Nemzetközi információk

új széria 46.sz. (415) – 2011. okt. 4.


Speciális kiadás 2. rész.



Párizs 2011. okt. 1. internacionalista nagygyűlés


Adélaïde egyetemi hallgató, az Alliance des jeunes révolutionnaires (AJR = Fiatal Forradalmárok Szövetsége) csoport nevében – Franciaország

Ahogyan a dolgozóknak, a fiataloknak is szembe kell nézniük jogaik megsemmisülésével. De mi is keressük védelmünket, nem fogadjuk el azt a prekaritást, amit számunkra tartogatnak.

A dolgozókkal együtt a fiatalok is fellépnek mindenütt Európában a megszigorítási politikával szemben. A kormányok azt állítják, hogy a mi érdekünkben kell velünk fizettetni, de a dolgozókkal is fizettetnek!

Minden országban tiltakozik az ifjúság. Ne felejtsük el az angol diákok hatalmas tüntetéseit abból az alkalomból, hogy egyetemi tandíjukat háromszorosára emelték! Ki tudna 10 ezer eurós tandíjat elfogadni?

Nem felejtsük el a spanyol fiatalokat, akik összegyűlve Puerta del Solban elutasítják azt a bizonytalan jövőt, melyet számukra tartogatnak, vagy a görögök fiatalokat, akik nem akarnak «600 eurós generáció» lenni. Örömmel láttuk, mikor a Ben Ali ellen felkelő tunéziai fiatalok elkergették a diktátort, a Mubarakot elűző egyiptomi fiatalokat, mert ők is munkát akarnak tanulmányaik befejeztével.

De ugyanakkor sokan megpróbálták és megpróbálják a fiatalokat a dolgozók ellen hangolni. Merthogy nektek már van munkátok, privilegizáltak vagytok hozzánk képest, mert nekünk lehet, hogy nem is lesz, csak néha-néha egy-egy szerződésünk.

Azzal szemben, amit hisznek, nem vagyunk ostobák: nagyon jól tudjuk, ha 2006-ban sikerült elérni a CPE (első munkahelyi szerződés) visszavonását, az csakis a fiatalok és a dolgozók szervezeteikkel együttes mobilizációjának köszönhető. Mert a dolgozói jogok védelme a mi védelmünket is jelenti, ezért csatlakozott annyi fiatal, középiskolás is spontán módon a múlt évi nyugdíjreform elleni tüntetéshez.

Nem győzhetnek követeléseink a dolgozókkal való egység nélkül.

Egy hónapja volt a tanévkezdés a középiskolákban. Mint minden évben, a kormány most is azt mondja, minden rendben. Mi sem lehet logikusabb, ha évente kb. 16 ezer munkahely szűnik meg az oktatásban (idén 16 ezer, a jövő évben 14 ezer)! Az eredmény, hogy az osztályok túlnépesedettek, még olyan is van, ahová nem jut tanár.

És ha még azt is hozzátesszük, hogy fiatal tanárokat löktek be minden képzés nélkül ezekbe az osztályokba, boldoguljanak ahogy tudnak! Hát ez a kormány ambíciója a fiatalság számára!

Ami az egyetemi tanévkezdést illeti, az se volt ragyogóbb: sok helyen a tárgyak már tele vannak, a hallgatók nem iratkozhatnak fel a nekik illő tárgyra, nincs elég előadó.

Párizsban, az I-Z betűkkel kezdődő hallgatóknak tilos volt földrajz-kurzusra feliratkozni, mert ezt azoknak foglalták le, akik neve A-H-val kezdődik – hely hiányában! Ez az egyetem Valérie Pécresse és Laurent Wauquiez szerinti ”megújítása”!

Pedig a kormánynak van egy nagy projektje a fiatalság számára: a «professzionizálás». Évek óta azt emlegetik, hogy a tanulás (különösen középiskolában és egyetemen) nincs adaptálva a munka világához, hogy az egyetem munkanélkülieket bocsát ki. «Professzionálni» kell elavuló tanulmányainkat, diplománkat. Fordítás: likvidálni kell a diplomát, likvidálni az érettségit, likvidálni a licenciátust!

Mindnyájan ismerjük a média néhány hónappal ezelőtti érettségiellenes kirohanásait: az érettségi nem lehet végső, hanem csak integrált vizsga. Tehát nem lesz más, mint egy darab papír.

Ami a licenciátust illeti a minisztérium vezérszólama a «sokszakúság». 2007 óta a felsőoktatási miniszter úgy találja, hogy az egyetemi oklevelek túl elméletiek, túlspecializáltak. Világosan szólva, túl sok dolgot tanulunk! A minisztérium szerint elég volna a «matematika-fizika-kémia-filosz-jog-nyelv» diploma is! Mindez a licenciátust illetve! Ez nem vicc, Valérie Pécresse tényleg ezt mondta.

Ahogy mostanában túl gyakran, a kormány megtalálta szövetségesét az Unef-ben (diákszervezet), jóváhagyja a tanárok által is elutasított elfogadhatatlan reformot. Ami a szocialista pártot illeti, teljes mértékben elfogadja a szakok tönkretételét, sőt, még rosszabb, kész duplára emelni a tandíjakat is... persze csak 2012 (az elnökválasztás) után!

Az OECD felmérése kimutatta, hogy a fiatalok munkanélkülisége Franciaországban – ahogy mindenütt Európában – egyvégtében emelkedik.

Franciaországban hivatalosan 23 %-os a fiatalok munkanélkülisége; Görögországban 33 %-os (+10 %-ot emelkedett egy év alatt!); Spanyolországban (mondta spanyol elvtársunk is) 45 %-os. Egyre több a mindenféle képzés és munkahely nélküli fiatal. A 30 leggazdagabb országban számuk 22 millió! Egy másik tanulmány azt írja le, hogy a fiatal diplomások jobban járnak, könnyebben találnak munkát. Bizonyíték, hogy aki tanul, diplomát szerez, az mégiscsak védett a túlzott kizsákmányolás ellen. Mégis, pontosan ezt akarják megsemmisíteni.

Szakmai képzésről beszélnek, holott az utóbbi években éppen ezt tették tönkre, a BEP-et (szakmai oklevél), a szakközépiskolai érettségit, a tanoncokat kiszolgáltatják a vállalatoknak védelem nélkül. Ezt akarják általánossá tenni, ahelyett, hogy jó körülmények között tanulhatnánk, gyakorlatra küldenek, melyek csak kizsákmányolásunkra szolgál.

A Cherpion-törvényt illetően, mely tartalmazza a 18-30 év közötti fiatalok ingyenes vállalati munkáját, csak azt mondhatom, ez rabszolgaság. Csak nem gondolják komolyan, hogy elfogadjuk?

Rabszolgaságba döntés a céljuk, ezért próbálják diplomáink leredukálását. Mi, az AJR, nem fogadjuk el mindezt, ezért szervezkedünk: «Ne nyúljatok érettséginkhez, ne nyúljatok diplománkhoz!». Nem leszünk rabszolgák.

Jövőt akarunk, igazi diplomát, igazi fizetést. Ezért kell összefognunk, fiataloknak és dolgozóknak, itt és egész Európában.

José Baiao, a TAP nemzeti légitársaság dolgozói bizottsága tagja - Portugália

A TAP légitársaság dolgozói bizottsága tagjaként dolgozom. Bizottságunkban különböző politikai irányzatok reprezentálják magukat, itt én most mindnyájuk nevében szólok. Portugál állami vállalatnál dolgozunk, de 1997 óta az államtól semmiféle állami támogatást nem kapunk – ezt azoknak mondom, akit az ellenkezőjét hiszik. Több mint 14 éve a TAP nem kap egy fillért sem az adófizetők pénzéből. Az állam a 100 %-os tulajdonos, és az Európai Unió országaiban a szabad és hamisítatlan verseny jegyében tilos, hogy állami szubvenciót kapjanak a légitársaságok. A TAP példája olyan vállalatnak, amelyet az állam privatizálni akar.

A portugál állam nem ad eurómilliókat, hanem az adókon, a társadalombiztosításon keresztül kapja tőlünk. 2010-ben a TAP–csoport az államnak közel 220 millió euró adót és közterhet fizetett. A TAP-nak is kellett azonban kölcsönt felvennie a magas beruházási költségekre, flottája felújítására, működési területe kiszélesítésére.

A TAP-nak 2 milliárd eurónál több éves bevétele van, 70 %-át külföldön éri el, így 2009 óta az ország legnagyobb exportálója.

A TAP olyan, mint egy motor, amely dinamizálja a többi, ehhez a szektorhoz közvetetten vagy közvetlenül kapcsolódó vállalatot is (a repülőtéri, navigációs kontrollt végzők, az üzemanyagszállítók, taxik és szállítóvállalatok), számtalan munkahely jött létre körülötte euromilliárdokat invesztálva az ország gazdaságába. Ezért stratégiai jelentőségű a mi vállalatunk Portugália számára.

Ha a TAP-ot elnyelné a magánszektor, vagy külföldi vállalat, hány millió hiányozna az állami költségvetésben Portugáliát még sebezhetőbbé téve? Fontos, hogy egységben maradjunk és elgondolkodjunk ezekről a kérdésekről, a munkahelyek megtartásáról a jogokkal együtt, feladatokkal és társadalombiztosítással. Bízom abban, hogy a dolgozók meg fogják tudni válaszolni ezeket a kérdéseket.


Donna Dewitt üzenete (személyes címen), a dél-karolinai AFL-CIO elnöke, de Caroline du Sud, az Emergency Labor Network koalíció koordinációs tagja - USA


Sajnálom, hogy nem vehetek részt tanácskozásotokon, sürgős tennivalóim vannak szakszervezetemben, ez akadályoz. Köszönöm a meghívást.

Szolidaritási üzenetemet küldöm azok nevében, akik az USA szakszervezeti mozgalmában harcolnak úgy, mint Ti Európában, a nemzetközi pénzügyi intézmények, a Wall Street, a multik és az általuk erre kötelezett politikusok gyilkos tervei és privatizációi ellen.

Az USA-ban, az Emergency Labor Network-koalícióban teljes erőnkből azért küzdünk, hogy segítsük egy szakszervezeti-népi szervezetek kampány lábraállítását országos szinten, hogy végetvessűnk a munkáltatói támadásnak a szakszervezetek, munkahelyek, munkakörülmények, lakhatás, sőt még állampolgári jogaink ellen is. Ezt a jelszót bocsátottuk ki: «Nemet a megnyirbálásokra és az engedményekre», azokra, amelyet a dolgozókra és szakszervezeteinkre kényszerítenek a szövetségi deficit csökkentése nevében.

Európában és az USA-ban a Wall Street és a politikusok követelik az «áldozatok megosztását» a «közös érdekek» miatt. Sehol nem a dolgozók okozták országaink válságát, sem az USA-ban, sem Görögországban, sem Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában — vagy Egyiptomban, Tunéziában és másutt. Nem a mi krízisünkről van szó, és nem nekünk kell fizetni. Ahogyan a találkozóra felhívásban nyilatkoztátok, «elutasítjuk a költségvetési diktatúráját!».

A jelenlegi helyzetet illetően az USA-ban: nagy lépésekkel közeledünk a kongresszusi szavazás felé, ami valódi erőpróba lesz a szociális programok költségvetési csökkentése ellen, a legrászorultabbak nyugdíjáért, a Social Security, Medicaid és Medicare ügyében csakúgy, mint más föderális és állami szociális programokat tekintve.

Mikor a Kongresszus prioritása az kellene legyen, hogy dollármilliárdok ezreit injektáljon jól fizetett munkahelyekre, egyre inkább a szociális megnyirbálások felé fordul.

Obamának és a Kongresszusnak azt kellene tennie, amit az AFL-CIO már két éve kér, vagyis munkahelyteremtő programot indítani «annak a 25 millió embernek az USA-ban, akiknek szükségük van erre a teljes idejű munkára». Ahogyan az AFL-CIO megerősíti, az elnöknek és a Kongresszusnak invesztálni kellene «legalább 2 200 milliárd dollárt a romló infrastruktúrába».

Obama kiadott egy munkahelyteremtő programot, mely, ha beindulna, létre is hozna kétmillió munkahelyet. Nyomorúságosan elégtelen. Arról nem is beszélve, hogy pénzeszközeinek gyakorlatilag fele a munkáltatókat illetné adócsökkentés formájában, holott részben a «deficitcsökkentés» finanszírozná, vagyis a Medicare, Medicaid, Social Security és más szociális programok megfaragása.

A Kongresszus 12 tagjából létrehozott szuperbizottság (6 demokrata, 6 republikánus) arra összpontosít, hogy a szociális költségvetés megnyirbálása legalább 1 500 milliárd legyen a következő 10 évben. Persze, ennél jóval magasabb is lehet.

Ezért adta közre az Emergency Labor Network koalíció felhívását, kérve az AFL-CIO-t, a Change to Wint és minden más szakszervezetet arra, mobilizáljon a következő hetekben utcai tömegtüntetésre — leginkább Washington DC-ben —, annak követelésére, ne legyen semmilyen csökkentés azok számára, akik a Social Security, Medicare és Medicaid programok élvezői, ideértve a következő nemzedékeket is. Ellenkezőleg, ezeket a programokat ahelyett, hogy tönkretennék, meg kell erősíteni, ki kell terjeszteni.

Szintén a «semmi megszorítást» követelünk más költségvetési tételekben, mint a társadalombiztosítási hálóé, ideértve a étkezési csekket, a fűtési hozzájárulást, a közétkezési programokat, a sérültek, hajléktalanok segítését. Ahogyan Bernie Sanders, vermonti független szenátor mondta arra az esetre, ha a Kongresszus mégis megtenné: «semmi kétségem nincs, hogy asszonyok, gyermekek, férfiak ezrei és ezrei fognak meghalni emiatt».

Mi, az Emergency Labor Network koalícióban úgy tartjuk, a szakszervezetei mozgalom és szövetségeseinek összes erejét egyesíteni kell, hogy visszaverjük ezeket a támadásokat.

Az amerikaiak óriási többsége ellenzi ezeket az igazolhatatlan megszorításokat, annál is inkább, mivel elég forrás lenne pl., ha a az iraki és afganisztáni háborúknak véget vetnének, ha a nagyvállalatok és más gazdagok is fizetnék részüket, ha a pénzügyi kibúvókat felszámolnák, ha a Bush által bevezetett adócsökkentéseknek véget vetnének (amiből a milliomosok és milliárdosok húznak hasznot), ha a Social Security maximálását megszüntetnék és más eszközöket is beállítanának, úgy, hogy az átlagos és az alacsony fizetéseket ne érintse.

Az Emergency Labor Network támogatja az országosan és helyileg koordinált akciófelhívást 2011 dec. 3-ra a Social Security, Medicare és Medicaid programok érinthetetlenségét illetően. Ha a szakszervezetek később ugyanilyen követeléssel újabb felhívást tesznek, kampánnyal támogatjuk a mozgósítást.

A következő napokban és hetekben szeretnénk a szakszervezeti mozgalomnak valódi támogatást nyújtani. Eredményeinkről be fogunk számolni. Szeretnénk értesülni a Ti akcióitokról is, melyekkel a dolgozók elleni munkáltatói nyomulást szándékozzátok megállítani egész Európában.

Jó munkát kívánok.


Patrick Hébert, francia szakszervezeti aktivista

Elvtársak!

Nagyon örülök, hogy szóhoz jutok ezen, az osztályharc jellegére felhívó internacionalista gyűlésen. Látva azt, kik vagytok, nem akarom elkövetni azt az otrombaságot, hogy a figyelmet felhívjam arra, az osztályharchoz minimum két osztály szükségeltetik.

Az uralkodó osztály birtokában vannak az erőszakszervezetek, az államok, a kormányok, hogy politikáját megvalósítsa. A mi részünkről pedig: sokan vagyunk.
Az uralkodó osztálynak nemzetközi intézményei vannak, az IMF, a Központi Európai Bank, az Európai Unió, amit most úgy hívunk, a trojka. A kormányoknak a trojka diktál, akármilyen politikai színűek is legyenek, jobboldaliak, mint Berlusconi és Sarkozy, vagy balodalinak sorolják, mint a görög Papandreut, vagy spanyol Zapaterot. Az ukázokat elfogadva szolgaian lefekszenek.

De, barátaim, a trojka a munkásosztály és a népek ellenállásába ütközik, mert küzdünk az életben maradásért. Köszöntöm a forradalmi folyamatban elkötelezett tunéziai dolgozók gyönyörű harcát, amely mindnyájunknak utat mutat. Köszöntöm a görög elvtársak küzdelmét, nehéz körülmények között harcolnak a trojka parancsaival szemben. Köszöntöm az összes dolgozót a világban, akik gyakran még saját szervezetükben is megtalálható akadályok ellenére is küzdenek, keresik a győzelem lehetőségeit.

Az ellenséges osztály ellen nem könnyű harcolni, de a munkásosztály saját soraiban is akadályokat talál. Ma az Európai Szakszervezetek Szövetsége, ahogy német elvtársunk megfogalmazta, teljes mértékben kísérője az uniós politikának.

Láttuk Olaszországban, Spanyolországban, a szakszervezetek aláírták a szociális paktumokat a munkáltatókkal és a kormányokkal. Franciaországban ez kifinomultabb formát ölt, de nem téveszt meg bennünket. Azok a szervezetek, melyek aláírták a szégyenletes aug. 18-i kommünikét, lefeküdtek. A vezetők elfogadták a trojka meghatározta politika vállalását, bármennyire is finnyáskodtak.

Igen, a tunéziai dolgozók megmutatják az utat. Ellentétben azzal, amit mondanak mások, nem arab forradalomról van szó. Olyan folyamat kezdetének vagyunk tanúi, mely nemzetközi szinten a teljes munkásosztályt fogja érinteni.

Franciaországban is harcol a munkásosztály. 2010-ben a nyugdíjreform visszavonásáért az eddig legnagyobb tiltakozást láthattuk. Mégsem győztünk. Miért? Mert bizonyos szervezetek vezetői nem hirdettek sztrájkot, pedig csak ez hozta volna létre azt az erőt, mely győzedelemre vitt volna bennünket.

Persze, ez nem a történet vége, az osztályharc folytatódik. A francia munkásosztály nem győztesen került ki ebből a csatából, nem is vereséggel, számtalan szektorban újra készen áll, még ha némely választási procedúra fel is bolygatja. A történelem motorja az osztályharc.

A kérdés, hogyan készüljünk fel? Hogyan kerekedhet felül a munkásosztály a saját soraiban is fellelhető akadályokon, hogy győzzön? Sok aktivista teszi fel ezt a kérdést, látták, mi történt Tunéziában a forradalmi mozgalomban, hogyan kereste és találta meg a tunéziai munkásosztály szakszervezetét. Ez példaszerű.

Franciaországban is ez a kérdés. Ez az alapja a «160-ak felhívásának». Nem új szervezeteket kell létrehozni, azokból van elég. Inkább folytassunk párbeszédet mi, aktivisták barátian arról, hogyan tudjuk abban a szervezetben, ahol vagyunk, segíteni a dolgozókat, aktívákat szervezetük visszaszerzésében, hogy azok a munkásosztályt szolgálják, annak győzelmét.

Tudjuk, a munkásosztály nem győzhet, ha nincsenek szabad és független szervezeteik. Ez a tét. Ezért van, hogy a júl. 2-i felhívás kezdeményezői nov. 26-ra országos küldöttgyűlést javasolnak. Ajánlom, hogy ezen felhívás alapján sokszorozzuk meg a vitákat és minden tabukérdés nélkül. Vállaljátok a vitát minden félelem nélkül, sokan tesznek fel ugyanolyan kérdéseket, mint mi.

Mivel ez egy internacionalista találkozó, muszáj emlékeztetnem arra, hogy az itt elmondott események láncolatába pontosan illeszkedik a francia ellenállás. Ezért javasolom, hogy az itt ülők vegyenek részt ezen a nov. 26-i konferencián megbeszélni hazai és nemzetközi tapasztalatainkat.

A tőkés rendszer válsága holnap itt és mindenütt más szigorítási intézkedéseket hoz, más hasonló programokat, amelyeknek egyetlen célja az, hogy a munkásvívmányokat megsemmisítsék, időnként ideértve a demokratikus vívmányokat is. Fel kell rá készülnünk.

Nem fogadjuk el a szigorításokat, jöjjenek azok jobboldalról vagy „balról”, s a szakszervezetektől sem. Nem fogadjuk el a szigorításokat.

Megállás nélkül folytatnunk kell, optimizmussal, racionálisan, mert tudjuk, hogy a történelem motorja az osztályharc, tudjuk, hogy a jövő a miénk és nem a parazita bandáé, amely jelenleg a hatalmat birtokolja. A jövő a termelő emberé, a dolgozóké, a munkásosztályé.


Alex Gordon, a vasutasok, tengeri szállítási szakszervezet (RMT) elnöke – Nagy-Britannia

Elvtársak!

A válság spektruma kísérti Európát. A kapitalizmus válsága.

A brit szakszervezetek (TUC) kongresszusán két hete olyan döntés született, hogy tömegsztrájkot készítünk elő a közszféra dolgozói nyugdíjának megvédésére.

November 30-án Nagy-Britanniában 4-5 millió dolgozó szünteti be a munkát – ez lesz a legjelentősebb az 1926-os általános sztrájk óta.

Elégedettek vagyunk, hogy a munkásmozgalom ellenáll. Történelmünk kivételes pillanata lesz.

Európa vezetői rejtegetnek egy dossziét. Arról van szó, hogy Görögország adósságfizetésének részleges kudarcát szervezzék meg, melyet az utóbbi napokban készíti elő az EU, az IMF és a Központi Bank a szégyenletes adósságot birtokló bankok és az euró megmentésére.

Elképesztő összegről van szó: 3 000 milliárd euróról, az eurózóna minden lakosára 9 ezer eurónak felel meg, Görögországban pedig 264 ezer euró jut személyenként.

Ez a rendszer csak sötét és nyomorúságos jövőt ígér a görög, ír és portugál népnek.

Európa elitje számára az alapvető cél, hogy az uniós monetáris és gazdasági költségvetést kötelezzék az eurózóna 17 országára.

Ahogyan José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke deklarálta: «Az egyetlen igaz út a recesszió megállítására és az euró megerősítésére az integráció megerősítése az eurózónán belül. Ezt az utat kell járni.»

Az eurozóna támogatására már meghozott rövid és hosszútávú terveknek súlyos behatása lesz az EU tagállamai számára.

Ezek a tervek tartalmazzák a Lisszaboni egyezmény módosítását — az Unió alkotmányát —, új egyezményt a zóna országaira — az európai stabilitási paktumot, mely új gazdasági és monetáris uniót akar létrehozni centralizált módon kormányozva.

A javasolt stabilitási paktum alapvetően antidemokratikus.

Így a megmentési tervek mellett, a stabilitási paktum és a javasolt megoldás valójában «fekete kassza».

Európát kettéosztja, s ezt az EU elitje nem csak elfogadja, hanem favorizálja is.

Az EU korábbi egyezményei előtt volt legalább vita nemzeti szinten.

A stabilitási paktumot Franciaország és Németország vezetői főzték ki hazug reklámokkal kísérve.

Ezek a vezetők diktálnak a zóna tagjainak a nemzeti költségvetések szabályozásában. Ide tartozik a közszféra kiadásainak megtámadása csakúgy, mint a megszigorítás politikája.

Más szavakkal, a nemzeti szuverenitás, a parlamenti demokrácia és a hatalmi ágak szétválása fel lehet függesztve az Európai Unióban a Franciaország és Németország közti egyezség alapján.

A stabilitási paktumba javasolt intézkedések — az Unió vezérhajójának megmentése — minden népszerűséget nélkülöznek, egyre többen küzdenek ellen, s magában a szakszervezeti mozgalomban is.

Szept. 9-én Angela Merkel német kancellár a Bundestagnak kijelentette, hogy az aktuális Európai Alkotmány «nem ad hatásos bázist» hosszú távon az eurozónának.

Ezt mondta: «A közös valutát csak úgy lehet megőrizni, ha nagyobb lesz az integráció és a megbízhatóság», hozzátéve: «Nem változtatunk csak azért, hogy még egy szerződés legyen».

Rögtön a pénzügyminiszterek G7-je után Nagy-Britannia pénzügyminisztere, George Osborne nyilatkozta: «A szerződés módosítását valószínűleg javasolni fogják. Inkább az eurózónában kerül bevezetésre, a költségvetési integráció jobb megerősítésére. Az uniós költségvetésben van logikája az uniós valutának, Nagy-Britanniának az érdeke pedig, hogy az eurózóna stabil legyen.»

Így hát a pénzügyi szektort, mely Nagy-Britanniát a jelenlegi pénzügyi káoszba sodorta, védeniük kell, a szigorítás és a közszféra elleni támadások az EU politikája égisze alatt folytatódni fognak a bankárok és a finánctőke érdekében.

Stabilitási alapokat fognak létrehozni 500 milliárd euró értékben, de ez nem elég felpumpálni Görögországon, Írországon és Portugálián kívül más országot.

A stabilitási paktum 10-es cikke lehetővé teszi — a nemzeti pénzügyminiszterek döntése alapján — az alapok kiterjesztését parlamentjük jóváhagyása nélkül is. A nemzeti parlamentek egyszerű pénzautomatákká váltak.

A stabilizációs paktum 27-es és 30-as cikkei tartalmazzák az intézmény és funkcionáriusai «immunitását minden jogi procedúra ellen».

Ezek a személyek, akik a pénzügyi intézményekben regnálnak, nincsenek se adónak, se pedig a normális szabályoknak alávetve. A stabilitási paktum alapjában véve az Európai Unióval párhuzamos intézmény, az eurózóna nemzeti büdzséit fogja kontrollálni, mely normálisan a nemzeti parlament feladata.
Előreláthatólag ezeket a lépéseket az év vége előtt ratifikálni fogják minden jelentős vita mellőzésével a 17 parlamentben. De mindenekelőtt, semmilyen pénzügyi problémát nem fog megoldani az Unióban.

A megmentési tervekkel, amik persze mindig még csak kölcsönök maradnak, plusz nyomás nehezedik Görögországra Németország, Franciaország, a Központi Bank, az IMF részéről a még több szigorításra és privatizációra.

A francia bankok vissza akarják szerezni pénzüket, Németország meg akarja őrizni politikai és gazdasági dominanciáját az EU-ban és az eurózónában.

A népjólét nem csak Görögországban, Írországban, Portugáliában, hanem a többi európai uniós államban is megköveteli az euró megszüntetését, a nemzetek szuverenitásának azt a jogát, hogy maguk kontrollálják saját költségvetésüket, a kamatlábakat és átváltási árakat.

Ez jelenti a stabilitási paktum eurodiktatúrája új offenzívájának kudarcba fullasztását és az Európai Unió neoliberális „szabadpiacának” elutasítását.

Az Európai Unió nem feltétlenül szükséges.

A szakszervezeti mozgalom és a munkásosztály számára rögtöni alternatíva lehet a liberális káosz megszüntetése, a bankárok és pénzügyesek uralmától való megszabadulás, ezen ügyek újra és újra talpra állításának megtagadása és az Európai Unió egységes megszorításának teljes elutasítása.

Kedves elvtársak, angolul azt mondjuk: «The darkest hour is just before the dawn» ; magyarul pedig: «A legsötétebb óra akkor van, mielőtt felkel a Nap».

Bátorság, Elvtársak! Ellenállás a szigorításokkal szemben, ellenállás az Európai Unió ellen! Ellenállás, ellenállás, ellenállás!

Kapcsolattartás:
Informations internationaleslutas
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis - 75010 Paris - France
Tél : (33 1) 48 01 88 28. E.mail : eit.ilc@fr.oleane.com

Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse