Spanyolország

A Szocialista Párt történelmi mércéjű csődje

Mi jellemezte különösen e választási helyzetet? A tőke nemzetközi intézményeinek nyomása, hogy a kormányt egyre szélsőségesebb irányba tolja és meggyorsítsa Spanyolország népeinek, munkásosztályának kifosztását a szigorítási tervek megsokszorozódásával, a beavatkozás és a kontroll erősítésével. A trojka végül új kormányt akart, ehhez pedig «egységet».

3 nappal a választások előtt Madridban az egész oktatás megbénult, több tízezren tüntettek, Barcelonában pedig az orvosok munkabeszüntetése bénította meg a kórházakat. Mindegyik az IMF-EU követelte szigorítási tervek ellen. A munkásosztály nincs padlón, nem csüggedt, hanem ellenáll, ahogy Görögországban, Nagy-Britanniában, vagy Portugáliában is keresi a mobilizáció útját szervezeteivel. És pontosan itt ütközik saját szervezetei legfőbb vezetőibe.

A választások az osztályok összeütközésének jegyében folytak. 5 millió munkanélküli. Többmilliós csökkentett munkabérű dolgozó. A kollektív szerződéseket felfüggesztették vagy használaton kívül helyezték. A szociális jogok, a munkajogok veszélyben. Számosan érzik magukat elárulva hagyományos pártjuktól, a szocialista párttól és a Franco halála után létrehozott szakszervezetektől.

Minden előzetes szondázás jelzése az volt, hogy a francoista Néppárt kap többséget. Nem azért, mert bíznak Mariano Rajoyban (még 50% bizalmat sem kapott a felmérések szerint), hanem azért, mert a Szocialista Párt elhagyta őket. Franco halála óta ez volt a szocialisták legrosszabb eredménye.
A Zapatero-kormány 2010 májusa óta az Obama és az Európai Unió által közvetített pénzügyi tőke igényeinek vetette alá az országot és megnyirbálások sorozatát vezette be. A kormány erős embere, Rubalcaba kampánya ezek után sem módosítani, sem csökkenteni nem tudta a csalódottságot.

Egyébként realitás jellemezte a választásokat, hiszen bármi is lett volna az eredmény, az új kormány programja már előre ismert: amit a piacok diktálnak, az IMF-EU-Európai Központi bank, a trojka. Fizetni kell az államadósságot, csökkenteni a költségvetési hiányt, a közszoláltatásokat meg kell kurtítani, a munka törvénykönyvét meg kell reformálni, csökkenteni kell a munkabéreket, stb., ezért maradt távol annyi választó, ezért szavazott érvénytelenül.


A Néppárt győzelme

A Néppárt «hatalmas győzelme» a számok tükrében így néz ki: 10 830 693 szavazatot kapott (2008-ben 10 278 010-t, szemben a Zapaterora adott 11 289 335 szavazattal). 552 683-mal kapott többet, 31,6 % -ot. Nem beszélhetünk hát óriási győzelemről, soványka azon brutális megszorítások végigviteléhez, melyeket Washington és Brüsszel követel. Első beszédében Rajoy bejelentette, hogy a «leghűségesebb» végrehajtója lesz Brüsszelnek (amely máris jelezte újabb, minimum 18 milliárd eurós igényét) és az első dolog, amit tesz, hogy összehívja az autonóm kormányukat ennek applikálására.

A szocialista párt helyzete

A dolgozók többségének választása hagyományosan a szocialistákra szokott esni. Most csak két tartományban győztek (Barcelonában és Sevillában), szavazóinak 38%-át vesztették el: 4 315 455 szavazót. 2,6 szavazóból egy már nem rájuk voksolt. Andalúziában Franco halála óta először kaptak kevesebbet a Néppártnál, itt 751 433 szavazatot veszítettek. Katalóniában 769 588-at, az előző választásokon kapott szavazatok 45,5 %-át. Milliók hagyták el, és ez óriási űrt hagy a dolgozók politikai képviseletében.

Az Izquierda Unida

A «rendszer baloldala» nevében bemutatkozó Izquierda Unida ezen a választáson próbálkozott a szocialistákból kiábrándult dolgozók és fiatalok megszerzésével. 1 680 810 szavazatot kapott, 11 képviselőt (a 2008-as 969 946 szavazattal és 2 képviselővel szemben), 710 864-gyel többet, mint 2004-ben. Fejlődése határozott, politikai alternatívát jelent, referenciát a dolgozó osztályok egészére. A szocialista párt számára elveszett 4 315 455 voks egy részét az Izquierda Unida kapta, mégis nehezen tudná betölteni a szocialisták összeomlása után maradt űrt, a dolgozók számára kulcskérdést jelentő témákat nem nagyon érinti.

Távolmaradás, érvénytelen szavazás

Milliók maradtak távol főként Katalóniában és a szigeteken. 34 301 332 választóból (plusz az 1 491 522 külföldön élőből) 24 590 557 szavazott. 9 710 775 távol maradt (538 035-tel több mint 2008-ban). Ez is csak úgy, hogy Baszkföldön emelkedett a részvételi arány 2008-hoz képest (akkor távolmaradásra szólított az ETA), most 150 000-rel több volt a megjelent szavazó. 333 095 személy «fehéren» voksolt és 317 886 pedig érvénytelenül. Több mint egymillióan olyan jelöltekre szavaztak, akiknek nincs parlamenti képviselete.

Harc az egységért és a dolgozók politikai képviseletének szüksége

Az osztályharc folytatódik. A legfontosabb következtetés, amit a választási eredményekből le kell vonni, hogy a távolmaradás nyilvánvalóvá teszi a politikai rothadást, a dolgozóknak pedig nincs politikai eszköz a kezükben az őket érő óriási sokk idején. A szocialisták őriznek még 7 millió szavazót és 110 képviselőt, ha vezetőik valódi ellenzékként viselkednének, erőt jelentenének. De nem, ők támogatják az új kormányt, a probléma tehát alapvető jelentőségű: szükséges a dolgozókhoz hűséges politikai reprezentáció, mely nem veti alá magát Brüsszelnek és a munkásosztályt fizikai létében fenyegető «szigornak», aki harcol az IMF és brüsszeli, frankfurti helytartói ellen, mely létrehozza a dolgozók egységét a demokráciáért, a népek szuverenitásáért, vagyis a Köztársaságért. Ez a politikai erő segítené azt is, hogy a dolgozók visszaszerezzék maguknak szakszervezeteiket, hogy azok ismét olyanok legyenek, mint amiért létrehozták őket.