Parti des travailleurs sajtótájékoztatója
“A tunéziai forradalom az egész emberiség öröksége” (Louisa Hanoune)

Pakisztán - Az ALL Pakistan Trade Union Federation jelentése a dolgozók országos kongresszusáról: A békéért a háború és a terrorizmus ellen, Lahore, 2010.dec.28.

Paul Barbier szakszervezeti felelős - az ILO, a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség és a «Világkormányzat » (első rész)



TUNÉZIA

“Az UGTT óriási szerepet játszik a népi mobilizációban”

Jan. 18-i beszélgetés az UGTT szakszervezeti felelősével – néhány órával azelőtt, hogy az UGTT vezetése bejelentette, nem ismeri el a kormányt, s egy órával később, mikor 3 hozzá közeli miniszter lemondott.

Milyennek tartod a politikai helyzetet?

Azt szeretném mondani először is, hogy minden diktatúra fel szokta égetni az országot, hogy a nép ne profitálhasson saját győzelméből; az imperializmusnak nem felel meg a népszuverenitáson alapuló forradalom, a diktátorok elkergetése, mert direktiváit az imperialista világrend árnyákában az egész rendszernek követnie kellene.

Jól tudjuk, hogy a tunéziai «földrengés» az egész régiót befolyásolhatja, elsősorban az arab világban, de az egész földrészen is. A forradalom azt jelenti, hogy a nép fejezze ki magát, akaratát kikényszerítse, az elfojtott társadalmi igazságosságot illető elképzeléseit megvédje.
Megszabadultunk a diktátortól és közvetlen hozzátartozóitól, de rendszerétől még nem. Megmaradt két összetevője: a most is gyermekeink vérét ontó megtorló erőszakszervezetek, és politikai komponense, az RCD aparátusa a nemzeti egységkormánnyal együtt. A bizonyíték is megvan, Ghannouchi miniszterelnök kapcsolatba lépett a Szaud-Arábiába menekült volt diktátorral, a sajtó megerősítette. Holott vissza kellene hozatni, hogy itt ítéljék el.

A nép gyűlöli a diktátort, de miniszterelnökét, Ghannouchit is. Az olvasóknak meg tudniuk kell a miniszterelnökről, hogy a Világbanknál kamatoztatta «tehetségét». Bizonyos személyek úgy akarják bemutatni, mint feddhetetlen embert, de ő vezényelte le köztulajdonú vállalataink likvidációját minden fosztogatással, rablással együtt. Ő volt az, aki a regnáló család útját egyengette másokkal karöltve, jól tudjuk. Még ha másoknak nagyobb csont is jutott, de ő is közöttük volt.

Megtartja ugyanazt a belügyminisztériumot?

Látni kell azt a gyűlöletet, amit a belügyminiszter mutatott a nép iránt sajtókonferenciáján tegnap. Mintha hirtelen elfelejtette volna, hogy volt jan. 14. és a tunéziai forradalom még tart. Azt gondolja, hogy még tartanak Ben Ali rendszerének régi szép napjai. Fenyegetett és hazudozott, ahogy főnöke, Ben Ali alatt hozzászokott.

Jan. 14-én a tömegek kimentek az utcákra, hogy távozását követeljék. Ez a belügyminiszter, aki ma is hivatalában van, kutyákat uszított a tüntetőkre, és könnygázgránátokkal bombázott. A helyzet sokkal tragikusabbra is fordulhatott volna. Azt állította, hogy egy tüntető letépte a nemzeti zászlót. Senki nem védelmezi jobban nemzeti lobogónkat, mint a nép. Hazudott, amit akar, csak azért, hogy terrorizálja a népet. A tunéziai nép levágta a vipera fejét, de a vipera még küzd. Ébernek kell lennünk. A forradalom sikerült, de meg kell védenünk, és meg kell védenünk népi bizottságainkat is.

Tényleg, az egész országban létrejött népi bizottságok miben állnak pontosan?

A lakónegyedekben, településeken megalakult bizottságok nagy szerepet játszanak és a forradalom védelmére tradíciókat szülnek. A politizáló, a szocialista ideállal átitatott, ahhoz közeli vagy egyszerűen demokratikus, nacionalista fiatalság számára keretül szolgálnak. A népi bizottságok ugyanakkor az életet is megszervezik, a lakóhely védelmét látják el, informálják a lakosságot a forradalmat fenyegető kettős veszélyről: egyrészről a gyilkos milíciák, ahol tudják, folytatják a terrort, másrészről az egész állami struktúra még a bukott rendszer kezében van.

A népi bizottságok ma már képesek országos egységet alkotni és megszerveződni. Ghannouchi kormánya mindent bevet, hogy a népi bizottságok lendületét megfékezze, például tiltja 4-nél több személy gyülekezését.

Ma a népi bizottságok meghatározott szerepet játsznak a népességben, megszervezik az élelmezést, tárgyalnak a kereskedőkkel az alapélelmiszer méltányos elosztásában, a gáz- és tüzelőolajat ellenőrzik, mindez feladatuk. A pékségek előtt néha 200 személy is sorban áll, mindez lökdösődés, incidensek nélkül.
Minden állampolgár tisztában van a téttel, amit a szuverenitás jelent, önmeghatározása saját sorsáról. Ez történik a települések többségében.

A népi bizottságok spontánul jöttek létre, az UGTT helyiségeiben rendezkedtek be ma már regionális szinten is.

Az kellene, hogy az összes forradalmi erő, vagyis mindenki, akinek nincs köze a régi rendszerhez és azzal nem kötött kompromisszumot, találkozzon, közös akcióban egyesüljön.

Mi az UGTT állásfoglalása?

Az UGTT-ben a munkásmozgalom minden áramlata jelen van. Nagy szerepet játszott a mozgósításban, annak ellenére, hogy vezetése ellenállt. A tüntetések nagy része az UGTT székhelyeiről indult, a gyűléseket itt tartották.
Az UGTT a diktátor bukása után nyilatkozatot adott ki, melyben világosan kifejtette, hogy a szakszervezet ellenáll annak, hogy a régi rezsim bármely képviseletének helye legyen az új kormányban.

M. B. interjúja


Magyarázat:

UGTT: az egész tunéziai munkásosztályra kiterjedő szakszervezeti tömörülés, 1947 óta létezik. Minden korábbi, megosztására és párhuzamos szakszervezet felállítására irányuló kísérlet elbukott, de Ben Alinak sikerült integrálnia.

RCD: Burgiba szocialista pártjából 1987-ben gyorsan átalakult Demokratikus Alkotmányozó Gyűléssé (RCD). Az egész országot behálózza bizottsági, lakóhelyi sejtjeivel.

A regnáló családok: Trabelsi, Matri, Mabrouk, Chiboub, Ben Ali család, a diktátor és felesége Leila családja. Minden gyümölcsöző bizniszt megkaparintottak az imperializmus privatizációs kereteiben lehullott morzsákból. Vagyonuk ma több tízmilliárd dollárban mérhető.


ALGÉRIA


A Parti des travailleurs sajtókonferenciája

“A tunéziai forradalom az egész emberiség öröksége” (Louisa Hanoune)

Jan. 17-én az algériai Parti des travailleurs Politikai Irodája sajtóértekezletet tartott, főtitkára, Louisa Hanoune beszélt a szép számban megjelent algériai újságírók előtt.

“A párt első számú felelőse a tunéziai forradalommal kapcsolatban kifogásolta az állam szokatlanul makacs csendjét:“Nem értjük, hogy az algériai állami rádió miért hallgat. Nem másról van szó: ez a reményeiben bízó nép társadalmi és politikai forradalma, hogy végezzen Ben Ali rendszerével és valódi demokráciát hozzon létre.» (Le Courrier d’Algérie).

A L’Expression: «Louisa Hanoune emlékeztetett az utóbbi három év szüntelen politika és gazdasági felbolydulásaira, befolyásukra a fejlődő országokra. Azt mondja, “az Elefáncsontparton jelenleg uralkodó «kétfejű» állapotok és Szudán felosztása az imperializmus műve” és hozzáteszi: “Az imperializmus állandóan lázadásokat akar összetákolni itt, szakadást ott, hogy veszélyben lévő saját érdekeit védelmezze.”
Mihelyt a tunéziai események kitörtek, sem az USA, sem Franciaország nem foglalt nyíltan állást, inkább megvárták, milyen irányt vesznek azok. «Az USA és Franciaország az utolsó pillanatig próbálkoztak Zine El Abidine Ben Ali rendszere megvédésével. Csak mikor megértették, hogy a forradalom elmosta, akkor üdvözölték».

Azokhoz intézve szavait, akik a két országban történteket egybe akarják mosni, Louisa Hanoune pontosított:
“A tunéziai nép kiment az utcára, hogy Ben Ali elnök és a tőkés rendszer ellen forduljon, mely elmélyítette a szakadékot a mindent megkaparintó kisebbség és a szegénységbe, koldulásba süllyesztett nép között. Ezzel nem azonos, hogy Algériában a cukor és olaj árának megugrása miatt a fiatalok zajosan kifejezésre juttatták haragjukat.” A saját törvényeiket diktáló, piaci árakat befolyásoló cukor- és olajbárókat hibáztatva: “Egy maroknyi operátor kezében hagyni az alapvető élelmiszerek forgalmát ellentétben áll törvényeinkkel és ugyanakkor magában hordozza a jövőben ennél sokkal súlyosabb felfordulás kockátatát is”.»

A L’Horizon így idézi Louisa Hanoune-t «annak kapcsán, akik a tunéziai eseményeket saját javukra akarják kihasználni »: “nem támogatunk senkit, aki számláját akarja rendezni az elnökkel vagy a miniszterelnökkel”. A PT “a nemzeti szuverenitást óvja”. Viszont Hanoune asszony helyteleníti a kormánynak az importőrök javára hozott intézkedéseit, a „spekulációs prémium” 53 milliárd dináros mentességét. Javasolja az állami szférához való visszatérést az élelmiszercikkek termelése és forgalmazása esetében állami üzletek megnyitásával (mint a Souk El Fellah vagy az ENCG és az Enasucre vállalatok). “Eképpen nem lesz az állam kiszolgáltatva a nagyétvágyú tőke kényének-kedvének”.

A Quotidien d’Oran aláhúzza: «a főtitkár üdvözli a tunéziai forradalmat», melyet «az emberiség értékének tart». Semmiféle felkelést nem lehet programozni, mondja Louisa Hanoune, “a felkelések csak akkor törnek ki, ha az objektív körülmények is megvannak. Ami Algériában történt a múlt héten több vilayában, az a kereskedelmi bárók cselekedeinek konzekvenciája, válasz azoknak, akik egyoldalúan döntenek az árakról.»

La Tribune idézi Louisa Hanoune nyilatkozatát:
«Az algériai lázongások a spekulánsok és a cukor-, olajbárók provokációja. Egyébként őket kell bíróság elé idézni, nem a fiatalokat. A spekuláció az áremelkedés oka.”…“A hatóságok, melyek csak kezüket tartják a terroristák felé, hogy fegyvereiket adják át, tanusítsanak bölcsességet a fiatalok esetében.”
A Parti des travailleurs főtitkára rávilágít a tétre. “Az Algériára gyakorolt nyomás nem szűnik a 2009-es kiegészítő költségvetési törvény óta.” Az államnak nem szabad meghátrálnia a spekulánsok előtt. “8 hónapnyi mentesség, ez túl sok. 53 milliárd dinár, ez a spekuláció ára ”, mondja. Louisa Hanoune hozzáteszi: “Elfogadhatatlan! Nem akarunk a spekulánsok szolgálatában álló köztársaságot. Ezek azok, akik képesek monopóliumukkal államcsínyt provokálni, az alapvető élelmiszerárak hiányát megteremteni.” A párttanácskozás óvatosságra hívja fel a közhatalmat és arra, hogy szabályozó szerepét lássa el. “Az államnak az alaptermékek legalább 51 %-át importálnia kell, hogy leállítsa a spekulációt, mely megkaparintotta a közvállalatokat, bezárta őket, hogy importőrré legyen.”

Louisa Hanoune a közhatalomnak címezve háromszor is felhívta a figyelmet a helyzet konzekvenciáira. „Ebben az esetben nem a termelőeszközök átadásáról volt szó, hanem a termelőeszközök megsemmisítéséről.”


PAKISZTÁN
ALL Pakistan Trade Union Federation


A Dolgozók Nemzeti Kongresszusa jelentése
A békéért, a háború és terrorizmus ellen
2010. Lahore, 2010.dec.28.

Az ALL Pakistan Trade Union Federation dec 28-án tartotta kongresszusát a békéért és a háború ellen.

Panzsáb, Sindh, Baloucsisztán, Khyber Pachtoun Khaw tartományok APTUF- dolgozóit reprezentálva 1075 küldött vett részt a kongresszuson kifejezve testvériségét. Sok nő érkezett, különböző ipari területek dolgozói, a Working Women Organization és más föderációk, szintén jelen voltak támogatásuk és szolidaritásuk jeléül különböző szervezeti aktivisták (PWC, újságírószervezet, ügyvédek fóruma, CMKP, stb.).

Az országot terrorizmus és háború sújtja, a gazdasági válságok legrosszabbika, infáció, munkanélküliség, az emberek élete napról napra romlik. Az imperialista hatalmak mindenáron céljukhoz akarnak érni, az országot anarchiába dönteni, darabokra tépni. A biztonság hiánya óriási nyugtalanságot okoz a lakosság körében; mindenki aggodalommal várja a másnapot. A drámai helyzetben az APTUF nemzeti kongresszust tartott, hogy egyesítsen, lehetőséget adjon a vitára, meghatározza stratégiáját, elemeket szolgáltasson az ellenállásról annak folytatására a tőkés politika ellen a békéért és igazságért.

Az egész Pakisztánból összejött delegáltak az Alhamra Hallban kis csoportokba verődve adták ki a jelszót: «mazdoor ittehad – zindabaad» (éljen a dolgozók egysége), békét, nem háborút! Lelkesedés, szolidaritás, egység jellemezte a kongresszust, bizalom abban, hogy együtt nem hagyják jogaik és szabadságuk elvételét, és erre képesek lesznek a dolgok saját kezükbe vételével. A kongresszus fontossága miatt a kormány megpróbálta megakadályozni annak megtartását, de az APTUF elérte, hogy ez ne sikerüljön.

A tribünön:
Gulzar Ahmed Chaudhry, az All Pakistan Trade Union Federation főtitkára;
Khursheed Ahmed (Pakistan Workers Confederation);
Rubina Jamil (az APTUF elnöke); Fareed Awan (APTUF-Sindh);
Farrukh Baseer (a pandzsábi újságíró szakszervezet);
Manzoor Razi, Rashid Lodhi (A Nép Ügyvédeinek Fóruma - Peoples Lawyers Forum);
Qazi Niamat Ullah (APTUF-Sindh);
Fazal-e-Wahid (az APTUF elnöke);
Rai Hasnain Tahir, (újságírószakszervezet);
Ghulam Nabi Barohi (APTUF-Baloucsisztán);
Rehmat Shah (Peshawar-NWFP);
Mian Muhamma Rafique (Sheikhupura);
Hafeez Cheema (Faislabad)

A nyitóbeszédet Rubina Jamil (APTUF-elnök) mondta el. Beszéde szenvedélyes volt. Megköszönte, hogy eljöttek a küldöttek a rossz idő ellenére messziről is, köszöntötte az APTUF vezetését a kongresszus megszervezéséért, köszönetet mondott a sokszáz üzenetért, a Nemzetközi Egyetértésnek támogatásáért és akciójáért az egész világon. Elmagyarázta, hogy az USA-imperializmus által kezdett háború fokozatosan kiterjedt Pakisztán belső részeire is és látni az úgynevezett terrorizmus elleni háború drámai következményeit. «Ez a háború a dolgozók, szakszervezeteit és jogaik ellen folyik». Összefoglalta a dolgozók általános helyzetét és azokat a kérdéseket, melyekkel munkahelyükön, otthon találkoznak, különösen a dolgozó nőkét, akik körülményei rendkívül rosszak. Hiányzik a munka törvénykönyvben előírt infrastruktúra, mértéktelen kizsákmányolás áldozatai az éjszakai munka, alacsony munkabér, szexuális zaklatás okán, stb.

«Teljes támogatásunk és szolidaritásunk a dolgozóké és harcuké», ezt nyilatkozta hozzászólásában Farukh Baseer (újságírók szakszervezete), Rashid Lodhi (ügyvéd, Peoples Lawyers Forum), Rai Hasnain Tahir (újságíró szakszervezet). Mindannyian kitüntetésnek érzik, hogy a dolgozók között lehetnek és harcuk részesei. A mozgalmi dalok és versek elhangzását nagy taps követte, csakúgy mint a jelszavakat.

Khursheed Ahmed (a Pakistan Workers Confederation főtitkára) is felszólalt. A PWC & PWF nevében tisztelettel adózott Gulzar Ahmed Chaudhrynnak és az APTUF-nak a pakisztáni munkásmozgalom megerősítéséért való szüntelen harcukért, kiemelte az egység és a szolidaritás szükségét a közös célok elérésére.
Gulzar Ahmed Chaudhry elvtárs hozzászólalásában a dolgozók bátorságáról beszélt, kiemelve a vasutasokat, arról a lelkesedésről, mellyel ezen az eseményen résztvesznek. A leghezebb problémák és represszió ellenére ellenállnak a kizsákmányolásnak. Emlékeztetett, hogy a dolgozók vívmányai hosszú harcok és áldozatok eredményeképpen jöttek létre, így még keményebben kell harcolnunk, még pragmatikusabban a munkásosztály valódi forradalmáért. Hozzátette, hogy a pakisztáni imperialista háború, ahogy a háborúk mindenütt a világban, az instabilitást akarja megteremteni, hogy a természeti és emberi forrásokat megkaparintsa; a dolgozók egysége szakszervezeteikkel azonban meg tudja akadályozni. Határozottan bírálta az új munkaügyi politikát, elutasította azt, hogy a tartományok saját munkatörvénykönyvvel rendelkezhessenek. Így fejezte be: «Azt gondoljuk, hogy a jelenlegi globalizációs körülmények között túl kell menni a nemzeti határokon, meg kell próbálni a nemzetközi szolidaritás elmélyítését és a munkásmozgalmak szövetségét».

Sindh, Baloutcsisztán és Khyber Pachtoun Khaw delegációi a dolgozók kizsákmányolása és szakszervezeteik elleni megtorlás hasonló leírását mutatták be. Ugyanazt a romboló hatást éri el az energiakrízis, a privatizáció, a munkásellenes politika. A szónokok kimondták, hogy az új munkaügyi politika alapján a szakszervezetek egy része eltűnik, mert a munkáltatók felhatalmazást kapnak, hogy a dolgozóval egyéni alkut kössenek a szakszervezettel kötött kollektív megállapodással szemben, és a munkaügyi minisztérium felügyeleti joga megszűnik az ipari egységek felett. Elmondták, hogyan álltak ellent saját szakszervezetükben az igazságtalanságnak és hogy folytatni fogják a szövetség és a munkásmozgalom megerősítését.

Minden felszólaló mélységes aggodalmát fejezte ki amiatt, ami az országra vár a növekvő katonai beavatkozás, s következményeként az instabilitás és a szélsőségek megjelenése miatt. Követelték a kormánytól, hogy katonai hadműveleteit fejezze be, béke legyen. Mélységes reményt táplálnak eme országos kongresszus iránt, azt szeretnék, ha feladatát betöltené, a meggyőződést megerősítené, a szakszervezet zászlaját magasra emelné, szolidaritási és harci lendületét a békéért és igazságért fenntartaná.

Határozat

• Mi, dolgozók, szakszervezeti felelősök, Pandzsáb, Sindh, Baloutchistan, Khyber Pachtoun Khaw aktivistái, akik az APTUF kongresszusán összegyűltünk a békéért, a háború és terrorizmus ellen, követeljük:
• az álllami ügyekbe való idegen beavatkozás azonnali megszüntetését;
• a háborús és a katonai intervenciós fenyegetés leállítását;
• a katonai hadműveletetek és fenyegetések megszüntetését a törzsi területeken, a béke helyreállítását;
• intézkedéseket az energiaválság megoldására, az energia-előállítás RENTAL programja leállítását;
• 16 000 rúpiás bérminimumot;
• nemzeti munka törvénykönyv kidolgozását;
• a vasútprivatizáció és az állami iparvállalatok magánosításának leállítását;
Minden állami és magán intézményben a szakszervezeti jogok helyreállítását;
• nemet az IMF-re és a Világbankra;
• a 2010-es Punjab Industrial Relation Act (PIRA) törvény munkásellenes kiegészítésének törlését.
Yasir Gulzar
All Pakistan Trade Union Federation
14-N. Industrial Area, Gulberg-II, Lahore-Pakistan


E-mail: struggle0881@yahoo.com , rubinawwo@gmail.com



Az ILO, a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség és a «Világkormányzat»
(első rész)

A hozzászólás célja, hogy megmutassa, hogyan illeszkedik totálisan a «világkormányzatba» a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO), a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (NSZSZ) vezetése az «egyetemes érdekek» nevében, a munkásosztály különleges érdekeit alárendelve a tőkés rendszer céljainak.

A «munkahelyért világpaktum»

Több hónapja már, hogy az ILO kampányba kezdett a munkahelyek témájában.
2009 júniusában a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia kormányzati, munkáltatói és a tagállamok dolgozói képviselete egyhangúlag elfogadta a «Munkahelyért paktumot».

Mi ez a paktum?
A kezdeményezők szerint:
«A munkahelyért világpaktum az intézkedések kiegyensúlyozott és reális együttese, melyet a regionális vagy multilateráris intézményekre támaszkodva az országok adoptálhatnak, hogy a válság hatását enyhíthessék és felgyorsíthassák a munkaerőpiac felegyenedését. (…) a tagállamokat arra szólítja fel, hogy válságellenes intézkedéseiket alapjaiban koncentrálják a méltó munkára. A paktum a munkaerő piacán a világválság társadalmi hatására irányul és olyan politikát jelent, melyet az országok saját szükségleteik szerint alkalmazhatnak. A «méltó munka agenda» és az ILO 2008-as «Nyilatkozat a társadalmi igazságosságról a méltányos globalizációért» elkötelezettségétől inspirálva, a Paktum emlékeztet arra, hogy a munka alapvető elvei és jogai tiszteletben tartása, a szociális védelem megerősítése, a nők és férfiak közötti egyenlőség felé haladás, a szociális párbeszédben való részvétel és az erre való bátorítás a fellendülés és fejlődés alapvető aspektusát jelentik. A Paktum széleskörű politikai megoldásokat kínál:
- a munkahelyteremtés ösztönzésére;
- a szociális védelem kiszélesítésére;
- a nemzetközi munkaügyi normák tiszteletben tartására;
- a szociális párbeszéd fellendítése érdekében;
- a méltányos globalizáció kidolgozására.
Röviden, a Paktum a munkaügyi haladásra és a személyi védelemre vonatkozik, egyszerre ad választ a népesség aggodalmaira és a reálgazdaság szükségleteire.»

A beszédtől a realitásig

Szép kijelentések, de kevés tett követi. Elég, ha elolvassuk az ILO Nemzetközi Munkaügyi Hivatala intézetének jelentését: «2010-es jelentés a világ munkaügyi helyetéről: egyik válságból a másikba».

A szervezet sajtóközleménye szerint «a munkaerőpiac recessziója kitart, a társadalmi klíma súlyosbodását eredményezi számos országban».

A jelentés aláhúzza, hogy a reális előrehaladás ellenére «új felhők tűntek fel a munkaügyek horizontján, s az előrejelzések szerint jelentős romlásra számítanak számos országban».

Az Igazgató Tanács szerint, ha megmaradnak az eddig alkalmazott intézkedések, a munkahelyek válság előttire szintre visszaállítása 2015 előtt nem lehetséges.

Ezzel párhuzamosan a jelentés közli, hogy több mint 8 millió munkahely hiányzik a válság előtti állapotokhoz képest.
«Minél tovább tart a munkaerőpiaci recesszió, annál több munkát kereső találja magát szembe új munkahely megtalálásának nehézségeivel», erősíti meg a Hivatal. «A statisztikailag rendelkezésre álló 35 országban, ezeknek a munkát keresőknek közel 40 %-a több mint egy éve munkanélküli, tehát viseli a demoralizálódás kockázatát, önbizalma elvesztését és pszichikai problémákat. Fontos annak megállapítása, hogy a munkanélküliség a fiatalokat arányukban súlyosabban érinti, mint a többi kategóriát .»

Az Igazgató Tanács mintegy 150 ország adataira alapozott kulcstanulságai:

• A gazdasági és pénzügyi válsághoz köthető szociális zavargások legalább 25 országban jelentek meg – nagy számban fejlett országokban. Bizonyos feltörekvő országokban is tettenérhetőek a munkabérek és a munkakörülmények apropóján.
• Számos olyan ország, ahol 2009 végén a munkahelyek fellendülését regisztrálhattuk, ma esést mutat. Ugyanakkor a jelentés jelzi, hogy az adatokat szolgáltató országokban 2009 végén több mint 4 millió munkahellyel nem rendelkező hagyta abba a munkakeresést.
• Az információt szolgáltató 82 ország több mint háromnegyedében a lakosság 2009-es évi életminősége rosszabbodását tapasztalta (az azonos adatok 2006-os összehasonlításával).
• Még a munkával rendelkező személyek esetében is jelentősen csökkent a munkával való elégedettség, a 83 országból 46-ban az igazságtalanság érzése emelkedik.
• A 72-ből 36 országban a népesség kevésbé bízik kormányában, mint a válság előtt.

«Az emberek készek megérteni és elfogadni a nehéz ügyeket…» (Juan Antonio Somavia, az Igazgató Tanács igazgatója)

A jelentés nyomasztó, de milyen konklúziót von le Juan Antonio Somavia, a Nemzetközi Munkaügyi Hivala igazgatója?
«A méltányosságnak kell a válságból való kilábalás iránytűjének lenni. (…) Az emberek készek megérteni és elfogadni a nehéz ügyeket, ha úgy találják, hogy mindenki kiveszi részét. A kormányoknak nem kellene választani a pénzügyi piacok követelményei és állampolgáraik szükségletei között. A pénzügyi és a társadalmi stabilitásnak együtt kell haladnia. Ha nem, a társadalmi kohézió is veszélybe fog kerülni.»
Megértetni és elfogadtatni az emberekkel (a dolgozókkal) ezt a nehéz választást, íme a Somavia ajánlotta cél.

IMF és ILO: ugyanaz a küzdelem

Vajon nem ez az értelme annak, hogy az IMF-fel és igazgatójával, Strauss-Kahnnal együtt vállalta a védenökségét annak a nemzetközi konferenciának, mely témája «a munkahelyekben gazdag fellendülés gyorsításának eszközei»?
A konferencia Osloban múlt év szept. 13-án zajlott, részt vett többek között Papandreu, a görög miniszterelnök, Zapatero, a spanyol, Christine Lagarde és AIain Duncan Smith francia és angol pénzügyminiszterek, akik országaikban a munkásosztály vívmányai elleni intézkedéseket – munkahelyek, szociális biztonság, közszolgáltatások tekintetében – megsokszorozták...
A konferencia zárásaképpp az IMI és az ILO közös közleményt adott ki két területen való együttműködési egyezségéről:
- a szegénységben vagy prekaritásban élők szociális védelmi koncepciója további megvizsgálása,
- a hangsúly olyan politikára helyezése, mely a munkahelyteremtést favorizálja.

Ehhez az IMF és az ILO sürgette a «termékeny szociális dialógus központi szerepét a szükséges konszenzus létrehozásához azért, hogy a válság miatt kényes kiigazítás kibontakozzék.» és elkötelezték magukat «együtműködésük folytatása és elmélyítése mellett avégett, hogy támaszkodjanak a G20-ra és annak kölcsönös fejlődési processzusára a globális fejlődés szigorú, tartós és kiegyensúlyozott fenntartása érdekében”.»
Ennek apropóján megjegyezzük, hogy M. Strauss-Kahn az osloi konferencia másnapján publikált írásban örvendezett bizonyos országok kezdeményezésének, «melyek lehetővé tették a vállalatoknak dolgozóik megőrzését a munkaórák, a bérből élők számának csökkentésével, ami a gazdasági lassulás árát méltányosabb módon osztja el.»

Amikor Somavia a G 20-t köszönti

Majdnem napra ugyakkor Szöulban összeült a G20. Megbeszélése eredményeképpen a 20 ország vezetője kiadta nyilatkozatát, melyben olvashatjuk: «Eltökéltük, hogy a fejllendülés középpontjába a munkahelyeket, a szociális védelmet és a méltó munkakörülményeket helyezzük, csakúgy mint az alacsony jövedelmű országok felgyorsított fejlődését.»

Somavia, aki részt vett a csúcs munkájában, azonnal kijelentette, hogy «A szöuli nyilatkozat megerősítette, a munkahelyteremtésnek a világggazdaság fellendítése szívében kell állnia. Kérem a G20-t, hogy ezt a vállalását végezze el és biztosítom az ILO teljes együttműködését ezen a területen».

Somavia szintén felhívta a figyelmet a G20 «megosztott növekedés» fogalmára, hozzátéve: «ez a megközelítés lehetővé teszi, hogy a fejlődés jótékony hatása kiterjedjen az országok szintjére és csökkentse a fejlődő és magas jövedelmezőségű gazdaságok közötti szakadékot». Szintén pontosította: «Alapvető annak biztosítása, hogy a bérek ugyanúgy fejlődjenek, mint a produktivitás, hogy a tartós fejlődés célját elérjük.»

Az ILO főigazgatója kiemelte a G20 vezetői által adoptált «szöuli fejlesztési konszenzus a megosztott növekedésért» fontosságát. «Különösen örvendek, hogy a G20 a fejlesztést a beruházások, a munkahelyek és a szociális védelem tengelyén közelíti meg», folytatja Somavia. «A szociális védelem elismerése csakúgy, mint a növekvő produktivitásba és tartós fejlődésbe invesztálás, bátorító tény.», tette hozzá.

Még messzebbre megy az «Erős, tartós és kiegyensúlyozott növekedés kerete»; a vezetők akciótervet fogadtak el Szöulban az együttműködést és a nemzeti politikát illetően. A G20 vezette frissítés érdekében az ILO-t kérték szakértői tevékenysége folytatására ebben a keretben a nemzeti elkötelezettségek és a befejezett programok terén, valamint az IMF és az ILO közötti szoros együttműködés folytatását.

Ezekben az percekben vonultak ki az utcákra a francia bérből élők milliói tüntetve a kormány – az IMF által melegen ajánlott – nyugdíjreformja ellen (mely a szociális védelem egyik pillére).

2010 júliusában ugyannnek az intézménynek egyik információja aláhúzza: «Az adminisztrátorok úgy becsülik, hogy a 2009-10-es költségvetés fellendítési intézkedései, nevezetesen a szakmai adózás eltörlése, jól átgondoltak voltak. A költségvetés hiányának erős emelkedése miatt a következő években elsőbbséget kell adni a hiteles és a közköltségekre érzékeny kiegyensúlyozásnak. Az adminisztrátorok üdvözölték a hatóságok eltökéltségét a GDP hiánya 2013-as 3 %-ra csökkentésében.
Köszöntötték a már azonosított kiegyensúlyozó intézkedéseket, nevezetesen a központi adminisztráció kiadáscsökkentését és a helyi kollektívák átutalásának nominálértékű befagyasztását. A nyugdíjak bejelentett reformja a rendbetétel stratégiai kulcsa és hangsúlyt jogosan teszi a nyugdíjbavonulási kor emelésére. Megfelelő az erőfeszítések folytatása az egészségügyi kiadások megfékezése érdekében is.»

Ezt mondják Franciaországról. De emlékeztethetünk Strauss-Kahnra Tunézia apropóján:
2008. nov. 18-án, mikor Ben Ali diktátor fogadta, így nyilatkozott: «Tunézia követésre méltó példa sok feltörekvő ország számára», vagy «Tunéziában [a válság ellenére], a dolgok továbbra is korrekt módon működnek».

Egyébként pedig Somavia aláhúzta, hogy az ILO-Agenda a méltó munka tárgyában és a Munkahelyért világpaktum egyre inkább a G20-szal azonos látásmódot tükrözik a kiegyensúlyozott növekedés és fejlesztés tekintetében. (...)


Paul BARBIER, szakszervezeti felelős
(folytatás a következő számban)



Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com



Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse