A IV. Internacionálé nyilatkozata

A Tunéziában folyó proletárforradalom nemzetközisége


A Tunéziában elkezdődött, jelenleg elmélyülő forradalom autentikus proletárforradalom. A bizonytalan helyzetű, prekaritásban élő munkanélküli fiatalok, dolgozók és a tunéziai társadalom más rétegei mozgalmukban valósították meg ezzel a jelszóval: “Vizet, kenyeret, Ben Aliból nem kérünk!” Ugyanehhez a jelszóhoz csatolták demokratikus, szociális és munkásköveteléseiket az imperializmus hűbéres rendszere ellen, melynek a tömegek kizsákmányolásásának «stabilitását» kellett biztosítania az Európai Unió társulási egyezményein és az IMF strukturális kiigazítási tervein keresztül.

Ebben a mozgalomban a dolgozók foglalják el a központi helyet. Ugyanebben a mozgalomban keresik történelmi szervezetük, az UGTT visszaszerzését, mely a tunéziai dolgozó nép tömeges mobilizációjának elsőrangú vektora volt, a fiatalokkal és szakszervezetekkel együtt a forradalom védelmére bizottságokat hoztak létre.

Egyedül a munkásosztály, történelmi szervezetére támaszkodva fogja össze a népet az imperializmus és komornyikjai ellen. Ezek a bizottságok még nem oldották meg országos szintű központosításukat, azonban kirajzolódnak az elnyomottak és kizsákmányoltak érdekeit képviselő független hatalom formái. Bizonyos módon már most kettős hatalomként állnak szemben a rendszer intézményeivel szemben. A tömegek kutatják, hogyan tudnák lebontani ezeket az USA- és EU-imperializmus a «demokratikus átmenet» takarója alatti védelmével szemben.

Mivel az imperializmus hűbéresét támadó munkásforradalomról van szó – az agonizáló, a termelési eszközök magántulajdonán alapuló rendszer megszüntetéséről –, a tömegek forradalmi mozgalma frontálisan ütközik az imperialista dominanciával. A legkisebb követelés is teljes ellentmondásba kerül az imperialista uralom fenntartásával, mely minden eszközzel megpróbálkozik a rezsim fenntartása érdekében.

A barbársággal szembeni kiutat csak a tömegek tudják megtalálni

Az Obama-adminisztráció, a francia kormány, az EU és tunéziai ügynökeik joggal riadóztatnak annak láttán, hogy a munkás- és paraszttömegek megkísérlik kezükbe venni saját sorsukat: «Káosz fenyeget Tunéziában, az üzemekben szovjetek (tanácsok) alakulnak.» (Les Echos, 2011.márc.7.)

A népi és nemzeti szuverenitást, a demokráciát az imperializmus «káosznak» tekinti. A nép hosszú hetek óta ellenáll az imperializmus és az ún. ellenzéki pártok támogatta tunéziai kormánynak, melynek feladata biztosítani a rendszer kontinuitását, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés követelésével szemben elnökválasztás állítása, a rendszer «renovált» változata fenntartása.

Az UGTT-vel és a forradalmi védelmi bizottságokkal milliók alulról felépített mozgalma a kormányt ismét meghátrálásra és alkotmányozó nemzetgyűlési választások összehívására kényszerítette. De az imperializmus erői a rendszer megőrzése érdekében azonnal megpróbálják ezeket a választásokat törvényhozói választássá alakítani.

Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés jelszava jelenti a múlt rendszer összes intézményeinek lebontását és a nemzeti szuverenitás helyreállítását az Unióval kötött társulási szerződéssel és az IMF strukturális kiigazítási terveivel való szakítás révén, a külső adósság érvénytelenítésével. A mobilizáció és a vállalatok, bankok államosításáért folyó munkássztrájkok középpontjában ez áll (egyébként a dolgozók elzavarják a múlt rendszert képviselő igazgatókat és másokat), s a diktátor családja javainak elkobzása.

Az autentikus Alkotmányozó Nemzetgyűlés azt jelenti, hogy ez veszi kezébe az alkotmányos hatalmat, mindazt, amiért a tömegek hetek óta harcolnak. «Vizet és kenyeret!» – ezek az EU társulási szerződésével, az IMF terveivel, az adósságfizetéssel ellentétes követelések.

Minden üzemben béremelést, vállalatuk újraállamosítását követelik a dolgozók. A fiatal munkanélküliek azonnali munkafelvételt az állami vállalatoknál. A bizonytalan helyzetű dolgozók kinevezésüket. A parasztok a földek elkobzását. Ez a mozgalom az UGTT-re támaszkodva szabaddá teheti az utat a valódi, szuverén alkotmányozó nemzetgyűlés előtt.

Új szakasz a világ helyzetében

A tunéziai forradalom nemzetközi forradalom. Bármilyen ritmusban és formában is jönnek a jövő eseményei, nemzetközi síkon új helyzet keletkezett, melyben a dolgozók és népek új offenzívába kezdtek a tőke ellen.

A tunéziai forradalom a dolgozók és népek világszintű felszabadításának legfejlettebb pontja. Szoros összefüggésben áll az európai országok nagy részének – Görögország, Írország, Nagy-Britannia, Franciaország, Spanyolország, stb. – 2010-es mozgalmával az EU és az IMF destruktív terveivel szemben, az ellenállás mozgalmával, melyet pillanatnyilag a munkásmozgalom vezető apparátusainak politikája hátráltat.

Tunézia fiatalsága kifejezi az egész világ ifjúságának küzdelmét a jövőhöz való jogáért, ahogy a kormány «reformjai» ellen megmozdult nagy-britanniai diákokét, a dimplomájukat elértéktelenítő «LMD-reform» ellen megmozdult algériai fiatalokét, a fiatal munkanélküliek «valódi munkát, valódi bért» követelését.

Ugyanez a mozgalom vitte a bolíviai dolgozókat és tömegeket sztrájkokba és tüntetésekbe Morales szigorítási intézkedései ellen, kihatva az egész földrész helyzetére. Ez az észak-amerikai dolgozók ellenállása is, akik Madisonban (Wisconsin állam) elfoglalták a Capitoliumot a kormányzó döntése ellen, mely megtiltaná a legelemibb szakszervezeti jogokat. Igen, a tunéziai proletárforradalom hat Haititól Bangladesig és Brazíliáig, erősíti az ellenállást, a dolgozók és népek felszabadításukért vívott küzdelmét.

Ez az új helyzet minden ponton igazolja a IV. Internacionálé 2009. végi 7. kongresszusa elemzéseit és határozatait, a kontinens egészére lecsapott, milliós elbocsátásokhoz és tömeges elszegényedéshez vezetett «pénzügyi válsággal» egyidőben …

A IV. Internacionálé 7. kongresszusa megerősítette, hogy a pénzügyi válság a termelőeszközök magántulajdonán alapuló rendszer, a tőkés rend válsága, az agonizáló rendszeré, mely az emberiséget a barbárságba viszi.

Ez a 2008-2009-as krízis figyelmeztetés. Az imperializmus, nevezetesen az amerikai, a «terrorizmus» elleni harc nevében háborúkban kötelezte el magát minden nép ellen, diszlokalizálta Irakot és Afganisztánt, de nem támadhatja végtelenül a szerzett jogokat, vívmányokat, a munkásjogokat, a nemzeteket és népeket anélkül, hogy reagálásukat ki ne hívja.

Ebben, a dolgozók és népek számára a világ minden táján különösen nehéz helyzetben a IV. Internacionálé 7. kongresszusa azon a bázison, hogy a társadalmi rend agonizálásáról van szó, megerősítette, hogy a proletárforradalom napirendre tűzése, a tőke kisajátításáért vívott küzdelem az egyetlen kiút a barbársággal szemben.

Ezért szólított a 7. kongresszus a IV. Internacionálé építésére és megerősítésére. Olyan építésre, mely elválaszthatatlan az aktivisták, dolgozók, szakszervezetisek összefogásától, tömörülésétől országos és nemzetközi szinten; tettekre a munkásosztály és szervezetei függetlensége érdekében annak segítésére, hogy a dolgozók a barbár kapitalizmus elleni kiutat megtalálják.

Kevesebb, mint két évvel később a tunéziai forradalmi folyamat megerősíti ezt az elemzést: a munkás- és paraszttömegeknek nincs más kiút a világtőke (nevezetesen az USA) vascsizmája alatt, mint felegyenesedni és saját védelmükre saját akció- és szervezeti formáit megtalálni.

Ez a forradalom az imperializmus ellen támadt és destabilizálja az Egyesült Államok égisze alatt felállított «világrendet». Ennek a forradalomnak termékeként az egész régió forrong. Pontosan azért, mert ezt a világrendet borítja fel, egyesülhetett más országok népi mobilizációival, s még inkább a világimperializmus válságára helyezi a hangsúlyt. Új korszak kezdődik.

A Mubaraktól megszabadult Egyiptomban a vezérkar katonai apparátusa a tömegek forradalmi megmozdulásával szemben keresi a rendszer megmentését az USA-adminisztráció beleegyezésével. A 6 jogászból, közöttük a Muzulmán testvériség egy képviselőjéből álló bizottság felállította a “Fegyveres Erők Legfelsőbb Tanácsát” a jelenlegi alkotmány “kicsinosítására”, vagyis az IMF összes privatizációs tervét szolgaian végrehajtó rendszer őrzésére. A katonai apparátus már megkezdte fellépését a tüntetők ellen, a megsokasodott sztrájkok és tüntetések beszüntetésére szólít. De a nép masszív megmozdulása elérte a Shafik-kormány bukását és a katonai apparátust újból arra kötelezte, hogy lemondjon hatalma megtartásáról.

Alapszintű szakszervezeteik létrehozásával és a «hivatalos szakszervezet» megszüntetésével az egyiptomi munkásosztály kimutatja igényét függetlenségére. A paraszti mozgalom a hivatalos mezőgazdasági szervezeteket elűzi, a föld kontrollját a szegényparasztok szolgálatába akarják állítani. A tömegek az állambiztonság épületeit támadják.

Ebben a kontextusban az amerikai adminisztráció egész súlyát be kell vesse, hogy fenntarthassa a katonai rezsim uralmát, mely garantálja az Izraellel kötött Camp David-egyezményt, a strukturális kiigazítási tervet, a rend fenntartását a térségben akkor, mikor a Közel-Kelet lángokban áll és ahol ezek a forradalmi események a palesztin forradalomra való nyílt felszólítást jelentik.

A lábadozó Abdallah király hirtelen visszatérése Szaud-Arábiába jelzi a pánikot. «A világ benzinkútja lángokban!» írja a gazdasági napilap, a La Tribune (márc.7.). Oman határain, Jemenben és főleg Bahreinben a felkelések fenyegetik Szaud-Arábiát, a petromonarchiák US-védelmi rendszere szívének rendjét és stabilitását. Bahreinben az 5. amerikai flotta készültségben áll.

Az US-imperializmus óriási mértékben hozzájárult Szudán szétszakításához, Bahreinben pedig a tömegek «Siiták, szunniták, egységben!» kiáltásokkal követelik az alkotmányozó nemzetgyűlést, hogy lezárják az emirátusok 242 évét. A szaudi katonai beavatkozás Bahreinben a «Nagy Közel-Keleten» a káosz kialakulását szolgálja.

Az imperializmus számára a megoldás: a háború

A US-adminisztráció a líbiai partokra küldte hadihajóit a Kadhafi-rendszer úgymond gyilkos megtorlása ürügyén. Katonai beavatkozásra szólított – kihegyezve az Európai Unió csúcsainak ellentmondásait – csakúgy, mint az Arab Liga márc. 12-i csúcstalálkozója kérése (Szíria és Algéria kivételével). Sarkozy és a brit miniszterelnök, Cameron sietett is a kedvező válasszal.

Kadhafi rendszerének a nép bombázását folytató barbársága nem feledtetheti azt a sorsot, amit az USA az afgán és iraki népnek szán. A “humanitárius beavatkozás” képmutató nyilatkozatai és a «légi tilalmi zóna» mögött Líbia, szénhidrogénje, népe közvetlen imperialista ellenőrzése húzódik, és fenyegetést jelent a szomszédos Egyiptom és Tunézia forradalmi folyamata, sőt, Algéria és Marokkó szuverenitása és integritása ellen is. Újabb kísérlet az AFRICOM lábraállítására, az USA égisze alatt a kontinens katonai rendszerbe integrált beszorítására.
Emlékeztetünk, hogy 2001. szept. 11. után Kadhafi szerepet vállalt az USA “terrorizmus elleni háborús” operációiban. Az Al Kaida elleni harc lett annak indítéka, hogy az US-adminisztráció kihúzta a terrorista államok listájáról, s ne feledjük a gazdaság széleskörű privatizálását sem. Kadhafi megsokszorozta kezdeményezéseit a Nagy Közel-Kelet amerikai elvárásai teljesítésére, nevezetesen a nemzetek szétdarabolására. Jan. 14-én, a Szudán felosztására szentelt népszavazás kimeneteleként az amerikai kormány kihúzta az országot a «terrorizmust támogató államok listájáról».

Bizonyos az a tény, hogy Kadhafit a néptömeg elutasítja, mert mind minden népnek, a líbiainak is mélységes a szabadságvágya a tőle ezt megtagadó elnyomó rezsimmel szemben. Ugyanakkor a helyzet ellentmondásos. Van népi megmozdulás. De vannak olyan vonások is, melyek az imperialista erők által provokált és manipulált bizonyos afrikai helyzetekhez mérhetők, a klánok izgatása egymás ellen, visszatérés a törzsiséghez. Líbiában fel akarják használni a Kadhafi ellen fordult nagy törzsi vezetőket Cyrénaique és Tripoli megosztására, Líbia „szomalizására” (balkanizálására) és szétszórására.

Európa, Egyesült Államok…

Az imperializmus “humanitárius” ürügye csak porhintés. A líbiai katonai beavatkozás az USA óhaja, melyet a francia kormány szervilisen kiszolgál, közvetlen módon fenyegeti a tunéziai proletárforradalmat és az egyiptomi forradalmi felkelést. Figyelmeztetés a térség és a világ összes népe számára milyen káosz vár rájuk, ha meg merik kérdőjelezni az imperializmus dominanciáját: brutális intervencióval fogják helyreállítani a «rendet». Mert a pánik elérte őket. A francia munkáltatói lap, a La Tribune címe: «Ha az arab népek szolgálnak leckéül Európának?»

Az imperializmusnak nincs más útja válsága kezelése, mint általánossá tenni a népek elleni háborúkat. Ez a globális veszély hívta ki az ALBA-országok reagálását a Líbia elleni bármiféle katonai intervenció ellen, szuverenitásáért és területe egységéért, a népvagyon kifosztása ellen. De egyébként ez nem igazolja bizonyos erők kiállását a Kadhafi-rezsim mellett.

Ez a veszély Európára, az öreg imperialista hatalmakra is ránehezedik. Az EU csúcsain frissen kötött paktum az euróért új offenzívát kezd a dolgozók és népek, szakszervezeteik ellen, ugyanakkor kifejezi az esetleges európai felkelésekkel szembeni félelmét is.

A szigorítási politika a szociális likvidáció mellett kötelezi el magát: bércsökkentés, a nyugdíjak és a társadalombiztosítás megkérdőjelezése, a munkáltatók és a spekuláció javára.

Minden európai kormány, legyen az bal- vagy jobboldali, az EU-val és az IMF-fel erre vállal kötelezettséget a 2010-es, egész Európára kiterjedő mobilizációval szemben, a szakszervezeteket ezen destruktív tervek mellé próbálja felsorakoztatni a spanyol Zapatero kormány két szakszervezeti tömörüléssel kötött szociális paktuma mintájára.

Ugyanez a kérdés merül fel az Egyesült Államokban is az Obama-adminisztráció direktíváinak végrehajtásánál. Wisconsin állam kormánya vállalta a kollektív szerződések megsemmisítését, költségvetési megszorításokat, a közszolgáltatások destrukcióját, valójában pedig a szakszervezeteket akarják kiirtani. Wisconsinban és az USA-ban ismételt megmozdulásokon dolgozók tízmilliói fordultak ellene.

Harc az osztályfüggetlenségért

A munkásszervezetek harci védelme, a tömegek szervezése saját területükön, hogy az imperializmus ellen felegyenesedjenek – ez a proletár- és nemzetközi forradalmi mozgalom.

A IV. Internacionálé az I. Internacionálé felfogását vallja, mely szerint a dolgozók felszabadítása csak saját művük lehet. Ez a felszabadulás az osztály elemi szervezeteinek védelmén nyugszik, a szakszervezetekén, a tömegek önigazgatása forradalmi folyamatán, mely strukturálja a tőke kisajátításának mozgalmára irányuló mozgalmat.

Ezzel a céllal – és az imperialista rendhez, az EU-hoz, az IMF-hez és az ENSZ-hez kapcsolódó erők által felállított akadályok leküzdéséhez – szükséges a különféle eredetű munkáserők összekapcsolása a közös területen, a proletár osztályfüggetlenség alapján, hogy együtt építsünk a munkásosztály segítő, forradalmi irányú pártokat.

A dolgozók felszabadítása saját művük lesz

A IV. Internacionálé elítéli mindazokat, az úgynevezett baloldali vagy szélsőbaloldali erőket is, akik és amelyek az Európai Uniótól beavatkozást kérnek “a demokratikus átmenet biztosítására” Tunéziában vagy Egyiptomban. Habozás nélkül azokhoz fordulnak, akik évtizedek óta támogatták Mubarak és Ben Ali rendszerét, csak saját érdekeiket védik ezzel. A megoldás nem az EU-ban, az IMF-ben, az ENSZ-ben és Obama adminisztrációjában rejlik.
A megoldás a tömegmozgalmaké, csakis ezek tudnak az egész emberiség számára kiutat nyújtani.

A segítség, melyet a régió népeinek nyújthatunk, az, hogy hagyjuk őket dönteni saját jövőjükről. Tehát minden imperialista országban a beavatkozás minden formája ellen kell harcolni. Nemet kell mondani az Európai Uniónak és más imperialista államoknak, melyek közel 30 éven át fosztogatták Egyiptomot és Tunéziát az IMF tervei és az EU társulási egyezményein keresztül, erőltették a lakosság elszegényedését okozó privatizációkat, támogatták Ben Alit, Mubarakot és Kafhafit. Semmi legitimitásuk nincs ma ezen népek úgynevezett «segítségére» új «egyezményeket» és «reformokat» javasolva!

Ők maguk kötelezték januárban, az IMF-fel az élen, az algériai kormányt, hogy a 2009-ben és 2011-ben a gazdaság ellenőrzésére és a béremelésekre hozott intézkedéseket helyezze hatályon kívül. A tunéziai forradalom támpont Algériában is a nemzet és a nép védelmére az imperializmus ellen.

A IV. Internacionálé szekciói Latin-Amerikában, a Karib-térségben, Ázsiában, Afrikában küzdenek az imperializmus és a nemzeteket sújtó destruktív tervek ellen a nemzeti szuverenitásért, szigorúan a munkások, parasztok, bizonytalan helyzetű dolgozók, fiatalok tömegei mellett állnak mindenféle imperialista erők és katonai beavatkozás ellen.
A IV. Internacionálé szekciói, a francia, az olasz, az amerikai, saját imperializmusuk líbiai beavatkozása elleni harc első soraiban állanak.
A IV. Internacionálé európai szekciói részt vettek a beavatkozás, mindenféle intervenció elleni kampányban, az európai munkásaktivisták Kapcsolati bizottsága pedig az európai intézményekhez fordul az európai «parlament» teljes konszenzusa elutasításával, mely a Tunézia-Európai Unió társulási szerződésének felújításával próbálkozik.

Számunkra ez ugyanaz a küzdelem minden országban sajátos formában, harc az Európai Unió, annak az euró megmentéséért kötött paktuma ellen, vagy a wisconsini munkások szakszervezeteikért vívott csatája az USA-ban.

Európában, Amerikában, Afrikában vagy Ázsiában, minden népnek egy az ellensége: az amerikai és európai imperializmus.

Megismételjük: a Tunéziában és Egyiptomban zajló forradalmi folyamat, a régió népeinek felkelése minden földrész dolgozói és népei számára az elnyomás és a kizsákmányolás elleni harc legfejlettebb kifejezései.

Ez nem az “arab népek tavasza”. Ez a dolgozók, a népek nemzetközi harca a tőkés rendszer ellen, mely az emberiséget barbárságba taszítja.

A nép óriási többségének globális harca a tőkés kisebbség ellen.

A IV. Internacionálé szerint a világ dolgozóinak az imperializmussal szemben vannak közös érdekeik.

A IV. Internacionálé megerősíti a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése felhívását, melyet az algíri nyílt világkonferencián bocsájtott ki 2010. nov. 29-én: «a világon a rettenetes szenvedés ellenére a népek, a fiatalok és a dolgozók mindenütt felegyenesednek, keresik szervezeteik visszahódítását azért, hogy harcoljanak, ellenálljanak, visszaszerezzék jogaikat. (…)». Visszatérve az 1991. jan. 4-i barcelonai jelszóhoz: «Háborút és nyomorúságot előidéző kormányok, féljetek a népek felkelésétől! Le a háborúval! Le a kizsákmányolással!»

• Nemet az imperialista katonai intervencióra!
• Nemet minden beavatkozásra!
• El a kezekkel a népek harcától!
• Önrendelkezésük jogát a népeknek!
• Nemzetközi munkásszolidaritás!

*
* *

A IV. Internacionálé ezt a nyilatkozatot (a La Vérité 70. számában közzétett elemekkel együtt) vitára bocsájtja a munkásmozgalom irányzatait képviselő dolgozók, fiatalok, aktivák számára.

Számunkra, a IV. Internacionálé számára egy bizonyos: a világon új fejezet kezdődött. Új forradalmi hullám indult. Senki nem garantálhatja, hogyan végződik. De a Tunéziában elkezdődött forradalom azt mutatja, a dolgozók és fiatalok képesek felülemelkedni a forradalom útján elhelyezett akadályokon és a tőkés hatalmi rendszert megdönteni.

Ebből kiindulva, semmi nem lehet sürgősebb, mint az összes, osztályalapon álló független munkáserő összegyűjtése az ember ember általi kizsákmányolása felszámolására és a szocializmus felé vezető út megnyitása.

«A dolgozók felszabadítása saját művük lesz.» Ezt a feladatot csak magukat megszervezve teljesíthetik. Szükségük van szakszervezeteikre, politikai szervezeteikre.

A tunéziai munkásosztálynak szüksége van egy politikai pártra, mely képviseli a munkások, parasztok követeléseinek együttesét, mely elveti a volt rendszer kiigazítási kísérletét, elutasítja az imperialista beavatkozást, harcol azért, hogy az ország javai a népé legyenek.

Ezért a IV. Internacionálé Nemzetközi titkársága – a munkásmozgalmi hagyományoknak megfelelően – felhívja munkásaktivákat, dolgozókat, hogy hozzanak létre «Speciális tunéziai forradalmi (segély)alapokat», a forradalmi úton való haladás segítésére pénz gyűjtésével is.